Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-07-26 / 30. szám
A Hirositna-hűnbámati nap elé D. H. Gollwitzer, a bonni evangélikus teológiai fakultás professzora, Nyugat-Németor- szág egyik legtekintélyesebb teológusa. Kemény vitákat folytatott már eddig is atom- politikusokkal és az atomháborút teológiailag igazolni akarókkal. A Prágai Keresztyén Békekonferencia második ülésén nagyszabású előadást tartott „Háború és ke- resztyénség” címen. Gollwitzer a. nyugatnémet militarizmus székhelyéről érkezett Prágába s mondanivalójának különösen nagy jelentősége van ma, a genfi külügyminiszteri konferencia idején. Miközben szű- kebb hazájában a keresztyén emberek lelkiismeretét éb- résztgeti és hallgatóit a megbékélésre' neveli, nagy teológiai tudásával és erkölcsi felelősségével sokban hozzájárult ahhoz, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia Nyugat és Kelet keresztyénéinek nagy béketalálkozójává lett ez év tavaszán. Gollwitzer professzor szerint is az atomháború kollektív gyilkosság, amibe bele kell kalkulálnunk a kollektiv öngyilkosságot is és a benne részt nem vevők elpusztítását. A- valóságot megközelítő valószínűséggel lehet mondanunk, hogy nemcsak a benne részt vevő népek fizikai létét semmisíti meg, hanem magukat az államokat'és azok minden javát is. Az egyházak feladata ebben a helyzetben Gollwitzer szerint a következő: 1. A földön mindig minden jónak a bűnbánat a forrása, amely kész arra, hogy a saját vétkét is felismerje és elismerje. Bűnbánatra hív bennünket Isten azért, mert néni tudatosítottuk és nem gondoltuk át eléggé alaposan a háború kérdését a keresztyén teológia történetében. Bűnbánatra hív bennünket Isten, mert az igazságos és nem igazságos háború megkülönböztetésében a legtöbb esetben nem voltak hatásosak az egyház tanításában felállított szabályok és vélemények. Bűnbánóira hív bennünket Isten, mert maga az egyház sem vette a legtöbb esetben komolyan azokat az erkölcsi szabályókat és ítéleteket, amelyek a történelem folyamán elhangzottak. Ezért maga az egyház vétkes abban, hogy ezeknek a szabályoknak csak szónoki kicsengésük volt és nem önvizsgálatra vezettek el bennünket keresztyéneket, hanem magunkat akartuk velük igazolni vagy pedig keresztyén propaganda ízük volt. Bűnbánatra hív bennünket az Isten, mért az egyházak és a keresztyén emberek nemcsak nem szálltak szembe a háborúk borzalmaival, hanem sokszor részt vettek azokban. 2. Ebben a helyzetben az a keresztyének feladata, hogy mérjék föl világosan a helyzetet, lássanak tisztán és ezt a világos látásukat terjesszék úton-útfélen. Harcolnunk kell minden olyan szándék ellen, amely az emberek gyanakvását megbénítja és éberségét el tompít ja. 3. Hirdetnünk kell, hogy az atomkorszakban, az új „fegyverek” korszakában a háború nem biztosítja senkinek a megmaradását és ezért a békére nemcsak törekednünk kell, hanem azt „az egy szükséges dolognak” kell tekintenénk! A. Világosan látnunk és tanítanunk kell, hogy az új tömegpusztító fegyverek és azok alkalmazása erkölcsileg sem a keresztyének, sem a nem keresztyének szemében nem igazolható eszközök az államok kezében. ' 5. Kérnünk, sőt követelnünk kép az államférfiaktól, hogy elsőrendű feladatuknak tekintsék: Kiemelni az állampolgárokat és az egész emberiséget a tehetetlenség mai állapotából és találják meg a megegyezéshez vezető utat minden áron! 6. Szembe kell fordulnunk minden olyan mozzanattal, amely a magunk igazolására és a magunk farizeus magatartásának a malmára hajtja a vizet A magunk szívét és a magunk környezetét kell ebben a kérdésben bűnbánatra kényszerítenünk! Nem keresztyén magatartás az, ha a politikai felelősséget elhárítjuk magunktól a másikra. Mert ez a magatartás lehet pillanatnyilag célravezető és a másikat megbélyegző, de bűnrészességünket a politikai feszültségekben és a másik ellen irányuló fölfegyverkezésben nem fogja megszüntetni. 7. „A másik fél a vétkes” jelszó azt bizonyítja, hogy készek vagyunk az „igazunkért” háborút kezdeni. S ez a készség húzódik meg minden olyan politikai és gazdasági sakkhúzásban, amely ma a hidegháborús frontot erősíti. A hidegháború a kölcsönös farizeizmus harca egymás ellen. Ezért kell magunkon elkezdenünk a hidegháborús lelkűiét felszámolását. 8. Nagyon jól látjuk, hogy ma szinte engesztelhetetlen ideológiai és társadalmi ellentét feszül Kelet és Nyugat között. JVfi keresztyének oda tudjuk-e állítani a keresztet, az engesztelés eszközét, a két tábor közé? Tudva, de nem respektálva, az abszolút ellentéteket, el tudjuk-e húzni a tolózárat a magunk ajtaján és szabadon, igaz szívvel és lélekkel oda tudunk-e állni a másik felfogáson lévő ember — keresztyén ember elé! — és tudunk-e vele önigazság nélkül szót érteni? Mindezt persze nem úgy, mintha nekünk nem lenne határozott felfogásunk a dolgokról. Ellenkezőleg! Abból a pozícióból, abból a társadalmi és kulturális helyzetből, amelybe Isten bele állított bennünket, kell az igazi együttélést megteremtenünk. A , világot irányító és részekre szabdaló politikai ellentéteket úgy kell megítélnünk, mint amelyek átirányíthatók az őszinte versengés és kicserélés „harcmezejére”. Az egyházak és az egyes keresztyén emberek igen nagy mértékben befolyásolhatják azt, hogy ezek az ellentétek tovább feszülnek és megkeményednek-e, vagy pedig fellazulnak. 9. Egyszersmindenkorra búcsút kell mondanunk annak, hogy a háborút szépítsük vagy éppen igazoljuk. Legyünk készek arra, hogy mi magunk lemondjunk a pusztítás eszközeiről és másokat is erre indítsunk. 10. Üjból rá kell eszmélnünk arra, hogy a keresztyén küldetést komolyan vegyük, azaz ígéretes küldetésnek vegyük a világban. De újra meg kell értenünk a küldetésünkhöz fűzött isteni ígéretek tartalmát és értelmét is. Tudnunk kell, hogy ezek az ígéretek a szeretethez és az áldozathoz kapcsolódnak. Az Isten országáról szóló új- testámentomi örömüzenet nyitja meg a keresztyén ember eszét és szívét arra, hogy a háború és béke kérdésében helyesen tájékozódjék. Ez az örömüzenet mutatja meg nekünk az élő Istent, aki teremtett világának, még a bűnös embernek is az életét akarja, aki ezért az életért önmagát adta oda, de aki ölni is tud. Ez az örömüzenet leplezi le a háborút a régi világ tartozékaként, mint az emberi bűn következményét. És ez az örömüzenet mutatja meg az egyháznak és a keresztyén embernek igazi helyét a világban: Feladata, hogy a világ világossága és a föld sója legyen, az isteni békességnek a követe és a földi békének a szerelmese. Ha nem így van, ideje van a bűnbánatnak! Dr. Pálfy Miklós POSTALÁDA A „Hirdetem a gyülekezetnek” című cikkel kapcsolatban több hozzászólás érkezett már. Megvárjuk azonban, amig az olvasók véleménye kibővül, hogy összefoglalhassuk azokat egy következő cikkben. „Egy nyíregyházi olvasó.” Értékes levelét köszönettel vettük és tartalmát helyeseltük. Igyekszünk magunkat a megjelölt irányhoz tartani. A kérdezz — felelek rovat megindításáról már sokat gondolkodtunk, voltak próbálkozásaink is, ennek azonban az az egyetlen feltétele, hogy az olvasók valóban kérdezzenek, tehát maguk vessék fel azokat a problémákat, amelyekben világosan szeretnének látni. Máskor is kérjük és szívesen vesszük megszólalását. — Lelkészi hivatalok figyelmébe! Dedinszky Gyula békéscsabai lelkész értesítette a szerkesztőséget arról, hogy az országban több helyen egy férfi Dedinszky Gyula nevével és egyházmegyei bélyegzővel ellátott ajánló sorokkal kére- getett a lelkészi hivatalokban. Dedinszky Gyula lelkész közli, hogy ő senkinek ajánló sorokat nem adott, egyházmegyei bélyegzővel nem rendelkezik, tehát az illető szélhámos. Amikor erre felhívja a lelkészi hivatalok és a lelkészek figyelmét, kéri, hogyha az illető felbukkan, vegyék el tőle az említett írást és adják át őt a rendőrségnek. — Dr. Pusztay László surdi lelkész jelenti, hogy a surdi evangélikus templomot villámcsapás érte. Megsérült a menyezet és az oldalfalak. Súlyosan megrongálódott a kórus és a nemrégen újjáépített orgona. Tudomásunkra jutott, hogy a templom nem volt felszerelve villámhárítóval. Ezúton is felhívjuk valamennyi gyülekezet illetékeseinek figyelmét, hogy az egyházi épületeket villámhárítóval lássák el, minden óvintézkedést tegyenek meg és az előírt biztosításról gondoskodjanak. Reformok előtt a katolikus egyház? Ökumenikus zsinat előtt Kérdéses a kötelező papi nőtlenség fenntartása XXIII. János pápaságát a jelek szerint a római katolikus egyház kebelében vég- hezviendő reformok fogják jellemezni. A Vatikán által újabban kiadott közlemény a papi ruházattal foglalkozik. Számos engedményt tartalmaz. A papoknak ezután, amennyiben felettes hatóságaik is engedélyezik, szabad fekete civilruhában járniok. Ez tulajdonképpen nem is egészen új dolog. Nem katolikus országokban eddig sem volt egészen általános a papi ruha viselete. Amikor XXIII. János Istanbulban apostoli delegátus volt, egyszerű szürke ruhákban szeretett járni a volt török fővárosban. Azonban most ennél sokkal fontosabb reformok véghezviteléről van szó. Amint a „Reformé” c. párizsi református egyházi lap írja, a pápa egy szertartás alkalmával, melyet a Szent Pál székesegyházban végzett, beszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy ökuménikus zsinatot szándékozik összehívni. A zsinat a keresztyénség egységének kérdésével fog foglalkozni. Ez a bejelentés nagy feltűnést keltett, öku- mánikus zsinat tartása nem mindennapi esemény. A keresztyén egyház történetében alig volt több húsznál. Hogy a gyakorlatban mi lesz a jelentősége ennek a zsinatnak, az attól függ, hogy a pápa milyen módon értelmezi azt és milyen tartalmat ad neki. Mit jelent az, hogy „ökuménikus zsinat”? Ha a legszélesebb alapon akarjuk meghatározni, akkor azt kell mondanunk, hogy az egész világ- keresztyénség képviselőinek összejövetele, amelynek megvan a tekintélye ahhoz, hogy határozatokat hozzon úgy a hit, mint a szervezet tárgyában az egész keresztyénség számára. Az első ökuménikus zsinatokra, melyeket a Kr. u. IV. században tartottak, az egész keresztyén világ püspökeit meghívták. Ezekben az időkben az akkor még közös egyház nem ment még át olyan mértékű változáson, mint később a pápaság befolyása alatt egyre inkább és ezért ezeket az első ökuménikus zsinatokat a protestáns keresztyénség is a magáénak ismeri el. Valószínű azonban, hogy a pápa az ökuménikus zsinatot most nem ilyen tág keretek közt gondolja. A római katolikus egyház számára az ökuménikus zsinat a világ római katolikus püspökeinek összejövetele, a pápa hívja össze és ő elnököl rajta. Az ilyen zsinat „csalhatatlan’’ a katolikus felfogás szerint. De mióta az 1870,-i vatikáni zsinat kimondta a pápa csal- hatatlanságát, azóta ő egymaga is hozhat ilyen határozatokat, ökuménikus zsinat nélkül is, ez az oka, hogy azóta nem is hívtak egybe több ökuménikus zsinatot. Éppen emiatt keltett feltűnést a zsinat összehívásának mostani híre. Amint a „Reformé” írja, lehetséges, hogy a zsinatra Július 31-én lesz száztíz éve annak, hogy Petőfi hősi halált halt a Fejéregyházáról Héjjas- falva felé vezető úton. A legújabb életrajzi kutatások kétséget kizáróan tisztázták halálának körülményeit. A csata után, menekülés közben, az útról letérve néhány méternyire, délután 5 és 6 óra között, elölről vagy lóról felülről szúrták le a magyar sereg bekerítésére küldött cári lovasok. Halálának ezek a körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, mert a Fejéregyháza határának nagy részét birtokló grófi család megtévesztette, félrevezette a kutatást. Azt szerették volna ugyanis, ha Petőfi az ö birtokuk területén esett volna el s ott emeljék fel a költő és a többi elesett hős emlékművét. Majdnem félévszázadig sikerűit félrevezetniük a közvéleményt és a kutatást. A költő utolsó óráinak és halála körülményeinek a legapróbb mozzanatokig való felderítése száztíz év után arról tanúskodik, hogy egyre növekszik az a szeretet, mely Petőfi költészetét és személyét körülveszi. Bármennyire fájjon is mindnyájunknak még ma is, hogy meg kellett halnia huszonhétévesen, még fájóbbá lesz emPETŐFI HALÁLA lékezésünk, ha a halálával kapcsolatos felelősséget is tekintetbe kell vennünk. Petőfi haláláról többé nem lehet úgy megemlékeznünk mint eddig: „elesett a segesvári csatában”. Ha számba vesszük mindazt, amit legújabban életrajzi kutatója: Dienes András erről felderített, akkor azt l$ell mondanunk: elveszítettük, öt bűnös mulasztással. Hiszen eleshetett volna úgy, mint sokan mások, de ott a héjjasfalvi országúton nem esett volna el, ha lett volna lova. A vele egyidőben menekülő Lengyel József katonaorvos megmenekült a bekerítő gyűrűből, pedig gyenge lovas volt. Hogyne menekült volna meg Petőfi, aki derekasan meg tudta ülni a lovat. Volt ugyan a költőnek is lova, Bem ajándékozta, jó csatalova, de el kellett adnia — mint írta barátjának —, „hogy kenyeret vehessen magának”. Ügy történt, hogy Petőfi Buda visszafoglalását követő napokban ínséget szenvedett. Rangjáról, katonai állásáról le kellett mondania a minisztérium' bürokratikus bánásmódja. „a hivatalnokok packázá- sai” miatt, más jövedelme pedig nem volt. Bem futárként küldte Debrecenbe, ott felelősségre vonták egy közlemény miatt, melyet Bem parancsára telt közzé. Nem hitték el neki, nem hittek Petőfinek. Ügy rendelkeztek, hogy Debrecenben kell maradnia és megvárnia, míg Bem igazolása megjön, ö pedig nem maradhatott Debrecenben, mert hírt kapott arról, hogy édesapja meghalt, édesanyja pedig súlyos beteg és nincs, aki gondját viselje. Lemondott ezért rangjáról és sietett Pestre, apja sírjához, anyja halálos ágyához. Azt hitte, hogyha lemond, nem köti a katonai reglama. Pedig emiatt még később is kellemetlenségei lettek, Buda ostrománál elfogták mint szökevényt s csak tiszttársai közbenjárásába engedték szabadon. A nemzet mámorosán ünnepelte a főváros visszafoglalását s ezekben a napokban Petőfi ínséget szenvedett. Ügy is próbált magán segíteni a költő, hogy felaiánmeghívják a görög keleti orthodox egyházat is. Ez a meghívás azonban sok nehézséggel járna, mert az orthodox egyház éppen úgy, mint a római katolikus egyház, egyedüli igaz egyháznak tartja magát és nem ismeri el a római püspök, tehát a pápa elsőbbségét. Egyéb felekezetek meghívása nem valószínű. Az új pápa határozata, amely szerint ökuménikus zsinatot hív egybe, könnyen fordulópontot jelenthet a római egyháznak a keresztyénség egysége tekintetében eddig elfoglalt álláspontja tekintetében, amely szerint az egységet csak úgy tudta elképzelni, hogy a keresztyének mind római katolikusokká legyenek. Kérdés, hogy megváltoztatja-e azt a felfogását, hogy ő az egyetlen egyház. Mert addig közeledés aligha lehetséges. * Még egy nagyon fontos reform lehetősége merült fel: a kötelező papi nőtlenség esetleges eltörlése. Amint a „La vie protestante” c. svájci egyházi lap írja, több olyan olasz lap, amely az egyházi körökkel kapcsolatban áll és a jezsuiták lapja is foglalkozott ezzel a kérdéssel. így pl. a „Tempo” c. lap írja, hogy a papok nőtlensége „nem isteni törvény”, hanem azt csak VII. Gergely pápa hozta be a XI. században, olyan időben — ez is fontos a lap számára — amikor a pápai csalhatatlan- ságot még nem mondták ki. Arra is emlékeztet a „Tempo”, hogy a 12 apostol közül 11 nős volt. Az egyházban szaporodnak a cölibátus ellenzői, különösen a fiatalabb papi nemzedékben. De vannak a mozgalom pártolói közt olyan öreg papok is, akik gondozásra szorulnak és alkalmazottat tartani nem tudnak. Bizonyos más jelenségek is meggondol- koztatják a felelős tényezőket. Utóbbi időben Olaszországban a pappászentelések kb. a felére csökkentek. Sokan elhagyják a papi pályát, egy jezsuita azt írja, hogy a második világháború óta 6000-én, annak ellenére, hogy az állami törvény az ilyenek elöl elzárja azt a lehetőséget, hogy állami közhivatalba lépjenek. Egy protestáns statist tika szerint kb. ugyanennyi volt olasz pap lett azóta protestánssá. Franciaországban 10 000 parókia üresen áll. La- tin-Amerika bizonyos országaiban 12 500 lélekre esik egy lelkész. A kötelező papi nőtlenség eltörlése érdekében megindult mozgalomnak nagy lökést adott az, hogy XII. Pius pápa engedélyt adott Göthe Rudolf volt evangélikus lelkésznek, aki áttért a katolikus vallásra, hogy nős maradhasson és mainzi katolikus lelkész lehessen. Kérdés tehát, hogy egyedülálló kivételként engedélyezte-e ezt a pápa, vagy pedig kísérletként és első lépésként a katolikus papi élet nagy jelentőségű megváltoztatása felé. Benes Miklós lotta a Szemere-kormánynak Csatadal c. versét, kérte, hogy nyomtassák ki és osszák széjjel a katonák között s ezzel egyszersmind rajta is segítenek. De a kért tiszteletdíjnak csak a felét adták meg. Mit tehetett mást, el kellett adnia lovát, hogy segítsen magán. Nehezen tette, hiszen Bem ajandéka volt, mégis meg kellett tennie. Ha nem így történt volna, lehet, hogy akkor is meghalt volna, pl. a segesvári csata után Nagyszeben- nél, mint tiszttársa, Anton Kurcz, a magyar szabadságért harcoló erdélyi szász, vagy Iiaynau hóhérainak kezén. De az is lehetett volna, hogy Bemmel vagy Kossuth-tal külföldre menekül és életben marad, vagy elbújdosik. mint Jókai a Bükk rengetegébe. De akár meghalt volna, akár életben marad, ott a héjjasfalvi úton nem kellett elesnie- ezért a felelősséget viselnie kell mindazoknak, akik akkor is, azóta is megnemértésük- kel, lélektelen, bürokratikus bánásmódjukkal ölik meg a közösségért élő és dolgozó embert. Halálára ma már csak így, a felelősség bűntudatával emlékezhetünk, ha a történeti tényékhez hívek akarunk maradni. Ferdinand István dr. íék&zfdo JÜLIUS 27. 1662-ben halt meg Thilo Bálint énekköltő. Hatalmas ádventi éneke: „Emberek, készüljetek, jól meggondoljátok, Jézust, ki jő értetek, miképp fogadjátok...” (112. sz.) benne van az összes evangélikus énekkeskönyvben. JÜLIUS 28. 1697-ben halt meg Masz- nyik (Masnitius) Tóbiás, gályarabságra küldött lelkész. Itáliában sikerült megszöknie Simonides János breznóbá- nyai tanítóval egyszerre. Megírta és kiadta fogságának történetét, és több más mű is jelent meg tőle. 1750-ben halt meg Johann Sebastian Bach, a zenetörténet óriása. 1723-tól haláláig a lipcsei Tamás templom kántora és karnagya volt. Már ifjú éveiben az Isten dicsőségére művelt egyházi zenében jelölte meg működésének végső célját. Műveinek jórésze korál- feldolgozás; ennek sokféle formáját művelte. Kantátái, oratóriumai, passiói, orgonaművei eredetileg istentiszteleti, gyülekezetépítő célt szolgáltak. Kantátái az istentiszteleten előkészítették a gyülekezetei a prédikáció hallgatására, egyházi zeneművei ennek megfelelően mind az Isten igéjének szolgálatára készültek. Monumentális, művei közül legmegragadóbb a Máté- passió. A templomi muzsika körén kívül eső zeneszerzői működése szintén páratlan jelentőséget biztosít neki a zene történetében. Ez annál nagyobb dolog, minthogy élete vége felé elavultnak hatott a muzsikája, a következő nemzedék idegenkedett tőle, és csak idők múltával ismerték fel nagyságát. Ma több megbecsülésben van része, mint valaha. JŰLIÜS 29. 1876-ban halt meg Székács József püspök. 1837- ben Ű lett a pesti egyházközség magyar gyülekezetének első lelkésze. Már a következő évben országos hírre jutott „árvízi" prédikációjával. Egyik szerkesztője volt a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak. Országos tekintélyét fokozta a száz évvel ezelőtt, 1859-ben kiadott „protestáns pátens” (nyílt parancs) ellen folytatott küzdelem során tanúsított bátorsága. Kezdeményező volt több irányban is; a lelkészi munkaközösségek ősét, a papi értekezleteket már az 1840-es években szorgalmazta; a Gyülekezeti Segély elődjének, a Gyámintézetnek az alapításában szintén hatalmas része volt. Az egyházi irodalom területén végzett munkájának ma is bizonysága elterjedt imádságos- könyve és énekeskönyvünkben levő négy szép éneke. JÜLIUS 30. 1868-ban halt meg Tompa Mihály református lelkész, Arany János és Petőfi Sándor költőtársa. Lelkészi állást Bején, Keleméren és Hanván viselt. Költői nagysága leginkább azokban az allegorikus versekben mutatkozott meg, amelyekben a szabadságharc utáni elnyomatás idején a nemzet szenvedéseit fejezte ki (pl. A gólyához, A madár fiaihoz). Az egyházi irodalomban imakönyvével és több prédikációgyűjteménnyel vet' részt. JÚLIUS 31. 1849-ben tűnt el Petői Sándor a segesvári csati ban. 1823 első napján Kiskö rösön született evangélikus szülőktől. Korán kibontakozó költői tehetsége, gátat nem tűrő szabadságszeretet, a hitvesi szeretetben kiteljesedő szerelem megéneklése a világ- irodalom legnagyobbjai közé emelte. A szabadságharc éveiben talpraállásra lelkesítette a magyar népet, és a harcra kelt magyart meg nem alku- vásra buzdította, ömaga is a harc mezején esett el.
