Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-29 / 26. szám

Hatiá, itt Zato&atiui ! ÉJSZAKAI MŰSZAK m. Schweitzer Albert levele a magyar evangélikus ifjúsághoz Schweitzer Albert nevét biztosan mindenki ismeri a magyarországi evangélikusok között is. Világhírű teológus, oFgonamüvész és orvos. Életrajza magyar nyelven is megje­lent, munkásságának utolsó évtize­dével a magyar világi sajtó is sokat foglalkozott. Az Evangélikus Élet hasábjain is többször írtunk róla. Több évtizede mint misszionárius- orvos Afrikában, az Egyenlítő mel­letti Lambareneben él. Kórházat épí­tett és végzi a bennszülöttek között nemcsak a hittérítést, hanem a gyó­gyítás áldott szolgálatát is. Teológiai könyveinek és az Európában rend­szeresen tartott orgonahangverse- nyeinek jövedelméből tartja fenn kórházát, segíti és gyógyítja a benn­szülötteket. Az elmúlt évben a 83 éves tudós neve újból bejárta a sajtót és rá­diót az egész világon. A humanista tudós féltő emberszeretetét kiterjesz­tette az egész világra és több, meg­rázó hatású rádióbeszédben hívta fel a világ közvéleményének figyelmét az atomsugárzás katasztrofális ve­szélyére és az atomfegyverkezés el­leni tiltakozásra. Három hónappal ezelőtt a magyar evangélikus ifjúság nevében levelet írtunk Schweitzer Albertnek. Kö­szöntöttük őt és megkértük arra, hogy a magyar evangélikus ifjúság­nak üzenjen hetilapunkon keresztül. Májusi 23-i keltezéssel, június 20- Én kaptuk meg Schweitzer Albert titkárnőjének levelét, amefy a kö­vetkezőképpen hangzik: „Dr. Schweitzer engem kért fel, hogy önöknek írjak és 1958. március 24~i levelüket meg'köszönjem. Öröm­mel hallotta, hogy műve és gondola­tai a magyarországi evangélikus ifjúság előtt nem ismeretlenek. Kö­szöni önöknek mindazt, amit esz­méinek az ifjúság közötti terjeszté­séért tesznek. Különösen fontos fel­adat ez, amely nagyon a szívén fek­szik. Időközben bizonnyal hallottak a sajtó, vagy a rádió útján három to­vábbi felhívásáról, amelyben az oslói rádión keresztül az embereket és kormányokat a nukleáris kísérletek befejezésére felszólítja. Az atom­bomba elleni harc oly nagy feladattá nőtt az életében, hogy egész idejét és erejét annak kell szentelnie. Ezért más problémákkal többé nem foglalkozhat. Azokat más, fiatalabb embereknek kell átengednie. Tehát valamilyen üzenet küldése sem le­hetséges más számára. Igen fáradt. Nagy kórházának a vezetése sok murikát, gondot és fe­lelősséget ró rá. Nem szentelheti már magát eléggé a levelezésnek sem. Fogadják azért szívesen ezúton kül­dött üdvözleteit és legjobb kívánsá­gait. Az Önök Gerhold Lotteja. A levél végére Albert Schweitzer sajátkezűleg írt pár sort, amelyet eredetiben itt közlünk. Q--A, - ./• # *—■0— i-k— ~ -U. I -y. _ M-Z Schweitzer Albert sorai magyarul így hangzanak: „Öh, munkámon kívül semmi máit nem csinálhatok. Már úgyis nap-nap után támolygok a fáradtságtól és örülnöm kell, ha a legfontosabbnak csak egy részét is elvégezhetem. Szí­vélyesen, készséges Schweitzer Al­bertjuk.” * Azt hiszem, mindannyiunkat mély­ségesen megrendít a nagy tudós fogyó ereje. Kérjük az egész magyar evangélikus ifjúságot, imádkozzon érte, hogy tovább tudja folytatni munkáját az ő nagyon szeretett bennszülöttei, de az egész emberiség javára is. Azt hiszem jó, ha minél többet hallunk róla, mert eddigi élete és az emberiség jövőjéért foly­tatott munkája példaadó minden magyar fiatal számára. J. G. A tíz puha ujj meleg szorítása azonnal engedett, mint az elektro­mágnes ereje, ha gyengül a beleve­zetett áram. A mérnök felállt s keze ezt a mozdulatot követve siklott 'ki a vendégmarasztaló ujjak börtönrá- csaf 'közül. Frissen szabadult tenye­rét végighúzta homlokán. Aliz alig tudta rejteni sajgó csalódását. — Fáj talán a feje? Jaj, olyan figyelmetlen vagyok, még meg sem kínáltam a szörppel... A szódavíz a pohárba sustorgott s magasra emelkedett a pirosas hab. Nincs az a kazán, amelyik mellett ilyen jól esett volna a frissítő a fia­tal mémökne'k. A letett pohárral együtt csengett az óraütés: egy. — Nagyrabecsült barátom túl vari a műszak felén... Az asszony könnyedén vette át a szót. — Anyácskám pedig álma közepe felé tart. Nem is sejti, hogy rossz­csont csemetéje nem hagyja aludni jobb sorsra, érdemes vendégét... — Ugyan, Aliz... Egy mérnöknek lenne ismeretlen a virrasztás? — Még csak a képeit mutogassa meg, jó? A férfi szája mosolyra mozdult. — Ebben az értelemben kész va­gyok a kép-mutatásra,... Megint egymás mellé ülték. Nem is olyan nagyon messze. Befelé eső térdükre tették a vázlatkönyvet s Aliz úgy magyar áztatott magának. Közben jócskán be-behajolt az ak- varellek fölé s oldalt}ésült haja a férfi arcát csiklandozta. Ez folyt másfél óra hosszait, s a mérnök pon­tosan ugyanott volt, ahonnan nem sokkal előbb nagy, bár hangtalan só­hajtással szabadult. Ismét dongott és fortyogott benne és körülötte min­den. Aliz hirtelen két tenyérrel ta­karta el a képet s közvetlen közel­ből nézett a, fiatalember arcába. — Maga ugye... hajnalban el akar utazni? A mérnök akadozva válaszolt. — Igen. Vár a munkám __ — Z siga ... ne menjen ... ké­rem, maradjon még csak délig leg­alább ... A férfi döbbenten tapasztalta, hogy a másik hangja csaknem meg­bicsaklott. Félelmetes új ellenfél ma­Ki mint vet, ÍGY VETTE ÄT ezt a mi népünk Istennek igéjéből sok más igével együtt. Így lett az igéből „szállóige”. Így tapasztalta meg a mi népünk az ige igazságát mindennapi életében. Ma újra száll ez az ige szájról szájra, mert aratás ideje van. Csengnek a kaszák, búgnak a kombájnok, zeng az aratási ének. De nemcsak a mezők, szántóföldek lelett száll ez az ige ezekben a na­pokban. Más helyeken is most folyik az aratás: iskoláinkban. Véget ért a tanév. A zsebekben, vagy a táskák­ban ott lapulnak az egyetemi in­dexek, az általános- vagy középisko­lai bizonyítványok. A tanévzáró ün­nepélyek már megvoltak, már folyik a készülődés a nyári táborokba: a Mátrába, Bükkbe vagy a Balaton partjára — de még újra és újra elő­kerül a beszélgetésben egy-egy vizs­gái esemény, vagy valamelyik ér­demjegy ügye. És jó is, hogyha nem szaladunk el gyorsan a bizonyítvány­osztás ténye mellett, hanem megál­lunk egy kicsit még és végignézzük a szép sorban bejegyzett számokat, ahogyan ezekben a napokban dol­gozó népünk is megáll a szántóföl­dek végén, hogy végigjárassa sze­, úgy arat! mét a kévékbe kötött, keresztekbe rakott gabonán. VAJON MIRŐL BESZÉLNEK ezek az osztályzatok? — Mindenek­előtt arról, hogy ki mint vet, úgy arat. — Sokszor hangzik el diákok ajkán az a vélemény, hogy ezek a jegyek nem tükrözik hűen az egész évi munkát, az aratás nem felel meg a vetésnek. — Különösen is az egye­temi és főiskolai hallgatók tartják irreálisnak a kollokviumi vagy szi­gorlati osztályzatokat, mert egy-egy ilyen vizsgán könnyen kap szerepet a „mázli” vagy a „pech”. Kétségte­len, hogy egy vizsga sikerében vagy balsikerében, egy osztályzat kiala­kulásában a tanuláson és felkészült­ségen kívül más tényezők is bele­játszhatnak. A fenti kettőn kívül még sok minden más is: egyéni adottságok, lelki állapot, családi kö­rülmények, betegség, emberi indula­tok stb. De százalékban nézve mégis az az általános, hogy az osztályzatok tükrözik a munkaszeretetet, a szor­galmat és jó igyekezetét. Ki mint vet, úgy arat. Ha mégis úgy volna, hogy valami „osztályozási hiba” csú­szott be, azt az élet korrigálni fogja. DE NEMCSAK A MÜLTRA NÉZVE van értelme végigtekinteni mégegyszer az osztályzatok során, hanem a jövőre nézve is. Sem az nem cselekszik helyesen, aki meg­elégedetten vágja zsebre leckeköny­vét, sem az, aki kedvétszegve kese­reg felette! A bizonyítvány nemcsak eredményhirdetés, de tanulság is. Vajon jól alkalmazkodtam a megta­nulandó anyaghoz, vagy másként kell tennem a jövőben? — Alkal- mas-e a tanulási módszerem az anyag jó elsajátítására? Vajon a fe­jem mellett ott volt-e a szívem is a tanulásban? Helyesen osztottam-e be az időmet? Megfelelő volt-e ta­náraimhoz való viszonyom? Ha alap­jában véve rossz volt a hozzállásunk a tanuláshoz, akkor feltétlenül bel­ső megújulásra van szükségünk. Vi­szont sokszor csak egészen külsőle­ges okok is zavart okoznak és csak egy kis változtatással jó eredményt lehet már elérni a jövőben. AZ A DIÄK. aki tudja, miért ta­nul — már pedig a mi diákjainknak tudniok kell —, nem fut el a megmé­retés elől és nem mulasztja el a ta­nulságok levonását sem. — Még ke­vésbé teszi ezt az, akinek Jézus Krisztushoz köze van. Hiszen ke­resztyén életünk ereje éppen a szün­telen önvizsgálatban és megújulás­ban van. gaslott eléje tulajdon lelkében: a szánalom, kerítői szerepben. — Nem lehet... Huszonnégyezem, kezdeni kell. De mi értelme is len­ne ... A nő megrázkódott és megragadta a mérnök két vállát. — Táviratozzék, hogy rosszul lett, lékéste a vonatot, vagy akármit, de maradjon... Nem érti? Nem?! Már csaknem egészen sírt. A fe­jét kissé lehajtotta, s könnyeivel együtt buggyantak ki belőle a meg- megcsükló szavak. — Hát akkor megmondom, én szó­lok először, s megvethet, ha akar ... Az első perctől szeretem, s megőrü­lök, ha le kell mondanom magáról... Én attól a, pillanattól fogva élek csak, amelyikben elém lépett... Puszta megjelenése közölte velem, hogy nem vagyok többé a magamé... A férjemért csak lelkesedtem, mert szép szál férfinek találtam ... hoz­zámentem tizenhét éves fejjel, pedig fatuákó, soha meg nem értett... azért hagytam ott... Magát pedig minden porcikámmal szeretem, az életemnél jobban! A mérnökben tombolt a vihar. Szédült döbbenettel nézett a nőre, aki lefojtottan is egyre szenvedélye­sebben vallott. — Azt hiszi, a levegőbe beszélek? Egész hátralévő életemet odaadnám magáért, néhány napért, ha kellene. Mi nekem az élet, mit gondol? Ed­dig semmi, mostantól maga! Ne ta­gadja, maga sem maradt megérin- tetlen, láttam jól! Mi a kifogása el­lenem? Nem vagyok elég i :vő? Majd eltanulom magától, mert szeretem a hitével együtt! Tudom, hogy maga sokat ad a műveltségre, de mindent el tudnék követni, hogy szellemiék­ben is társa lehessek! Vagy az erköl­cseimtől nincs meghatva? Természe­tes gondolkozásé vagyok: akié a lel­kem, azé a testem. De a férjem volt számomra az első férfi s eddig az utolsó is. Mostantól számomra nincs többé. Király Zsigmond párhuzamosan figyelt, viaskodott magával és imád­kozott. Az asszony hangja lassan kissé nyerssé keseredett. — Mondja hát meg, mit akar. Nem óhajtottam Tatjánát játszani és Anyégint idézni, a sors müve ez, vagy az Istené, ha úgy akarja,. Nos, döntsön felettem... S ezzel elsírta magát, eleresztette a férfi vállát s a kerevet támlájára borult. A mérnök felállt, egy-két lassú lépést ten el s vissza, majd is­mét leült, az előzőnél valami kevés­sel távolabb a nőtől. Szinte minden szó kimondása erejének megfeszíté­sét jelentette. — Aliz... Az asszony felkapta a fejét s köny- nyes arccal nézett rá. Gyönyörű volt; a fiatalember kénytelen volt oldalt nézni, hogy megszólalhasson. — Aligha lehet kielégítően meg­magyarázni, mit jelent az, ha valaki Jézus Krisztusé lett. Rendszerválto­zás történt a szívemben, őt akarom az első helyen látni mindenben. Az ő puszta „megjelenése” közölte ve­lem, hogy nem vagyok többé a ma­gamé. Éppen ezért szeretnék min­denben neki engedelmeskedni, ha könnyű, ha nem, hogy ez az életem­nél is fontosabb legyen. A párvá­lasztás 'kérdése számomra mindeddig megoldatlan, magával kapcsolatban azonban nem fogalmazhatom meg úgy a kérdést, hogy — mondjuk — miként lehet embertől hitet kapnia, akár a leg szer etettebbtől is, holott azt csa!k Isten adhatja, vagy hogy értékesnélc és kívánatosnak találom-e magát. Az én szememben maga. fér­jes asszony■ Nem magamhoz 'kell ve-í zetnem, hanem az én Uramhoz, s hct lehet a férjéhez is, vissza. Nem ma-< gát akarom elítélni, hanem a tulaj-* dón magatartásomat meghatározni. A nő meg semmisülten meredt ma-* ga elé. Alig lehetett hallani a sza-t vát. — Maga, a hitében is műszaki. Szabályokat ismer, s nem adott ese-i teket.,. — Arra törekszem, hogy ne sza-> bályokat ismerjék, hanem Isten is■* méretének a jegyében cselekedjem. Éppen a kettőnk adott esetében kell úgy látnom, hogy mivel magát még csak önhibáján kívül elhagyottnak sem láthatom, egészen világos, hogy hitetlenség lenne azt gondolnom, hogy majd mi ketten jobban meg tudjuk mondani a, mi Urunknál: mi is a helyes magatartás. Aliz, higgye el, magának Jézus Krisztusra sokkal inkább szüksége van, mint rám. — Ez: hát az utolsó szava? — Szeretném, ha a maga életében azé lenne az utolsó szó, Aki egyedül oldhatná meg a, maga összekuszált életét . . . Aliz hirtelen a mérnök elé lépett s kétkézzel szorította meg a kezét. — Isten áldja... Aztán gyorsan elfordult cs szinte kiesett az ajtón. A férfi hosszan nézett utána, majd halálos kimerült­séggel dőlt a kerevetre. Egyetlen fü- tőházban, sem érezte még olyan ne­héznek a levegőt, mint ezen a han-> gulatlárnpás, világos tónusú csata■* téren. * Hajnali szél lobogtatta két födeU len főn a hajat. Az állomáson ta­lálkoztak. Zsiga kérdezett. — Nehéz műszakod volt? Rácz Péier a fejét ingatta,- majd szp.ma harátAAéhn. méluedt. Rácz Péter a fejét ingatta,- majd szeme barátjáéba mélyedt. — Es neked? ... A mérnök lassan oldalt nézett, majd rábólintott. Péter a vállára tette a kezét. — Testvérke ... Király Zsigmond fáradt arcán egy­két vonalnyi mosolyt engedett látni a derengés. Megfogta barátja kar­ját s gyöngéden megrázta, — Isten kegyelméből... Vonatfütty hásított a szóba, de többet nem is igen akart mondani a mérnök. Testes barátja is csak va­lami keveset. — Minden küzdelmünk, éjszakai műszak, de... Itt hüvelykujjával a pirosodó ke­leti horizontra bökött. — ... van ám hajnal is! összenevettek. Nem túl frissen, de szívből. Zsiga már a lépcsőn állt, úgy szorítottak kezet és csókolták: meg egymást kétoldalról. — Aztán ... szeresd a húgodat! Két félkéz lendült a magasba s két szempáron tükröződött a hajnali fény. A vonat és a föld elvitte őket egymás elől. Bodrog Miklós TETT HŐSI Miska elgondolkozva lépegetett az utcán. Gyermekbibliakörből igyekezett hazafelé. Az járt az eszében amit Ilonka nénitől hallott. Milyen bátor hős is volt az a kis Dávid! Le­győzte a hatalmas Góliátot. Bizonyosan min­denki róla, beszélt'— gondolta Mislka. Milyen jó is lenne ilyen hősnek lenni! Valami bátor tettet kellene véghez vinni! De mi legyen ez? *r- töpreng tovább Miska. Amikor haza érve, becsukja magamögött a kis kaput, eszébe jut valami: — Ha a, kis húgom bele esne a patakba, amelyik itt folyik a falu alatt és én kimente­ném, akkor biztosan hős lennék. Talán még az újságban is írnának rólam. Alig lépett be az udvarra, már is szalad elébe Évike, a kishuga és kérleli: — Gyere Miska, sétáljunk egy kicsit. Édes­anya azt mondotta, hogy még nincsen kész az ebéd. Gyere sétálgassunk egy kicsit. — Hagyj engem most! — kiáltotta Mislka Évikének. Mit zavarsz amikor gondolkodom? Már el is fordult Évikétől és iparkodik be­felé. Most is az jár az eszében, milyen hősi tettet kellene véghez vinni. — Ha a nagymamát valaki bántaná és megvédeném — gondolja Miska magában. A konyha felől a nagymama hangja hallat­szik: — Mislka! Segíts nekem terítem. Hamarabb ebédelhetünk így. Évike még kicsi, őt nem kérhetem. Miska ahelyett, hogy a konyhába sietne, már is megy a szoba felé és onnét kiáltja: — Nem érek rá! Nem megyék! A nagymama csak a fejét csóválta, mi le­het evvel a gyermekkel — gondolta. Máskor mindig ő kérdezi, hogy mit segíthet. Most jött a gyermekbibliakörből és így viselkedik. Miska nem találja helyét a szobában. Ki­megy az udvarra. S most is azon gondolko­dik, milyen hősi tettet követhetne el. Az ud­varon a nagy fa alatt van a Füge kutya-háza. Veszedelmes kutya, azért meg van kötve. Most ott pihen az árnyékban. Miska amint rápillant ez jut az eszébe: — Ha a Füge kutya beleesnék a kútba, én utána mennék és kihoznám. Hogy örülne en­nek édesapa! Ez biztosan hősi tett lenne. Füge, mintha csak megérezte volna, hogy Miska róla gondolkodik, felriadt álmából és lihegve f ut oda Miska elé. Bizony üres a vi­zeslábasa, a nagy melegben egy kis friss víz kellene neki. Szólni nem tud, de a tekintete és barátságos farkcsóválása mintha ezt mon­daná: — Kis gazdám, adj egy kis friss vizet ne­kem. Miska bizony ezt a 'kérést se hallgatja meg, Dühösen rámordül Füge kutyára: — Ne zavarj most! Nem érek rá! Miska nagy komolyan sétálgat a kertben, de csak nem tudja kitalálni hogy milyen hősi tettet is kellene neki elkövetnie. A konyha ablakból édesanyja meglátta s már kiállt is: — Miska! Gyere csak ide! Szalad Miska édesanyjához s egyre csak azon gondolkodik, milyen hősi cselekedetet vihetne véghez. Beérve a konyhába édesanyja faggatni kezdi: — Mi van veled, Miska? Olyan különösen sétálgatsz, amióta hazajöttél. Nem kéreti sókat magát, elmondja, hogy min gondokozilk. — Olyan akarsz lenni mint Dávid? — kér­dezi édesanyja. Nem nehéz dolog ez! Miska! Miska! A nagy gondolkozás közben elmulasz­tottad a hősi tetteket. De még nem késő, hogy mindent helyrehozzál. Évike vár kint az udvaron, sétálj vele egy kicsit. Nagymama is örülne, ha ebéd után segítenél nelki. Füge kutya is bizonyosan meginna egy kis friss vi­zet. Látod, ilyen egyszerű. Amit megteszünk, az mind hősi tett, mind szolgálat. A követleező vasárnap Miska alig várta, hogy Ilonka néninek elmondhassa, milyen sok hősi tette volt az elmúlt héten. — Helyesen cselekedtél! — mondotta Ilonka néni, amikor Mis'ka mindent elmondott. A Bibliában is azt olvassuk: Az igének ne csak hallgatói legyetek, hanem megtartói. F. Z. lehald ki ! KEDVES GYEREKEK! Folytatjuk a két számmal ezelőtt ismételten megkezdett képre,itvény sorozatunkat. A fel­adat: találjátok ki, mit ábrázol a kép és hol találjuk meg a történetet a Bibliában. A meg­fejtéseket a következő címre küldjétek: Juhász Géza, Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, VIII., Üllői út 24. Sok szeretettel köszönt benneteket Juhász Géza bácsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents