Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-12-21 / 51-52. szám

EGY TÁVOLI ÉLET Jákob története Mózes első könyvéből Becsapódott hát a fiatal Jákob mögött a szülői ház ka­puja. Ezt az otthont többé már nem találja meg. Mert mire — amint később látjuk — hosszú vándorlásából újra ha­zaér, a családi tűzhely ki­aludt, csak szülei sírja fo­gadja. Éjszakai látomás Bátyja haragja elől mene­külő Jákob magánosán ván­dorol az elhagyatott, vad vi­déken. Ahöl a napszállta el­éri, ott éjszakázik. A langyos keleti estén körülnéz, hová hajthatná álomra fejét: fa tö­vébe vagy bokor aljába. Most éppen köves vidéken jár. A fáradt vándornak egy kő a párnája. Ez lesz életének első döbbe­netes éjszakája. Évek múlva, a visszavezető úton jön majd a második. Most annyi törté­nik, hogy belép életébe az Isten. Eddig csak apjától hal­lott róla, ezen az éjszakán neki van Vele személyes ta­lálkozása. Mégpedig olyan módon, amely az antik em­ber számára a rejtélyek közé behatolás reális útja volt — álomban. Az álom a Szentirás világában Isten megnyilatko­zásának gyakori eszköze. Egy hosszú, égig érő létrát lát, amelyen angyalok járnak fel-, le. Föld és menny összekötte­tésének jele ez. Azután az Úr jelenik meg és szavában meg­ismétlődik Ábrahámnak, a nagyapjának adott ígéret: neki adja ezt a földet, ahol most idegenként vándorol; meg- sokasít.ia utódait, és rajtuk keresztül áldást bocsát a föld minden népére. Mintha csak karácsonyi harangok zúgná­nak: a zsidó népből született Jézus Krisztus, a világ Meg­váltója. Eljön a reggel. Hit és kétel­kedés váltakozik Jákobban. A feje alatt levő követ meg­rendült lélekkel oltárnak ál­lítja fel és elnevezi a helyet Béthelnek, Isten házának. De azért fenntartással él: ha meg­őrzi az Ür a vándorútjáh, akkor elfogadja Istenének. A számító ember nem tudja, jó üzlet-e az Isten. Két asszony között Már közel van a célhoz, ahová küldték: távoli rokona, Lábán házához. Váratlan ta­lálkozás jön segítségére és pecsételi meg jövendő sorsát. A mezőn a kútnál — a keleti emberek életében olyan fon­tos szerepet játszó helynél — szembejön vele Lábán kiseb­bik lánya, Rádhel. Ettől a pil­lanattól kezdve az ő varázsá­ban telik az élete. Nagy szo­morúságok és nagy örömök forrása lesz iránta gyulladt mély vonzalma. Hét eszten­deig ingyen dolgozik jövendő apósánál Ráchelért, mert a földönfutónak nincs pénze, hogy a kor szokásai szerint megvásárolja magának fele­ségül. De apósa trükkje kö­vetkeztében újabb ingyenes szolgálat vár rá. A szokáshoz híven ugyanis teljesen lefátyo­lozva vezette az apa lányát új férjéhez az első éjszakára. A szobában sötét uralkodott és Jákob csak a reggel derengé­sében vette észre, hogy aki mellette van, nem a szép Ráchel, hanem a nővére, a rövidlátó, csúnya Lea, akinek apja másképpen nem tudott férjet szerezni. Hiába a felhá­borodása, csak annyit ér el, hogy egy hét múlva második feleségének megkapja Rauheit, de érte újra dolgoznia kell hét évet ingyen apósánál. Ezek az esztendők a házas­élet feszültségei között telnek. Leának fáj, hogy férje jobban szereti Réchelt. Ráchel nek pe­dig súlyos' gyötrelme, hogy Lea egészséges gyermekeket szül férjének, ő pedig termé­ketlen. Végső elkeseredésében az akkori szokásoknak meg­felelően, szolgálólányát adja oda Jákobnak, mert a tőle születendő gyermek sajátjá­nak számít. így két fiú szüle­tik. Ekkor Leánál szűnik meg égy időre a gyermekáldás. Ö is a fenti módhoz folyamodik. Majd amikor neki magának is lesz újra gyermeke, re­ménykedik, hogy most már egészen az övé lesz a férje. De Ráchel marad mégis a ked­vesebb. S ez a helyzet tovább fokozódik akkor, amikor oly sok hiábavaló várakozás után Ráchelnek is születik gyer­meke: József. Örök emberi problémák tükröződnek ebben a történet­ben. noha annyira érezzük benne a régies ízt, évezredes keleti szokások világát. A nők a férfiak életében a huszadik században is ugyanolyan sze­repet játszanak. Ha az egy- nejűség mai társadalmi for­mái között egészen más ala­kot ölt is mindaz a probléma, amit a női varázs okoz az életben, a férfi és a nő viszo­nyának feszültségei ma is ugyanazok. Ma is vannak mély és maradandó, életre szóló érzések. És a vergődő asszony alakja is élő. Az egyik vissza akarja nyerni azt, akit szeret, s ezért mindent megtesz. A másikat hiába szereti a férfi, valami hiány beárnyékolja kapcsola­tukat. Tekints bele egy-egy női szívbe és meglátod, Leák és Ráchelek itt járnak körü­löttünk. Isten azonban mindennél csodálato­sabban ragyog fel Jákob tör­ténetének ebben a szakaszá­ban is. Ahogyan lethajlik a fá­radt vándorhoz és meg nem érdemelten áldásában részesíti — ez a kegyelem. Ezt kapjuk mi is Tőle, pedig nem érde­meljük meg, sőt talán fel sem fogjuk. Isten elibénk jön irgal­mával, noha nem is kerestük. Mintha csak Ady sorai zenél­nének az Ür érkezéséről: Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával. Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom. Veöreös Imre CSALÁDI HÍREK: Mado- csai Miklós segédlelkész és Glazewski Márta házasságát Isten második gyermekkel áldotta meg. A gyermek ne­ve: Eszter. Halász Józsefné szül. Sáfy Eszter 79 éves korában hosz- szú szenvedés után november 24-én elhunyt. Az elhunyt­ban Bárdosi Jenő dabronyi lelkész anyósát gyászolja. Te­metésén, november 27-én Ha­lász Béla esperes hirdette az igét. Pár perc a mai Betlehemben Különös érzés lesz úrrá rajtunk, ha Jézus születési helyéi ül készült mai fényképfelvételeket nézeget­jük. SzétfoTzlik a karácsony­estéink megsokott fenyőíás, gyer- tyaíényes, csillagszórós hangu­Bethlehem mai látképén modern építésű házak tűnnek a szemünk­be. De az előtérben ugyanaz a köves, sziklás, gyérnövényzetű vi­dék, ahol ma is ugyanúgy legelte­tik nyájukat az állattenyésztéssel is foglalkozó lakók, mint annak idején a bethlehemi pásztorok. Va­lahol itt hangzott el először a karácsonyi örömhír és zengett az első kará sonyi ének. világításba kerülnek a karácsonyi események. Jól van ez így! Bár­mennyire is kedves a családias, polgáriasult karácsonyest, fel kell figyelnünk arra, hogy valóságos helyen végbement valóságos ese­ményről van szó ezen az ünnepen. viseletben közlekednek a járó­kelők. Ki tudja, hol lépdelt Mária a drága teherrel?! Kereső szemünk persze azt a helyet szeretné látni, ahol a ven­dégfogadó istállója állhatott. A rozzant épület hamarosan rómba- dölhetett, a kegyes emlékezet mégis tudni vélte a helyét,^ egy üreget, s alig több mint 300 évvel Krisztus születése után templomot építettek föléje. Azóta már sok- j szór javították, megújították. Előtte a téren fehér humuszos férfiak állnak. Bejárata egészen szűk és alacsony. Mintha arról be­szélne, hogy Jézus Krisztus' elé csak alázattal és egyenként, sze­mélyesen lehet lépni. Valamikor kereszteshadjárat folyt I Bethlehemért is. A középkori ke- I resztyénség azt hitte, hogy gazda- I gabb lesz, ha birtokba veszi Jézus [ földi életének emlékhelyeit. Pedig ez a föld maradjon csak azoké, akik ott laknak már évszázadok, évezredek óta — a zsidóké és araboké. De annak örülünk, hogy keresztyének is élnek a mai Beth- lehemben — többek között egy egészen kicsiny protestáns gyüle­kezet. Azon az első karácsony éj­szakáján Bethlehem lakói és az odasereglett vendégek nagy szá­mában csak elenyésző volt az a pár egyszerű személy, akik fel­figyeltek Krisztus születésére és magasztalták öt. Ma sincs ez más­képp sem ott, sem máshol. Ezek­nek a keveseknek szívében azon­ban mély békesség és öröm dob­ban. hogy az a bethlehemi Gyer­mek azóta láthatatlanul járja a világ országútját és az ő életükbe is beköszöntött. V. I. A mai Bethlehem látképe Bethlehem régi negyede A helységnek ősi negyedében szükek az utcák s a házak régi idők levegőjét árasztják. A kis sikátorokban hagyományos keleti c) Praetorius: Zengjétek a Szűz gyermekét! d) Buxtehude: Lauda Sion Salvatorem. Zenekarral, szólót énekel Kóm- játihy Ilonka. 4. Szószéki szolgálat. 5. Zenekar: A. Corelli: Temp­lomi szonáta d-moll. 6. Énekkar: G. A. Homilius: íme milyen nagy áldás. 7. Énekkar: W, A. Mozart: 117. Zsoltár. (Zenekarral, szólót énekel Komjáthy I.) 8. Oltári szolgálat. 9. Gyülekezeti ének. ZENÉS ÁHÍTAT j1958 dec. 27-cn fél 7 órakor ^2, Budahegyvidéki gyülekezet templomában (XII., Tarcsay V. u. 11.) Műsor: Gyülekezeti ének. Oltári szolgálat. Énekkar: a) H. Schütz: Az Űr az én kőváram. Előadja: Komjáthy Ilonka és a zenekar. b) Praetorius: Nekünk gyermek születék. Jézus születéséről elnevezett templom Hósipkás postaláda Fenn a magasban kiszakadtak a felhőpárnák és sűrűn hullott a föld­re a milliárdnyi hópehely. Fehér pa­lástot kaptak a sétakert padjai, a szobrok, a háztetők és a járdák. A városka utcai villanylámpái körül hó-szúnyogok rajzottak, a megfa­gyott kávébarna tócsák hó-tejszín­habot kaptak és az utak puha hó­szőnyeget. Hósapkát kapott az öreg postaláda is az utcasarkon, öreg-öreg volt már. Még kulcsra járt, nem úgy, mint többi kartársa, amik önműködően nyíltak a levélgyűjtő bőrzsák aláto- lásakor. öreg bácsi botozott óvatosan a hó­ban a postaláda felé. Kesztyűs kezé­ben levelet szorongatott, megnézte mégegyszer a lámpafényben a cí­met, aztán bedobta a levélszek­rénybe. Éppen akkor ért oda a rendőr. Ba­juszát megfehérítette a hó. Szalutált a bácsinak, ismerte. — Itt a tél. — Egy hét múlva karácsony — mosolygott az öreg elmenőben. A postaláda megrázkódott. Hó­sapkája nem esett le, csak fogas le­vélnyelő szája húzódott kétoldalt felfelé. Mosolygott. Karácsony előtt egy héttel min­den postaláda mosolyog. Egész év­ben mozdulatlanul tűrik, hogy meg­terheljék őket az emberek betűbe- öntött sírással és nevetéssel, felszó­lítással és lemondással, anélkül, hogy mégtudnák a titkokat. De ezen ez estén megelevenednek és őelőttük is felnyílik, minden boríték. Megvilágosodik az öreg postaláda belseje. Olyan gőzölgő meleg támadt odabenn, hogy felpöndörödött a bo­ríték ragasztása és a levélpapírok maguktól felnyíltak. A délutáni ki­szedés óta ez volt az első levél, amit az öreg hozott. — Hadd lássam, mit írt? — mo­solygott a postaláda. —» Valamikor régen is hozzám hordta a szerelmes leveleit. Érdeklődve olvasta a reszScetős so­rokat. — . ..az ajándékok remélem oda­érnek karácsonyra az unokákhoz. Én nem merek nekivágni ebben a nagy télben az útnak, öreg vagyok hozzá... — No, nem vagy azért olyan öreg 1— homorúit el a postaláda — hiszen épp hogy csak diák voltál, amikor engem ide akasztottak. Beengedett egy kis hideget a le­vélre, hogy összecsukódjék. Kialudt a fény is odabenn, mert egy kis Ikéz kaparászott a ládán. Pöttöm kis iskolásleány ágasko­dott a levélszekrény előtt. Nagy igyekezettel gyömöszölte be levelét. Hát ez mit írt? Egy perc múlva már nieg is tudta. Verébfej-betűk írták a címzést: a Jézuskának. — Áhá, 'karácsonyi kérés. — ... szeretnék babát, építőkoc­kát. De inkább nem kell semmi, csak anyuka jöjjön vissza apukához és megint szeressék egymást... és engem is... — Ö, te szegény — sajnálkozott a postaláda — hát válóban vannak a szüleid? S mivel ilyenkor a postaládák kí­vánságai teljesednek, egy-kettőre rákerült a borítékra az édesanya címe a Jézuska neve mellé. Két vihorászó diákleány szaladt át a kocsiúton a ládáig. Majdnem nekifutottak egy lassan zörömpölő hóláncos autónak. — Te, jól írtad a címet? — Jól, ha mondom. Direkt ezt a képeslapot választottam, ahol égy fiú és egy leány sétál a holdfény­ben. — És mutasd csak, mi a szöveg? — Boldog karácsonyt kíván... Valaki. — És a többi képeslap? — A szüleim küldik keresztanyá­ikénak, meg a többi rokonnak. — Csapj egyet a ládára, hogy biz­tosan elmenjen. Az öreg postaláda nem haragudott érte, leánykáktól szívesen elfogadta a hátbavágást. Sokáig nem jött senki. — Jön a Kelemen. Jött is az agglegény. Kihúzta ma­gát lengyel bundájában, levelét be­dobta. Arca most öreg volt és fáradt, nem hasonlított a cigányzenés étte­rem máskor vidám lovagjához. — ... Mária Kedves, hadd men­jek magukhoz a szeretet estéjére. Olyan vagyok karácsonykor, mint a kivert kutya — olvasta a posta­láda. A következő negyedórában két le­velet is kapott. — ... nagypapa feltétlenül jöjje­nek el hozzánk karácsonyra — írta egy gyerekkéz. A postaláda express jelet adott a levélre. Mert tudta, hogy az öregek­nél sokáig tart, míg rászánják ma­gúkat a téli útra, A toronyóra tízet ütött. Egy egyensapkás ember nyitotta ki tás­káját és egy köteg sokszorosított le­velet gyömöszölt be a résén. Nem volt ideje megnézni, mert egy perccel utána egy férfi lépett eléje. Kezében még nyitott volt a boríték, olvasta a levelét. Álldogált, tűnődött, fejét lehajtotta egy hosszú percre, aztán hamar leragasztotta a borítékot és bedobta. Ügy ment el onnan, mintha terhet cipelne. A postaláda bemelegedett az iz­galomtól. Kinyílt a négy sűrűn te­leírt eldalú levél. De micsoda levél! Csupa kérés, könyörgés, fogadko­zás. Elégedetten olvasta az öreg. Sók-sok ilyen levelet látott már. Ve­szekedő, fogadkozó fiatalok írásait, akikből legtöbbször mégiscsak egy pár lett. — ...ne hagyj el, Csillagom, fél­reértés volt az egész, én néni akar­talak bántani Téged, csak nagyon el voltam keseredve... ne hagyj el... adj időt... hiszen csak Téged szeretlek... — No, majd eligazítjuk — mosoly­gott a postaláda és ajánlva tette a többihez a levelet. Jól érezte magát. A Kivételes Nap jól sikerült. Most egy leány kopogott feléje szaporán. Jó alakú, szép arcú. A postaláda majd leesett a falról. Sok- sz.or látta már ezt a lányt az előbbi fiúval. Nem egySzér jártak erre ho­mályos-ködös estéken karonfogva, élénken, boldogan. A leány bedobta a levelet. Sietve, határozottan. Szelíd arca most ke­mény volt. Alig mént el. már a le­vél fölé hajolt a postaláda. — Menj csak a magad útján, mi nem kerülhetünk sohasem össze. Légy boldog, akivel láttalak... ha nem érsz rá engem szeretni... én nem leszek boldogtalan miattad egy életen át... Isten veled. Az utolsó Sorban elmázolódott egy­két betű: Vajon sírva írták. — Mii tegyek? — tűnődött a pos­taláda. — Ráírjam, hogy „címzett ismeretlen?” Nem lesz jó. Tanács­talan volt. Aztán, hogy nem jött már senki és nem volt messze az éltél, hogy ismét élettelen Indává dermedjen vissza, megnézne a kötegelt hivata­los leveleket is. Ügy meghidegédett a. teste egy pillanatra, mintha máris éjfél lenne. — Elavult postaszerek kicserélé­se ... lovaskocsik... elavul*. posta­ládák ... január elsejével kiküszö­bölendők a városokban... Beleremegett ebbe a hírbe az öreg, kopott postaláda. Koppant egy csavar a láda alján, mintha vas- könnvrsepp hullott volna alá. Hullott a hó. Olyan magas volt a láda hósipkája, mint egy öreg-öreg Miku1 sé. Mégegyszer körüljór'atta tekint,.: tét a kis utcán, ahol félszá­zadon át minden írott üzenet az övé volt. De még jött valaki. Az előbbi leány szaladt vissza hoz­zá. Kezét kétségbeesetten belefcszí- tette a láda szájába. Nyújtogatta uj­jait lefelé, de nem ért el semnr'f sem. Sírva rázta a ládát a szájéinál fogva. Oldalba ütötte. Hiába, nem nyílt ki. Kiszaladt az útra és felkapott egy gazdátlan kődarabot. Csupa könny volt az arca. Ráütött a postaládára kétszer — háromszor... És felsikoltott örömében. Megnyílt a láda oldala. Kihajolt az ócska vaslemez annyira, hogy be­leférhetett a kéz. A pos‘alida ott nyílt meg, ahol nem is ütötte a leány. Eldobta a követ, belemarkolt a le­velekbe és a lámpa elé vitte. A saját nevét olvasta az első bo­rítékon. Meg remegett az írás láttán. Ismerős volt az írás és neki cí­mezték! Megcsókolta a borítékot és sírva-nevetve tette ruhája alá, a szíve fölé. Aztán lázasan keresett tovább. Megtalálta a magáét is, amit az előbb bedobott. Egyik kezével a tő'- - bi levelet tartotta, a másikkal eme~t a szájához emelte, a foga közé szo­rította sarkát és elszakította. Körülnézett, egy lélek sem járt az Utcán. Kezében a sok levéllel visszasie­tett a ládához. Begyömöszölte az ol­dalán tátongó résen és próbedta visz- szanyomni a vaslemezt. Sikerült! Lehajtót* a fejét a, postaláda tel­jére és megcsókolta a hósi.pka me1- lett. Ügy, mint azt a Másikat néhány hete ugyanitt. Aztán a lámpához rohant. Félten­ie a fiú levelét és olvasta az eRí sorokat könnyes szemmel, mosolyró szájjal. Hamar visszagyűrte ruhád alá és szaladt vissza az úton. Neki- nekiiramodott és csúszkált nagyokat a szikrázó havas úton, mint egy bol­dog iskolásgyere'k. A postaláda levclnyelő szája na gy­anúsan mosolygott. Sipkája alatt jégcsap-könnyesen csillant meg az utcai lámpa fénye. A toronyóra éjfélt ütött. Kará­csony hc'e kezdődött, H, Németh István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents