Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-04-20 / 16. szám
\ A szolgáló író Báruk, a Nehria fia. — így nevezi meg őt az írás. Ezenkívül vajmi keveset tudunk róla. Alakja bele- vész a történelmi események nagy forgatagába. Az a kevés azonban, amit nevén kívül megtudunk róla Jeremiás próféta könyvéből (36. rész), elegendő ahhoz, hogy szolgálatát emlékezetessé tegye. — Bárulk, Nehria fia, Jerémiás íródeákja Istennek szolgáló író. Ebben különbözik minden más írótól és Isten más szolgáitól. Vannak írók, akik az írás művészetéért vesznek tollat kezükbe, másokat a történelem eseményei, vagy a természet titkai indítanak írásra, ismét mások eszmei harcban forgatják tollúkat. Bánik, az ifjú ember Istentől nyert írói talentumát, írni tudását az Isten szolgálatába állítja. Míg Isten más szolgái prófétáinak vagy az oltár körül forgolódnak, ő vállalja Isten üzenetének betűbe öntését. Hogyan bontakozik ki előttünk Báruk írói szolgálata? Azt írja, amit az Űr szólott. Nem saját gondolatait vetette papírra. Még abban az értelemben sem, hogy Istenről vallott felfogását írta volna ■meg. Arcát felfelé fordítja és a hangot felülről várja, mint az a szent író, akinek égre figyelő alakját egy könyvben láttam egyszer. Báruk egész lényével fordul oda Isten felé, hogy hallja, amit az Űr mond, Vállalja szolgálatának terhét. Maga az írás is terhet jelent. Akik sokat írnak, tudják, milyen kimerítő és fárasztó sokszor az írói „munka". Emellett vállalnia kellett a meg nem értés és a vádaskodás sokszor lendületet fékező, szívet keserítő, bénító terheit. Fáradhatatlan szolgálatában. Sok munkával, nagy figyelemmel és lelkiismeretesen elkészített műve megsemmisül. De amikor a parancs eléri, hogy kezdje elölről, nem vonakodik. Újra ír. Hány nap és hány éjszaka görnyedhetett oda az üres tekercs fölé, hogy rárója Isten üzenetét az íráshoz szokott kéznek is nehéz héber betűkkel. Es nem utolsó sorban egy egész nép üdvösségét és boldogulását szolgálja írói munkájával. Nagy tőr- történeti sorsfordulóban vette kezébe az írás szerszámát. Olyan időben, amikor sokan tanáé stalantkod- tak, és sokan tévelyegtek. Előítéletek, megcsontosodott felfogások, új próbálkozások, különböző politikai nézetek labirintusában kellett megszólaltatnia Isten eligazító, feddő, fenyegető, hívó és utat mutató üzenetét. Báruk mindezt vállalta és elvégezte. Nem takarékoskodott erejével és idejével. Nem tekintett a haszonra. Nem várta az emberi elismertetést. Nem tört írói babérra. Nem félt a vádtól, a megnemértés- től és a zaklatástól. Egyet akart és tett: írásával szolgálta Isteni és szeretett népét. Báruk, a Nehria fia is így lesz példaképévé mindazoknak, akik az egyház életében elhívást kapnak arra, hogy kezükbe vegyék az írói szerszámot és a betű sokak által használt eszközével vállalják Isten üzenetének a továbbadását. Mezősi György KOTULAs Evangélikus Egyház a Lengyel népköztársaságban (II.) A gyülekezetek száma mindössze 130. A filiák száma (amelyekben a szavazásra jogosultak nem érik el a százötvenet): 158. Van 116 prédikálóállomásunk, vagyis az egyház szolgálata 404 helyiségre terjed. Istentiszteleteket tartunk 388 templomban és kápolnában. Az utóbbi években, de különösen 1956 októbere óta nagyarányú az evangélikusok nyugatra való kivándorlása. Ennek a mozgásnak különböző okai vannak: a háború szétszakított családokat stb., néha azonban meg se magyarázható. Ennek következtében az egyház lélekszáma 120 000-re zsugorodott össze. Ezáltal az egyház anyagi helyzete is mindig nehezebb s a lelki gondozás állandóan súlyosbodik. A lelkészképzés A lelkészeket az első világháború után a varsói egyetem evangélikus hittudományi karán képeztük ki. A második világháború után az egyetemek teológiai fakultásai 1954-től önálló Teológiai Akadémiák lettek. Így keletkezett a varsói Keresztyén Teológiai Akadémia, amely a nem- katolikus egyházak rendelkezéséire áll. A professzorok száma 15, közöttük 6 evangélikus, a hallgatók száma 80, ebből 34 evangélikus. Egyéb intézmények Egyházunknak van diakóniai intézménye Dziegielówban, Cieszyn közelében, továbbá két hasonló fiókintézménye, ezeket azonban lassan egyesítik. Van Zabkowiceben (Szilézia) gyermekotthonunk, Varsóban két öregotthoni mk és egy gyermek- otthonunk, Az egyházi és vallásos irodalmat az „Evangélikus Őrhely” nevű kiadóvállalatunk bocsátja az evangélikusok rendelkezésére. Két hetenként jelenik meg a „Straznica Ewaneeliczna”. Kiadásra kerülnek könyvek, legutóbb egy új Agenda, és új énekeskönyv. Egyház és állam kapcsolata Az állam alkotmánya értelmében Lengyelországban az egyház függet(SaftéiMuáruapi (j&udőLatök AZ EGYHÁZI SAJTÓ az egiész egyházat érintő ügy. Nemcsak azok érdekeltek, akik a szerkesztőségben dolgoznak, akik írják a cikkeket, vagy tankönyveket és egyéb kiadványokat. Egyházunk Sajtóosztályának munkája — vagyis az, hogy jól, vagy rosszul megy-e ez a munka —, az nemcsak a Sajtóosztály dolgozóinak ügye. Olyan közegyházi ügy ez, aminek részese egyházunk majd félmilliós hívő serege, öregek, fiatalok egyaránt. Nemcsak egyszerűen avval, hogy ők az „olvasótábor“, nemcsak egyszerűen úgy, hogy felelősséget kell érezniük egyházunk sajtómunkája iránt. Ezekkel is, de még sok minden mással. Ebből a sok mindenből hadd említsek meg most, sajtóvasámapon, hármat. AZ EGYIK: vegyük nagyon komolyan egyházunk sajtószolgálatát. Hiszen az eleven összekötő kapocs gyü- 1 erezetek és az egyes evangélikusok között. Olyan láthatatlan lánc, amely szorosabbra fűzj sorainkat, de ugyanakkor tágítja is azt: a világ egész keresztyénségét, sőt a világ minden égető más kérdését magában foglalja. — Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy előítélettel olvassuk újságunkat, előre beskatulyázva“ egyes cikkeket, vagy cikkírókat. Előfordul, hogy nem értünk egyet egyes cikkekkel, vagy a lap irányával. Valóban, mindig hibátlan cikkeket nem lehet írni. De mégis: inkább az a helyes magatartás, amelyk úgy olvassa az újságot: Hátha neki van Igaza! Minden héten az újság elolvasása, legyen egyúttal komoly önvizsgálatunk is: jól látom-e a dolgokat? Talán éppen az az igaz, amit kifogásolok? — A mi újságunk úgy szeretné szolgálni Jézus Krisztust, hogy szolgálata által olvasói hite növekedjék, a szolgálatban való buzgól- kodásuk erősödjék és megtalálják helyüket a mai világban. A MÁSIK az előző mondatból adódik. Ehhez a sajtószolgálathoz segítőt •vsa. hét hozzá minden olvasó az által, hogy maga is alakítja, formálja sajtószolgálatunk arculatát. Ezt teheti a sajtóhoz való helyes hozzáállással, építő hozzászólással és javaslattal, esetleg cikkek írásával. A HARMADIK: a felelősségérzeten túl konkrét feladatok elvégzése. Nem általánosságban, hanem éppen a gyülekezetben. A sajtó úgy jut el a hívekhez, ha terjesztjük azt. Ebben a gyülekezeti munkában éppen az ifjúságnak van nagy szerepe. Sokszor azon dib-dábol egyházunk ifjúsága: mit csináljon, hová forduljon érdeklődésével. Milyen jó érzés látni templomajtókban istentisztelet előtt a gyülekezet fiait, leányait, kezükben az Evangélikus Élettel. Ok épp úgy szolgálnak ez által, mint azok, akik írják az újságot. Mindig örülök’ amikor templomok előcsarnokában, gyülekezeti termekben az iratterjesztési asztalon egyházunk sajtókiadványait látom és mögöttük ott állnak a fiatalok és végzik az evangélium terjesztésének ezt a fajta szolgálatát. Mert ez valóban szolgálat, és nem is kicsi. — Épp ezért, amelyik gyülekezetben van iratterjesztési szolgálat, ott örüljünk neki és adjunk hálát érte Istennek; ahol pedig nincs: nos hát fiatalok, vállaljátok és végezzétek ezt a szolgálatot Isten dicsőségére! j. G. len az államtól. A gyülekezeteket, a lelkészeket és az egyházi adminisztrációt az egyház népe tartja fenn. Régebben is így volt ez a kongresz- szusd Lengyelországban és Ausztriában. Az állam bizonyos segélyt ad meghatározott célokra, pl. a szétrombolt templomok felépítésére stfo. Az állam védelmet ad az egyháznak, hogy fejlődőképes legyen és teljesíthesse hivatását. Az Okumenével és a Lutheránus Világszövetséggel való kapcsolat a második világháború utáni első években nagyon eleven volt. Közvetlenül a háború után megalakult a Lengyelországi ökumenikus Tanács, amelyhez 7 egyház tartozott. Az egyházak jelentős külföldi támogatást kaptak pénzben és anyagban, így az evangélikus egyház is. különösen a Lutheránus Világszövetségtől. Ez a kapcsolat 1950-ben megszűnt s csak 1954-ben újult meg ismét azzal, hogy a Lutheránus Világszövetség Lengyel Bizottsága megalakult. Jelenleg ismét kapunk támogatást, hogy egyházunk eleget tehessen minden kötelességének. Az állam és a külföldi egyházak segítségével épülnek fel lerombolt templomaink, mindenekelőtt a varsói Szentháromság templom, A lengyel evangélikus egyház számára a mostani idő — az evangélikusok kivándorlása és a hatalmas római katolikus egyház nyomása következtében — a próbatétel és vizsga ideje. De mi reménykedünk abban, hogy ezt a próbatételt az Egyház Urának segítségével megállja. Megvigasztalódva indulunk az új feltételek által meghatározott új szolgálat felé, amely nem abban áll, mint eddig, hogy konzerválja a birtokállományt, hanem, hogy missziót végezzen. Ford.: Várady Lajos Hűsvéf után — húsvéti hittel előre! János 21, 1—14. Jézus feltámadásának a híre az első húsvétkor szinte belerobbant a világba. Váratlanul .ért mindenkit. Nemcsak azokat a zsidó főpapokat, akik örvendeztek halálán, nemcsak Pilátust, aki már előzőleg sem tudta hová tenni ezt a „furcsa embert”, hanam a sírhoz gyászolni menő asz- szonvokat és a váratlanul rájuk zuhanó csapás alatt szinte révületben élő tanítványokat is. Szinte hihetetlen a hír: Jézus feltámadt. Később azonban szemükkel láthatják, kezükkel tapinthatják a valóságot: Jézus él, ott van közöttük! És mégis olyan furcsa mindez. Túl sok minden szakadt rájuk az elmúlt napokban. Olyan gyorsan követték egymást az érthetetlen, szomorú, vagy csodálatos események, hogy nem tudnak felocsúdni. Mikor Jézus a bezárt ajtókon keresztül megjelenik nékik a békesség köszöntésével, akkor már kezd felnyílni a .szemük. Nem értik még, hogy mi történt itt, de már tapasztalják, sejtik, hogy ezekben a számukra zűrzavaros, rémes napokban maga az Isten cselekedett valami hatalmasat. Régen... És mégis az a helyzet, hogy az egésszel nem tudnak mit kezdeni. A megostoroztatásban, a keresztfeszítésben, Jézus kínos halálában ők csak egy ártatlan borzalmas szenvedését látják, az üres sírban, Jézus közöttük való megjelenésében csak azt, hogy az ő Uruk nem hagyja őket magukra. De az egész mégis annyira furcsa, hogy nem tudják hová helyezni hitükben, gondolkodásukban. Nem fogták fel ezeknek a napoknak és eseményeknek az egész világra — térben és időben — kiható nagy jelentőségét. Nem tudják eldönteni, hogy most mit is csináljanak. Annyit látnak, hogy most azért minden más lett, az ő életük is más irányt vett, de hogy mik legyenek az első lépések, mi legyen ennek az életnek az új tartalma, arról fogulmuk sincs. Tétova zavar látszik rajtuk a céltudatosság helyett. És ők, akik tanúi voltak ezeknek az eseménynek, akik birtokában vannak a Jézus feltámadásáról szóló örömhírnek — ahelyett, hogy ezt a boldog megtapasztalásukat belekiabálnák a világba, ahelyett, hogy ezzel vigasztalnának gyászolókat, erősítenének csüggedőket, reménységet adnának vele a szegényeknek — e helyett elmennek halászni! Jézus „emberhalászokká” tette őket, ők visszatérnek régi életükhöz, veszik a hálót, és a Genezáret taván halakra halásznak! Vérlázító ez a tehetetlenség, ez a tétovázás, szolgálatuknak és céljuknak nem látása — éppen húsvét után! ... és ma A húsvét ténye ma is a legnagyobb jelentőségű az egyház életében. Ennél nagyobb hír, ennél ör- vendetesebb valóság nincs a keresztyén ember életében. Hiszen azért van, azért lehet egyház, keresztyén ember, mert volt húsvét, és mert azóta is minden húsvét ünepén hangzik a. hír: Ne féljetek, feltámadott — értetek! Húsvét után élünk mj is. Túl vagyunk a nagyhét ránkszakadó sok igehirdetési alkalmain, ahol mindig a szenvedő és feltámadott Úrról hallottunk. Az ige azonban azért hangzott, hogy ne térjen vissza üresen. Hogy a húsvéti örömhír döntően formálja életünket, szolgálatunkat, hitünket. Hogy a célt világosan lássuk. És mégis mi történik? Sokszor mi is úgy járunk, mint a tanítványok. Húsvét után nem tudunk mit kezdeni húsvéttal. Húsvétkor benne élünk az egyház ünnepi forgatagában, záporoznak felénk az igehirdetések, talán meg is indulunk — és hüsvét után újból megállunk, vagy visszatérünk a régihez. Mintha mi sem történt volna! Ügy érezzük, jó egy kicsit megállni, megpihenni, mert sok volt az, amit húsvétkor kaptunk, idő ikell azt feldolgozni hitünkben, szívünkben, értelmünkben. A húsvéti örömhír meghallása arra kötelez bennünket, hogy éljünk vele és hirdessük másoknak is, mi mégis fáradtan megpihenünk, vagy visszatérünk a régihez, a csendeshez — elmegyünk halászni. Megállás nélkül előre Pedig nincs tétovázás, megpihenés, megállás. Az Űr Jézus Krisztus soha nem pihent, mindent megtett értünk. A húsvét éppen azért van — és azért ünnepelte az egyház ebben az évben is, hogy erőt adó, előre lendítő legyen. A húsvét az a dynamisz, az az erő, amely mozgatja a bűnbocsánatból élő egyházat, az egyes keresztyén embert, előre, a szolgálatra, Jézus Krisztus hirdetésére és arra, hogy egész életünkön lássák az emberek: Jézuséi vagyunk. Ebben nem lehet elfáradni, nem lehet tétovázni, hiszen éppen Ö adja ehhez az erőt! Juhász Géza A SZEMÜVEQ (Gyermekjelenet. Előadhatja két ügyes, 11—13 éves fiú. Ez esetben azt, ami nem beszédszöv^g, a rendező zárójeles szerzői utasításnak veszi s eszerint tanítja be az élénken pergő jelenetet, melyhez semmiféle segédeszköz nem kell.) — Te, nem a szemedben volt a hiba? Jancsi olyan kerekre nyitotta gyanúsított testrészét, hogy a legnagyobb csodálkozás is kiléphetett volna rajta. S hozzá egy Ikicsit bamba képet is vágott. Csak nehezen szólalt meg. — A szemembeeen? — Ott, komám. Mert én is láttam azt a csokoládét, amikor édesanyád megvette. Állítom, hogy nem volt akkora, amekkorát búsulsz most utána, hogy az öasikéd ette meg mindet, Jancsi dühbe gurult. — Még hogy nem volt akkora? Hát úgy látszik, te hordod a talpadon a látószervedet! Nyolcforintos Cso-ko-ka volt, érted? Es Ferike öcsike ú(U) bevágta, hogy nekem a fele se maradt. Hát ez igazság?! __Szóval valamit mégis hagyott. Hát akkor mé g biztosabb, hogy a szemedben volt a hiba, amikor úgy láttad, hogy nagy volt az a finomság. Jancsi szinte hápogott mérgében. Két kézzel túrta szét. amúgyis torzonborz sörényét a úgy robbant ki belőle a szó, miközben társa orra alatt hadonászott. — Te, te, ne nézz engem hülyének! Felszántom azt a sima képedet, ha bosszantasz, érted-e?! Egy teljes tábla, egy nagy tábla csokoládé lett drágalátos öcsikém zsákmánya. Öméltósága persze csaknem teljesen felfalta, és a bátyjának — érted: egyetlen bátyjának! — alig hagyott valamit. Csak azt nem tudom, hogy te mit láttál azzal a vaksi kukucskád- dal, mi?! — Azt a szemüveget, amelyik az orrodon volt, amikor nagynak nézted azt a Cso-ko-kát. —i Na tessék! Már megint félrebeszél! Ne adjak egy lázmérőt, édes egy barátom? Az ember a lelkét kibömböli, amíg egy szavadat meg lehet érteni. Nem mondanád meg, végre, hogy mi baj volt a szememmel és miféle pápaszem ült az orromon, a te bölcs észrevételed szerint?! — A szemednél az volt a hiba, hogy görbén néztél az öcsédre, szeretet nélkül... A nyugodt beszédre Jancsi még jobban pattogott. — Hagyjuk csak, hagyjuk csak! A szemüveg, azt honnan szedted, mi? — Azt nem én szedtem, hanem te szedted föl, alighanem a szemétről... A szénásszekér hajú gyerek dühös kétségbeeséssel felváltva hol a fejét fogta, hol az egriek tárta karját. — Kötelet, meszet, elment az eszed! Jaj, honnét hívjam a mentőt? Te, te zagyva szajkó, ha nem mondod meg... — Ácsi, fiam, ácsi, megmondja a bácsi! A szemétből te azt a szemüveget kotortad elő, amelyet úgy hívnák, hogy irigység. Ezen keresztül láttad olyan rettenetes soknalk azt a pár deka csokoládét, mert nem te majszoltad be a nagyobb részét! Jancsi kalimpáló karjai leestek, s egy kicsit a száját is eltátotta, úgy bámult el a levegőbe. — Mi a fczösz... Bodrog Miklós Krisztus Urunk tanítványai JÁNOS. Hajlotthátú aggastyán ír a mécses fényénél. Keze reszket és alig tudja követni gyorsan előretörő gondolatait. Fiacskáinak írja a levelet: a fiatal kis-ázsiai gyülekezeteknek. Nagy dolgokat kell elmondania nekik: amit látott, hallott, amit mindnyájuk Mesterétől magától tanult. Mert egyedül ő él még a Mester tanítványai közül. Mintha mindazt, amit Jézustól tanult, össze akarná foglalni, lassan írja a papiruszra: „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad és az Isten is őbenne.” Megáll. Nem mindig tudta ő ezt és nem mindig tárult ki fi szíve szeretettel mások feléj Jézus tanította meg erre, = Eszébe jut az első találkozás, amikor Andrással a Jordán mellett meglátták Jézust és a Keresztelő biztatására nyomába szegődtek ketten. Azután Jézus hívása, amikor őt szólította meg először: Kövess engem! Bátyjával Jakabbal otthagyták jómódú apjukat, Zebe- deust és Jézus tanítványai lettek. Önző és indulatos természetű volt ő akkor. Hányszor szomorította meg Jézust szeretet- lenségével és hányszor okozott botránkozásí önzésével a tanítványok között! Jakabbal Boanerges-nek, a mennydörgés fiainak nevezték őket! — Mi tette őt mássá? — Jézus határtalan szeretete, amivel az első perctől körülvette, formált belőle szelídlelkű, hűséges tanítványt. Bizalmasa és jobbkeze lett Mesterének: mindig mindenhová magával vitte, sokmindent rábízott. Eszébe jut Jézus utolsó órája a kereszten. Ott álltak a kereszt alatt, a, Jézus anyja és néhány asszony. És akkor megszólalt Jézus, anyjára tekintve ezt mondta neki: „Imhol a te anyád.” Most pedig rábízta Mestere azt, ami neki mindig a legdrágább volt: nyáját, a gyülekezeteket. Társai mind vértanúhalált haltak, neki Mestere öreg kort adott, hogy óvja, tanítsa, vezesse „fiacskáit”. Lábainál ülnek és tanulnak az egyház eljövendő nagy püspökei ... Felébred gondolataiból. A félbemaradt levélre néz. Fiacskái várják az édesapjuk biztató szavát. Mintha be akarná hozni az elmulasztott időt, sietve folytatja az írást: „Fiacskáim, szeressétek egymást!” Kinczler Irénke néni
