Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-10-19 / 42. szám

ötaen én az eiujona in el Leit

A parókiáról elindulva, arról beszélgetünk az alpertii gyülekezet lelkészével és presbitereivel a gyéren megvilágított betonúton, hogy bizony nagy dolog ötven esztendőt egyhuzamban egy gyülekezetben szolgálni. Nem mindenkinek adatott meg ez, de Sornlyódi János bácsi ennyi ideje ül az orgona mellett és szolgálja az egyházat előbb az ugyanebben a faluban levő irsai gyülekezetben, majd 1911 óta az albertii gyülekezetben.

Ezen a csöndes őszi estén a gyülekezet szeretete veszi körül a 75. születésnapját ünneplő János bácsit. Szerettei, a gyülekezet vezetői, az egyházmegye küldötte, sőt rajtunk keresztül, az egész magyar evangélikus egyház, vesszük őt körül szép kis családi házában és köszöntjük a hűséges szolgálatban megöregedett, de még ma is friss mozgású kántor- tanítót. Megható ez a szerény kis megemlékezés, hiszen köszöntés közben, gondolatban próbáljuk átfogni azt a fél évszázadot, amely idő alatt egy féltucat lelkész váltotta egymást, a gyülekezet jórésze kicserélődött, megváltozott a gyülekezet és a falu arculata, de János bácsi maradt. Fél évszázadon keresztül, vasárnapról vasárnapra kísérte a gyülekezet énekét, esküvők százain, vagy ezrein orgonáit, ezer és ezer halottját búcsúztatta a gyülekezetnek. És ezen kívül — nyuga- lombavonulásáig — nemzedékek sora került ki keze alól, akik neki köszönhetik az írás és olvasás művészetét, vagy talán emberségüket is, Talán a vele egykorúakon és a legifjabb nemzedéken kívül, az egész falu tőle tanulta az egyszeregyet, Petőfi szeretetét és a Tranos- cius énekeskönyv megbecsülését.

És mire gondolhat ő? Talán arra, hogy akik most itt köszöntik, az ő keze alól kerültek ki, akár az iskolában, akár az énekkarban. Mert János bácsi énekkart is vezetett. És nem is akárhogyan! A köszöntés utáni csendes beszélgetés közben különböző díjaik, oklevelek kerülnek elő a szekrényből, amelyeket dalosversenyeken nyert a János bácsi által vezetett iparos-dalárda, amely idők folyamán később egy lett a gyülekezeti énekkarral.

Beszélgetés közben magam is visz- szagondolok arra az évre, melyet mint első éves káolán, ebben a faluban töltöttem. A falu két gyülekezetének két kántora — János bácsi, és az azóta már meghalt Pönicsán Mihály bácsi hűséges magatartásukkal nekem, az ifjú Timóteusnak is példát mutattak.

Azt hiszem, a 75 éves János bácsi 50 éves egyházi szolgálatiban ez a hűség a legfontosgbb! És amikor lapunk hasábjain is szeretettel köszöntjük őt, cikkor hálát adunk Istennek a hűséges szolgáért és kérjük öt, adjon neki egészséget, hosszú életet szerettei körében, egyháza javára.

J. G.-rűnnaMiiim

Október 4-én du. a Magyar Rádió Paul Robeson Moszkvában elhangzott hangversenyét közvetítette. Kívántam volna, bár olvasóink közül minél többen halgatták volna ezt a megrendítő, nagyszerű műsort. Egy nagy ember vallomása volt ez az emberségről. Egy nagy emberé, aki egyébként hívő keresztyén is.

Mint csepp vízben a tenger, mint szivárványban a napfény színei, úgy szólaltak meg, kaptáik hangot dalaiban a népek, nemzetek, földrészek. Qroisz, cseh, skót, német, kínai dalok hangzottak fel egymásután. Egy amerikai néger dal a? egykori rabszolgák énekét idézte a szabadságról. Majd felhangzott Beethoven IX. szimfóniájának zárótétele angolul és németül. Azután csipkefinom Schu- bert-dalok, John Brown Body harsogó dallama, az amerikai szabadsághősé, aki meghalt a rabszolgák felszabadításáért vívott harcban; „A teste temetetlen, de a lelke tovább jár velünk.” Mindezt magától Robe- sontól tudjuk meg, aki maga konferálja dalait, folyékonyan beszél oroszul s megáll egy-egy strófa közben, hogy mondjon valami kedveset, tanulságosat és lelkesítőt. „Ezt a bölcsődalt az unokámnak szoktam énekelni” — említi egy mexikói dalhoz! És Smetanta egy művét így jelenti be: „Húsz Jánosról szól ez a dal, aki éppúgy a szabadságért küzdött, mint Luther Márton” Kínai dalában: „Együtt messze”... feltárul a végtelen kínai felföld, aztán felharsan a Missisippi-dal s zúgó árjában Márk Twain halhatatlan elbszéléseinek kerekes gőzösei zuhognak.

Nagy élmény volt ez a műsor. Népek dalaiban, népek békevágya szállt elemi erővel, emberség, testvériség és szabadság. S ennek az estnek két főszereplője volt: Robeson az egyik s a másik a közönség, amelynek spontán felcsattanó tapsaiban egy nagy művész és lelkes hallgatóságának forró találkozása lett nyilvánvaló. G,

A Budavári Gyülekezet hálaadó istentisztelete

A Budavári Gyülekezet Bécsikapu téri templomát, amely a második világháborúban Budapest ostroma alkalmából elpusztult, a Magyar Népköztársaság kormánya újjáépíttette. Először a templom belseje készült el, az 1946—47. években. A külső újjáépítés 1857 ben kezdődött el és most ért a befejezéshez. Ebből az alkalomból a gyülekezet október

19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a templomban hálaadó istentiszteletet és ünnepi közgyűlést tart. Igét hirdet D. dr. Vető Lajos püspök. Az újjáépítés történetét ismerteti Vá- rady Lajos lelkész. A gyülekezet lapunkon keresztül is szeretettel hívja mindazokat, akik a templomban sok áldást nyertek Isten igéje által.

Megbízható-e a Biblia szövege?

HÍVEINK azzal a természetes és magától értetődő bizalommal veszik kezükbe bibliájukat, hogy annak szövegében megbízhatnak: ha fordításban is, de azt olvassák, amit a bibliai írók írtak és írásukat nem ferdítette el sem gondatlanság, sem szándékos hamisítás. Tegyük mindjárt hozzá: bibliánk szövege valóban megbízható, évszázadok során sem szenvedett érdemleges változást. De hogy szövege megbízható legyen és maradjon, az igen sok gondos hűség és tudományos fáradozás eredménye. A nyomtatott szövegnél is igen nagy figyelemre, fokozottan gondos, hűséges törődésre van szükség, hogy ne csússzanak bele a szövegbe nyomdahibák vagy az értelmet zavaró ferdítések. Menynyivel inkább állt ez abban az időben, amikor a bibliai szövegeket kéziratban másolták és minden egyes Szentírás-példányt vagy annak egyes részlegeit .külön darabként állították elő. Az ilyen régi kéziratokon ma is látható, hogy a másolás után fokozott gonddal ellenőrizték a szöveget és az esetleges becsúszott hibákat javították, „korrigálták“. De a leggondosabb figyelem ellenére sem lehetett elkerülni, hogy a szövegben ne jöjjenek létre kisebb mértékű változások, amelyek részben a szöveg értelme szempontjából is fontosak. Hiszen a bibliai szöveg — főként az Újszövetség — sohasem vált holtnyel- vű szöveggé. A görögök az Újszövetséget mindig anyanyelvükön, tehát görögül olvasták: ők készítették és terjesztették a görög Biblia kéziratait és mivel az az élő gyülekezet eleven használatában volt, azért amikor a szöveget másolták, természetesen számoltak az élő gyülekezet szükségleteivel. A századok folyamán pedig változott a helyesírás, egyes szavak, kifejezési formák, nyelvtani alakok változtak, stb. Érthető, ha mindez nyomot hagyott a bibliai kéziratokon.

MA KÜLÖN BIBLIAI TUDOMÁNYÁG, a „bibliai szövegkritika“ foglalkozik a bibliai szöveg történetével. A szövegkritika fáradozik azon, hogy biztosítsa számunkra a Szentírás eredeti, tiszta és minden tekintetben megbízható szövegét.

A SZÖVEGKRITIKA MUNKÁJA ALAPJÁN meg tudjunk állapítani a betoldásokat, ill. változtatásokat a bibliai szövegen. Köztük a legfontosabbak:

a) Márk evangéliumának hiteles szövege a 16. rész 8. versével végződik. Nem lehet megállapítani, hogy az evangélista itt befejezte-e az evangéliumot vagy hogy annak vége elveszett-e. Fontos régi kéziratok 16,8-cal zárják az evangéliumot. Azonban ez a zárómondat: „mert féltek“ már az ókorban sem elégítette ki a bibliaclvasókat és így egyes kéziratok zárószakaszt csatoltak a szöveghez. A magyar fordításokban olvasható Mk 16,9—20 is ilyen később keletkezett zárószakasz, amelyet szerzője a húsvéti történetek és egyéb, a feltámadott Jézus hatalmát hirdető tudósítások alapján összefoglalásszerűen állított össze.

b) A házasságtörő asszonyról szóló történet (Jn 7,53—8,11) eredetileg i

nem tartozik bele János evangéliumába. , A régi kéziratokból hiányoznak, egyes kéziratok Jn végéhez csatolják, vagy Lk 21,38 után toldják be. Ez a történet talán valamely elveszett evangéliumból származik és alighanem jó tudósítást tartalmaz.

c) Betoldás 1. Jn 5,7—8 szövege is úgy, ahogy pl. még a revideált Ká- roli-fordításban is olvasható. A régi szöveg így szól: „Mert hárman tesznek bizonyságot: a Lélek és a víz és a vér. És e három megegyezik.“ A megszokott szövegben a többlet régi betoldás, amely talán a 2. században az észak-afrikai egyházban keletkezett.

d) Betoldás Jn 5,3 b—4 is. Ez a kb. másfél vers is hiányzik a legrégebbi kéziratokból és magyarázó kiegészítés, amely érthetőbbé teszi a

7. verset.

Természetesen fordulnak elő ezenkívül is kisebb szövegváltoztatások. Megállapítható pl., hogy az első három evangélium egymással rokon elbeszélései egymás szövegét kölcsönösen befolyásolták.

Megállapítható azonban az is, hogy a sok szövegváltozat sem érinti a Biblia üzenetének tartalmát: ez fölötte áll minden szövegváltozatnak és egyformán szól minden szövegből.

AZ EURÓPAI NÉPEK BIBLIA- FORDÍTÁSAI — köztük a magyar is — leginkább a reformáció századában keletkeztek és a 16. század elején kialakított eredeti — görög és héber — szövegekre támaszkodtak. Csak lassanként kutattak fel és gyűjtöttek össze a kutatók egyre több régi kéziratot és tudták ennek alapján lassanként kidolgozni a bibliai szöveg történetét. A legfontosabb eredmények közé tartozott, hogy Tischendorf Konstantin lipcsei teológiai professzor 1859-ben megtalálta a Sinai hegyi kolostorban a ma Codes Sinaiticusnak nevezett 4. századbeli kéziratot és azt közreadta. A múlt század folyamán hozzáférhetővé tettéle a kutatók számára a vatikáni könyvtárban őrzött ugyancsak a 4. századból keletkezett ún. Codex Vaticanust is. Egyéb, ugyancsak az ókorból származó bibliai kéziratokkal együtt e leletek alapján lehetett feltárni az újszövetségi szöveg történetét. Ma az ismert bibliai kéziratokat gondosan számon tartják és azokat a szöveg- kritikai munka számára hasznosítják. Ez nem könnyű feladat: az új- szövetségi kéziratok száma több ezer s ezek különféle vidékekről, az egymást követő századokból származnak, különböző és egymástól sokszor nagyon eltérő görög írással vannak írva, a világ legkülönbözőbb könyvtáraiban őrzik őket, stb.

Amíg azonban e század elején a legrégibb kéziratok is csak a 4. századba, annak is inkább a végére nyúltak vissza, addig az utolsó emberöltő újabb fontos leletei ezt a határidőt kb. két évszázaddal tolták vissza. Kb. 25 évvel ezelőtt váltak ismeretessé az ún. Chester Beatty- féle papirusz-kéziratok, amelyek az Újszövetségből az evangéliumokat, Pál leveleit és a Jel, könyvének töredékeit, valamint a görög Ószövetség töredékeit foglalják magukban. Ezek a kéziratok 200—250 táján keletkeztek. Ugyanabban az időben került elő egy töredékes papiruszlap, mely kb. 120 táján íródott, rajta Jn 18 részéből vett sorokkal: ez ma a legrégibb újszövetségi kézirattöredék s talán alig 30—40 évvel később íródott, mint ahogyan az evangélium keletkezett. Legújabban pedig — a múft év elején — kaptunk hírt egy ugyancsak kb. 180—290 táján íródott kéziratról, amely János evangéliumának 1—14. fejezetét tartalmazza.

A BIBLIAI SZÖVEGEK eredeti,

kéziratai nem maradtak ránk. Ezen nem is lehet csodálkozni. Azonban az utoljára említett kézirat már egészen közel visz minket az eredeti kézirathoz: az eredeti és a kezünk közt levő másolat kpzt alig lehet több 4—5 közbeeső másolatnál. Ezek a legrégebbi kéziratok — a kézi másolásból származó csekély fogyatékosságoktól eltekintve — egyeznek az ismert bibliai szöveggel. Ugyanez a helyzet azoknál az ószövetségi kéziratoknál is, amelyek 1947-ben és azóta váltak ismeretessé és amelyeket „Halt-téngeri tekercsek“ néven szoktunk említeni. Ezek a nagy jelentőségű leletek tehát nem hoztak szenzációt abban az értelemben, hogy az eddig ismert bibliai szövegtől eltértek volna. Ilyen „szenzációt“ a kutatók nem is várnak: tudják, hogy az a gondosság, hűség és pontosság, amellyel a bibliai szövegeket nemzedékről nemzedékre őrizték és másolták, lehetetlenné tesz eddigi ismereteinket megdöntő meglepetéseket.

ÉPPEN EZ MUTATJA LEGJOBBAN, hogy a Biblia szövege megbízható és a hosszú évszázadok folyamén nem szenvedett lényegbevágó változásokat. Híveink azzal a nyugodt bizonyossággal vehetik kezükbe bibliájukat, hogy valóban azt a szöveget olvashatják — ha fordításban is —•, amelyet a szerzők al* kották.

Kamer Károly

Az egyetemes felügyelő távirata Káldy Zoltán püspökhöz

Főtisztelendő Püspök Ür! A Béü evangélikus egyházkerület püspöki székébe való megválasztása alkalmából az Egyházegyetem nevében és személyesen is bizalommal és szeretettel köszöntőm. Kívánom, hogy felelősségteljes szolgálatát egyházunk, hazánk, népünk javára gazdag eredménnyel végezhesse. Ebben én személyesen és mint egyetemes felügyelő, mindig a legteljesebb segítségére leszek.

Budapest, 1958. október 14.

Szívélyes üdvözlettel

Mihályfi Ernő __

egyetemes felügyelő W

A fák levelei áthajlottak a rozsdabarnába és a korareggeli szélre már hullani is kezdenék. Az almafák ágai roskadoznak a vérpiros almák nehéz súlyától. A levegő sem olyan tiszta, mint amilyen pár héttel ezelőtt volt. Valami égi kéz átfestette a természetet. Ami tegnap még üde zöld volt, mint a pázsit, az ma már veresbe játszik. A dús lombú fa, ami alá odaállhattunk, ha a nap tüze elől menedéket kellett keresnünk, az ma már csak itt-ott ad árnyékot. Lombozata olyan mint a hiányos öltözetű ember: alig ad valami szép képet a reánézőnek.

Itt az ősz. Beért a legédesebb termése a magyar földnek: a szőlő. Drága termés. Folyékony arany a szőlősgazdának és az egész országnak.

Megállók egy pillanatra a kis szőlő végében. Végignézek a terméstől duzzadó tőkéken és már látom a gyöngyöző levet a kristályosán áttetsző pohárban. De látom az oltáron, a kehelyben csillogó bort is, melyben a hivő az igazi Szőlőtő, a Jézus Krisztus vérét veszi magához. Legdrágább szentségünk legfontosabb jegye: a bor.

Lábam mélyen süpped a puha homokba, mely oly édessé tudja érlelni az apró szemeket. Nézem az előttem álló tőkét és mély gondolatok kezdenek foglalkoztatni. Hiszen álltam én itt már máskor is.

Akikor a csizma még nagyon szoros volt a gazda lábán. A báránybőr sapka sem maradt otthon felakasztva az ajtófélfán, hanem megfelelő helyet talált magának a nyitókapáját vállára akasztó gazda fején. Vajon, hogyan vészelte át a vessző a 'kemény telet — gondolta magában, míg kifelé haladt a szőlőjébe. De nem állt meg a gondolatnál, hanem a gondolatot tett is követte. Odaállt a földje domb- felüli részéhez, ahol gyengébb a szőlő és keskeny nyitókapáját mélyen belevágta a téli hótól keményre száradt főidbe.. Itt kell . kezdeni, hátha jön még egy kései fagy és az legalább a gyengébb végét szedje magának áldozatul. Nyitás, metszés. Lehajolni minden tőkéhez és meglátni a termővesszőt és lemetszeni azt, amelyiktől nem sok termést várhat a gazda.

S most a képek ugranak pár hónapot az emlékezetemben. Május van. A legszebb hónap. A virágbaborulás és az emberi szívek nyiladozásának az ideje. Jó ilyen arcbarnító melegben könnyű ingujjra vetkőzni falusi, városi embernek egyformán. És a szőlősgazda magára veszi elhasznált gúnyájának legvasta- gabbjikát és vállára emeli permetezőgépét. A kék lével óvja az őszi termést. Később lábát égeti a forró homok, testét izzadság lepi el. hátát nyomja a gép súlya, de ő csak megy sorról-sorra s mögötte kékül a szőlők világa. Ha messziről nézed, akkor valami bogárnak véled, mert míg egyik karja ütemesen mozog, addig a másik hasonló ütemben apró köríveket ír le a tőke felett a kezében tartott szórófejjel

S míg ő melegben, géppel a kezében járja a sorokat, add g az asszonyok derékban megtörve hajlonganak és kötözik a szétágazó vesz- szőket egy erős köteggé. Lassú, idegtépő munka, de mellette nagyszerűen lehet beszélgetni, ami kissé változatossá teszi az amúgy bizony elég egyhangú munkát.

De az újabb képnek már nem tudok időben helyet adni, hiszen láttam én őket permetezés előtt is 'kapálni, vagy ahogyan mifelénk mondják: karaszolni. Hogy hányszor kapáltak, permeteztek? Négyszer-e vagy ötször? Erre a kérdésre a helyes felelet talán így hangzana: koratavasztól mostanáig.

Megállók a tőke mellett, ahonnan gondolatban visszaforgattam az időnek kerekét, amit csak gondolatban tehetünk meg■ Az aranysárga szőlőtől megrakott tőke sárguló levelét

fújja a hüvösödő őszi szél. Mert az előbb még ez a tőke, tele volt tavalyi vesszővel, ami alig látszott ki a reá takart földből. Láttam le-j metszve, amikor úgy nézett ki, mint a kamasz haja, amikor azt gazdája mindenáron hátrafelé akarja fésülni. Láttam apró rügyekkel, gázosán, ahogyan frissen kizöldelt a gaz a tőke alól. S látom most beérve, mézédes gyümölccsel. S mennyi mindent kellene még leírnom, amire most nincs hely! Gondoljunk csak a viharfelhőkre. Milyen gondokkal hajtotta fejét álomra a szőlősgazda, nem tudva, hogy reggelre a természet Ura nem fogja-e csapással sújtani az ő egész évi munkáját. Hosszú, nagyon a gazdaembernek az az időszak, a nyár, amit minden télen vágyva vár a városi ember,

S most vidám a határ. Elvonultak a viharteljes nyári fellegek. Nem kell többé álmatlanul hánykolódnia, azon gondolkodva, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz mit szüretelni. Vidám a határ a boldog és megelégedett parasztemberektől. Piroskendős lányok és daloló asszonyok szedik az érett, nedvdús fürtöket, élcelődő puttonyos legények járják a sorokat, hogy összegyűjtsék a fáradságos munka termését, nem sajnálva időt arra sem, hogy néha-néha viccelődjenek a „böngét” elhagyó lánnyal vagy fiatalasszonnyal.

S míg künn vígan telnek a kocsira helyezett kádak, addig otthon a ház udvarán ismét szükség van az erős férfiakra. Itt nem lehet viccelődni, nincs helye az élcelődésnek, mert lazul a prés nyomása és ismét meg kell húzni. S a kármentőben olajként csordogál a mézédes must. Telnek a hordók, mosolyra nyílnak az eddig mélybenéző szemek. Lesz bor a fiatalok lakodalmára s lesz „toroköblítő" a friss kolbászra és hurkára.

A bor csillogó aranya ott fénylik az Italboltok és kocsmák festetten asztalán is. És fényén keresztül látok egy családot. Az édesapát, amint szájához emeli a teli poharat. Szemei csillognak, keze reszket. Üres mozdulattal nyúl a zsebébe s a fáradságos munkában megszerzett fizetéséből hanyag mozdulattal a pultra dob egy tízforintost. Háromkiló kenyér ára. És a jövő héten kevesebb lesz az erő, vékonyabb a kereset. A csillogó bor égető lángot lehel egy család felé. Otthon pedig a gondtól őszül az édesanya. Alig jut haza fizetés s a gyerekek sokszor éhesen mennek az iskolába. A bor emberi életekre tör.

Ezeket is látnom kell most, amikor itt állok a dúsan megrakott tőkék között. Az Isten az idén is adott gazdag terrfiést. De ezt nem azért adta, hogy vele visszaéljünk és a bor fénye mellett eltöltött vigadozásaink között elfelejtkezünk Öróla, aki adta.

Karner Ágoston