Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-03-30 / 13. szám

IMHOL A TE FIAD! Jöjj anyám María, menjünk, meri elhangzott a második trombitaszó és nemsokára bezárják a város kapu-: ját éjszakára. Induljunk, mert megfázol. Nem, én nem megyek el egyedül, nem hagylak itt a sírnál. Anyám lettél ezen a napon és én a fiad let­tem. Nem hagyhatlak el, mert fiad azt mondta a keresztről... Jaj, ne sírj, nem mondom ki töb­bet ezt a rettenetes szót. Igazságta­lanul került oda fel s tudom, hogy ■ halálánál jobban fáj neked, hogy úgy halt meg. De most már megszűntek kínjai. Békén pihen elgyötört teste itt az ári mát iái sírjában. A sírban már ,/nem fáj semmi sem. Nem bánthat­ják már se szóval, se ostorral. Jöjj Mária — Anyám. Neki nem jutott egy emberöltő, fiatalon halt meg. Te tehetsz róla? Én tehetek róla? Vagy Júdás, vagy Pilátus? Ha ő nem jött volna Jeru­zsálembe, a főpapok sem tehettek volna semmit sem ellene. A fana­tikus Júdás sem vihette volna bele ilyen kényszerhelyzetbe, aminek a vege felkelés vagy kereszthalál le­hetett. Ö választotta a halált. Emlékezz, mi nem akartuk, hogy most Jeruzsálembe jöjjön. Tudtuk és éreztük, hogy gyűlölet várja. Mert szentsége és szelídsége zavarta a Törvény képviselőit. Közelében min­den lelkiismeret nyugtalankodott és a lélek így kiáltozott: — Távozz tő­lem, távolílsátok el tőlem, mert én bűnös ember vagyok! Ö akart idejönni. Lehet. Lehet, hogy az utolsó es­téig reménykedett abban, hogy elfo­gadja igéjét ez a nép. De hol volt a nép Anyám?! Pilátus udvaráig a templomtér mellett mentünk el reg­gel. Sokan látták őt megkötözött kézzel, fegyveres szolgák között. De szólni egy sem mert. Vajon a fegy­verektől féltek? Vagy a kiáltozás­tól? Gondolod, hogy a katonai lán­dzsa vagy a főpapi süveg olyan nagy hatalom, hogy az Igazat sem lehet megvédeni ellenük? Lehetett volna. Hát akkor miért nem akadt egy valaki, aki felkiáltott volna az ő védelmében?! Miéit nem kiáltottam én!? Én, én nem tudtam kiáltani, mert féltem, hogy ezzel neki ártok. Kava­rodás támad és leszúrják. Mások talán azért nem kiáltottak, mert at­tól féltek, hogy maguknak ártanak. És voltak közömbösek, akiket nem érdekelt, hogy mi lesz a sorsa a názáreti prófétának. Hát miért -nem kiáltott 6 maga? A nép talán megsajnálta volna. Talán kiálltak volna érte. Hiszen abban a templomba készülő reggeli tömegben is voltak édesanyák, akik sajnálhatták. Hallgatói, akik ismer­hették. De megbénította őket is a bizonytalanság, hogy hátha van egy szemernyi igazság abban, amivel vá­dolják. Rettenetesen bénító ereje van a bizonytalanságnak. Ha meggyő­ződésedben egy ponton megingatnak, a vádlóknak nyert ügyük van. Szí­vedbe fészkelödik a gyanú, érvelé­sed bizonytalanná válik és hall­gatsz. Ha nem is tudják bűnössé tenni előtted, de kételyed támad,1 hátha elvétett cselekedeteiben egy lépést. Hogyan? Te is kételkedtél? Ne sírj... ne tépd a ruhádat, ne tépd a hajadat, mert... mert egy- egy percre én is kételkedtem iga­zában. De csak akkor, amikor elfog­tak és nem tett érte semmit sem Isten. Aztán mikor elvezették Pilá­tus elől töviskoronásan és nem tör­tént semmi, akkor hittem egy perc­re, hogy Isten akarja így és vala­miért bűnhődnie kell. És végül, ami­kor a katonák felemelték