Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-15 / 24. szám

Oldott kéve? — Nem!

TV em is olyan nagyon régen, volt egyházunkban olyan időszak, amikor úgy beszéltünk szórványainkról, hogy azok megannyi oldott kéve, melyek szétesnek.

Akkor aztán elkezdtük komolyan venni a dolgot. Lelkészeink bejárták sokszor fél vármegyére kiterjedő szórványterületüket, megkeresték a „kallódó lelkeket”, szórványközpontokat hoztak létre, ahol hatalmas áldozatkészséggel istentiszteleti helyek, sőt templomok épültek, és nagyobb hűséggel és több felelősséggel folytatták a gondozás munkáját. Az is volt a látszat, hogy a vérzés megállt és sikerül a kévéket újból összekötözni.

Az utóbbi időben mintha megint a borúlátás kerekednék felül. Mind gyakrabban hangzik el olyan vélemény, hogy a szórványainkat, különösen az egészen kicsiny lélekszámuakat, nem tudjuk tartani. Munkaerő és pénz hiányában olyan nagy terheket jelentenek az anyagyülekezetek száméra, hogy rövidesen lehetetlenné válik a gondozásuk. Sőt már olyan nézettel is lehet találkozni, mely egyenesen a feladásukat javasolja, hogy a fennmaradó gondozási lehetőségeket és anyagi eszközöket a nagyobb lélekszámú szórványhelyek megtartására fordíthassuk, hiszen ezek ellátása is éppen elég nehézséggel jár. Ügy tűnik tehát fel, mintha újból fenyegetne az oldott kéve állapota.

A szórvány egy része a gyülekezetnek, tehát maga is „a gyülekezet“. Gyülekezetté pedig akkor lesz, ha megvalósul benne a tényleges és rendszeres összegyülekezés, ha tehát, az egyházi szolgálat összegyűjti a szórványt. Ne legyen evangélikus ember, aki nem tartozik a gyülekezethez!

Ha pedig a szórvány egy része a gyülekezetnek, része az egyháznak is, tehát ott is egyház van. Ezt tartsuk szemünk előtt, amikor a szórványban szolgálunk, vagy amikor a szórványban élünk. Ebből ugyanis az következik, hogy a szórványgyülekezetnek is az egyház életét kell élnie; tehát nem hiányozhatik benne vagy szünetelhet ott az egyház egyetlen lényegszerű tevékenysége sem; igét kell hirdetni benne és igét hallgatni; szentségeket kell kiszolgáltatni és szentségekkel kell élni; oktatást kell ott végezni és oktatást kell igénybe venni. Ez a kötelezés egyformán érinti a szórványban szolgálót és a szórvány híveit is.

Mi következik ebből kényszerítőén?

Először az, hogy az egyház semmilyen megfontolás alapján sem adhatja fel még a legkisebb szórványokat sem. Személyi és anyagi áldozatok árán is fenn kell tartani bennük az egyházi szolgálatot minden formájában, ha nem akar az egyház megfeledkezni hivatásáról és nem akar az Ura előtti engedetlenség bűnébe esni.

Másik következmény az, hogy a szórvány igényelje az egyház szolgálatát és vegye is igénybe. Nekem is mondták már kisiélekszámú szórványban, hogy minek áldozunk fáradsággal és költséggel, hiszen lelki szükségleteiket kielégíthetik a helybeli más felekezetinél is. Tehát a szórvány is tartsa szükségesnek, hogy éljen az egyház szolgálatával.

M indnyájan jól látjuk, hogy a szórvány-helyzetnek megvannak a kísértései, nehézségei és veszedelmei. Ezekről is ejtsünk néhány

szót.

Ahol kevesen vagyunk, nem is ismém* bennünket. Találkoztam már olyan megnyilatkozással, mely az evangélikus vallást nem ismerte el vallásnak. Szórványhiveink ennek alapján majdnem hogy szégyelték evangélikus voltukat.

