Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-07-20 / 29. szám

PILLANATFELVÉTELEK

\

Q KÖLCSÉTŐL — KEMENESMIHÁLYFÁIQ j)

Evangélikus Egyházunk Üllői úti székhazában, a püspöki dolgozószobában néhány szó csendes percére együtt vagyok D. dr.-Vető Lajos püspökkel. Most érkezett meg hosszabb belföldi útjáról és néhány nap múlva újra útnal'c indul Németországba és Svédországba. E két út között keresem fel kérésemmel, hogy néhány pillanatképet nyújthassak át az Evangélikus Élet olvasóinak.

Ismeretlen gyülekezetek — névtelen papok

Első kérdésem az, milyen élményeket és emlékeket hozott magával Püspök úr hosszú belföldi útjáról?

Az első válasz, amit kapok, csupa elismerés, dicséret és áldás azok felé, akiket a püspök meglátogatott.

Ez csendül ki ebből a mindennél többet mondó mondatból: „Amerre jártam, mindenütt kis gyülekezetekkel találkoztam, szerényen hűséges papokkal!”

Gyülekezeteinkben él az Egyház — mondotta a püspök ~ nem hivalMásodik kérdésem az, milyen gyülekezetekben járt az elmúlt hetekben a Püspök úr?

— Az út, amit megtettem, légvonalban is közel 1000 km volt: Kölesétől — Kemenesmihályfáig.

E valóban hosszú útnak hadd adjam át legalább néhány pillanat- felvételét.

Az első állomás Kölese volt. — Bizonyára sokan nem ismerik Ke- let-Magyarország e festői vidékét. Pedig gazdag és szép. Búzakeresztek és gyümölcsfák békésen megterítik itt is a mindennapok asztalát.

kodva, nem civódva, hanem hitben, hűségben, az imádság csendjében és a szolgálat szépségében. „Nem dob- ravert munka folyik ezekben a gyülekezetekben. Látszik a lelkész komolysága, szolgálata. Híveink hűségesek, nyugodtak és így szolgálják az evangéliumot. Tiszta Igével és tiszta lutheri lélekkel.”

Ismeretlen gyülekezetek ezek, de nagyon is ismerősök: Isten színe előtt és az emberek között.

Névtelen papok ők, akiknek neve mélyen bele van írva az Isten szívébe.

Róluk újra eszembe jut egyik íróbarátom szava a jó papról és az igaz hívőről, amely szerint: „....- ők nem pipacsok a búzában, hanem egyformán érő búzakalászok, amelyek boldogan tartják és adják mindenkinek az életet, az altatódalt és a mindennapi kenyeret.”

Távoli „ismeretlen” kis gyülekezetek, távoli „névtelen” papok, boldogan küldöm el néktek a kérdésemre kapott választ, az elismerő szót, az áldást és az imádságot.

A Túr partján csobog a víz a lelkészlak alatt és az esti villanyfénynél fiatal papi család imádkozik azért a népért, amelyikkel mindennap együtt él, amelyikhez hűséges és amelyiket annyira szeret.

Most ünnepel a 150 éves gyülekezet. 90 éves templomában, amit saját erejéből kívül-belül megújított, fogadja püspökét, A zsúfolt templom kipirult arcú, könnyes szemű népe áhítattal hallgatja a püspök igehirdetését.

Alig 500 lelkes a gyülekezet, de csupa lélek, amikor egy szívvel hallgatja papjának, ifj. Benkóczi Dánielnek emlékező szavait és hálaadó imádságát.

A kóruson Balku Vince laikus munkás a kántor, aki egyházunk kántorképző tanfolyamán lett hivő és hivatott barátja az Isten dicsőítő muzsikának. Az ő versét szavalják most az oltár előtt és mindenki érzi, mennyire igaza van az Igének, milyen jó „ ... csendes és nyugodalmas életet” élni!

Tokajban nem hivatalos a püspöki

út. Tarjáni Gyula lelkészt látogatta meg a püspök.

Tokaj kis gyülekezet. Alig 100 lélek. Mégis él, fejlődik és papjával együtt megtalálta helyét Isten országában és a munka megelégedett otthonában. Hiszen ez a mondat íródik le elém a püspök szavaiból: „Kis gyülekezet — megelégedett pap.”

Már Nógrádon visz tovább a püspöki út. Gyönyörű vidék — kis magyar Svájc.

Bokoron hivatalos hívásra a templom újjáépítésének ünnepére érkezik a püspök. Régi, szép templomunk több, mint 100 éves — mondja lelkészük, Petor János.

Szakad az eső az istentisztelet előtt és a templom mégis tele van. Bámulatosan énekelnek. Szinte égig ér ebben az énekben a „nógrádi szív”. Mint ahogy az elcsendesedő imádságukban égig ér a „nógrádi hit”.

Celldömölkün, Vas megyében ifjú papot szentel fel a püspöki szolgálat.

Nagy István most végzett teológus térdepel az oltár előtt 14 evangélikus pap imádkozó gyűrűjében.

Hívek, barátok, rokonok, testvérek könnye is lehullik most a templompadokra, amikor Nagy István életére emlékeznek. Hiszen három nappal a születése előtt az első háború áldozataként meghalt az édesapja. Nyolc árva gyermek gondja maradt a gyönge édesanyai szívre. Nagy István volt köztük is a leggyöngébb. Súlyos betegágyán imádságban kérte Isten gyógyító erejét, hogy tartsa meg őt az életnek, hogy meggyógyulva Isten szolgája lehessen.

Most megtartott imájára mondja az Áment.

Püspök és gyülekezet együtt könyörög Istennek, hogy őrizze, vezesse és vigyázza új szolgájának az útját, erejét, egészségét és üdvösségét.

Papszentelés után Nagysimonyiba

érkezett a püspök Tekus Ottó vasi esperes meghívására. Itt meglátogatta a nyírfáktól és fenyőfáktól körülvett gyönyörű templomot és elgyönyörködött a templom művészi belsejében.

Kemenc&mihályfán végződik az út. Mesterházy Sándor lelkész meghívására van itt a paplátogatás. Huszonhat éve szolgál itt a lelkész népével egybeforrott szívvel, hűséges szolgálattal. A régi kis filiából ő alatta lett anyegyház. Ma már azonban kicsi a templom és új templomért imádkozik a gyülekezet.

Sok nép — egy csalód

Harmadik kérdésem ez: — milyen útra készülődik most a Püspök úr?

— Németországba megyek, majd onnan az evangélikus Svédország fővárosába, Stockholmba. Itthoni utamon megtelt a szívem gyülekezeteink békében élő tiszta szerete- tével és a békéért mondott imádságaival. Ezt a szent érzést akarom képviselni Stockholmban, a „népek csúcstalálkozóján”, ahol Nóbel-díjas világhírű tudósok, művészek és papok jönnek össze, hogy a béke iránti felelősséget hittel képviseljék.

Megköszönöm a válaszokat és búcsúzom. Búcsúzás közben kezembe akad egy írás. A kölesei lelkész jelentése, amit a 90 éves templomban

LEGÚJABB HÍREK A BIBLIATERJESZTÉS VILÁGÁBÓL

A Bibliatársulatok Világszövetségének főtitkára, Olivier Beguin a közelmúltban Eielben (Svájc) részt vett a Svájci Bibliatársulatok szokásos évi gyűlésén. A gyűlésen sok érdekes adat került elő a főtitkár jelentéséből a bibliaterjesztés világszerte folyó munkájából.

Még mindig közel 700 olyan nyelv és nyelvjárás van, amelyre sem a Bibliát, sem pedig annak valamely részét nem fordították le. Tibet titokzatos elzárt országa számára most készül egy képes Biblia. Most fejezik be a Báli-szigetek lakóinak számára készült bibliafordítást is. — Az elmúlt évben Brazíliában megtartott Bibliatársulatok világkonferenciáján kitűnt, hogy milyen nagy jelentősége volt az utóbbi évtizedekben a Biblia terjesztésének a protestantizmus növekedése szempontjából. Délameri- kában ma több mint 5 millió protestáns él, — ezelőtt néhány évtizeddel még alig 100 000. Ez a növekedés

adott át Vető püspöknek. Hadd ír» • jam ide a befejező sorokat.

„Ahhoz, hogy állandó, mindennapi tervezgetéseinket megvalósíthassuk, Isten áldására és békességére van szükségünk. Ezért hálából imádjvlk Isten nagy és dicső fenségét és ezért hirdetjük Istennel és embertársainikkal való megbékélés igéjét. Azt kérjük Istentől, necsak Ö munkálkodjék a mi Vele való megbékélésünkön, hanem tudjunk mi is békességben és szeretetben élni egymással és szerte a világon minden ember is. Azt kívánjuk, hogy némuljanak el a fegyverek mindenütt és ne rettegjenek a világ népei — velünk együtt — egy borzalmas haláltól, mely rettenetesebb minden eddiginél. További életünkön és tervezgetéseinken szerte a világon munkálkodó dolgos, építő, békességet munkáló kezeken nyugodjék meg Isten áldása, hogy soksok templom épülhessen még, amelyekben Isten szent neve dicsőíttetik és sok-sok templomnak érjék meg utódaik ne csak a kilencvenedik, hanem több századik évfordulóját!’*

Amikor leteszem ezt az írást a püspöki iroda asztaléra, bizony átmelegíti a szívemet ez a gondolat, hogy így vagyunk mi egy család Kölesétől Kemenemihályfáig és Stockholmig. Hiszen amiről Ott a messze evangélikus országban tanácskoznak, ugyanazért Kölesén is imádkoznak. Friedrich Lajos.

szorosan összefügg a bibliaterjesztés munkájával. A világ népessége azonban gyorsabban növekedik, mint amennyi Bibliát évente nyomtatnak.. A Bibliatársulatok tehát igen nagy feladatok előtt állanak.

Értekezletet tartottak a Déli Egyházkerület esperesei

A Déli Evangélikus Egyházkerület esperesei július 10-én értekezletet tartottak, amelyen részt vett D. dr. Vető Lajos is, az Északi Egyházkerület püspöke s az egyház időszerű kérdéseiről beszélt. Az egyházkerület útjáról Káldy Zoltán pécsi esperes tartott előadást, amelyet egybevetve D. Dezséry László lapunkban is közölt lemondó beszédével, az értekezlet bőven megtárgyalt. A továbbiakban a gyűlés, amelyet Koren Emil püspökhelyettes hívott egybe s vezetett, az egyes egyházmegyékben elintézendő kérdésekkel foglalkozott.

Kis faluk — nagy huzgósága

A DUNÁTÓL AZ ÉSZAKI TENGERIG

(Úti jegyzetek)

„Most túl vagyunk az Öperencián” —mondtam a feleségemnek, amikor nem sokkal Linz előtt, egy hídon átrobogtunk. — Az Öperencián?' — No igen. Most keltünk át az Ober-Enns-en, az Enns folyó felső folyásán. A régi magyarok, mikor kalandozásaik során idáig jutottak úgy vélték, itt vége a világnak. Ami ezen túl van, az már a mesék birodalmába tartozik. Túl az „Öperencián...”

A világnak az Ober-Ennsen túl sincsen vége, sőt van belőle még egy jódarab. Erre gondolunk hosszú utunk során, amikor a Fekete Erdőben elhagytuk jó öreg Dunánk forrásvidékét is és egy szép napon elértünk útitervünk legtávolabbi pontjára: Emdenbe, az Északi Tenger partjára. Feleségem minden áron fókát akart látni s fáradozását siker is koronázta: egy szál borjúfőka kidugta gömbölyű, nedves fejét a szürke hullámokból — nyilván tiszteletünkre. — A bejárt út hosz- szát a tájak sokfélesége érzékelteti: az osztrák alpok bérceit a délnémet síkság váltja fel, majd a sváb dombvidék, a festői Rajna- mölgy, a kies Westfália s északon a Hollandiára emlékeztető friz lapály legelésző teheneivel és — itt ott mutatóba meghagyott — szélmalmaival —, aztán megint a Feketc- Erdő ősrengetege, a svájci alpok óriásai s a végén Locarno délszakias tája, pálmákkal és ciprusokkal. A messziség varázsa megkapja az utast, de el is fárasztja. A benyomások kaleidoszkópja bódit s szinte egybefolyik.

Aztán váratlan meglepetések is érik az embert. A tenger nem mindenütt olyan mély mint az ember vélné. Nordreich előtt megfeneklettünk apály idején, hiába volt a hajó útja a homokzátonyos Wattmeer-ben Ikteö- vekelve — cirokseprökkel! — s a Lago Maggiore partján felöltőben is dideregtünk pálmafák alatt. Még jó, hogy működött a központi fűtés a Casa Locarnoban, — június végén! „Mily gyakran egész másként esik, mint ahogy előre tervezik” — írta már majd egy évszázad előtt IV. Busch, a híres humorista. S igaza van Richard Katznak, mikor arra int, hogy az utas hagyja itthon elfogultságait és előfeltevéseit, ö csak tudja, hiszen vagy tízszer utazta be a világot. A háza különben ott áll Locarnőban, egy kőhajítás- nvira a Casa-tól

Városok

Aki vonaton, vagy általában „közhasználatú járművel” utazik, idegenben először a városokkal ismerkedik. Kiszáll a pályaudvaron s mindjárt véleményt alkot: a vasútállomás egy kicsit a város névjegye. Azután elindul

az utas az utcák során s vallatja az idegen illatú emberi hangyabolyt.

A német városok legtöbbjét nagyon megrongálta a háború. A bombák ütötte sebek gyógyulóban, de maradt belőlük még élig. Stuttgartban acélból, betonból és üvegből új városrész épült az óváros helyén. A piactéren üvegs/katulyák közé szorítva egy szál árván maradt régi favázas házikó szomor- kodik. Az új városháza merész tornyában kedves régi dallamra vadonatúj harangjáték csilingel. A volt ivürttembergi királyi palota azonban ijesztő rom, s rom a múzeum, a képtár s még egy sor hajdani középület. A sokat emlegetett nyugatnémet „gazdasági csoda” építőit az üzletházak jobban érdekelték, mint a kultúra csarnokai. Üzlet aztán van is egymás hegyén-hátán, borsos árakkal s aránylag gyér vásárlóközönséggel.

Dortmund, Düsseldorf egyenként hatszázezer lelkes városok is ötven százalékos kárt szenvedték a háborúban. A dortmundi Rei- noldi-templom árván álldogál a kopárra pusztult főtéren. Emden gyönyörű, középkori halászvárosa 80 százalékban elpusztult; az egykori városháza megmaradt kapuíve félelmes csonka testként emlékeztet az elmúlt szépségekre és a háború borzalmaira. A modem üveg skatulyáik nem pótolhatják az elveszett műkincseket.

A hirdetési oszlopokról Adenauer és Gers- tenmayer arca ütközik a járókelő szemébe. Az újságok a parlament elkeseredett atomvitáiról számolnak be. Mert él és mozdul, bár lassan ocsúdva egy „másik” Németország: az egyszerű emberek országa, akik békét és megértést akarnak a népek között. Az első arc, amely falragaszok százairól komoly szeretettel reámnézett nem a két fenti politikusé volt, hanem — Albert Schweit- zeré. A béke és szeretet nagy apostolának tékintete fogadja szinte minden városban az utca emberét s a plakáton egy-egy idézet olvasható legutóbbi beszédeiből. Láttam faliújságot is Göppingenben, amit a helyi békemozgalom szerkeszt s beszéltem papok és egyszerű hívek seregével, akik mélyen egyetértettek velem az emberiség nagy kérdéseiben.

A városok, a régi szépségűikben szinte csoda folytán megmaradt kis ékszer-skatulyák, mint Tübingen s Soest, ahol megállt az idő

szinte, s azt várnák, hogy a várfalakon ala- bárdos őrség kiált „halberdót” s a kováös- vas-cégéres régi kocsmákban zsoldosak, vándorlegények s vásárosok vitatkoznak Luther tételeiről — és az elpusztult s acélból, üvegből újjászülető német városok s persze a többiek is mind európaszerte — élni akarnak! S ez az akarat erősebb, mint a balgaság és gonoszság ereje.

Soestben különben az ún. Wiesenkirche mellett egy tavacskát mutogatnak, amibe állítólag annak idején, az árdrágító kereskedőket márlogatták a városi hatóság emberei. Mondják, a tavacska időnként szinte kiáradt a sok önkénytelen fürdözőtől...

A legtöbb városban jóleső a tisztaság: utcán szemetet eldobni nem illik, reggelente felsikálják az úttestet a köztisztaság munkásai. Szép Budapestünkre gondoltam ilyenkor s közönségére, fájó szívvel... Az esti kivilágítás pompázatos, de úgy tíz óra felé erősen csökkentik a közvilágítást, takarékos- kodnak az árammal.

„Vadnyugat“

„Európa — legalábbis mifelénk — erősen amerikanizálódik” — panaszolta, egyik lelkész beszélgetés közben. Ennek kétségtelenül vannak aggasztó jelei. Mint ilyenkor lenni szokott: nem éppen a legkívánatosabb árut importálják az átvevők. Az új építkezési stílus a hagyomány tálán amerikai városokban megfelelhet, de már nehezebben illeszthető bele a régi német és svájci városok képébe. — A tűsarkú cipők divatja ijesztő s a ceruzavégeken tipegő hölgyek látványa mosolyt fakaszt. Az ifjak csőreszabott cowboynadrá- gokban pompáznak s négyéveseik kezében is láttam liszteletet parancsoló hatalmas Colt- okat, — no persze csak kapszUra töltve. De hát ki tudja, miből lesz a cserebogár.

A kissé fejlettebb „cserebogarakat” különben volt alkalmam személyesen is kiélvezni. Dortmundi szállásomon éjféltájban éktelen lárma riasztott fel álmomból: üvegcsörömpölés, ajtócsapkodás, kurjongatás, danázds. Az ablakból kitekintve tucatnyi húsz év körüli fiút s leányzót pillantottam meg, akik abban foglalatoskodtak, hogy ablakokat vertek be, autók ajtajait feszegették és csapkodták, szóval jó magyar szóval „randalíroztak". Ez így tartott órákig, míg elcsendesedtek, odébbálltak s végre elaludhattam. Reggel tele volt üvegcseréppel az utca, mint valami bombázás után. A portástól megtudtam, hogy a városi aranyifjúság egy csapatja szórakozott éjszaka a szálloda előtt. Mindennapos dolog, tette hozzá. Persze az itteni társadalom egyik legnagyobb gondja ez a félelmetes jelenség: egy nemzedék lázadása a rend, a munka, a fegyelem, az erkölcs törvényei ellen. Csak azt nem tudom, miért nevezte el a mindenre szabatos elnevezést kereső német alaposság a garázda suhancok e nemzedékét így, hogy: „Die Halbstarken” (a félerősek)? Amint láttam, erő van bennük bőven, csak nem arra használják, amire kellene. Helyenként a rendőrség sem bír velük s a kivonuló tűzoltók „lövik szét” őket Niagara-fecskendőhkel.

Dortmundban láttunk egy filmet is, az volt a címe: „A kísértések temploma”, A hirdetés azzal csalt be, hogy bibliai tárgyú film. Az is volt, de még milyen! A Tékozló Fiú történetének feldolgozása — ahogyan azt Móricka és a hollywoodi rendező elképzeli. A tékozló fiú — a film szerint — azért hagyja ott atyai hajlékát, mert beleszeret Asztarte istennő főpapnőjébe, áki DamasZkuszban, a „Kísértések templomában” űzi csábos bűvöletét, több tucat papnőnek beöltözött — bár ez a kifejezés itt nem egészen fedi a puszta valóságot — Tiller-görl társaságában. A tékozló fiú tehát Damaszkuszba siet. Miután előbb kiadósán engedett a kísértéseknek, amikről a Főpapnő- Lana Turner bőségesen gondoskodott, magába száll és elhatározza, hogy „felszabadítja“ a babiloniak szolgaságában görnyedő rabszolgákat.: (vigyázat, itt kilóg a politikai lóláb!). Hatalmas tömegvérengzés következik, amely nar- gyobb méretű texasi kocsmai verekedésre emlékeztet, ókori színezettel, a statiszták látható kedvteléssel döntenék le egész papír- masé-háztömböket egy-egy mozdulattal — hiszen ez is benne van a rezsiben. A végén mindenki elnyeri méltó büntetését, illetve jutalmát s a tékozló fiú megtér atyjához és hűtlenül elhagyott arájához. Hetedhét országra szóló lakodalom. Függöny. A néző pedig •— ha elég naiv vagy álszent hozzá — azzal az erkölcsi elégtétellel távozik, hogy egy rendkívül épületes darabot látott — s közben megtalálta a maga számítását is, már ami emberi indulatainak kiélését illeti.

De talán elég is lesz a „kísértések templo► mából”. Ütibeszámolóm következő részében, legközelebb egészen másfajta templomokról szeretnék beszámolni. Azokról, amiket városról városra járva, mindenütt kerestem és boldog szívvel meg is találtam.

Groó Gyula