Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-05-18 / 20. szám

Tavasz, életigenlés, (éltudatos előretörés, reményekkel teli, felfelé tekintő szemek... Ez jellemzi az élő, eleven ifjúságot: Az ifjú mindig előrenéz, táguló pupillákkal kémleli a jövőt. Nem is csoda ez, hiszen még előtte áll az élet; az lenne furcsa, ha a múlton merengene, vagy a jelen problémáin ragadna le a tekintete. Előtte áll az élet, a hivatás, a család és még sok más, ami mind reményekkel és ed­dig még nem tapasztalt újdonságok­kal kecsegtet. Mindig magasabbra Amikor az ifjúság előre néz, ak­kor mindig felfelé is néz. Nemcsak egyre előbbre szeretne jutni, hanem egyre magasabbra is szeretne emel­kedni. Az ifjút nem szédítik az ég­benyúló, meredek hegyormok, és nem vakítja szemét a Nap fénye. Felfelé néz és ezt kérdezi: ,,Mi van ott fent, mi van legfelül?” Egyre többet szeretne megismerni, min­dent tudni akar, győzni és uralkodni akar. Talán különösen is el lehet mondani mindezt^ a mi korunkról. Hiszen ma már úgy tűnik, hogy az ember minden eléje tornyosuló aka­dály fölé tud emelkedni, és le tudja győzni azt. Az atomkorszak hajna­lán az ember már nem is pusztán földi mértékekkel mér és földi táv­latokban gondolkodik, hanem a világmindenség felé fordítja tekin­tetét és azt akarja meghódítani. Fel­jebb, egyre csak feljebb! Fölé kere­kedni minden kérdésnek, problémá­nak, megoldhatatlannak látszó bajok­nak, akár egyéni életünkben, akár társadalmi és szociális kérdésekben; uralkodni a természeten és minde­nen ebben a világban. Jézus Krisztus, a keresztyén fiatal Ura Ebbe a valóságos helyzetbe szól bele Isten igéje a mennybemenetel örömüzenetével: Isten Jézus Krisz­tust a maga jobbjára ültette a meny- nyékben, „felül minden fejedelemsé­gen és hatalmasságon és erőn és ura­ságon ...” Jézus Krisztus mennybe ment s így a világon Ö van „legfe­lül”. Uralkodni ment a mennybe, az Ö felmenetele azt jelenti, hogy az Atya Neki adott minden hatalmat mennyen és földön. Magasra törő tervekkel teli fiataloknak jó tudni arról, hogy Jézus Krisztus felül van mindenen. Bármilyen magasra kívánunk jut­ni az életben, bármilyen magasan érezzük már most, vagy majd ma-, gunkat, öfölé nem kerülhetünk. Biz­tos, hogy a mi nemzedékünk óriási léptekkel fogja előreviinnl az embe­riség, a technika, vagy a tudomány nagy és nemes ügyét, lehet, hogy olyan magasságokban fogunk szárnyalni, amilyenről nem is ál­modtunk, de Valaki még mindig lesz fölöttünk. Valaki akkor is ha­talmasabb lesz, mint mi. Lesz Va­laki, akinek a segítségét akkor sem nélkülözhetjük; Jézus Krisztus, a keresztyén fiatal Megváltója De az a jó, hogy mi erről a Jézus Krisztusról még mást is tudunk. Ez a Jézus Krisztus azonban, akit Isten fölébe helyezett minden hatalomnak és erőnek, az isteni dicsőséget fel­cserélte a legnagyobb mélységgel és gyalázattal akkor, amikor lejött hoz­zánk földi világunkba és bűneinkért kereszthalált szenvedett. így lett minket bűnbocsánattal, élettel és üdvösséggel megajándékozó Megvál­tónkká. Ezért nézhetünk Rá gyer­meki bizalommal és szeretettel. Célokért küzdő, felfelé törekvő és sikerek után vágyódó életünkben. Vele juthatunk el a legtöbbre, Ö ve­zethet minket a legmagasabb hegy­csúcsokra. Az igazi célt is csak Vele érhetjük el. Lehet, hogy nagy célja­ink, amelyek most nagyon tisztán állnak előttünk, elvesznek a sze­münk elől. Az is lehet, hogy nagy­szerű ifjúi álmainkból majd néha keserű valóságra kell felébrednünk, lehet, hogy nem tudunk előbbre jutni és nem fogjuk meglátni a ma­gas hegycsúcsok széles horizontját. De ha ez a leghatalmasabb Jézus Krisztus a mienk lesz és marad, ak­kor minden ellenkező látszat ellené­re célhoz értünk, és bátran elmond­hatjuk, hogy életünknek volt ér­telme. „Elfáradnak az ifjak és meglan­kadnak, megtántorodnak a legkülön- bek is; de akik az Urban bíznak, erejük megújul; szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fá­radnak el!” (És. 40,30—31.) Szelényi Miklós RÁKÓCZI KOPORSÓJÁNÁL (Kassán, 1957 júliusában) Oly régi vágyam teljesült be végre! Kassai dóm... alatta hűvös kripta! Es benne az a legendás koporsó, Mely telkemet oly régen vonta, hívta! Ott álltunk többen... néma tisztelettel... S bár nem beszéltünk mind egyféle nyelvet, Édes testvérek voltunk mindahányan, Ott a szabadság hős halottja mellett! Oh, nagy halottunk! Büszkeségünk! Hősünk! örülj! Te az egységen fáradoztál, S mily forró, szent egységbe kapcsolódtunk Ott a te hideg márványkoporsódnál! Annak nevében bontottad ki zászlód: S rohantál bátran viadalnak, tűznek, Kinek nevét hazád nevével együtt, Szabadságosztó zászlaiidra tűzted! Hogy mit éreztem ott a közeledben, Ei nem zenghetné semmiféle szózat, Azt vettem észre csak... hogy ráhajoltam, Es csókkal illettem a koporsódat! Haluszka M. Rózsa KONFIRMANDUSOKKÁ« A gyülekezet felnőtt tagja leszek: az egyház fenntartása az én kötelességem is EGY NAGYON FONTOS mondat­tal kezdem: az egyházban a legfon­tosabb az igehirdetői szolgálat. Az egyház szervezete nem azért van, hogy ilyen is legyen a világon, ha­nem azért, hogy legyen hely, legyen egy keret, amelyben ez az igehirde­tői szolgálat — melyet Isten az em­berekre bízott — folyik. Lehet, hogy most azt mondja valaki közületek: hát azért az egyház külső formájá­ban, életében nagyon sok olyasmi van, ami még csak közvetve sem látszik elősegíteni az igehirdetői szolgálatot. Pl. egy lelkészi hivatal adminisztrációs vezetése, anya­könyvezés, vagy mondjuk az egy­házfi munkája stb. Mi összefüggés van ezek és az igehirdetés között? — Van összefüggés. Ha az egyház élete, szervezete nem „ékesen és jó rendben” (Pál apostol kifejezése) fo­lyik, akkor az zavarja az igehirdetői szolgálat eredményességét. MIÉRT MONDTAM EL MIND­EZT? Azért, mert ezt az igehirdetői szolgálatot mindenféleképpen biztosí­tani kell. Nem szabad egyetlen egy- háztagnak sem megengedni, hogy ez a szolgálat valamilyen zavar miatt ne­hézségekbe ütközzék. Mindnyájunk sokrétű feladata, hogy ennek a szol­gálatnak zavartalanságát biztosítsuk. A sok feladat közül egyet említünk most meg. Mivel az egyház itt a föl­dön él és végzi munkáját, nyilván­való, hogy ennek a munkának vég­zéséhez bizonyos anyagi feltételek is 'szükségesek. Pénz is kell ahhoz, hogy az egyház szervezete mozog­jon, éljen. Az igehirdetői szolgálat anyagi biztosítása az egyház tagjai­nak feladata és kötelessége. Az egy­háztagok önként összeadott fillérei, forintjai is elősegtik azt, hogy az egyház végezze a maga munkáját. Minden felnőtt egyháztag egyház- fenntartói kötelessége ez. Mindany- nyiunknak meg kell látni: amikor adományainkkal hozzájárulunk az egyház fenntartásához, akkor a leg­teljesebb mértékben Isten ügyét se­gítjük elő. Mindegy, hogy adomá­nyunkat közvetlenül mire fordítják: lelkész fizetésére, templom megújí­tására, orgona építésére, szórvány­gyülekezetek megsegítésére, lelkész- képzésre, szeretetszolgálatra, sajtó- munkára, vagy közegyházi célokra — közvetve mindegyik adománnyal az igehirdetői szolgálatot segítjük elő. EGYHAZUNKNAK SOK PÉNZRE VAN SZÜKSÉGE. A legkisebb gyü­lekezet évi költségvetése is (ez a költségvetés biztosítja anyagilag ab­ban a gyülekezetben az igehirdetést) legalább tízezer forint. A nagy fő­városi gyülekezetek évi pénzszükség­lete sokszor két- háromszázezer fo­rint. Szeretetszolgálatunknak, lel­készképzésünknek, egyéb központi szerveinknek évente sok millió fo­rintra van szükségük, hogy munká­jukat végezhessék. — Sok olyan gyülekezetünk van, ahol a hívek — mivel kevesen vannak — nem tud­nak annyit adakozni, hogy biztosít­sák gyülekezetükben az igehirdetői szolgálatot. Ezért létrehozta egyhá­zunk az ún. Központi Alapot. En­nek az a feladata, hogy az anyagi­lag erőtlen gyülekezetét segítse. Per­sze ez a központi szerv is csak ak­kor tud segíteni, ha van pénze. Pénze pedig ugyancsak az egyház­tagok adományaiból van. (Itt jegy­zem meg, hogy a magyar állam is évente sok millió forinttal járul hozzá az egyházunk anyagi szükség­leteihez. Pedig nem kötelessége. Hálásak is vagyunk érte. Nekünk viszont kötelességünk.) EZÉRT KÉR AZ EGYHÁZ anya­gi támogatást híveitől. Ezért van az istentiszteleteken offertorium, azért járulnak hozzá az egyháztagok havi felajánlásukkal az egyház fenntar­tásához. — Minden évben ötezren konfirmálnak egyházunkban. Ebben az évben is. A konfirmáció után az egyház felnőtt tagjai lesztek: az egy­ház fenntartása most már a ti fel­adatotok is. Gondoljátok el: ha mind az ötezren csak annyit áldoztok, hogy minden vasárnap csak egy forintot dobtok a perselybe, az egy év alatt majd háromszázezer forint! Ti, idei konfirmandusok ezévi adományait tokkal kb. tíz középgyülekezetben tudjátok biztosítani az igehirdetői szolgálatot. Az Istentől kapott és Istennek szánt adományaitokkal ti segítitek elő, hogy tíz templomban továbbra is hangozzék Istennek meg­térésre hívó, üdvösséget hirdető igéje! Nagyon nagy dolog ez! KEDVES KONFIRMANDUS TESTVÉREIM! Ne feledjétek soha: az a tíz gyülekezet rátok bízatott! Ti vagytok felelősek azért — mint az egyház újdonsült felnőtt tagjai —, hogy ott ebben az évben is legyen egyház, legyen igehirdetés! Juhász Géza. , Pályaválasztás Az érettségit joggal tartják nagy eseménynek az életben. Hiszen aki tegnap még gyereknek számított, az most egyik napról a másikra szinte felnőtt-sorba lép. * A gimnázium utolsó évének azon­ban legnagyobb jelentősége a pálya- választásban van. Ekkor kell végleg döntenünk jövőnk, egész további életünk felől. Hogy melyik főiskolát vagy intézményt írjuk jelentkezési ívünk megfelelő rovatába, ettől az apró mozdulattól, ettől a néhány szótól nagyban függ egész további sorsunk. Bátran azt lehet mondani, hogy ez az a pont, amikor szüléink kezéből már mi vesszük át jönőnk irányítását. Mert ha szüléink sok élettapasztalattal és nagy szeretettel adnak is tanácsokat, a döntő, a vég­ső szót, mindezek figyelembevételé­vel, nekünk kell kimondanunk. Felelősséggel tartozunk ennél a választásnál Istennek is. Ö adott ne­künk valamilyen tehetséget, talen­tumokat, úgy kell használnunk, ér- I tékesítenünk ezeket, hogy egykor majd jó és hű szolgáknak mondjon minket. És ez azt jelenti, hogy ennél a választásnál nem a mi boldogsá­gunk elérése, a mi érvényesülésünk, a mi jólétünk az egyetlen és döntő szempont, hanem Isten akarata és így a másik embernek való szolgálat, a másik ember az emberi közösség boldogulása. Az Istentől rendelt he­lyet, hivatást kell megtalálnunk, így lehetünk embertársaink számára a leghasznosabbak és viszont a hivatás teljesítése sok olyan örömöt ad, amit másképpen megszerezni nem lehet és ami valóban boldoggá teheti az emberi életet. A jelentkezési ívek már elindul­tak hivatalos útjukon, a jelentkezők már túl vannak a szorosan vett vá­lasztáson, de a probléma mégis csak probléma marad. Különösen azok helyzete nehéz, akiknek nem sikerül a felvétele, bár ez szinte kizárólag azok számára probléma, akik főiskolára készültek. Akik ilyen helyzetbe kerülnek, ne fáradjanak el évről évre megpróbál­kozni a felvételi lehetőséggel. Ter­mészetesen még így is megtörténhet, hogy eredménytelen marad az igye­kezet. Mindig arra kell törekedni, hogy a választott pálya ne csupán foglalkozás, megélhetési lehetőség, hanem hivatás legyen. Elviselhetet­len szinte az olyan élet, amelyben semmi szépséget, semmi örömöt sem jelent a munka. Elkeserítő és fárasz­tó csak azért dolgozni, mert kell. Akinek nem valósulhattak meg ter­vei, az törekedjék új helyzetében is a legtökéletesebbre. Isten ott is szá­mon fogja kérni tőle a tálentomo- kát. Ne nézze le a fizikai munkát, hiszen arra éppen olyan szükség van, egyáltalában nem alacsonyabb- rendű, és ha szellemileg bírta volna a főiskolát, akkor itt ezáltal a leg­jobbak közé kerülhet. Vssőscínű, hogy már többen gon­doltak arra, hogy a Teológián tanul­nak majd tovább. Számukra külö­nösen is fontos, hogy Isten akara­tára figyeljenek. Teológiára jönni nagy felelősség: teológusoktól, lelké­szektől Isten még fokozottabban számonkéri a rájuk bízottakat. A teológus éveknek a megfeszített ta­nulással eltöltött készülés éveinek kell lenniük, s a lelkészi szolgálat is telve van megerőltető szellemi és fizikai munkával. Isten követének lenni: ez teljes embert, egész életet követel, meghatározott munkaidő és fényes ellenszolgáltatás nélkül. De kimondhatatlan boldogság Jézus Krisztus örömüzenetével járni. Aki­ben felvetődik a Teológián való ta­nulás, a lelkészi szolgálat gondola­ta, akár régi vágy, akár mások ja­vaslata, akár egyéb körülmény foly­tán, alaposan gondolja meg a követ­kező lépést. Ennél a szolgálatnál, hi­vatásnál elsősorban nem a körülmé­nyek, képességek, eshetőségek vagy egyéni vágyak a döntőek, hanem egyedül Isten akarata. De ha általá­ban a pályaválasztás kérdését lehet Isten elé vinnünk, akkor ezt is lehet. Sőt ezt kell is, enélkül lehetetlen Isten Igéjének szolgálatába állni. Aki a pályaválasztás idején tudja hittel és engedelmes szívvel Isten akaratát figyelni, az kétségkívül megbizonyosodik afelől, hogy az ő Ura él, és hogy az ö Ura gondviselő Atya. Reuss András Megerősítés és áldásvétel napja Rohannak a napok, egyik a másik után. Minden nappal közelebb vagytok ahhoz a nagy naphoz, amikor az előkészületi idő vé­get ér és jön a konfirmáció felejthetetlen napja. Arról írok néktelc, hogy mit is jelent ez a nap számotokra. Nagyon jól tudjátok, mit jelent a konfir­máció szó magyarul: -„megerősítés”. Ki az, aki megerősít, kit és mit kell megerősíteni? Miért van szükség erre? — ezek a kérdések várják most a feleletet. Isten erősít meg a hitetekben. Az előkészü­let ideje alatt feltárul előttetek evangélikus hitünk minden igazsága. Elméletileg tudni fogjátok, hiszen szorgalmasan megtanuljátok. Isten azt a csodálatos munkát végzi el ben­netek, hogy a sok holt betű az elmondott szö­veg megelevenedik számotokra, életté válik. Isten Szentlelke átforrósítja szíveteket, öntu­dattal, hittel, erővel és bátorsággal ajándékoz meg ezen a napon. Nehogy azt gondoljátok, hogy befejeződik a konfirmáció napjával va­lami, hanem éppen ekkor kezdődik egy új felelősségteljes keresztyén élet. Isten igéje indítja el ezt az új életet és ad erőt a min­dennapi igaz keresztyén életre. Az igazi kon­firmandus, aki azt az útravalót, tanítást, amit kap, nem ereszti szélnek, hanem komolyan megőrzi és életét ahhoz szabja, és szorgalmas templomlátogató, rendszeres bibliaolvasó fiú vagy leány marad a konfirmáció után is. Isten éppen ehhez ad erőt, tehát ö konfir­mál, hogy erősek legyetek az „Urban és az ő hatalmas erejében”. Ez a szó, hogy megerősítés, azt is jelenti, hogy ti is megerősítitek azt a fogadalmat, amelyet helyettetek keresztszüleitek tettek, amikor tehetetlen és tudatlan kis pályás ba­baként titeket az oltár élé vittek, hogy meg­kereszteljenek. Akkor fogadott Isten titeket gyermekeivé. Ti még akkor semmiről sem tudtatok. Isten pedig már akkor szeretett, magáévá fogadott titeket. Keresztszüleitek akkor megfogadták, hogy titeket az evangé­likus hitben fognak nevelni. Ti most már olyan lelki érettség fokára érkeztetek, ami­kor már önállóan is saját lábatokra állhattok a hit útján. Az első lépés az, hogy saját ne­vetekben tehettek fogadalmat arról, hogy evangélikus hitetekben, ahogyan Isten Lelke szívetekbe véste, mindhalálig hűségesen meg­maradtok. Tehát a konfirmáció napja egy csodálatos aranyhid, mely összeköti a ti ke- resztségeteket az első úrvacsorával. Isten Jézus, Krisztus szent testével és vérével meg­erősít és ti is tudatosan megerősítitek, hogy hitben kívántok járni. A konfirmáció ünnepén jön majd egy csen­des perc, amikor odatérdeltek mindannyian az oltár elé. Az elmélyült áhitatos csendben lelkészetek kezét fejetekre teszi és Isten igé­jével megáld titeket. Mindenetek felett kü­lön-külön egy igét mond. Igét kaptok. Isten megáldó szavát. Ez az ige elkísér egész élete­teken keresztül. Én is még mindig emlékszem arra az áldó igére, amit kaptam. Ha ti is igaz tzívvel fogadjátok és megörzitek jól szivetek­ben, akkor ez az ige fényes sugárként végig­kíséri életeteket. Figyeljetek hát erre az áldó igére. Zárjátok szívetekbe, hogy soha • el ne felejtsétek. Garami Lajos Konfirmandus naplójából MÁRCIUS 3. ... Nekünk konfirmandusoknak van egy perselyünk. Minden órán teszünk bele ado­mányt. Kíváncsi vagyok, mennyi jön össze, mert elhatároztuk, hogy abból veszünk egy Űjtestamentomot Szűcs Ferinek. Neki nincs Bibliája. A tisztelendő bácsi adott neki egyet használatra. Feri éppen hiányzott azon az órán, amikor a tisztelendő bácsi tanácsára elhatároztuk, hogy meglepjük Ferit egy Új­szövetséggel. Ami pénz megmarad, azt el­küldjük Gyenesdiásra, Kapernaum nevű sze- retetintézményünknek... MÁRCIUS 26. Ma a tanítónéni látogatott meg bennünket. Mondta szüleimnek, hogy a félév óta szám­tanból is meg földrajzból is javítottam. Pedig a konfirmációval több a' tanulni való, de örömmel teszem. Mindig is mondja nekünk a tisztelendő bácsi, hogy a konfirmáció miatt nem szabad elhanyagolnunk az iskolai tanu­lást, sőt a komoly konfirmandus nemcsak a konfirmáción, hanem az iskolában is jól meg­állja a helyét és első a tanulók között. ÁPRILIS 1. Ma nagyon boldogok voltunk mi leányok: Mert beválthattuk és teljesíthettük a magunk között történt elhatározásunkat. Azt, hogy mi viszünk virágot az oltárra. Végre már kinyí­lott az ibolya. Tegnap majdnem egész dél­után ibolyát szedtünk mi négyen, lányok. So­kat tudtunk szedni. Még otthon is maradt mindegyikünknek. Micsoda jó illata van. Odatettem az éjjeliszekrényemre a Bibliám mellé. A múlt óra óta ugyanis olvassuk a Bibliát. Jövő órán a Bibliáról tanulunk. Azt mondotta a tisztelendő bácsi, hogy mindenki­től meg fogja kérdezni, szokott-e Bibliát ol­vasni. Mivel nem akarok szégyenben ma­radni, ezért elkezdem olvasni. Ezért tettem oda az ibolyát is, hogy bibliaolvasás közben is érezzem az illatát. Az első harangszókor 6 nagy csokor ibolyát vittünk a tisztelendő néninek. Mindig ő szokta díszíteni az oltárt. Mivel az első ibolyát a tisztelendő bácsinak is meglepetésül szántuk, megkértük a tiszte­lendő nénit, hogy ne árulja el neki előre. Csak akkor fogja észrevenni, amikor az oltár­hoz lép. Olyan szép volt a lilába öltözött oltáron a lila ibolya. Így mi is tehettünk va­lami szépet és jót az istentiszteleten. Iharosberényi konfirmandus- ,

Next

/
Thumbnails
Contents