Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-11-30 / 48. szám
KP. BÉRM. BP. 72. Az egyházi esztendő fordulóján A dvent első vasárnapja új egyházi esztendő kezdete. Az egy- házi esztendőben Isten igéje végigvezet bennünket Isten embermentő cselekedetein: karácsony, nagypéntek, húsvét, mennybemenetel, pünkösd csodáin. Mindezek az ünnepek, a vasárnapokkal együtt hirdetik számunkra Istennek Jézus Krisztusban megnyilatkozott szeretetét. Akkor leszünk Istennek engedelmes gyermekei az új egyházi esztendőben, ha Istennek ebből a szeretetéből élünk, ettől a szeretettől engedjük formálni hétköznapi cselekedeteinket és embertársainkhoz való viszonyunkat. Istennek kegyelmes cselekedeteiből felénk áradó szeretet lendít bennünket munkára az új egyházi esztendőben is. ■jy/lielőtt az új egyházi esztendő munkamezejére lépnénk, nézzünk egy kicsit visszafelé is. Tanulságos lehet számunkra az, ami közvetlenül mögöttünk van. Az elmúlt egyházi esztendőben is hirdettetett számunkra Isten üdvözítő evangéliuma, és éltünk Jézus Krisztus testével és vérével bűneink bocsánatára. Legyen Istennek mindezekért hála! Az Isten szeretetének és hűségének a fényében azonban fel kell figyelnünk arra is, amit elrontottunk. Elsősorban az egyházvezetésben volt igen sok bizonytalankodás és tisztázatlanság a mögöttünk levő hónapokban. Igen sok erőt kellett fordítanunk összecsomósodott problémák kibontására, az egyháznak az új magyar világban való útja megtalálására, az egyház és állam viszonyának újra való rendezésére, sok személyi kérdés elintézésére. Meggyőződésem szerint a sok rendezetlenség és nehézség, amivel az elmúlt egyházi esztendőben küzköd- tünk, elsősorban nem külső, a világból eredő okokból szakadt ránk — mint ahogyan azt többen az egyházban szeretnék feltüntetni —, hanem belső, egyházi okokból. Még akkor is a belső okokon volt a hangsúly, ha több külső okra is rá tudunk mutatni. Vannak, akik az egész válságot, amit átéltünk, külső világi intézkedésekre próbálják visszavezetni, de akik ezt teszik, végeredményben azt cselekszik, mint akik oldalról néznek a tükörbe és így nem magukat, hanem másokat látják abban. Meggyőződésem szerint nehézségeink mindent megelőzően egyházunk belső válságából eredtek. A külső körülmények nem előidézték a válságot, hanem mint ténylegesen meglevő válságot nyilvánosságra hozták. A külső világhoz való viszonyunk megzavarodása abból eredt, hogy viszonyunk befelé volt zavaros: ti. Isten felé! A hitünk körül és nem a külső viszonyok körül voltak a bajok! Sokakat megejtett az a hamis hit, hogy egyházunk egy más társadalmi, gazdasági és politikai rendben jobban tudna egyház lenni, mint amilyenben az új magyar világban van. Ez a szellemiség milyen eltörpí- tése volt az Istennek és milyen lebecsülése volt az Ö erejének! Vagy nem belső válságból fakadt-e az a tény, hogy az elmúlt egyházi esztendőben sok lelkész és gyülekezeti tag egy bizonyos vonatkozásban többet emlegette ezt a szót: „jog’, mint ezt a szót: „evangélium”. Nem belső válság jele volt-e az, hogy több lelkész óvakodott kimondani a szószékről ezt a szót: „béke”, mert — mint némelyik mondotta — „nem akarta a gyülekezet egyes tagjainak érzékenységét bántani”. És a felsorolást még sokáig lehetne folytatni, ami csak igazolná egyházunk belső válságát. Higgyük el, hogy a hitünkben volt a hiba és nem a körülményekben! TVyfost, amikor az új egyházi esztendőben előre nézünk, akkor éppen ezen a ponton kell megújulnunk. A belső válságból kell meggyógyulnunk. De másképpen is mondhatom: Istenhez való viszonyunkban kell rendbe jönnünk. Szívünk egész bizalmával kell Reá néznünk és neki engedelmeskednünk. Az az Isten, aki karácsonykor Megtartót adott nékünk, nagypénteken keresztre adta Fiát értünk, húsvétkor feltámasztotta megigazulásunkra, majd a maga jobbjára ültette és Szentleikével Any ászén tégy házat teremtett, méltán elvárhatja, hogy mindenek felett szeressük és bízzunk Benne! E nélkül a bizo- dalmas hit nélkül minden munkánk rossz és hiábavaló. Még ha jónak is látszana valamilyen cselekedetünk, rossz az. mert annak minden „jóságát” lerontja a hitetlenségünk. Az. lesz tehát a legjobb és legnagyobb „tettünk” az új egyházi esztendőben, ha szíves-örömest elfogadjuk hitben azt, amit Isten tett értünk Jézus Krisztusban karácsonytól pünkösdig és ezeken felül gondviselő szeretetében egészen a mai napig. Ott oldódik meg minden válság, ahol merünk hitben élni. T stenhez való viszonyunk rendezéséhez hozzátartozik az is, hogy egyszer végre, tétovázás nélkül isten kezéből fogadjuk el evangélikus egyházunknak a szocializmusban való helyét. Nem valami sátáni kéz dobott bennünket bele az új magyar világba, hanem annak az Istennek a keze tett ide bennünket, aki a történelemnek is Ura. Az is hitetlenség, ha egyesek arra pazarolgatják erejüket, hogy állandóan felvetik magukban és talán mások előtt is a kérdést: „hogy lenne akkor, ha nem a szocializmusban lennénk?'1 Viszont itt vagyunk! Itt kell egyházzá lennünk! Itt kell az evangéliumot boldogan prédikálnunk és élnünk! Itt kell felszabadultan segítenünk drága hazánkat az előrehaladásban. Sokkal előbbre lennénk, ha az elmúlt két évben is nem azon fáradoztunk volna, hogyan „őrizze meg az egyház semlegességét” a magyar államban, hanem minden erőnket központosítottuk volna az evangélium hűséges hirdetésére és ebből az evangéliumból bátran éltünk volna nemzetünk javára is. Éspedig nemcsak immel- ámmal. hanem örömmel, jó szívvel cselekedve a béke. a reménység, a segítőkészség cselekedeteit. Ne vessünk fel hát az új egyházi esztendőben újra és újra olyan kérdéseket, amelyeket már régen megfelelt nekünk az Isten. így soha nem lehet előre jutni. Ehelyett s-abadítsuk fel erőnket Isten meglátott akaratának teljesítésére. A dvent a reménység ideje. Az egyszer már eljött, de újra visszatérő Jézus Krisztusra várakozunk. Legyen az új egyházi esztendő a reménység esztendeje. Járjunk a „reménység zöld ege alatt”. Cselekedjük a reménység tetteit egyházunkban és nemzetünkben! Tudva azt, hogy a visszatérő Jézus Krisztus számadásra hív. Fs boldog az a szolga, akit az ő Ura jó munkában talál, amikor visszajön. Káldy Zoltán Kántor képzés Foton November 5-én ünnepélyes keretek között kezdték meg az új kántorképző tanfolyam munkáját. A kántorképzés munkája önmagában még nem újság a fóti Mandák Intézetben, hiszen ebben az évben már a XV. kántori tanfolyam otthona az Intézet. Négyhónapos alapfokú kántori tanfolyamok rendezésében már évek óta bizonyos hagyomány alakult ki. Különösen vidéki, kisebb gyülekezeteink küldik szívesen tanulásra kész, szolgálatra alkalmas tagjaikat ezekre a tanfolyamokra. Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy négyhónapi odaadó munkával meglepő eredményt lehet elérni. Olyan falusi ifjak, akik eddig az ásónak, a kapának és a villának a nyelét szorították, négy hónap után több kor álunkat játszották el hibátlanul. Az eredményes munkát nagyban elősegítette természetesen általános iskoláink zenei oktatásának emelkedett színvonala. Ma már az a helyzet, hogy falusi gyülekezeteink közül minden nyolcadikban olyan kántor végez szolgálatot, aki Foton kapott kiképzést. Ez tízéves munka eredménye, de bármily tiszteletreméltó, nem jelenti egyházunk kántor-kérdésének megoldását. Nem jelenti még akkor sem, ha tekintetbe vesszük a Luther Márton Intézet Budapesten rendezett tízhónapos középfokú kántori tanfolyamait is, ahol az elmúlt tíz év folyamán közel hatvanon nyertek kántori oklevelet. Az énekeskönyv és a korálkönyv megjelentetése — mégpedig bővített anyaggal történt megjelentetése — csak fokozza a kántorképzés, sőt kántor-továbbképzés iránti igényeket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy népünk általános zenei műveltsége szempontjából sem közömbös gyülekezeteink éneklésének minősége és ezért kántoraink szolgálata sem. A MOSTANI ŰJ TANFOLYAM 25 résztvevőjével ezért jelent új kezdetet Foton, mert ez a tanfolyam ökuménikus összefogás jegyében indult. A református egyház kántorképzésének már szintén évek óta szorgalmazott és többféle nehézséggel birkózó ügye most a fóti Mandák Intézetben talált otthont. A november 5-i ünnepélyes megnyitáson az evangélikus egyház részéről Káldy Zoltán püspök képviseletében Benczúr László püspöki titkár, a Református Egyetemes Konvent képviseletében pedig Gaál István konventi főtanácsos mondott megnyitó szavakat. Az „Erős vár a mi Istenünk“ és a „Te benned bíztunk eleitől fogva“ (most már mindkét ének mindkét egyház énekeskönyvében megtalálható) egyforma erővel zengett az ünnepségen. A TANFOLYAM ZENEI VEZETŐI Kiss János gondnok, aki már éveik óta jó eredménnyel végezte egyházunkban az alapfokú kántori tanfolyamok vezetését és Gyülvé- szi Barnabás református lelkész, magas képzettségű egyházi muzsikus. Nevelői munkát végez az evangélikus Pál Edit, a magyarországi ökuménikus Tanács alkalmazottja. Kolossy Ferenc fóti református kántor karvezetést tanít. Közösen hallgatják a tanfolyam résztvevői a hittanórák Elmúlt az éj sötétje, már-már megvirradott. Most minden ajk dicsérje a Hajnalcsillagot. Ki ébren sírt zokogva, örvendezzék az is. A hajnal fénybe vonja gyötrelmes búdat is. Kit angyalok imádnak, most gyermek s szolga lesz. Üdvöt hoz a világnak, engesztelési szerez. Ö, föld bűnös adósa emelt fővel remélj! E gyermek Megváltója mindnek, ki hittel él' Tűnőben már az éjjel föl, föl! siessetek! A jászlat serénységge! Kutassa szemetek. közül a bibliaismeretet a tanfolyam első felében református, a tanfolyam második felében evangélikus előadó tanításából. Az evangélikus résztvevők külön órát kapnak az egyház tanításából, liturgiká- ból és egyházi énekből. KÉT PROTESTÁNS kántorképzése szempontjából valóban új kezdetet jelentő összefogást nagy mértékben segítette elő dr. Esze Budapesti tartózkodásuk alatt november 22-én’ látogatást tettek D. dr. Vető Lajosnál, egyházunk egyetemes püspökénél is. A baráti hangú megbeszélésen résztvett Káldy Zoltán püspök, Grün- valszky Károly főtitkár és Muraközy Gyula, a Református Konvent külügyi osztályának vezetője. Paul Conord főtitkár régi Ott nyugszik üdvösségtek, a régen megígért. Most testté lett, tiétek, eljött mindenkiért. S bár hull még emberkínra és bűnre éjsetét, — e csillag égre írja Isten szeretetét! Fényében megfürödve nos, űzzük a homályt. Az istenorca tükre mutatja: ö megáld! Elrejtve él az Isten s most lám, előragyog! ítéleténél itt lenn Jutalma több, nagyobb! Nem hagyja bűnben, sárban teremtményét az Ür. Ki hittel hisz Fiában — pokoltól szabadul! Scholz László fordítása Tamás főgondnoknak, a Református Egyetemes Konvent világi elnökének megértő odaadása, az anyagi szükségletek fedezése jelentős részéhez hozzásegítő készsége. Nem csekély feladat 25 hallgató négyhavi élelmezése, 9 helyiség fűtése és az oktatók munkájának biztosítása. Hamar kitalálható, hogy mindezt a résztvevők által fizetett havi 350 Ft-ból biztosítani nem lehet. Meg kell említeni még dr. Gárdonyi Zoltán professzor nevét is, aki mind a református, mind az evangélikus kántorképesítő bizottság munkás tagja; Régebbi tapasztalatok alapján ő dolgozta ki a tanfolyam tervét. Nagy szaktudása, derűs testvéri lelkülete összekötő kapoccsá tette személyét a két egyház zenei feladatainak megoldásában. Református testvéreinkkel először Koren Emil püspökhelyettes lakásán, majd Foton, végül november 21-én Budapesten a Református Egyetemes Konvent épületében folytatott tárgyalások az ökuménikus testvériség és őszinteség szép példái voltak. Ez az esztendő tulajdonképpen még próba-év. Mégsem a kísérleti nyúl képe, hanem inkább a mustármag képe áll előttünk, amely a Megváltó tenyerén Isten országának példázatává vált. Benczúr László ismerőse Vető püspöknek. Az össz-európai egyházak első konferenciáján, Liselundban is találkoztak. (A második konferencia 1959 januárjában lesz ugyancsak Dániában, Ny- borgban.) A főtitkár, visszaemlékezve a liselundi konferenciára, nagyon jó kezdeményezésnek minősítette azt, és kifejezte reménységét, hogy a nyborgi konferencia jó folytatás lesz. A francia protestantizmus és a magyar protestantizmus helyzetéről beszélgetve, megállapították, hogy sok közös vonás van a két ország protestáns egyházainak életében és történetében. Mindkét országban többségben élnek a katolikusok, mindkét protestantizmus az ellenreformáció idején sokat szenvedett. Párhuzamot vontak a Szent Bertalan-éjszaka és a gályarabok sorsa között, örömmel látták, hogy a két magyar protestáns egyház között milyen testvéri a viszony. A 700 000 francia protestáns — református és evangélikus — ugyanilyen jó viszonyban él egymással. A beszélgetés során nagy megelégedésüket fejezték ki a magyar protestáns egyházak eleven élete láttán. Kölcsönös áldáskívánással búcsúztak el egymástól a vendégek és egyházunk képviselői, és kijelentették, hogy egyházaink között a kölcsönös jóviszonyt tovább kell ápolni. ;. KLEPPER: Elmúlt az éj sötétje... ] EGYHÁZ Magyarországon tartózkodó francia egyházi küldöttség látogatása Vető püspöknél A Magyarországi Református Egyház meghívására november 14-én 10 napos látogatásra hazánkba érkezett a Francia Református Egyház küldöttsége: Pierre B our g et, a Francia Református Egyház Országos Tanácsának elnöke és Paul Conord, az egyház külügyi főtitkára. A küldöttség több református gyülekezetben is megfordult, így jártak Debrecenben, Sárospatakon, Miskolcon, Győrött és Pápán. Advent: oz Úr érkezése! Ezen a vasárnapon új egy* házi esztendő indul. Mint minden új, még ismeretlen. Az ismeretlen új egyházi évben csak egy ismerősünk van: Urunk. Ö a biztosítéka annak, hogy nem tévedünk el az ismeretlenben. Ebben az új indulásban nem az az igazán fontos, hogy mi indulunk el a jövő felé, hanem az, hogy Urunk indul el mifelénk. Ez az előttünk álló egyházi esztendő is az Ür esztendeje, nem a miénk, vagyis nem az a fontos, hogy mi lépünk be egy új évbe, hanem az, hogy ő lép be az életünkbe. Amint a tenger lecsendesítésé- nek történetében ott dőlt el minden, hogy Jézus is hajóba szállt, nem csak a tanítványok. Ha Jézus bent van a hajóban, úgy az már csak részletkérdés, hogy vihar van-e vagy csöndes a tenger, a döntő az, hogy Ö bent van. Lehet számunkra érdekes, sőt izgalmas, hogy viharos lesz-e vagy nyugodt az „életünk tengere" ebben az elkövetkező egyházi évben, az egyház hajójának előttünk álló útszakaszán, a döntő mégis csak az, hogy Jézus beszáll a hajóba. A tanítvány! élet mindig ezt jelenti: együtt az Úrral, Jézus bent van a hajóban. Advent azt hirdeti: az Üí érkezik. Advent az Ür érkezésének emlegetése, hirdetése háromféle értelemben is: megérkezett, érkezik és meg fog érkezni. Eszerint szoktunk első, második és harmadik adventról beszélni. Azt is mondhatjuk, hogy Ádventben csíra- szerűen benne van az egyházi esztendő mind a három nagy ünnepe: Megérkezett az Űr! Ezt ünnepeljük karácsonykor. Érkezik! Meghalt, de él, mert feltámadott, nem ment el, hanem eljön, ezt ünnepeljük húsvétkor. Meg fog érkezni! Másodszor is, látható formában, ennek zálogát adta a Szent Lélek kitöltésekor, pünkösdkor. Az Űr érkezése, hitünk döntő fontosságú tartalma. Minden lényegest, amit Krisztusról hiszünk, összefoglalhatjuk így: az Űr érkezésében hiszünk. Megérkezett. Ez az inkarnáció, a testetöltés nagy csodája. ' Isten szolidaritást vállalt az emberrel, elvállalta az emberi sorsot, közénk jött, hogy végig élje az emberi életet. Idejött, hogy megmutassa magát: kicsoda az Isten és bemutassa, milyennek kívánta az embert, hogy ne csak Pilátus, de mindenki Rá nézve ezt mondhassa: „íme, az ember!“ Érkezik. Húsvét óta, s menny- bemenetele óta mindenhová, ahol csa.» segítségül hívják az ő nevét, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ahol felhangzik igéje és veszik a szentségeket. Mi is sok mindenhez elérkezünk ebben az esztendőben, talán lakodalmi asztalhoz, talán bölcsőhöz, talán koporsók mellé, a döntő az, hogy Ö is megérkezzék velünk. Meg fog érkezni, mint ítélő bíró. már nem alázatosan és szelíden, hanem erősen és hatalommal. Az ádventi időszakkal egy összefüggő időszak kezdődik, nem különálló, hanem összefüggő vasárnapok sora: az egyházi esztendő. Egységes egész. Ez az egység arra figyelmeztet, hogy nem elég néhanapján betévedni a templomba, néha figyelni az igehirdetésre. Az igehírdetők egy alkálimmal nem tudnak elmondani mindent Urunkról. Csak az egész esztendő ád összefüggő képet. Hafenscher Károly
