Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-21 / 51-52. szám

EleSfeelépleljnK a Központi illapof A Központi Alap ügye régóta vajúdó ügy egyházunkban, i Az elmúlt években mindinkább világossá vált lelkészeink és j híveink körében, hogy a Központi Alap fölállítása nélkül egy­házunk anyagi helyzetét nehéz elképzelni, különösen figye- l~m.be véve azt, hogy az Egyezmény szerint az államsegély fokozatosan csökken. Egyházunk hálás azért államunknak, hogy a csökkentést ezévben sem hajtotta végre, hanem meg­hosszabbították a rendkívüli államsegélyt. Ez a rendkívüli államsegély azonban arra kötelezi egyházunkat, hogy már most és mind fokozottabb mértékben felkészüljön az anyagi feladatok megoldására. A Központi Alapot az egész közegyház adakozása kell, hogy fenntartsa. Az egyetemes közgyűlés által megválasztott Központi Alapi Bizottság munkaülése november 2C—2í-én tárgyalta Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárnál: a K zp n i Alap felállításával kapcsolatos javaslatát. December 6-án az Orszá­gos Esperesi Értekezlet mint javaslattevő szerv, tárgy-Ita a javaslatot és felterjesztette azt az Egye emes Presbitérium­nak. Az Egyetemes Presbitérium december 9-én tartóit ülése tárgyalta ezt a felterjesztést és elhatározta, hogy 1959. január 1-ével életbe lépteti a Központi Alapot. A Köz cnii Alap ügy­intézőjévé Grünvalszky Károly egyetemes főtitkárt választotta meg. Mindnyájunknak; öröm, hogy Magyarországi Evangé­likus Egyházunk jól szervezett közösség. Szilárd a felső kor­mányzása, amelyet az Egyház- egyetem és a két Egyházke­rület testesít meg. Jól tagolt a kormányzása lejjebb, amelyet az egyes egyházkerületekben nyolc—nyolc, összesen ti­zenhat egyházmegye lát el. Lie a legtagoltabb lent az alapjaiban, az egyházközsé­gek tekintetében, mert átlag minden . 1 300 evangélikusra esik egy egyházközség, ami azért áll fenn, mert aránylag kevés nagy, többezer lelkes egyházközségünk van, viszont sok a kicsi, pár száz lelkes egyházközségünk. Ez utóbbiak gondján akar enyhíteni a most következő öt évben a Központi Alap. Zsinati törvényeink szerint ugyanis minden egyházközség leikészi. hivatalt köteles fenn­tartani és köteles a lelkész fi­zetéséről hiványszerűen gon­doskodni. Ott, ahol nagy a lé­lekszámú ez nem is okoz kü­lönösebb gondot. De ahol ke­vesen, pár százan vannak csu­pán az egyházközség tagjai, még ha készek is az áldozat­hozatalra, akkor is képtele­nek általában arra, hogy tisz­tességes megélhetést biztosít­sanak lelkészüknek a maguk erejéből. Így egy méltányta­lan alacsony fizetésű papi ré­teg keletkezett egyházunk­ban: a kis gyülekezetek pap- . sága. Most, hogy számba-vet-- ' tűk, hogy egy évben összesen mennyi fizetéskiegészítő se- gelyt kell nyújtanunk ezek­nek a gyülekezeteknek ahhoz, hogy lelkészeiknek az 1959— i 963-ig terjedő időszakban az államsegéllyel együtt havi 1666,— Ft fizetést folyósíthas­sanak, kiderült, hogy olyan esztendőkben, amikor az ál­lam, az Egyezményen felül rendkívüli államsegélyben ré­szesíti egyházunkat, kereken 400 000,— Ft, olyan években pedig, amikor az állam csu­pán az Egyezmény szerint járó 50 százalékkal csökken­tett államsegélyt folyósítja, közel egy millió forint szük­séges ehhez. Ha egyházunk nem volna szervezett közösség, azaz an­nak ellenére, hegy sok tagból áll, mégis egy test, akkor megtehetnők hogy nem ve­szünk tudomást erről és nem gondolunk a segélynyújtásra. De szervezett közösség va­gyunk és a Krisztus egyháza, amelyben kötelességünk, hogy kölcsönösen gondoskodjunk egymásról. Ezért határozta el az Egy­házegyetem Tanácsa a legu­tóbbi, december 9-én tartott ülésén a Központi Alap fel­állítását. Az erre vonatkozó határozatok első pontja a kö­vetkezőket mondja ki: „A Központi Alapot az 1959 —1963-ig terjedő időszakban az alacsony gyülekezeti és ön­álló hitoktatói lelkész! fizeté­sek rendezése érdekében 1959 január elsejével életbeléptet­jük és működésbe hozzuk. A Központi Alap hivatott gondoskodni arról, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház minden egyházközségé­ben a gyülekezeti és önálló hitoktatói leikészi fizetés az 1959—1963-ig terjedő időszak­ban az államsegéllyel együtt a lakás ellenértéke nélkül el­érje az évi 30 000.— Ft-ot. (havi 1666.— Ft.). Ebből a célból a Központi Alap 1959. január elsejétől negyedévi előre folyósított részletekben segélyt nyújt mindazoknak az egyházközsé­geknek, amelyek a Központi Alap fundamentumául szol­gáló gazdálkodás keretében a maguk erejéből az évi 20 000.- j Ft-os, (havi 1650.—Ft.) gyüle- j liezcti, illetve önálló hitokta- I tói leikészi fizetést biztosítani i nem tudják.” Az Egyházegyetem Tanácsa ^ abban a reménységben hozta meg ezt a határozatát, hogy ez j minden egyházközségünkben | a legnagyobb megértésre ta- j Iái. Azoknál, , akik segélyben részesülnek, és azoknál is, akik a kicsinyeket segítik. S mindegyik arra fog igyekez­ni, hogy az Egyházegyetem Tanácsa által a Központi Alap biztosítása érdekében ajánlott egységes gazdálkodásban a maga helyén az áldozathoza­talban a kívánt eredményt elérje. Az Egyházegyetem Tanácsának a határozata alapján az egyes egyházme­gyék tanácsai az egyházköz­ségeknek erre vontakozóan legkésőbb 1959. január 15-ig pontos és részletes útbaigazí­tást fognak kapni. De már ezt megelőzően újév napján a segélyezendő egyházközségek előlegben megkapják az első negyedévi Központi Alapi se­gélyt. Mert bízunk a Központi Alap sikerében s hisszük, hogy Isten Atyánk, akitől, ha kenyeret kérünk, nem követ ad nekünk. Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár Az Uj Voilásíanítési Tarterv elkészült. A november 26-án tartott vallástanitási bizott­sági ülés az általános iskolák nyolc osztálya szám,ára készí­tett tantervet felülvizsgálta, el­fogadta és megerősítés végett felterjesztette az egyetemes presbitériumhoz. Az egyete­mes presbitérium december 9- én tartott ülése az Új Vallás- tanítási Tantervet elfogadta és megerősítette, sokszorosítását elrendelte. Intézkedés történik a pályá­zatok kiírására. A tervek sze­rint 1959. április 39-ig kell 'majd a kéziratokat benyújtani. A vallástanítási bizottság egy hat tagú lektoráló bizottságot létesített, akik elkészítették az „Útmutatás a vallástanitási tankönyveket készítők számá­ra” című munkálatot, mely­nek felhasználása és útbaiga­zításai segítségére lesznek a pályázaton részt venni kívá­nóknak. A vallástanítási bizottság előadója (dr. H. Gaudy László, Budapest, VIII., Üllői út 24.) minden érdeklődőnek és a pá­lyázatokon részt venni kívá­nóknak készséggel áll rendel­kezésre. Száz gyülekezet részesült Gyülekezeti Segélyben A GYÜLEKEZETI SEGÉLY egyházmegyei előadóinak ér­tekezlete december 8-án tar­totta évi számadó összejöve­telét, s az eredményt döntés­re továbbterjesztette a ke­rületi és egyetemes tanácsok­hoz. Az igen termékeny ér­tekezlet megállapította, hogy az elmúlt évben csendben, de eredményesen munkálkodott minden fokon a Gyülekezeti Segély. Az évi összeredmény 317,654.16 Ft. Minden egyház­megyében a megszokott lel­kesedéssel folyt ez a szeretet- munka,( egyes gyülekezetek­ben pétiig a megszokottnál is megértőbb szívvel és látha­tóbb eredménnyel karolták fel híveink ezt a szolgálatot. EGYETEMES FOKON a nagy szeretefadományt a szeg­halmi egyházközség kapta pa­rókia és imaterem létesítésére. Ennek a nagy kiterjedésű szórványegyházközségnek ed­dig sehol sincsen saját ima­terme, sem parókiája. A kis szeretetadományt megosztva Fehérvárcsurgó és Surd kap­ták. Egyetemes fokon segélyt kaptak még Szentes, Nagy­kanizsa, Győré, Nagyg.yimót és Szentgotthárd. A DÉLI KERÜLETBEN Szentetornya, Kispest, Kis­kunhalas, Péteri, Galgagyörk és Felsőnána részesültek je­lentősebb segélyben. AZ ÉSZAKI KERÜLETBEN pedig Sajókaza, Hatvan, Csil­laghegy. Érd, Csákvár, Nagy­barát, Ágfalva, Rajka, Borbá­nya, Sámsonháza és Zsédeny kapott segélyt. Mindegyik templom-, illetve parókiareno­válásra. Az egyes egyházmegyékben ezeken kívül mintegy 80 gyü­lekezet részesült 300—3000 forintig terjedő segélyben. Ezeknek mindegyike szórvá­nyokkal küzdő gyülekezet s a segélyt a renoválási felada­tokon kívül a szórványgondo­zás elősegítésére használják fel. Koren Emil Amit az Úr tudtunkra adott „Es történt, hogy mikor az an­gyalos: elmentek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymás­hoz: Menjünk el egész Betlehemi? és lássuk meg, ami történt, amit az Ür tudtunkra adott. Elmentek azért sietve és megtalálták Máriát és Józsefet, meg a jászolban fekvő kis gyermeket. Amikor pedig meglátták, elbeszélték mindazt, amit e gyermek felől mondtak nekik. És mindenki, aki hallottá, elcsodálkozott a pásztorok elbeszé­lésén. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte és szívé­ben forgatta. A pásztorok azután visszatértek, dicsőítve és magasz­talva az Istent mindenért, amit hallottak és láttak, amint meg­mondatott nekik.” (Lukács ev. 2,15—20.) A betlehemi pásztorok nemcsak hallották a Megtartó szü­letésének örömhírét, hanem szemeikkel is láthatták, amit az Űr tudtukra adott. így tesznek bizonyságot Jézusról az Új­szövetségben a többi tanúk is: láttuk — hallottuk. A mi hi­tünk történelmi tényeken alapszik, melyekről szem- és fül- tanúk sokasága vallott — köztük Betlehem egyszerű pásztorai is. A hit számára Isten ma is adja a hallás mellett a látást is. S ha megtartó Urunkat most, a két ádvent között nem is lát­hatjuk szemeinkkel, Isten kegyelmének és Jézus Krisztus jelenlétének számtalan .jelét láthatjuk meg az igei üzenet mellett. t Jászolbölcsőt, törékeny kisgyermeket — mellette két sze­gény embert láthattak a pásztorok a betlehemi istállóban. Ez a látvány magában véve aligha értette volna meg velük a karácsonyi csodát: Isten emberré léteiét, a megváltás való­ságát. Ehhez az Isten küldötte angyalok által hirdetett ige volt szükséges, amely hitet ébresztett a szívekben és a látott egyszerű képnek isteni titkát felfedte. Isten titkai ma sem kutathatók ki szemmel. Sem a körülöttünk levő világ szám­talan csodája, sem a velünk és körülöttünk történt esemé­nyek értelme — amit pedig lát szemünk és kutat értelmünk — nem fedi fel ezeket a titkokat. Még a betlehemi jászolbölcső, a golgotái kereszt, vagy a húsvéti nyitott sír látása sem ele­gendő ahhoz, hogy a megváltottság öröme szétáradjon szí­vünkben és életünkben. Ige kell ehhez, isteni szó. amely kül­döttek ajkán hangzik el felénk és Szentlélek ereje által érik hitté bennünk. A szemünk is így nyílik meg látásra. Amit hallottak és láttak a pásztorok, arról beszéltek is. Mert a hallott és látott csoda csodálatot váltott ki bennük —• a csodálat pedig, ha őszinte, mindig szavakba tör fel a szív mélységéből. Ez az őszinte csodálat a legőszintébb prédikáció vagy bizonyságtétel, hiszen benne a személyes hittapasztalás: a hallott ige és a látott és megértett esemény lesz híradássá — az örömhír továbbadásává. A hittapasztalatból született bizonyságtételhez szorosan kapcsolódik Isten dicsőítése és magasztalása is. Hogyne törne ég felé ez, amikor megértette, hogy Isten mennyire szereti őt és a világot és mit tett szere- tetből megtartására. A betlehemi pásztorok Jézus első követei. Szegénységük, egyszerűségük és tudatlanságuk ellenére is alkalmasak erre a szolgálatra, mert fülük megnyílt a hallásra, szemük a lá­tásra és szájuk a dicséretre. Isten ma is ilyen embereket tud szolgálatába állítani, akik készek Öt hallgatni, igéje nyomán látni és minderről őszintén beszélni, Mezősi György Ülést tartottak a kerületi presbitériumok és az egyetemes presbitérium December 9-én ülést tartott \ az Északi Egyházkerület, va- ! lamint a Déli Egyházkerület presbitériuma. Mindkét presbi­térium ülésén az egyházkerü­let folyó ügyeit tárgyalták. Az Északi Egyházkerület presbi­tériuma köszöntötte D. dr. Vető Lajos püspököt 10 éves püspöki szolgálata alkalmá­ból. A köszöntésre lapunk más helyén visszatérünk. Ugyanaznap délutánján az egyetemes presbitérium is illést tartott és tárgyalta a Vallástanítási Bizottság, a Köz­ponti Alapi Bizottság jelenté­sét és a Gyülekezeti Segély 1958. évi számadását, ame­lyekről ugyancsak beszámo­lunk lapunk más helyéin. II. pásztorfiú: Majd meglátod! Nála még a jó is gonoszsággá lesz. Mert hidd el, az irigység és kapzsiság minden jót rosszra vál­toztat. József: Én hiszek az emberi jóságban. 2. jelenet (Előbbiek, Gonosz pásztor) Gonosz pásztor: (távolról $ közeledőben hangzik a szava) Micsoda népség! Örökké csak locsognak itt a jó meleg tűznél! Ahelyett, hogy kerülnék a nyájat. Fecsegnek a tűznél. A másé 'mellett! Az én fámat tüzelik a rna- gult hasznára! I. pásztorfiú: (rémülten) Jön a gazdánk! nó.nak! Hogy a ... (Lassan, hangsúlyozottan!) majd meglátod! gához tér, s még dühösebben. Takarodj! Újra egy idegen! Hogy hol szedik ezek mindig fel a csavargókat!? Henyélni, azt igen! S irigy­kedni a máséra! De hogy azért dolgozni is kellene, az büdös nekik! Csak lopni abból, ams a másé! Amiért más verejtékezett! (Jó­zsef elé) Itt minden az enyém. A bárányok, mind! Az egész nyáj! Meg a föld! Ameddig csak ellátsz! Az utolsó rozsé is az enyém, amit ezek a bitangok csak tüzelnek itt! (Fellán­goló haraggal) Mert mindent csak pusztíta­nának! Hogy a ... (Lassan, hangsúlyozót:an) Csak az az áldott jó szívem ne volna, már rég agyonvertem volna mind! (Hadaró moz­dulatot tesz a karjával, majd megáll.. Fúj, hirtelen József felé.) Te meg ki vagy itt egy­általán s mit akarsz? Naplopó csavargó vagy te is ügye s az enyémből akarsz élni! Taka­rodj innen, ebadta! (Botját ráemeli, ütni akar, de hirtelen megtorpan, mint akit hátul­ról botjánál fogva megrántanak. De újra ma­gához tér, s még dühösebben) Takarod! (Újra ütni akar — mint előbb — de most a botot is kiejti. Megdöbbenve.) Mi.. mi ez?! I. pásztorfiú: (felhasználva a nagy szóára­datban a döbbent szünetet) Uram. a kutyák megtámadták, tátották iszonyú torkuka, de hang nem jött belőlük s nem haraphattak! II. pásztorfiú: A bárányok szorosan zárva feküsznek, rajtuk lépve jött s meg sem moc­cantak! József: (nyugodtan) Kérdeztél, uram, fele­lek. Ácsmester vagyok, napestig dolgozom. (Tenyerét mutatva) Nem henyélek. Minap jöttünk városotokba, rendelkezés miatt. De nincs szállásunk. Mint kivert kutyák, húzód­tunk meg s nincs fejünk hová lehajtani... Kérni szeretnék, uram ... Gonosz pásztor: (eddig lehiggadt a döbben nettől s az utolsó mondat újra kihozza sod­rából, belevág, gúnyosan) Kérni! Persze, kér­ni! Egyebet sem tudtok! Tán menjek ki az ágyamból, hogy ti, koszos vándorok, bele- bújhassatok! Az én melegembe! József: (rendkívül nyugodtan) Nem, uram. Csak tüzet adj. Egy marék parazsat, hogy meleget szíthassak előle, mert lásd, ilyen körülmények között gyermekünk született, fiú adatott né'künk s fázik a kisded. Gonosz pásztor: (kissé lecsendesedve) Para­zsat, persze. Az én tüzemböl. De adok. Lásd adók (Félig meddig önmagához.) Ez az áldott jó szívem fog a sírba vinni! (Ismét József felé) Végy hát! Végy csak, amennyi kell! (A többiek döbbentén állnak. Pillanatnyi csend után.) I. pásztorfiú: (A gonosz pásztor felé) De­kát ... nincs mivel vennie! S egy lapát... Gonosz pásztor: (élesén suttogva 1. pásztor- fiú felé) Csönd! Azt nem kértem (József felé, gúnyosan biztatva) Végy csak, amennyi tet­szik! József: (nézi a tüzet, majd lassan leguggol, kotórgál a tűzben, kivesz egy üszköt s tenye­rén tartva az izzó parazsat, lassan feláll. Mind döbbenten nézik) Gonosz pásztor: (ijedt döbbenettel nyúl las­san a homlokához) Micsoda éjszaka ez?! I. pásztoríiú: A kutyák nem harapnak! II. pásztorfiú: Bárányok nem riadnak! I. pásztorfiú: A bot nem üt. II. pásztorfiú: Tűz nem éget! Gonosz pásztor: Micsoda éjszaka ez?! József: (miután lassan már elindult, most a szín széléről visszanézve szól:) Én nem mondhatom meg netked, ha magad nem látod! (El.) Gonosz pásztor: (pillanatnyi merev csend után felocsúdva) Hol s subám! Ezt meg kell látnom! (József után indul) III. felvonás. (Szín: barlangszerü Istálló, kissé balra hátul a já­szol, benne gyermek, mellette Mária, aki a gyermek­kel van elfoglalva.) 1. jelenet. (Mária, majd József s a Gonosz pásztor. József: (belép ugyanazzal a mozdulattal tartva a tüzet, amellyel a II. felv. végén tá­vozott) Békesség veled, Kedvesem! Vagy in­kább: békesség veletek kedveseim! Hiszen itt van a mi drága kis gyermekünk is! Nézzétek, tüzet hoztam (A rakáshoz megy s legugol, hogy meggyújtsa s élesztgesse.) Mária: Békesség veled! De jó, hogy mele­get hozol! Már úgy fáztunk. Bár jó emberek szeretete, pásztorok és napkeleti bölcsek kö­szöntésükkel melegítették a szívünket. De József kedvesem, nem égetted meg a tenye­redet?! József: (eddigre már ég a tűz s ő lassan fel­áll) Csodálatos volt az utam, Mária! A sze­retet hajtott, hogy keressem a tüzet s min­den ákadály magától elhárult. A kutyák nem haraptak, bárányok fel nem riadtak, bot nem ütött, tűz nem égetett s én egyre jobban hi­szem, hogy az emberi szívedben rügyet bont a jóság! Mária: (fájdalmasan, majd a végén egyre lelkesebben, az utolsó mondatot jelentősen kiemelve) Egy egész város kivetett minket. Zárt ajtók és könyörtelen szívek fogadtak. Fáztunk és állatok istállójáig űzettünk. (Csendesebben, körülmutatva) S nézd, itt kel­lett megszületnie néki is. Mi ehhez a nyomo­rúsághoz képest az a néhány résztvevő, ked­ves pásztor s a három tisztelgő vándor! Szálló örömök a nagy kivetettségben. De nézd ezt a gyermeket! Most ö mindent betölt s én tu­dom, hogy itt van a szeretet. 2. jelenet. (Előbbiek, Gonosz pásztor, majd angyalok) Gonosz pásztor: (az utolsó szavaknál csen­desen belép. József és Mária nem veszik ész­re. Zavartan ismétli az éppen halló mdn.dá- tot)... itt van a Szeretet, (egyre zavartabban) érdekes,... engem ... engem... így fogad­nak?!.-, húszán nem is ismernek! ... BnUyen nyomorúságos helyen még nem jártam ... mi­lyen hideg van itt... (Most veszik csak ész­re, köszön, de szinte az előbbi szavakat foly­tatja) Jó estét, emberek! Megfázik ez a sze­gény kis gyermek! (Körülnézve) Nincsen sem­mijük, amivel betakarnák? (Hirtelen leveszi a ködmönét) Talán ezt rá kellene tenni. Így ni (betakargatja a jászolgyermeket, majd a szín felé (Milyen könnyű így! (Olyan mozdu­latot tesz, mint akinek dagad a melle.) És nem is fázom! Szinte teher is volt nekem az a ködmön. (József felé) Most úgy belülről ér­zem a meleget! (Közben, amíg elöl van Józseffel, minden oldalról kicsi angyalok jönnek be halkan s hátul félkörben állanak a jászol mellett. Az éneket halkan kezdik s amikor a go­nosz pásztor befejezte, erősen zengik) Angyalok: (énekelnek) Hadd zengjen ének­szó . .. (1—2 v.) Gonosz pásztor: (csodálkozva) Mennyi an­gyal! Micsoda éjszalka ez! József: Pásztortüzednél lám nem értetted, hogy micsoda éjszaka ez. Most megláttad ma­gad. (A jászolgyermekre mutatva, de a néző­tér felé) Itt van a Szeretet! Ma Megtartó szü­letett! Nekünk is angyal jelentette meg. S ahol őt meglátják, angyalokkal telik meg a világ s az emberi szívbén rügyet bont a jó­ság! Postludium. (Függöny.) (Ady verse) Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Öh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget, Nem volna más vallás. Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni . . . Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna, a világra. • •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents