Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-09-28 / 39. szám

■ Államunk újabb nagy segítsége egyházunknak 1958. január 20-án az Egyházügyi Hivatal elnöke arról értesítette a Magyarországi Evangélikus Egyház­egyetem Elnökségét, hogy a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kor­mány 1958. december 31-ig rendkí­vüli államsegéllyel pótolja az esedé­kes 25%-os állajmsegély csökkenést, azzal, hogy a kérdést 1958. októberé­ben újból megvizsgálja. Horváth János s. k.. Állami Egyházügyi Hivatal elnöke Az Evangélikus Egyházegyetem Elnökségének kérésére a Kormány, figyelembevéve, hogy 1959. január 1-től újabb 25%-os államsegélycsök­kenés is esedékessé válna, a rend­kívüli államsegély folyósításához 1959. december végéig hozzájárult a hivatkozott okmányban lefektetett elveknek ^megfelelően. Mjhályfi Ernő s. k„ egyetemes felügyelő D. dr. Vető Lajos s. k., püspök Koren Emil s. k., püspökhelyettes Az Evangélikus Egyházegyetem Elnöksége a Kormány segítségéért, mint a Kormány és az Evangélikus Egyház közti jó viszony újabb bi­zonyítékáért, köszönetét fejezi ki. Ez azt jelenti, hogy Egyházunk az 1959. esztendő folyamán is az ál­laimsegély teljes összegét fogja él­vezői. Ez igen nagy segítség, hiszen az 1948-ban megkötött Egyezmény értelmében az államsegély összege 5 évenként 25%-fkal csökken. 1959. ja­nuár 1-től kezdődően tehát egyhá­zunknak már csak az államsegély 50% -a járt volna. Államunk azon­ban nagyvonalú módon sietett egy­házunk segítségére az anyagi terhek hordozásában akkor, amikor az ál­lamsegély 50%-os kiesését teljes ösz- szegben rendkívüli államsegéllyel pótolja. Ez tehát azt jelenti, hogy a következő, 1959. év folyamán egy­házunk továbbra is részesül az ed­dig élvezett teljes államsegélyben. Ez a rendkívül jelentős segítség további következetes folytatása an­nak a támogatásnak, amelyben a Magyar Népköztársaság egyházun­kat, — a többi hitfelekezetekkel együtt — részesíti. Már az 1948-as Egyezmény megkötésénél is érvénye­sült államunk részéről az a gondos­kodó és a legmesszebbmenően meg­értő szempont, amely az egyház szá­mára zökkenőmentes átmenetet kí­vánt biztosítani az egyház és állam elválasztásának teljes bekövetkez­téig. Ezért állapított meg az államse­gély megszűnésére húsz éves Időtar­tamot, amely alatt az egyház fokoza­tosan csökkenő mértékben élvezi az államsegélyt. Ezen túlmenően azon­ban az állam segítse megnyilvá­nult abban az intézkedésben is, amelynek értelmében 1952-től kezd­ve, — a régebbi gyakorlattól elté­rően — minden lelkész kivétel nél­kül részesül a fizetéskiegészítő ál­lamsegélyben (kongruában). Beszédes bizonyítéka ez annak, hogy államunk kormánya mennyire komolyan veszi a Magyar Népköz- társaság alkotmányában is lefekte­tett vallásszabadság elvét és azt tet­tekkel is biztosítja. Amikor ezt a hírt örömmel adjuk olvasótok tudtára, úgy véljük, hogy az Egyházegyetem Elnökségének kö­szönetében benne van egyházunk minden gyülekezetének, egész népé­nek hálás köszöneté. Államunknak egyházunk részére juttatott újabb segítségében egyházunk szolgálatá­nak megbecsülését látjuk. Annak a szolgálatnak a megbecsülését, amit a Magyarországi Evangélikus Egy­ház a magyar nép között egész né­pünk javára végez. E megbecsülés kötelez. Arra kötelezi egyházunk minden lelkészét, a gyülekezetek elöljáróit, a gyülekezeti munkában résztvevő egyes híveket s a gyüle­kezetek minden tagját, hogy Isten igéjében tájékozódó jó lelteiismeret- tel, még hűségesebben végezzék azt a szolgalatot, amellyel hitünk sze­rint népünk javát, az egész világ békességét az Istentől nekünk adott küldetés szerint előmozdíthatjuk: az evangélium hirdetését. Nyilatkozat az atomkérdésről Német egyházi férfiak nyilatkoza­tot adtak ki az atomkérdésről, me­lyet megküldöttek számos egyházi hivatalnak és egyes személyeknek is Németországban és azon kívül. E nyilatkozatban rámutatnak arra, hogy az atomfegyverek nem fegyverek többé, hanem tömegpusztító esz­közök, amikkel az embert. Isten teremtményét, féreg módjára le­het kiirtani. Annak ellenére, hogy atomfizikusok, államférfiak és egyházi testületek többször felemelték már szavukat a fegyverkezés őrülete ellen, az atom­A keresztyéneknek azonban nem szabad hallgatniuk, Isten igéje kényszerít arra, hogy a démoni eszközökre feltétlenül nem-et mondjunk. Használatukat semmi sem igazolhatja. Általuk éppen az megy veszendőbe, amit megvédel­mezni vélnek: a szabadság, az ember méltósága, a béke és az igazság. Isten az utolsó ítéletben mindany- nyiunktól meg fogja kérdezni: hol van Ádám, a te atyádfia? Jézus Krisztus számon fogja kérni tőlünk atyánkfiáit, hiszen ő maga is test­vérünkké lett. Azon a napon nem védekezhe­tünk majd teológiai érveléssel, inrlolml á.ficn.l catti ma.« Cselekvő keresztyénséget! fegyverkezés tovább folyik. A bizal­matlanság és ijesztés boszotrkánykö- réből látszólag nincsen kiút. Külföldi egyházi hírek Ezelőtt 25 esztendővel, 1933 augusz­tusában je ént meg először Fokváros­ban az első teljes afrikai biblia. Ezt az évfordulót most megünnepelték és kiállításon mutatták be az afrikai biblia történetét. Az elmúlt idő alatt 3 millió biblia fogyott el Dél-Afriká- ban. • • Michel Greiner francia lelkészt, akit mint annak idején közöltük, a francia hatóságok ez év március 3-án az algériai felkelőkkel való állítóla­gos kapcsolatai miatt kiutasítottak, most egy francia nyelvű svájci gyü­lekezetben egyhangúlag megválasz­tották. ha ebben a kérdésben Isten előtt vétkeseknek találtatunk. A keresztyének nem maradhatnak ebben a kérdésben semlegesek, mert ez őreájuk is tartozik. Ezért kérjük a világon szerte a keresztyéneket, tegyenek meg mindent, hogy az atomfegyverek gyártását, kipróbálá­sát és az azokkal való fenyegetőzést lehetetlenné tegyék. Mondják ki vi­lágosan, hogy a tömegpusztító fegy­verek használata bűn Isten szent és kegyelmes akarata ellen. A nyilatkozatot D. H. Fischer ber­lini professzor, D. dr. Grüber berlini prépost, D. G. Jacob cotthusi szu­perintendens, D. H. Vogel berlini professzor, D. E. Wi'm bielefeldi egy- házfkerületi elnök, D. H. Gollwitzer berlini professzor, Dr. Heinemann volt zsinati elnök, D. Niemöller Már­ton egyházkerületi elnök és Vogt hermhuti püspök írták alá. A Tutheranizmust olykor azzal szokták vádolni, hogy nem ismeri a cselekvő keresztyénséget, visszavo­nul az élet kérdéseitől, magára hagyja a világot, csak a hit belső kérdéseivel hajlandó törődni. Ez a beállítás kétségtelenül igaz a luthe- ránizmus eltorzulásának esetében. De ha magát Luthert kérdezzük meg