Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-09-20 / 38. szám
KP. BERM. BP, TS. XXIV. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM 1959. SZEPTEMBER 20. OS evangElikus he t il a p ÁRA: 1,40 FORINT Tiszta lappal... J^em tudom, mitől van, de ha így szeptember elején iskolásgyermeket látok hóna alatt aktatáskával, vagy éppen rajztáblával, ösztönösen sietősebbre fogom lépteimet, hirtelen eszembe jut sok tennivalóm s mintha észrevétlen injekció hatna, pezsdül bennem az igyekezet, tervek formálódnak s a kivitel módozatain kezdek töprengeni. Számomra mindig döntőbb pillanat egy év elején iskolába siető kisdiákot látni, mint az óramutatónak az a bizonyos áthaladása a tizenkettesen Szilveszter éjszakáján. S hadd tegyem hozzá: vidítóbb is. Az idő múlásának melankolikus érzése helyett a pezsdülő, előrejutó élet reményteljes képe a kisdiák. Bizonnyal régi, diákköri emlékek hatnak ebben az igyekvő érzésben tudat alatt, hiszen a munkakezdés, az előrejutás, a meghódítandó ismeretlennek a világa csalogatott,, amikor tankönyveinket rendezgettük, vagy kinyitottuk a tiszta lappal induló füzeteket. gyülekezeteink életében is ilyenkor, sárguló lombok őszelőjén, úrrá lesz a munkakezdés lendülete, az új munkaévad tervezgetése, a tiszta lap izgalma. Lelkészeink az évi munkaprogram körvonalait húzogatják gondolatban. Bibliaórai témasorozatok, szeretetvendégségi tervezgetések, a gyülekezeti munkaágak újra meginduló folyama törnek utat. Űjra kezdjük a nyáron szünetelt bibliaórákat. Falusi gyülekezeteinkben az őszi betakarítás után gyakrabban nyílik a szokottnál a papiak ajtaja: egyházfenntartó támogatásukat hozzák a hívek. Lassan már a konfirmáció felé Is tekintgetünk, hiszen az idén előbbre hozzuk időben az eddig megszokottnál: húsvét után fejezzük be. Egyházunk élete a gyülekezetekben zajlik. Igen fontos tehát ez a tervezgetés. Iránymutató és döntő, ami magasabb egyházi fórumokon történik, de az érverés ott lüktet a gyülekezetekben. Jfajon tiszta lappal, új életet nyitogatón történik-e ez? Bukott diák ül csak ugyanabba az osztályba. A többi mind halad, előre lép. Sokszor úgy érzem, nem tiszta a lap. Előrajzolt körvonalak, beidegzett módszerek, átörökölt formák régtudott vonalait húzogatjuk újólag s nem vesszük észre, hogy ez már régi lecke. Sokan vannak, akik a fejlődő, rohanó élet elől menekülve futnak a szószékek alá megpihenni, őrizgetni és ízlelgetni a múltat s nem veszik észre, hogy a templomfalakon kívül felnövekvő életet a szívünkben, a gondolatainkban, a problémáinkban visszük be a szószékek alá s ahol az élet kérdez, ott felelni kell. Tiszta lappal indulunk azért, hogy ráíródjanak a feleletek. vagyok győződve arról, hogy gyülekezeteink életében ez a feleletadás a döntő. Könnyű az évi programot órarendbe foglalni s megállapítani a bibliaórák beosztását, istentiszteletek rendjét, szórványkiszállásokat, ünnepi alkalmakat, jubileumi emlékezéseket és gyülekezeti tennivalókat. Ehhez vagy ügyes szervezőkészség kell, vagy egyszerűen rá kell állni a kitaposott útra. De új kérdésekre igaz feleletet adni — ehhez sok tusakodás, elmélyültebb igetanulmány, őszinte hűség kell s mindezek között jó kapcsolat az élettel magával. Mindezt nem lehet őszi gyülekezeti munkaprogramokban tanrend- szerűen kifejezni, mégis alapja, feltétele az új munkaév új munkájának. j^z egyház reménysége mindig az, hogy a lapot Jézus Krisztus teszi tisztává. Egyszerre igaz e kettő: letöröl mindent,- ami régi — és újjátesz mindent, ami régi. Minden új kezdet azért kegyelem, mert bűneink, hibáink, bajaink, aggodalmaink, reménytelenségeink eltörlését jelenti. Ám kegyelem rejlik abban is, hogy a lépés régi, de az erő új. Az elmúlt nyáron északon volt alkalmam látni, hogy a modern élet mennyi új formájával és lehetőségével próbálkozik az egyház. De új formák között az erő mégis abban van, ami a régi: a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételben. Arról, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. templom s az egyház alkalmai nent elszigetelt pihenőhelyek a mindennapi élet félreeső partjain. Az élet betört, bennünk magunkban tört be az egyházba. Jézus Krisztus pedig betört az életünkbe akkor, amikor emberré lett. A valóságos élet és Jézus Krisztus találkozása mibennünk: ez a gyülekezeti program belső lényege. Gyakorlatban pedig valahogy így áll a dolog: igehirdetők, akiknek „szakmájuk" az igetanulmányozás, alázatosabban törekedjenek a való élet megismerésére. Igehallgatók pedig, akiknek „szakmájuk” a való élet, alázatosabban igyekezzenek Isten üzenetének megismerésére és megértésére. Enekeskönyvünk 782-ik énekéből szoktuk ezt a verset énekelni: Elmúlt a régi, kezdhetem az újat. Adj erőt nékem, hogy bátran induljak Űj úton, mindig Teutánad. Véled új élet hajnala támad. Koren Emil R hodos—Pathmos —A then Lapunk legutolsó számában beszámoltam az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának rhodosi gyűléséről. Szükségét érzem, hogy a gyűlésről rajzolt kép színesebbé tétele érdekében néhány mozzanatot elmondjak a gyűlésről és egy-két utazási élményt is felelevenítsek. Rhodos, a Johannita lovagrend vára, a gyűlés helye. Rhodos Athénből 18 órás hajóúton érkeztünk meg Rhodosba, Athén Pireus nevű kikötőjéből indultunk. Előbb Kyklades, majd a Dedokanisos szigetcsoportok közt úszott a hajó Rhodos felé. Számtalan kis szigetet hagytunk el. Részben ugyanazon az úton. haladt előre Filippos nevű gőzhajónk, amelyen valamikor Pál apostol vitorlázott Jeruzsálem felé Rho- doson keresztül. És miközben gyönyörködtünk a tenger mciy- kék színében, és a szigetek hegyeiben, vagy hófehér falú házaiban, állandóan fülembe csengtek Pál apostol szavai, melyet a jeruzsálemi út előtt mondott az efezusi véneknek: „És most íme. én a Lélektől kényszerítve, megyek Jeruzsálembe és nem tudom, hogy mik következnek ott rám ,.. vigyázzatok azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázóvá tett az Isten egyházának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (Csel. 20,22; 28.) Amikor megközelítettük Rhodost, már messziről feltűntek a Johannita lovagrend, középkorban épített hatalmas várának bástyái. A gyűlés rendezői közölték, hogy a Központi Bizottság ebben a várban tartja 10 napon keresztül ülését. Amikor a kék tengeren megközelítettük a partokat, Rhodos város valamennyi harangja megszólalt és üdvözölte az érkező vendégekek. Közben arra gondoltam, hogy amikor Pál apostol 1900 évvel ezelőtt Rhodosba érkezett, nem köszöntötték a harangok és mennyire egyedül lehetett. És bármennyire szépen szóltak a hardhgok és átmelegedett a szívünk a harangok szavára, mégis az jutott az eszembe, hogy az egyháznak ma az egész világon a csendesebb, de mélyebb és jobban átgondolt szolgálatra kell tennie a hangsúlyt és az egész emberiségért vészeit áldozatos, önmagát nem kímélő szolgálat által kell a tiszteletet megszereznie. A gyűlésen részt vevőket nagyrészt Rhodos városától mintegy 5—6 km-re, a tengerparton fekvő szállodába helyezték el. A tenger túlsó partján, tőlünk mintegy 27 km-re emelkedtek a törökországi hegyek. Esténként többször álltam meg az állandóan zúgó tenger partján és figyeltem a túlsó parttól, Kis- Azsiából átvillanó fényeket. E közben ilyen nevek jutottak eszembe: Efezus, Sardis, Pergamum, Thiatira, Filadelfia, Szirma Laodicea... A Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezet. Ezek közül is hozzánk a legközelebb esett a régi Laodicea, melynek ama hét levél egyikébén ezt íratta Jézus: „mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek az én számból.” (Jel. 3,16.) Sokszor nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ezek a kis-ázsiai gyülekezetek legnagyobbrészt már eltűntek, mert az idők folyamán nem töltötték be azt a szolgálatot, amit az Anya- szentegyház Ura elvárt tőlük és ennek következtében gyertyatartójuk ki- mozdíttatott helyéről. Hány gyülekezeti tag van magyarországi evangélikus egyházunkban is akik gyakran elmondogatják bizonyos biztonsággal az Igét: „az egyházon a poklok kapui sem vesznek diadaimat“. Bizonyára a kis-ázsiai gyülekezetekben is annak dején voltak gyülekezeti tagok, akik ismerték ezt az igét, és különböző helyzetekben mondogatták is azt, Mégis, a gyülekezetek jó része nincs már meg Kis-Azsiában. Sose felejtsük el, hogy Jézus szava csak annak az egyháznak és gyülekezeteknek szól, amelyek Jézus Krisztusnak való engedelmességben élnek és úgy töltik be a világban szolgálatukat. Engedetlenségben és a Krisztustól kapott szolgálat be nem töltésében élő gyülekezetek soha sem vigasztalhatják magukat Jézus szavával. A mi gyülekezeteinknek és gyülekezeti tagjainknak is itt, Magyarországon, be kell tölteniük szolgálatukat egész népük javára, mert csak az ilyen egyháznak van jövendője. Ezekkel a gondolatokkal csendült össze Noth drezdai evangélikus püspök egyik felszólalása is. Arról volt szó, hogy az Egyházak Világtanácsa III. világgyűlésének — amely Uj- Delhiben lesz 1961-ben —, ez legyen a fő témája: „Krisztus a világ világossága.“ Valamelyik kiküldött felvetette a kérdést, hogy éppen Indiában, ahol a lakosság jó része nem keresztyén, helyes-e a konferencia témájául Jézusnak ezt a kijelentését tenni, nem úgy tűnik-e, hogy már magával a főtémával tulajdonképpen polemizálunk a nemkeresztyén világgal szemben. Nem úgy érzik-e majd a különböző nemkeresztyén vallásokhoz tartozó indiaiak, hogy bumerángot dobtunk feléjük? Ekkor állt fel Noth püspök és azt javasolta, hogy maradjon a világ- gyűlés főtémája „Krisztus a világ világossága.“ De engedjük, hogy ez a bumeráng a keresztyénség felé forduljon vissza. Vagyis a témának ne polemizáló jellegét domborítsuk ki, hanem ennek a krisztusi kijelentésnek fényében vizsgáljuk meg, hogy miért nem tud a keresztyénség ebben a világban Krisztus világosságának tovább- adója lenni. Kétségtelen, igaza van Noth püspöknek és ma a keresz- tyénségnek egyik feladata az, hogy komoly önvizsgálatot tartson szerte a világon és bűnbánattal lássa meg, hogy ugyanakkor, amikor Krisztus a világ világossága, miért nyeli el igen sokszor a keresztyénség a Krisztustól kapott fényt. Egy ilyen komoly önvizsgálat igen hasznos lehet az egész keresztyénség- számára. Ebbe az irányba utalt más vonatkozásban a gyűlésen elhangzott másik felszólalás is. Sok szó esett a keresztyénség két ágának, a protestáns és ortodox keresztyén- ségnek egymáshoz való közeledése szükségességéről. Kitűnt, hogy jelentős különbözőséget ad az egyházi tradíciónak különböző értékelése. Az ortodox felszólalók azt hangsúlyozták, hogy az ő egyházukban az egyházi tradíciónak igen nagy jelentősége van és azt a Biblia mellett új kinyilatkoztatásként értékelik. A protestáns felszólalók viszont hangsúlyozták a Szent- írás nagy jelentőségét és azt kívánták, hogy maradjunk csak a Szentírás mellett. A vita közben új szempontot adott az egyik felszólaló. Azt javasolta, hogy ne akadjunk el az egyházi tradíciók különböző értékelésénél, hanem nagyra értékelve az egyháztörténeti munkát, tegyük vizsgálat tárgyává a keresztyénség első öt évszázadának a történetét. Ebben az időszakban még egységes volt a keresztyénség. Ide kell visszamennünk és ott kell a közös kapcsoló pontokat megkeresnünk. Minden esetre a keresztyénség szét- , 02.1 nem bizonyítja a világban, hogy az anyaszentegyház igazi közösség, a Jézus Krisztusban hivő emberek közössége. Ezen i ponton is van ok a kérész tyénség bűnbánatára. Pathmos A rhodosi konferencia után a „Mediterrean“ hajón indultunk vissza Athénbe. Útba ejtettük Pathmos szigetét. Hajónk a tenger itteni sekélysé- ge miatt nem tudott befutni a kikötőbe és így csónakokon közelítettük meg a partot. Nagy élmény volt számomra Pathmos földjére lépni. Itt írta János apostol a Jelenések könyvét. Miközben elindultam a partról a sziget bel(Folytatás a 2. oldalon.) Krisztussal Krisztussal lenni — ez a keresztyén ember állandó vágyakozása. Ezért írja Pál apostol a filippibelieknek, hogy inkább elköltözne ebből az életből, csakhogy szüntelenül Krisztussal lehessen. Az örök élet öröme ez: Krisztussal lenni. Ezt az örömet keresi Krisztus tanítványa már ebben az életben is, amikor a Krisztussal való közösséget keresi az ige és az úrvacsora által. Kétségtelen azonban, hogy a teljes öröm: Krisztussal való teljes, megszakíthatatlan közösség csak az Isten eljövendő országában valósul meg. Ezért imádkozunk: Jöjjön el a Te országod! Krisztussal lenni a dicsőségben — ez a keresztyén ember reménysége. Reménykedünk abban, hogy egyszer diadalmaskodunk minden bűnön, bánaton, úrrá leszünk a halál hatalmán, megszabadulunk a kísértések kötelékéből. Ez lesz a Krisztus dicsőségében való részesedésünk. Ezt a dicsőséget akarta megszerezni, biztosítani a maga számára Zebedeus két fia, Jakab és János — a mai vasárnap evangéliumi igéje (Mt. 20,20—28) szerint. Krisztussal lenni a szolgálatban — ez a keresztyén ember hivatása. A dicsőséget kereső embernek. és egyháznak jó erre figyelni. Jézus Krisztus, a mi Mesterünk és Urunk „nem azért jött, hogy, néki szolgáljanak, hanem hogy Ö szolgáljon és adja az Ö életét váltságul sokakért”. Egész élete szolgálat volt, betegeket gyógyított meg, bűnösöket tisztított meg, halottakat támasztott fel s min- denekfelett életét adta váltságul. Ezért kívánhatja Ő övéitől is: „Aki közöttetek első akar lenni, szolgáljon”. Krisztussal lenni a szereiéiben — ez a keresztyén ember életkölcsessége. Az uralkodni vágyó ember a másik ember fölé emelkedve szere- tctlenséget vet s gyűlöletet arat. A többi tanítvány is bosszankodott Jakab és János kérése miatt, megharagudtak rájuk a többiek. Isten Jézus Krisztus önfeláldozó élete által nem ilyen torzsalkodásra, hanem atyafiúi szeretetre akar megtanítani. Pál az egyik levelében (I. Tessz. 4, 9—12) bizonyságot tesz arról, hogy Isten maga tanít meg erre a szeretetre. Tanuljuk hát meg, hogy akkor leszünk együtt Krisztussal az Ö dicsőségében, ha együtt vagyunk vele most is szolgálatban, szere- tetben. Vető Béla