fára szö- gezetten, akkor ingott meg a belé vetett hitem. Hátha nem ő a Krisz­tus, hanem csak egy názáreti em­ber, akinek nem Istentől volt meg­bízása, Mert ha igen, akkor a csú­folódóknak kellene igazuknak len­nie, hogy leszálljon a bitófáról. Add a kezed. Bocsáss meg nekem ezért Mária — Anyám... Túlságosan nagy próbája volt a hitünknek, nem bírtuk el. Sírok, mint Péter ma hajnalban, midőn a kakas megszólalt. És szé­gyenkezem, hogy éppen, velem tör­tént meg. Három év óta soha el nem hagytam egy napra sem, most pe­dig egyetlen nap alatt háromszor is elszakadtam tőle. De háromszor visszataláltam hoz­zá! Mert szerettem. Szerettem hozzád hasonlón. Bol­dog voltam, ha köntöséhez éri ke­zem, ha megáldott, ha mellette me­hettem az úton. irigyeltelek téged, hogy már előttem három évtizeden keresztül vele lehettél. Te anyja vol­tál és én csak három éve lehettem a testvére, amikor elhívott magá­val. Keresztelő Jánostól mentem ő- hozzá és megfogott szentsége, szí­vének irgalma. Csodáit ámulva néz­tem, de akkor volt hozzám legköze­lebb, amikor szívét kitárta és taní­tott. Édes méz volt igéje Isten ki­rályságáról és a Törvény betöltésé­ről. Elernyedtem a boldogságtól, mi­kor isteni küldetéséről szólott és szeretete felforrósította szívemet. Boldog voltam, hogy mellette lehe­tek, őt szolgálhatom. Szívemmel még jobban vonzódtam hozzá, mint ér­telmemmel. Szeretete tehette hite­lessé előttem tanítását, még amit nem is értettem első hallásra sza­vaiból, azt is boldogan igeneltem, mert az első és egyetlen volt éle­temben, akiben nem láttam bűnt. Rajongásig szerettem. Tanúja vol­tál anyám. Ezért szégyenültem meg három­szor is ma. De amikor felemeltem tekintetem őreá a kételkedés percei után, szí­vem forró szeretete újból az övé volt. Mire beértek a Gecsemáné kertjéből, már újra neki hittem. A főpap udvarán sírva vártam, hátha elengedik, nem mernek hozzá nyúlni. Hadd tegyem váltadra a köntö­söm, hideg lett. Amikor cipelte keresztjét ki a vesz­tőhelyre, lemaradtam, hogy veled le­gyek. Vele szerettem volna lenni, segíteni keresztterhében, de belém- rúgott az egyik légionárius és elza­vart mellőle. Vér és veríték lepte be szemét az Úrnak, nem látott, megbotlott egy kőben és elesett a durva fával. Nem tudtam már sír­ni, csak átöleltelek és vonszoltalak a menet után. És egyre csodáért csengtem az Atyához. Amikor kezét és lábát általszegez- ték és felemelték, hogy beleállítsák a fát a gödrébe, egyszerre nagyon idegen lett nekem. Mintha nem is ő lett volna, a Mester, hanem valaki elbukott bűnös, aki rászolgált az íté­letre. — Hát valóban nekik volt iga­zuk? — kérdezgettem magamban. Akkor szólalt meg az Úr: — Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tud­ják, mit cselekszenek. Mindnyájunkat átölelt megbocsá­tó szeretete. Attól kezdve mondhatott nekem a gonosz lélek amit csak akart, nem hittem neki. Gúnyolódhatott vele a söpredék, nem ingatott meg. Érvel­hettek egymás között mögöttem az írástudók az ő megátalkodottságáról, elment a fülem mellett. Találgat­hatták a véletlenül arravetődött sé­tálók, hogy miben vétkes, hangosan szerettem volna kiáltani, hogy sem­miben. Már nem kellett őt mente­getnem magam előtt, hogy mégsem, bűnös. A síró asszonyok felé így ké­szültem kiáltani: — ne sajnáljátok őt, mert neki lesz helye a Mennyei Atya hajlékában, de ezek, akik ha­lálra adták, sohasem, tudnak elszá­molni az ő életével Isten előtt. Ne szólj most se'mmit, ne, ne mondj semmit, mert nem tudok akkor to­vább vallani neked. Hallgass meg kérlek. Irtózatosan gyötrődött odafenn. Nem tudtam odanézni, mert szíve­met hasogatta a szenvedés. Pörköl­te a nap, lepték a legyek, törte a durva fa, tépték a szegek — és nem tudtunk rajta segíteni. Amikor fel­sóhajtott, hogy: szomjazom, átsza­kadt bennem a tartózkodás gátja, odaugrottam a cseberhez és magam mártottam az izsópot az ecetes víz­be. Nem akadályoztak meg a kato­nák, Vígan kockáztak a fák tövé­ben. Ha nem engedték volna meg­itatni az Urat, tán nekik megyek és felkapom az egyik lándzsát, hogy üssem-vágjam őket, míg ők nem ütnek agyon engem. De intettek, hogy vihetem. Elfogadta tőlem az Úr. Rám nézett és reád Mária, Mint­ha csak megértette volna, mi megy végbe bennem, úgy intett fejével feléd és felém. 1 Imhol a te anyád — imhol a te fiad. Lecsendesített. Átöleltelek téged Anyám, aki szü­lőanyámnál is kedvesebb lettél, mert ö bízott reám. És szétáradt bennem az öröm, hogy néhány percre eny­hítettem kínjait. Neked is félbesza­kadt a sírásod percekre. Elesettsé- günkben csodálatos hatása van an­nak, ha valakit reánk bíznak, hogy terhét segítsük. Nem lázadoztam többé senki ellen. Nyugalom töltött el. Éreztem, hogy' ott, alatta most őt szolgálhatom. Ismét uram lett, nemcsak nekem, neked is és én le­hettem az utolsó szolgája. 0 Anyám, hadd mondjam el ne­ked, milyen nagy volt szemem előtt a mi Urunk! Embertelenül szenvedett és mégis nagyobb volt előttem, mint mikor lecsendesítette a tengert. Éhezett, szomjazott, de békessége jobban megelégített, mint amikor ötezred magammal jóltartott minket öt ke­nyérkéből és két halból. Mindenki­től elhagyatott volt, de a latorral együtt magához ölelt mégis minden­kit. Meggyalázta a töviskoszorú, ám szemem hasonlónak látta őt ahhoz, akinek magát előttünk megmutatta annakidején a megdicsőültelc he­gyén. Hiába gúnyolódott felette a helytartó felirata, király volt ő csak­ugyan. A húsvéti nagy áldozatok bemu­tatásánál sem fogott el még olyan megrendülés engem, mint amikor Urunk így kiáltott: — Elvégeztetett. Térdeim reszkettek, nem tudom megrengett-e alattam a föld, én az egész világot éreztem reszketni. Sze­meim elhomályosodtak, a nap sötét­té változott, halála percében nem láthatta meg őt senkisem a földön, mert nem volt méltó hozzá e világ. Rémülten szaladtak el onnan az em­berek, ők azt hitték a földrengés és a nap elsötétedése miatt, pedig tu­lajdon lelkiismeretük elől futottak. És egy pogánynak kellett bele­kiáltani a választott nép fülébe: — Bizony Isten Fia volt ez! Mária, Anyám, nem értem, hogy engedhette, hogy akarhatta így a halálát Isten, de hogy nem vetette el öt, arra én vagyok a tanú. És meglásd, nem fog minket kétségben hagyni Urunk felől, kereszthalála el­lenére sem. Menjünk el innen Anyám. Itt a lezárt sírnál nincs vigasztalásunk. Ne nézz a sírra, nézzünk együtt fel a mi Atyánkra, akivel egy volt ő halála percéig. MeríjUhk innen. Min­ket másutt vigasztal meg az Isten. Hogy hogyan, még nem tudom. Hogy mikor, azt sem. De még életünkben bizonyságot fog tenni az ő Fiáról. Nem lett átkozott a mi Urunk, ha­bár a fán függött is. Hanem áldott, ezerszer áldott. Jöjj Anyám, Mária. Fújják a har­madik trombitaszót, még elérjük az esti kapuzárást. Jöjj Anyám, indul­junk. Nem kell sietned, lassan lépegess, Kapaszkodj a karomba. És hallgass csak reám. Imhol a te fiad, vigasztal. H. Németh István Egyházi zene — és Isten igéje Áldott alkalmat készített az Ür, a böjti időszakban, a bensőséges szép­ségű fasbri templomban. „És dicséretet énékelve kimenőnek az olajfák hegyére.” (Mk. 14,26). Az Isten igéje volt a középpontja a zenés áhitatnak. Mezősi György félkész igehirdetésében megelevene­dett a hallgatók előtt a bibliai múlt egy darabja. Eme középpont köré illeszkedett Peskó Zoltán orgona­művész, a fasori templom orgonása által jól összeválogatott, értékes orgonazene. Molnár Éva az Opera­ház tagja, bensőséges és kulturált énekhangjával, teljessé tette ezt az alkalmat. Befejezésül hadd írjak arról, ami a legjobban esett, de egyben a legin­kább elgondolkoztatott az áhitat után. Arra gondoltam, hogy mennyivel szegényebb lett volna ez az alkalom is, ha az Isten igéje nem hírdettetik rajta az embereknek, minden jelen­lévőnek. Arra gondoltam, hogy ani evangé­likus keresztyének nem rendezhe­tünk hangversenyt templomainkban az Ige hirdetése nélkül, illetve meg­tehetjük (meg is tettük!), de akkor méltán ér bennünket a mulasztás vádja. A legjobban az esett, hogy a fa­sori evangélikusok hangversenyének középpontjában az Isten igéje volt­A leginkább elgondolkoztató tény pedig az, hogy vannak tempóm^ hangversenyeink, amelyek — termé­szetesen kibővült hallgatósággal —: az istentisztelet után következnek. Nem lehetne mindnyájunknak a fasoriak példamutatását követni in­kább? ________Hajnal László Kü lföldi egyházi hírek A olaszországi protestánsok lapja* uak jelentése szerint az iskolakér­dés egyre égetőbbé válik. Nápolyban 133 000 iskolaköteles gyermek van, de ebből iskolai. helyiségek hiánya miatt mindössze 75 000 járhat isko­lába. Az antiklerikális sajtó azzal vádolja a vezető Keresztény Demok­rata. Pártot, hogy szándékosan gá­tolja az állami iskolák fejlődését Rámutatnak arra is, hogy a rosszul fizetett tanszeméiyzct állandó nyug­talansága veszélyezteti a közokta­tatást A Keresztény Demokrata Párt hanyagsága annál feltűnőbb, mert a felekezeti (katolikus) iskolákat nagy összegekkel támogatják. Ennek a politikának az eredménye nem kétséges: az állami iskolák kapui egymás után bezárulnak és az ifjú­ság oktatása és nevelése teljesen a jezsuiták kezébe kerül. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Dr. Kékén András Felelős kiadó: Juhász Géza Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest Vili., Puskin u. 12? Telefon: 142—074. Csekkszámla: 20412—VIIT: _____10 000 Példányban nyomatott. ZR ÍNYI nyomda Felelős: Bolgár Imre. Ml TÖRTÉNT A NAQYHÉTEN? VIRAGVASARNAP. Máté 21, 1—17. Húsvét ünnepe közeledett. Az ország min­den részéről útnak indultak az emberek, hogy együtt ünnepeljenek a jeruzsálemi templomban. Krisztus Urunk is elindult ta­nítványaival. A város közelébe érve szamár­ra ült és így vonult be Jeruzsálembe. A so­kaság', amint meglátta, hogy közeledik Jézus, hangos ünneplésbe kezdett. Egyesek ruháju­kat terítették az útra, mások virágokat tép­tek és azt szórták elébe. Az emberekkel együtt a természet is ünnepelt. Az útra hin­tett virágok mintha ezt mondták volna: „Ná­záreti Jézus, mi nagyon szeretünk téged!” Hangos énekszó is hangzott. Zsoltárt énekel­tek: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Ürnak nevében!” A gyermekek sem maradtak ki az ünneplésből. Amikor Krisz­tus Urunk bement a templomba ők is han­gos énekszóba kezdtek: „Hozsánna a Dávid Fiának!“ Mutasd meg ezen a napon te is, hogy szereted Jézust, hiszen te már többet tudsz róla, mint a jeruzsálemi gyermekek. Énekelj neki víg szívval ezen az ünnepen! HÉTFŐ. Márk 11, 12—19. Az éjszakát Bethániában töltötte Krisztus Urunk. Reggel visszament megint Jeruzsá­lembe. Útközben, mivel éhes volt, egy füge­fán keresett gyümölcsöt. De levélnél egyebet nem talált rajta. Megátkozta ezért a füge­fát. így mutatta meg, hogy arra az emberre, akinek gyümölcstelen az élete, aki sem Is­tennek, sem embernek nem szolgál, arra íté­let vár. Jeruzsálembe érkezve az első útja a templomba vezetett. Megmutatta, hogy nem tűri a bűnt még a templomban sem. Kezé­ben korbács csattogott, kiűzte azokat, akik nem imádságos lélekkel lépték át Isten há­zának küszöbét. Te nem feledkeztél el még soha arról a templomban, hogy az Isten háza, az imádság háza? Ezen a napon ezt kell megtanulnunk, hogy Jézus Krisztus akkor is szeret, megmutatja bűneinket és szigorúan megdorgál. KEDD. Márk 11, 20—21, 27—33. János 12, 20—37. Máté 26, 3—5. Reggel ismét Jeruzsálembe indult Urunk tanítványaival. A fügefát, amit előző napon megátkozott, kiszáradva találták. A tanítvá­nyoknak rá kellett ismét döbbenni arra, hogy Jézus szavában erő van. Ezt már ellenségei is tudták elekor. Amikor megérkezett • a templomba, számon kérték tőle, hogy micsoda hatalommal cselekszik rendkívüli dolgokat. Ezen a napon az is kiderült, hogy nemcsak ellenségei vannak, hanem olyanok is, akik- nek szívében hit ébredt. Messze földről görö­gök jöttek, hogy láthassák őt. Te kívánod-e látni öt? Földbe vetett gabona mag sorsá­hoz hasonlította életét. Valószínűleg ennek a napnak éjszakáján szőttek ellenségei ter­vet arról, hogy mimódon veszejthetik el Öt. Este Urunk megint elhagyta a várost. SZERDA. Máté 26, 6—16. Csendesen telt el ez a nap Bethániában. Krisztus Urunk nem ment be Jeruzsálembe. Este a poklos Simon házában volt vacsorán. Vacsora közben egy asszony jelent meg. Kezében drága alabástrom szelencét tartott, amiben olaj volt. Szótlanul törte össze a kis edényt és tartalmát Urunkra öntötte. így akarta megmutatni szeretetét és hódolatát. Féltett kincsét adta oda hálája jeléül. Bizony nem értették ezt a tanítványok. Krisztus Urunk azonban védelmébe vette az asszonyt. Iskariótes Júdás a vacsora közben eltávozott, Harminc ezüst pénzért — egy rabszolga vé­teláráéit =s eladta Jézust; Ez a nap azt mu* tatja, hogy Jézus közelében kétféleképpen lehet viselkedni. Júdás elárulta Öt, az asz- szony szeretetét mutatta meg. Gondolj arra ma, hogy a te szíved szeretetét is várja Krisz­tus Urunk. NAGYCSÜTÖRTÖK. Máté 26, 17—20. Já­nos 13, 2—11. Máté 26, 21—28. János 18,1—12. Izrael népének húsvéti ünneplésében igen jelentős volt a csütörtöki nap. Egyiptomból való szabadulás entlékére bárányt öltek (hús­véti bárányj vagy páskabárány), s ennek hú­sát együtt fogyasztotta el a család az ünnepi vacsorán. Krisztus Urunk tanítványaival együtt készült e nap estéjén elfogyasztani a húsvéti bárányt. Vacsora közben Urunk meg­mosta tanítványainak lábát, így mutatta meg, hogy mennyire szereti őket. Asztalhoz ülve megáldotta a kenyeret és tanítványainak adta e szavakkal: Ez az én testem! Kezébe vette a poharat is, hálát adott, tanítványai­nak adta, ezt mondván: Ez az én vérem! Ez a nap az Űrvacsora szereztetésének napja. A vacsora után tanítványaival kiment a Ge­csemáné kertbe. Ismerte ezt a helyet Júdás is. Ide vezette a katonákat. Elfogták Jézust. Arra kérte azokat, akik Öt közrevették, hogy a tanítványait bocsássák szabadon. Evvel a tettével éppen úgy, mint a lábmosással és az Űrvacsora szerzésével azt akarta megmu­tatni, hogy nagyon szereti tanítványait. Ezen a napon gondolj arra, hogy téged is sze­ret Jézus! A te számodra is szerezte az Úr­vacsorát! NAGYPÉNTEK. János 18, 13—40. 19, 1—42. Az oltárt fekete terítő borítja, mert a fekete a gyásznak és szomorúságnak a színe, a ha­lálra emlékeztet. Ezen a napon gyászolnak és szomorkodnak Isten gyermekei, mert Krisztus Urunkat keresztfára feszítették. Pénteken kora reggel fogták el Öt. Három és ®4gy, óra ikozött Annás főpap, majd négy és öt óra között Kajafás főpap hallgatta ki. Hat órakor a főtanács elé vezették kihallga­tásra. Hét és nyolc óra között Pcncius Pilá­tus előtt állt, aki Heródeshez küldötte. Tíz órakor újból ott van Pilátus előtt. A kato­nák megostorozták, gúnyt űzve belőle. Tizen­egy óra volt, amikor Pilátus a halálos ítéle­tet kimondotta. Vállára tették a nehéz ke­resztet és már indult is a menet a kivégzés helyére. Délben feszítették keresztfára. Ek­kor a természet is gyászba borult. Tizenkét órától három óráig sötétség borított be min­dent. Mindenkinek rá kellett döbbennie, hogy valóban Isten Fia halt meg a kereszt­fán. Három óráig tartott Krisztus Urunk vergődése, a halállal való vívódása. Négy órakor vették le a keresztről, öt óra volt, amikor eltemették. Amikor egy házban ha­lott van, minden elcsendesedik. Légy te is csendes ezen a napon. Krisztus Jézus azért halt meg a kereszten, hogy neked örök életet szerezzen! NAGYSZOMBAT. Máté 27, 62—66. Pézus Krisztus ellenségei nem nyugodtak meg akkor, amikor Öt a kereszten látták. Emlékeztek arra: előre megmondotta azt, hogy fel fog támadni. Ezt akarták .megaka­dályozni. A sírbolt elé katonákat állítottak, a sírkövet pedig lepecsételték. Jézus követői a szombatot gyászban és szomorúságban töl­tötték. Siratták Jézust. Milyen szomorú az, hogy ők nem gondoltak Jézus ígéretére. Ezen a napon az Apostoli Hitvallásnak erre a mondatára kell gondolnunk: Szállá alá pok­lokra. Ö ezen a napon sem volt tétlen. A megholtaknak hirdette az Evangéliumot. A sátánt megfosztotta hatalmától. Nőm szabad már félni a haláltól, sírtól, Krisztus Urunk legyőzte a halált. Kövesd Jézust nagyheti útján! Olvasd el minden nap az igét, amelyik a nap esemé­nyeiről beszámol. Gondolatban kísérd el Öt a szenvedés útján, így tudsz majd igazán örvendezni húsvétikor feltámadásának. Ferenczy Zoltánt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents