Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-07-12 / 28. szám

ARCKÉPEK Paul Schneider • Weimartől — Goethe és Schiller, a humanizmus váro­sától —, egy rövidke órányira van Buchenwald, százezrek vesztőhelye. A megmaradt ba­rakkok ma kegyeleti helyei a jóérzésű embereknek. Ha va­laki ellátogat ide, mélységes döbbenettel áll meg az áldoza­tok emléke előtt. Bestiális ke­gyetlenséggel itt gyilkolták meg a ,buchenwaldi prédiká­toru-t, Paul Schneidert is. Egy évvel ezelőtt én is koszorút helyeztem e mártír-halált szenvedett lelkész cellájában. Július 18-án lesz húsz eszten­deje halálának, amely örök figyelmeztetője a fasiszta' ke­gyetlenségnek. \ Érettségije az első világ­háború idejére esik. 1915-ben önként bevonul katonának. 1922-ben elvégzi a teológiát, ezután dolgozni megy rövid időre a Ruhr-vidékre. A kohó munkásai így búcsúznak tőle: i,közénk tartozol, maradj ve­lünk“. Ezek a szavak mintegy végig kísérik egész életén. 1926-ban Hochenheimbe vá­lasztják meg lelkésznek. Szi­gorú egyházfegyelmet gyako­rol. 1934-ben Dickenscheidbe kerül, .' A söröskorsók mellett meg­alakult párt 1933-ban átvette Németországban a hatalmat, és néhány év múlva megkez­dődött a félelem, a rettegés és a bujdosás kontinensünkön, Európa testén pedig végigdü- börgött a porosz csizma. A fe­neketlen étvágynak 1938-ban Ausztria, Csehszlovákia észa­ki és nyugati része, 1939-ben egész Csehszlovákia és Len­gyelország, a következő évben Dánia. Norvégia, Belgium, Franciaország az áldozata, és így tovább. Azután leplombált mairfhavagonok ezrei szállítják százezrével a leigázott orszá­gok ellenállóit, hazafiait, zsi­dóit a gombamódra szaporodó koncentrációs táborokba. Több mint száz ilyen „halálgyár“- ra van szükség csak Németor­szág területén, és mennyire a megszállt országokban! Se sze­ri se száma a büntető- és fo­golytáboroknak. Szinte a fél Európa szögesdrót-kerítés mö­gé kerül, Schneider először 1934-ben kerül a nácik fogságába. Hí­vei kérésére azonban néhány nap múlva szabadon bocsát­ják. Schneider olyan keresz­tyén lelkész, akit Isten pró­fétai küldetéssel áldott meg. Neki a kinyilatkoztatás és hi­te alapján ki kellett mondani a „nem”-et a fasizmusra, an­nak faj- és keresztyénelméle­tére. Mélységes hite elviselhe­tővé tette számára a náci igazságszolgáltatás szégyentel­jes törvénytelenségét, az örö­kös háborgatást, őrizetbe­vételt, rendőri felügyeletet, mert az igazságot végül is Ura, a történelem Ura, sok szegény szenvedőnek, de haló porai fölött neki is osztotta. 1937-ben zárult örökre be mögötte a börtön ajtaja. Ek­kor már hiába kérte gyüleke­zete, családja a szabadonbocsá- tását, el kellett indulnia a kín­nal és fájdalommal szegélye­zett úton. Az év novemberé­ben Buchenwaldba hurcolták. Hogy ebben a koncentrációs táborban mit szenvedtek az emberek, arról könyveket le­hetne írni. Az emberfeletti munka mellett Schneidernek mégis maradt annyi ereje, hogy gyengébb rabtársainak segítsen, a nagyon szűkre sza­bott kenyérből annyi, hogy megossza az éhezők között. Mindenki tudta róla, hogy imádsága és hite tartja benne az életet, egyformán szerette és becsülte őt minden fogoly­társa. 1938. május 1-én a bejárati épület tornyára felvonták a horogkeresztes lobogót. A ra­boknak levett sapkával kellett volna üdvözölni. Schneider nem teljesítette a parancsot. A ho­rogkeresztben egy olyan világ­nézet szimbólumát látta, mely a keresztyénséget megcsúfolja. A tábor népe előtt húzták ezért deresre, félholtra verték. Ettől kezdve egyes cellába ke­rült, és igen szigorúan bántak vele. A cella előtti téren volt a gyülekezőhely. Sokszor húszezer rab is hallotta, amint a néma csendben a lelkipász­tor vigasztalásul kiszól a cellaablakon: „Így szól az Űr: én vagyok a feltámadás és az élet“, vagy máskor: „Jézus mondja: Én vagyak a világ világossága, aki engem követ, Dr. Kiss Jenő, a volt soproni Evangélikus Hittudo­mányi Fakultás nyugalmazott professzora, ezekben a napok­ban töltötte be életének 70. esztendejét. Az idős profesz- szorra, az újszövetségi tudo­mányok tudósára, hálatelt szívvel gondolnak ezekben a napokban volt tanítványai és munkatársai. Hosszú pro­fesszori működése mély nyo­mokat hagyott tanítványai szívében. Hiszen benne első­sorban a melegszívű patró- nust, az ifjúságot mindig megértő — nagyon is megér­tő! — nevelőt és az Isten igé­jét hűségesen tolmácsoló professzort ismerték és sze­rették meg mindazok, akik ott ültek előtte az egyetemi padokban és vizsgáztak villá­jának kertjében. De lelkes és szívós munká­sa volt Kiss Jenő az öku­menikus mozgalomnak is. Nemcsak itthon, hanem kül­földön is. A Magyar Biblia­tanács Üjszövetségi Szakbi­zottságának a tagjaként pedig értékes munkát végzett abban a bizottságban, amely­nem járhat sötétségben.“ De míg e szavakat mondta, SS- pribékek rontottak rá, és ver­ték véresre, félholtra. A cella­ablak alatt azonban lábujjhe­gyen haladva, a rabtársak kö­szönetét mondtak az igékért. Így nevezték őt el a „buchen- waldi prédikátor“-nák. Min­dig hangoztatta: „tudom, miért vagyok itt“. 1939. július 18-án azután bekövetkezett a véres tragé­dia. Sommer, a hírhedt SS Scharführer — akinek a lel­kén több gyilkosság szárad, mint amennyi jó szava volt —, pisztolyaggyal agyonverte. Nem volt nehéz munkája. A hosszú szenvedés alatt teste csont és bőr volt Csak a lá­bai vastagodtak meg. szíve teljesen elromlott. Amikor holttestét megnézték, azon alig akadt tenyérnyi hely, amely ne lett volna kék, zöld és vörös az ütlegeléstől. Még aznap értesítették fele­ségét haláláról. Presbiterei, és kerek kétszáz lelkész, talárban kísérte szarkofágját a temető­be. Sírját hívei serege vette körül. A fasizmus igazi arcát az egyházzal szemben már igen korán megmutatta. Schneider halála felébresztette az alvó lelkiismeretet az egyházban. A hitvallók tábora egyre nőtt. Buchenwald felett azonban még hat esztendeig ontotta levegömérgező füstjét a kre­matórium kéménye, sok tíz­ezer ember áldozata árán, amíg az emberiség életében egy' új szakasz kezdődött. Schneider szenvedése és halá­la, és milliók szenvedése és halála volt a magja annak a vágyakozásnak, amely a szaba­dabb, emberibb, a félelem- mentes, a jobb életet akarta megteremteni a világon. Rédey Pál re az Újszövetség új fordítá­sának az elkészítése bízatott. Nem rajta múlt, hogy ez a munka javításokra szorul! Az Evangélikus Teológiai Akadémia professzorai, alkal­mazottai és hallgatói meleg­hangú táviratban üdvözölték dr. Kiss Jenő professzort 70. születésnapja alkalmából. Minden evangélikus lelkész és egyházi munkás szíve vá­gyát tolmácsolták, amikor életére, családjára és további munkájára Isten gazdag ál­dását kérték. S amikor ezeket a sorokat „Jenő Bácsi” a soproni Lővé- rekben olvassa, gondoljon ő is a „régi" szeretettel tanítvá­nyaira, akik nem felejtik el sem őt, sem az Írás intelmét: „Aki nekem szolgál, engem kövessen. Es ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Es aki nekem szolgál, megbecsü­li azt az Atya” (Jn. 12, 26). Nem hivatalból és nem il­lendőségből, hanem szíve há­lás szeretetével jegyezte eze­ket a sorokat volt tanítványa és munkatársa. Dr. Pálfy Miklós A 70 esztendős dr. Kiss Jenőnek Jtlezti muzsika A zene a legtisztább emberi örömök csudaforrása, a szív, s a lélek ezzel fejezi ki a ki- fejezhetetlent, s méginkább a természet. Van-e fensége­sebb, finomabb, bonyolultabb, mint az erdő muzsikája: a lombok zenéje? Minden fa, minden bokor, másképpen szólal meg, ha szellő jár, és másképpen ha szél fú, s ezek összezengéséből alakul ki a fülek által talán már nem is érzékelhető, csupán a lélek által felfogható hangzás. Ha ilyen, szinte természetfelettien szép a. mozduló lombok, su­hogó ágak zenéje, mennyivel összetettebb, finomabb, ár­nyaltabb a mezők virágaié, növényeié, és mindenek felett a kenyerünket megtermö búza- rengetegeké? Emlékezzünk a selymesfé­nyű, a hótakaró alól éppen- csak napfény rekerült zöldelő vetések gyengés borzongásai­ra, midőn a böjti szelek hi­deg korbácsa suhog felettük. Gondoljunk a haragoszöld, bársonymelegű májusi gabo­natáblák jelentkező búzafe­jeire; milyen csodálatos zene zeng ki hullámzó ritmusuk­ból, és ennél is finomabb, ha éppen csak bólintgatásra nó­gató szellő száll el a vetés fe­lett. Ha ilyen elmondhatatlanul szép a tavaszi mezők muzsi­kája, milyen lehet a nyári tá­jaké? Még a legvárosibb vá­rosi is hallott már, legalább egyetlenegyszer halk búzazi- zegést. Harmóniában, finom­ságban, árnyaltságban, a ki­mondhatatlannak zenében való kifejezésében nem, sem­misem versenyezhet a zizegő kalászok muzsikájával. A fen­ségest, a bonyolultat, a leg­összetettebbet, és a mégis egy­szerűt, azonnal érthetőt mond­ja lelkünk számára, és szí­vünknek az a beteljesedés, amikor imánk meghallgatásra talált, és munkánk, fáradsá­gunk eredményeként a „mi mindennapi kenyerünket" ne­künk adja Isten, s az „élet" keresztekbe áll kaszásaink, marokszedőink, kévekötözőink munkája nyomán, vagy a gé­pek, az emberi szorgalom és találékonyság segítségével. Egész éven át — őszi esők surrogásában, leváló, alá ke- ringélő lombok táncában, a vizeket jegekkel takaró szelek vad suhogásában, a téli erdők hallgatásában is zene zeng, de a nyári mezők hangjaiban már a zenék zenéje szólal: Hangja, muzsikája van min­dennek: A pilleszárnyak reb- benésének, a bogarak röppe- nésének, a fűszálmozdulásnak,' lombingásnak, és zenél, zenél a mező, a természet szüntele­nül, fáradhatatlanul s ezt hallhatja minden szív, és lé­lek, csak tudjunk befogadói lenni ennek a muzsikának. I (borsi) SZORQOS Mire e sorok megjelennek, már több helyen megkezdődik az aratás. Szorgos napok kö­vetkeznek. Isten nagyon gaz­dagon megterítette áldott ma­gyar földünk nagy asztalát. Gabonatábláink már régen nem voltak olyan szépek, mint ebben az esztendőben. A hatalmas kombájnok és aratógépek mellett, az ősi szerszámmal, az élesre fent kaszával is megindul a nagy verejtékes munka, az aratás munkája. És ezt a nagy mun­kát ne a romantika szemüve­gén át nézzük! Én ugyanis még nem láttam olyan aratót, aki csakúgy penge... penge... pengette a kaszáját, ellenben sokszor láttam a verejtéktől vizesingű aratókat, akik a gyilkos melegben dolgozva bi­zony nagyon elfáradtak. Aki próbálta, maga is tudja! Az aratás szorgos napjaiban két dolgot kell nagyon jól megtanulnunk: Az egyik az, hogy a kenye­ret, a földi élet egyik alap­vető feltételét, szakadatlan munkához kötötte az Isten és most persze gondolunk azokra is, akik kohók mellett, gyári munkaasztaloknál, műhelyek­ben, bányákban, vagy éppen irodaasztal mellett keresik a kenyerüket. Isten akarata, hogy minden­kinek legyen kenyere! És a mi országunkban mindenki­nek lehet kenyere! Akik nem akarnak dolgozni, akik nem akarnak munkás életet élni, erkölcsileg, vagy anyagilag, vagy mind a két területen na­gyon gyorsan nullapontra jut­nak. Nem szabad a munkát átoknak tartani. NAPOK És ez a második, amit meg kell tanulnunk! Szabad nekünk örvendező szívvel dolgozni és a ringó búzakalászra úgy nézni, mint Isten drága ajándékára. Amikor pedig az új kenyér először kerül az asztalunkra, atyáink szokásé szerint, áld­juk meg a kereszt jelével, mert Isten az, aki a kenyeret adja, dicsőség az Ö nevének, mert a munkához is Ö adja az erőt, jókedvet és a re­ménységet! Még valamit: Tanítgassuk hűséggel gyermekeinket a munka és a tisztességes mun­kával megszerzett kenyér megbecsülésére! Volt abban valami jó, hogy minket még úgy neveltek, hogy a földre leesett kenyeret felvetették és megcsókoltatták velünk! Fülöp Dezső POSTALÁDA „Szeretet” jeligére egy bu­dapesti olvasónknak azt üzen­jük, hogy versével kapcsolat­ban szíveskedjék címét Vára- dy Lajos esperessel, Budapest, I., Táncsics Mihály u. 28. mi­előbb közölni, hogy személye­sen válaszolhasson. Jakab Pál, Csehszlovákia. A küldött könyveket megkaptuk, hálásan köszönjük levelével együtt, örülünk annak, hogy az Evangélikus Életet értékes­nek tartja. Szívesen vesszük, ha a jövőben is hozzánk for­dul esetleges tanácsaival vagy bírálatával. Molnár Gizella, Ludány. Kí­vánunk mielőbbi gyógyulást annak a szeretetnek az ereje által, amelyből valamennyien élünk. lékezffáfo JÚLIUS 12. 1199-ben III. Ince pápa a metzi püspökség valamennyi keresztyénéhez intézett iratá­ban elítélte, hogy laikusok és asszonyok összejöveteleiken franciául, vagyis anyanyelvü­kön olvassák és egymásnak magyarázzák a Szentírás könyveit; az egyszerű ember ne merészeljen a Szentírás fenséges tartalmához hozzá­nyúlni és másoknak magya­rázni. III. Ince írása egyéb­ként ugyan helyesnek tartotta a vágyakozást a Szentírás megértésére, mégis példája annak, hogy a középkorban távol tartották az egyház egy­szerű tagjait a Bibliától; e te­kintetben is szükség volt a reformációra. 1931-ben halt meg Söder- blom Náthán uppsalai ér­sek. 1866-ban született. Már pályája kezdetén megmutat­koztak érdeklődésének irá­nyai: Luther, vallástörténeti problémák, szociális kérdések. 1894-től a párizsi svéd gyüle­kezet lelkésze, 1901-től az uppsalai egyetem tanára. 1912- től egyidejűén a lipcsein is professzor, 1914-től a Svéd Egyház érseke. Az első világ­háború óta lankadatlanul küz­dött a nemzetek kiengesztelő- déséért és a keresztyén egy­ségért. A „gyakorlati kérész- tyénség” első, 1925. évbeli stockholmi világkonferenciá­ja az ő lelkes és fáradhatatlan kezdeményezésének volt kö­szönhető. Hatalmas alakja az ökumenikus mozgalmak törté­netének. 1930-ban elnyerte a béke Nobel-díjat. JÚLIUS 13. 1847-ben halt meg Agon ás. Sámuel rozsnyói lelkész.’ Újra lefordította az Ágostai Hitvallást; fordítása Kassán 1838-ban jelent meg. Nagy hiányt pótolt az Ágostai Hit­vallás új kiadása. Ennek elő­szava így utalt erre: „Tudo­másom szerint számtalan sok. magyar ajkú évangyélikus hí­vek, nem csak helybéli ekklé- siánk kebelében, hanem ha­zánkban másutt is, ifjak vol­tak, megöregedtek, meg is hol­tak, a nélkül, hogy keresztyén évángyelika hitöknek summá­ját, amelyről nevöket viselték, ... vagy írásban, vagy nyom­tatásban, csak látták, nem hogy olvasták válna." Halk szavú, de súlyos vád volt ez a protestáns vallásokat elnyomó Habsburg-hatalmaskodás ellen. JÚLIUS 14. 1864-ben hált meg Bau-, hofer György budai lel­kész. 1806-ban Sopronban szü­letett. 1829-től Somorján, 1844- től Budán működött. Ö volt az önállósult budai gyülekezet első lelkésze. Országos vi­szonylatban is jelentős volt a tevékenysége. Számos műve közül kiemelkedik külföldön neve nélkül megjelent hazai egyháztörténelme és ennek kéziratban maradt folytatása az abszolutizmus koráról. Az Ür az én hű pásztorom És megtart oltalmában, Azért meg nem fogyatkozom Semminemű javában. Dávid 1 Így szól egyik szép énekünk (368). Valamikor évezredekkel ezelőtt egy ifjú énekelte ezt az éneket. Az ő énekét fordí­tották le és dolgozták át ének­költőink századok múlva. Ez az ifjú pásztor volt. Nap- nap mellett terelgette nyáját a betlehemi legelőkön. Sze­rette bárányait. Ha medve, vagy oroszlán elragadta a nyájtól valamelyiket, utána ment az elveszettnek és élete árán is kiszabadította a tá­madó karmaiból. — Szerette a természetet: erdőt, mezőt, a végtelen eget. Ilyenkor elő­vette lantját és énekelt Isten csodálatos világáról (Zs. 8). Ebben a csendben megértett valamit: Isten, akié a világ: Űr, de olyan is mint ő: pász­tor, népének Pásztora, aki nála hűségesebben vezeti és tartja meg a rábízottakat. — Ezt sohasem felejtette el Dá­vid.- Akkor sem, amikor király lett. Mert Dávid nem maradt ott a betlehemi mezőkön. Is­ten nagyobb pásztori hivatás­ra választotta ki őt: népe ve­zetőjének rendelte. Csakhogy erre a nagy hivatásra Dávid­nak fel kellett készülnie. Előbb sok szenvedésen és megaláztatáson ment át, hogy szívéből eltűnjön minden gőg, önhittség, önzés, amik alkal­matlanná tették volna a szol­gálatra, Saul király engedetlensége miatt elvesztette Isten párt­fogását és erejét Egyre job­ban gonosz szívének hatal­mába került. Dávidot az ud­varba hozatta szép éneke és lantjátéka miatt. Ez megnyug­tatta a háborgó lelkű és rossz kedélyű királyt. Azonban, amikor Dávid oly biztos hittel legyőzte Isten népének ellen­felét Góliátot és más csaták­ban is egyre több győzelmet aratott, feltámadt Saul szívé­ben a féltékenység és irigység. Érezte, hogy Dávid az erő­sebb, mert Isten Lelke, van vele. Érezte, hogy Dávid Isten választottja, akit utódjául ren­delt. — Attól a perctől kezd­ve, hogy ehhez a felismerés­hez jutott, esküdt ellensége lett Dávidnak. Ezzel együtt Isten ellen is fellázadt, örült dühvei, alattomos ármánnyal, kétségbeesett erőfeszítéssel akarta Isten tervét meghiúsí­tani és helyzetét megtartani. De annál inkább elvesztette önmagát. Dávidnak menekülni kellett. Jó barátja, Jonatán által idő­ben értesült a veszedelemről. Elbujdosott. Sámuelnél, isme­rőseinél, külországban rejtő­zött Saul dühe elől. Ebben az időben születtek a mindig énekelnie szerető Dávid ajkán a szabadulásért könyörgő gyö­nyörű imák (Zs. 54, 56, 57) és bosszúzsoltárok is. Ezekben nem a személyes ellenség el­leni gyűlölet szólal meg. Kb. azt kéri ezekben Dávid, amit mi a Miatyánk harmadik ké­résében a lutheri magyarázat szerint (Zs. 52). Saul belebukott az Isten el­leni lázadásba. A filiszteusok- tól körülvéve halálos veszede­lembe került. A közelgő ve­szedelem láttán szívét kétség- beesett félelem fogta el. Ekkor hosszú idő után az Úrhoz kiáltott, de Isten már nem válaszolt neki. A halottak vi­lágától próbált segítséget kapni. Végül meg kellett ér­tenie, hogy életét azzal ját­szotta el, hogy a hallott igét megvetette és nem fogadta be. A vesztes csata láttán ön­gyilkos lett. Dávid lett a király. Dávid hosszú bújdosásakor megta­nulta azt, hogy Istennek kö­szönheti életét és királyságát. Ezért nem magának, de Is­tennek igyekezett a dicsőséget megadni. Jeruzsálemet tette az ország fővárosává és az Űr ládáját is idehozatta a szent sátorba (Zs. 24). — A Jeru- zsálemi templom építését is ő tervezte el. Küldetését Isten­től vette. Ügy látta, hogy ő hivatott arra, hogy Isten népe ügyét megvédje az ellenségei­vel szemben és a béke és nyu­galom idejét hozza el a nép számára. Ilyen értelemben Isten fiának tudta magát (Zs. 2, 110). Csak halvány előképe volt az Isten egyszülött Fiá­nak, aki vére árán szerzett győzelmet és örök békességet a benne hívőknek. Dávid is csak addig tudott nagy dolgokat cselekedni és győzni, amíg napja és pajzsa (Zs. 84:12) az Ür volt. Amint elhalványodtak felette ennek a napnak a sugarai és melege, nyomorult, szánandó, bűnös ember lett ő is. — Dávid sú­lyosan vétkezett Isten ellen. Igaztalan úton vette el Betsa- bét, Hitteus Uriás feleségét feleségül (Jak. 1:15). Paráznál­kodott, ölt és lopott. Amikor bűnét el akarta titkolni és mindenféle magyarázattal iga­zolni akarta magái« rájött ar­ra, hogy eddigi öröme az Is­tennel való békességből fa­kadt. Most hiába szerezte meg azt, amire annyira vágyott, élete üres és örömtelen volt, mert szívéből elszállt a béke (Zs. 32). — Dávid is elveszett volna, mint Saul, ha Isten nem kereste volna meg a mélységben. Nátán próféta jött el hozzá és hirdette neki Isten ítéletét: amit elkövetett az bűn, amiért ítélet jár. Dávid összetört Nátán sza­vai alatt. Igaznak tartotta Is­ten ítélő szavát és elfogadta az ítéletet. Nem keményedett meg bűnében mint Saul, ha­nem megbánva amit tett, Is­tenhez menekült segítségért (Zs. 51). És az öregedő Dávid előtt egyre mélyebb értelmet nyert az az ének, amit fiatal korá­ban oly szívesen énekelt. Gyermeki bizalommal hajtotta őszülő fejét Pásztora ölébe: „Még ha a halál árnyéká­nak völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te ve­lem vagy; a te vessződ és bo­tod, azok vígasztalnak engem” (Zs. 23:4). Kinczler Irán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents