Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-06-28 / 26. szám
KP. BERM. BP. TB. ’I C *VANöt'LlKU8 ®| HIROSIMA KICSI A VII]'ÄG Néhány hét múlva a világ kercsztyénségének egy része levett kalappal fotg megállni néhány percre az emberiség nagy temetője, Hirosima előtt, hogy megemlékezzék a törté-., nelem egyik legnagyobb merényletéről. és kérje az egek Urát, hogy vegye ki az ember kezéből a gyilkot. Hirosima neve tizennégy évvel ezelőtt került a történelembe. 1945. augusztus 6-án itt dobták le az első atombombát. Hirosima Honsu sziget délnyugati részén, a Japán-tenger partján terül el. A 400 000 lakosú városban élénk kereskedelem folyt, rengeteg kisebb gyára és üzeme volt. Virágzott a kézműves ipar és a halászat. A városban 1945-ben semmilyen katonai objektum nem volt. A hadsereg egy része (Kvantung) teljesen érintetlenül Mandzsúriában állomásozott. Japán ekkor megszállva tartotta Koreát, Maláj- földet, Szumátra-, Borneo-, és a Fülöp-szigeteket. A hirosi- mai eset után huszonnégy órával kellett volna a Szovjetuniónak megtámadnia a Kvan- tung-hadsereget. 1945. augusztus 6-án a következő jelentés hangzott él Washingtonból: „Egy amerikai repülőgép tizenhat órával ezelőtt Hirosima fontos japán hadibázisra olyan bombát dobott, amelynek rombolóereje nagyobb, mint 20,000 tonna robbanóanyagé. 1945, augusztus 6. Harry S. Truman, az Egyesült Államok, elnöke.“ így szólt a jelentés és a világ idegrendszere alig érzékelte, hogy mi is történt. Európában már május elején elnémultak a fegyverek. Európa népei, mint megmart állatok, sebeiket nyaldosták. A hat évig tartó háború kunyhóban és palotában egyaránt éreztette hatását. Vér, halál, pusztulás, menekülés keményítette meg és tette közömbössé a szíveket. Az augusztusi hirosimad eset alig váltott ki valami megmozdulást a megcsontosodott és zilált európai lelkiismeretben. Belenyugvással a „megérdemelt“ büntetés számlájára írták az eseményt. Pedig itt ennél jóval több történt! Az ember bensőkig megrendül ekkora katasztrófa láttán. 1945. augusztus 6. nyári reggel. Hirosimában is úgy folyik az élet, mint bármely más nagyvárosban. Az ég azúrkék, mint a közeli tenger. Csak néhány amerikai bombázó száll nagy magasságban a város felett, de ez gyakori jelenség, hiszen háború van. A légiriadó nem jelezte a perceken belüli tragédiát, mivel máskor sűrű hullámokban követték egymást a bombázó repülőalakzatok. A néhány gép egyébként is elhúzott a város felett. Néhány perc múlva érv gép visszatért. Az utcán, a gyárakban, az iskolákban zajlott, zsibongott az élet. Mindenki végezte a szokásos napi teendőjét.- És ekkor, pontosan nyolc óra húsz perckor megindult a föld. Tízezrek haltak meg azonnal. Akik távolabb voltak, azt hitték, soha nem tapasztalt földrengés rázta meg a várost és roskasz- totta össze a házakat. A romok felett porfelhő gomoly- gott. Ha valaki a bombázóról figyeli Hirosima pusztulását, ezt látja: óriás láng- és füstoszlop keletkezik, amely gyorsan emelkedik. Amikor a füstoszlop tizenkét kilométer magasságot elér, a tetején gombához hasonló füstfelhő keletkezik. A füstfelhőből óriási lángnyelvek csapnak ki. A borzalmas jelenség eléri a húsz kilométer magasságot, a földről pedig újabb, meg újabb füst- és lángoszlop ostromolja az eget. Amikor kitisztult a látóhatár, 100 000 ember holtteste feküdt a romok alatt, 40 000 ember „eltűnt“, 60 000 sebesülésébe halt bele. Kétszázharmincegy holdnyi területen minden elégett. Az 5000 fokos hőségben még a gránit színe is fehérre változott. Az ember együtt izzott el az anyaggal. Hétezer házat a robbanás, több mint ötezret a tűz pusztított éL Egy kilométeres körzetben az emberek és az élők száz százaléka, két kilométeres körzetben pedig ötvenhat százaléka pusztult el. Vagyis ebben a körzetben élet is alig maradt. Két nap múlva, augusztus 8-án ez az apokaliptikus látvány és borzalmas tragédia megismétlődött Nagaszakiban. Ha az ember a városról készített képeket szemléli, a felmérhetetlen pusztulást nézi és belegondol abba, hogy perceken belül 200 000 ember veszti el életét, és ha csak egy kicsit is együtt érez emberrel, kultúrával, így kiált fel: „Óh Isten, hogyan engedhettél meg ekkora merényletet teremtményed ellen?“ De itt még más is történt! A tudomány nem győzi fellhivnd a figyelmet arra, hogy az atombomba nemcsak robbanásával pusztít, hanem a velejáró fertőzéssel is. A hirosimai atombomba még ma is szedi áldozatait. Tizennégy évvel a háború után! Augusztus 14-én Japán feltétel nélkül kapitulált. Amerika azonnal megszállta Japánt. Hirosimába és Nagasza- kiba, az atombornbázott területekre soron kívül elküldte atomtudósait, hadimémökeiit Hirosima kísérlet, de a halál és a pusztulás „.jól sikerült“ kísérlete. Hirosima temető is. Az emberiség bűne, gonoszsága hozott létre ekkora temetőt. Ez a temető memento a maga valóságával, és ott fog lüktetni minden embert, kultúrát, életet szerető szívben és lelkiismeretben. Mélységes bűnbánattal, hogy ide Jutott Istentől eltávolodva, az ember. De azzal a bizakodással, hogy Isten életet, embert, világot szerető kegyelme felindít bennünket a gonosz elleni küzdelemre. Rédey Pál A nagyvilág kicsi lett. Szinte összezsugorodott. Szolgálati életem közelmúltjában ezt ilyesmiken tapasztaltam: 1957-ben három hónap alatt három világrészen prédikáltam: augusztusban Amerikában, szeptemberben Európában, októberben Ázsiában. Száz évvel ezelőtt a szibériai Irkucktól Moszkváig az utat váltott lovakon fél év alatt lehetett megfenni, mi Kínából hazafelé jövet TU—104- es repülőgépen hat óra alatt megtettük. Az első világháború harmadik! évében volt a világ nak olyan része, ahol nem tudták, hogy már három éve tart a háború. Ma a legkisebb határ-csetepaté hírét percek alatt körülfuttatják a világon a hírközlés modern eszközei. A németek híres költője. Goethe, Faust című nagy művében, 150 évvel ezelőtt még ilyet adhatott a polgár szájába: „Nincs jobb szórakozás, mint ha az ember vasárnap A háborús hírekről elelbeszélget, Hogy távoli zugában Törökországnak Egymást kaszabolják a népek. Az ablak mellett poharazgatunk... Nézzük folyónkon a hajókat és evezőket; Este aztán vidáman hazaballagunk S áldjuk a békét s a békés időket.* Ma nincs a világon távoli zug s ha Törökországban egymást kaszabolnák a népek, Goethe utódai menten elhúzódnának az ablaktól s abban az órában elmenne kedvük a poharazgató vidám tereferétől. A nagyvilág egészen kicsi lett. S ez komoly dolgokat jelent nemzedékünk számára. Amilyen mértékben zsugorodik a világunk, ugyanolyan mértékben tágul a látóhatárunk. Nekünk tehát meg kell tanulnunk világméretben gondolkodni és szemlélődni. Régen elmúlt az az idő, mikor a falusi embernek elég volt a szélső házig látni s mikor a kisvárosi embernek egy budapesti utazás volt a világlátás netovábbja, Minket ma létünkben érdekel, hogy mi történik Afrikában és a Dél-Kínai-tenge- ren. Akarjunk is hát érdeklődni a világ eseményei iránt. Nem nehéz: az újság és rádió mindent házihoz szállít. Földünk távolságainak ösz- szeszűkülése óriási lehetőségeket jelent. Igen tudok annak örülni, hogy a magyar föld tavaszi gyümölcseit svéd repülőgép órák alatt Stockholmba röpíti. Annak mégjobban, hogy ugyanaz a gép a gyermekbénulás gyógyszerét hozza kis magyaroknak. Nem mese az, hogy egy hajó utasait az óceán közepén tömeges húsmérgezés veszedelméből szikratávírón hívott helikopter mentette meg gyors orvossággal. Jól mondották kínai barátaink: „A barátság megrövidíti az utakat." összeszűkült világban közelebb kerültek a népek és sokat tanulhatunk egymástól. Az Egyesült Nemzetek 1956-os genfi atomkonferenciáján Nils Bohr, az atomtudomány egyik legkiválóbb képviselője, erőteljesen hangsúlyozta az úgynevezett „komplementär gondolkodás“, a kölcsönösen kiegészülő gondolkodás fontosságát. Aikár így nevezzük, akár politikai nyelven békés egymás mellett élésnek, bizonyos, hogy minden népnek van adnivalója a másik nép számára és kapnivalója is van a másiktól. Nem egymás leszólása és taszítása, hanem egymás értékelő kiegészítése a kötelességünk. Ezt nékünik, akik az egyház nyelvén is tudunk, különösen is meg kell értenünk. Van-e szélsőségesebb ellentét, mint Isten és ember?! A kegyelem ezt a két ellenpontot Krisztusban mégis eget-földet átfogó egységbe hozta. A váltság nagy apostolának, Pálnak, nagy szava: a „békéltetés“ (2. Kor. 5., 17. sk.) elsősorban cserét, kölcsönös cserét jelent. A világ népei szellemi és anyagi értékeikben egyaránt mérhetetlenül meggazdagodnának, ha az egymásmellettisé- get nem nyűgös kényszernek, hanem egymás gazdagító kiegészítése alkalmának tekintenék. Mi ma jobban értjük azt az igét, hogy Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette,*. Cselekedetek könyve 17., 26, Persze óriási veszedelmei is vannak annak, Rogy földünk olyan kicsi lett. Volt idő, hogy Európa közepén harminc évig dúlt a háború és némely ország attól semmit sem szenvedett. A mi kenunkban minden háború azonnal világháborúvá fajul. Amellett pokoli törvényszerűség figyelhető meg: minden újabb háború szörnyűbb az előzőnél. Nemcsak azért, mert „korszerűsödnek* a fegyverek, hanem mert kisebb lett a. világ 4s egyre inkább ■„házhoz megy* a háború rombolása. De éppen, mert így van — összezsugorodott világban, megtágult szemlélettel, óriásivá nőtt a felelősségünk. I.uther a maga korában felvethette még a kérdést, hogy „üdvözülhetnek-e a katonák?“ és a fegyver védekező jellegű használata esetére igennel felelhetett. Az atomfegyverek karában azonban a helyzet egészen más. Hirosimában tizennégy éve olyasmi történt, amitől megcsendült az egész emberiség füle. Nemcsak a bomba pusztításának mérete, hanem minősége miatt. Az is szörnyűség, hogy majdnem kétszázezer ember pusztult el egyszerre, de még borzasztóbb, hogy az a bomba utóhatásaiban ma is pusztít. Az első atombomba a lét és nemlét irtózatos borotvaélére lökte az emberiséget. Éppen keresztyén embereknek lehetetlen észre nem venni, hogy az atombombákba démonikus erők pakolják a halált. Mi Genfbe nem mehetünk, hegy az atomfegyverek eltiltását szorgalmazzuk. De azt megtehetjük — s ez mindnyájunk felelőssége —, hogy.a háború elhárításán fáradozó minden komoly törekvést megbecsülünk és támogatunk. S azt is megtehetjük, hogy kitartóan tusakodunk Isten előtt: ha bűnei miatt ítéletet érdemelne is az ember, ne engedje, hogy a hirosimai szörnyűség még szörnyűbb méretben megismétlődjék! Szabó József „Tele érdekességgel, szépséggel egész Kína“ — írja Káldy Zoltán püspök Nankingból A Kínában tartózkodó protestáns delegáció tagjai közül Káldy Zoltán püspök többeknek írt köszöntő sorokat. Örömmel ír mindarról, amit ott tapasztalnak a kínai keresztyének vendégeiként. Négy napig tartózkodtak Pekingben, onnan Nankingba utaztak, majd Sanghájba. Több helyen szolgáltak igehirdetéssel, előadással, Rendkívüli az a szeretet, amellyel a kínaiak őket körülveszik. Hazaérkezésük július 10-ére várható. A faji Az egyházak felelősségérzetét világszerte nyugtalanítja az úgynevezett faji kérdés. Több hír is beszámol erről: * Dél-Afrikában közismerten súlvos a helyzet. A kormányzat minden eszközzel elnyomja az ország lakosságának nagy többségét kitevő „színeseket”, akik pedig a tulajdonképpeni őslakosok. De Blank Fokváros anglikán érseke augusztus elsejére konferenciát hívott össze, amelynek célja a különböző fajok közötti békés és pozitív együttmunkálkodás előkészítése. Az érsek határozott ellensége mindenféle faji megkülönböztetésnek s ezért már régebbről sajtótámadások célpontja. Az Egyesült Államokbeli Egyesült Presbiteriánus Egyház most végződött indiana- polisi közgyűlése felhívást intézett az egyház hárommillió tagjához, amelyben élesen elítélnek mindenféle faji megkülönböztetést és arra hívják fel az egyház tagjait, hogy a maguk részéről akadályozzák meg a törvénnyel való visszaélést és a faji egyenjogúságot biztosító rendelkezések megkerülését. Üj-Guineában egy fehér farmer meggyilkolt egy bennkérdés szülött munkást. A bíróság mindössze 420 font pénzbüntetésre ítélte. Az ausztráliai keresztyének körében nagy a felháborodás a nyilvánvalóan faji előítéleten alapuló enyhe büntetés felett; Az ausztráliai Missziói Tanács nyilatkozatban élesen elítélte a bíróság eljárását. Mindkét Németország területiről nagy számban jelentkeztek ifjak és leányok, hogy a Németországtól a második világháború során megszállt országokban gyakorlati munkával segítsék elő az újjáépítést és a népek közötti en- gesztelődést és megértést, i Az első ilyen ifjúsági csoport már április 10-e óta dolgozik Hollandiában, Ouddorp- ban, egy munkásüdülő építésén. Jelenleg tárgyalások folynak a Szovjetunió, Lengyel- ország, Csehszlovákia, Norvégia és Izrael kormányaival hasonló ifjúsági csoportok munkábaállása kérdéséről. A fenti hírek mutatják, hogy többfelé határozott tettekben is megnyilatkozik az egyházak felelőssége korunk egyik legfontosabb kérdésével: a népek és fajok egy- <nást megbecsülő, egyenjogú békés együttélésével kapcsolatban. Természetesen e téren még rengeteg a tennivaló és e feladat állandó. Kincskeresők Jézus igehirdetéseiből leg* többünk emlékezetében a példázatok 0 élnek legmaradan-? dobban. A magvetőről vagy a- mustármagról szóló példázató sokunkat úgy kísér végig aa’ életen, mint a talán rég el-f múlt gyermekkor néhány ma» radandó emléke. A példázatok azonban nem önmagukért vannak, hanem eszközök arra, hogy egyszerű képeikkel közelebb hozzák hozzánk Isten országának titkait. Máté evangéliuma 13. fejezetében az evangélista Jézus hét példázatát gyűjtötte egybe. Mindegyik Isten országáról beszél, de mindegyik máshonnan irányítja rá a tekintetet- Olyan ez a fejezet, mintha ugyanarról a tájról különböző irányból készített fényképeket tennénk egymás mellé. Mindegyik kép más és mégis ugyanazt ábrázolja. Együtt teljes a kép és teljesedik be a 78. zsoltár prófétai ígérete: Isten feltárja számunkra mindazt, ami a világ teremtése óta rejtve volt (Mt. 13,35.). A Szentháromság ünnepe utáni ötödik vasárnap evangéliuma és egyik levélbeli igéje (I. Tim. 6,6—10.) arra hív bennünket, hogy mit és hogyan értékeljünk helyesen aa életben. . Két rövid példázat (Mt. 13,44—46.) Isten országát kincsnek, az embert pedig e kincset keresőnek és megtalálónak ábrázolja. Mindkét példázat arról beszél, hogy Isten országát e világban, e világ alkalmainak és lehetőségeinek keretében lehet csak megtalálnunk. Itt két utat mutat érré Jézus. Vannak, akik ügy jutnak Isten közelébe, hogy egy üres és hiábavaló élet útján maguk sem tudják, hogyan kerültek oda. Jézus egykori és mindenkori tanítványai közül sokakat váratlanul ér a hívó szó. Ennek engedelmeskedve hagyta ott egykor Péter és János a halászhálót és szegődött Jézus nyomába. Ezt a kincset találta meg Mózes, amikor először hallotta meg Isten nagy küldetésre hívó szavát.- Így válik valósággá Isten ősi ígérete: „Megkeresni hagytam magamat azoktól, akik nem is kérdeztek, megtaláltattam magamat azoktól, akik nem is kerestek.” (Ézs. 65,1.) Vannak, akik úgy találnak Isten közelébe, hogy hosszan és hiába keresik az életben azt a kincset, aminek értéke maradandó. Keresik és nem találják az élet békességét és boldogságát. Ezt kereste Máté a vámpénzt számlálgatva, vagy Luther, kolostori cellája magányában. Számukra ez az ígéret lett valóság: „Keressetek és találtok.” (Mt. 7,7.). Bárhogy is érkezzünk az ítélő és kegyelmes Isten elé, közelében életünk vélt kincseit, anyagi és szellemi értékeit, erőt és egészséget újra kell értékelnünk. A szántóföldjén váratlanul kincset talált földműves, és a kereskedő, aki végre igazi gyöngyre bukkant, minden áron magukévá tették azt, ami igazi érték. ,,Gyémánthegyen állunk, és kezünkben kavicsot szorongatunk” — írta egy nagy költő, amikor életéről számot adott önmagának. Isten ad erőt arra, hogy az igazi kincshez, Isten közelébe, az üdvösségre eljussunk. Schreiner Vilmos