Az is nehezíti a szórvány-sorsot, hogy benne az egyház szolgálata ritkább vagy egészen ritka. Egy-egy istentisztelet vagy úrvacsoraosztás idején úgy átforrósodott a szívük, olyan jó volt együtt énekelni és felindulni az igén. De azután jönnek a hosszú hetek vagy hónapok, amikoj ipindez hiányzik, még a rájuk való emlékezés is fakul, és olyan egyedül érzik magukat.

Veszedelme a szorvány-sorsnak az elszíntelenedés is. Más vallásúak nagy ^ tengerében élni, esetleg időnként más egyház istentiszteletén részt venni. lassanként elszíntelenítik evangélikus voltukat és majdnem hogy a sajat egyhazunk szolgálata lesz idegen vagy legalább is szokatlan szamunkra.

TTgyáriakkor azonban arról is bizonyságot tehetünk, hogy a szórvány helyzetnek megvannak az ajándékai is, és ezekről se feledkezzünk meg.

Urunk tanítványai is kevesen voltak, mégis nagy feladatot viseltek es teljesítettek. A szórványevangélikus ilyen feladatot lásson szórvány- sorsaban. Ehhez persze Krisztus tanítványává kell lennie abban az értelemben is, hogy Urát hallgatja, tőle tanul, hozzá ragaszkodik, hűségében megmaradj es neki engedelmeskedik, de abban az értelemben is. hogy ®'rni^ Vsától vett, azt tanítványi lelkülettel és buzgósággal tovább- is adja. Az SZO:ó bizonyságtétel és a keresztyén életnek evangélikus módra

hivő elese olyan tanítványi feladat, melynek vállalása és végzése a szóra^ndékuL reSZerŐ1 a méltó hálás felelet arra, amit Krisztustól vett

A ki szórványban él, ne élje ezt a helyzetét azzal a keserűséggel, . b°Sy hátrányban van a nagy gyülekezetek tagjaival történő összehasonlításban, vagy hogy egyházunknak valamiféle másodrendű tagja ha- nern inkább azzal az örvendezéssel, hogy ottani kis gyülekezete is része az egyháznak es hogy a kévésén való hűsége megbizonyításával ott is Isten országáért munkálkodhatik. Milyen szép és milyen példamutató erő van abban, ahogyan létrejön és végbemegy egy szórvány-istentisztelet. Meg- erkezik a lelkész értesítése, melyben közli az istentisztelet időpontját. Szajrol-szajra megy a híre, míg mindenkihez elér. Az istentisztelet napján megindul Mari néni, egyik kezében az énekeskönyve és Bibliája, valahol a szoknyája ráncában a pápaszeme, a másik kezében egy szál virá^; megy János bácsi is ünneplőre kifent bajusszal; fiatalok és gyermek* mind együtt^ vannak, egy sem hiányzik. Zeng az ének, száll az imádság, hangzik az ige, bűnbánatiján meghajolnak a fejek, térdrealázkodnak az úrvacsora szent titkai előtt és bűnbocsánatban megújult bűnös emberek örvendeznek a Krisztussal való találkozás áldott alkalmának.

• *. ^ if^^tisztelet újból gyülekezetei formált a szórványban. És az istentiszteletnek a zaro énekkel nincs vége, mert épen az istentisztelettel kezdődik az istent-tisztelő élet. A kapott ajándékkal mennek vissza a mindennapos életbe szolgálni Istennek és egymásnak, embereknek.

Évvégül még valami. A szórványgyülekezet nincs egyedül Az iránta _ érzett felelősséget nemcsak anyagyülekezete hordozza, hanem egyhazunk egesz közössege. Mindnyájan imádkozunk érte, gondjaiban osztozunk, terheiből reszt veszünk, öröme mindnyájunk öröme és vesztesébe mindnyájuk vesztesége. Legnagyobb erőssége pedig a szórványgyüleke- zetnen az a bizonyosság, hogy gazdája nemcsak a gyülekezet és nemcsak az egyház, hanem mindenekfelett Krisztus, akinek gondja van kicsi- nyeirC Ä Asbóih Lajos

1958. június 7-én ült össze a Parlament épületének gyönyörű kongresszusi termében az V. Magyar Békekongresszus. Megyénként ülnek a magyar nép küldöttei: munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek, köztük papok is meglepően sokan. Evangélikus egyházunk lelkészei közül a főváros és a megyék képviseletében itt látjuk D. Dr. Vető Lajos püspököt, Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárt, mint a fővárosi békebizottság tagját, Káldy Zoltán, Koren Emil, Mekis Adám és Zoltai Gyula espereseket, Dr. Kékén Andrást, az egyházi békebizottság üv. lelkészét, Virág Gyula ózdi és Zalán Pál csanádaiberti lelkészt.

I

Nem kétséges, hogy ahol a népek békéjéről van szó, ott helyük van a papoknak, mert a béke roppant célkitűzése áthidal minden ellentétet és egységet teremt materialisták és idealisták, kommunisták és párton- kívüliek, hívők és hitetlenek között — amint az 03T elnöke. Darvas József mondta beszámolójában.

Az egyházak békemunkájáról a következőket mondotta:

„Értékes vonása a magyar béke- mozgalomnak — mint a békemozgalom fejlődésének egyik fontos eleme — a különböző egyházi békebizottságok tevékenysége. Az egyházi békebizottságok az elmúlt időben több fontos nyilatkozatban fejezték ki álláspontjaikat a béke megvédésének ma legidőszerűbb kérdéseiben — mindenekelőtt a nukleáris fegyverek eltiltásával — kapcsolatban. E bizottságok munkája is erőteljesen jelzi azt, hogy a mi béke- mozgalmunk egyesítő]« tud lenni mindazoknak, akik a béke igaz hívei.“

Szólt erről a szolgálatról Hantos János is, az OBT titkára. Azok között, akik 1957-ben a mozgalmat újjászervezték, megemlítette a papokat is, akik nem akarhatnak mást. csak jót, csak népük boldogságát, s akik éppen ezért építő módon tudnak beleilleszkedni a népük életét védő békemozgalomba.

Az egységnek erre a komoly hang- súlyozására komoly válasz volt Grősz József érsek nagy tetszéssel fogadott felszólalása. Amit az emberiség egységéről, a testvérgyilkosság borzalmáról, a leszerelésről s az együttműködésről mondott, abban mindnyájan egyetértünk vele és az Opus Pacis munkájával.

De egyetértünk másokkal is. Glus- csjsnko akadémikussal, aki nagy emA békekongresszus második napján is egymást követték a felszólalások. Olyan sokan jelentkeztek szólásra, hogy végül is hetven békeküldött felszólalására már nem kerülhetett sor az idő rövidsége miatt. Egymás után szóltak egyetemi tanárok, bányászok, művészek, pedagógusok, parasztok, gyári munkások és lelkészek. Valamennyien meggyőző erővel, mesterkéltség nélkül és felelősségtől áthatva szóltak a béke és háború nagy ügyéről. Hitet tettek a béke és az élet mellett és tiltakoztak az emberi életet pusztulással fenyegető atomháború és nukleáris fegyverkísérletek ellen.

Egyházunk -képviseletében D. Dr. Vető Lajos püspök szólalt fel és a következőket mondotta:

Országos Béketanácsunk elnöke, Darvas József tegnap elhangzott beszámolójában elismerő szavakkal méltatta a magyar egyházi békebizottságok muvikáját. Ehhez szeretném hozzáfűzni, hogy éppen tegnap érkeztem haza Prágából, ahol egy keresztyén nemzetközi békekonferencián vettem részt. Ezen a prágai konferencián protestáns és orthodox keresztyén egyházi személyiségek vettek részt kilenc országból. A megbeszélések középpontjában az atomháború kérdései állottak. Teljes egyetértés alafkult ki köztünk abban, hogy az atomháborúra nem alkalmazható a háború régi fogalma, mert ha egyes korábbi háborúk népétet és értékeket igyekeztek megvédeni, másfelől bűnösöket akartak megbüntetni, az atomháború sem az egyiket, sem a másikat nem teheti meg, mivel totális pusztulással fenyeget mindent, ami csak van földünkön, s lényegileg nem más, mint barbár lemészárlása ártatlan emberek és népek tömegeinek. Úgyhogy az atomháború, de már a készülődés is reá — a legsúlyosabb bűn, mely a keresztyén hittel és erkölcsiséggel semmiképpen sem egyeztethető ösz- sze.

A hazai egyházi békemunkának is, és szerte az egész világon a lelkészek békemunkájának ezt a hit elv i megállapítást kell szem előtt tartania. Mit jelent ez a gyakorlatban? A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a lelkészeknek legalább is úgy kell nézniök az atomháborúra s annak előkészületeire, mint például a gyilkosságra, azokra pedig, akik ilyenre készülnek, mint az olyan elvetemült emberekre, akik a bibliai Káinhoz hasonlóan testvérgyilkosságot akarnak elkövetni, akik az apjukat, anyjukat, sőt a gyermeküket akarják meggyilkolni. Mert ahogyan ezekre a bűnökre nincs mentség, úgy nincs mentség az atomháború előkészületeire sem. '

Tudjuk, hogy a háborús uszítok igyekeznek elleplezni a vallásos tömegek előtt is az atomháborúra készülődés égbekiáltó bűnét. Ezért le kell lepleznünk az atomhalál megszépítőit, bárkik is legyenek s

úgy kell óvnunk tőlük híveinfket, mint a legelvetemültebb gonosz-i tevőktől. Így fogják egyre többen megérteni, miért fontos az, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező nagyhatalmak fejei üljenek össze s lépjenek sürgősen a leszerelés út* jára. Így fogják a hívek is köve* telni, hogy a nukleáris fegyverek* kel való kísérleteket be kell szün* tetnie annak a két nagyhatalom* nak is, amelyik ezt még nem tette meg.

Ha a lelkészek szerte az egész vU lágon ilyen lélekkel végzik munká* jukat, nagyon komoly szolgálatot tehetnek a béke ügyének. Ez azon* ban nemcsak lehetőség a számukra, hanem elemi erkölcsi kötelességük is, ha a bűn ellen valóban küzde* nek.

Örömmel számolhatok be arról, hogy az egyházi békeszolgálatukat így végző lelkészek száma egyre nö* vekszik, hazánkban is, s külföldön is. Kívánom, hogy az Ötödik Ma* gyár Békekongresszus is és a stock* holmi világkonferencia is ébressze fel minél több, ma még közömbös egyházi ember lelkiismeretét, hogy így szívvel-lélékkel tudjanak együtt küzdeni minden békeszerető ember* rel az emberhez valóban méltó ha* talmas erkölcsi harcban, a leg* nagyobb reménységekre jogosító világbékemozgalomban.

A testvér református egyház nevében dr. Barth3 Tibor püspök szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az egyháznak hitbeli és becsületbeli kötelessége, hogy elvégezze szolgálatát a szocializmus területén. A haladás mellé kell állnia. Segítenie kell a szocializmus felépítését. A keresztyén embereknek szerte a világon az atomhalálra egyértelműen nemet kell mondaniuk. Nagy hatással szólalt fel Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész, Bugár Já- nosné SZOT titkár, Geriler Viktor filmrendező, dr. Törő Imre akadémikus, Thoma Józsefné munkásasszony, Dezséry László, a Rádió szerkesztője, Bognár József egyetemi tanár és sokan mások. Dr. Straub Brúnó akadémikus kitűnő hozzászólását munkatársa olvasta fel. A zárószót Péter János, a külügyminiszter első helyettese mondotta.

A békeköngresszuson megbizonyosodtunk arról, hogy a békemunkában a szívnek és az észnék együttes munkájára van szükség. Arra, hogy a szívek átérezzék a veszedelmet, amit a háború és annak minden következménye jelent. Ezért volt szív- bemarkoló annak a munkásasszonynak a felszólalása, aki azt mondotta, hogy az első világháborúban elvesztette édesapját, a másodikban férjét. Aztán szinte sírva kérdezte: és most elveszítsem három fiamat is?! De megrázó volt annak a nógrád- szakáli leánynak a felszólalása Is, aki elmondotta, hogy falujukban egy ottmaradt akna elpusztított családjukból hat személyt. Aztán felkiáltott: ne legyen többé háború!

De nem elég szívvel átérezni a háború^ nyomorúságát. Az emberek értelmére is hatni kell. Világos értelemmel kell látnunk azt, hogy az atomsugárzás következtében nemcsak a jelen nemzedék, de az utánuk jövők is borzalmas nyomorúságba kerülnek. Hirosimában 30 000 torzszülött gyermek bizonyítja ezt. Meg kell hát ismerni az atomsugárzás biológiai hatását is, hogy felismerjük azt a várható veszedelmet, amit egy atomháború és annak előkészítése hozna.

A felelősségtől átmelegedett szív és a veszedelmet felmérő józan értelem nevében mindent meg kell tennie mindenkinek a maga helyén, hogy megőrizzük Isten ajándékát, a beket!

A kétnapos gyűlés újraválasztotta az Országos Béketanócsnf géhkus egyházi részrő! beválasztották az Országod BeketaSa D dT leío Lajos püspököt es dr. Kcken Andrást, az Evangélikus Egyházi Békp’

BékffirJelÍLéSZ^ Az ugyancsak újonnan választott OrsSs Beketanacs elnoksegebe beválasztották D. dr. Vető Lajos püsDököt “i« A kongresszus megválasztotta a július 16-án Stockholmban kezdődő BékS i agtanacs ülésén resztvevő magyar küldöttséget is. Ennek a küldött.' segnek egyhazunk részéről D. dr. Vető Lajos püspök a t^k i

oeri ieieiosseggei icu vcuiumaai’ enrol, hogy kedves neki Moszkva és New York, Koppenhága és Szófia, kedves neki a Louvre és az Ermi- tázs, a Notre Dame és a Szent Péter katedrális.

Egyetértünk Hermann Diehm-mel,

aki a Béke Világtanács üdvözletét hozta, azzal az osztrák evangélikus lelkésszel, aki a népek halál elleni szolidaritásáról beszélt s mindazokkal, akik akarják a világ békéjét.

Az egység hangja mellett a reménység is felcsendült a kongresz- szuson. Az OBT elnöke felvetette a kérdést, vajon mi ád reményt a népeknek arra, hegy az élet akarata győz a pusztulás szándékával szemben. Előadása és sokak felszólalása alapján így lehetne összefoglalni a választ: reményt kelt az a tény, hogy egyre jobban látják egy esetleges atomháború győzőt és legyőzöttet egyaránt elpusztító céltalan borzalmát.

Reményt kelt az a tény, hogy egyre többen akarják a megbékélést, az atomkísérletek megszüntetését, a leszerelést, a csúcstalálkozót, az együttműködést, egyre többen tudósok és államférfiak, művészek és papok, s a nyugodt életet szerető emberek százmilliói.

Mi keresztyének más reménységet is hordozunk lelkűnkben. Mi abban az Istenben hiszünk, aki az életet akarja, mert szereti teremtményeit. Mi örülünk a békemozgalom minden emberi és történelmi eredményének, sőt együttműködünk mindenkivel a még nagyobb eredményekért, de ugyanakkor imádságunkban hordozzuk a világ békéjének ügyét s kérjük Istent, hozza el a világ számára azt a kort — ahogyan Grősz érsek idézte a régi prófétát — amikor kapát kovácsolnak a kardból és sarlót a lándzsából.

Egységben és reménységben

Meleg szív és józan érfelem