Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-06-15 / 24. szám
Szórványsors — nagyobb távlatban A magyarországi evangélikus Ögyház jellegzetesen szórvány-egyház. Nemcsak azért, mert tagjainak negyedrésze kifejezetten szórványban él. De azért is, mert az anyagyülekezetekben élő híveinket legtöbb helyen másvallású tenger veszi körül. Nem is szólva a nagyvárosi gyülekezetekről, amelyek ugyancsak szórvány-képet mutatnak a kőrengetegben. Jó lesz azonban ezt a helyzetünket egyszer nagyobb összefüggésben nézni: Isten igéjének távlatában. Ha ezt tesszük, különös felfedezésre bukkanunk. A „szórványsors" lényegileg nem egyes egyházak földrajzi meghatározottságától függ az illető ország vallási és települési viszonyai szerint, hanem Isten népének, az anyaszentegyháznak, és az egyes keresztyén embernek örök helyzete. Már az Ószövetségben beszél arról nem egy helyen az Írás, Ihogy Isten szétszórta népét más népek közé. Ezt megerősítik a megfigyelhető tények is, hiszen Izrael soha nem élt magában. A Szentföldön az előtte ottlakó népek maradéka továbbra is kísérte az életét. A szomszédos népek is újra belenyúltak a soraiba. A babyloni deportálás idején még nyilvánvalóbbá lett a szétszórtságuk, s ez csak fokozódott később, úgyhogy Krisztus idején már az egész akkori világ tele volt velük szórva. Az Újszövetségben folytatódik Isten igéjének a megállapítása az egyház szétszórtságáról, s ugyanezt mutatja a ténybeli helyzet is. Az egyik levél így kezdődik: „Péter, Jézus Krisztus apostola a szétszórtságban élő jövevényeknek Pontusban, Galériában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitiniában.. Ma sincsen másképpen. Jézus tanítványai, Isten gyermekei szét vannak szórva a világban. Mindenütt •—> a tiszta evangélikus országokban ugyanúgy, mint nálunk, — kisebbségben vannak és körülveszi őket a világ. A hívó keresztyének az egész földön, bárhol is élnek — „szórványt” alkotnak. Ez a helyzet küldetést és reménységet jelent. Azt a küldetést, hogy sóvá legyenek a világban. Sóra azért van szükségünk, hogy beleszórjuk az életbe. Az egyes sószemcsékkel az a célunk, hogy minél messzebb kerüljenek egymástól és így annál jobban átjárják egyenletesen mindenütt az étel ízét. Így szórja bele Isten a Jézus Krisztushoz szív szerint tartozókat az emberiségben földrészekre, városokra és falvakra. Egy utcában, egy munkahelyen talán csak egy- egy van belőlük, vagy egy sem. De azért szétszórva mindenütt vannak a Fokföldtől Grönlandig, a ködös angol partoktól a kínai birodalomig. Hitükkel és szeretetükkel, szavak és tettek erejével lesznek terjesztői az Isten uralmának — az Istennel és emberekkel való békességben — a földön. Az anyaszentegyháznak ez a szétszórtsága azonban csodálatos ígéret alatt áll. Ez az ígéret végigvonul az egész Szentíráson: Isten összegyűjti a népet! Ezt hirdeti az ószövetségi próféták boldog biztatása. És ezt mondja az Üjszövetségben még Kajafás főpap, Jézus ellensége is, aki akaratlanul Isten szavát hirdette: „megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; de nemcsak a népért, hanem azért is, hogy összegyűjtse Isten elszéledt gyermekeit.” (János 11,51—52.) Isten szétszórt népének gyűjtögetése a Szentlélek által már ma is történik. Tudjuk jól, hogy istentiszteleteinkre sokan járnak még mindig megszokásból vagy tisztán emberi kegyes érzésből. De ugyanakkor boldogan tudjuk, hogy a templom gyűjtőhelye azoknak is, akik Jézus Krisztusban igazán hisznek. Egy-egy munkában eltöltött hét után, a vasárnapi istentiszteleten átélik Isten népének találkozását. És végeredményben ugyanez megy végbe minden gyülekezeti alkalmon, bibliaórán és bibliakörön. A mindennapi életük „szórván.yhelyzetéből” gyűjti össze őket maga köré Jézus. De azért gyülekeznek össze, hogy azután szétszóródjanak. Helytelen, amikor keresztyének csak együtt akarnak lenni és nem vállalják a beleszóratást a világba, mert ezzel menekülnek Isten által rendelt örök „szórványsorsuktól”. Isten szétszórt gyermekeinek ösz- szegyűjtése végeredményben azonban az utolsó napon lesz meg. Amikor az anyaszentegyház egész népe — élők és holtak — mind találkoznak örökre Urukkal és egymásai. A szórványsors csak „odaát“ szűnik meg. Addig pedig... nos, hadd jellemezze ezt az „addig"-ot egy nagyon régi keresztyén írás. A Krisztus utáni századokból származó, Diogne- tos-hoz írt levelében többek között ezeket olvassuk: „A keresztyéneket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis saját városaikban, nem beszélnek külön, szokatlan nyelven, nem is élnek másoktól jellegzetesen különböző életmódon. Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogy kinek-kinek a sorsa rendelte és öltözltödésben, táplálkozásban, az élet más dolgaiban alkalmazkodva az őslakók szokásaihoz.“ Élik tehát a maguk szolgáló, szeretettől vezérelt életét. íme, ez a keresztyének szórvány- sorsa. Veöreös Imre iégel éri Prágában a nemzetközi ökumenikus konferencia Mint múlt számunkban közöltük, május 31-től június 3-ig a csehszlovákiai egyházak Ökumenikus Tanácsának kezdeményezésére nemzetközi ökumenikus konferencia ülésezett Prágában. A konferencia azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segít előkészíteni egy, a világ minden egyházát átfogó egyházi világzsinatot, amely hivatva volna megszólaltatni az egyetemes keresztyénség lelkíísmeretének szavát a veszélyeztetett világ- helyzetben, a háború és béke kérdésében. Ezen az előkészítő konferencián magyar protestáns küldöttség is részt vett, evangélikus részről D. dr. Vető Lajos püspök és dr. Pálfy Miklós teológiai tanár. Összesen 9 országból mintegy 100 meghívott vett részt a konferencián, protestánsok és a görögkeleti ortodox egyház képviselői. Az orosz ortodox egyház képviseletében a minszki met- ropolita, a leningrádi teológia igazgatója, a orosz baptista egyház képviseletében Zsiíkov elnök és Karev főtitkár. Az oroszországi evangélikus egyházakat Kiivit észt érsek és Turs lett érsek képviselte. Részt vettek a keletnémet evangélikus fakultások küldöttei, Nyugat-Németország- ból több teológiai tanár és más egyházi személyiség. A román egyházakat Hermann, a szász evangélikus egyház püspökhelyettese, a lengyel evangélikus egyházat Michelis püspök és Niemczyk dékán képviselte. A szlovák egyházból Chahada püspök és Michalko dékán vettek részt a tanácsozáson, de ott volt a bul- gár ortodox egyház képviselője, sőt egy dél-afrikai evangélikus lelkész is. A konferencia középpontjában az atomkérdés állott és az ezzel kapcsolatos keresztyén felelősség szólalt meg. A hosszas és beható tárgyalásokon, melyekben a magyar küldöttség derekasan részt vett, különösen kitűnt Vogel berlini, Iwand bonni és Hromádka prágai teológiai tanárok előadása. A konferencia — amely hivatalosan Keresztyén Békekonferenciának nevezte magát —, a keresztyén felelősségtől indítva, négy üzenetet adott ki. Az első az egyház népéhez szól és azt az alábbiakban közöljük. A másik a Német Evangélikus Egyház vezetőségéhez és tagegyházaihoz szól és a legutóbbi zsinatokon az atomkérdésben hozott határozatuknak felülvizsgálását és világos állásfoglalását kéri a konferencia. A harmadik üzenet az Egyházak Világtanácsának szól, ebben a New-Haven-i határozat végrehajtását sürgette a konferencia. Végül külön-külön üzenetben a három atom-nagyhatalom vezető embereihez fordultak, kiemelve a Szovjetunió ama lépésének jelentőségét, hogy a nukleáris fegyverekkel való kísérletezést egyoldalúan beszüntette. A magyar küldöttség nevében D. dr. Vető Lajos püspök terjesztette elő a Magyar ökumenikus Tanács nyilatkozatét, melynek világos és határozott állásfoglalása általános elismerést váltott ki. Dr. Pálfy Miklós teológiai tanár „Harc a termonukleáris fegyverek ellen és az egyház feladata” címen a Magyar ökumenikus Tanács által elfogadott tanulmányát olvasta fel A konferencia továbbra is szükségesnek tartotta egy nagy keresztyén világkonferencia összehívását a termonukleáris fegyverek megszüntetése érdekében s ezért 20 tagú állandó bizottságot választott, melynek többek között tagjai: D. dr. Vető Lajos püspök és dr. Pálfy Miklós teológiai tanár is. Ugyanakkor megválasztottak egy 4 tagú munkabizottságot is, melynek tagjai: Hromádka prágai, Vogel berlini professzorok, D. dr. Vető Lajos püspök, titkára Postpisil teológiai tanár. A résztvevők rendkívül határozottan és egyértelműen foglaltak állást a háború és az atomfegyverkezés ellen, valamint a nemzetközi feszültség tárgyalások útján való enyhítése és az atommentes övezet létesítése mellett. A fent említett üzenet, mely az egyházak népéhez szól, a következő: Jézus Krisztus megtörte a halál hatalmát, s az életet és a halhatatlanságot napfényre hozta az evangélium által. Ezért mindazok, akik az Ö szeretctparancsára engedelmesen és igazán hallgatnak és az Ö dolgait cselekedni akarják, arra vannak hivatva, hogy minden embernek, hívőknek és hitetleneknek, minden erejükkel szolgáljanak abból a célból, hogy övéké legyen az élet. Isten népének ez a régi küldetése annál hatalmasabban rajzolódik elénk, minél inkább gondolunk az egész emberi nem megromlásának, sőt pusztulásának azokra a borzalmas lehetőségeire, amelyek a nukleáris fegyverek és az egész mai haditechnika révén tárultak fel. Ebben a helyzetben világosan kell látnunk, hogy a háború halált, a béke azonban életet jelent. Ezért minden játék az atomháború gondolatával és egy ilyen háborúnak az előkészítése lázadás Isten ellen és bűn az ! élő emberiség ellen, amelyért pedig Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Jézus Krisztus által a világ megbékélt Istennel. Ezért törekedjünk, hogy a népek egymással megbékül- jenek és mi, minden nemzetből való keresztyének tegyük meg ebben az irányban a kezdő lépéseket. Jézus Krisztus szeretett bennünket és megszabadított minden félelemtől. Ezért küzdjünk a félelem ellen, amelyet a háború veszélye egyre jobban felidéz. Jézus Krisztus miatt lehetünk egymás testvérei. Azért segítsetek, hogy az emberek és a népek leküzdjék bizalmatlanságukat, tiszteljék és értsék meg egymást és egymáshoz mini testvérek közeledjenek. Krisztus Urunk nevében fohászkodhatunk békében Istenhez. Ezétft szüntelenül imádkozzunk a világ bfts kéjéért. De eközben soha ne feledjük, hogy ez az Imádság arra kötelez bennünket, hogy ne olyasmiért imádkozzunk, amit mi magunk a cselekedeteinkkel megtagadunk. Krisztus Urunk tett bennünket józanokká. Ezért ne engedjük félre- vezetteíni és becsapatni magunkat az atomveszély lebecsülése és lekicsinylése által. Figyelmeztessük egymást, nehogy közönyünk miatt mi is vétkesekké legyünk, vagy pedig éberségünk hiánya miatt egyenesen gonosztettet segítsünk elő. Ne engedjük magunkat áltatni és félrevezettetni azzal, hogy a nagy világproblémákat hatalmi erőszakkal, vagy hidegháborúval lehet megoldási i. Szálljunk szembe azzal a halálos veszéllyel, amely az emberiséget fe- nyegeti és kérjük kormányainkat, hogy a feszültség enyhítése érdekében atommentes övezetet létesítsenek, hogy az atomfegyverkísérleteket szüntessék be, minden tömegpusztító eszközt tiltsanak be és pusztítsanak el és hogy az államférfiak a világproblémák megoldása céljából mielőbb a legmagasabb szinten találkozzanak. Minden nép békére vágyik. „Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek* (Rém. 2, 10.) J. Új helyre költösött a Sajtóosztály Amint már az elmúlt számokban is közöltük olvasóinkkal, az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály a Puskin u. 12-ből átköltözött az Egyetemes Egyház épületébe, Budapest, VIII., Üllői út 24. I. alá. Ez az átköltözés az Egyetemes Sajtótanács ezév januári ülése határozatának a végrehajtása volt. Az átköltözés június 1-én befejeződött. Kérjük a lelkészeket és a hittesívéreket, hogy mind az Evangélikus Élet és Lelki- pásztor szerkesztőségét és kiadóhivatalát, mind az iratterjesztésünket, mind a könyvelést, új címén keressék. A Sajtóosztály telefonszáma és csekkszámlaszáma változatlan marad, _______ Az Isten utóiban vaió járás Követlek tégedet, mint hold « napot, hogy a te kegyelmednek su- gárivál fényeskedjem; követlek, mint árnyék a testet, hogy valahová fordulsz, lábaid nyomát keressem; követlek, mint a napkeleti bölcsek a te csillagodat, hogy előttem menj, míglen megállj az én szívemben, ahol tégedet találjalak: követlek, mint fiú az ő atyját; mert ha atyám és anyám el-hágy is engemet, de te felveszel engemet. Rádaí Pál: Lelki Kódolás. 1715* Tallinnba, az észtek bájos fővárosába húsz- éves korban kell menni. Tó mellett száll le a gép s a város felé hajtva az első kép a tó szélén emelkedő hatalmas sziklatömb, a „Linda köve”, a Kalevi-ének kedves leányalakjának legendás sziklája. A városban ódon utcák, szűk fordulatok, történelmet lehelő kapualjak, romantikus parkok állatszobrokkal, merészen csúcsos templomtornyok, várfalak A talllnni vár az Olav-templommal és kerek bástyák — az álmodozó andalgás természetes kulisszái. Kalevi történetét filmen is láttuk — gyönyörű, művészi színesfilm volt — s ha rágondolok, emlékemben legendás alakok sétálnak a várfalak és ódon utcáik között. Húsz éve annak, hogy itt jártam. Ugyanott állok a parton, mint akkor s nézem a végtelen tengert. Melengető élmény húsz év után a magam lábnyomába lépni. Mintha mi sem változott volna azóta. De három nap alatt kapukat nyitottak itt is. Űj világba lépkedtünk át rajtuk. A szemünk-szívta élményeken túl két bő ismertetés nyitogatja látásunkat és ismereteinket. A XIV. századból való városháza boltíves nagytermében beszélgetünk a város tanácselnökével. Küzdelmes évszázadokról szól, de az erő akkor feszül benne leginkább, amikor legutóbbi éveik harcáról beszél. A második világháború alatt a város ipara teljesen tönkrement. Maga a város épületeiben is súlyos és sok kárt szenvedett. Romok még ma is. UthatóVü de néhány év alatt t&bb mint 450 lakóházat építettek. Ipari termelésük pedig az 1939. évihez viszonyítva nyolcszoros. A háború előtt harcoltak azért, hogy minden gyermek legalább 7 évig járjon iskolába. Ma az általános iskolások 95 százaléka a középiskolába iratkozik. Kiépítették a város gázvezeték-hálózatát s most 2 millióról 70 millió köbméterre emelkedett a gázfogyasztás. Amíg kérdéseinkre sorolja az adatokat a tanácselnök, magam előtt látom a modern dohánygyárat, a képkiállítást, a történelmi múzeumot, a Hattyúk Tavának csodálatosan szép előadását, amiket rövid tartózkodásunk alatt láthattunk s a romantikus kép, amit húsz év óta őrzök emlékeim között Tállinnról, megtelik áz új élet új tartalmával. A János templom sekrestyéje pedig egyházi élményeink összegező fészke lett. Két nap alatt körbejártuk Tallinn templomait. Találkoztunk és beszélgettünk papjaikkal — oroszul, németül, finnül, észtül — s meleg baráti érzések fűtenek ma is irántuk. Maga Jaan Kiivit, az észt evangélikus egyház melegszívű, kiegyensúlyozott, derűs érseke időnk minden percét együtt töltötte velünk s amit ott az ő templomának sekrestyéjében az utolsó nap délelőttjén mondott egyházunk útjáról, az mélyen emlékezetes marad számunkra. Látott és hallott élményeink tág keretébe illeszkedett bele az a bő beszámoló, amit az észt evangélikus egyház történelmi útjáról és jelen helyzetéről mondott. Hiszen láttuk a túlnyomó többségében evangélikus vállású észt nép fővárosában az orosz s az észt nyelvű pravoszláv templomokat, az Alexander nyersz- kijt, a Presbrozsenszkij templomot, a kazáni Madonna tiszteletére Nagy Péter idején épült pravoszláv katonai templomot, — jártunk a gyönyörű Olav-templomban, amely a német evangélikusoké volt s ma a baptistáknak talán a világon egyetlen olyan temploma, amelyben ott áll a művésni oltár, persze csupán műemlékként. Terített asztalnál fogadott minket a görögkeleti János püspök s igehirdetéssel köszöntött — közben étkezés előtti imádságul megrendítően szépen énekelte papjaival több szólamra a Miatyánkot. Legnagyobb élményünk mégis az első nap estéje volt, amikor a hatalmas, zsúfolásig megtelt János templomban evangélikus énekkar köszöntött Händel Hallelujájával, virággal kezünkben ülhettünk hittestvéreink gyülekezetében s magunk is hirdethettük nékik az igét. Ennek a templomnak sekrestyéjében tartott utolsó délelőttüníkön az érsek tájékoztatót. Bizonynyal lesz alkalmunk ennek bővebb ismertetésére visszatérni. Most csak annyit: az észt evangélikus egyház évszázadok során hordozta népe sorsát. Hosszú háborúk között rövid kis békeévek. Ez a történelmük. Az első huzamosabb nyugodt idő a XVIIl-ik század közepén kezdődött. A reformációt simán vették át s a súlyos ellenreformációval megküzdőitek. Szélsőséges áramlatok nem érintették az egyház egyensúlyát, racionalizmus s az 1ín. újprotestáns irány egyaránt talajtalan volt. Józan mértékük ma is a gyülekezetek belső egyensúlya. Ez felelős mértékké nőtt: nem tűrnek sem egyéni papi kilengést, sem hibás tanítást. Az új élet új útjait — nem minden áldozat nélkül — megkeresték és megtalálták. Egyházukat ma ez a belső kérdés feszíti: hogyan találják meg az evangéliummal a ma emberét. Ügy találják, hogy a vált- ság bibliai ténye a döntő s az erről szóló bizonyságtevés segít az új életben. Irigykedve láttuk, mennyire az igazi ütőéren tartják a kezüket s mennyire előbbre vannak! Testérek voltunk. Ezt szeretetük, figyelmességük, közlékeny kitárulkozásuk percről percre tanúsította. Felbélyegzett levelezőlapokkal láttak el, hogy írhassunk haza, rólunk készített felvételeikkel leptek meg, ajándék-könyvekkel halmoztak el, s hogy asz- szonyaink elé itthon ne üres kézzel álljunkí ajándékcsomagjaikban észt népi terítőcskékt brosstűk húzódtak meg. Szeretetüknek ehhez hasonló apró jelei melegítenek ma is, ha rájuk gondolunk. Búcsúebédünkön pedig a bőven Ömlő meghatott mondatok, köszöntő beszédek és pohárcsengés közé az észt nőszövetség kedves képviselője mindegyikünk elé tett egy-egy halvány lila selyemkendőcskét. Tallinni tornyok A tallinni János-templom oltáránál. Középen Kiivit érsek, jobbján Grünvalszky Károly ráfestett képe körül egy mondat finom vallomását olvashattuk. Amikor fél órával később gépünk búgva indult „Linda köve” mellől a magasba, úgy érzem, ez a mondat lengett a búcsút intő karokban, ez tükröződött az elhomályosuló szemekben s a mi könnyeinkben: „Mások más várost szeretnek — nékem Tallinn a drága — mert ez az én városom Koren Emü
