Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-10-26 / 43. szám

(Folytatás az 1. oldalról)

iák meg és égessék meg.” (1525.

4. te.)

A reformáció sodrását azonban ez sem tudja megállítani. Még fékezni sem. Budán, Sopronban, Pozsonyban, Brassóban, Kassán, Nagyszebenben és az orzság nagyon sok más helyén minden akadályozás ellenére hangzik az új szó, nyílnak a szemek, kitárulnak a lelkek és szomjasan isszák az evangélium vigasztaló szavát.

A mohácsi tragédia után szét- züllik a központi irányítás. Megritkul a főpgpság sora és meggyengül a hatalma is. A török meg nem sokat tqrődik azzal, ki mit és hogyan hisz. Három ura is van a népnek: két király, meg a török szultán. A reformáció tüze pedig tovább lángol és hódít a királyságok területén is.

1531-et írnak. Dévai Bíró Mátyás Budán prédikál. A szentek alvásáról beszél. Ugyan hiába szólítgat- juk őket, hiába fohászkodnánk hozzájuk — nem segíthetnek ők rajtunk. Egyedül csak Krisztus.

„Egy szószólónk van — mondja *—, a Krisztus Jézus, aki Atyjának engedvén, érettünk meghalt, nekünk szent halálával Atyját megengesztelte, a bűnnek, pokolnak, ördögnek, halálnak kegyetlenségét megtörte. Azért az Atya Istennek csak övele adhatunk számot, csak q általa igazíthatjuk magunkat, mert csak ő bűnünknek bocsánata. Akarunk-e azért igazulni? Folyamodjunk őhozzá, mert csak ő általa lehet békességünk az Atya Istennel. Ha csak a Krisztus Jézusban bízunk, csak őbelé vetjük reménységünket, minden érdemből ő kívüle kétségbe esünk és csak őhozzá támaszkodunk, kétség nélkül üdvözü- lünk. Azért hív mindeneket hozzáia ezt mondván: jöjjetek énhozzám mindnyájan, kik bűnösök vagytok.”

Egy más alkalommal a hamis cselekedetek ellen szól: „Kápát viselni (szerzetesnek lenni), tar fővel járni, sokat harangozni, kompará- cióiért (alapítványért) sok misét mondani, minthogy Isten sehol sem parancsolta, azért nem is jó cselekedetek. Kettő az egyházi rendnek tiszte: igazán prédikálni a penitenciát (bűnbanatot), azaz bűnünknek

ismeretét, mily bűnösök vagyunk, és a hitet, azaz Krisztus-beli bizo- dalmunkat, e mellett jámborul élni. Így lennénk az igaz sók, ízt adnának lelkűnknek igaz prédikálásukkal, életünknek jó példával. Nem gondolna aztán Isten azzal: tar vagy-e, akár hajas, akár kapás, akár kön- tösös, akár ily színben, akár másban. Jaj, atyámfiai, bezzeg ideje volna egyszer már felserkennünk az álomból és meglátnotok, mi a fehér, fekete. Tévelygésből elég volt már!”

De Dévai csak egy a sok közül.

És kik hallgatják ezeket a prédikációkat? Katonák, diákok, polgárok, kereskedők, főurak. Eleinte inkább csak a városokban élők. De nem sok idő telik el s eljut az evangélium szava a falvakba is.

1534. Sopronban Raidl Ulrik már két szín alatt osztja az úrvacsorát, Buda főbírója pedig — Turko- with Miklós — nyíltan lutheránusnak vallja magát. Brassóban Honíerusz János munkálkodik. Iskolát szervez, nyomdát létesít, könyveket ad ki. Nagyszebenben Ramaschi Mátyás reformál. Pozsony város tanácsa — állítólag — lutheránus könyveket rendel a lakosság használatára. Bártfán ugyancsak a városi tanács védelmezi meg Laug Ezsaiást, aki a római mise ellen prédikált és szintén két szín alatt adta az ol- táriszentséget.

*

Ez csak néhány adat, néhány év. És még mennyiről nem tudunk! Csak munkájuk eredménye mutatkozik, ahogyan haladunk a század közepe felé. Az évszámok növekedésével fokozatosan terjed a reformáció is. Négy évszázad homályából lépnek elénk férfiak, akik prédikálnak, tanítanak, iskolákat szerveznek, nyomdákat létesítenek könyveket adnak a nép kezébe, énekeket szereznek és nevelik a népet, urat, nemest, parasztot és polgárt az Istenben való bizodalom- ra, a Krisztusban való hitre, a tisztességes emberi életre, a becsületes munkára, hazájuk szeretetére, a betű ismeretére és a felebaráti szeretetre.

Fekete István

Dévai és az első úttörők igehirdetéséből magyar reformátorok serege támad. Munkájuk nyomán a 16-ik század végére virágba- borul s gazdag gyümölcsöt is érlel a magyar protestantizmus fája. Prédikációikban ízes nyelven Isten igéje szólal meg magyarul. Magyar evangéliumi népének zendül, istentiszteleti rend épül, gazdag egyházi irodalom támad, mely nyelvében és tartalmában megtermékenyíti a világi irodalmat is: Balassi, Bornemissza, Heltai... Nyomdák serege ontja az énekes, imádságos, prédikációs könyveket s a század alkonyán a magyar nép kezében édes anyanyelvén a teljes Biblia.

c/tíuw ^Dmnini 1562

Az alkonyodó nap vörhenyes féj nyében szaporán lépeget György deák Laskó városa felé. A nyári szárazság híg pora szürkévé teszi csizmáját. Előtte nyikorogva halad egy ökrösszekér. Takarodnak. Az egyik szalmafedelű ház kapujában ott áll a gazda. Egyenesen odalép és köszönti, majd megkérdezi: akadna-e számára az éjszakára szállás és valami harapnivaló. A gazda figyelmesen végignézi, majd félreáll a kapuból és beinstálja a deákot. A tornácon a megterített asztalra akkor teszi a ház asszonya a gőzölgő tálat. Leülnek és lassan megered a

szó. György deák elmondja, hogy külországból jön. Óvatosan mondogatja a szavakat, nem akarja elárulni mindjárt, hogy Wittenber- gából jött. Üjra csak csendesen kanalazzák az ételt. S a csendben egyszer csak tisztán remeg végig a házak felett a hegedűszó. György deán felemeli a fejét és figyel. A háznép is leteszi a kanalat és összekulcsolja kezét. Ebben a pillanatban tisztán énekszó is csendül és együtt száll a hegedű hangjával. „A papunk“ — szólal meg csendesen az asszony, s most tisztán érthetően hallják az éneket.

„Sok ínségünkben hozzád kiáltunk felséges Úristen

Mert parancsoltad, hogy megkeressünk az mi szükségünkben

Végy ki immáron ez nagy Ínségből, ez idegen kézből

Hogy Te szent neved magasztaltassék, mi nemzetségünkről.”

állanak és a kert felé mennek, onnan látni is lehet az egyre sötétedő templomot. Onnan hangzik az ének.

A csendben megszólal a gazda:

,Sztárai Mihály a mi papunk, deák uram.” A deák csendet int, mert újra szól az ének. Most már fel„Az Ö mezeinek szép zsíros füvein szépen legeltet engem Anyaszentegyházban és az Ö aklában szépen megnyugodt engem. Lopótói, farkastól, hands tanyitótól ott megoltalmaz engem.

Reggel hogy kiviszen, én előttem megyen igaz tudományával, Mindennapon kétszer engemet megitat Ö lelki italával,

Lelki folyóvíznek és élő kútfőnek szép tiszta folyásával, Evangéliumnak, anyaszeníegyházában Ö predikálásával.“

Most már nem kell rejtegetnie, hogy honnan jött. Meg is szólal azonnal, hiszen ez a reformáció leikéből való ének. „Wittenbergából jöttem, az igaz keresztyén hitet vallom én is.“ Csendesen talál egymásba a kezük. Visszaülnek az asztalhoz és a mécses fényénél beszélgetnek tovább. A házigazda beszél a rettentő nyomorúságról, amit az eszéki híd felől vonuló törökök Laskának jelentenek. Hányszor riadtak fel éjszalka, hogy ég egy sor ház. Máskor, férfiak, asszonyok halálsikoltását hozta az éjszakai szellő. Reggel üszkös romok és hoittetemek felett egyedüli vigaszként hangzott az evangélium, és Laskón egy magyar sem lett renegát. Ezért háromszor vitték Sztárait a törökök meg- kötözötten, hogy lefejezik, de az Úristen megoltalmazta. Ilyenkor nincsen Laskón ház, ahonnan ne hallgatnák az estében szálló épeket szívük igaz szomjúságával az emberek.

Néhány hónap telt el és György deák már Tolna megyében, a Duna mentén halad Buda felé. Szőlők között visz az útja és a következő kanyaródónál kitárul előtte Paks képe. A magas löszpart és a Duna között erős sövénypalánk zárja el az utat. Rajta kapu és két vályoato- rony oldalt. A sövénypalánkon belül két török dzsámi karcsú tornya

és egy keresztyén templom látszik. A palánkon kívül is van egy kis nádfedelű templom. A többi sárból tapasztott ház közül nem is emelkedik ki. A törülötte levő temető mutatja inkább, hogy Isten háza. Ide igyekszik a deák. Beköszön az ajtón: „Adjon Isten Zombori Antal prédikátor uram.“ Szíves hívó szó a válasz. Néhány perc múlva együtt ülnek az asztalnál és olvassák, amit György deák hozott az iszákjában. Balassa Bálint néhány új verse.

Adj már csendességet.

Lelki békességet,

Mennybéli Ür!

Bujdosó elmémet.

Óvd bútól életemet Kit sok kín fúr.

Irgalmad nagysága Nem vétkünk rútsága Feljebb való: ^

Mert az jó, végtelen De bűnünk éktelen,

S romlást valló.

Nagyon szép mondja Zombori, meg is tanítom vasárnap a gyülekezetnek.

„Várjon csak kegyelmed, mondja a deák, hát még ez:“

~cr-» mi B hr

“Er

„Engedd ezt minekünk, kegyelmes Istenünk!

Hogy mindnyájan téged igazán esmérjünk;

Hadd a kicsinyhitűkkel együtt örvendezzünk,

Mikor megítélsz, Uram! kegyelmezz meg minékünk.”

Néhány nap múlva újra a poros utat rója György deák. Iszákjában a reformáció népének énekei. Menynyi könny és mennyi keserűség, de

mennyi lelki öröm és boldog hit van mögöttük. Így jutották el hozzánk, hogy épüljünk hitvalló eleink hitén.

Sólyom Károly

Hitvalló eleinket ma is sokszor emlegetjük, Vajon bibliás és éneklő egyház vagyunk-e ma is még? Kapcsos, súlyos családi bibliák — Jókai égjék elbeszélése szerint — egykor törökverő fegyverként is forogtak eleink kezében. E bibliák fonták össze és tartották meg az evangélikus családi kegyességet, nehéz évtizedekben, pap és templom nélkül, az élő Ige erejével. Milyen drága volt akkor — pénzben is! — egy-egy ilyen Biblia és zsoltáros könyv. Gondolunk-e ma erre, amikor van bővében bibliánk, templomaink tornyából szabadon és messzehangzón hívogat a harangszó, ajtaik megnyílnak vasárnapról vasárnapra a gyülekezetek előtt. Hálát adunk-e mindezért, régi időkről emlékezvén?

Tarts meg Urunk szent igédben!

A kemény paraszi munkában meg- kérgesedett, megbámult kezek remegve kapcsolják ki a vastag, keménykötésű Bibliát. Első oldalán szálkás betűkkel az örökbehagyó családfő neve, a bibliavétel dátuma, — majd családi események sora: megkereszteltetett, házassága meg- áldatott, meghalt... — Nevek hosz- szú sora, akik mind ebből a Bibliából tanulták meg a betűk ismeretét és vették magukhoz belőle az élet eledelét, a szent igét. Az elsők, akik már felnőtt korukban, a fáradságos

LUTHER ÉNEKE

Erős várunk nekünk az Isten,

És fegyverünk ellenség ellen, Megszabadít veszedelmeidül.

Kik ránk jőnek most mindenfelül. A mi régi ellenségünk Háborgat minket Erővel, fegyverrel,

És csalárdsággal,

És minden nagy hatalmassággal.

Nincsen nekünk semmi hatalmunk, Kivel neki ellene álljunk: Viaskodik az Ür érettünk,

Kit az Isten bocsátott nekünk,

Ha kérded, hogy ki legyen az?

Jézus Krisztus az,

Seregeknek Ura.

Kinél nincs több Isten:

'Annál vagyon a győzedelem.

Ha e világ mind ördög volna És elnyelni minket akarna,

Azért tőle semmit se féljünk,

Csak Krisztus oltalmában bízzunk: No bátor dühösködjék,

No fenekedjék E világnak ura:

Nincs rajtunk hatalma,

Urunk Krisztus ötét megbírta.

Megáll az Istennek igéje,

És nem állhat senki ellene:

A nagy Isten vagyon mivelünk,

És szent Lelke lakozik bennünk.

Ha testünk nekünk elvesz,

Hírünk, nevünk.

Feleségünk, gyermekünk:

A mennyország megmarad nekünk.

SKARÍCZA MÁTÉ (1544—1591)

napi robot után böngészték ki az addig csak urak becsülte írást, — elaludtak az Urban. Most mór a dédunokák csapata ismeríkedik a felsorakozott betűhadakkal.

És szól az Ige az alacsony nádtetős parasztházban. A lóoákon, kemencepadkán öregek, fiatalok, gyerekek — a család apraja-nagyja —, komák és szomszédok ülnek áhítatos csendben. A felnőttek szomjas szívvel, a gyermekik csodálkozó nyílt szemekkel hallgatják az öreg családfőt, ahogy újját a Szentírás sorain járatva magyarázza nékik Isten igéjét. Hol szigorúra ráncolódiK homloka, amikor mélyült hangján a törvény kemény szava ítél, fenyeget, helyreigazít, — hol meleg szavak permete hull a szívekre, hogy az evangélium bűnbocsátó békességé kínálja a Krisztus áldozati haláláért; — majd látnoki szeme kitágul, szava átforrósodik s gazdag színekkel festi az örökkévaló jókat, a feltámadás csodáját, az új ég és új föld dicsőségét.

így csendül fel az ige estéről•* estére családi otthonok belső szobáiban. — Míg korábban leginkább csak maga a család volt együtt, most kisebb istentiszteletté szélesedett ez az alkalom, amelyen a közelben lakók együtt éltek az igével, úrvacsorával és együtt imádkoztak. A kapu felett zöld ág jelezte, hogy ma ebben a házban gyülekeznek össze a reformáció hívei áhítatra. — Lelkipásztoruk nincs. — Pecsétes levéllel idézték meg Pozsonyba és évek óta hiába várják haza övéi. — Eretnekséggel és a Habsburg-felségek elárulásával vádolták meg 700 társával (az ország majd minden reformatori lelkületű prédikátorával és tanítójával) együtt, A vád elhangzott, védekezésre nem adtak alkalmat. — A védekezés.

hogy őket csak az ige tiszta hkrde-tése és ebből folyóiag népük szabadságának és felemeltetésének ügye 'hajtja munkálkulásukban, —• inkább a vád megerősítését jelentette volna a középkor sötétségét, a feudális rendet, a nemzeti elnyomást fenntartani akaró, reakciós Habsburg-uralmat képviselő bírák előtt.

A maradiság, babonaság, népelnyomás, kizsákmányolás és erőszak képviselői, akiket korábban Bocskai, Bethlen és a Rá- kócziak a bécsi, nikolsburgi és egyéb békekötésekben meghátrálásra és térdre kényszerítettek,

— most 1671—1681 évtizedében véres diadalt ültek a hit, szabadság, és haladás bajnokai felett.

Elhurcolták, megkínozták, bebörtönözték, rabszolgaként gályára eladták, meggyilkolták népünk színe- javát, — e felvilágosult, népét a sötétségből a világosságra, a szolgaságból a szabadságra, a tudatlanságból az ismeretre vezérlő főit. Templomaikat elvette, becsukatta, felper- zseltette, hogy még emlékét is eltörölje a reformációnak, mely megjelenésével alapjaiban ingatta meg és összeomlással fenyegette a feudális-reakciós rendszert.

A brutális erőszak azonban nem érte el célját. S bár kerek eg.v évszázadon át fegyverrel, börtönnel, fenyegetéssel, rendeletekkel, ígérgetéssel s minden elképzelhető eszközzel igyekszik felszámolni a Habsburg uralkodó-ház és a vele te-st- ben-lélekben eggyéforrott római katolikus főpapság a reformációt és minden haladó eredményét, az evangélium hangzik sokak üdvösségére és az egész nemzet felvirágoztatására. Most már a Biblia a kezekben van „tulajdon nyelveken”. A prédikátorok és tanítók szolgálatát átveszik a családfők és néhány hitében megmaradó, népét családjaként szerető főúr, — a templomok helyett otthonaikat és házikápolnáikat téve a gyülekezet otthonává. (Államunk éppen a közelmúltban restauráltatta a soproni Eggenberg- házat és az udvarán levő szószéket, ahonnan — templom hiányában — hangzott Isten igéje éveken keresztül az udvaron összegyülekezett híveknek.)

II. Károly és Mária Terézia már engedményekre kényszerül. S amikor II. József, a felvilágosodás híve 1781-ben türelmi rendeletével ha még korlátozottan is lehetőséget biztosít az evangélium nyilvános hirdetésére, — egymásután épülnek fel a toronynélküli, belső udvari bejáratú templomok (így szabta meg a rendelet) és gyülekeznek össze a szétszórt családok együttes istentiszteletre.

De a kapcsos Bibliák, megbar- nult Káték minden időben emlékeztetnek arra, hogy az evangéliumi hit a templomi igehirdetés mellett az otthonok csendjében tanulmányozott Biblián érlelődik az üdvösség felőli bizonyossággá, haladást és nemzetépítést szolgáló tevékeny életté.

Mert a reformáció az igéből született és az tartja fenn. Élő, szüntelen a jóban tevékenykedő protestantizmus elképzelhetetlen az állandóan kézben tartott és újra megértett Biblia nélkül.

Mezősi György.

Mint tavaszi napsugárra a tél fagyában megdermedt természet, úgy kelt életre a türelmi rendelet felszabadító intézkedései nyomán a magyar protestantizmus. Gyülekezetek százai támadtak fel s mintha háláját akarta volna megmutatni, ez a másfél évszázadig elnyomott egyház, most legjobb fiaiban állt a nemzeti haladás élre.

A haladás élén...

EZ A MAGYAR EVANGÉLIKUSOK nagy százada: a XVIII. század.

Az ország szinte hirtelen megtelik néppel. Mintha tenger jönne, úgy jönnek a kurucok. Ez. a mámorító szabadság: Isten szabad igéjével együtt lélegzik a szabad ember Magyarországon. Ihol Thököly Imre, a lutheránus kuruc király! Most érkezett Késmárk felől. S mintha meggyulladna a föld, futótűzként terjed a kurucság.

Hiába verik meg hadait, II. Rákóczi Ferenc újra feltámasztja. Még nagyobb erővel támad fel a tenger.

Ez a harc a miénk! — magyarázza egymásnak a kifosztott ember, akinek lelket kellett cserélnie, hogy apái földjén puszta életét megtarthassa. Odaseregiik az evangélikus nép a Rákóczi-zászló alá. Odaadja utolsó dénárát, fegyvert kovácsol a földforgató szerszámból, ahogy lehet: a hazáért és szabadságért. És sorra megnyílnak az elvett és bezárt templomok, zúg az ének, kiegyenesedik a gerinc, újra értelme van a szónak s a szó azonos a hittel. A katolikus Rákóczi úgy érzi, csoda történt. Egy francia utazó beírja napló-