Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-05-11 / 19. szám
A törvényesség megóvása egyházi közigazgatásunkban írták: Dr. Sólyom Jenó teol. akad. tanár és Dr. Göttche Ervin egyetemes ügyész ' Ä „Lelkipásztor” márciusi számában D. dr. Vető Lajos püspök „Egyházunkról van szó”- című cikkében komoly figyelmeztetéssel fordult az egyházi közvélemény felé. „Ügy gondolom — írja bevezető soraiban ■—, hogy a válságot minden egyházát szerető, érte felelősséget hordozó embernek igyekeznie kell a megoldás felé elősegítenie”. Ez a figyelmeztetés indított bennünket arra, hogy a kérdés jogi oldalát tárjuk az egyházi közvélemény elé és a törvényesség megóvása érdekében a közös megbeszéléseink alkalmával kialakult jogi véleményünket nyilvánosságra hozzuk. A szocialista állam Vezetésének és igazgatásának egyik jalapelve a szocialista törvényesség, [A szocializmust építő állam működésének minden területén alapos és széleskörű biztosítékai vannak a szocialista törvényességnek. Ezek közé tartozik az ügyészi általános felügyelet, melynek legjellegzetesebb intézkedési alakja az óvás. Ez a jogfejlődés új jogorvoslati lehetőséget biztosított az ügyészség számára. Jogszerű kezdeményezési lehetőséget az államközigazgatósi ténykedések jogi hibáinak kiküszöbölése érdekéiben. Lényegében abban különbözik az eddigi rendes és rendkívüli jogorvoslatoktól, hogy Óvás emelhető mind jogerős, mind nem jogerős rendelkezések ellen és hogy az óvást az ügyben személyesen nem érdekelt, tehát tárgyilagos ffél emeli meg. Az ügyészi óvás ezek Szerint az ügyészségnek, mint a törvényesség felett felügyeletet gyakorló hatóságnak, speciális tevékenysége és a törvényesség biztosításának egyik eszköze. Egyházi közigazgatásunk 8 törvényesség megóvása érdekében nem rendelkezik ezzel a lehetőséggel. Egyházi ügyészség, mint hatóság, ilyen értelemben nincs és nincs is rá szükség. Nincs tehát a törvényesség megóvása érdekében felügyeletet gyakorló speciális hatóságunk és egyházi ügyészeinknek nincs óvásemelési joga. A törvénytelenségek elleni küzdelmet azonban egyedül és kizárólag az ügyészség nem képes megharcolni, mert a' förvéiiytelenségek elleni tiltakozás és a törvényesség megóvása nem speciális, hanem általános feladat. Az ügyészségnek, mint élcsapatnak, szüksége van a harcban a tömegek segítségére, amely a társadalmi ellenőrzésben nyilvánul meg. Nemcsak az érdekelteknek kell fel- Iszisszenniök, ha törvénytelen sérelem éri őket. A törvénytelenségre történő reagálás annál erősebb, minél fejlettebb a tömegek jogérzéke és jogtudata. Az ügyészség feladata nemcsak az, hogy kiküszöbölje a törvénytelenségeket vagy a lehetőség szerint megelőzze azokat, hanem imeg kell ismertetnie a tömegekkel a jog valódi tartalmát és mozgósítania kell a tömegeket a törvénysértésekkel kapcsolatos bírálatokra is. Ennek a rövid tanulmánynak célja az, hogy egyházi közigazgatásunk terén a törvényesség helyreállítása érdekében az egyház tömegeinek, tehát a híveknek és a lelkészeknek közvéleményét a jogszabályok ismertetésével ébressze fel. Jogtudatukat erősítse és kérje őket arra, | hogy osszuk meg a felelősséget ezen | á téren, keressük és tatóljuft meg együtt a megoldást. A törvényesség sérelme az a tény, hogy a Déli evangélikus egyházkerület jelenlegi kormányzása nem alkalmazkodik egyházi törvényeinkhez és nem tartja be az 1953. évi V. te., az E. T. II, te. és az E. A. előírásait Az 1953. évi V. te. 54. §-a szerint „a püspök az egyházkerületi felügyelővel együtt az egyházkerület elnöke. Az egyházkerületnek az egyházi törvényben megszabott jogai és kötelezettségei tekintetében, általában rendjéért az egyházkerület felügyelőjével együtt felelős.” Az E. T. II. te. 70. §-a előírja, hogy az egyházkerületi elnökség az egyházkerületi felügyelőből és püspökből áll, akik egyenlő joggal és felelősséggel kormányozzák és képviselik az egyházkerületet és annak összes ügyeit egyetértőleg intézik. Az E. A. 123. §-a előírja, hogy a püspök és az egyházkerületi felügyelő végrehajtja az egyházkerületben a felsőbb egyházhatósáigL határozatokat és rendeleteket. Az E. A. 124. §-a szerint a püspök s az egyházkerületi felügyelő joga és kötelessége figyelmét az egyház- kerület anyagi viszonyaira is kiterjeszteni. . Lényegében tehát egyházi törvényeink, önkormányzatunk jogszabályai előírják azt, hogy az egyházkerületi felügyelő és a püspök egyenlő felelősséggel kormányozzák az egyházkerületet. Ezeknek az egyházi törvényeknek a törvényesség megóvása érdekében érvényt kell szerezni. Azt hisszük, ebben az egész egyházi közvélemény egyetért. Az E. A. 126. §-a szerint a püspök és az egyházkerületi felügyelő egyházigazgatási tekintetben szakadatlan érintkezésben állnak az egyetemes felügyelővel, az egyetemes közgyűléssel és az ország kormányával. Ennek a törvényes előírásnak is érvényt kell szerezni, hiszen ezt a rendelkezést még az 1891—1894. évi zsinat hozta meg, amikor négy egyházkerület volt. Most pedig, amikor két egyházkerületünk van, az egyetemes egyházi közigazgatás egyszerűen megbénul, ha nem tartjuk be a törvény előírásait és a Déli egyházkerület elnőkáege nem áll'érintkezésben az egyetemes felügyelővel és az egyetemes közgyűléssel. Azt hisszük, ebben is egyetért az egész egyházi közvélemény. Az Egyházegyetem tanácsának 1957 december 23-án tartott ülésén hozott határozatok jogerőre emelkedtek, azokat senki jogorvoslattal meg nem támadta. A határozatok közismertek. Lényegük az, hogy az Egyházegyetem tanácsa megállapította ténybeli és jogi tévedését az egyetemes felügyelői tiszt megüre- sedése tárgyában. Megállapította az eredeti állapot visszaálltát és ilyen irányban előterjesztést tett a legközelebbi egyetemes közgyűlésnek. Ugyanezen egyháztanács határozati- lag állapította meg, hogy az Északi Egyházkerület püspöke tekintendő hivatalára idősebb püspöknek és döntött az egyetemes iroda átvétele szempontjából az egyetemes törvényszék ítéletének meghozataláig. Az egyetemes törvényszék 1958. január 4-én ítéletet hozott, amely I véglegesen rendezte az egyetemes \ főtitkár személyi kérdését, helyreállítván az 1956 október 19-én fennállott állapotot. Az egyházi közigazgatás legfelső fokán, az Egyházegyetemnél, tehát a törvényes helyzet helyreállott és a törvényesség megóvására szükség nincs. Az egyetemes felügyelő és a hivatalára nézve idősebb püspök* mint elnökség, az 1954 június 29-én választott egyetemes presbitériummal együtt zavartalanul és ténylegesen kormányoz. Az egyetemes törvényszék tagjait ugyancsak az 1954 június 29-i egyetemes közgyűlés választotta meg. Ezeket a határozatokat és tényeket mindenki tudomásul vette, senki ezek ellen panasszal nem élt, tehát ezekhez alkalmazkodni kell. Az alkalmazkodás alól nem vonhatja ki magát a fent idézett törvényhely előírásai értelmében a Déli egyházkerület elnöksége sem. A Bányai Egyházkerület volt püspöke, amióta tényleges püspöki működését a Déli Egyházkerületben újra kezdte, egészen addig az ideig, amíg az Egyházegyetem tanácsülése az egyetemes felügyelő tényleges kormányzási gyakorlatát vissza nem állította, mint akkor hivatalára nézve idősebb püspök, úgy irányította az Egyházegyetem kormányzását, mintha az egyetemes felügyelői tisztség megüresedett volna. Ehhez az álláspontjához a jelek szerint ragaszkodik, annak ellenére, hogy az Egyházegyetem tanácsa ebben a kérdésben a fent közölt határozatát meghozta. Ugyanez az álláspontja a Déli egyházkerület kormányzása terén is. Azt hisszük, az egyházi közvélemény teljesen egyetért a tekintetben, hogy egyházkerületet egyházkerületi felügyelő nélkül kormányozni törvényesen nem lehet. Ez nemcsak politikai vagy személyi kérdés, ez a törvényesség kérdése is és ezt az állapotot így fenntartani csak az egyház kárára lehet. önkormányzatunk egyik alaptételét mondja ki az E. A. 12. §-a, mely szerint az evangélikus egyház törvénykezésében és kormányzatának minden fokozatán a lelkészt és világi elemek egyenjogú befolyása sértetlenül fenntartatik. Ez az egyházi önkormányzat együk régi alaptétele. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy a világi elemek, a hívek ösz- szeségének képviselői ugyancsak felelősek a kormányzásért, nemcsak a lelkészeik. Az egyházkerületi felügyelő az egyházkerület egyházközségeinek a bizalmából, mint világi elem, ezen alapelv értelmében egyenjogú befolyással rendelkezik a püspökkel az egyhazkerületi kormányzás tekintetében. Különösen vonatkozik ez a felelősségre. Felelősséget pedig csak akkor vállalhat valaki, ha nem rekeszük ki a kormányzásból. Az egyházi közvélemény kialakítása folyamatban van és nagyon szeretnénk, ha a tisztánlátáshoz és a kibontakozáshoz ez a rövid tanulmány egy lépés lenne, de természetesen, ha kialakul az egyházi közvélemény* az hatályosan csak alkotmányos szerveink, tehát az egyházkerületi, illetve az egyetemes közgyűlésen és az azokat előkészítő presbiteri üléseken nyilvánulhat meg. Ezt nemcsak mint jogászok mondjuk, hanem mint egyháztagok is, mert az evangélikus egyházi alkotmánynál nemcsak a szavak betűszer inti értelme, hanem a mögöttük levő tartalom is lényeges. Eszerint pedig senki sincs törvényen felül vagy törvényen kívül egyháziunkban. Mindenkinek engedelmesen alá kell vetnie magát az egyházi törvényeink által meghatározott hatáskörrel bíró szerveknek* de éppen ezért működésbe kell hozni ezeket a szerveket, hogy mindenkire nézve kötelező erejű döntéseket hozhassanak* A törvényesség megőltalmazásá- nak eredményessé tételéhez elsősorban világos, tiszta értelmű, korszerű jogszabályok szükségesek. Hatalmas revíziót kell elvégeznünk egyházi törvényeinken, nemcsak azért, mert a három új zsinati törvény kivételével még annak a társadalomnak a gondolkodásmódját tükrözik, amely társadalmat azóta a szocialista társadalmi életszemlélet felváltotta, de azért is, mert a négy egyházkerület beosztásán alapult és kizárólag gyakorlati szempontból nézve is rengeteg elavult és felesleges jogszabályunk van. A zsinatnak tehát folytatni kell megkezdett törvényhozási munkáját. Az alkotmány- és jogügyi bizottságnak, valamint a zsinatelőkészítő bizottságoknak alapos körültekintéssel kell az előkészítő- munkát elvégezniük, annál is inkább, mert a három új zsinati törvény beillesztése az eddigi jogrendszerbe végrehajtási utasításr- sial még meg sem történt, és így jogbizonytalanságok vannak a hatásköri kérdésék terén is, szabályrendeletek alkotásának kérdéseiben is stb. Ehhez természetesen idő kell, de minél később látunk hozzá, annál inkább érezzük, hogy a jelenlegi jogszabályok mellett a törvényesség megvédése igen bonyolult és nehéz feladat. A szocialista jog fogalmát is szeretnénk közelebbről meghatározni az egyházi közvélemény számára. Az a történelmi jelentőségű változás, amely Magyarországon az elmúlt 12 év alatt lezajlott, egész államrendszerünk s ennek következtében egész jogrendszerünk jellegét is megváltoztatta, alapjaiban átalakította. Jogrendszerünk lényegére nézve szocialista jogrendszerré lett. Ezt tükrözi Népköztársaságunk Alkotmánya. A népi demokratikus jogfejlődés azonban nem helyezte a régi jog egészét egy csapással hatályon kívül s nem alkotta teljesen újjá a meglévő jogszabályokat. Felhasználta és felhasználja a régi jogszabályokat is az új feladatok ellátására. A korszerű jogszabályalkotás tehát nem jelenti azt, hogy azokat a jogintézményeinket, amelyek a jelenlegi — idejét múlta — egyházi jogrendszerünkben kialakultak, mind ki kell cserélni. Ellenkezőleg, be kell őket illeszteni új jogrendszerünkbe. Azt hiszem, abban is egyetért velünk az egyházi közvélemény, hogy az egyházi alkotmány szervezeti és kormányzati részének kiegészítése és módosítása tárgyában hozott E. T. II. te., valamint az egyházi törvénykezésről hozott E. T. VIIL. te. megérett a korszerű átdolgozásra. A törvényes és békés megoldás érdekében arra kérjük az egyházi közvéleményt* hogy a törvényesség megóvásának Ügyöt tefdmtee agyai temleges nézőpontból nézve és ne élezze ki a részletkérdések megvitatását, hanem* tisztelve egymás véleményét, megbecsülve egymás bitét, merjünk szeretettel hozzányúlni ehhez a kérdéshez és intézzük is él egyházon belül. Népköztársaságunk Alkotmánya a vallásszabadságod: biztosítja* A mi feladatunk ebbe az alkotmányos keretibe beilleszteni az egyház intézményednek közigazgatását is. Tiszta, áttekinthető* világos* korszerű jogszabályokat alkotná és azokat betartani hitünk és meggyőződésűink szerint.- -„Mert aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte.** KÉT KICSI FA Mikor születtél: akkor fiitettem. Es most már virágba lobbant az ága. Ma öt éve — azon a tavaszon hoztam a piacról egy füttyös reggelen s fölébe tűztem szép neved: Beácska* Emlékszem: nreSy remegéssel ástam a gödrök Állítottam karót melléje. Csináltam nyolcas kötési hogy vihartól, széltől gyenge éltét : legyen, ami megóvja-védja, Öntöztem, kapáltam a tövét* Kigyomláltam minden hitvány gazt) Őriztem fagytól, forróságtól és trágyáztam, ha jött a tavasz* Nyestem, igazítottam koronáját, hadd törjön merészen a fény felé. Példázza életünk győzelmes álmát s harangozzon boldog jövőnk elé* És így nőtt a kicsi fa. És így nőttél együtt vele, te* Míg egyszer* pár év múlva aztán* egy szép nap hajnalán a házban új virág fakadt, új mosoly, új remény s a kis fa mellé még egy fát tettem fai Mily szép nap volt Fénylő reggel. Fény pásztázott a kertben. A napsugár dalolt. A füvön ezüstharangként apró harmatcsepp csillogott millió. S én boldogan írtam fel az új nevet: Ildiből Most itt van a két kicsi fa virágba borulva. És itt vagytok ti is ketten* Két kicsi unoka. És kézen fogva vezetlek. Megsimogatom szöszbe fejetek* Éljetek, viruljatok! Nőjetek nagyra! Örömre, békére, nyugalomra* A beteg világ szíve megnyugszik. Dobbanása elhallszik idáig. De mély éjjelen s fénylő nappalon még küldi jelét az élő borzalom. Am, őrző-két karunk védve-véd: Megoltalmazzuk elszánt szerelemmel a gyermekek s a fák új életét* BARTALIS JANOS (Á neves erdélyi költőnek versa az Erdélyi Magyar Evangélikus Egyház 1958. évi Naptárában jelent meg.) // hallgatnak az ágyúk" Május. Ilyenkor életszaga van a levegőnek. lAprilis, a „minden csínyre friss” kamasz, ifjúvá érett. Virágbdborult almafák körül ezer méh zeng mámoros zsoltárt. Elet, élet. Béke. t— En most egy tizenhárom év előtti májusról emlékezem. Pontosan május kilencedikétől. Akkor, kora hajnali órán, hangzott el a német „főhadiszállás” utolsó rádióüzenete: „An allen Fronten schweigen die Geschütze” — minden fronton hallgatnák az ágyúk. Akkor, 1945. május 9-én, ért véget —■ így reméltük legalábbis sokan — a második világháború. Három földrész megszámlálhatatlan városa lett romhalmazzá s hatvan millió halott teteme borította a csatatereket. Es az emberek szívéből — mily elkoptatoti s itt mily igaz szó — elemi erővel tört fel a vágy: békét, — soha többé háborút! S mintha ez a ragyogó májusi reggel is azt hirdette volna: új élet, új reménység fakad a borzalmak éjszákéi után, a romon virág. Képek villannak fel előttem, annak a napnak az emlékei s e képek oly kísértetiesen idézik a múltat s intő jelei a jelennek. Látom a cseh partizánok által lefegyverzett s összeterelt német foglyök szürke tömegét. Köztük sok tábornok vagy törzstiszt, amint — tettetett vagy valódi — undorral hányja le magáról hatalmának s harci mesterségének jeleit: a látcsövet s a térképtáskát —> ma talán ugyanezek az új német NATO-hadsereg vezérei. S látom a hadifogságból megszabadított orosz katonát, aki könnyes szemmel csak egy szót ismételget: mir, mir, — béke, béke! m Látok fellobogózott, virágdíszes városokat, ahol még füstölgő üszkok között, sírva-nevetve ölelik egymást felszabadult szívvel ismeretlen emberek. Mint lidérces álom szorító burka pattant fel akkor valami; a szó eredeti értelmében bilincsek hullták le és zárak nyíltak fel. Álltam koncentrációs tábor kapujában, mely felett még ott hivalkodott a hazugul álnok felirat: „Arbeit macht frei” — a munka szabaddá tesz!, s látom hogy árad a füstölgő halálkemencék tövéből a halálraszán- tak életre mentett tömege: magyarok és csehek, zsidók és franciák, oroszok és jugo- szlávok, lengyelek és görögök, kiknek nem volt más bűne, mint hogy hazafiak voltak, más nép, faj és ország gyermekei. Arcukon, testükön a kiállott szenvedések nyomai, — láttam a csontvázzá aszott tetemeket és a korbácsütések sebhelyeit. Egy roppant nép- vándorlás indult meg akkor: elhurcolt százezrek keltek útra, volt akikért repülőgépet küldött a távoli haza, mások teherautón, 'kibontott zászlókkal s a legtöbben gyalogszerrel, elárasztva az országutákat, csíkos ruhájuk félelmes mezében, szívükben egy repeső vággyal: haza, haza... S a zsendülő májusban bizonnyal sónak szívében az a reménység bontott szárnyat, amit e korszak legnagyobb magyar költője így énékelt meg: .........Nyarakra gondolunk s hogy erdeink ma jd lombosodnak s bennük járni jó, és kertjeinknek sűrű illatában fáján akad a hullni kész dió! s arany napoknak alján pattanó labdák körül gomolygó gombolyag, gyereksereg visong; a réteken zászlós sörényű, csillogó lovak száguldanak a hunyó nap felé! s fejünk felett majd surrog és csivog a fecskefészkektől sötét eresz! így lesz-e? így! Mert egyszer béke lesz.” (Radnóti Miklós: Himnusz a békéről, 1938.) A költő már nem érhette meg e reménység betelését s azt a májust sem. Félesztendővel azelőtt áldozatául esett a fasiszta gyilkosoknak. De hát a többiek? A százezrek- és milliók, akik akkor szabadság s béke új illatát szagolva indultak útnak, keresve az otthoni ösvényt s építeni új életet a romok felett? E milliók nem érezhetnek-e keserű csalódást, ma, a tizenharmadik évfordulón s mi mindannyian, akik átéltük azóta a hidegháború változatait s annyiszor sodortattunk a forrónak is szélére, oly politikusok jóvoltából, akik szerint nem árt néha elmenni a háború szakadékának szélére, oly politikusok jóvoltából, akik szerint nem árt néha elmenni a háború szakadékának szélére s abba betekinteni. E nap tanulsága az évfordulón: a béke becses cél, amiért fáradni, küzdeni nem lehet eleget. Állandó feladat, mely legjobb erőinkért kiált. Őrködni kell, hogy az ágyúk valóban hallgassanak — hányszor szólaltak meg azóta is itt-ott a földtekén ,s szálának ma is Algériában s Indonéziában — hogy a tizenhárom év előtti májusi hajnal reménysége végre iga* zán valósággá váljék. Hromadka professzor írja az elmúlt év de* cemberében Prágában tartott teológiai konfe* rencián elmondott előadásában: „Az a ka* tasztrófa, ami 1914-ben kezdődött, a mai napig sem fejeződöt be. A második világhá* ború csak kiélezte a válságot. Keresztyén, vagy úgynevezett keresztyén népek a felelősek a válságért, amely az 1914-es világháború katasztrófájába vezetett s ugyanezek a felelősek a második világháborúért is. S ezek az úgynevezett keresztyén népek ma sem háríthatják el maguktól a felelősséget azért, hogy ebben a helyzetben, amibe jutottunk, mi a teendő.” Igen, hiába hallgattak el akkor az ágyúk, a háborúnak még mindig nincsen igazán vége. A szíveknek, az elméknek s az indulatoknak kell gyökerükben megújulni, hiszen meg van írva: „Aki haragszik az ő atyjafiára, méltó az ítéletre“ (Máté 5,22). Á háború testvérgyilkos bűne a szívekben érik tetté■». Itt van az egyház békeszolgálatának nagy ét ígéretes feladata: a szívekben kell kioltani á gyűlölség, harag, irigység, bizalmatlanság lappangó parazsát, hamu alatt hamvadó üszkét. S elültetni a megbékélés, a minden emberi megbecsülő megértés, bizalom és jóakarat palántáit. Azon a májusi hajnalon, amikor a béke reménye oly szép virágot hajtott az emberi szívekben, még nem volt ismeretes az az ártó felhő, melynek árnyéka alig három hó múlva az emberiség sorsára ráborult s azóta szinté egész látóhatárunkat befödte: Hiroshima, Nagaszaki, 1945. augusztus 4. ... Most, hogy e veszély egész félelmetességében látszik, csak annál intőbb s elkötelező az évforduló■. Groó Gyula
