Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-05-04 / 18. szám

Tudja-e a nyájas olvasó, hogy mik voltak hajdanta a végvárak? A magyarság, s a keresztyénség, az élet védelmezői a törökvilágban, a „gyepük” — határszélek — erősségei, megrakva elszánt kis csapatok őrségével, szüntelen vigyázásban, hadakozásban a békebontó törökkel s utóbb a némettel is. „Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél —“ — énekelte jó Balassi Bálint ezelőtt vagy 400 esztendővel.

Tokaj régen

Tokaj vára efféle véghely volt egykor s a magyar történelemben mindenképpen neyezete3 helység. Zápolya Jánost itt választotta király- lyá a nemzetgyűlés 1526-ban és sokáig itt őrizték a királyi koronát. Ma is mutogatják h városban a telket, ahol egykor Zápolya kastélya állott. Később Bethlen Gábor fejedelem kötött itt nevezetes békét s itt bontotta ki a szabadság zászlaját 1703-ban a nagyságos fejedelem,

táns összefogásnak: a pataki vár s kollégium kisugárzó szelleme közös történelmi múlt ezer emlékét idézi.

Űtban visszafelé Tiszalökön, a híres Tiszai Erőmű duzzadó, pezsdíilő életű új városában álltunk meg istentisztelet tartására. Itt is a református gyülekezet nagyterme ád hajlékot. Az ötödik szolgálat ez már ma s utána jólesik az egyik evangélikus család vendégszerető meleg otthonában egy órára megpihenni. E sorok írója azonban nem, érzett semirú fáradtságot akkor, sőt felfrissült az 'ge szolgálatában, az igére szomjas szívek között. Mert mindenütt igazi, isten tiszta igéjére vágyó, gyülekezetét talált, ha számban kicsinyt is, 3 milyen szívderítő s erősítő tudtat volt, hogy itt mindenütt, az igére várnak' s nem egyházpolitikai szenzáció reményében sereglenek fel tö-- megesett, mint némely budapesti gyülekezetben.

A tokaji gyülekezetnek nagy s nevezetes múltja van. Az evangéliumot Batizi András magyar reformátor

hirdette itt először, s 3 volt az első

evangélikus gyülekezet lelkipásztora. Ezután, ez az egész táj a kálvini reformációhoz csatlakozott és a maroknyi evangél iku ss ág sokáig Cekeháza filiája volt. 1783-ban szervezik újjá a gyülekezetei is, ekkor épült barakk stílusban a kedves kicsiny templom s a hatalmas egyházi épület, melyben a lelkészlakás is van. Főleg németszármazású kereskedők duzzasztják ekkoriban a mostaninak három-négyszeresére is a gyülekezet lélekszámát. 1850-ig németnyelvű istentiszteleteket is tartottak itt.

Az egyházi végvár jövendője

Azután? A világhírű tokaji szőlőhegyet a múlt század végén meglepte a filoxéra s a szőlő pusztulásával

kenyerét vesztett lakosság jó része vándorbotot vett a kezébe. Most nagy tervei vannak a kormányzatnak a tokaji szőlőgazdálkodás felújításával. E tervek valóraválása az evangélikus gyülekezet életében is új fordulatot hozhat. A tanulság e példán is oly kézzelfogható: egyházunk s nemzetünk jóléte s jövője ezer szállal van összefűzve. Bizonynyal érti s egyre inkább látja ezt a tokaji evangélikus végvár maroknyi népe is. S akkor dicsőséges és izgalmas múlt után szép és ígéretes jövendő virrad Tokajra. Az evangélikus gyülekezetre is.

Groó Gyula

Az ember felfedezése

A FÖLD FELFEDEZÉSÉNEK kora lejár. A Déli sárikon a technika remek eszközeivel felszerelt expedíciók szinte centiről centire mérik fel a még ismeretlen területet és alig van már e földön talpalatnyi hely, mely ismeretlen lenne. Ma a természet belső titkainak és a világmindenség felfedezésének korát éljük. Egymásután épülnek az atomreaktorok és folyik az elemek bontása és kapcsolása. Tervszerű biológiai kutatások és kísérletek alakítják, irányítják a növény és állatvilág arcát. Rakéták, műholdak vizsgálják, térképezik a légkör felső rétegeinek tulajdonságait, a kozmikus erők tevékenységét és hatását. Nem lehet eleget olvasni, tanulni, hegy legalább nagyjából, az 'általános műveltség követelményének megfelelően lépést tartsunk az előrehaladással. S miközben szédülünk szinte a sok új ismerettől, tapasztalattól, titkok megismerésétől, elénkfce kerül egy mondat: „Nemrégiben Üj-Guineában

egy eddig ismeretlen földműves törzset fedeztek fel.” és egy másik: „A Kongó őserdeiben a kistermetű pigmeusok még ma is főleg vadászatból és gyűjtögetésből élnek.” — Megdöbbentő mondatok.

ITT IS OTT IS ELŐKERÜLNEK

II felfedezetlen embercsoportok, melyek

Móricz Zsigmond felvidéki és szlovákiai írásai

«axoczi Ferenc. Meg előbb, a híres hegyaljai 1 parasztfelkelés idején, nagyerejű Esze Tamás hadainak zsivaja verte fel a tájat. Boltozatos, hatalmas, titokzatos pince, falain a bort érlelő híres tokaji nemes penésszel, őrzi ma is a nagyfejedelem emlékét: Rákóczi pincéje. S egy tornyos, erkélyes épületet Bercsényi kastélyának tud a közhit.

... és ma

Tokaj ma is véghely, de másféle értelemben. Az evangélikusság végvára. Egyik legnagyobb szórványgyülekezetünk, a nagyságot azonban területére kell érteni. 22 faluban, a Tisza és a Bodrog partján épült köz- , ságekben. elszórtan él összesen vagy 180 evangélikus lélek. Legalább is ennyit gyűjtött belőlük össze eddig a kereső lelkip.'sztori szeretet. Ebből alig 80. lakik a Tisza s Bodrog szögletében épült 5000 lakosú Tokajban.

Ennek a kiterjedt szórványgyülekezetnek egy kis részét jártuk be a verőfenyes húsvét utáni első vasárnapon Tarjáni Gyula lelkésszel, ez evangélikus végvár pásztorával. Tiszadobra mentünk, a gyülekezet egyik legtávolabbi szórványába s jó 40 kilométert döcögtünk úttalan utakon, mire odaértünk. Ütközben felszedtük az egész tisoadadai szór- j ványt: összesen 4 evangélikus lélek j csatlakozott hozzá k. Így is alig másfél tucat evangélikus ült a hatalmas, szép famennyezet es, műemlék református templom padjaiban, amikor a délutáni istentiszteletet tartottuk.

A református parókián szíves testvéri vendégszeretet várta az evangélikus atyafiakat, aminthogy általában az e vidéken sokszorosan erősebb református egyház mindenütt testvéri, megértő segítséggel támogatja az evangélikus gyülekezetét. Jó hagyományai vannak itt a protesMóricz Zsigmond utolsó írásművében a „Hortobágyi tavasz lélekzeté”- ben idézőjelbe téve egy különös szóval találkozunk: „kahanyec”. Ez a bányamécs szlovák neve. Idézőjelbe teszi, mert ezzel is jelezni akarja, „hogy ez a szó másunnan van az alföldi puszta megragadó 'képében, más vidék fogalma, de az író helyet szorít néki a Hortobágy rézkarcán, a 'k'sgömöri bányamécsnek.” Nem az írói képzelet szeszélyes játéka következtében szorít helyet a felvidéki szónak soraiban. A Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó „Este tűz mellett” címen megjelentetett könyve 46 Móricz-elbeszélésben, cikkben, rajzban mutatja be. hogy ezt a tősgyökeres magyar írét, — „aki olyan igazmondó író volt, mint senki a világon” — milyen erős szálak fűzték a Felvidékhez, Szlovákiához és népéhez. Az írásokat Szalatrai Rezső válogatta össze s ő írt a könyvhöz igen figyelemreméltó, szépmívű előszót.

Móricz Zsigmondot édesanyja, Pallagi Erzsébet rokonságán át sok szál fűzte már gyermekkorában a Felvidékhez. Otthonossá azonban első felesége, a tragikus' véget ért Holies Janka tette számára ezt a tájat s népét. Az evangélikus Holies Jarka gömörj volt, egy nagyon szerény körülmények között élő banya- írnok leánya. Fitestvérei a losonci gimnáziumot járták, ő a pozsonyi állami leánytanítóképzőben végzett. Vashegyen, Nagyrőce közelében kötöttek házasságot. Egyik gyermekük is a Felvidéken halt meg. A rozs- nyóiak sohasem feledkeznek meg a „Bandika” feliratú kis sír ápolósáélményt, megírnivalót. az író éveken át felesége szülőföldjétől kap.” Ezéken a nyári utakon ismeri meg a szlovákokat is. „Ügy nézi őket, mint a saját népét.” A Felvidék életéből meríti témáját három regénye: a „Harmatos rózsa”, az „Istenhátamö- gött”, és a befejezetlenül maradt „Jó szerencsét”. A kunsági „Kerek Ferkó”-t is Brusznón írta.

1927-ben, mikor először lépi át az új határokat és országos körútra indul Szlovákiába, az őt körülvevő pozsonyi fiatalság csodálkozva nézi mennyire otthonosan találja magát közöttük. Szalatnoi Rezső, mint fiatal diák, kalauzolja a városban. Neki mondja egyik este: menj szépen dolgodra. úgyis sok időt áldoztál ma nekünk, én egyedül szeretnék lenni. Én ismerem ezt a várost, régóta ismerem, no szervusz! Lassan elindult a néptelen esti utcákon, Holies Jankának emlékét, kereste. „Ez az asszony nemcsak modellje volt, hanem sugallmazója, kritikusa” — írja róla az előszó. „Neki köszönhetem, hogy ime eljutottam idáig, hogy értékelni tudom minden emberi faj munkáját, s azt egy er lő értékű tényezőnek tartom a műveltség terén. Szlovákiára mindig szívesen gondolok vissza.” — Így nyilatkozott maga egy későbbi 1930-as látogatása alkalmával. Németh László szerint Móricz Zsigimond megbocsátotta magának Janka halálát. Szalatnai szerirt ben- sejéteen sohasem bocsátotta meg magának ezt a halált. „Elvesztette Jankát, hogy maga mögött érezze, mint múzsát.” íme egy művelt, szigorú erkölcsi mértéket szem előtt tartó

felvidéki evangélikus asszony szerepe és szolgálata egy nagy magyar író életében . ..

1927 után Móricz majd minden évben ellátogat Szlovákiába. 1930-ban Prágába is, eljut. Meggyőződése, hogy az utódállamokban nem fejlődhet ki más magyar kultúra, mint Magyarországon. „Nekem semmi közöm sincsen a politikához, de igenis ahhoz van közöm, hogy aza mindössze is kevésnyi magyarság amely különböző országokban él Közép-Európá- ban, együtt érezhessen a magyar kultúra összefogó erejében és a magyar nyelv közösségében.” — mondja egyik pozsonyi sajtónyilatkozatában. A józantalan irredentizmus lázában élő akkori Magyarország mégis hajszát indít elle'e. Demokratikus gondolkozásáért és a nemzeti elfogultság leküzdése érdekében végzett fáradozásáért Budapesten műkedvelő politikusnak tartják — a szakértők. Szlovákiában azonban sorra bevónul- nak írásművei a magyar iskolák tankönyveibe „Budapesten aratóma,- Pozsonyban érettségi téma Móricz Zsigmond.”

A gyűjteményből, mely most egyetlen keretbe foglalja Móricz szlovákiai írásait csupán egy kis riportját mutatjuk be ízelítőül. A szarvasi „Szrnka apóká”-val folytatott beszélgetése azt mutatja meg, milyen ísazlátó szemmel nézte a magyarországi szlovákok életét is. Igaza van Szalatnai Rezsőnek: „Az embert nemcsak születése határozza meg, hanem élményei is, Móricz Zsigmond egész életművében érezni lehet a kárpáti élményeket.”

Benczúr László

mélyen alatta vannak annak a mértéknek, ahogy mi látjuk az embert embernek. Nézd a kettőt együtt: a villannyal melegített és a test hőmérsékletéhez automatikusan alkalmazkodó ruhába öltözött embert és a torzonborz kagylóhéjjal faragot! dárdájú, 70 000 évvel elmaradt embert. Az egyik 350 vagy 500 ezer fok előállításán munkálkodik, a másik fával vagy kővel csihol szikrát nagy kínlódással. Az egyik másfél óra alatt átrepüli az óceánt, a másik órákon át bolyong irdatlan őserdőkön át néhány bogyóért.

De vajon, csak ezek a felfedezetlen emberek, akikre így véletlenül rábukkannak az őserdő mélyén? — Nem. — Azok az embercsoportok is felfedezésre várnak, akik ugyan ismertek, mint élőlények, de ’ nem, mint társaink az emberségben. Az ember felfedezése ezt jelenti: meglátni a (másikban az embert. Az embert, akit Isten hozzánk hasonlóan képére és hasonlatosságára teremtett, akinek meg kell adni a néki járó emberi méltóságot.

az ember Felfedezésében

nagyon el vannak maradva a világ sok helyén. Amíg pl. Afrikában különbség van ember és ember között, míg a világ másik felén a tudomány is csak arra jó sokszor, hogy igába hajtsa a gyengébbet, addig nem beszélhetünk arról, hogy az ember felfedezése befejeződött.

NEKÜNK, KERESZTYÉNEKNEK

itt nagy „missziónk” van. A bűn hályoga akadályozza meg az embert abban, hogy a másikban is embert lásson. De a Teremtő Isten a Krisztusban leveszi ezt a hályogot. Az emberré lett Krisztus elsegíji övéit az ember felfedezésére. Mindenkihez lehajló segítő szeretetével, bűnbocsátó igéjével, de mindenek felett azzal a mérhetetlen árral, amit élete odaáldozása jelentett, mutatta meg, hogy mit ér az ember.

Ezért- nyitja meg uzsorás markét Lévi és adja boldogan oda a szegényekben felfedezett embereknek aranyait. Ezért fordul az igével Péter a pogámyban felfedezett emberhez, Kornéliushoz. Ezért öleli kehiére a szökött rabszolgában felfedezett embert Filemon. Ezért lett a reformáció fürdőjében megmerítkezett Erdély a vallásszabadság zászlóvivője. Ezért állnak evangélikus eleink a szabadság, testvériség, egyenlőség kiharcolóinak élsorában és ezért emeljük fel szavunkat az ember elpusztításával szemben, az ember felemelésért ma.

HÚZZUK SZÍKEBBRE A KÖRT

és kérdezzük: a közvetlen környezetünkben nincsenek még felfedezetlen emberek? Felfedeztük már a beosztottban, a főnökben és (gondoljuk meg jól) a családunk tagjaiban az embert?

A NAGY FELFEDEZÉSEK IDEJÉN induljunk harcba az emberi felfedezéséért. Mert minden felfedezésünk értéktelenné, sőt károssá válhat, ha nem fedezzük fel és nem tudjuk éx’tékelni az embert.

Mezősi György

— Az új konfirmációs emléklapok május közepére készén lesznek. Már most megrendelhetők 1 irat terjesztésünkben.

Moricz Zsigmond:

SZRNKA APÓ KA

A. kiskapu nyitására két kis kutya fut elő szeles csaholással. Finom úri kutyák, az egyik spitz, a másik puli.

A tornácon áll egy magas öreg parasztember ingujíban, mellényben s rájuk szól:

— Ne bánosát, na.

A kutyák rögtön udvariasságra fordítják az ugatást.

— Tesik kirem, örülök a meg tiszt eile tisnek.

Apóka tótember. Ez az egész város tót. Pár

éve ünnepelte a telepítésének kétszázadvk forduló évét. Szarvas.

Az öregek közt, kivált a tanyákon, még most is vannak, akik egy szót sem tudnak magyarul.

Aki tanulmányozni akarja, hogy történik egy fajtának beolvadása egy másik fajtába, vagy az akklimatizálódása, vagy az áthaso- nulás: az jöjjön ide s megláthatja, hogy ez a tótság lelki ossz étét elében ma ugyanaz, mini a magyar földmívesség.

Ahogy beléptem az Apóka háziban az első Szobába, ugyanazt találtam, azt az érzést, hangulatot és bizalmasságot, mintha Kisújszálláson megy be az ember egy jó gazdához. Szinte tágra nyitottam a szemem, az Ayóika felesége. a Mamóka, ugyanolyan mozdulattal sü- rög-profí: ugyanúgy van öltözve, ugyanúgy néz és érez — félve szíveskedik az idegen körül ...A szoba is ugyanaz... Ugyanaz az asztalos csináUa az uras bútort, de a karoslóca ott ran a- 1RnriX sn-okban. a két ablak alatt, melyek közül egyik az udvarra, másik az utcára néz. 1

Csak env doloaban van lényeges különbség, a nyelvben, De ez is úgy tűnik fel, mintha csak dialektus volna. Mert itt mindenki egy saját magyar nyelvet beszél, és annyira egyformán, hogy meg lehetne a törvényszerűségeket állapítani benne.

— No, bátyám uram, azt mondja meg nekem, hogy setkat változott-e. sokat fejlődött-e Szarvas a maga fiatalkora óta?

Felnevet Apóka.

— Kirem, mi szarvasi emberek sémi se fej- lődínk.

A szavak színe furcsa, de amint ott ül ez a fölényes öreg ember s önérzettel s mi több, öngúnnyal mondja ezt: az remek.

— Most is kákái vadászaton, hogy vacsoráztunk, felhozta nip, hogy a kisaranykeresz- tesnek tegyünk oda arck.pit emlikül, hát mondna'k, hogy senkinek sincs arckipe. Azir kell teni... In igazságos vagyok, in nem szpk- tam hazudni. Ez az ember megérdemli, mert mikor Inkey család, Mitrovszky család, Koh- ner-féle birodalmat eladták nyóevánas ivekbe, ü volt a nip elöljárója s ű csinálta, hogy ki mit tudott írhatott, vehette s a grófok vagyonukat megvásároltuk, külön-küiön, ki mennyit. így 'meggazdagodott szarvasi nép...

Kissé zavar eleinte a beszéd szintaxisa, de a gazda arca oly nyílt és szeme oly sugárzó, s nyaka oly önérzetes, hogy érteni -kell, milyen okos és messzelátó politika, emléket állítani annak, aki tudott valaha a nép vezére lenni.

— Ez a Kis amit akart, keresztül vitte.

Az öreg gazda, akit Szarvason Apókának hívnak’, nevezetes ember. Nagy jóltevője az egyháznak. Most is, amint felgyújtja a villanyt, azt mondja;

— Először in vezettem be szarvasi gazdák közt, egy nap ide, másnap az oltárra.

önérzettel szól barátjáról, Kisről, aki aranykeresztet kapott a királytól valaha és keresztülvitte, amit akart.

És ő is keresztülvitte, amit jónak látott. A falon nagy emléklap aranyrámában, amelyet a Vöröskereszttől kapóit, s egy bekötött alou- mot hoz elő, amelyben nagy alapítványának okmányai vannak. Tizenöt hold földet szánt rá, hogy árvaházat alapítson.

Nevet.

— In mint firfiember akartam tudni, hogy az asszony mit szól. Mondjam neki, hogy tizenöt holdat árvaháznak adok. Csak azt mondta rá: „Hát nekem mi?"

Nagyot nevet.

— Megmondtam neki, én öreg vagyok, há-% borúba nem voltam, próbáltam, hogy in is szenvedjek valamit. Tizenöt hold földet odaadok, akinek elesett apjok. Azt mondta rá: „szip lesz apóka, nagyon szip lesz”. Hát adattam, csináltam végrendeletet, jut neki is, sZe- ginyeknek is.

Valami olyan kedvesség van benne, mint egy pátriárkában. Semmi affektáltság, semmi póz, valami alázat van az önérzetében. Arisztokrata.

— Büszke vagyok tetteimre — mondja őszintén —, alapítottam tájfajtát, egy esztendeig én írkáltam össze gazdák nevit: rósz lovaink vótak. Noniust akartam, gróf Dőrsi úgy szerette engem, hogy jött: „Hol az én Szren- kám?" és üdvözöltem. Ma már ötszáz darab kancát tudunk bepárosítani. Noniust... ki van tüntetve Szarvas lótenyésztéssel, olyan tájfajta nincs sehol, mint Nonius.

Valóban erre büszke lehet ez a hetvenhat

éves öreg ember. Mert semmi sem nehezebb, mint egy községet miami új kísérletbe belevinni.

— Hosszú hajat viselt az apám, avval is hót meg. Vótak akkor még, aki sose nyíratta meg magát. Kenték a hajaikat zsírral, az vöt a dísz. Az ing ujja nem vót begombolva és csak így irt, a hasig: nyáron leigett háta, hasa; tilen megfagyott... Mikor mentem katonának, lenyiráttam hajam, azóta így .. Szip idők vótak ... fonókábá, fcsztúkába mikor jártunk. Tizenhét éves voltam, mondtam szekeret be tudom fogni, mehetek szeretőt keresni... tizenkét lány csinált mind.g együtt fonókát; vót tambora, aki játszott, a többi föltette rokkát kemencére és táncoltunk csárdást. Szombaton volt a tollfosztóka. Aki legény udvarolt, kilopta Öregasszonyok szitájából a talut s vitte a lánynak, aki három talut tett ujja közé és azt mondta: „Jankó Szrnko fosztani“.

Melegen nevetgél, kipirul a kedves emlékekre.

— Tízkor adták túrós gubát, mákos kukoricát, tizenkettő után szigyen vót maradni. Akkor minden legény hazakísérte a párját... Kisőbb már ott is hált. Így feküdtünk ezen a két lócán, fejjel össze, a két ablak alatt... Lehetett csók, de nem bántottuk egymást...

Két világ képe vili ózik egyszerre, a. múlt és a jelen: de hol a harmadik, a jövő?

Magyarország ma építheti meg ezt a jövőt. Fegyvertelen jövőt, a kultúráét.

Ez az öreg ember, aki minden szavában és gondolatában a jó magyar állampolgár típusa, egész életével mintha egy nagy elvet képviselne: az egységes emberiség magyar típusát,,