Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-04-06 / 14. szám

iJőusaéti hitünk

Istenünknek csodás hatalmát Jézus Krisztus feltámadásának evangéliumában ünnepeljük.

Az evangéliumok bizonyságot tesznek arról, hogy Jézus Krisztust a bűn juttatta a golgotái keresztre, de arról is, hogy Jézus Krisztus a szenvedést és a (halált Mennyei Atyja kézéből fogadta el, mint keserű pohárt, amelyet meg kell innia. Isten törvény az, hogy a bűn zsoldja a halál, vagy ahogyan egy modern természettudós a mai ember számára érthetőbben fogalmazta meg: „Ami nem él helyesen,. annak' szenvednie kell“. Ez a törvényszerűség uralkodik az élőlények világában mindenütt. Mi emberek először ennek a fordítottját vesszük észre: ahol szenvedés és nyomorúság van, ott valami nincs rendben. A szenvedés, a nyomorúság és a halál arra figyelmeztet, hogy baj van és ettől a bajtól meg kellene szabadulni. Az nem bizonyos, hogy a szenvedésem és a nyomorúságom kizárólag a saját bűneimért sújt. Lehet, hogy a mások bűneiért, hibás életfelfogásáért és életfolytatásáért, de mindig valóságos bűnökért, hibákért, tévedésekért szakad rám a nyomorúság. Egészen világosan így volt ez Jézus Krisztusnál: Ö nem követett el bűnt, s álnokság nem találtatott az Ö szájában, ellenben annál bűnösebb az ember, s azért kell neki szenvednie és meghalnia. Ma már világos, hogy az emberiség bűnös volta akkoriban éppen a legmagasabbrendű vallásban érte el a tetőfokát: a főpapok és a nagyon vallásos farizeusok mondják ki felette vallásuk alapján a halálos ítéletet, s a pogány Pilátus csak végrehajtja az Isten választott népe legfőbb vallásos vezetőinek halálos ítéletét.

Isteni törvényszerűség, Isten szent akarata érvényesül tehát abban, hogy a bűn zsoldja a halál.

A z azonban az isteni igazságnak csak az egyik fele. A másik fele az, hogy Isten nem a halált, hanem az életet akarja: éppen azért büntet szenvedéssel és halállal, hogy az életet védje s az élet útjára terelje a bűnös embert és a tévelygő emberiséget. A fájdalmat azért érzem, mert Isten azt akarja, hogy a fájdalom rábírjon a fájdalom okának kiküszöbölésére, nehogy életemet végzetes kár érje, hanem hogy az minél jobban kifejlődhessen.

Hogy a bűn büntetésének még a legsúlyosabb formája, a halál is az életért van, erről beszél nekünk a húsvéti evangélium. „Ne keressétek az élőt a holtak között“. „Krisztus feltámadott!“ Hogyan és miért támadott fel?’Az élet és halál Ura, a mindenható Isten, a Mennyei Atya támasztotta fel a halálból. Neki ilyen hatalma van. Előtte semmi sem lehetetlen. És ami még ennél is fontosabb: mindenhatóságát a bűn és a halál ellen veti latba, hogy életünk legyen és „bővölködjünk az életben“.

* * *

T sten ma is az az Isten, aki az első húsvét ünnepén volt, amikor Krisztus Urunkat feltámasztotta. Benne nincs változás. Ma is az élet Istene, aki a halál és megsemmisülés, és annak oka, a hűn ellen veti latba mindenható erejét. Már az első keresztyének hitték és vallották, hogy „a feltámadás erői“ Krisztus Urunk feltámadása után is működnek és hatnak. A húsvéti evangélium., arra indít, hogy ipi is, ma is higgyük és valljuk: a feltámadás erői.ma is működjek és hatnak.

Hol, mikor és hogyan működnek és hatnak a feltámadás erői?

Tulajdonképpen mindenütt, hiszen Istenben élünk, mozgunk és vagyunk, fejünk hajaszála se hull le az Ö tudta és akarata nélkül.

XAüködnek és hatnak a feltámadás erői a lelkűnkben, egyéni éle- tünkben. Látom, hogy külső emberem napról napra romlik. Betegség és szenvedés kínoz. A halálra, elmúlásomra egyre többet gondolok. De Isten hirdetted nekem is a feltámadás evangéliumát. És ad hozzá hitet is lelkemben. Ez a hit egyre erősebb lesz bennem, s azt is látom már, hogy -belső emberem is van, mely egyre jobban fejlődik, növekszik, minél inkább körülvesznek a halálnak kötelékei. Nem tudok nem hinni, nem tudom hinni, -hogy a halállal mindennek vége. A halálban végződő erőtlenségeim és szenvedéseim közepette így tapasztalom meg a feltámadás erőinek működését önmagámban, s hiszem és vallom egyre mélyebb és őszintébb meggyőződéssel, hogy Aki a Jézus - Krisztust feltámasztotta a halálból, engem is feltámaszt amaz utolsó napon az örök életre, ahol már nincs sem gyász, sem kiáltás, sem sírás, sem fájdalom, mert ott Isten lesz minden mindenekben.

De működnek és hatnak a feltámadás erőD nemcsak bennem, hanem másban is.

Működnék és hatnak a feltámadás erői a gyülekezetben, az egyházban. Akkor a legnyilvánvalóbban itt is, amikor a megsemmisülés veszélye mintha a legjobban fenyegetne. Amikor talán úgy látjuk, hogy emberi biztosítékai olyanokká lettek, mint a tengerparti homok, amelyre Krisztus Urunk szavai szerint csak a bolond épít házat. Az a több, mint tíz esztendő, melyet magyar evangélikus egyházunk a második világháború után átélt, hivő szívünk előtt a feltámadás erőiről tesznek bizonyságot. Tíz évvel ezelőtt sokan meghúzták a lélekharangot magyarországi evangélikus egyházunk, s egyáltalán a magyarországi keresztyénség felett. A kapitalista világban élő hittestvéreinknek sokszor kellett hazánkban ’ és egyházunkban szétnézniük, sok előítéletet kellett szemeikből kitörülniük, míg lassankint rájöttek arra, hogy egyházunk és keresztyéns-égünk nemcsak hogy nem pusztult el, hanem mintha mélyebb és igazabb lenne nálunk a hitélet, mint az úgynevezett „keresztyén világ“ egyházaiban. Nem a mi érdemeinkért, hanem azért, mert Isten ereje az erőtelenekben lesz erőssé, hogy egy test se dicsekedjen Öelőtte, hanem egyedül övé legyen a dicsőség, aki a feltámadás és az élet, s Aki közöttünk, egyházunkban is működteti előttünk sokszor érthetetlen módon a feltámadás erőit.

Végül működnek és hatnak a feltámadás erői egész világurikban, az egész emberiség mai történetében. Az lehet, hogy nem úgy, ahogyan 10—20 évvel ezelőtt elgondoltuk, vagy szerettük volna. Luther Márton életének egyik igen válságos szakaszában aggodalmaskodó és kétséges- kedő barátjának és munkatársának, Melanchton Fülöpnek azt írta, hogy az nem baj, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, mert így rendszerint jobb dolgok jönnek, mint amire mi gondolni is mertünk volna. Énnek az igazságát láthatjuk ma az emberiség történetében. Az emberiség tudománya oda fejlődött, hogy az egész földgolyót mindenestől, önmagává? együtt elpusztíthatja. Emberileg szólva: soha a megsemmisülés veszélye nem fenyegette az emberiséget úgy, mint ma. Még az özönvíz is csak a föld felszínét, de nem az egész földet pusztította el. Ebben az irtózatos veszélyben, az atomháború fenyegetésében azonban mit látunk? Azt látjuk, hogy a béke erői soha nem voltak olyan erősek a történelem során, mint éppen a mi napjainkban. Hozzá éppen azokban működnek a béke erői a legnagyobb mértékben, akik tudomásuk szerint a legtávolabb állnak a keresztyénségtől. Látjuk ebből is, hogy Isten nem személy válogató. Azzal végezteti munkáját, aki arra vállalkozik. Hiszen nem mindenki, aki azt mondja, Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi a Mennyei Atya akaratát. Ha — ^amitől Isten őrizz — a keresztyének a halált, a megsemmisülést akarnák, Isten akkor is megtalálja a módját, hogy az életet védje és munkálja, hiszen égen és földön övé minden hatalom.

D. Dr. Veto Lajos

Miért kellett így történnie ?

„Ettől fogvfa kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie és sokat kell szenvednie a véneiktől és a papi fejedelmektől és az írástudóktól, és megöletnie és harmadnap feltámadnia.“ (Máté ev. 16, 21.)

Konfirmációm napján lelkipásztorunk így kezdte prédikációját: „Egy egészen rövid igét adok nektek útravalóul“. És mivel ez az ige valóban olyan rövid volt, mind máig sem felejtettem el. Három szó az egész: „Krisztusnak szenvednie kellett“.

A fenti igeversben azt mondja Jézus, hogy neki fel kell mennie Jeruzsálembe és ott sokat kell szenvednie. Másképp nem lehetett rendbehozni a mi ügyünket.

De hát valóban szenvednie kellett? Nem volt más út, más lehetőség? Isten csak megtehette volpa, hogy .’rie kelljen Fiának olyan, bet-' tenetes- kínokat szenvednie!-De talán nem is lett volna erre szükség?!. Hiszen csak nem állt olyan rosszul az ügyünk, hogy Jézusnak éppen a gyalázatos és kínos kereszthalált kellett elszenvendnie? De igen! Ilyen rosszul állt az ügyünk! És ezt nem azzal tárja szemünk elé a biblia, hogy elveszett voltunkat rajzolja, hanem azzal, hogy leírja Jézus kereszthalálának borzalmát. Ennek' a felmérhetetlen, felfoghatatlan, csodálatos nagy szeretetnek a láttán lesz nyilvánvaló előttünk, hogy milyen mélyre süllyedtünk. Vér és szenvedés nélkül nem lehetett megmenteni bennünket. Krisztusnak szenvednie kellett. Aki ezt tagadja, az nem veszi elég komolyan a saját helyzetét, a bűnbocsátó, kegyelmes Istent pedig arculati.

Te harcod — győzelmünk, Halálod — életünk,

Igádat rakod ránk — Szabadságot nyerünk;

Külföldi egyházi hírek

AZ EGYHÁZ A LIPCSEI VÁSÁRON

Az ez évi lipcsei Nemzetközi Vásár alkalmából az egyház is kitárta kapuit az odasereglő látogatók előtt. Több előadás és istentisztelet tette lehetővé Isten igéjének hallgatását és a híres lipcsei Tamás-énekkar is adott egyházzenei hangversenyt. Az egyházi színjátszó körök telt házak előtt több darabot adtak elő. A könyvkiállításon is több érdekes és értékes egyházi kiadvány szerepelt, így megjelent egy Bugenhagen-em- lékkönyv, Luther e rcformátortársá- nak halála 400. évfordulója alkalmából. Kiadták Cullberg svéd püspök valláslélektani művét és Bereczky Albert püspök németnyelvű prédi- kációs kötetét a Hegyi beszéd boldog mondásairól.

Kereszted — vigaszunk, Sebed — üdvösségünk, Véred a váltságunk,

S Te, örökös részünk.

G. L.)

TAVASZI FA

De jó így hosszú tél után Ledobni szürke, bús ruhám.

Inni a fényből, mint a fák, Nyújtózni, mint az ifjú ág!

Csak nevetni, ha jő a szél,

Érezni: derekam acél.

Csupa lendület a karom.

Élek! Élek! S ha akarom Rügy pattan ki ujjam hegyén!

Nem vagyok árva és szegény: Kinyújtom két üres kezem Feléd én édes Istenem,

De szemed látja már a bölcs,

Hogy lomb szunnyad benne s

gyümölcs.

Méz és méreg — édes, erős,

Mit küldött sok, sok messze ős, Rejtette a törzs, a gyökér S virágba bontja majd a vér S én hordozom, mint izmos ág... Uram, Te ültetted a fát,

Tiéd legyen rajta míg él,

Minden kipattanó levél.

A mérgét orvosságnak add, Csitítson tikkadt lázakat.

Gyümölcse is Tiéd legyen:

Édes íz éhes ínyeken.

S ha redves törzse majd elég,

A lángja lobogjon Feléd.

Mert Tiéd minden: láng — virág. Istenem áldd meg ezt a fát S a rügyet, ami most fakad A bárányfelhős ég alatt.

Rumy Erzsébet

III

Fohászkodás

Üdvözlégy, jó Jézus, egyetlen

szerelmem,

Üdvözlégy, Megváltóm, édes

segedelmem,

Üdvözlégy, üdvözlégy, ó én

üdvösségem,

Üdvözlégy, szép Jézus, édes

reménységem.

Petrőczy Kata Szidónia

Április negyediké

Tizenharmadszor ünnepli meg ezt az évfordulót az ország. Mire em- lékezünk e napon s mire tanít ez az emlékezés?

Tizenhárom esztendővel ezelőtt e napon Magyarországon elhallgattak a fegyverek. A második' világháború ugyan még nem ért véget, de hazánk felől elvonult; a vihar. Az ország romokban hevert, de a romokon éledt az élet és a remény. Még sok tekintetben nem lett béke, de elült a fegyverzaj és megszűnt a vérontás. Pincék vakondok-életéből tavaszi napsugárra lépett az ember, szemében még a rettenet, de szívében mér a remény. Légiriadók süvöltő lidércnyomása helyett munkára hívtak gyári kémények és imádságra kondult sok templomharang. És a lelkekből bizonnyal őszintén tört fel az óhaj: soha többé háborút!

Erről emlékezünk' s belőle az a tanulság: a 'béke drága kincs s érette érdemes imádkozni és fáradozni. S aki ezt eddig nem tanulta meg, vagy már elfeledte, emlékezzék s szálljon magába.

Tizenhárom esztendővel ezelőtt e napon felszabadultunk a fasiszta elnyomás alól. Csak a vak nem látta, hogy mi sors várt volna Magyarországra a hitleri elképzelésű „Üj Európában“. A Ha-bsburg-német elnyomás, Lipót s Kollonics, Karaffa és Haynau korának rémei éledtek volna fel modem s a réginél szörnyűbb változatban. Mert a film, rádió és rotációs gépek korában elképzelhetetlen áradattal Öntötte volna el népünket a náci szellemi hódítás. S nemcsak ez. Egyházi téren is megindult a bomlasztás Spiegel-Schmidt Frigyes „kerületi lelkész“ irányításával.

Erről is emlékezünk s nem feledjük, hogy tizenhárom év elmúltával ez a veszedelem újból kísért. Hitler szelleme él Nyugat-Németországban s az újjáéledő német militarizmus kész lángbaborítani a világot. Ezzel a szellemmel éppen a németség legjobbjai veszik fel a harcot; gondoljunk Niemöllerre és társaira! Ebben a harcban azonban nekünk is résen kell lennünk.

Tizenhárom esztendővel ezelőtt hazánk megindult egy igazságosabb társadalmi rend felépítésének útján. Ez az elindulás nem* volt könnyű. Minden kezdet nehéz, tartja a közmondás, s ez ezúttal kiváltképpen is igaz volt. Az 1945 előtti Magyarországot tárgyilagos nyugati megfigyelők is Európa „őslénytani múzeumának“ ítélték. Társadalmi, gazdasági, politikai tekintetben évtizedekkel, némely tekintetben egy évszázaddal maradtunk el az általános emberi haladástól. Nemcsak bombadúlta épületek romjait kellett hát eltakarítani, hanem egy megítélt korszak szellemi omladékáit is. S szinte a semmiből kezdeni építeni egy új. szocialista Magyarországot. Bizonnyal nem hibák, botlások, kétségek s kerülőutak nélkül. E ezernyi gáncsvetés, buktató s kelepce közepette, a múlt újraéledő kísérleteitől riasztva. Roppant feladat. De reáléptünk erre az útra s járunk és haladunk rajta. S éppen erre emlékezünk az évfordulón,.

A tanulság, itt sem marad el. Aki épülő ház körül jér-kel, sokszor az állványoktól nem látja a falakat. A tervező építész előre tekint s megképzik előtte a kész mű teljessége. Több türelemmel és szeretettel kell élnünk a jelent s több reménységgel tekintenünk a jövőbe. Éppen nekünk, keresztyéneknek. •

'Tizenhárom esztendővel ezelőtt az egyházra is nagy és újszerű fel- -*• adat hárult. Meg kellett találnia helyét az új úton elindult országban. Az útkeresés, úttörés feladata mindig nehéz. Az élet új útját kereső országban új utat kereső egyház: ez volt a kép és részben még ez ma is. De ez a kép tele van ígérettel és reménységgel. Hitünk szerint Isten nagy felismeréseket és nagy lehetőségeket tartogatott egyháza számára e történelmi forduló során. Nem a történelem eseményeiben kínálta e felismeréseket — ez csak félrevezethetett volna —, hanem örök igéjében. Az ige fényében kellett utunkat megtalálni, a múltat felmérni s a jövendő ösvényét kicövekelni. Bizonnyal nem keveset tanultunk' az elmúlt évek alatt. Ám nem eleget. Jobban kell az igére figyelnünk s bátrabban kell a felismert igazságokban járnunk. Félre ne értessünk: az ige igazságéról van szó! Isten igéjéből kell megtanulnunk, mi az egyház útja és élete a szocializmust építő országban. Ebben a leckében is segít azonban az emlékezés.

Az évfordulón emlékezünk s szeretnénk szívünkre venni a történelmi lecke tanulságait. Groó Gyula

Áldott ünnepeket kívánunk olvasóinknak !