a hit és a cselekedetek összefüggé­séről, akkor egészen más kép ala­kul ki. Evangélikus egyházunk alapvető tanítása, hogy egyedül Is­ten ingyen kegyelméből és egyedül a Jézus Krisztusban való hit által igazulurik meg Isten előtt, azaz Is­ten mint igaz, de kegyelmes bíró Jézus Krisztus érdemét annak tudja be, aki hisz Krisztusban, a Megvál­tóban, hogy ő haláláig hű engedel­mességével érettünk és helyettünk mindenben eleget tett., Így a mi szá­munkra nem marad más, mint elfo­gadni ezt a megváltó kegyelmet, azaz bízni és hinni benne és hálából cselekedni annak akaratát, akinek köszönhetünk mindent. Luther szerint minél mélyebben átérezzük isten hozzánk való szeretetét, amellyel Krisztusért eltörli a mi bűneinket, annál mélyebb hálát érzünk iránta. A hit ezért sohasem lehet hála nél­kül, mert^ különben megfeledkezne az üdvösség ajándékozójáról. Ellen­ben csordultig megtelik a szív hálá­val, ha Krisztus értünk hozott áldo­zatára gondol. Ennek a csodálatos és végtelen isteni szeretetnek egyet­len viszonzása csak az lehet, hogy „mi szeretjük őt, mert ő előbb sze­retett minket" (Jn 4,19). Ez az isteni, atyai szeretet váltja ki belőlünk azt a gyermeki szeretetet, amely nem akar mást, mint a megváltó isteni szeretet akaratát követni és. a Krisz­tusban adott új élet gyümölcseit te­remni. Luthernek a Római levélhez írt magyarázata előszavának kiasz- szikus mondata szerint: „A hit tevé­keny, szorgos dolog, amely nem is kérdezi, mit kell cselekednie, mert még mielőtt kérdezne, már meg is cselekedte azt". Mindez a Szentírás tanításának summázása, ahol azt ol­vassuk: „Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit". (Gál 5,6). „A hit is, ha cselekedetei nin­csenek, megholt ő magában". (Jak 2.17). A Szentírás világosan eligazít abban, hogy az Isten iránti szeretet gyümölcseinek hogyan kell jelent- kfezniök a felebaráti szeretet csele­kedeteiben (1 Jn 4,20—21). Ez a fele­baráti szeretet a keresztyén hit szükségképpeni megnyilvánulása, egyúttal pedig hitünk igazságának a próbaköve is, itt látszik meg, hogy valóban keresztyének vagyunk-e, vagy f>edig vallásoskodásunk üres „uram-uramozás“ csupán. Nem vé­letlen, hogy a hit által való megiga- zulás nagy apostola olyan gyönyö­rűen tudott írni a szere tétről: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyel­vén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom..." (1 Kor. 13. fej.). A hit által való megigazulás tanításában feltárul Isten hozzánk való szeretetének egész gazdagsága. Minél világosabban áll előttünk a kegyelmes Isten, annál jobban telik meg szívünk iránta érzett hálával, annál inkább kell szeretetére vissza­sugároznia a mi iránta való szerete- tünknek, amelynek Istentől rendelt cselekvési területe ez a világ, amely­ben élünk. Isten iránti szeretetünk abban tükröződik, ahogyan ember­társainkat szeretjük, ahogyan értük dolgozunk, ahogyan javukat szolgál­juk. Luther másik klasszikus szava így fogla\ja össze a Szentírás igaz­ságát: „Az én jó Atyámnak, aki en­gem fölös jókkal ingyen elhalmozott, megteszek én is önként, szabadon és ingyen mindent, ami neki tetszik és leszek felebarátaim iránt én is ke­resztyén, mint Krisztus irántam lett és nem teszek egyebet, csak amiről tudom, hogy nekik szükséges, hasz­nos és üdvösséges". (Luther: A ke­resztyén ember szabadságáról.) Így függ össze egymással a hit ál­tal való megigazulás és az Isten- és emberszeretet. Ebbe az összefüg­gésbe kell beleállítani a munkát, mint a hálából fakadó Isten- és em­berszeretet egyik legdöntőbb terüle­tét. Itt ugyanis a keresztyén ember nem esetlegesen, nem ötletszerűen, hanem rendszeresen és céltudatosan áll embertársai javának szolgálatá­ban — Istenért és az ő parancsáért. A hit által való megigazulás köz­pontjának, Jézus Krisztusnak a sze­mélye felől új és igaz megvilágítás­ba kerülnek mindazok az igék, ame­lyek a munkáról szólnak. Jézus Krisztus, mint az egész Szentírás magyarázatának a kulcsa, mértéke és alapja, eligazít a munkára vonat­kozó igék értelme és iránya felől is. ö, aki egyedül illetékes az Írás summájának meghatározására, a „nagy parancsolat”-ban az Isten- és emiberszeretet szolgálatéiban jelölte meg az emiber feladatát. Ez termé­szetesen az egész emberi életet át­fogó nagy lehetőség, aminek csak egyik területe a munka, de viszont feltétlen területe. De végigvonul a munka ténye, mint természetes és magától értetődő emberi foglalatos­ság. az egész Szentíráson, annak számtalan képén, hasonlatán, példá­zatán. Mint mindent az életben, a keresztyén ember a munkát is az Is­ten- és emberzeretet jegyében vég­zi: hálával és hűséggel. A munka iránya és célja tekintetében Krisz­tus felől kapunk világosságot: az egyén, a család és az embertársak javára kell szolgálnia, általa is meg kell valósulnia valaminek Isten egyetemes emberszerető akaratából. Sőt éppen a munka az emberszere­tet rendszeres, céltudatos és terv­szerű megvalósulásának a területe, a keresztyén felebaráti szeretet kéz­zelfogható gyakorlásának mezeje. A keresztyén ember úgy tekinthet a világbeli munkájá­ra, mint ami egy parányi része Isten világról és emberekről gondot vi­Szeretek kiállításokra, vásárokra járni. Nemcsak a szemem gyönyör­ködik, hanem sok mindent le is mér­hetek, megállapíthatok és laikus lé­temre tanulhatok is. Ezért örülök, hogy láttam az ezidei Mezőgazda­sági Kiállítást és Vásárt, amelyik ez évben minden eddiginél nagyobb, és ha impozánsságban nem is éri utol, de minden eddiginél jobban megközelíti az általam is megcso­dált állandó jellegű moszkvai Mező- gazdasági Kiállítást. Ilyen rövid cikk keretében a lát­nivalókról, a kiállítás érdekességei­ről, a magyar és külföldi pavilonok­ról beszámolni nem lehet, de nem is ez a célom. Ellenben szeretném el­mondani azokat a gondolatokat, amelyeket a kiállítás ébresztett ben­nem. Először: a kiállítók és a láto­gatók az ország minden részéből se­reglettek össze. Egész parasztságun­kat megmozgatja — egyénileg dol­gozókat és szövetkezetieket egyaránt — ma már ez a kiállítás. Jó, hogy van ez a vásár és jó, hogy évről évre fejlődik, mert olyan sereg­szemléje parasztságunk munkájának és olyan tapasztalatcsere, amelyből feltétlenül haszna van egész magyar népünknek. Másodszor: a kiállítás és annak látnivalói olyan pozitív ered­mények, amelyek feltétlen eszünkbe juttatják a múltat. A sokszor emle­getett 3 millió földnélküli zsellér or­szágát, ahol pont ennek a 3 millió­nak nem volt lehetősége semmi kor­szerű, belterjes gazdálkodásra, ta­nulásra, fejlődésre. Az elmúlt társa­dalmi rendszer mást nem érhetett selő akaratának. Hiszen nincs olyan becsületes munka, amelyben meg ne volna az emberek boldogításának és előbbrevitelének nagy és szent cél­kitűzése. Ez a közös cél fogja át mindazokat, akik egymásnak jót akarnak, akik munkájukkal magu­kat, hazájukat és az egész emberisé­get gazdagítják. Mi, keresztyének természetszerűleg tartozunk bele ebbe a széles emberi szolidaritásba, a dolgozók és a jót akarók világot átfogó táborába. A mi munkánk ab­ban különbözik más embertársainké­tól, hogy mi hitből, Isten akaratának való engdelmességből, Jézus Krisz­tus iránti hálából szolgáljuk feleba­rátainkat ebben a hazában és az egész világon. De hitünk nemhogy elválasztana hétköznapi munkánk­tól, hanem éppen elmélyíti abban való hűségünket és becsületességün­ket. A reformáció kora óta evangélikus egyházunk tanítása mindig kiemeli Istennek az élet rendes viszonyai között való szolgálatát. A lutheri erkölcsiségnek ha nem is kizáróla­gos, de fő megnyilvánulási területe a családi élet és a hivatásszerű mun­ka köre. A családiassággal együtt a hivatáshűség a lutheri erkölcsiség­nek egyik legjellemzőbb vonása s el­sősorban ennek az útján igyekszik betölteni legmesszebbmenő társadal­mi, nemzeti és egyetemes emberi feladatait is. Ezért van a keresztyén- ség lutheri típusának bizonyos jó­zan, egészséges, életszerető jellege; Mindennek teológiai alapja az, hogy az Isten által adott hivatás mind az örökéletre, mind a földi hivatásra érvényes abban az érte­lemben, hogy az örökéletre szóló el­hívásnak földi hivatásunk területén kell szüntelenül gyümölcsöt terem­nie. A mindennapi munkában válik nyilvánvalóvá hitünk, szeretetünk és új életben járásunk. Ebben tel­jesedik ki a keresztyén hivatástudat. Ebben válik cselekvővé és láthatóvá keresztyénié günk! Dr. OUIyk Ernő el, csak ezt a megállapítást: Euróa pának mezőgazdaságilag egyik leg­elmaradottabb országa. Harmadszor: ezen a kiállí­táson lemérhetjük a jelent. Azt, ahová 13 esztendő alatt eljutottunk. Őszintén megállapíthatja mindenki, hogy milyen nagy utat tett meg a magyar mezőgazdaság. Figyelemre­méltó eredmények jelzik ezt az utat és ebben igen nagy része van annak, hogy parasztságunk mind jobban megtapasztalja: a mezőgazdaság jö­vendője a közös gazdálkodás. Negyedszer: ez a kiállítás megmutatja a magyar mezőgazdaság jövendőjét, távlatát. És ez a leg­fontosabb. Nyilvánvaló, hogy azok az eredmények, amiket itt látha­tunk, nem általánosak. Nincs min­denhol gépesítés, míg nem használ­ják mindenhol fel a mezőgazdasági tudomány eredményeit, nincs min­den a legjobban értékesítve. De ép­pen azáltal, hogy ez a kiállíiás megmutatja, mi mindent el lehet érni, mi mindent fel lehet használ­ni, mennyire lehet gépesíteni és hogy milyen eredményeket értek el azok, akik ezt eddig is megtették — éppen ezáltal ad perspektívát, hat serkentőleg és tanít. A kiállítás nagy látogatottsága mutatja, hogy a mi parasztságunk szívesen tanúi. És ezt ma már meg is teheti. Biztos vagyok abban, hogy a kiállításról hazamenve, sokan fog­ják az új módszereket alkalmazni, a gépeket igénybevenni, korszerű mezőgazdaságot műveim. Ez pedig mindannyiunknak hasznára lesz. J. G, Mezőgazdasági Kiállítás, 1958 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents