Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-23 / 34. szám

VfVÖALLÄSBAN Mos, hogy a-, vívóvilágbaj- hokságot Budapesten rendez­ték, elgondolkoztam, hogy milyen szép sport is ez a ví­vás! Nagyszerűen fejleszti a kar és lábizmokat, a figye­lemösszpontosítás készségét, ránevel a gondolkozás és cse­lekvés harmonikus és gyors tempójára. Megtanít arra, hogy a kapott találatot leg­alább kétszeresen adjuk visz- sza. A pápai öreg kollégium tornatermében, diákkorom­ban így tanítgatott bennün­ket a mi vívó- és tornataná­runk: — Lehetőleg ne kapjatok találatot, de ha már egyszer kaptok, akkor gyors visza- vágásokkal kétszeresen ad­játok vissza! Ami szemetgyönyörködtető a vívásban, olyan szomorú a keresztyénségünkben. A ha­mis keresztyén is vívóállás­ban áll és kétszeresen adja vissza a találatokat! Találkoztam valakivel — templomozó emberről van szó — aki elmondta nekem, ha valaki megbántja, mindig kétszeresen adja vissza. Ez a tipikus „vívóállásban lévő keresztyén” aki kétszeresen, vagy többszörösen fizet visz- sza. Ez a tipikus „vívóállás­ban lévő keresztyén” aki két­szeresen, vagy többszörösen fizet visza! Beszéltem már olyan hivő emberrel is, pappal is, akik kipirult arccal tüzelték: — Ha engem megbánta­nak, ide hivő-oda hivő, ide pap-oda pap, bizony kétsze­resen adom vissza! Ezek a vívóállásban gyakorlatozó i,keresztyének”-, akik rossz szolgálatot tesznek Isten ügyének! Tudok valakiről, akit a pie\yka nagyon kikezdett! Különben a pletykálkodást hajlam, a másoknak való ór­iás, rágalmazás úgy elter­jedt az egész világon, mint a kplorádóbogár, vagy liszthar­mat. Ez a pletykától kikez­dett atyánkfia oknyomozó módon kutatta ki a rá plety- kálkodók minden gyarlósá­gát és kétszeres hadjáratot indított a támadókkal szem­ben! Íme, a páston álló „ke­resztyén”, aki vívásban gya­korolja magát! Most persze rámsüthetné valaki, hogy nincs egészen igazam, hiszen Máté 18, 15— 18 versek egyenesen felha­talmaznak bennünket arra, hogy még a gyülekezetből is kidobassuk azt, aki minket bánt. Hát nem egészen így van! Ugyanis az említett igesza­kasznak van egy szava, ahon­nan jól érthető a rosszul ér­telmezett vers. Ez a szó így hangzik: megnyerni! De sohasem a mi számunkra, a mi részünkre, hanem a Krisz­tus számára. Nekünk legfel­jebb ráadásul marad meg jóbarátnak, segítőnek, test­vérnek! 0 Vegyük hát le a sisakot, tegyük le a kardot, lépjünk ki a vívóállásból, szálljunk le a pástról és a riposztokra való gyors hajlandóságunkat váltsuk fel megbocsátásra, türelemre és jóakaratra! Tiszta keresztyénségünk első tétova lépései ott kez­dődnek, amikor egy új szen­vedély alázatos és boldog rabjaivá leszünk: Megnyerni másokat Jézusnak! Minden rajtunk esett iga­zi, vagy vélt sérelem alka­lom e szenvedély hűséges gyakorlatára! A biblia sokszor beszél a sportról, használ képeket a sport életéből. Beszél a ma­gukat fegyelmező futókról, ökölvívókról és egyéb spor­tolókról. Van hát felhatalmazásunk a sportból kölcsönvett képek használatára most is. Szabad ilyent gondolni, vagy mondani, hogy Isten ma olyan területeken ír ki versenyszámokat, ahol na­gyon lemaradtunk mi keresz­tyének, úgyszólván mind­nyájan! A fentiekre nézve rendez­zünk hát házi versenyt, ha nem is világbajnokságot. Ránkférne és Isten sem ha­ragudna meg érte! Fülöp Dezső A Hirosima-biinbánati . f Korim Kálmán, Cegléd Uff ;,Az első atomtámadásra való emlékezés kell, hogy fel- rézza a keresztyén emberek felelősségérzetét. Hiszen az a háború, amelyet atom és hid­rogén fegyverekkel vívnának meg, általános pusztuláshoz vezetne. A keresztyén egyház­nak határozottan hallatnia kell szavát az atomháború el­len és a béke megőrzése ér­dekében. *— A szeretet nagy parancsa itt nyer ma külö­nösen konkrét formát és je­lentőséget. És ugyanakkor mélységes bűnbánatot kell ereznünk amiatt, hogy a ke­resztyének nem tettek meg mindent azért, hogy a dolgok ne úgy alakuljanak, ahogy az 14 évvel ezelőtt történt.” Józsa Márton, Celldömölk „A második világháború fo­lyamán a hadviselő felek tu­dósai éjjel nappal a láncre­akció megoldásán fáradoztak. Tehát azon, hogy felszabadít­hassák az atomban rejlő ha­talmas energiát. De még mi­nap igehirdetéseiből előtt felfedezték volna ezt a titkot a szívekben eluralko­dott a gyűlölet és bosszú át­kot felszabadító láncreak­ciója. Ma azért vagyunk együtt, hogy a magunk szívében le­leplezzük a gyűlölködés lán­colatát. Azért, hogy megbán­juk ezt és megrettenjünk tő­le, keresve a szabadulás út­ját, mely van a mi Urunk Jé­zusban, aki „szidalmaztatván nem szidalmazott, szenved­vén, nem fenyegetőzött!” Jé­zus szeretetében megszakad a gyűlölet és bosszú láncolata. Ne mondjuk erre, hogy az egész világnak nagy ügyében mi kicsi és lényegtelen pon­tocskák vagyunk. A hosszú láncon is kicsiny a láncszem, mégis ha elszakad egy szem, gyengül az egész lánc. Szeressük hát az Istent tel­jes szívvel és felebarátunkat mint magunkat és akkor meg­szakad bennünk a gyűlölet láncszeme és ezzel gyengül, erőtelenedik a világot fenye­gető bosszú láncreakciója.” Istentiszteletek a Balaton partján Siófokon (Fő u. 111.): minden vasárnap de. 11 ódakor, Balaton­kenesén (ref. templom): július és augusztus minden második és negyedik vasárnap du. 2 órakor, Balatonvilágoson (Drenyovszky villa, Alsóújtelep 31. sz.): július és augusztus hó második és ne­gyedik vasárnapján du. 5 órakor. Zamárdin a református kápolná­ban a hó 2. vasárnapján de. 11 órakor, a hó 4. vasárnapján du. 2 órakor. Balatonszárszón az Evangélikus Üdülőben minden vasárnap de. 10 órakor, a református templomban a hó 2. vasárnapján este 8 órakor, a hó 4. vasárnapján de. 10 órakor. Balatonszemesen a protestáns templomban a hó 2. és 4. vasár­napján de. fél 9 órakor. Balatonlellén a református temp­lomban a hó 1. vasárnapján este fél 8 órakor, a hó 3. vasárnapján de. 9 órakor; Balatonbogláron a református templomban a hó 1. vasárnapján du. 6 órakor, a hó 3. vasárnapján de. fél 11 órakor. Fonyódon a protestáns temp­lomban a hó 1. vasárnapján de. fél 10 órakor, a hó 3. vasárnapján du. 2 órakor. Balatonfenyvesen a hó 1. vasár­napján de. 11 órakor, a hó 3j var sárnapján du* 4 óra kos* .... Balatonalmádiban minden vasár­nap du. 4 órakor van istentiszte­let az evangélikus templomban. Balatonfűzfőn minden hónap 2. vasárnapján du. 6 órakor a refor­mátus templomban tartunk evan­gélikus istentiszteletet. Alsóörsön legközelebb csak szeptember 27-én du. 6 órakor lesz istentisztelet, Both Kálmánéknál; HIROSIMA A i,Süddeutsche Zeitung” 1959. július 31-i jelentése szerint: Hirosima japán vá­rosban, amelyre 1945. augusz­tus 6-án egy atombomba esett és azt elpusztította, a város hivatalos képviselőjé­nek közlése szerint az utolsó tizenkét hónapban több mint száztizenkilenc hirosimai la­kos halt meg a rádióaktív kisugárzás következtében. A bombarobbanás halálos áldo­zatainak száma ezzel 60 175- re emelkedett. Ebben nincsen benne azoknak a száma, akik a katasztrófa alkalmával pusztultak eL ± Kis történet egy nagy szerelemről Igen tisztelt Asszonyom!' Hetekig töprengtem, míg el­szántam magam ennek a le­vélnek megírására, mely a maga nemében első, és remé­lem egyetlen is lesz az én éle­temben. Mi nem ismerjük egymást. Férje azonban már két évtizede jó ismerősöm. Az egyetemen együtt tanultunk. Közben a háború messze so­dort bennünket egymástól, de egy évvel ezelőtt visszakerül­tem városunkba és egy szak­értekezleten ismét találkoz­tunk. Ifjúkori barátságunk természetesen nem támadt újra, de nem is kerestük azt. Minden barátságnak megvan a maga ideje. Jelenleg mind­ketten nős emberek vagyunk és társaságunkat ez határozza meg. Nem kapcsol bennünket össze egyéb, mint hivatali kötelességeink érintkezése. Kérem, bocsássa meg, ha most kemény próba elé állí­tom türelmét. De én magam is rendkívül nehezen találom meg a helyes, mérsékelt és mégis őszinte szavakat, mikor el próbálom mondani azt, amit önnek, mint feleségnek — sajnos — tudomására kell hoznom. Házasságunk és az a mód, ahogyan azt a társa­dalomban folytatjuk, nem egészen magánügy, amelyet szabadon intézhetünk saját belátásunk szerint, hanem akárcsak hivatásunkban, a há­zasságban is elháríthatatlan felelősség köt bennünket. És éppen a hivatali becsület pél­dájából kiindulva engedem meg magamnak, hogy Önnek, tisztelt és kedves Asszonyom, tudomására hozzam az alábbi tényeket: Augusztus 20-án este 9 óra tájban a hűvösvölgyi villa­mosra szálltam, hogy lányo­mat egy ifjúsági mulatságról hazahozzam. A kocsi zsúfolá­sig tele volt. Ahogy a kocsi közepén préselődöm, látom ám, hogy az ön férje a hátsó peronon egy ifjú hölggyel bi­zalmasan beszélget, ő nem láthatott engem. Annyira be­lemerült a beszédbe, hogy a partnernőjén kívül szinte sen­kit sem vett tudomásul. Az pedig . csak hallgatta, amint barátom a fülébe sugdosott. A villamos egyre inkább el­néptelenedett, de ők még mindig oly szorosan álltak egymás mellett, mintha egy­mást óvták volna a tolongó tömeg elől. A végállomáson előttem szálltak le és kart karba öltve vágtak neki an­nak az útnak, amelyen nekem is mennem kellett. Ök nyil­ván úgy érezték, senki sem figyeli őket, hiszen az ázott talaj elnyelte lépteim zaját is. Ilyen módon önkéntelenül lettem tanúja viselkedésük­nek. Engedje meg, hogy ne térjek ki minden részletre. Az a kacérság, ahogyan lépked­tek, az a kedveskedés, amit egymás iránt tanúsítottak, ta­lán jól állt volna a húszéve­seknek. Az ernyőt lehajtották, hirtelen megálltak, hogy ösz- szecsókolózzanak. Az alagút- nál csettintettek a nyelvük­kel és egymás nevét kezdték énekelni — ebből tudtam meg, hogy a szeretett hölgyet Erzsébetnek hívják. Az egyik útkanyarulatban aztán végleg eltűntek előlem, fogalmam sincs, hogyan, hova és mi végre. Tisztelt és kedves Asz- szonyom, legyen meggyőződve, hogy amit láttam, nekem ke­servesen fájt. Vajon mit érez­het ön, mikor soraimat ol­vassa? Fájdalmát teljesen át- érzem. Mindig az volt az el­vem, csak örömöt szerezni másoknak. Most mégis fájdal­mat kell okoznom valakinek, akit nem is ismerek és akiről azt sem tudom, lesz-e ereje ekkora csalódás és megráz­kódtatás elviselésére. Helyesen tettem-e ezt? Nem kellett volna-e inkább négy- szemközt beszélnem férjével? Mindezt alaposan végiggondol­tam. Attól tartok azonban, hogy aki ennyire szerelmes, teljességgel alkalmatlan er­kölcsi megfontolásra, és be­szélgetésünk után minden ma­radt volna a régiben. Most azonban, miután Ön tudja, hányadán áll vele és házassá­gával, kész vagyok a fenti esetet tanúsítani, akár az ön jelenlétében,, akár egyedül a férje előtt. Kérem, rendelkezzék velem. Nem tartom véletlennek, ha­nem rendelésnek, hogy mind ennek tanúja lettem. Amit házasságuk megmentése érdé­'kében tehetek, kész vagyok megtenni. Válaszát várva vagyok őszinte tisztelettel D.“ • „Igen tisztelt Uram! Levele nagyon elszomorított, de egészen másképpen, mint gondolja. Az a nő, akivel ön együtt láitta a férjemet, én va­gyok, az ő 15 éve hites felesé­ge. Csak azt ajánlhatom, ne­vessen a tévedésén, mint mi is tettük. Nekünk azonban nemcsak nevetnivalónk van e dologban, hiszen nem va­gyunk egészen feddhetetlenek. Kétségtelen, a mi nyilvános­ság előtt való „szerelmeskedé­sünk” nem helyeselhető. Ezzel némi alapot szolgáltattunk az ön feltételezésének: ezek nem lehetnek házasok., Majdnem * nekünk kellene Öntől bocsá­natot kérnünk, hogy maga­tartásunkkal így félrevezettük. De kérem, ne haragudjon! Nem akarjuk azonban leta­gadni azt, ami igaz: mert mi szerelmesek vagyunk, ha ön így nevezi, szerelmesek va­gyunk és ezt nem is titkoljuk egymás előtt, mert ezzel is boldoggá tesszük egymást. A feltűnés az más, azt nem akarhatjuk. Hogyan gondol­tuk volna azonban, hogy a zsúfolt villamoson, vagy az elhagyott ösvényen valaki fi­gyel bennünket. Hogy meg­ürült a villamos, észre sem vettük. Azt írja, szerelmeskedésünk húszévesekhez illett volna. Tehát ami a fiataloknak jo­gos, minket nem illet meg? Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy az az asszony a férjem karján én is lehetek? Látja, ez az, ami annyira el­szomorított: az emberek azt tartják normálisnak, ha a házasfelek nem dévajkodnak, nem szerelmeskednek, azt, hogy köztük incselkedésnek, játéknak, tréfának nincs he­lye. A házasfelek nem csókol­ják meg egymást elhagyott utakon, nem susognak egymás fülébe, kezüket kabátzsebükbe mélyesztik, és nem teszik a másik vállára. Ügy látom, ilyen a szabályszerű házasság. De nem szomorú szabály-e ez? Házasság előtt és házas­ságon kívül lobog az ember, a házasságban egy marék lan­gyos hamu csupán. És ez ál­talába!} így is lehet. Máskü­lönben nem kelthettünk volna magatartásunkkal feltűnést. Szerelmeskedésünket annak idején éretlenségnek tarthatta — de most már tudhatja, hogy 15 éve házasok vagyunk. Büszke vagyok a férjemre. Már túl van a negyvenen és nem valami könnyű munkát végez, mégsem tud soha any- nyira elfáradni, hogy figyel­mének és szeretetének ezer kis jelével el ne halmozna. Csoda-e, .ha én is elkövetek mindent, hogy a gyermekek és a háztartás sok-sok gondja közben is mindig szíves és jó legyek hozzá. Levele végén még egy mon­dat van, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Azt írja: „Nem tartom véletlen­nek, hanem rendelésnek, hogy mind ennek tanúja lettem.” Erre azonban hadd reflektál­jon a férjem, ő ehhez jobban ért. — Kérem, tartson meg bennünket szeretetében! Szívélyesen üdvözli „Erzsébet“ Kedves öreg Barátom!—En­gedd meg, hogy így nevezze­lek! Mert az voltál és az kell, hogy maradj, ennek a félre­értésnek ellenére is. Tehát Te valamiféle rende­lésben hiszel, még azt is ren­delésnek tartod, ha ugyanazt a villamost veszik igénybe különböző emberek. Én is hi­szem, Erzsébet nem kevésbé. Én abban is hiszek, hogy a rendelés mindig valami jót céloz még akkor is, ha a lát­szat más. Mivel pedig mind­hárman hiszünk abban, hogy találkozásunk azon az estén nem volt véletlen, nem mond­hatjuk azt, hogy ami abból következett, az már tévedés, és ezzel vége a történetnek. Hanem: valamit együtt éltünk át, amiből Te mint igaz barát a mi érdekünkben gondot csi­náltál magadnak. Maradj is mindig igaz barátunk! Sőt már az is vagy. Minket már nem csupán hivatásunk dolgai kötnek össze. Összeköt ben­nünket, ami megérdemli, hogy törődjünk vele, a házassá­gunk. Engedd meg, hogy fele­ségeddel együtt meghívjunk hozzánk egy vasárnap estére. Írd meg, mikor lenne alkal­mas. Szórakozzatok velünk, anélkül, hogy komolyságtokat megtagadnátok, megpróbá­lunk mi is komolyak és mél­tók lenni hozzátok, anélkül, hogy derűs kedélyünket tit­kolnánk. Csatlakozom Erzsikém üd­vözletéhez: Fogadjatok be szeretetekbe, mint mi Tite­ket máris befogadtunk! Barátod, Sándor (A j,Die Kirche” nyomán átdolgozta B. S.) Beszélgetés Kálmán bácsival.^ Fülembe cseng a bukovinai székelyek kesergő dala: „Elment a madárka, üres a kalitka, azt üzente vissza, visszajő tavaszra. Visszajő tavaszra, Búza pirulásra, ha még akkorra sem, tudd meg, hogy sohasem.“ Kedves Kálmán bácsi! Meg­ígértem, hogy visszamegyek n.agukhoz. Ha testben nem is, de lélekben ott ülök most új­ra abban a rigácsi házban, ahol Ferenczy Kálmán bácsi 1956 kemény telében úgy ült a tűzhely szájánál, mint vala­mi kazánfűtő. Tömte, hogy meg ne fázzam. Míg kedves felesége, Paula néni dalolga- tott nekem sok szép balladát Savanyú Jóskáról, addig ő csak ült, ült, szótlanul s töm­te a tűz telhetetlen száját. — Szólaljon meg már Kál­mán. bácsi! — biztatgatom a 65 éves öreget. — Hát tisztelendő úr, én da­lolni nem szoktam. Rég vót az már, amikor én danol- tam... — mégpiszkálja a tü­zet s nézi... — Hát, ha danolni nem tud, meséljen nekem valamit az Ür Jézusról és szent Péterről! — Azt már tudok én is. Ügy volt az, tudja, tisztelendő úr, hogy egyszer Jézus Urunk, amikor szent Péterrel vándo­rolt, a mezőn mentek által. Erősen szomjasak voltak. Oda értek a kaszásokhoz és kértek, tőlük vizet. — Nem adhatunk — mond­ja az egyik —, mert nagyon messze van a kút s nekünk is kevés van. — Jól van, csak dolgozza­tok! — mondta nekik Jézus Urunk. Odébb kukoricát kapáltak. Azoktól is kértek vizet. Egy leány kilépett a sorból s a korsóból megkínálta a szomjas vándorokat. Megáldotta őket Jézus Urunk. Azért van az, hogy amikor a kapások kiérnek a sor végére, leülnek pihenni. S a kaszások még a déli pihenő­ben sem pihenhetnek, mert akkor is a kaszájukat verik. — Pedig, tudja tisztelendő úr, nehéz munka a kaszálás. Ha én lettem volna ott, biz­tosan megkínáltam volna Jé­zus Urunkat. 3 év telt el azóta, 3 évet öregedtünk. Sokszor elrobogott velem a vonat falujuk mellett. Arra gondoltam, milyen más lenne a kép, ami engem most fogadna Rigácson. A gabonák feje szépen pirul, mint régen. Nagyapja még sarlóval vágta, maga már kaszával... Most pedig talán a kombájn nyo­mán ömlik a zsákokba Isten áldása. Sokat változott körülöttünk a világ. Kálmán bácsi öreg, avas dereka már nem hajla­dozik a kasza után, hanem talán a mesgyéről, az árnyék­ból nézi, mit végez a gép. Amikor elindul a gép, emelje meg Kálmán bácsi a kalapját, s mondja ki hittel: „A Jézus nevében!“ Hernád Tibor AUGUSZTUS 23. 1536-ban jelent meg elö- szőr Kálvin János fő műve, „Tanítás a keresz­tyén vallásra”. E könyv egyszerre híressé tette a fiatal tudós nevét. Az volt a célja vele, hogy evangéliumi érzületű honfitársai, a fran­ciák számára összefoglalja a hit elemeit, és így a Krisz­tusra éhezőket és szomjuho- zókat rávezesse a valódi is­tenfélelem útjára. A műnek ez az első kiadása különösen is mutatja, hogy Kálvin Lu­ther nyomdokán indult el re­formatori munkájában. Az­tán többször átdolgozta az Institutiot; 1559-ben je­lent meg végső formájában. Ez már teljesen kidolgozott dogmatika, a keresztyén hit rendszeres kifejtése, és jól tükrözi Kálvin tanításának sajátosságait. 1554-ben született Ambro­sius Lam Sebestyén protestáns lelkész. Rövid megszakítással Késmárk, szü­lővárosa volt lelkészi műkö­désének színhelye. 1600-ban halt meg. A reformatori irá­nyok közül a helvéthez csat­lakozott, ami tanulságos pél­da arra, hogy a reformátori irányok váltakozása nem ál­lott meg egyik vagy másik anyanyelvi terület határainál. Irodalmi működéséből ki­emelkednek énekeskönyvei, ezek révén jutott nevezetes­ségre. AUGUSZTUS 24. 1572-ben a Bertalan-napra virradó éjjel ment végbe az a szörnyű tömegyilkossági amelyet „párizsi vérnász”1 vagy „S zent Bertalan é j” megjelöléssel emleget a történelem. Franciaországban 1562-től 1598-ig zajlottak a hugenotta-háborúk. Ott huge­nottáknak nevezték a refor­máció híveit. Ezek egyszerre törekedtek vallásuk szabad gyakorlásának ' biztosítására és politikai hatalmuk érvé­nyesítésére. Legutóbb, 1570- ben béke jött létre a huge­notta és a katolikus párt kö­zött, de az utóbbi féltékeny- nyé vált a tekintélyében emelkedő hugenotta pártra- különösen annak vezérére- Coligny tengernagyra. Navar- rai Henrik esküvőjét hasz­nálták fel alkalmul a huge­nották tömeges legyilkolásá- ra. Az áldozatok közt volt Colighy is. A. meggyilkolt hugenották száma több ezer­re rúgott. A pápa ezt a ször­nyű vérfürdőt hálaadó is­tentisztelettel és körmenettel ünnepelte meg. AUGUSZTUS 25. 1620-ban a besztercebányai országgyűlés Bethlen Gá­bor erdélyi fejedelmet Ma­gyarország királyává válasz­totta. Bethlen Gábor 1619 augusztusában indult el sere­gével, hogy kivívja Magyar- ország sérelmeinek, .,pa- nasz”-ának orvoslását. Miután már mint Magyarország fe­jedelme szövetséget kötött a cseh királlyal a Habsburgok ellen, engedett a rendek kí­vánságának, beleegyezett ab­ba, hogy a besztercebányai országgyűlés 1620-ban Ma­gyarország királyává válasz- sza. Ez nagy lépést jelentett a nemzeti monarchia megva­lósítása felé. 1620 novemberé­ben a Prága melletti Fehér­hegyen eldőlt a cseh felke­lés és Csehország sorsa; a szomorú hírű fehérhegyi csa­ta visszasegítette a Habsbur­gokat a cseheket elnyomó és a huszitizmust elfojtó ural­mukba. Ez a fordulat meggá­tolta Bethlen sikereinek ki­használását. A nikolsburgi békekötéssel be kellett fejez­nie ezt a szabadságharcot. A Protestáns üzemi konyha (IX. Ráday u. 28) szeptember 1-re kézileányt, vagy konyhalányt ke­res. Jelentkezni lehet a fenti címen. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Oádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Üllői út 24. Telefon: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft; fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott Zrínyi Nyomda,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents