Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-08-16 / 33. szám

Az a hír járja, hogy a kö­zeljövőben kiadják a jassz nyelv szótárát. Miféle nyelv ez? Valamelyik nép nyelve? Nem! Az utca nyelve. Köz­nyelvünkbe s újabban már a nép nyelvébe is, sőt lassan- lassan az irodalmi nyelvbe is oda-odatolakodnak a jassz szavak. Mind nagyobb és na­gyobb teret hódít el q.z utca nyelve. Nem is lehet csodál­kozni, ha a jassz nyelv szó­tárának kiadásán fáradoznak emberek, hiszen előbb-utóbb nem fogja megérteni e nyelv nem ismerője a jassz szavakat használó embert. Nagy szükség van a neve­lésre ezen a téren. Le kell vag­dosni a nyelvünk szép fáját csúfító vadhajtásokat s a szép irodalmi nyelv formáló erejé­vel s az eredeti tiszta nép­nyelv jó zamatéval kell újra jóízűvé tenni beszédünket. Ne­velni kell a helyes és szép beszédre, tanítani kell az ízes magyar nyelvet! Beszédünk azonban nem­csak formai szempontból rom­lott meg, hanem tartalmi szempontból is. Nemcsak az csúnya, ahogyan beszélünk, hanem az is, amit mondunk. Istenkáromló szavak és fele­barátot rágalmazó mondatok ütik meg a fülünket egyre- másra az élet mindennapi forgatagában. A nyelv, a „fé- kezhetetlen gonosz“ — amint Jakab apostol (3,8) beszél ró­la — „lángba borítja életünk fdtyását". A felgyújtott indu­lat tüze, mint lángnyelv, csap át emberről emberre s ember­ről Istenre és felperzsel min­dent, amit a szeretet és hit épített. Bizony „nem kellene ezek­nek így lenni“. A mi fülünk is érzi, hogy nem helyes és szép az ilyen beszéd, de ma­ga Isten is figyelmeztet min­ket igéje által és tanít a ke­resztyén emberhez méltó be­szédre. A második és a nyol­cadik parancsolat foglalja össze mindazt, amit Isten a keresztyén ember beszédére nézve mond. A második parancsolat ál­tal Isten megtanít a Vele való helyes beszédre. „Ne vedd hiába Istened nevét!“ Ez azt jelenti, hogy Isten nevét fe­leslegesen ne használjuk, fő­leg ne átkozódásra, esküdö- zésre, hazugságaink igazolásá­ra. Nem esküdözésre van szükség — erről olvasunk a mai vasárnap evangéliumi igé­jében (Máté 5,33—37) is hanem arra, hogy szavaink igazságához kétség ne férhes­sen. Az igen igen legyen és a nem, nem. Nem a hivatali, katonai, bírósági, vagy házas­sági eskü ellen beszél Jézus — hiszen az mind jó, ha általuk Isten nevét hívjuk segítségül dolgaink jó elvégzése érdeké­ben — hanem az átkozódó, esküdözö embert akarja meg­tanítani Isten az ö nevének segítségül hívására s dicsőíté­sére. A nyolcadik parancsolat fé­kezi nyelvünket és lakatot tesz a szánkra a felebarát be­csületének védelmében. „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!“ A másik ember megszólása és rágal­mazása szinte divattá lett, a pletyka szinte hozzánőtt az emberhez. Mennyivel keve­sebb a felebarátot mentő, jó- akaratú, a másik ember be­csületét védő szó. Jó lenne beszédünk formá­ját és tartalmát tisztogatni! Jó lenne, ha Isten Szentlelke tisztogatna! Kevesebb lenne a káromlás és több lenne az imádság, kevesebb a veszeke­dés és több a szeretet. Vető Béla Szavunk hitele (Máté 5:33—37.) "ÉVEK ÓTA figyelemmel kí­sérem, hogy a körülöttem élő emberek hányszor nem mon­danak valót, hogyan próbál­ják eltakarni, leplezgetni sza­vaikkal az igazságot, hány­szor próbálják megkerülni, el­ferdíteni azt, hányszor sze­retnék vele igazi érzéseiket, gondolataikat elfedni. Elné­zem azt is, hányán és hány­szor beszélnek meggondolat­lanul: tesznek ígéreteket, ame­lyekről előre tudják, hogy soha nem fogják valóra vál­tani. Fogadkozmak, holott sej­telmük sincs arról, lesz-e módjuk, erkölcsi s egyéb ere­jük végrehajtani. Hányán „ füllentenek” tréfából. Sok­szor meg mintha csak azért tennék, mert szinte nehezük­re esnék az igazságot mon­dani. MEGDÖBBENTŐEN SZO­MORÚ tapasztalatra jutottam. Nem gondoltam volna, hogy az emberek ennyit hazudja­nak. Fülünk is hozzászokott ehhez. Azt kell mondani, sokszor képtelenek vagyunk az igazságot még hallásra is elviselni. Tudjuk valamiről, hogy nem igaz, mégis jobban esik hallani, mint az igazat. Nem csupán arra az esetre gondolok, mikor hiúságunk­nak, becsvágyunknak hizeleg a hazug szó. „Aki sokat hazudik; annak akkor sem hisznek, ha igazat mond” — hallottam egyszer valakinek ajkáról. Valóban így van. Akiről azt tapasztal­juk, hogy többször nem mon­dott igazat, annak szava elve­szíti hitelét előttünk. Állítá­sait nem tartjuk többé meg­bízhatónak. Az emberi szó többé-kevésbé hitelét vesztette. A becsületszóval való fogad­kozástól és gyermekes esküdö- zéstől a legkomolyabb esküig minden bizonykodásunk sok­szor nem más, mint ingatag beszédünk támasztéka, mellyel alá próbáljuk támogatni, amit mondtunk, hogy emberek, sőt esetleg Isten is elhiggyék azt. BESZÉDÜNK CSAK AK­KOR nyeri vissza hitelét, ha az világos egyértelmű és az igazságnak megfelelő lesz.' A bizonykodás, esküdözés nem viszi előre azt. Végre fel kell ismernünk, hogy nemcsak a hamis eskü, de minden hazug, a valóságnak meg nem felelő beszéd bűn, mert nemcsak eskünkért vagyunk felelősek Isten és emberek előtt, hanem minden szavunkért is. Ke­resztyénekhez, Jézus tanítvá­nyaihoz csak ilyen beszéd il­lik. Nem emberi illemszabály, vagy törvény szerint, hanem aszerint az igazság szerint, melyhez Isten az Ö országá­ba való bemenetelt kötötte. Bánfi Béla Az anglikán püspökiktatás Anglia királyai ősidőktől fogva viselik e címet: „Az egyház feje és a hit védelme­zője." Mióta Vili. Henrik szakított a római pápával s létrejött a „Church of Eng­land”, az anglikán egyház, a magasabb egyházi tisztségvi­selőket az angol király neve­zi ki. Jelenleg a királynő. Az új püspöknek felszente­lése után, de beiktatása előtt., kihallgatáson kell megjelen­nie a királynőnél. A fogadás a Buckingham-palota trónter­mében történik. Az új püs­A REFORMÁTUS VILÁGSZÖVETSÉG NAGYGYŰLÉSE Július 27-én nyílt meg a brazíliai Sao Paolóban a Re­formátus Világszövetség 18. nagygyűlése. A nagygyűlés fő­témája: „Az Ür szolga — mi az ő szolgái.” Korunk keresz- tyénségének legfontosabb és pök teljes ornátusban letérdel a trónján ülő királynő előtt és hódolatát fejezi ki az ural­kodónak. A hódoló szöveget a belügyi államtitkár előre ol­vassa s a püspök utána mond­ja. A szöveg azt fejezi ki, hogy a püspök a királynő ke­zéből veszi át hivatalát. Szen­telését tehát az egyháztól kap­ja, a hivatal viseléséhez a jo­got azonban a koronától. — A kihallgatás további során az uralkodó elbeszélget az új püspökkel egyházkerületének kérdéseiről. legsürgősebb feladata — mon­dotta dr. M. Praderwand, a Világszövetség főtitkára —, hogy juttassa kifejezésre az egyház szolgai formáját! Az egyháznak meg kell találnia szolgálatának mai formáit. Fi­gyelni kell Jézus Krisztusra, aki minden időkben példát adott Isten és az emberek szolgálatára. Arany alma ezüst tálcán Bölcs Sálamon a Példabeszé­dek könyvében (25:11.) a he­lyén mondott igét hasonlítja ezüst tálcán levő arany almá­hoz. Ezzel a hasonlattal az emberi szót, az emberi beszéd fontosságát, becsületét és te­kintélyét akarja megjelölni. Mert félreérthetetlenül emberi szóról van itt szó. A helyén és helyesen mondott emberi szónak értéke és ékessége van. Nem fölösleges ezt hangsú­lyozni, mert a mindennapi életben — igen sajnálatos! — az emberi beszéd elvesztette hitelét. Könnyen és könnyel­műen bánunk vele, ha ma­gunk szólunk; kételkedve, de legalábbis gyanakodva fogad­juk, ha más szól hozzánk. Verba volant — a szavak elrepülnek — mondja a latin közmondás első fele és azzal egészíti ki: scripta manent, vagyis hogy az írások meg­maradnak. Ez a szembeállítás is arról a sajnálatos, régi ke­letű tapasztalásról tanúsko­dik, hogy az emberi beszéd­nek nincs elég súlya. A sza­vak kelnek és elrepülnek a megsemmisülésbe. Ezzel a fel­fogással aztán együttjár az, hogy nem hiszünk az emberi szónak és magunk is könnyel­műen bánunk vele. Mikor Jézus a Hegyi Be­szédben arra tanít: Semmi­képpen ne esküdjetek, — azt az eszményi keresztyén éle­tet látja maga előtt, melyben a kimondott szónak magában •— eskü nélkül is — megvan az értéke, súlya és jelentő­sége. Ha azt mondod: igen, maradjon az mindig igen és sohase változzék át nem-mé. Ha azt mondod, hogy nem, le­gyen az nem minden körül­mények között s maradjon is az szilárdan. Persze ezzel nem konok meggyőzhetetlenségre akarja Jézus nevelni az övéit, hanem a feltétlen igazmondásra és az igazsághoz való hűséges ra­gaszkodásra. Azt akarja, hogy a keresztyén ember szavának hitele legyein. Hogy ne rontsa le azt a hízelkedés, a képmu­tatás, az érdekhajszolás, az opportunizmus. De ne rontsa le a „kétnyelvűség” se, ami­ről Jakab apostol szól, hogy ugyanabból a szájból áldás és átok, imádság és káromkodás folyjon. (3:10.) A nyelv, a be­széd nem arra való, hogy vele mindenkinek a szája íze szerint szolgáljunk, kinek éde­set, kinek keserűt. VALLJUK BE BÜNBÄNAT- TAL, hogy az emberi beszéd hitelének elvesztéséhez nagy­ban hozzájárultunk mi, keresz­tyének is. Közöttünk terem­tek és teremnek ma is az olyan emberek, akik a kegyes­kedés egész szókincsét mes­terien forgatják, ha kell, de ugyanakkor a káromkodás és trágárság ünnepelt virtuózai ott, ahol ilyen környezethez kell alkalmazkodniok. Atyám­fiái, nem kellene ezeknek így lenni! Annál kevésbé, mivel Isten az ő igéjét is emberi beszéd vezetékén keresztül küldi a világba. S ha rossz a vezeték, rossz a közvetítés is. S mert a beszédet nemcsak másfajta beszéddel lehet megrontani és meghazudtolni, hanem más­fajta cselekedettel is, más­fajta élettel is, azért hangzik sokszor az igehirdetők ajkán Isten drága igéje is olyan hitelétvesztett erőtlenséggel. Igazán nem vehetik rossz né­ven az ige hirdetői, ha nem hisznek az emberek a vizet prédikáló szavaknak olyan ajkakról, melyek szívesen hör- pintgetik a bort. Nem felejtjük el, nem is szabad elfelejtenünk, hogy „nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben” (I. Kor. 4:20), de azt is tudjuk, amit az Ür Jézus Krisztus ta­nított a beszédről: „A szívnek teljességéből szól a száj.” (Mt 12:34.) „Minden hivalkodó be­szédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. A te beszé­dedből ismertetel igaznak és a te beszédedből ismertetel hamisnak.” (U. o. 36—37.) És azt is: „Ha valaki... nem za­bolázza meg nyelvét... annak az istentisztelete hiábavaló.” (Jak. 1:26.) A BESZÉD ÉRCFEDEZETE a cselekedet és a szív, mely a cselekedeteket és a szavakat irányítja. Tehát maga az élet. Bűn hát a beszéddel könnyel­műen bápni, de bűn az is, ha minden beszédet gyanakodva fogadunk, mert aki a mások beszédét nem tartja méltónak a hitelre, önnön beszédének a hitelességéről állít ki bizo­nyítványt. Megérdemli az em­beri beszéd, hogy a legna­gyobb becsüléssel törődjünk vele, csak az igazság szolgála­tába állítsuk és ögydrjühk rá nagy figyelemmel. Méltó arra, hogy a Szentlélek vezetése alá helyezzük és kérjük Istent a zsoltáríróval: „Tégy Uram, za­vart az én szájamra és őriz­tessed ajkaim nyílását?” (141. zsolt. 3. v.) Ruttkay-MikUaa Géza, Thornton Wilder: Mennyei ügyekben utazom A magyar közönség jól is­meri Wildernek, a század ki­emelkedő amerikai írójának nemcsak nevét, de műveit is. Két színdarabja: „A mi kis városunk” s a „Hosszú út’’, de talán még inkább is­kolát teremtő regénye, a „Szent Lajos király hídja” s o később megjelent „Caesar” emlékezetes élményt hagyott bennünk. A „Mennyei ügyekben uta­zom" Wildemek alighanem leglazább szövésű, legmaibb s legközvetlenebb elbeszélő mű­ve. Szándékaiban, célkitűzésé­ben azonban semmivel sem könnyedebb az előbbieknél. Ha a „Szent Lajos király híd­ja” arra az örök kérdésre ke­resi a választ, miért épp azok az emberek haladtak át a le­szakadó hídon, akiket a sze­rencsétlenség maga alá teme­tett, a „Mennyei ügyekben utazom” hőse, George Marvin Brush a tiszta életet, az el­mélyült, keresztyéni szellemet keresi és szeretné diadalra juttatni a XX. századi Ame­rikában a két világháború kö­zötti időben. Egyetlen figurá­ra épített regény, — az író városról városra utazik hősé­vel, akinek ' hivatalosan tan­könyvügynöki teendők nyom­ják ugyan a vállát, de mo­dern apostolként sokkal sú­lyosabb, magasabbratekintő cél sarkallja. Brush mindenegyes kaland­ja egy-egy konfliktus az el- gépiesedett, csak a gyakorlati életre, vagy a száraz „busi- ness”-re figyelő amerikai vi­lággal. A bankár, akinél meg­takarított pénzét tartja, föl­háborodotton utasítja ki, mi­kor jelenti, hogy nem fogad el kamatot, mert erkölcstelen­nek érzi, hogy munka nélkül, a pénzével keressen pénzt. A fiatal lányok kinevetik, mikor kertelés nélkül szemükbe mondja, hogy nagyonis laza, szabados életük egyáltalán nem emlékeztet arra az er­kölcsi normára, amelyről a Biblia beszél. Van valami dón quijotei abban, ahogyan Brush vitákban, hitet téve megütközik egy egész társa­dalommal, látszólag a siker minden reménye nélkül. Való­jában azonban döntőmód kü­lönbözik Cervantes legendás manchai lovagjától: ő nem­csak hiszi, de tudja is, hogy igaza van s az író egy pilla­natig sem úgy tünteti föl Brusht, mint korszerűtlen, túlhaladott figurát, hanem ro- konszenvével, emberi egyetér­tésével támogatva küldi újabb és újabb csatákba, amelyek — ha látszólagos és részleges vereséggel zárulnak is —, végeredményben nem törik meg, nem változtatják mássá a hőst. ö önmagához és a krisztusi életeszményhez ma­rad hű, sajnálja azokat, akik kinevetik s végső érvelésével is a keresztyén humánum mellett áll ki, mikor megál­lapítja, hogy úgy látszik, az egész amerikai világ vesztette el józan ítélőképességét, ha öt nézik bolondnak. Ez a szilárd­ság, sors és meggyőződés, hit és erkölcs vállalása avatja Brusht maradandó, sajátos regényalakká és Thornton Wilder alkotását egyszerre szórakoztató és komoly, iro­dalmi tetté. V. M. Egy novella margójára Regényt, novellát, költe­ményt töbféleképpen lehet ol­vasni. Minden ember adott­ságai szerint más és más té­mák után érdeklődik. A Ma­gyar Nemzet 1959. VII. 30-iki számában jelent meg Kónya Lajos: A reverzális című no­vellája. Érthető az, hogy papi ember szeme szinte ráragad a címre s kíváncsisággal kezdi olvasni a novellát. Az írás rövid tartalma a kö­vetkező: Egy szegény paraszti ifjú a soproni tanítóképzőben akarja folytatni tanulmányait. Lelkésze, Balogh nagytisztele­tű úr, megszerzi a püspök ajánlását az Intézet igazgató­ságához s az apa és fia az­zal a reménnyel utazik Sop­ronba, hogy fia, mint ingye­nes diák végezheti majd ta­nulmányait. Az apa és fiú op­timizmusa elég hamarosan le­lohad. A zord, szakállas igaz­gató csak az ingyen lakást biztosítja, de az ingyenes ét­keztetést, alumneumot nem. A helybeli lelkészhez küldi a je­lentkezőket, hogy hátha az tud segíteni a fiatal diákon. Ö sem tud segíteni. Erre az apa visszamegy az igazgató­hoz s végső kétségbeesésében azt mondja, hogy áttér kato­likusnak, mert ott jobban pártfogolnák a fiát. Ez az érv hatott n a paraszti fiú meg­kezdheti tanulmányait a kép­zőben. A novella száraz, kivonatolt szövege nem érzékeltetheti azt a stílusban és szellemben él­vezhető kedvességet, amellyel tele van ez az írás. Némi elírások persze van­nak a novellában. Azok, akik ebben az iskolában taníthat­tak, bizonyítják azt, hogy a püspök bármilyen kérése pa­rancs volt az igazgató számá­ra. Nemcsak a hosszú zene­tanárban volt meg a jóindu­latú támogatás, amint azt a szerző erősen aláhúzza, hanem még a zordnak tetsző igazga­tóban is. A felvételi vizsga körüli események sok volt egyházi tanítóban kedves em­lékeket elevenítenek fel, s az valóban úgy folyt le, ahogy a szerző megírta. Régen tény­leg ebben a primitív formá­ban folyt az iskolai felvétel abban az egyházi iskolában. Nem lehet hiányolni azt, hogy Kónya Lajos nem írta meg, hogy a soproni tanító­képző evangélikus egyházi is­kola volt. A mai magyar irodalmi ter­més tömegében több fiatal magyar író vállalkozik arra, hogy az egyházi iskolákban töltött emlékeit megírja. Ör­vendetes volt néhány egyházi ember számára ennek az írásnak felfedezése és elolva­sása. Egyháztörténeti adalék­ként könyvelhető el a novella minden sora. Megítélésünk szerint a harmincas évek ide­jéből való az esemény, s azok­nak, akik ennek az iskolának, általában az egyházi iskolák­nak szerepéről és hazai szol­gálatáról sokat szeretnek be­szélgetni, az ilyen írásokat el kell olvasni. Bizony voltak olyan foltok az ügyvezetésben, a növendékekkel való bánás­módban és a szülőkkel való érintkezésekben, amelyekért akkor is és ma is, nehéz vál­lalni a felelősséget. Kónya Lajos — ha jól em­lékszem —, első írásait az Ifjú Években jelentette meg. Az­óta nagy utat tett meg s jó nevet szerzett magának a ma­gyar irodalomban. Novellája elolvasása után melegen sze­retném kezét megszorítani s megköszönni neki azt, hogy néhány sort áldozott annak az iskolának, amelynek ebben az évben volt 100 éves alapítási évfordulója. G. L. AUSZTRIA Bischofshofendben május 30-án tették le az első auszt­riai ökumenikus templom alapkövét. A templomot evan­gélikus és ókatolikus gyüle­kezetek fogják közösen hasz­nálni- Az alapkőletétel szer­tartásait Pätzold, halleini evangélikus lelkész és dr. Werner wieni ókatolikus pré­post végezte. Az ünnepségen az Egyházak Világtanácsának képviselője is részt vett febezíeJo■ AUGUSZTUS 19. 1890-ben halt meg Szebe- rényi Gusztáv Adolf püspök. 1816-ban születeti, 1843-ban kezdte lelkészi szol­gálatát, 1853-ban békéscsabai pap, 1868-ban esperes, 1872- ben Székács József után, bá­nyakerületi püspök lett. Szlo­vák nyelvű agendát adott ki 1867-ben, majd kiadta „Kézi agendáját" magyar, magyar— szlovák, magyar—német- szlovák nyelven. 1923-ban ült össze első íz­ben a Lutheránus Vi­lággyűlés. Eisenachban augusztus 19-től 24-ig ülése­zett 147 küldött részvételével. Az Egyetemes Lutheránus Konferencia volt ennek az összefogásnak az előkészítője európai területen. Viszont a Lutheránus Világgyűlés Luthe­ránus Egységmunkát, közvet­ve pedig a Lutheránus Világ- szövetséget készítette elő. 1925-ben tartották az „Élet és munka” nevű ökumenikus mozgalom első világgyűlését. A stockholmi konfe­rencia hat témakörben tár­gyalta meg a gyakorlati ke- resztyénség időszerű kérdé­seit. A munka megbecsülésé­ről, a gyarmati kérdésről, a béke ügyéről olyan megállapí­tások hangzottak el, amelyek ma is helytállóak. Üzenetének egyik igaz szava: „Az egyhá­zak kötelességévé tesszük, hogy fejezzék ki a háborútól való irtózásukat, és fejezzék ki, hogy a háború teljesen al­kalmatlan a nemzetközi ellen­tétek kiegyenlítésére.” AUGUSZTUS 20. 1153-ban halt meg Clalr- v aux-i (klervói) B er nát, a középkori egyháztörténelem kiváló alakja. Árnyat vet rá fanatikus kiállása, propagan­damunkája a második ke­resztes hadjárat érdekében. A keresztyén tökéletességre akarta vezetni a szerzeteseket. Olykor tisztán szólaltatta meg az evangéliomot. „Senki sin­csen bűn nélkül; de Isten ir­galmassága elég nektek. Nem vétkezni, ez az Istennek az igazsága; az emberek igazsá­ga pedig az Isten bocsánata.” Az ő énekének a hatása alatt írta Gerhardt Pál a bensősé­ges alázatú éneket: „Ó fő, vérző sebekkel...” (177) Ma­darász Márton eperjesi evan­gélikus lelkész 1643-ban Lő­csén kiadta a magyar protes­tánsok épülésére: „Szent Bernhard Atya szép áhítatos elmélkedési az emberi álla­pot ismeretéről”. Ezt a fordí­tást aztán újra kiadta Ifjabb Ács Mihály 1710-ban Kassán. 1751-ben Vadosfán. Sop­ron megyében, súlyos követ­kezményű összeütközésre ke­rült sor a helybeli evangé­likusok és idegenből jött bú­csúsok között. Emiatt csak az evangélikusokat büntették meg, kegyetlen szigorúsággal. Az. ami velük és papjukkal, Fábri Gergellyel történt, bele­tartozik a XVIII. századi pro­testáns üldözésbe. AUGUSZTUS 22, 1948-ban Amsterdam­ban alakult meg hivatalosan az Egyházak Világfa- nác s a. Az augusztus 22-től szeptember 4-ig tartott gyűlés témája: A világban levő zűr­zavar és Isten üdvterve; négy altémája pedig: 1. Az egyház az Isten üdvtervében. 2. Az egyház bizonyságot tesz Isten üdvtervéről. 3. Az egyház és a társadalmi rend felbomlása. 4. Az egyház és a nemzetközi zűrzavar. — Nyugdíjas mérnök korrepetá­lást vállal, ha bútorozott szobá­hoz juthat. Lakbért fizetne. Cím a kiadóban. — Orgona jókarban eladó. Cím a kiadóhivatalban. — Komoly, fiatal nőt keresek két iskolás gyermekem mellé, aki tanulásnál és a háztartásban is segit. Cim a kiadóhlvtalban. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő- Gádor András Felelős kiadó: Groó Gyula Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Üllői út 24. Telefon: 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ftj fél évre 30,— Ft Csekkszámla- 20412,—Vin. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott Zrínyi Nyomda,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents