Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-09-06 / 36. szám
KP. BÉRM. BP. TS. UJ KENYER Őszi színt kezd ölteni a határ. A kapásnövények érésre várnak, a tarlón pedig többtestű ekét vontat a traktor. Hántja a földet. Itt-ott azonban méhek szorgoskodnak a tarlóvirágtól gazdag mezőn. Rég megvolt az aratás. A gabonák helyenként még asztagokban vannak s a késő esti órákig cséplők ontják a magyar föld aranyát: a búzát, ha ugyan a kombájn mindjárt nem zsákolt. És népünk asztalán már ott illatozik az idei kenyér. Frissen, melegen, fehéren, mintha mögötte nem is lenne annyi gond, törődés, verejték, egyszóval: kemény munka. A mindennapi kenyerünket kaptuk meg, amelyért a hivő ember naponként imádkozott. Isten áldása, gondoskodó szeretete ismét megterítette asztalunkat. Az új kenyér Isten szeretetének jele. Az emberi törekvést, küzdelmet Isten szeretete vitte sikerre. Erőt adott a tervek megvalósításához, vetéstől aratásig úgy rendezte a természet titokzatos erőit, hogy a kalászban dús szem legyen. Imádságunk kérte, hogy így legyen, hitünk remélte, hogy így lesz, szeretete megmutatta, hogy így lett; a szorgalmas magyar nép asztalán ott van a kenyér. Ebben az áldásban van a holnap biztosítéka. Nem kiégett határokról gyűjtöttünk, nem sovány kévékből csépeltünk, legyen áldott érte nagy neve. Hogy dalolva vetettünk és örvendezve arattunk, hogy a falu népének szorgos munkáját gyümölcsre váltotta — köszönjük. Az új kenyér a földszeretet gyümölcse. Az új kenyérért a magyar paraszt dolgozott. Munkája fáradságos és küzdelmes volt. Akár közösségben, akár egyénileg dolgozott, jó munkát végzett. Ezt a mfankát azért tudta hűségesen végezni, mert szereti a földet, szinte összenőtt vele. A föld igazi szeretete hidalta át azt a nehéz kérdést, amely a mostani fejlődés során adódott, hogy ti. egyéni gazdálkodásból közösségi gazdálkodás lett. A földhöz való hűség, a föld megbecsülése nem hagyja resten parasztságunkat, ennek eredményét látjuk az új kenyérben. Az új kenyér a hazaszeretet szimbóluma. Paraszti népünk szereti a hazáját. Hazája a föld, a határ, a nép. Hazáját becsülte meg, annak hozott áldozatot kemény munkájával. Az idei évben is jól vizsgázott hazaszeretetből parasztságunk. Az új kenyér az áldozatos hazafiságról szól. Paraszti tömegünk minden szektora megértette hazánk és népünk igényét, harc a jobbért, harc a többért, és helyt is állt érte. A kérges kézzel nyújtott kenyér erről az öntudatról szól. Az új kenyér a hit és reménység kenyere. Hittünk a holnapunkban, hittünk és akartuk az életet, azt az életet, amelyben vagyunk. Ezért az életformáért hozta és hozza az áldozatát dolgozó népünk. De ebben hisz is, és az új kenyér ennek biztosítéka. A kenyér illatában ott van az egyre jobb és szebb élet reménysége. Az új kenyér, mint rossz álmot törli el a régen oly gyakran megismétlődő rettenetes aggodalmat: mit fogunk enni? Mi lesz velünk? Mit adunk gyermekeinknek, ha megszólítanak: éhes vagyok!? Most azzal a reménységgel vágunk belőle, hogy holnap még nagyobb darab jut mindenkinek. Az új kenyér a hűség és felelősség eredménye. Nem lenne meg és katasztrófa lenne, ha népünk paraszti rétege nem végezte volna hűséggel munkáját. Ha nem értette volna meg, milyen felelősség van vállain. Vele együtt dobogott sok millió szív, és figyelte, megállja-e helyét parasztságunk a mában, megérti-e a történelem új szakaszát saját munkaterületén. Megértette és hűségesen megállta helyét. Ezzel a többi dolgozó szeretetét és megbecsülését vívta ki. Végül az új kenyér mindenki kenyere. Paraszti tömegeink az egység útjára léptek. Felismerték, hogy munkájuk nem öncélú, nem önmagukért való. Mindenki kenyerét kellett előteremteniük. Meg kellett érteniük, hogy a nagy gépezetben fogaskerekek csupán, de szükséges és fontos fogaskerekek. Egyre inkább kerülnek egységbe azzal az osztállyal, amely számukra is biztosítja egyenlő joggal a szabadabb és gond- nélkülibb életet. A mezei munka ebben az egységben emelkedik egyenlő szintre minden más munkával. A mindenki kenyere pedig testvérekké tesz bennünket, bármit is, bárhol is dolgozzunk. Régi, kedves szokás, hogy aratás után, az új kenyér asztalra kerülésével egyházunk aratási hálaadási istentiszteletet tart. Egyházunk népe akár gyárban, akár mezőn, akár irodában végzi szolgálatát, hálával áldoz Istennek, hogy népe mindennapi kenyeréről gondoskodik, és megteremti annak feltételeit. Legyen áldott azért, hogy sok nehézség között, de mégis mind több reménységben részesíti népét. Legyen áldott azért, hogy bő termést, jó aratást adott, hogy nem kell aggódnunk a nélkülözéstől. Maradjon is velünk mindig^ az ő kegyelme. Rédey Pál Finnországi b enyomások Minket a finnek gyertyatartóba tesznek — mondotta valaki évekkel ezelőtt, amikor iinn útjáról hazatérőben számot adott arról, hogy hányszor állt szószéken a gyülekezet előtt. Van benne valami. Mi megszoktuk, hogy a finn testvéreket a szószék felől nézzük. Most megpróbáltam megnézni a templompadokból. Néhány apró észrevételt hadd vetek papírra az egyhónapos út még rendezetlen élményeinek sokadalmából. X. A TEMPLOMPADBÖL SZEMLÉLNI - KÉNYELMES SZEMLÉLET A szó legszorosabb értelmében. Ültem íotelszerűen párnázott, karosszékszerű „templompadok”-ban s elnézhettem a világhírű finn templomépítészet meg-meg- újuló érdekességeit. Csodálom, hogy összefogó könyvet még nem adtak ki róla. Talán azért, mert hiába próbálnák összefogni azt, ami szüntelenül nő, fejlődik, új meg új hajtásokkal terebélyesedik. Ezért nehéz írni is róla. Három jellemző vonást hadd húzok meg mégis. a) Megnyugtató aszimmetria. Ferde mennyezet s a magasabb falrészen betörő egyoldalú fény. Vagy: sima oltár- fal s a kép helyett állított hatalmas feszület az oltár oldalán négy méterre van. Aki látott ilyet, igazolhat engem, hogy megnyugtatóbb, mint a szimmetria. (Mindig csodálkozni fogok, hogy pl. a fóti gyülekezet pompás tervek ellenére sem így alakítja át oltárfalát.) b) Célszerűség s kényelem. Modern, kényelmes, sok helyen párnázott padok. Nagyot hallóknak fülhallgató. Akusztikai lemezek, amelyek elnyelik a visszhangot. Nem a légteret fűtik, hanem a padok alól száll fel a meleg s ez a hatalmas légtér alacsony hőmérséklete ellenére is megóv a fázástól. c) Otthonossá teszik a templomot. Nemcsak a kényelem mutatja ezt, hanem pl. a falon felfutó virág is, amit minden finn otthonban így 2 kívüli fokon van. 2. A TEMPLOMPADBÖL SZEMLÉLNI - KÖNNYŰ LEHETŐSÉG Van hely. Tudom, hogy a körttiek nyári nagygyűlésén harmincezer ember hallgatta az Igét. Voltam hétköznapi bibliaórán, ahol több, mint kétszázán voltak. Ott ültem a helsinki öregtemplom körüli park ősi fái alatt tartott szabadtéri igehirdetésen s láttam, sajátos nyári gyülekezeti énekóra többszázas tömegével. Mégis azt mondom: sok az üres templompad. Az egyik vidéki város tizennégyezres gyülekezetéből 164-en voltak vasárnap délelőtt istentiszteleten. Egy nyolcezer lelkes falusi gyülekezetben jól meghirdetett ünnepet rendeztek: félig sem volt a hatalmas, csodaszép középkori kőtemplom. Az egyház nem tudott elébevágni a templomfalak mellett elfutó életnek, csak utolérni igyekszik. Feleségemmel együtt — aki először volt most északon — meg-megálltunk a modenf, fiatal óriás nyújtózkodásaként ható felnövekvő új városrészek forgalmas utcáin s ő kissé csalódott várakozással unszolt: ugyan, mutass már jellegzetes finn fiatalságot! Cow- boy-nadrágos ifjoncok suhantak veszett sebességgel robogókon az úttesten, a kávézókban pedig coca-colát ittak. Őket nem láttuk a templompadokban. 3. A TEMPLOMPADBÖL SZEMLÉLNI - BOLDOG MEGERŐSÖDÉS Igaz: van hely. De melléd ülnek. Melletted ülnek akkor is, ha a másik padsorban, vagy a túlsó oszlopban ülnek. Egy családdá válik a gyülekezet. Emberközelbe, szívközeibe jutnak. Ezt elsősorban az igehirdetés teszi. Amit egy hónap alatt hallottam, egyszerű volt, világos, nem ismételgette a bibliai történeteket és mondatokat, hanem mai nyelven, a mai emberhez beszélt és Krisztusról szólt. Tudom, hogy épp ezen a nyáron komoly konferencián vitatták meg az igehirdetés korszerűségének kérdését. A gyülekezet észreveszi s eggyé válik a hallgatásban. Annyira, hogy hallottam egy templomban azt is, De kitűnik az énekből is. Minket azért dicsérnek, mert gyülekezeteink zengőn, erősen énekelnek. Ök szívből énekelnek. Érzed a hangjukon: most vallanak, őszintén, gyermetegen, bízón. Míg írom e sorokat, a magammal hozott lemezről egy zengő finn bariton hullámoztatja körém a ringó tavakat, zúgó erdőket, halkszavú embereket. Itt van köröttem Suomi, mert valaki vall róla. Ha nem érteném is a szavát, megérteném, mert a dallal vall. így vall a templomos nép arról, hogy ők Isten népe, az egyház népe. Mi már tudjuk —• amit ők talán még nem gondoltak végig —, hogy nem az a döntő lényeg, vajon népegyház-e a finn egyház, hanem az, hogy az egyház népe-e a templomo- zó nép! A templompadból nézve úgy láttam, hogy az. Az énekükből éreztem. Az igehirdetésből hallottam. Szerete- tükből tapasztaltam. Ezért volt boldog megerősödés templompadból látni azt, amit régen tudok s amit újra láttam az öregtemplom melletti fák alatt, a süppedő modem padokban, a biblia- órák ige köré gyűlésében s abban, ahogyan itthoni életünkről szólásomra reagáltak: az egyház népe a templomos nép s a régi finn szeretettel keresi a mi egyházunkban is a templomos nép kezét. Ezt láttam akkor is, amikor elért a sorsom s KIHÍVTAK A TEMPLOMPADBÖL Mert kihívtak. Ügy történt, hogy észrevétlen beültem a Fielis folyó tóba futó torkolatánál épült gyönyörű neo- gót templom egyik oldalsó padjába. Fiatal lelkész lépett a szószékre. Két évvel ezelőtt még teológus volt abban az otthonban, ahol Helsinkiben két hónapig laktam. Észrevett, megismert. A hirdetések elején hamiskásan felém mosolygott — s kihirdette, hogy este a gyülekezeti teremben előadást tartok. Hát ilyen ez a gyertyatartóba állítás a finneknél. Ebéd után tudtam csak megkérdezni, hogy miről tartsak előadást. A felelet természetességében benne volt a kérdésen-csodálkozás is: hát az otthoni egyházi életetekről! Eszembe jutott, hogy két éve egyszer nagyon tapintatos udvariassággal arra kértek, hogy csak a felolvasott igéről beszéljek, semmi másról. Ügy éreztem most, hogy ott a hatalmas, teljesen megtelt teremben voltaképpen mellénk, magyar evangélikus egyház mellé ült az a gyülekezet s a messziről jött s egymástól sok elmondandót váró testvérekhez hasonlóan tették fel a kérdést: hogyan is vagytok? Koren Emil hogyan szoronganak a loca- kon s állnak a lombok alatt. Együtt énekeltem a tenger- , hogy a szószékről megszólított parti evező-stadionban tartott I hivő felelt a feltett kérdésre. Modern templom Helsinki külvárosában Isten országa és a földiek „Isten országa közöttetek: van” — mondta Jézus egy alkalommal (Lk. 17, 21) a farizeusoknak. Ezzel világosan kifejezte, hogy az Isten országa e világon van, nem valahol a felhők fölött. Ugyan nem szemmel látható, földi határokkal elhatárolt birodalom, de mégis a földön élő embereknek az egy Ür uralma alá tartozó közössége. Éppen ezért nem hogy szakadék lenne az Isten országa és a földiek között, hanem az ellentéteket áthidaló szoros kapcsolat van. „Isten országa nem evés, nem ivás” — mondja a mai vasárnap levélbeli igéje (Róm. 14, 17—19). Igaz, nem ebben áll az Isten országa, vagyis nem merül ki ebben. Akik csak esznek és isznak, házasodnak és férj he'/mennek, azok kimaradnak az Isten országából, mint sokan a' Noé és Lót idejében (Lk. 17, 26—> 29). Isten országa polgárai is cselekszik mindezeket, de nem csak ezeket cselekszik, mert nemcsak önmaguk „építésére” gondolnak, hanem törekednek arra is, ami „a békességre és egymás építésére’’ való (Róm. 14, 19). Isten országa polgárai számára a földiek, a pénz, a vagyon eszközül szolgálnak *■* nem a zsírosabb falat, másoktól függetlenülő gondtalan élet biztosítására, hanem —* a szolgálatra. A földiek birtoklása a keresztyén emberi a másik ember felé indítja, így lesz Krisztus tanítványa hasznossá az Isten országában földi javaival, szolgál azzal, amije van s közben ő maga is gazdagodik: kincse lesz a mennyben — amint a mai vasárnap evangéliuma (Mt. 19, 16—24) tanítja. Isten országába nehéz bejutni annak, aki nem úr a földiekben, akin úrrá lettek a földiek. A tenger vagy a folyók vize óriási hajókat visa a hátán, de ha a víz behatol a hajó belsejébe, elmerül a hajó. A történetbeli gazdag ifjú nem volt ura vagyonának, inkább a földiek tartót* ták hatalmukban őt, ezért megszomorodva távozott Jézustól, nem jutott be az Isted országába. Az ő életében a földiek akadállyá lettek az Isten országa elnyerésében, Bensejét, szívét a vagyon szeretete töltötte ki, az lehúzta i ezért nem érhette el az Isted országát. Isten országát kereste a gazdag ifjú, amely „igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm”, az örök élet örömére vágyakozott s mégis megszomorodva távozott. A vagyona nem nyújtott neki békességet. A vagyon sok mindent lehetővé tesz, de mégsem mindent, pénzzel messzire lehet menni, de mégsem mindenhová. Isten országába a földieket nem minde- nekfölött való jónak tartó, azon uralkodó, azt szolgálat eszközének felismerő emberek jutnak! yető ^
