Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-04-27 / 17. szám

A Lelkészi Munkaközösségek életéből A BÁCSKISKUNI EGYHÁZME­GYE lelkészi munkaközössége ápri­lis 15-én ülést tartott Apostagon. A lelkészi munkaközösség foglalkozott egyházi életünk időszerű kérdéseivel és ezzel kapcsolatban nyilatkozatot fogadott el, amely így hangzik: „1. Egyházmegyénk Lelkész! Mun­kaközössége kijelenti, hogy az egy­ház és az Állami Egyházügyi Hiva­tal között lefolyt tárgyalások befe­jező Nyilatkozatát (megjelent az Evangélikus Élet 1958. január 26-i számában) teljes egyhangúsággal el­fogadja. 2. D. Ordass Lajos püspököt biz­tosítjuk szeret etünkről és kifejezzük azon óhajtásunkat, hogy továbbra is az egyházkerület püspöke legyen, ugyanakkor határozottan kérjük, hogy jelenlegi álláspontját vizsgálja felül, az egyházkerület békés életé­nek biztosítása céljából rendezze vi­szonyát az állammal és az Egyház­egyetem elnökségével, az ET. 1953. évi V. tf. 54. §-a alapján pedig az egyházkerület felügyelőjével. Örül­nénk, ha kérésünket lelkiismereté­vel össze tudná egyeztetni, mert egyébként nem haladhatnánk együtt. 3. Továbbá kérjük D. Ordass La­jos püspököt, hívja össze elnöktársá­val együtt az egyházkerület presbi­tériumát, tárgyaljon esperesi kará­val, és így keressék együtt azt az utat. amely szocialista hazánkban egyházunk számára helyes út. 4. Szívünk vágya, hogy egymás terhét hordozva, kölcsönösen hordoz­zuk el egymást szeretetben, mint ugyanannak az Ernák. Jézus Krisz­tusnak elhívott szolgái, a Magyaror­szági Evangélikus Egyház minden gyülekezetének javára.” A BORSOD-HEVESX EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközössége április hó 15-én ülést tartott Mis­kolcon. Az ülésen megjelent Lobko- vicz Sándor, az Állami Egyházügyi Hivatal megyei előadója és résztvett azon Groó Gyula, a Sajtóosztály ügyvivő lelkésze, az Evangélikus Élet felelős szerkesztője is. Az érte­kezleten Tarjáni Gyula tokaji lel­kész tartott előadást. Az előadás ala­pos teológiai felkészültséggel szólt hozzá D. H. Gollwitzer bonni teoló­giai professzornak .,A keresztyénség felelőssége az atomfegyverkezés ügyében" című tanulmányához. Az előadást élénk eszmecsere követte, amelynek során az a vélemény ala­kult ki a lelkészek között, hogy tel­jés erőnkből támogatnunk kell Goll­witzer professzornak ebben a kér­désben elfoglalt határozott és félre­érthetetlen álláspontját. Az értekezleten az egyház sajtó­munkájáról és a gyülekezeti biblia- szolgáiat kérdéseiről Groó Gyula tar­tott előadást. A kialakult eszmecse­rében az egyházmegye lelkészei szá­mos javaslattal segítették elő egy­házunk sajtószolgálatát. és a kibontakozás útját. Az előadás után az egyházmegye lelkészei a kö­vetkező nyilatkozatot tették: Április 9-i LMK gyűlésünkön tett nyilatkozatunk tájékozatlanság miatt elhamarkodott volt. Sajnáljuk, hogy ez a tájékozatlanságunk olyan össze­függésekbe sodort bennünket, ame­lyeket magunk sem akartunk. A jobb tájékozottság reményében már­is ki kei! jelentenünk, hogy egyolda­lúan láttuk egyházunk feszült kér­déseinek okát. amikor azt a válság kirobbanását előidéző közvetlen kö­rülményekben kerestük. Sőt inkább vissza kell tekintenünk az 1956 őszéig terjedő időre, mert a válságot előidéző szálak odavezetnek vissza. Ezért az azóta eltelt időszak vizsgá­latában kell felmérnünk a bekövet­kezett hibákat és keresni