Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-07-12 / 28. szám

1

Lovászpatonai erőd — templomunk

Evangélikus templomaink feöme a türelmi rendelet után (1781) épült nagy, hősi erőfeszítéssel, mégis sebtiben, másrészük az utolsó évtizedekben, itt-ott már öntudatos műgonddal, de a szegénységtől többnyire gúzsba kötözöt- ten. Nemcsak a pénzzel és a sietséggel áll azonban összefüggésben, hogy templomcsodákban nem bővelkedünk, hanem az evangélikus kegyesség templomszemléletével is. a misét látogató római katolikus hivő szemét az oltárnál folyó cselekményen tartja, látni akar. Az evangélikusba belenevelték, hogy a hangsúly az ige hallgatásán van. Ehhez képest épültek templomaink is. Maga Luther is, aki a kibontakozó egyházi zenét és éneklést inspirálta, sokkal kevesebb érzékkel rendelkezett a képzőművészet iránt. (írásaiban egyetlen szava sem jut a kölni vagy ulmi székesegyházra, s a római Péter-templöm javára árusított bűnbocsátó cédulákon felgerjedt haragjában a 41. tételben azt írta: TemplomépítésseJ, majd akkor foglalkozunk, ha az utolsó szegényről is gondoskodás történt a gyülekeztekben.)

A legrégibb evangélikus templom

Azokat a templomainkat, tnelyek a reformáció előtti korból származnak, a szegény ember büszkeségével őrizzük és becsüljük. Ilyen a Bakony tájékán több is akad (Bakony- szentlászló, Bakonytamási), de tudomásunk szerint legrégebbi és románkori sajátságait leghívebben megőrzött templomunk a lovászpatonai.

A Bakony nyugati lankáján, távol a vasúti mozdonyok do- hogásától, évszázadok vasfogával dacolva áll az ősi magyar település főutcáján a Vaskos tornyú, románstílusú templom, őrizve a távol XIII. század emlékezetét. Lábához tuják zöld koronáját fektette a megbecsülés, sisak-repedésébe a pajkos szél bokrétát ültetett.

Pala! éppúgy terméskövekből épültek, mint a gúlasisakos torony, csak javításképpen itt-ott kandikál ki egy- egy vörös tégla. A torony felfelé lépcsősen keskenyedik, a románívű toronyablakok pedig

felfelé nőnek, hogy csökkentsék az építmény önsúlyát. A templom többi ablakai négyzetesek, csak a szentély két kecses ablaka, a kapuk hajlata és a templom belső terét a szentélytől elválasztó fal diadalíve csúcsíves gót. Külső csapott vakolása fehér mezőkkel keretezett, mely szépen beleillik a magyar parasztházak egyszerű díszeibe. Köny- nyű elképzelni, mily királyi fenséggel uralkodott régen a zsuppfedeles apró házak felett, — csakhogy eleganciája azóta megfakult.

Templomkert egy ősi

várfal árnyékában

A templomkert zárt terét még most is jó erőben levő, 138 m hosszú bástyafal öleli körül. Ide húzódott be hajdan a török időkben kalandozó martalóc csapatok elől a falu népe. Az erődfal csúcsíves kapuja testvére a templom jó állapotban megmaradt belső kapujának, felső tölgyfaboltozatuk csigadíszei egymást kiegészítik: üregesek, illetve hengeresek. Ha megkaparjuk a belső kapu mellékét, a sokrétű meszelés alatt előtűnik a kőboltozat.

A szentély tágas, bolthajtásának íve a tartó oszlopokba torkollik és azokban a talajig fut. A szentélymennyezet tetején régi freskó központi darabját tárták fel. A Szentháromságot ábrázolja: a földgömbön trónoló Atya, kezében keresztes országalmával, a Szentlélek galambalakban, két angyalfej és oldalt Krisztus keresztjének egy darabja.

Az oltárkép tanítása

Az oltárkép is korai barokknak látszik, a mennybemenetelt ábrázolja, — a tanítványok arca csupa élet: áhítat és döbbenet.

Kétségtelen, hogy ez a templom valamikor római katolikusnak épült s a változtatásokat a stílus törésével az a gyakorlat sugallta, hogy benne ne mise folyjék, hanem az ige hirdettessék. Mint a bevezetésben is utaltam rá, á katolikus kegyesség elsősorban a szemre, a szemléletre alapoz, az evangélikus a hallást, az ige hallgatását teszi első helyre. Nem véletlen, hogy világhírre egyrészről Grünewald Isenheimi Oltára, másrészről Bach Má- té-passiója emelkedett. E kettőben a kétféle kegyesség öltött testet.

A lovászpatohai templomban ez azzal járt, hogy a templom belső terében karzatokat képeztek, a karzatok alatt még egy sor ablakot nyitottak, az oltárt zsugorították, a szószéket mögéje építették. Vöröskő oszlopokra fából építették a karzatot és azt szükségtelenül színekkel díszítették.

Érdekessége, hogy a szépen kiképzett szószék aljába kagylóalakú kőtányért építettek be, mely talán valamikor keresztelések színhelye volt. Az új, szép kiképzésű keresztelőkő 1901-ből való, a gyülekezet evangélikus asszonyainak adománya.

Régi pásztorok...

A régi templomnak több jeles papja volt, legelőbb Tessenyl, aztán Szőlőskei Miklós, a napóleoni időkben Berki Mihály, majd Fichtner Ferenc, „kinek prédikátorsá- ga alatt 1843-ban épült az oltár és a karzat”, Bognár Endre, a Gyámintézet nagy barátja, a Gyámintézeti Közlöny és a gyülekezeti évkönyvek Szerkesztője, Szaláy* Mihály, aki abban a kitüntetésben részesült, hogy meghívást kapott a soproni teológiai akadémiára tanárnak, — jelenleg pedig Bojsza János a község szülötte, a gyülekezet lelkipásztora.

Két szőlőhegy között fe kszik a község, az öreghegy és az Űjhegy néz a régi templomra. Amint mindig ó és új között értelmes szóra hivatva áll az örök egyház. Itt is: körül új települések, a közelben még néhány régi szalmafedeles ház, az általános iskolának helyt adott egykori Eszterházy kastély, a másik oldalon zúgó gépállomás. A boltíves, öreg papiak apró ablakaival hunyorogva kémleli a hársfák lom bjai alatt: a vén templom, mely a lilaruhás miséző pap helyett a Luther-kabátos lelkész előtt megnyitva ajtaját a kor szavát megértett egyházat képviselte, — tud-e ma hitet és szeretetet gyújtani emberek szívében, hogy legyen szomjú szíveknek menedéke, égő kérdésekre élő felelet.

Bojtos Sándor

*

Értékes és szép műemlék- | hívek hozzák meg érte anyagi templomunkén nemcsak egy- I áldozataikat. Helyrehozásához házunk egésze érez felelőssé- I államunk is hozzájárult 40 000 get, nemcsak a lovászpatonai1 forint államsegéllyel.

Hogyan hallgassuk az igehirdetést koporsónál ?

Lapunk hasábjain nemrég cikksorozatban foglalkoztunk az igehallgatás kérdéseivel, célunk az volt, hogy a gyülekezeti, templomi igehirdetést hallgató hittestvéreink szívét tegyük alkalmasabbá az ige jobb befogadására és bővebb gyümölcstermésre a belső, lelki élet (hit, bűnbánat, bűnbocsánat, üdvösség) és a külső „hétköznapi” (család, munka, társadalom) élet minden területén. Most arról az igehallgatásról szólunk, melynek helye nem a templom, hanem a temető, időpontja nem az előre megállapított, „beállított istentiszteleti óra, hanem a sokszor nagyon is váratlanul bekövetkezett haláleset után a végtisztesség órája. Az igehirdetés hallgatói sem a megszokott, többé-ke- vésbé ismert gyülekezet, hanem sokszor — különösen városban — olyanok is, akikről eddig nem is tudtuk, hogy a gyülekezethez tartoznak. Sok esetben még az elhunyt családja sem tartozik a gyülekezetünkhöz — csak az elhunyt volt evangélikus —, a „gyászoló gyülekezet” pedig a legkülönbözőbb felekezethéz taf- tozókból, vagy felekezéthez nem is tartozókból állhat. A templom szószékén vasárnapról vasárnapra, ünnepnapról ünnepnapra hangzik az igehirdetés, koporsó mellett akkor szólal meg a lelkész, ha ezt a szolgálatát az elhunyt hátramaradt hozzátartozói igénylik. A temetés bejelentésénél el szokták mondani az egyházi szolgálattal kapcsolatos kívánságokat. Ezek legtöbbször a „temetési beszédre” vonatkozó kívánságok.

Vannak be nem jelentett igények, nem közölt kívánságok.

1. Az elhunyt dicsérete

Szép és tiszteletreméltó dolog, hogy a szeretet és a kegyelet megszépíti az elhunyt életét, elfeledtet sok rosszat, előhoz sok, eddig elfelejtett jót. A temetési beszéd mégsem lehet pusztán az elhunyt dicsérete, még abban az esetben sem, ha a halállal megszűnt élet emberileg valóban dicséretes volt. Sajnos, előfordul, hogy az igehirdető — nemcsak a szószéken —, a temetőben is, a hallgatók igényének befolyása alá kerül. A ravatal körül pedig nem is csak a gyászolók állnak, hanem sokszor a csupán „érdeklődők” is. Nem egyszer hallani, hogy „ez a pap olyan szépen beszél, hogy a ml papunk elbújhat mögötte!” És annál „szebbnek” tartják a „temetési beszédet”, minél több jót és szépet mond az elhunytról, minél jobban dicséri őt. Budapesten gyakran előfordul, hogy utolsó pillanatban kap értesítést a lelkész a temetésről. Nem ismeri az elhunytat, ismeretién a család. A megkért ismerős által sebtében közölt adatok hiányosak, talán csak éppen arra elegendők, hogy a lelkész megtudja, melyik temetőben, hány órakor lesz a temetés, férfit, nőt, öreget vagy fiatal temet. Egy ilyen esetet közlök a számtalan közül. Felnőtt fiatalember telefonon kéri a lelkészt temetési szertartás végzésére. Idő kevés, majd a temetőben megadnak minden adatot. Idősebb nőt kell temetni. A lelkész éppenhogy kiér. A ravatalt már- körülállják a gyászolók. „Szép beszédet” mond az elhunyt dicséretére. Köny- nyeket sajtoló szavai az érdeklődőket meghatják, csak éppen a „gyászoló család” érzéketlen, egy könnyük sincs. Temetés után az elmulasztott adatfelvétel. Az elhunyt, akiben a lelkész az anyai szeretet és önfeláldozás szobrát mintázta temetési bfeszédében nem anya, hanem lány, aki csak közös háztartásban élt az említett fiú édesapjával. A „könyörtelen halál” oka pedig a napi italadag (fél liter rum és 4—5 liter bor), orvosilag delirium tremehs. Bizony jobb lett volna nem „szép>en beszélni”, hanem Isten igéjét, — amint az törvény és evangélium — tisztán hirdetni. A lelkésznek és a temetést kérőknek pedig alkalmat kell találniuk a temetés előtti személyes beszélgetésre.

2. Az elhunyt

hozzátartozóinak dicsérete

A halott hozzátartozói a temetés előtt el szokták mondani a lelkésznek: szeretnénk, ha az elhunyttal kapcsolatban ezt „kiemelné” a lelkész úr. A be nem jelentett igények és ki nem mondott kívánságok között azonban sokszor ott húzódik a hozzátartozók szívében, amit ugyancsak, — sőt elsősorban igényelnének —: önmaguk dicsérete a temetési beszédben. A jóságuk, az elhunyt életében megmutatott hűségük, szeretetük, betegsége idején tanúsított önfeláldozó törődésük dicsérete. Az ilyen igényekkel és azok kielégítésével is legyünk nagyon óvatosak, mert ez is ingoványos talaj. Egy temetés után — melyen a lelkész a hozzátartozókról minden (szépet és jót elmondott — beállított a lelkész! hivatalba egy asz- szony, aki egy házban lakik a „gyászoló családdal”, és elmondta, hogy a temetési beszéd megbotránkoztatta az Ismerősöket. Az elhúnyt csak nyűg volt a csatádban. Idegenek ápolták, etették, mert a család embertelensége és nemtörődömsége . határtalan és közismert volt. Utasítsunk el tehát minden igényt: jót mondani az elhúnytról vagy a hozzátartozókról? Azt hiszem ez a másik véglet lenne. Helyes mértékkel mondhat jót a temetési beszéd az elhúnytról és hozzátartozóiról. A helyes mérték pedig az, hogy nem válhat a beszéd Isten dicsérete helyett emberdicséretté. Álljanak itt példaképpen Jézus Krisztus szavai, aki az elhúnyt Keresztelő Jánosról így emlékezett meg: „Ö az égő és fénylő szövétnek

volt

............de nekem nagyobb

bi

zonyságom van a Jánosénál” (Ján. 5, 35—36.).

3. Az ember halála egy életmű lezáródása is

Nemcsak a kegyelet az elhúnyt iránt, de az Isten iránti hálaadás is — Aki megáldotta az elhúnyt életét és életművét — indíthat és indítson is arra, hogy minderről temetéskor is megemlékezzünk. Ne várja azonban a temetési gyülekezet, hogy a „halotti beszéd hamisságbeszéd” legyen. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy minden ember életében és életművében — az elhunytéban is — mégha égő és fénylő szövétnek lett volna is — ott van és volt a bűn rombolása. Mutasson rá a temetési beszéd a minden emberi érdemnél nagyobb, az egyetlen érdemre, a nagyobb bizonyságra* Isten bizonyságtételére: Krisztus bűntől szabadító érdemé-- re. A temetési beszéd nem arra való, hogy az elhúnyt vagy a hozzátartozók dicséretére legyen, hanem arra, hogy a gyász sötétségén is ótra- gyogtassa Isten világosságát* s az embert minden ékességtől és dicsőségtől megfosztó halál jelenlétében és közelségében is hirdesse az élet Urának dicsőségét.

Gádor András

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

IZLAND

Az izlandi evangélikus egyház új püspöke dr. Sigurd- björn Einarsson egy dán egyházi lapnak adott interjújában arról panaszkodott, hogy az izlandi lakosság templomlátogatása és általában az egyházi életben való részvétele sok kívánalmat hagy maga után. (Az izlandiak szinte kivétel

nélkül evangélikusok.) K püspök szériát ennek egyik oka, hogy aZ izlandi nép az utóbbi 40 év során az iparosodás következtében kiszakadt a régi földművelő életformából. Az izlandi egyháznak sok gondot okoz a spiritizmus is, amely igen elterjedt a lakosság körében.

Tépett, riadt fjattyú

1.

Gyónt Géza, ha élne, most volna hetvenöt éves. De a kölfők nem halnak meg feléled- hetetlenül. Az évfordulóra íme újra megjelentek a Gyóni-versek (Csak egy éjszakára, Szépirodalmi Könyvkiadó), jeléül annak, hogy van mit mutatni és mondatni ezekkel a versekkel a mai magyar olvasónak is. A kötetben százhuszonegy költemény kapott helyet, de köztük a Levelek a Kálváriáról című két ciklus is, amely ciklusokban összesen ötven vers található. Mennyiségre és színre is, úgy tűnik fel, nem szűkmarkú tehát a válogatás, mely Szalai Sándor munkája a jegyzetekkel és a bevezető tanulmánnyal együtt. Gyóni képe és Sírverse kéziratának hasonmása még érdekesebbé teszi a válogatást. Mai fiataloknak, kik rég hallották, vagy szót se hallottak Gyóni Gézáról, jó szolgálatot tesz a szép kiállítású kötet. Bevezeti őket egy költő életművébe, amely életmű érzékenyen hat ránk, épp torzó-mivoltával, poétájának fájó sorsával, mely annyi párhuzamos magyar sorssal azonos.

Nem tudjuk elválasztani versolvasó érdeklődésünket a költő személye iránti természetes kíváncsiságtól. Pláne az olyan hirtelen feltűnő és gyorsan alábukó élet esetében, aminő Gyóni Gézáé volt. A bevezető tanulmány helyesen mutat rá Gyóni életűt- jára, jól idézi lelki alkatát s ízléssel és igazsággal rajzolja meg érvényesülését. Mi már azóta mindnyájan annyi szenvedésen mentünk keresztül, hogy Gyóni Géza harminc év előtti Kálváriája úgy olvad bele a szemhatár esti szürkületébe, mint az első világháború emléke a második világháború még frissen borzongató élményeibe. A költő a megrendülést örökíti meg. Gyóni alighanem elérte a megörökítés maradandó fokát. Juhász Gyula találóan írta rálái

„1914 nyarán a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, s 1911 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el.’’ Ez volt ő.

A „Csak egy éjszakára’’ olyan vers, amelyről a két háború közti években egy nemzetközi bizottság Londonban úgy nyilatkozott, hogy a háborút a leghívebben mutatja be. Pedig akik ezt megállapították, CBák fordításból ítélhették meg a verset. Mindenesetre, ez a legismertebb Gyóni- vers. Számos fordítása ismeretes, a kötet idézi is, hogy angol, német, olasz, szlovén és finn nyelvre fordították. Hozzátehetjük, hogy van e versnek kétféle silovák fordítása is (a Krcsméry- és Lanstlak-féle), valamint cseh tolmácsolása is ismeretes előttünk. Szalai Sándor a Gyóni-irodalmat is közli, amely közlés könnyen kiegészíthető, mert a Gyóni-irodalom ennél jóval gazdagabb.

2.

Eltűnődünk a versek közt járva, miként a kertben, ha virágok közt járunk. Ezek a virágok a kert végére nőnek meg, ott kapnak erős színt is. Itt az elején, a háborúig, Gyóni költészete szinte bántóan retorikus. Mintha a Holdban írta volna poémáit. Sehol sem kapunk egy fogózót a korral, a magyar léttel, a világgal; míg a helyi színék is hiányzanak. Csak a jegyzetek mondják meg, mit irt Pozsonyban, mit Daba- son, mit Sopronban, mit Szolnokon és mit Gyónón. Bátortalan volt? Ady árnyékában nem jött meg őszinte szava? Dagadt a szó strófáiban, ahogy fecskeszámyon érintette

csak a dolgokat, de sohasem merült el bennük. Saját élményét ném tudta kifejezni a szóböségtől. Hogy is mondta Ady: „Igéim bővek, zengők és nagyok, papok ivadéka vagyok.” Ady megszabadult a szavak áramlatától, hamar szabadult meg, hogy kifejezhesse magát. Akkor írta, hogy neki a „szó csak szolga”. Gyóni úgy néz ki 1914-ig, mintha hínárban vergődne, szóhínárban. Retorikus lírájában a szerelemnek sincs sajátos színe, hiteles árnyalata, másoktól, más költői érzésektől elváló, egyéni hangja. Ernyedt, céltalan, sehova igyekvő lélek ez, s mennyire nőies még mutatós bánatú férfiasságában is. Csak ahogy a láthatár hozzásötétedik a költő borzongásához, a háború első tűz-jelzéseinél, 1912-ben, mikor váratlanul bevonult katonának s megízleli a társakkal, tömeggél, nemzeti léttel való egyesülést, akkor csattan fel hittel és erővel ez a kész hang, amely hang oly soká vívódott önmagával. Végigfutott Magyarországon az első Gyóni-vers: „A koronádat, Cézár, védd meg magad.”

Vagy küldj hamar pretóriánust,

Üsse szét e dacos fejet,

De bitangul a mészárszékre,

Cézár, én nem megyek!

3.

Aztán jött a háború, amely elsodorta a vidéki szerkesztőségek kisfizetésű, olcsó boron mámorosodó poétáját s megadta neki a döntő lökést az élmény kifejezéséhez és hitelesítéséhez. Felgyulladt a háború s a máglyán végzetes ítélettel égni kezdett Magyarország. Ebben a tűzben, a nemzet

legnagyobb és legbotorabb véráldozatával ott lélegzett, „gyilkos ólomfecskék” között, Gyóni Géza. Ruhaként hordott külső magyarságából a háború formált benső nemzeti érzést, amely tiszta s rendíthetetlen emberségével vált azonossá. Csodálatos átalakulás. Költő született a lengyel mezőkön, tábortűz mellett, akiről csak a diadalmasan vak és ostoba militarizmus magyar tollnokái mondhatták, hogy Tyrtaosza a háborúnak, dicsőítője annak az imperializmusnak, melynek mi csak áldozatai maradtunk. Nem volt Gyóni Géza háború-dicsőítő költő. Maga írta egyik versében, hogy ő „vértavakon úszó, tépett, riadt hattyú”. Ez a kép, most, hogy újra olvasom verseit, hiteles képként lobog fel előttem. Ez volt Gyóni Géza, tépett, riadt hattyú, amely hattyú elzengte énekét, a végsőt és egyetlent.

El kell olvasni az olyan verseit, mint az Orosz tájkép, a bogáncsmezőben fuldokló szalmaviskós faluról, vagy a Könyörgés az álomhoz címűt, ezt a tiszta lírai vallomást, hogy éppen a kevéssé ismert versekből mutassak rá egyéni hangjára. A tűzben elégett Gyóni Géza, mert a háború máglyája nemcsak országot hamvaszt el, hanem elemészti a lelkeket is, akik nem tudják megóvni magukat. Hogyan mondja a Sivatagban című versében?

Szívem meg-megáll, mint a gyermek estet Ki eltévedt s a sötétben figyel,

Anyjához vágyik, — s mely hazavezesse,

Egén és földön semmi, semmi jel.

Megremeg, annyi száz rémítő élmény után is, szívünk e vallomásoktól. Költőt kaptunk útitársul, azaz őszinte embert. A. magyar békének s a világ békéjének igazi' forrása Gyóni Géza költészete! .

^ Szalatnai Rezső J