Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-03-23 / 12. szám

Kísértések között

1. Kor 10,13

A7. ifjúságunk életét figyelve, tapasztalatból tudjuk, hogy életének egyetlen területe sem mentes a kísértésektől. Állandóan megújuló és sokféle ez a kísértés. Nincs itt szélcsend. Mindenki bármely órában kísértésekkel találkozik. Senki sem mondhatja: „nekem nincsenek • kísértéseim”, mert akkor valótlant állítana.

A kísértések mögött démonikus erő van. testet, lelket fenyegető elbukással, kárhozattal. Mégis azt kell mondani, Isten céljait szolgálja, hogy hitünk erős, kipróbált legyen. Kísértések között megismerjük a magunk gyengeségét és Isten szabadító erejét Krisztus győzelmében. Azért engedi Isten, hogy kiáltsunk hozzá segítségért.

Az alábbiakban azokat a legjellegzetesebb kísértéseket szeretném feltárni, amelyek ifjúságunkat ma a leggyakrabban megkísértik és ezekben nagyon gyakori az elbukás.

A pénz ördöge

Nagy kísértés az érvényesülés könnyű útja utáni vágyakozás. A dolgok könnyebb végének a megfogása szinte mindennapi látvány. Pályaválasztásoknál is döntő szempont ifjúságunk előtt, hogy minél köny- nyebb munkával sok pénzhez jusson. *,Keveset dolgozni, jól élni” — ez a jelszó. Az ilyen kísértésnek rengeteg fiatal minden lelkiismeret furdal ás nélkül behódol. Ebből a gondolkozásból fakad az a sok bűn, melyet a munkaerkölcs terén fiatalok elkövetnek. Újságcikkek, riportok számolnák be a felelőtlen gondol ko- zású, önző önszeretetből elvakult fiatalok bukásairól. Önmaguk bálványai lesznek és a felcsillanó könnyű lehetőségek elindítják őket a lejtőn. Üres, lélektelen, megbízhatatlan fiatalok, akik azt tartják, becsületesen, hűségesen nem lehet boldogulni. Mennyire igaz ma is: „Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltéve- lyedtek a hittől”. (1. Tim. 6,10). Félelmetes ez a kísértés.

Kisértés a szórakozásban

Másik nagy kísértés a test és vér kísértése. Az ifjúság forrongó, nyugtalan, tele van 'új megismerés vágyával. Vágyai kielégítését keresi. Gyakran találkoztam olyan fiatalokkal, akik gátlástalanul vallják a „carpe diem” elvet. Magasabb szellemi igények helyett megelégednék

durva érzéki örömök hajszolásával és habzsolásával. Ezek a mámor kísértésének áldozatai. Milyen szomorú látvány italboltokban, mulatóhelyeken kidülledő szemű, tántorgó, akadozó nyelvű és kötekedő ifjak látása. Egészségüket lassan aláássák, a pihenés idejét tönkreteszik, másnap hervadtak, kedvetlenek, nincs köszönet munkájukéin. A szenvedélynek rabszolgái. Lealjasulnak, állatiassá válnak az ilyen ifjak. Józan látásra, helyes ítéletalkotásra képtelenek. „Egyetlen részeges sem örökli Isten országát”— figyelmeztet az ige.

A test ördöge

is hihetetlen erővel tör fiatalságunkra. Fejlődő korban van. Vágyai, érzékei ébredeznek, követelőznek. A tiszta, Isten szerinti szerelem és párkeresés felelősségteljes útja helyett aljas, kiábrándító és undorító kielégülés karjaiba hullanak. Megfosztják magukat a boldogság igazi, szívet betöltő nagy érzésétől. Elferdült látással néznek a másik nemre. Szétforgácsolják ifjú alkotóerejüket, koravén, kiélt, cinikus és állhatatlan emberekké válnak. Kiábrándult, kiégett szívű fiatalok, pedig, a felelősségteljes élet előttük van még — Számtalan felsorolás következhetne ezután, de azt a kérdést vessük fel, miért lesz ilyen sok fiatal? Mert magáiban bízott, önmagát tartja a középpontnak, a hit erejét kikapcsolja életéből. Általában két feleletet adnak a kísértések között vergődő fiatalok. Az egyik hamis biztonságból faikad. „Nekem nem árthat, tudok vigyázni magamra.” Ereje pedig kevés. A másik válasz a teljes csiiggedés szava: „Nem bírok ellenállni, se parancsolni magamnak! Úgyis elbukom!”