azokra az orvoslás lehetőségét. Ügy látjuk, hogy a hibák orvoslásának elkerül­hetetlen következménye volt az egy- hnzkormányzatban 1957. év végén és 1958. elején beállott személyi átcso­portosítás, ami törvényes megindu­lása annak, hogy a feszültségek rendeződjenek. Kívánatosnak dart-1 j«.k. hegy egyházunk, jelenlegi két | püspöke és felügyelőié egymással • megértésben kormányozzák egyhá- i zunkat. Az idő túlhaladott azon. hogy a bizalmi kérdés felvetésével rendez­hessük kérdéseinket, mert az nem­hogy segítené törvényes tisztük be­töltésében az egyház vezetőit, hanem még inkább bizonytalanná tenné a kibontakozást. Sajnálattal látjuk, hogy az egyház­kormányzatnak sok, intézkedése az elmúlt évben egybeesett az ellenfor­radalom eseményeivel. Ezeknek elvi tisztázását és gyakorlati helyesbíté­sét szükségesnek tartjuk. Egybefog mindannyiunkat az a meggyőződés, hogy egyházunknak a szocializmust építő népünk között kell munkálkodnia, segíteni minden .jő törekvésben, a béke megőrzésé­ben és életünk megjobbításában. Ezért helyeseljük és vállaljuk mind­annyian az egyházunk vezetői és ál­lamunk képviselői között január 21-én létrejött nyilatkozatot és az abbéi adódó tennivalókat, annak kö- ketkezménveit. Éppen ezért szüksé­gesnek és sürgősnek tartjuk, hogy egyházkerületünk felügyelője és püs­pöke hívják össze az egyházkerületi I presbitériumot, a meglévő és füg­gőben lévő kérdések rendezése cél­jából Isten áldása legyen egyházunkon, hazánkon, népünkön és annak veze­tőin. Isten sugárözönében TALÁN ÉSZREVETTÜK MÁR. nem teszi-e képtelenné az igét a szú­A PESTMEGYEI EGYHÁZME­GYE április 9-i lelkészi munkakö­zösségi ülése nyilatkozatot fogadott el. Ez a nyilatkozat — mint utóbb maguk is belátták — tájékozatlan­ságuk miatt elhamarkodott volt. Ezért az egyházmegye lelkészi mun­kaközössége április 16-án újból ülést tartott, amelyen Vállnt János espe­res előadásban ismertette a lelké­szekkel a jelenlegi egyházi helyzetet •azért tevékenykedne, hogy közelebb hozza egymáshoz a népeket és helyre­állítsa a népek egymás iránti bizal­mát. Azt szeretnék, ha a népek test­vériesen, kéz a kézben a béke felé haladnának. Történelmi dátum ez a kiállítás, mert a haladás és a béke­akarat jelentőségét hangsúlyozza. Baudouin király megnyitó beszé­dében ugyanezeket a gondolatokat hangsúlyozta: Az emberiség történelmének új szakaszába lépett. A tudomány soha nem volt annyira feltétele a civilizá­ciónak, mint napjainkban. Olyan erők felett rendelkezik az emberiség, amelyekre egy negyed évszázaddal ezelőtt még gondolni sem mert. Két út áll előttünk. Az egyik olyan fegy­verkezési verseny, amely azzal fe­nyegeti az emberiséget, hogy félel­metes következményként zúdítja rá mindazokat a felfedezéseket, ame­lyeket zseniáls tudósok elértek. A másik út az, amelyen haladva min­den szociális, politikai és szellemi el­képzelés különbözősége ellenére a megértés felé megyünk. Ez az út az egyedüli, amely egy igazi béke felé vezethet bennünket. Ennek a kiál­lításnak ia célja az, hogy serkentse az együttműködést és a békét. Vajha mindenki azzal térne vissza hazájá­ba a világkiállításról, hogy a régi civilizáció felett egy új humanizmus fejlődik, egy új humanizmus, amely nem rombol szét semmit, tisztelet­ben tart és felhasznál mindent, amit az előző évszázadok civilizációi alkot­tak. Ez az új humanizmus nem fej­lődhet, ha nincs meg a szükséges egyetértés és összetartás. A technika egyedül nem teremthet egy új civi­lizációt. Hogy a haladás tényezője lehessen, erkölcsi elképzelés fejlő­désére és közös, építő erőfeszítésre van szükség. , J.G. hogy milyen titkos rokonság van a fény és az öröm között. Hogy felde­rül a szív az első tavaszi sugárözön- ben! Az utcán még a vadidegenek is összemosolyognak. Viszont meny­nyire borongóssá tudja nehezíteni kedélyünket a vigasztalan időjárás! Meg is fordíthatjuk. Ha valami öröm ér bennünket, még a borús ég alatt is napfényben járunk, viszont hiába ragyog körülöttünk a napfényben fürdő világ, ha szomorúság teszi kö­dössé tekintetünket. Igen. mert az öröm a lélek napfénye, amely nél­kül nincs friss erőre kapó. életújító tavasza az életünknek. Egy, az em­beri lélek titkait kutató, híres tudós állapította meg. hogy az a lelki élet, amelyből sokáig hiányzik az öröm, elsatnyul. válságba kerül és beteggé válik. Ösztönösen tudjuk ezt, és éhe­sen tapogatunk az öröm legkisebb morzsája után is. mint ahogy a szó- bában nevelt virág nyújtózkodik az ablakon beszűrődő fény felé. Igeö. mert maga az Isten teremtett ben­nünket az örömre. Isten azonban nemcsak az öröm éhségét teremtette belénk, hanem arról gondoskodik, hogy Nála és Benne ezt az éhséget le is csillapíthassuk. Az Isten terem­tette világban és az Isten igéjében otthonos embernek azért tűnik sok­szor úgy. hogy zuhogb tavaszi verő- fényben jár. mert az Isten világa és igéje tele van az örömszerző Isten ajándékaival. AZ ÖRÖM SUGÁRKÉVÉIT egy gyújtópontba gyűjti össze Pál apos­tol ajkán a hatalmas ige: „Örüljetek az Úrban mindenkor!“ (Fii. 4. 4.) Nem igaz az tehát, hogy az Isten akarta keresztyén élet búvalbélelt élet. Ismertem valakit, aki meg­fogadta. hogy soha nevetni vagy mosolyogni nem fog. mert ez nem méltó ahhoz, akinek ura a Krisztus. Ez az ember tökéletesen félreismerte Krisztust, aki egyszer így szólt a ta- lítványaihoz: „Ezeket mondtam nek- ;ek, hogy megmaradjon bennetek az ín örömem, és a ti örömetek teljes egyen.” (Jn. 15, 11.) Krisztusban irörp lakott, s azt akarta, hogy ez V/, Öröm töltse be az övéit is. Ha az embereknek azért megy el a kedvük i hívő élettől, mert az az örömtelen emondás benyomását kelti bennük, ossz és hamis cégérei vagyunk a íitünknek. Vagy inkább olyat cégé- ezünk, ami bennünk van meg leg- ;evésbé. Az igaz, hogy aki Krisztust negismerte, az másban leli örömét, nint eddig, de ez nem változtat izon a tényen, hogy az életét nem . fejlógatás, hanem a szomorúságait egyőző öröm jellemzi. Hiszen mind- zt. amit Krisztus tett értünk, ebben* szóban szoktuk összefoglalni: evan- élium. Ez pedig nem jelent mást, lint örvendetes, örömót okozó hírt. örüljetek! — hangzik a felszólí­ts. Ha ezt egy fásult szívű ember allja, szomorúan megcsóválja fejét s azt mondja, hogy mindent megpa- ancsolhattok nekem, de ezt hiába arancsoljátok. Mondhatjátok-e a orús ég alatt, hogy nézze az ég kék- ;t, annak, aki hozzá még vak is? linek örüljek? Hiszen az öröm fel- ítelei hiányoznak — néz szét az el em ért célok, elröpült boldog évek, [vesztett lelklnyygalom, elsíratott ozzátartozók temetőjében az ember, 'em tudok már örülni — mondja a eges. kérges szívű ember, s bár ezer < volna az örömre, nem tudja már legmozgatni a halott szivet. Nem ízd-e kilátástalan szélmalomharcba 5 ige az öröm parancsával? S ha le­netet nem ismerő szó: minden'kor. AZ IGÉNEK ÖRÖMRE SZÓLl- TASA azonban nem a lelket és az emberi életet nem ismerő együgyü- ségből fakad. Sőt, nagyon is jól is­mer bennünket. Ezért teszi hozzá a kulcsszót: örüljetek az Úrban. A Jézus Krisztusban való hitben elég okunk és nagy lehetőségünk van az örömre. Jézus Krisztusban Isten az öröm mindig sugárzó napját ajándé­kozta a világnak. Itt élt közöttünk, s most már nem takarhatja el Is­tent előlünk az ismeretlenség felhő- függönye. Meghalt érettünk, s most már lekerülhet az örömöt fojtogató bűntől terhes múlt a lelkiismere­tűnkről. Feltámadott, s most már minden napunkat jelenlétének tuda­tában és erejével élhetjük. Felment a mennyekbe, s most már neveink fel vannak írva az Atyánál- Ha sen­ki nem törődik is velünk, ott is­mernek. Ha már senki nem fog em­lékezni reánk, ott még mindig sza­ft» rí tartanak bennünket, s Urunk majd pl jön, hogy a mi örömünket tel­jessé tegye. Most ugyan még nem mondhatjuk el, hogy az örömünk szakadatlan, hiszen a bűn és szomo­rúság a keresztyén embert is beár­nyékolja, de mindenkor erőt vehet rajta az ötöm, hiszen az öröm oka, a mi Urunk, el nem múlik, s a ke­resztyén élet záróakkordja mindig a Tőle kapott öröm,. Ezért érzi úgy a hitben kinyílt szemű ember, mint­ha kicserélték volna a. világot körü­lötte. Azzal, aki eddig képtelen volt örülni, megtörténik az a képte­lenség, hogy tud engedelmeskedni az öröm parancsának, mert megis­merte az Urat. A KRISZTUSBAN VALÓ HIT­BEN nemcsak ezer öröm okát tatéi-' ja meg az ember, hanem az elfá­sult szív is újra alkalmas lesz az örömre. Milyen, fogékonyak voltunk még gyermekkorunkban arra, hogy a legkisebb dolog is örömöt okoz­zon nekünk. A bűnbocsánatban Is­ten lehántja rólunk az évek hosszú során reánk ragadó kérget, s újra gyermekké tudunk válni. Ha kevés az örömünk, alapos a gyanú arra, hogy elvesztettük az örömre való érzé­künket. Ezért van az — számtalan­szor tapasztaljuk —1-, hogy ugyan­olyan körülmények között, az egyik ember miéig tud örülni, amíg a má­sik már elvesztette az élethez való kedvét. A hittel együtt újra fogé­konnyá válunk az örömre, mert az új szív egyik tulajdonsága az. hogy tud hálás lenni. A , hálás ember pe­dig nem veszti el szeme elöl még a legnehezebb helyzetben sem az ezer­nyi okot, amelyért hálás lehet. A koncentrációs táborokban .eltűnt kis Anna Frank írja naplójában a kö­vetkező sorokat: „Én mindenek el­lenére úgy találom, hogy még min­dig maradt valami szép az életem­ben. Ehhez tartom magam, mert így újra megtalálom Istent, s vele együtt lelkem, egyensúlyát. Amikor estén­ként ágyamban fekve így fejezem be imádságomat: Hálát adok Neked minden jóért, szeretetért és szép­ségért — ükkor ujjong az én szí­vem." Pál apostol is fogságban írta: örüljetek mindenkor az Urban! Mert az Istentől kapott öröm független a körülményektől, egyedül Isten jelen­lététől függ. Az Isten jelenlétében azonban még a tüdőnkbe áramló le­vegő is az öröm forrásává válhat, hiszen Isten meg nem érdemelt sze- retetéről beszél ez is. KÉT TELT POHÁR Éppen a reánk következő vasárnap gyö­nyörű Igéjét olvasom a Bibliából, amikor értesítés érkezik, hogy látogassam meg a Budapest-Deáktéri gyülekezetei és írjak arról a borzalmas eseményről, a nagy pesti árvíz­ről, amelyiknek éppen most van 120 eszten­deje. De nem könnyű dolog elszakadni az Isten Igéjétől. A szívem még csordultig tele van azökkal a csodálatos ajándékokkal, ami­ket Isten nékünk a feltámasztott Jézus Krisztusban ajándékozott és amelyekről az Efézusi levél második fejezetének 4—10. ver­sei szólónak. Ha valaki egyszer csendesen figyelő és kitáruló lélekkel olvassa végig ezeket a sorokat, akkor velem együtt köny- nyesen kell vallania arról, hogy milyen cso­dálatos az Isten, Aki bennünket a feltáma­dott Krisztussal együtt megelevenített, nekürúk életet és örökéletet, kegyelmet és hitet aján­dékozott, hogy mi szabadon és boldogan szol­gálhassuk öt és járhassunk a jócselekedetek nekünk elkészített útján. Kezdem újra át­élni a nagy keresztyén titkot, hogy Isten min­den nap, minden órában és minden percben annyi ajándékkal szépíti át a szívünket, hogy természetes és magától értetődő dolog, hogy a hálától kicsorduló szívünk tovább szépíti körülöttünk a világot... Ez az Ige zsong bennem, amikor belépek a Deák téri lelkészi hivatal ajtaján. KÉT KEHELY AZ ASZTALON... A lelkészek már várnak és két 'kehely vár a bársonyterítős asztalon. A szobában ünnepi csend van... A két ezüst' úrvacsorái kehely, mintha csak oltáron lenne... A lelkészek halkan mondjálk a két kehely történetét és én elkomolyodva érzem, hogy az emlékezés templomában vagyunk. s. A szívem csendesen imádkozik és mint annyiszor az oltár előtt, szentté szépülő kéz­zel felemelem az üres kelyhet... Lassan forgatom a kezemben az ezüstkehely oldalát és hosszan elnézem rajta a művészi munkába ötvözött különös képet. A Deák téri templomot látom ... előtte magas hullámok­ban csap fel a víz és a csónakokból kiszálló emberek menekülő tömege tódul fel a lép­csőkön az Isten mentő hajléka felé ... A kép fölött héber és német betűk ölelik át az ezüst kelyhet... Mint egy nagyon hálás, köszönő ember könnyei, úgy csillognak a betűk... „Egy hálás izraelita, Lőwy Her- mann, keresztyén testvérének, Nagy tiszteletű Láng Mihálynak azért, amit a szenvedő em­beriségért tett az 1838. márciusi szerencsétlen árvíz napjaiban...” Kérdező tekintetemre sietve válaszolnák a lelkészek. — Igen, a borzalmas emlékezetű pesti ár­víz idején a Deáik téri evangélikus templom volt ezen a részen a legmagasabb pesti épü­let. És amikor a halál hullámai minden élőt elsodortak, ide menekültek az emberék. Az emberek, akik a halál hullámai között egy­szerre megértették, hogy testvérék és min­denkinek egyformán van helye az „atyai” házban, az Isten hajlékában. Az emberek, akik a halál hullámai között egyszerre meg­tudták, hogy Isten megelevenítő Isten min­den teremtett gyermeke számára. Láng Mihály akkori német lelkész, a templom pásztora maga emelte be a küszöbre, az élet lépcsőire a halál karjaiból ide érkező testvé­reit. Amikor visszamentek a vizek, egy hálás szív visszatért és sírva tette le a lelkipásztor asztalára a hálaadás poharát. Hozta benne megmentett emberek köszönetének könnyét... Láng Mihály pedig, a lelkipásztor odavitte a telt poharat az oltárra. Alázatosan és imád­kozva. Hadd áldja meg az Isten és hadd töltse meg újra százaknak és százaknak az élet italával... Lassan kezembe veszem a másik kelyhet is... Ez már ismerős. Ma is ott van az oltáron.... Lehet, hogy azok közül, akik e sorokat olvassák, többen is vannak, akiknék ajkát egy úrvacsoraosztáskor már megérin­tette az ezüstkehely aranyos belseje... Ez a másik kehely 100 évvel később került az oltárra... Akkor is a halál hullámai sodor­ták végig a világot... A háború hullámai. ■. 