Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-09-27 / 39. szám

icp rppm kp. <n.

Tágranyitott pupillával!

Káldy Zoltán püspök igehirdetése a Teológiai Akadémia 1959. szeptember 15-én, az Egyetemes Székház imatermében tartott tanévnyitó istentiszteletén.

„...a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja, adja nektek a bölcsesség és kijelentés Lelkét, az ő megismerésében” Ef. 1, 17.

Teológiai Akadémiánkon az 1959/60-as tanévbe léptünk. Ez az első elhangzó mondat ezen a mai istentiszteletünkön. És amint ezt az első mondatot kimondjuk, kell hogy eláradjon, elhatalmasodjon szívünkben a hála: a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja lehetővé teszi, hogy Teológiai Akadémiánk az új tanévre minden megkötöttség nélkül újra szabadon megnyithatja kapuit. Kell, hogy elhatalmasodjék. a hála a professzorokért és a teológiai hallgatókért. A hála, hogy itt ma két professzort szolgálatába beiktathatunk és mintegy tíz ifjú elindulhat a lelkészt szolgálatra való felkészülés útján. A hála, hogy régi hallgatóink is visszatértek, tanulmányaik továbbfolytatására.

Nem is indulhatunk hála nélkül! Maga Pál apostol is hálával kezdi, folytatja és fejezi be mondanivalóit.

A másik, amit el kell most mondanunk: a könyörgés szava.

Éppen mert nagy a szívünkben a hála Isten eddig is megtapasztalt kegyelméért, áldásaiért, merünk ezután is bizalommal kérni, őhozzá könyörögni. Könyörögjünk, hogy Istenünk tzeretete ezután se fogyatkozzék meg.

Imádságunkban különösen kettőért kell könyörögnünk Istenhez, aki a dicsőség Atyja: a bölcsesség és a kijelentés Leikéért.

1. Itt nem csupán egyszerűen a Szentlélekről van szó. Természetesen Szentlélekért kell könyörögnünk, mert Isten dolgaival nem szabad és nem is lehet Szentlélek nélkül foglalkozni. Szentlélek nélkül nem taníthatnak és nevelhetnek a professzorok és nem tanulhatnak a teológusok. Itt mégis, még ennél is többről van szó. És ez a több az, hogy azért kell könyörögnünk, hogy a kapott Szentlélek Teológiánkon az új tanévben a bölcsesség és a kijelentés irányában hasson. Nem akármilyen bölcsességről beszélünk. Azért kell könyörögnünk, hogy a Szentlélek annak a bölcsességnek az irányába hasson, hogy a professzorok is, a hallgatók is betekintést nyerhessenek Isten végső terveibe az egyházra és a vjlágra nézve. Mert enélkül, Isten végső céljaira való tekintet nélkül értelmetlen minden teológiai munka. Isten, aki a dicsőség Atyja, adja nektek, professzorok és hallgatók az új tanévben a bölcsességnek Lelkét, hogy felismerjétek, mi az ő végső célja az egyházzal és a világgal, és így a végső cél fényében folyjqn Teológiánkon a tanítás és a tanulás.

Ez a bölcsesség, amely Istennek, a dicsőség Atyjának végső céljait kutatja és aszerint tájékozódik ugyanakkor nagyon is mindennapi, praktikus bölcsesség. A mindennapi élet minden dolgában, a legapróbb dolgaiban is praktikus bölcsesség. És most döntő mondatot mondok: A teológiai tanulmányok közben nagy a vágya az embernek, hogy merész, nagy ugrással elhagyja a földet, hogy keressen magának valami, „a bűnös világtól” különböző világot és jól érezze magát valami „örökkévaló területen”. Ez azonban már nem teológia, hanem valamiféle filozofálgatás. Aki teológiai munkát akar végezni, annak könyörögnie kell, hogy adja neki Isten a bölcsesség irányába ható Szentleikét. Ahol ez a Lélek hat, ott kitágul a horizont Isten végső céljai felé — ugyanakkor azonban szívvel-lélekkel benne élünk és vagyunk való életünk minden és mindennapi problémájában is, mert ezek a mi problémáink is, és ezekre is keressük Isten eligazító akaratát.

2. Könyörögjünk azért, hogy Isten Szentlelke a kijelentés irányában munkálkodjék. Nem arról van itt szó, hogy valami Új, a régit feleslegessé tevő kijelentésre áhítozzunk, hanem arról, hogy a Szentlélek úgy munkálkodjék, hogy a már kapott kijelentést egyre szélesebb skálában ismerjük meg. Nem új kijelentést kérünk, hanem azt, hogy a Szentlélek tárja fel előttünk a teljes kijelentést, a kijelentés egész skáláját. Sokszor szívesen foglalkoztunk a kijelentésnek csak egy részletével, pedig sokkal több van Isten kijelentésében, mint amelyen állandóan rágódunk. Hasson úgy a Szentlélek, hogy tudjunk felszabadultabban hozzányúlni minden kérdéshez, hogy szélesebb skálában és mélyebben öleljük fel Isten kinyilatkoztatását. Hadd hangozzék a kijelentés frissen, úján nékünk itt a mi hazánkban a mi mostani időnkben. Mai kérdéseinkre is van Istennek kijelentése, konkrét mondanivalója.

Adja nektek Isten a bölcsesség és kijelentés Lelkét. Ez tehát azt jelenti, hogy ma nem általában, hanem konkrét feladatainkra nézve kell ebben a tanévben teológiai munkát végezni. 1959-ben élünk! Ma nincs időnk általában és általánosságban teológizálgatni. Népünk és egyházunk feladatai és kérdései oly nagyok, hogy minden teológiai munkát ezek megoldására kell odaszentelni. Egyoldalú ez a teológiai munka? Hát ha egyoldalú, ám legyen egyoldalú!

Végül: Bekötött szemű professzorokra és teológusokra a mi Teológiánkon nincs szükség. Óvodában lehet bújócskát játszani, de Teológián nincs helye a szembekötősdinek. Nem bekötött szemmel kell tanítani és tanulni, hanem tágra nyitott pupillával kell hazánk új társadalmi, gazdasági és politikai rendjében körülnézni és a mi drága népünk és egyházunk kérdéseire a feleletet keresni. Adja Isten, aki a dicsőség Atyja, hogy a Szentlélek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás irányába hasson, hogy a helyes feleletet megtaláljuk. Akinek a szemén kendő van, az ebben az esztendőben azt vegye le:

Áldja meg Isten a nekünk oly nagyon drága Teológiánkat, á professzorokat és hallgatókat, egész szeretett egyházunkat, drága magyar hazánkat. Így adja mindnyájunknak a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, aki a dicsőség Atyja, a bölcsesség és kijelentés Lelkét. Ámen.

Református Egyházmegyék közös lelkészt értekezlete

A Budapest-északi és a Budapest-déli egyházmegyék I szeptember 15—18-ig közös konferencián tárgyalták egyházi | életük szinte minden területre kiterjedő időszerű kérdéseit. Különösen is jelentős volt ez az értekezlet, mert részt vett azon és szolgált a református egyház mind a négy püspöke: Győry Elemér, a dunántúli egyházkerület püspöke, az Egyetemes Konvent egyházi elnöke, Darányi Lajos tiszáninneni, dr. Bartha Tibor tiszántúli, Szamosközy István dunamelléki püspök, és dr. Esze Tamás, a Református Egyetemes Konvent világi elnöke is. Meghívták a konferenciára a református egyház minden egyházmegyéjének esperesét és egyházmegyénként két-három lelkészt is.

A konferencia harmadik napján, szeptember 17-én megjelent az értekezleten Olt Károly, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke,is Veres Pál osztályvezető kíséretében. Olt Károly elnök eleget tett a konferencia kérésének és felszólalt az értekezleten. Feszült érdeklődéssel kísért megnyilatkozását az alábbiakban ismertetjük.

Főtiszteletű Konferencia! Örömmel fogadtam el a meghívást és szívesen teszek eleget a felszólalásomat igénylő felkérésnek is. Annál is inkább, mert fontos eseménynek tartom ezt a konferenciát, ahol a résztvevőknek alkalmuk nyílik a magyar református egyház igen tisztelt vezetőinek előadásait meghallgatni és irányításukkal megtárgyalni fontos aktuális kérdéseket. Bizonyos vagyok abban, hogy nagy segítséget kap minden résztvevő ahhoz, hogy megtalálja a helyes utat, amelyen haladva hazánk és az egyház javát egyaránt szolgálja.

Számomra ez az első alkalom hivatalba lépésem óta, hogy a református egyházi vezetőkkel és lelkipásztorokkal széles körű egyházi konferencián találkozzam.

Üdvözlöm ez alkalommal a Magyar Református Egyház itt megjelent vezetőit és a konferencia minden igen tisztelt résztvevőjét.

Figyelémmel tanulmányoztam a meghívóhoz mellékelt programot és érdeklődéssel jöttem meghallgatni a ma itt elhangzott előadást és vitát. Így alkalmam nyílt bepillantást nyerni a konferencia számomra is tanulságos munkájába.

Tudom, hogy a konferencia résztvevői közül sokan várakozással tekintenek felszólalásom elé, amelynek érthető oka az, hogy az Egyházügyi Hivatal átszervezésre került és a korábbi állapotnak megfelelően újból, közvetlenül a Minisztertanács alá rendelt szervként működik. E tánv- bői helyes azt a következtetést levonni, hogy

a Kormány az egyházügyi és egyházpolitikai kérdéseknek a jövőben nagyobb jelentőséget tulajdonít. A Kormány nagy súlyt helyez az állam és az egyházak között létrejött egyezmények betartására és ugyanakkor népünk érdekeit szem előtt tartva megkívánja, hogy az egyházak a szocializmus építését magatartásukkal támogassák.

Ügy vélem, hogy a magyar református egyház számára ez nem nehéz feladat, mert j a református egyház a múlt- j ban nem egyszer a néppel I

együtt harcolt az elnyomás és reakció ellen s ezért lelkes híve minden olyan társadalmi átalakulásnák, amely a dolgozó magyar nép anyagi és erkölcsi felemelkedését jelenti.

Szeretném határozottan kifejezésre juttatni, hogy

a Magyar Népköztársaság Kormánya az élet minden területén, így az egyházakkal való kapcsolatában is — elvi politikát folytat.

Elvi alapokon nyugvó külpolitikát folytat kormányunk, amikor a szocialista országokkal együtt küzd a békéért, elvi alapokon áll, akkor is, amikor a magyar nép boldogulását jelentő, szocializmust építő belpolitikát folytat, és

elvi alapokon áll, amikor egyházpolitikájában biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot.

Ennek megállapítása után könnyű szemébe nézni azoknak a találgatásoknak és esetleg tudatosan rosszindulatú zavartkeltéseknek, amelyek az Egyházügyi Hivatalnál bekövetkezett változásból arra következtettek, hogy a kormány egyházpolitikájában valamiféle változás állott be. Megnyugtathatom a konferencia minden résztvevőjét és az egyházi közvéleményt, hogy erről nincsen szó.

Az állam és az egyházak között az egyezmények megkötése óta fokozatosan egészséges, korrekt viszony alakult ki.

Igaz: a nemzetközi reakció és ezen belül a nemzetközi egyházi szervezetek egyes vezető körei mindent elkövettek, hogy a szocializmust építő állam és a benne élő egyház 'közötti jó viszonyt aláássák. Akadtak az országon belül is reakciós erők, amelyeknek érdekük lett volna az állam és az egyházak közötti jó viszony felbontása. Szerencsére ez a kísérlet nem sikerült, annak ellenére, hogy az állam és az egyházak közötti Viszonyt az ellenforradalom alatt és közvetlen utána komoly törés érte. Állítom, hogy a reakciós erők győzelme esetén népünk romlásával együtt az egyház helyzete is mélységesen megrendült volna. Nagyon jól I tudja ezt a magyar reformá- i tus egyház minden haladó 1 gndolkodású lelkésze, a magyar református egyház minden becsületes, hivő tagja is. Az állam és az egyházak között létrejött egyezmények alapján az egyházak — így a református egyház is — lojális részévé váltak a szocializmust építő Magyar Népköztársaságnak, jövőjüket, sorsukat ehhez kötötték.

Közös feladatunk és kötelességünk, hogy azon kevesek munkáját és befolyását az egyházon belül és kívül, akik nem tanultak a múlt és közelmúlt eseményeiből, ne tűrjük sorainkban.

Következetesen küzdjünk ellenük és számoljunk le za- vartkeltésükkel. A reakcióval kapcsolatban szerzett korábbi tapasztalatok és a legutóbbiak is azt bizonyítják, hogy csak akkor lehetséges az állam és az egyház politikai együttműködése, ha az együtt jár az egyházakban is megbúvó, időnként talán visszahúzódó politikai reakció elleni szívós harccal. Ezt az álláspontunkat már régebben is kifejezésre juttattuk, amikor kifejtettük, hogy a politikai együttműködés politikai harcot is jelent a reakcióval szemben. A magam részéről csak megerősíteni tudom azt az álláspontot, hogy az egyház haladó erőit teljes erővel támogatjuk az egyházi reakció erőivel folytatott politikai harcukban. Rá kell döbbenteni a reakciót képviselő egyházi embereket arra, hogy az egyház haladó embereinek harcát a hivő tömegek döntő többsége is támogatja.

Hiszen a hivő emberek döntő többsége aktívan is részt- vesz a szocializmus építésében és jelentős részük hajlandó nemcsak az egyházon belül, hanem az egyházon kívül is vállalni a harcot az egyházon belül megbúvó visszahúzó erők ellen. Ügy gondolom, arra lenne szükség, hogy a haladást képviselő egyházi emberek ismerjék ezt fel és job- l an, teljes határozottsággal támaszkodjanak erre az erőre. Arra törekedjenek minden erővel, szükségszerűen meggyőzéssel és tanítással, a reakció elleni keménységgel, hogy minél több lelkipásztor megértse: a református egyház haladó tradiciói, a hivő tömegek érdekei azt kívánják, hogy a haladás útját járjuk. Az Egyházügyi Hivatal e tekintetben is a legkövetkezetesebb lesz és ezt a következetességet ebben a kérdésben elvárja a református egyháztól is.

Miért várhatja ezt joggal el egész dolgozó népünk nevében? Azért, mert népünk az elmúlt 15 év alatt hatalmas társadalmi átalakuláson ment keresztül. Az elmúlt évek alatt társadalmunkban megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a főbb politikai kérdésekben az állam és az egyházak között együttműködés jöjjön létre.

Meg vannak azok a gyakorlati területek, ahol aos egyházak hitelveik feladása nélkül, sőt azok haladó alkalmazásával támogathatják a szocialista állam fejlődését, a szocialista társadalom felépítését. Ugyanígy lehetőség van arra, hogy az állam elvei feladása nélkül biztosítsa az egyházak szabad működését, a valóságos lelkiismereti és vallásszabadságot és

anyagilag is támogassa a szükségleteknek megfelelően az egyházakat.

Bebizonyosodik tehát, hogy elvi alapon és csakis elvi alapon szükséges és lehetséges az egyházak és az állam politikai együttműködése.

Az államnak és az egyháznak egymás iránti kölcsönös tisztelete, megértése és aktív támogatása i tehát járható út.

Ez az út, az ilyen értelmű politikai együttműködés a magyar dolgozó nép és a dolgozók milliói számára hasznos és ellenségeinek bizonyára káros.

Az állam és az egyházak közötti viszony további kedvező alakulására, megítélésem szerint, minden reális lehetőség megvan.

Mint felszólalásomban már kifejtettem: a magunk részéről készek vagyunk az elvi alapokon álló jóviszonyt munkálni. Továbbra is lehetőséget adunk ahhoz, hogy szabadon működhessenek az egyezmény szellemének megfelelően. Továbbra is vállaljuk az állam és az egyházak között kötött » egyezményekből reánk eső részt.

örülünk, annak, hogy a református egyház megtalálta azokat az egyházi embereket, akik becsületesen, a hazához és egyházukhoz való hűséggel vállalták a . vezetés bonyolult és fáradságos munkáját. Mi bizalommal tekintünk a református egyház vezetői és haladó gondolkodású lelkészei felé és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy támogassuk munkájukat. Bízunk abban, hogy a református egyházban is egyre növekvő számú haladó emberek a vezetés mögé tömörülve aktívan részt vesznek a békéért folytatott küzdelemben, a Hazafias Népfront célkitűzéseinek megvalósításában, a dolgozó emberek életszínvonalának további emeléséért folytatott erőfeszítéseinkben és más, fontos, mindannyiunkat közösen érdeklő célok megvalósításában.

Ezen gondolatok jegyében kívánom önöknek, hogy a konferencián szerzett tapasztalatokkal meggazdagodva térjenek vissza. munkaterületükre és népünk javát segítve végezzenek eredményes munkát.

i