Van megoldás

A keresztyén ifjú ismeri azt, aki | legyőzte a Sátánt. Kísértések között i jár, de tekintsen arra a Krisztusra,! aiki maga is megkísértetett. Kísérte- j seink a hitünket támadják, ezért a hit harcát vállalni kell. Luther írja, hogy azt nem akadályozlfatjuik meg, hogy a madarak el ne szánjanak fejünk felett, de azt igen, hogy ott fészket ne rakjanak. Fegyvert is ad Krisztus a kezünkbe ehhez a harchoz, az imádság és az ige fegyverét. Boldog ember az, aki a kísértésben kitart (Jak. 1,12).

Garami Lajos !

ÖN

Tfódis tanár úr ceruzája úgy ke- ringett a notesz fölött, mint a darázs, mielőtt rászáll a mézre. Úgy tetszett: az egész művelet csak azt jelképezi, hogy őfelsége I. (és Nagy) Kódis ezennel ünnepélyesen megint ki fog szúrni valakit. Nyilván kevesli a kilenc szekundát egy órán, szeretné kikerekíteni tízre. Merő passzióból. Pedig egy jeles is szerepel az „elesettek” listáján. Beérhetné vele.

A nép lapult, mint egy pergőtűzbe került szakasz. Némelyek szinte nyákig „beásták” magukat a padba s nem mozdultak. Mások nagynehe- zen simára vasalt képpel járatták tekintetüket egyik sarokból a másikba, s ajkbiggyesztve mutatták, hogy őket ugyan teljesen hidegen hagyja

Károlyka csenevész derekát s forgatni kezdte. Legalább tízen lapos tenyérrel verték ütemesen a padot, ahogy csak bírták. Természetesen ordítottak is, ki-ki szerény tehetségéhez mérten. Dingó felnyitotta az esernyőjét, karonfogta Kenőcsöt, s kétoldalt felváltva dugdosták ki a kezüket: vajon esik-e még. Ketten a katedra tetején pofozkodtak; az egyiknek most sikerült a szivacsot a másik szájába tömni. Ez meg is volt elégedve az eredménnyel, eltekintve attól, hogy a legyőzött kegyetlenül köpte a krétaport s abból mindenüvé jutott. Szúnyog egyéni számmal igyekezett magára vonni a közfigyelmet: borzalmasan rázni kezdte az egyik padot, amelyen világosan látni lehetett, hogy már legJÁNOS PASSIÓ A DEÁK TÉREN

A Lutheránia Ének és Zenekar március 30-án, virágvasárnap délután 6 órakor előadja J. S. Bach János-passióját. Vezényel Weltler Jenő, orgonái Zalánfy Aladár.

Ifjúság HÍREI

A Zeneművészeti Főiskolán március 13-án délután intézeti hangverseny volt. Ezen Trajtler Gábor evangélikus lelkész, főiskolai hallgató is szerepelt, Bach Esz-dur prelúdiumát és fugáját, Gárdonyi egyik szonátáját és Cesar Franck a-moH fantáziáját adta elő. A fiatal orgonaművész sok tapsot, megérdemelt sikert aratott. Elmélyült, lelkes játékában népes hallgatóság gyönyörködött, amelynek soraiban egyházunk lelkészei és hívei is nagyszámmal voltak jelen. A szép sikernek szívből örülünk.

Közreműködnek: Keresztessy Hédi (szoprán), Tiszay Magda (alt), dr. Sikolya István (tenor), Melis György

(basszus), Kiss Zoltán (basszus), Fodor Zsuzsa (hegedű). Igehirdetéssel szolgál D. Ordass Lajos püspök. — Belépés díjtalan. Offertorium.

HAMBURGBAN új katolikus püspökséget létesítettek. A Város lakosságának csupán 8%-a katolikus, 80%-a evangélikus. A kormányzat hozzájárulása után január folyamán Rudolff püspök el is foglalta új püspöki székhelyét.

MADRAS indiai város polgár-mesterévé elsőízben választottak egy asz- szonyt, Tara Theriant. Az új polgár- mester a keresztyén gyülekezet tagja;

az egész, mindent tudnák, nyugodtan kérdezheti őket az a hórihorgas diktátor ott a katedra tájékán. Akadt azonban olyan is, akit a kétségbeesés odáig ragadott, hogy kezét a fülére tapasztotta: ne hallja, ha őt szólítják. Hátha addig valami csoda történik, amíg a szomszédja oldalba- veri.

— Mondhatom, kódis kis feleleteket produkáltak, uraim. Na majd talán.. i

Igen, az osztályfőnök ma is ki■* mondta tulajdon csúfnevét, melyet különben épp ezért kapott, de a feszültséget ez nem oldotta fel. A szavait elvágó csengő azonban annál inkább. A félelmetes matematika-fizika tanár, mint mindig, még csengetés közben elhagyta a helyemként már úgyis „rommálőtt” osztályt, ahol azonnyohiban magasra csapott az „életbenmaradottak” szilaj jókedve. Ahogy kitette a lábát a küszöbön, Horváth Ulus egy olyan kacskaringós nyávogást eresztett meg, hogy akármelyik szerelmes kandúrnak becsületére vált volna, még március táján is. Az általános tébolyhoz ez volt a startlövés. Brúnó szólásra nyitotta bölcs ajkait, de a kutya se figyelt rá, hiszen Bérezel Franci -már a pad tetején volt, nadrágból kirántott inggel, e elkezdte a „népi táncot”. Lent inasai őrjöngtek: öten-hatan összekapaszkodtak, mint a zsírtalan csusza, s óriáskerékként forogva rúgták az olajos padlót. Hátulról Károlyka, a nyelvzseni rohant elő, s — amit még sohasem tett — az üvöltő dervisek közepette maga is üvölteni kezdett. Franci a pad tetejéről eszeveszett hujiogással ugrott a 1kompánia közepébe, elkapta,

I feljebb percekig állhat ellen táma- I dója dühének. Különben Szúnyog szedett be utoljára; a sors iróniája talán, hogy ez neki személy szerint is a kilencedik szekundája volt. Most nyilván felejteni alkart — maga sem igen tudhatta, „melyiket a kilenc közül”. Minden elme-energiáját lekötötte az a nemes szándék, hogy kirázza a pad fa-lelkét.

— Hello boy, méltóztassék észnél lenni!

Fjz Uborka volt, a hetes. Persze, őt veszik majd elő. Szúnyog tevékenységét egy percre sem csökkentve kiabált vissza.

— Meghaltam és vidéken vagyok eltemetve! Szünet van!!!

S ezzel szünet nélkül rázta a padot, amely csakhamar engedelmesen kettévált: mintha csak kalapot emelt volna a hős Szúnyog előtt. Hárman-négyen, úgy látszik, csak erre vártaik, mert egy pillanat alatt lekapták a fanyüvőt a tíz körméről, s nyilván úgy akartak cselekedni vele, amint ő cselekedett a paddal, ártatlan szórakozás gyanánt.

Ezek közben összeütköztek a „népi i táncosok" lelkesen vonagló szektájával. A helyzet kezdett egyre áttekint- ! hetetlenebbé válni. Padok dőltek fel; innen is, onnan is táskák és kabátok röpködtek a gomolygás közepébe. Néhányon jobbra-balra borulva, el- nyúltan röhögtek. Mások a magas ablakpárkányról szinte úgy ugrottak a Bérezel—Szúnyog-féle — részben immár a padlón birkózó — soka- dalom hegyibe, mint az uszodai trambulinról a vízbe.

A zűrzavar már alvilági mérete- két öltött. Úgyszólván mindenki eksztázisban volt, ordított,

dobolt, rúgott, harapott, hajigáit,

rombolt, vonaglott, mintha csak valamelyik központi elmegyógyintézet dühöngő-osztályát hívták volna ki párosversenyre. Ekkor jelent meg Lisztes, a bejárók gyöngye, a Sicek nyakában. Duettben bömböltek egy olyan sajátgyártmányú paródiát, amelyet még az osztály edzett fülű tagjai is általában disznóságnak tartottak. Csuka nyomban bekapcsolódott a kántálásba: már hárman fújták, elsősorban Sándor, az „elnök” fülébe, nem is minden szándék nélkül. Sándor nem tűrte sokáig.

— Nem gondoljátok, hogy nem mindenkit szórakoztat úgy ez a mocsok-szöveg, mint benneteket?! És ha ezt hallanák a hölgyeitek?

Lisztes leordított a Sicek nyakából.

— Azt hiszed, a lányok különbek?

— Lehet, hogy a ti ismerőseitek valóban nem különbek!

Lisztes a Sicek sörényére csapott.

— Hagyjuk ezt a szent muzulmánt. Hajts a sűrűbe.

A szennyszöveg-gyártó ezzel ol- dalt hajolva felkapta a tanári széket, a feje fölé emelte, s vágtató „lovával” így buikott a csomóba. Az ajtón ekkor mintegy 15—20 főnyi csapzott rohamcsapat tódult be, ölükben jónéhány alaposan meg gyúrt hólabdával. A tébolyultan kavargó többségnek ez csak akkor tűnt fel, amikor • pokoli kiszámíthatatlansággal itt is, ott is sűrűn csapódták be a jól megvágott hógolyók. Másodperceken belül kiütöttek két ablakot s hellyel-közzel ugyanannyi félszemet is, de nem volt, aki ezzel törődött volna. A másik oldalról vaskos szitkozódás, majd a tanári szék és a Szúnyog által „kitermelt” félpad három darabja repült a támadók felé. Aztán csülökre mentek. Az iszonyú hangzavarból csak Lisztes artikulátlan üvöltése hallatszott ki, különben már minden' egybefolyt. Sándor undorodva fordult el, az ajtó felé, ahol ebben a pillanatban megjelent Kódis szálfa-alakja. Csend! — ordította az elnök, de senki sem hallotta. Mintha maga a kérlelhetetlen végzet lépdelt volna egyre beljebb. A Sándor után következő ember úgy vette észre, hogy nekiszaladt. Halálradermedten dadogott ösz- sze-vissza, míg Kódis közel két méteres termete már elfödte a beveri ablakot. A rémület úgy szakadt rá a bandára, mint Dogon temploma a filiszteusokra, mikor Sámson megrántotta az oszlopokat. A legtovább a Lisztes rekedtes hangját lehetett hallani. Káromkodott és nyöszörgőit, szinte még akkor is, amikor rajta kívül már pisszenni se mert senki, Kódis emelte föl a padlóról, nyakánál fogva. A bejárók rossz szelleme gyáva döbbenettel lépett hátra, de rögtön fel is szisszent. Ernyedten lógott a karja. S a többiek?

/~ílajos-poros ruhák, félrepofozott

^ nyakkendők, leszakadt gombok, kuszáit haj, lehajtott fejek, s az elmocskolódás mögött is látható sápadtság, vagy pirulás. Az elnöknek is tüzelt az arca: ő is tagja az osztálynak. Jobbra-balra megtaposott könyvek, füzetek, egy-két téli- kabát, sapka, táska, hó-törmelék, pad-darabok, itt-ott vércseppek. Mindenki a padlót nézte, valami nem is emberi, föld alá tipró szégyenérzettel. S ez még jobban remegett a levegőben, mint a még szálló porszemek. Soha nem hallott, vádoló fájdalom lüktetett az osztályfőnök hangjában, amikor végre megszólalt.

— Fiúk! A lelkiismeretük is szünetelt? Bodrog Miklós

Kisértés

B

oldogan élt Holger szüleivel és négy testvérével meleg családi otthonukban. Nagyon szerette az XJr Jézust. Igyekezett is mindig az ö útján haladni. Ez persze nem mindig sikerült, de ha rosszat tett, azt szüleinek, és az Úr Jézusnak is azonnal elmondta. Ilyenkor édesanyja feddő szavai következtek, majd azután együtt kértek bocsánatot Jézustól. így mindig boldog és vidám volt a kis Holger:

Testvérei között ő volt a legkisebb. Bátyjai a tél beálltával eljártak édesapjukkal vadászni az erdőbe. Holger ilyenkor szíve mélyéig szomorú volt. Ügy érezte, hogy a vadászatnál nincs szebb és kellemesebb dolog a világon. Ö. bárcsak ő is mehetne vadászni a nagyokkal. Hiába volt minden vágyakozása, nemrég töltötté be a 10 esztendőt. Álmodni sem mert árról, hogy vágyát elérhesse. Ebbe lassan bele is nyugodott. Kedves gyermekek, ti is tudjátok már azt, hogy a sátán minden engedelmes szívet engedetlenségre akar csábítani.

Ezt akarta cselekedni a mi kis Holger barátunkkal is. Egy téli napon Holger ifjabb bátyja eltörte a lábát. Kórházba vitték. Édesanyja minden vasárnap meglátogatta őt a kórházban. A kis Holgert is mindig magával vitte. Az első, második alkalommal volt valami érdekes ezekben a látogatásokban. De később már semmi újat nem jelentett neki. Különösen azért, mert tudta, hogy míg édesanyjával a kórházban van. bátyjai az erdőben vadásznak.

A

z egyik vasárnap édesapa, három fiával, mar délelőtt elindultak egy nagyobb vadászatra. Miután felöltözködtek, vállukra vették puskájukat. Holger észrevette, hogy a beteg bátyja puskája a helyén maradt. Vágyakozva nézegette. Tekintetét nem tudta levenni róla. Ügy érezte, hogy valami húzza, vonja; hogy menjen oda és akassza le a

szegről. Édesanyja ebédhez hívó hangja; mintha álmából ébresztette volna fel. Mikor édesanyja megállt mellette, megrezzent. Holger különös viselkedését édesanyja észrevette. Meg is kérdezte tőle:

— Mi bajed, fiacskám? Miért vagy olyan sápadt?

Holger megrettenve nézett édesanyjára. „Csak

nem sejt édesanyám valamit?“ — gondolta hirtelen. De édesanyja semmit sem sejtett. Holger izgalmában nem tudott ebédelni. Édesanyja azt javasolta, hogy feküdjön le és olvasgasson, amíg ö visszajön a kórházból. Ez a váratlan itthonmaradási lehetőség Holgernek túl nagy kísértés volt. Ügy érezte, hogy most.. . most. . . kellene édesanyját átölelni és mindent elmondani neki. Azt, hogy nem beteg és enni is csak azért nem tudott, mert minden gondolata a falon függő puska. Ajka kinyílt, de hang nem jött ki a torkán. Valahogy úgy érezte, hogy a torka kiszáradt és lázas. Rázni kezdte a hideg is. A kísértő gondolatok egymás után jöttek: „Ne légy gyáva!“, ..Most vagy soha!“ Mitől félsz?“. „Gondold el, milyen meglepetés, öröm lesz, amikor jön haza a család és te beállítasz egy öreg nyúllal a válladon.“ Közben édesanyja forró teát készített és megvetette az ágyat. Holger elszántan megitta a teát és ágybabújt. Édesanyja mielőtt elindult, hozzálépett, megsimogatta és így biztatta:

— Aludj egy jó nagyot, gyermekem! Remélem, hogy hamarosan meggyógyulsz.

Amint édesanyja elment, nagy lelki tusa következett. Holger becsukott szemmel feküdt ágyán, úgy figyelte a két hang vitáját a szívében. Egy csendes, szelíd hang így szólt:

— Ne menj el itthonról! Nézd, ott van a szép új könyved. Olvasgasd és pihenj, hiszen fáradt is vagy.

De a másik hang is megszólalt:

— Soha ilyen alkalmad nem lesz. Ne légy ostoba! Indulj már is? Egyedül járni az erdő rejtekét puskával a válladon, férfias dolog, Talán két nyulat is hozol majd haza«

libben a pillanatban felugrott és gyorsan öltöz- ködni kezdett. Az volt az utolsó okos gondolata. hogy sietni fog haza. Mire édesanyja hazaér, ő is itthon lesz.

Remegő kézzel nyúlt a puska után. Leemelte a szegről. Kilépve a lakásból, a hátulsó udvaron ment keresztül. Tíz perc múlva az erdő széléhez érkezett. Mélységes csend volt mindenfelé. Holger kihúzta magát, most jól elhelyezte vállán a puskát. Bizony igaza volt édesapjának, ez a szerszám nem neki való. Alig tudott menni tőle. Egy kis idő múlva úgy érezte, hogy nehéz. De bátran nézett szét a nagy fák között, hogy merre lát egy nyúl- apót. Néhány perc telt csak el s amint csendesen figyelt, egyszerre csak meglátta a várva-várt tapsifülest. Nyugodt, egyenletes ugrásokkal, mint aki ráér. úgy haladt a nyúlapó előre. Holger sokszor végighallgatta édesapja, meg bátyjai elbeszélését a nyulak ravaszságáról. Azt gondolta, hogy ő is ravasz lesz és addig megy utána, amíg fészkéhez nem ér a fáradt nyuszi.

Holger óvatosan követte a nyulat. az néha-néha lassított. Sőt, mikor megnőtt közöttük a távolság, mintha meg is várta volna őt. így teltek a percek és a negyedórák egymás után. Holger nem is tudta, hogy mennyi ideje jár már a nyuszi nyomába. Ügy érezte, hogy az útirányt is elveszítette. De ennek ellenére sem tudott lemondani arról a reménységéről, hogy lelőheti a nyulat. Odahaza sokat gyakorolt cólbalőni, bizonyos volt benne, hogy tudása most sem fogja cserben hagyni. A belső hang is zavarta a nyúl után:

— Csak nem fogsz szégyenszemre üres kézzel hazamenni?

Igaz, egy pillanatra aggasztotta az a gondolat, hogy édesanyja előbb hazaér, mint ő, de a hang csak biztatta:

— Édesanyád is büszke lesz rád, ha ezzel a szép nyúllal fogsz eléje lépni.

Közben a hó szép csendesen elkezdett esni. . i És Holger egyre fáradtabb lett. . . Egyszer csak annyira meglepte a fáradtság, hogy le kellett ülnie. A puska is nyomta a vállát nagyon. Fáradtsága és éhsége egyszerre lepte meg. végtelen jó érzés volt pihenni. Csak most kezdett tűnődni azon. hogy mennyi ideje/ is jött el otthonról, az erdő melyik részén is van most. Jól ismerte az erdőt s észre kellett vennie, hogy bizony jói elbarangolt. Szégyelte már az egész kirándulást. Közben míg ő pihent kissé, nyúlapó is tovalépett, a

Most már csak sietve haza — ez volt egyetlen gondolata. El is indult, de alig száz lépés után újból le kellett ülnie. Alig hogy leült, szeme szinte leragadt, elaludt. A hó nemsokára betakarta.

tffolger édesapja meg bátyjai befejezve a vadá11 szatot, hazamentek. Édesanyja csak később érkezett meg. Röviden beszámolt a beteg javulásáról. majd Holger szobájába sietett. Megdöbbenve nézte az üres ágyat. Azonnal hívta övéit, akiknek röviden elmondotta a déli jelenetet. Édesapa rögtön megértett mindent, amint az otthon hagyott puskát nem találta a falon. Közben be> js esteledett már. Édesapa fiaival elindult az erdőbe. Megbeszélték, hogy jelt ad az, aki előbb rátalál Holgerre. Bizony nem volt könnyű megtalálni az eltűnt fiút. Mert a hulló hó minden nyomot eltakart. Nyugtalan szívvel bolyongtak a sötét erdőben. mert tudták, hogyha eláll a szél és a hóesés, reggelre minden megfagy. Több mint két óra telt el teljes bizonytalanságban.

A nyugtalan keresés közben Holger édesapja elfáradt, leült pihenni egy fatönkre. Két kezébe hajtotta fejét és forró homlokát így hűtötte, míg könnyei végigperegtek arcán. Nem haragudott legkisebb fiára, csak végtelen aggodalom és fájdalom szorította össze szívét. Letérdelt és hangosan imádkozott. Isten irgalmát és segítségét kérte gyermeke szártiára. Csendes áhítatát az zavarta meg, hogy tőle körülbelül húsz lépésre a hó erősen mozogni kezdett, halk nyögésszerü hang jött a mozgás irányából. Reszkető térdekkel indult arrafelé. Szíve a torkában dobogott. Lehajolva a hóba. remegő kezekkel emelte fel kis fia hideg testét. Sípjába háromszor belefújt. jelt adva fiainak. Amint a sípszó elhangzott máris jött rá felelet a közelből. Édesapa legidősebb fiával hazavitte Holgert, ki semmiről sem tudott.

XJ azaérve orvosért telefonáltak. Amíg az orvos megérkezett, próbálták életre dörzsölgetni a kis Holgert. A három testvér ezalatt a szomszéd szobában térdenállva imádkozott. Végre megérkezett az orvos. Amíg ő a beteg mellett volt. a szülők is a három gyermek mellé térdelve kérték Istent; hogy adja vissza nekik jó eg^^^ben Holgert*

Holger lassan megáhoztért. Szaggatottan mondotta az első szavakat: Jézus... édesapám * Édesanya gondos ápolása meűett állapota napról napra javult, de tavasz lett. mire teljesen felépülti Megtanulta, hogy a sátánnal mindig fel keli venni harcot! Svédből fordította: Szabó Péter