1944-et írtak akkor és egy üldözött élet itt, ebben a templomban kapta meg Isten kezé­ből az élet megelevenítő italát... A gyö­nyörű kehely alapzatán ma is olvasható egy megmentett lélék hálája: .,Hálája és szeretete jeléül a Deák téri evangélikus templomnak. 1944. L. Gy.” — Odakünn kegyetlen kézzel aratott a halál... idebenn megmentő, ölelő karral valakit megmentett az Isten . .. KÉT TELT POHÁR AZ OLTÁRON ... Még néhány percig nézem a két kelyhet az asztalon és Isten szeretetének örök szer­tartása jut az eszembe. Isten atyai kézzel nyújtja telt pohárban a megelevenítő élet italát mindennap minden gyermekének, Meg­ajándékozott hálás gyermekek visszaadják Isten kezébe a poharat. És Ö újra kiosztja, megtöltve és megáldva benne a bűnbocsánat és a kegyelem örök italát. Hogy emberek, az Ö gyermekei éljenek, örüljenek, szeressenek és boldogok legyenek... Hogy békességben éljen a világ... Milyen szép és szent a kör­forgás Istentől az emberig és az embertől vissza az Isten kezéig ... Eszembe jut egy gyönyörű vers, amelyik arról szól, hogy az egész emberi élet egyetlen kézfogás. Isten fogja az egyik ember kezét. Ez a boldog ember fogja a másik kezével a másikat. Végtelen körben így fogják egy­más kezét az emberek. Míg az utolsó ember keze újra boldogan kapaszkodik az Isten kezébe. Jaj, ha valaki elengedi az Isten kezét, jaj, ha valaki elengedi a másik ember kezét... A két telt pohár az oltáron to,nítson ma minket gyermeknek és testvérnek lenni. Isten szent szertartásában telt pohárként boldogan odaadni a szívünket Istennek és minden embernek... Friedrich Lajos Ma az embereik két dologról be­szélnék. Mindkettő a maga nemében világra szóló és jelentős. Az egyik: a békéért folytatott küzdelem újabb jelentős lépése. Ezt a lépést a Szov­jetunió kormánya tette. A másik: a brüsszeli világkiállítás. Ezen a ki­állításon, amelyik április 17-én nyílt meg, felvonult a világ majdnem min­déin nemzete és szinte kirakta a világ szeme elé azokat az eredmé­nyeket, amelyekkel építi a maga hazáját és az emberiség előrehala­dását. Érdemes megállni egy pil­lanatra a világkiállítást megnyitó I ünnepségnél és emlékezetünkbe vés- I ni az ünnepségen elhangzott meg­nyitó beszédet. Két beszéd hang­zott él. Az egyiket Van Acker belga miniszterelnök, a másikat Baudouin be!ga király mondotta el. Van Acker többek között a kö­vetkezőket mondotta: Ez a kiállítás lehetővé teszi min­den résztvevő nemzetnek, hogy megmutassák az egész világnak, mi­lyen eredményeket értek el az új felfedezésekben. Ezen túlmenően azonban emlékeztetni akarja az em­bereket arra, hogy mit sikerült el­érniük közös munkával az emberi­ség jólétéért és további erőfeszítésre sarkalja őket, hogy megvalósítsák a népek közti békét és elősegítsék a szociális haladást, amely mindenki számára a jólét feltétele. A világ- kiállítás valamennyi nemzetnek le­hetőséget ad arra, hogy jobban meg­ismerje szomszédait, értékelje azok eredményeit és ezáltal hozzájárul­jon a népek közeledéséhez és a béke megszilárdításához. Mély meggyőző­désünk, hogy azoknak kell irányítani az emberek sorsát, akiknek tevé- j kenységét a béke szelleme és az a cél vezérli, hogy az emberiség minél < boldogabban éljen. Azt szeretnénk, ’ I ha a kiállítás valamennyi látogatója I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents