Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-05-25 / 21. szám

. ;

(J&ll teremtő SzetitLélek !

J sten Lelke: Teremtő Lélek. Szüntelen mozgás, serény cselekvés, életet éltető erő. Attól az időntúli, mert idöelőtti, titokzatos ,,időponttól“ kezdve, amiről az írás azt mondja, hogy „Isten Lelke lebegett a vizek felett“ (1. Mózes 1, 2), Isten Lelke szüntelen munkálkodik „Hívja, gyűjti, megvilágosítja“ Isten népét, — amint a Hitvallásban valljuk. Pünkösd az egyház születésnapja, szoktuk mondani, mert akkor Isten Lelke egyházat teremtett. Ez nem egészen így van. Hiszen az Ötestamentom tanúsága szerint Isten Lelke már annak előtte is hívta, gyűjtötte Isten népét.

Pünkösdkor azután nyilvánvaló lett, hogy Isten nagy mentő szere- tete magához öleli az egész emberiséget. Isten leleplezte roppant tervét: Krisztusban mindenkit gyermekévé akar fogadni. Ezért a különös s egyébként érthetetlen részletességű felsorolás a pünkösdi történetben: „Párthusok, médek és elámiták, és akik lakoznak Mezopotámiában, Júdeábán és Kappadóciáhan, Pomtusban és Ázsiában, Frigiában és Pam- filíában, Egyiptomban és Líbiának tartományaiban,.. . római jövevények, . . . krétaiak és arabok. ..“ — A három akkor ismert világrész képviselői , hallják a maguk, nyelvén Isten hívó. szavát, „'az örömhírt, az eVangéliumot. Ázsia, Afrika, Eürópa népei' számára kínálja Isten mentő szeretetét. A tanítványoknak is sokat kellett tanulni,.amíg a döntő felismerés gyökeret vert szívünkben: Nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetből kedves előtte, aki őt féli és az igazságot cselekszi (Csel. 10, 32—33). Most értették meg Jézusnak az egész föld kerekséget átfogó búcsú parancsát: Menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népeket. . . S ahogy tágul az emberiség látóköre s új födrészek, ismeretlen tájak nyílnak meg előtte, úgy halad az evangélium üzenete országról országra, szigetről szigetre, néptöl-néphez.

Bizonyos, hogy ahol így történt, ahol a hamisítatlan evangélium hangzott s egyház, gyülekezet támadt egy egy nép között, ott Isten Lelke volt munkában. Ott a teremtő. Lélek hívta s gyűjtötte, tanította és nevelte a szíveket. Ott mindig újra megismétlődött az első Pünkösd csodája: Párthusok és médek,... különféle nyelvű, műveltségű, fajhoz és társadalmi rendszerhez tartozó, - különböző múltú és hagyományú népek és nemzetek értették meg a maguk nyelvén, vagyis a maguk módján Istennek beszédét. És ebben a megértésben egyek tudtak lenni és 'Isten üzenetének hallgatásában és megértésében egységre tudtak jutni.

É

z nem volt mindig így és ez a keresztyénség szégyene. Az egyház képviselői nem mindig voltak az apostolok, ez első „küldöttek“' méltó utódai. S az evangélium üzenetvivői helyett gyakran emberi hatalmi érdekek hordozóivá váltak. Kolombusz gályái után nemsokára Cortéz martalócal kötnek ki az Újvilág partjain s kíséretükben egy méltatlan egyházi „misszió“ agresszív ügynökei.- Fáj és kínos erre és hasonlókra emlékezni, de elkerülhetetlen és mikor volna időszerűbb mint épp Pünkösdkor? A népek és fajok tanka serege ott Jeruzsálemben akkor nem népek csatájára sorakozott fel, hanem Isten igéjének szomjas hallgatására, nem egymás ellen, hanem egymással és egymásért, „mert nektek adatott az ígéret és a ti gyermekeiteknek és mindazoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Űr..hangsúlyozza Péter apostol pünkösdi prédikációjában. A népek csatáit azonban, köztük az emlékezetes lipcseit is, utóbb sajnos, e pünkösdi gyülekezet ivadékai, úgynevezett keresztyén nemzetek vivták.

S ennek nem kellett volna feltétlenül így lenni és nem is kell így lennie. Mily régen énekli az egyház a gyönyörű pünkösdi himnuszt: „Jövel Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket bőven Mennyei ajándékoddal, Szívbeli szent buzgósággal, Melynek isteni ereje Sok népgt egy hitre vive ..Amikor Isten Lelke minden emberi nemzetből népet gyűjt magának, akkor ezzel Istennek minden embert egységre vezérlő akaratát mutatja meg.

Pünkösd ünnepe, egyik legnagyobb egyházi ünnepünk, ebben az esztendőben abba a hónapba esik, amelyet a népek közötti béke és barátság gondolatának kíván szentelni a magyar nép. Ez az időbeli egyezés elgondolkoztató. Béke és barátság a népek között, igazán minden nép között, mely csak él a földkerekén, bánminő is legyen bőre színe, bármily hagyományokat hordoz is történelme, akárhogyan is formálta életét eddig történelmi sors, táj és éghajlat, — e gondolat kell, hogy mély visszhangra találjon épp az Isten népének, az egyháznak szívében. Nem kell-e kérni, nagyon állhatatosan és nagyon buzgón kérni Isten Szentleikét, hogy teremtő erejével munkálja az Ö gondolatai szerint való egységet, a békét és a megértést, a barátságot és bizalmat a népek és nemzeteik között?!

Egy tűz gyulladt ki Pünkösdkor — olvcfctam valahol — de ez a tűz nem pusztít és éget, nem emészt meg és nem perszel, hanem melegít és világít. Olyan, mint a pásztortűz hideg pusztai éjszakában, mely maga köré hívogatja a fáradt vándorokat. Mint a családi tűzhely melege, melyhez oly jó megtérni távoli tájakról. Összemelegíti az embereket, szeretetre izzítja népek szivét. Persze hogy éget és emészt is: a bűnt, a rosszat, az irigységet, a gyűlölséget égeti el, hogy még a hamvát is szórja szét a szél. Éppen ezért ez a tűz épít és teremt: életeket teremt újjá, egyesekben és közösségeket teremt emberek között. Hiszen a teremtő Lélek tüze.

Groó Gyula

Két hete, május 5-én este felejthetetlen jelenetek játszódtak le a moszkvai Leningrádszkája hotel ebédlőjében a Szovjetunióban járt egyházi delegáció búcsúvacsoráján. Többen nemcsak meleg szavakkal és , baráti kézszorítással vettek búcsút egymástól, hanem átölelték, és meg- ; csókolták egymást. Ami azért felejthetetlen, mert két nép, a szovjet és a magyar nép fiai ölelkeztek ott össze. Különböző világnézetű emberek. Keresztyének és kommunisták. Azok után, hogy előzőleg kölcsönösen megváltották egymásnak, hogy a vallás és a szocializmus viszonya sok i problémát okozó kérdés. 1

i

1\/T A 4- A14- A4. ~ O-.----: -4___; 'i____ t.-.j. , - n ,

Mi

t élt át a Szovjetunióban két hétig időző egyházi iküldöttség, hogy ilyen melegen vett búcsút?

Meggyőződött arról, hogy

ebben az országban a kultúra szeretete él.

Ennek tanúi a moszkvai Tretyakov képtár a maga 35 000 műalkotásával, a leningrádi Ermitage 2 milliónál több műremekével, a moszkvai fegyverterem felmérhetetlen értékű kincseivel, a leningrádi orosz múzeum a X. századig visszamenő műértékeivel. De talán nem is Leonardo da Vinci: Madonna Benoa-ja, Rembrandt: Szent családja, Ivanov: Keresztelő Jánoshoz siető Jézusa, Szurikov: Morozova bQjárnője, Thorwaldsen szobrai, a 400 éves szkita emlékek, a cári trónok, koronák és hintók, a töménytelen arany, ezüst és drágakő, vagy az ezeket a kincseket magukba foglaló gyönyörű épületek, a Téli Palota, a Fégyverterem — tehát elsősorban nem ezek az álló és örök emberi, értékek — fedték fel előttünk a szovj'et nép kultúrszere tétét, hanem a termekben, a műalkotások között állandóan hullámzó, egymás nyomába lépő egyszerű nép, felnőttek és fiatalok, akik valósággal csüngtek a vezetők ajkán, akik szakszerű kalauzolással nap mint nap tömegeket nevelnek műértésre és a szép szeretetére.

Meggyőződtünk arról, hogy

ez az ország szerelmese a történelmének.

Különösen érzi a függetlenségért vívott harcainak az emlékeit. Hálás szeretettel gondol mindazokra, akik a felemelkedés útján a századok folyamán vezetői voltak. Alexander Nyevszkij, Dimitrij Don.sz.koj, Nagy Péter, Szuvorov, Kutuzov nevei és tettei közismertek és megbecsültek. És szinte zarándokolva járja azokat a helyeket, a leningrádi Szmolnijt, a Péter-Pál erőd börtöneit, ahol Csernisevszkij, Gorkij és Lenin öcs- cse raboskodtak, a Gorki-i Lenin- házat, amelyben Lenin meghalt, de ahol ma is hallható Lenin hangja; a moszkvai Vörös teret, ahol minden nap hosszú sorokban állnak, hogy elvonuljanak a mauzóleumban Lenin és Sztálin előtt, majd kijövet a mauzóleumból a haladás más hősei, köztük a magyar Landler Jenő sírja előtt, akiknek emlékét mellszobrok és márványtáblák hirdetik. Itt sorakoztak fel a mai szovjet történelem vezetői Hruscsov elnökkel az élen, Nasszer elnök társaságában, hogy május 1-én fogadják a szocializmus igazságáról és erejéről, s a maga élenjáró hivatásáról meggyőződött nép szíves üdvözlését és boldog felvonulását.

Meggyőződtünk arról, hogy

a szovjet nép nyugalmát, jókedvét és lelkesedését kézzel fogható eredmények támasztják alá.

Sem Leningrádban, amely 900 napig állt ostromgyűrűben, sem Észtországban, Tallinban, ahol kétszer vonult át a front a második világháborúban, hatalmas pusztítást okozván, nem láttunk háborús romokat. Ellenben láttuk a 23 év alatt megépített moszkvai és a 1948— 1955-ig épült leningrádi Metrót. 80 méterrel a föld színe alatt. Több mint egy hetet töltöttünk kis Moszkvában, melynek lakossága 5 millió és nagykörútján 1 óra alatt 60(10

autó fut keresztül a 35—40 méter széles úton. Megálltunk a moszkvai j Lihacsov-gyár futószalagjának a vé- i généi, amelyrőr 3 percenként egy 4 tonnás teherautó gurul le készen, j Megnéztük a moszkvai Politechnikai Múzeumban a Volga—Don csatorna és az első békés célokra használt atomerőmű kicsinyített mását. Lenéztünk a Leningrádszkája hotel 13-ik emeletéről a szomszédos kis ház udvarára azzal, hogy ilyet legközelebb már alig láthatnánk Moszkvában, mert 1957-ben 3800 kis ház helyébe építettek új, hatalmas bérpalotát. Suhanó autókból felnéztünk a házak tetejére, s a szemünk beleakadt a televíziós antennák rengetegébe. Láttunk óvodát, bölcsödét, kultúr- otthont és bennük a nyitott ablakon beáradó szabad levegőben édes- deden alvó csecsemőket, játszó, éneklő gyermekeket és szabad idejüket olvasással, szórakozással töltő munkásokat. Két napot töltöttünk a rokon észt nép körében, s ez az idő kevés volt ahhoz, hogy csak azt elmondják nekünk, hogy fővárosuk, Tallin, mennyit fejlődött 1945 óta. A szocializmus valósága egyre kézzelfoghatóbbá válik ebben a hatalmas birodalomban.

Meggyőződtünk arról, hogy

Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak egyházai élnék a Szovjetunióban.

Egy hatalmas pravoszláv egyház: 7 metropolitával, 73 egyházkerületben 35 000 pappal, 25 000 gyülekezetben, 65 női és férfikolostorban élő 5000 szerzetessel, 2 teológiai főiskolával és 8 papi szemináriummal. Ami velük kapcsolatban bennünk különösen nagy reménységeket ébresztett, az az, hogy 1956-ban 75 ezer példányban újra kiadták a bibliát, és hogy a naponként tartott 3 miséjük egyikén hirdetik Isten igéjét.

Egy folyton fejlődő baptista egyház: 5000 prédikátorral, 5000 igehirdető presbiterrel 5400 gyülekezetben, 530 000 taggal, s' minden istenMichel Greiner svájci állampolgárságú református lelkészt március 3-án kiutasították Franciaországból, ahol az egyik gyülekezetben lelkész! szolgálatot teljesített. A lelkészt azzal vádolták, hogy támogatta az algériai szabadság-mozgalmat. A lelkész kijelentette, hogy a vád alaptalan, ezzel szemben mindig szívesen nyújtott segítséget azoknak, akik támogatásért ínséges helyzetükben hozzá fordultak és ezek között voltak „bamabőrű francia állampolgárok is”. A hozzáfordulókat sohasem kérdezte meg, hogy milyen politikai párthoz vagy felekczethez tartoznak.

Csak most oldották fel Olaszországban azt az 1931-ből származó rendelkezést, amely szerint evangélikus istentiszteletet előzetes rendőrségi engedéllyel lehet tartani.

Ellen Nielson 86 éves dcun missziotiszteleten zsúfolásig megtöltött templomokkal és imaházakkal. Leningrádban és Moszkvában is részt vettünk egy-egy istentiszteletükön, ahova csak úgy juthattunk be, hogy közülük sokan a templomon kívülre szorultak. Egyiken 1500-nál, a másikon 2000-nél több lélek dicsérte velünk együtt az Urat, s közben ők örömükben kendőjüket lobogtatták felénk. Mint nálunk, javarészt nők, de köztük sok fiatal gyűlit egybe az istentiszteletre, és hallgatták az igehirdetést.

Egy eleven, 6—10 000 lelkes gyülekezetekben élő észt evangélikus egy- ház: 172 .emplommal, 150 egyház- i községgel, 122 lelkésszel, ezen felül még prédikátorokkal és diakónusokkal, 46 teológussal. Templomaik nagy része elpusztult a második világháború alatt, de ma nagyobb rendben vannak, mint a mieink. A leromboltakat újra felépítették, a megrongálódottakat tatarozták. Pedig az észt evangélikus egyház éppen úgy, mint a többi egyház a Szovjetunióban, semmiféle államsegélyben nem részesül, teljesen önfenntartó. Mégis többre vitték, mint mi a felszabadulás óta. Nagy öröm volt számunkra, hogy mi már olyan időben jutottunk el Tallinba és találkozhattunk az észt evangélikus egyház vezetőivel, amikor ez a testvéregyház már esztendők óta megbékélt Istenével és történelmi helyzetével. Hívő életét nemhogy ellentétben állónak nem látja a szocializmusnak társadalomformáló és a békés emberi együttélésre törekvő küzdelmével, hanem a keresztyén ember szabadságával maga is megtesz mindent ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében. Még nagyobb öröm volna számunkra, ha Isten lehetővé tenné, hogy Kiivit érsek ellátogathatna hozzánk és addigra, vagy ha Isten engedné, még hamarabb, a mi evangélikus egyházunk is minden vezetőjével, minden lelkészével és minden hívével azonosítani tudná magát a szocializmusnak hazánkban folyó, országot építő és a békét szolgáló törekvéseivel, s épp oly egyek tudnánk lenni ebben is, mint ahogyan egyek vagyunk a Jézus Krisztusban való hitben.

Küldöttségünk 14 katolikus tagja Észtország helyett Litvániában járt, és ott épp olyan jó benyomást szerzett az ott élő katolikus egyházról, mint mi az észt evangélikus egyház életéről.

náriusnö, aki 7899 óta működik Kínában és a 'kínai állampolgárságot is megszerezte, közölte a dán missziói társulattal, hogy élete végéig Kínában akar maradni.

Izrael államánaik tízéves fennállása alkalmából a svájci keresztyénség mozgalmat indított, amelynek célja: 10 000 fenyőfacsemete költségének összegyűjtése. E facsemetéket Izraelnek akarják ajándékozni, s ezzel segítséget nyújtani a Jeruzsálem környéki kopár dombok befásításához. Az ajándék egyúttal a svájci keresztyénség bűnbánatának és szereteté- nek jele is akar lenni Izrael népe irányában. A svájci keresztyének ugyanis bünbánattal és szégyennel gondolnak arra, hogy a zsidóüldözések idején igen sok Németországból menekülő zsidó vesztette életét azért, mert a svájci kormányzat megtagadta tőlük a menedékjogot. Ez a mos-_ tani lépés a két nép közötti kiengesz-’ telődést is szolgálja,

Ezek az élmények forrósították át a szívünket május 5-én este a Leningrádszkája hotelben tartott búcsúvacsorán és késztettek bennünket hálás köszönetre, baráti kézszorításra és összeölelkezésre a szovjet nép fiaival.

Mindezeket azzal a reménységgel mondtam el, hogy ezek az élmények az Evangélikus Élet olvasótáborát is hatalmukba kerítik, és ezáltal erősödhetik köztünk és különböző népek között a béke és a barátság.

Grünvalszky Károly . •

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

VISSZAEMLÉKEZÉS ■