Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-01 / 22. szám

A Népek Barátsági Hónapjának egyházi hírei

Öi<ök kmifb'ittaiidiuók

Május 20-án Miskolcon körzeti békekonferenciát tartottak a nógrádi. bonsod-hevesi. hajdú-szabolcsi egyházmegye lelkészei. A békekonferencia megnyitó áhítatát Gartaii István nógrádi esperes tartotta, majd Balikó Zoltán borsodi esperes méltatta a közös értekezlet nagy jelentőségét. Schultz Jenő vanyarci lelkész és Moravcsik Sándor diósgyőri lelkész „A népek békéje és barátsága” ciánén tartott előadást. Utána Endreffy Zoltán nyíregyházi lelkész és Sexty Zoltán sátoraljaújhelyi lelkész tartottak előadást „Mit tehet egyházunk a népek békéjéért és barátságáért” címen.

Az előadások után többek hozzászólásával élénk eszmecsere alakult ki a felvetett kérdésekkel kapcsolatban. Az eszmecsere után Koren Emil pesti esperes szovjetunióbeli útjának élményeiről tartott előadást.

A körzeti békekonferencia résztvevői nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozat többek között a következőket mondja:

Valljuk, hogy a béke fenntartása érdekében végzett szolgálat az egyház számára nemcsak Isten kötelezése, hanem ajándéka is, mert ebben a szolgálatban az egyház kapcsolatot találhat a néppel, másrészt ápolhatja az emberi kapcsolatokat. Tudatában vagyunk annak, hogy az egyház feladata is azon munkálkodni, hogy a világ minden részén felébredjen az emberek lelkiismerete és győzelemre jusson minden nép körében az emberi élet iránti tisztelet. Valljuk, hogy egy esetleges jövendő háború az embernek Isten elleni olyan lázadása volna, amely már elindulásakor magában hordozná Isten ítéletének azt a lehetőségét, hogy önmagát semmisíti meg. Valljuk, hogy a békemunka nem egyszerűen politikai célkitűzés, hanem az emberiség erkölcsi és létszükségletéből fakadó világesemény. Valljuk, hogy a békéhez nem elén a háború kiküszöbölése, hanem az együttélés feltételeit is meg kell teremteni, ez pedig a meglévő feszültségek felodása.

Feladatunknak tartjuk és vállaljuk a békéért való imádkozást; hogy az igehirdetésben Isten eligazító szavával tárjuk egyházunk népe elé a béke megőrzésének Isten akarata szerinti felelősségét; hogy kiállunk a tömegpusztító fegyverek és az azokkal folytatott kísérletek megtiltására szolgáló törekvések mellett. *

A Győr—soproni, vasi és veszprémi evangélikus egyházmegyék lelkészei május hó 21-én Győrött körzeti komferenoiét tartattok. A konferenciát Weltler Rezső esperes imádsága nyitotta meg. Ezután Benkő Béla nádasdi lelkész tartott előadást: A népek békéje és barátsága címen, Bojtos Sándor győri lelkész pedig arról beszélt, hogy mit tehet egyházunk a népek békéjéért és barátságáért. Halász Béla esperes élménybeszámolót tartott a Szovjetunió egyházi életéről.

Az előadásokat eszmecsere követte. Az értekezleten megjelent és felszólalt dr. Kékén András, az evangélikus egyházi békebizottság ügyvivője és Groó Gyula, az Evengélikus Élet szerkesztője is.

Az értekezlet ezután Nyilatkozatot fogadott el, melyet Tekus Ottó esperes olvasott fel. A Nyilatkozatban többek között ezeket olvassuk:

„Korunk felett tornyosul az emberiség történelmének eddigi legsúlyosabb veszedelme: az atomháború kirobbanásának lehetősége. Különböző hitű és világnézetű emberek, vezető politikusak és tudósok az egyszerű emberek millióival együtt keresik Keleten és Nyugaton a békés kibontakozás útját. Szerte a világon keresztyének imádkoznak a történelem Urához a békéért.

Isten békét akar az emberek és nének között. A háború az Ö akarata iránti engedetlenség gyümölcse, önző és erkölcstelen minden ' " vés, mely saját helyzetének *avulását 'mások pusztulásának árán, azok megsemmisítésével akarja elérni. Ezért el kell ítélnünk rr.Anden háborús készülődést és fegyverkezést, mely a nemzetközi élet feszülő kérdéseinek megoldását a tervbevett kormányfői értekezlet helyett a fenyverékre, — különösképpen a tömegpusztító nukleáris fegyverekre — akarja bízni, és folytatja atom- és hidrogénfegyverekkel való kísérleteket és azok gyártását, annak ellenére, hogy a Szovjetunió erre irányuló kísérleteit megszüntette és az emberiség életéért felelősséget érző atomtudósok intő szava nyilvánvalóvá tette, hogy a 20. század harmadik világháborúja az emberi élet végpusztulását eredményezheti földünkön.

Az emberiség békéjének hathatós eszköze lehet a népek barátsága. A népek barátságának ezernyi szála nemcsak az egymástól idegeneket köti össze a megértés és szeretet kötelékével, hanem egymással szembe alkarjaik fordítani az Isten teremtő akaratából testvérekké teremtett embereket és népeket.

Ebben a helyzetben senki sem elég nagy ahhoz, hogy szava feleslegessé tenné a másókét, és senki sem elég kicsi ahhoz, hogy néma maradhasson. Ismételten felemeljük szavunkat Imi is a reánk bízottak lelkiismeretének ébresztésére s kérünk minden jóakaratú embert, aki hangunkat meghallja: keresse a békesség útját. Kérjük gyülekezetünk, tagjait és minden keresztyént: ne fáradjanak el a békéért való könyörgésben. Szívből kívánjuk, hogy az V. magyar békekongresszus Budapesten és a Béke Világtanács stockholmi világkongresszusa a béke ügyében jó szolgálatot tegyen.’’- *

A tolna-baranyai egyházmegye és a somogy-zalai egyházmegye lelkészed számára a népek barátsági hónapja keretében május 21-én Pécsett körzeti lelkészkonferencia volt. Részt vett azon Juhász Géza, a Sajtóosztály kiadó-szerkesztője és Fekete István, a Lelkésznevelő Intézet igazgatója is. A nagyszámmal megjelent lelkészek a konferenciát a pécsi templomban áhítattal kezdték. Az áhítaton Lágler Béla, a somogy- zalai egyházmegye esperese hirdette az igét. Az értekezleten Jakus Imre tahi lelkész „A győri munkás szobra” című novelláját olvasta fel, majd Karner Ágoston sikló« lelkész: „A népek békéje és barátsága“ címen, és Cserháti Sándor pécsi segédlelkész „Mit tehet egyházunk a népek békéje és barátsága ügyéiben“ címen tartottak előadást. A két tartalmas előadást megbeszélés követte. A lelkészéntekezlet utolsó előadását Káldy Zoltán tartotta, aki beszámolt a szovjetunióbeli utazásának élményeiről.

A lelkészértekezlet nyilatkozatot fogadott el, amely többek között a következőket mondja:

Felemeljük szavunkat az atomháború, továbbá annak különböző formában való előkészítése és általában a tömegpusztító fegyverek gyártása és alkalmazása ellen. Tiltakozunk minden olyan politika ellen, amely a népek közötti megoldatlan kérdéseket atomháborúval, illetve evvel való fenyegetéssel ákar megoldani. Elítélünk minden háborús izgatást. Állást foglalunk a népek közötti barátság minden formában való előmozdítása, a fennálló kérdések tárgyalások útján való megoldása, az atomerő békés célokra való felhasználása, az atomfegyverek megsemmisítése és az atomkísérletek megszüntetése mellett. Helyeseljük, hogy a Szovjetunió megszüntette az atomfegyver kísérleteket és erre szólította fel a többi hatalmat is. Mindannyian egyék vagyunk népünkkel a béke megoltal- mazásának vágyában és annak hathatós munkálásában. Erre az állás- foglalásra kötelez bennünket az Istentől kapott drága emberi élet egész méltóságának és nagyságának felismerése, az egész emberiség egy- betartozásának tudata és az egybe- tartozás megőrzésének kötelessége. Nekünk nemcsak, a szívbeli békesség a drága, hanem a földi béke is. Egyházunk tanítása szerint a béke — a földi béke is — beletartozik a mindennapi kenyér fogalmába és amikor mi a Miatyánk negyedik kérését imádkozzak, akkor mindig a földi békére is gondolunk, amelyre valóban olyan nagy szükségünk van mint a mindennapi kenyérre. A magunk helyén az evangélium hirdetése, a pásztori szolgálat végzése és állampolgári kötelességeink hű teljesítése által igyekszünk előmozdítani a béke és barátság megvalósulását. Megteszünk mindent azért, hogy gyülekezeti tagjaink is minél jobban felismerjék Istentől kapott feladatukat a béke murtkálása terén. Kérjük a világ különböző keresztyén egyházait, hogy az eddiginél erőteljesebben emeljék fel szavukat az atomháború ellen és az atomfegyver-kísérletek megszüntetése mellett.

AZ ISTENTISZTELET már a vége felé közeledik. Beültem már a papi padba. Újra együtt énekelek a gyülekezettel. Majdnem mindegyik istentisztelet végén ez az ének hangzik: „Maradj meg kegyelmeddel”... Már az utolsó vers utolsó sorait énekeljük. „Adj erőt, hogy mindvégig megálljunk a hitben.” Mostanában különösen arra gondolok, mikor ideérünk az éneknek ehhez a sorához, hogy Isten arra akar minden isten- tisztelet végén figyelmeztetni: örök konfirmandusok vagyunk! Mindegy, hogy egy éve vagy 10 vagy 25 éve térdeltél is ott az első úrvacsorái oltárnál, mint konfirmandus. Urunk azóta is mindig konfirmál, Ö akarja, hogy örök konfirmandusok legyünk.

EZÉRT IMÁDKOZUNK ebben a

két szóban: „Adj erőt!” Konfirmandusnak megmaradni erőben megmaradást jelent. Maga a konfirmáció szó is megerősítést jelent. Erre van szükségünk. Erőtelenek vagyunk. Naponként dolgozunk, fáradunk, minden erőnket latba vetjük munkálkodásunkban. Naponként zúgolódunk, kételkedünk, hitetlenkedünk, szóval vagy tettel bántjuk felebarátunkat vagy munkatársunkat. Mindezek legyengítenek minket. Elrabolják erőnket, mint „suhanószárnyú nagy sőre-madarak”. Repülnél sokszor magad is, erővel szállnál a munkálkodás, a lélek szárnyam, aztán azt érzed: valami nehéz ólomsúly lehúz, mintha reád lenne kötve, mintha mázsás terheket kellene vinned. Legyengültél. Jó lenne ezektől szabadulni! Fáradságtól és minden bűntől. A munkától való elfáradásra, elerőtlenedésre ott az orvosság: pihenj! Pihend ki minden fáradságodat és gyújts erőt a további munkádhoz! Ott van a bűn miatt elerőtlenedett számára is a „pihenési” alkalom: Isten elveszi rólad bűneid terhét. Van erő ebben a bocsánatban. Lehet bízni az Isten ígéreteiben. „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a leg- különbek is, de akik az Urban bíznak, erejük megújul” (Ézs. 40, 30— 31.). Amikor már elmenőben vagy az istentiszteletről és nemsokára lehajtott fejjel megköszönöd Isten áldásait, ezt énekelve: „Adj erőt” —, akkor azért imádkozol, hogy örök konfirmandus légy. Nemcsak életfeladataid jó elvégzéséhez, embertársaid javára munkálkodó életedhez kérsz., erőt, hanem ebben kéred bűneid bocsánatát. Örök konfirmandusnak lenni azt jelenti: erőt kérni, bocsánatot kapni és elfogadni.

ÖRÖK KONFIRMANDUSNAK LENNI azt is jelenti: megállni mindvégig a hitben. Éppen erőtlenségünkből következik: nem tudunk megállni. Az a beteg, aki hosszú ideig a betegség testet-lelket meggyengítő fájdalmát hordozta, ha egy kicsit felkel, inog, nehezen indul. Keresi az ápoló kezét vagy a bútorok mellett teszi meg erőtlen lépéseit. Ha elengedné, elesne. Ilyenek a lelkileg elerőtlenedettek. Ingadoznak, düledeznek, el-elesnek, meg- túntorodnak. Életünk ezért szakadatlan, megállás nélküli harc a megállás állapotáért! „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!” (I. Kor. 10,12.). A megfásult- ságunk, a nemtörődömségünk, a hit- unottságunk nem azt mutatják sokszor, hogy elesőfélben levők, elerőtlenedettek vagyunk? Milyen gyakran adjuk fel a megállásért való nagy küzdelmet. Ügy teszünk, mint a versenyfutó, aki elindult, fut, rohan, minden erőt beleadva célra törj aztán egyszercsak leáll. Senki nem tudja miért. A verseny számára már eldőlt. Nem jut célba! Akár a cél előtt állt meg pár lépéssel, éppen olyan, mintha el se indult volna. Keresztyénnek lenni, konfirmandusnak megmaradni állandó, célratörő, meg nem álló „futást” jelent. Nem párnára lehajtott fejet, hanem állandó tusakodást, küzdelmet. így kapcsolódik össze a kettő: erő és megállás. Naponkénti erőgyűjtés a megállásért. A naponkénti bocsánat — naponként állhatatossá tesz minket. Van állhatatossá tevő Istenünk? Van elesetteket talpraállító Urunlk! Van Krisztusunk, aki soha nem ingadozott az ingadozó, erőtelen, elelbukó bűnösökért!

ÖRÖK KONFIRMANDUSNAK MARADNI az anyaszentegyházban lehet. Ahol Isten már a keresztség- ben elkezdte bennünk a hitben való megtartatást. Ahol hirdettetik az elesett, meggyengült, erőtelen bűnösöknek a felemelő, gyengeséget, gyengítőt elvenni alkaró bűnt megbocsátó Jézusról szóló ige. Ahol a hirdetett igén keresztül Isten Szentlelke hitet ébreszt. Ahol megterített oltárok várják a hit harcában elerőt- lenedetteket erőre a Krisztus testében és vérében. Ahol tudnak közösen imádkozni nemcsak magúkért, hanem a másik elesettségéből való felemeltetéséért. Ahol ne*m a kárörvendezés van a másiik bűne és el- esettsége felett, hanem segítő, testvéri kéz, mely felemel. Ahol nem közömbös nemtörődömséggel nézik az emberiség nagy létkérdéseit, halálba való bűnös rohanásukat, hanem álljt kiáltanak a jóakaratú emberekkel. Ahol lehet tmegú julni, megerősödni a hétköznapi felelősségteljes munkára. Ahol a múlt, jelen és jövő összeölelkezik Krisztusban, mert előre tekintünk az élet felé! Ezért nem elbocsátjuk a konfirmandusokat az „életbe”, hanem az életet hirdetjük nekik és az életre neveljük őket ebben a szeretetközösségben. Ugyanakkor engedjük, hogy a régi. de örök konfirmandusokat velük együtt az anyaszentegyházban naponként nevelje, erősítse, konfirmálja az örökké konfirmáló Szentlélek Úristen.

Amikor országunkban több mint ötezer gyermek térdel majd az oltárok előtt áldást és erőt várva, szülők, keresztszülők és hozzátartozók a gyülekezet imádságával együtt könyörögnek értük, akkor térdelj velem együtt melléjük, örök konfirmandustársam. Szabad nekünk együtt imádkozni értük és magunkért: „Adj erőt, hogy mindvégig megálljunk a hitben!”

Hegyháti János

^s<iSiX1SD<1Si)(iSP^56SD<[SD(ip<igD<i^ggD(®x!gD<igD<iSD<i8ixiSD<igD<igDa8Dcgi)a8D<iga<igaqgp<^<^

A kihegyezett ceruzákra s a még jobban kihegyezett fülekre szükség is volt egész utunk alatt, mert adatoknak, benyomásoknak, eseményeknek és élményeknek olyan tömkelegébe kerültünk, hogy ember legyen, aki mindezt győzi lejegyezni. Legjobban Halász Bélu pápai esperesünk győzte, aki több mint 150 oldalt jegyzett Ikét hét alatt.

Megérkezésünk után csak egy napot töltöttünk Moszkvában. Egy társasautó-körúttal

igyekeztek legalább általános benyomást adni nekünk a városról s ajkkor, mint a monumentalitások és nagy számok városa, képződött meg előttünk Moszkva. Csak néhány futó adatot hadd jegyezzek fel, aminthogy akikor még csak futó képet kaptunk magunk is. 3000 utcája van a környékével tízmillió lakost is meghaladó városnak. Egyetlen téren öt színház van (Majakovszkij tér). A nagyszínháznak 2000 színésze, összesen 34 színház működik és 70 mozi. Egy év alatt 900-millió

mozijegyet adtak el. A városrendezéskor a városháza régi épületét felemelték s mindenestül eltolták 14 méterrel. Ezt kerek száz épülettel tették meg. 7 felhőkarcolójuk áll, mind ugyanabban a stílusban épült. A Lomo- noszov-egyetem 36 emeletes, 240 m magas. Az épülő televízió tornya 500 m magas lesz. Leghosszabb utcájuk 15 km hosszú, s óránként 6000 autó fut át rajta. A múzeumi kincsek értékét azt hiszem aligha lehetne számokkal 'kifejezni, de ízelítőül megemlítem, hogy az uszpenszki templomból 1812-ben, a nagy moszkvai tűzvé$z idején a franciák 300 kg aranyat vittek el.

Ezen az első szemlélődő útunkon suhantunk el Puskin bájos szobra előtt is, amelyet soha sem látni virág nélkül. A nagy stadion 'közelében pedig történelmi levegőt lehelő kis erődbe vittek, amelyben a múzeummá lett templom mellett megnéztünk egy működő pravoszláv templomot is. Fiatal, igen intelligens pópa vezetett, aki csendes szavú, higgadt választ adott minden kérdésünkre. A középkort lehelő templomberendezés fölött ott világított modern fénnyel a köszöntés• „Krisztus feltámadott“. Usákovnak, Nagy Péter festőjének ikon-képeiben gyönyörködtünk a különben is hatalmas értékű templomi képek között. Fiatal vezetőnk elmondta a pravoszláv egyház méreteit, amit később Nyjlíoláj metropolitától bővebben is hallottunk. Ebből csak annyit jegyzek most meg, hogy Moszkvában ma 23 működő pravoszláv templom van, az egyéb felekezetek templomain kívül. Megfordultunk igen sok múzeummá lett templomban is, amin nem is csodálkoztunk, mert a legtöbbjében a holtak úgyis kiszorították az élőket: cárolknak és a cári család tagjainak katafalkjai között kell ma is a látogatónak kanyarognia Délutánunkat a Metróban töltöttük: Moszkva földalatti - vasút ját tekintettük meg. Erről

a Moszkvát föld alatt 70—80 méter mélyen behálózó csodáról is írhatnék érdekes számokat. Mint pl. hogy 23 év lankadatlan, szívós munkájával épült, hogy mindmáig egyetlen szerencsétlenség sem történt stb., de itt nem a számok a lenyűgözőbbek. Itt az ember a lenyűgöző, aki és akik megalkották ezt. A művészi ízlésnek, a változatosságnak, a világítástechnikának, a történelmet, mai munkát, eszméket, a városrész jellegzetességét tükröző freskóknak, domborműveknek, szobroknalk, festményeknek oly csodás csarnokai ezek a földalatti állomások, amihez foghatót nem tudom, lehet-é látni valahol is a világon. A forgalmas időszakokban egymást néhány másodperces időközökben követő szerelvényék ontják az embereket, akik kissé sietősebben, mint fent az utcákon, mennek dolguk után, de csendben és fegyelmezetten. A tisztaság pedig, ami fent a városban is feltűnő, itt még szembeötlőbb. Egyikünk szeme előtt a pesti csikkszedők !képe képződhetett meg s gyorsan megkérdezte a tolmácsot: itt lent a Metrón nem gyújtanak rá az emberék? A válasz kissé humoros volt: Moszkva világváros és van benne sok csibész is, de akkora csibész, hogy a Metrón rágyújtson, nincs.

Csoportunk tagjai között felekezeti különbség nélkül igen kedves baráti szálak kezdték már kifejlődni, amikor mindjárt ezen az első napon megtudtuk, hogy el kell válnunk, mert két csoportra osztanak minket. Katolikus testvéreink Moszkvában maradtak, hogy utóbb menjenek Viínába és Kaunasba, hittestvéreik meglátogatására, mi pedig már ezen az estén beszálltunk a Vörös Nyíl nevű expresszvn- natba, hogy Leningrad és Tallinn felé vegyük úturúkat. Moszkvát részletesebben mi Utunk második felében néztük meg.

összepakoltuník hát luxuslakosztályainkban s átköltöztünk a vonatra, amely nevével ellentétben gyönyörű égszínkék kocsikból áll. De

bent mintha a szállodához hasonló környezetbe léptünk volna. A fülkékben kst-két földszintes ágy puha párnával és takaróval, az ablakon brokát függöny, a selyemernyös asztali lámpa mellett kis rádió. Sok száz kilométert futott át velünk a vonat megállás nélkül, mikor reggel felébredtünk s betálalták a reggelit. Széthúztuk a függönyöket s a reggeli napfény szívemet melegítő szép tájat ragyogott be: itt-ott kicsiny lankák, fenyő- és

nyírfaerdők, néhol tavak, a falvakban faházak s a fák és erdäk tövén még hó. Épp olyan, mint a finn táj. Van is benne valami, hiszen Leningrád az ősi Inkeri földje, finnek is lakják. Persze ezt megtapasztalni nem volt módom, hiszen suhant a vonat s hamarosan befutottunk a fehér éjszakák városába, Lenin- grádba, ahol levegőben, kőben és vízben Nagy Péter szelleme borong, ahol a Néva partján egykor Dosztojevszkij ballagott s ahol a Téli Palota előtt tíz nap alatt megváltoztatták a történelmet, (Folytatjuk)

Koren Emil