Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-29 / 26. szám

Börcsön épül a „kegyelem'' temploma

A börcsi íiliánaik országosan ismert neve van. Elsősorban a területén fekvő szeretetház ennek a magyarázata, amelyben öregek kis gyülekezete pihen. De a gyülekezet is évek óta Ikészül beírni nevét az egyháztörténelembe, mert minden templomépítés történetírás.

Börcs kedves kis falucska a Rábca hajlatában, füzesek szelíd koszorújában. Tapasztott házai, sövénykerítéssel, tornáccal és „első szobá”-val néprajzi érdekességek, a múlt beszédes emlékei. Valamikor talán a római centrum egyik előretolt őrsége tanyázhatott ott, mert nem is olyan

A templom alapkőletétele

régen a falu határában ősi római település nyomait tárták fel.

Az abdai vasúti állomástól köves úton zörög a vendéghordó szekér. A Rábca töltéséről be lehet látni a víz sötét színeibe. Vadkacsák lubickolnak önfeledten s a szél vidáman játszik tavaszi hangulatot a nádas fejtekéiben.

Erősödő gyülekezet

Ebben a kis költői faluban él 135 evangélikus. A kicsi gyülekezet Győrhöz tartozik, állandóan szaporodik, de lélekszáma, talán még a .reformáció óta, mindig ugyanaz. Az elvándorlás elviszi azokat, akiket az élet partjára hord a szeretet. Különben csendes nyugalomban élt a kis lelki közösség s a közelmúlt évtizedekben csak két nagy esemény jelentett fordulatot. A Pálmai „árvaház•’ az egyik, amely 1937 óta működik. Most idős emberek találtak benne otthonra. A ház külseje imponáló, belül modern, szép, szobák, korszerű a berendezés: van vízvezeték, villany, szóval, amit emberi szív és áldozatkészség adhat az elfárad- taknak, az ott megtalálható. A házba betelepülőkkel egyben erősödött a gyülekezet lélekszáma is, több lett az együttimádkozó lélek s az ének is erőt kapott, Ez volt az egyik fordulat,

A templomépítés

gondolata akkor vetődött fel, amiko*a lörpeiskola államosítás alá került. Akkor még működött az Új Harangszó és szerkesztője, Veöreös Imre, 1950-ben az olvasók táborának sokaságára és annak áldozatkészségére építette a tervet. A terv megszületett és azóta is mint édes izgalom uralja a lelkeket. Sándy Gyula — a neves, áldott emlékű tervező — utolsó munkája volt ez a terv, Ízléses és egyszerű megoldásban, 80 személy számára építve úgy, hogy a

templomhajóhoz gyülekezeti tererrj is csatlakozik. Lassú lépések következtek, egy-egy nekilendülés után hol ez, hol az volt az akadály, sőt 3 éven keresztül szinte semmi sem történt, de a parázs nem aludt ki. Felbecsülhetetlen mind máig az a megértés, amely lehetővé tette, hogy az istentiszteleteket rendszeresen az állami iskolában tarthatja a kis gyülekezet, amely ott szorong az apróságok padjai között, az Ige által erősödik a templomópítés nagy ügyéért való hűségében.

Jó helyre kerültek a különféle segélyek. A Győr-Soproni egyházmegye gyülekezetei kitárt szívvel fordultak Börcs felé. A Gyülekezeti Segély, a Szeretetszolgálat sok ezer forintja, az ősi győri egyházközség rendszeres támogatása, a templomépítési offertorium olyan lendületet adtak, amely magával ragadó lett s a kis filia tagjai is önmagukat múlták felül a lelkesedésben és adakozásban. 1956. augusztus 25-én volt

az alapkőletétel! ünnepély, az első istentisztelet alacsony falak között a verőíényes szabad ég alatt. Mintha angyalok keze kezdett volna dolgozni, úgy vált láthatóvá az eredmény. Egy év múlva már a tető is állott! így alakulgattak a tervek. Ebben az esztendőben a mennyezet, a belső vakolás, az ablakok és ajtókikerülnek sorra. Akik sokáig kicsinyhitűéit voltak, már azok is türelmetlenek: nagyon vágyódnak arra a szent pillanatra, amikor az új toronyban megszólal az új harang. S ahol egykor, sok sok száz évvel ezelőtt po> gány tüzek mellett római katonák daloltak, ott hamarosan megszólal a keresztyének éneke, a minden emberi elgondolást hatalmasan fe'ül- múló szeretetről és a kegyelemről.

Az bizonyos, hogy amikor megjön a templomszentelés ünnepe, aitkor 3örcs felé fordul a magyar evan gén ikus egyház és térdet hajt a hála- idásra.

Horváth András

„A könyvek beszélnek hozzánk, tanácsot adnak és valamiféle eleven és beszédes társaságot jelentenek ,.. Könyvekkel beszélni nem tudok: mégha máris többem van belőlük, mint kellene. Ámde, miként egyéb dolgokkal, a könyvekkel is úgy vagyunk, hogy a hírvágy sarkantyúja a kutatást jutalmazó siker...” A levél keltezése több száz év előtti. Írója művelt ember, szenvedélyes könyvrajong'ó: az itáliai Petrarca. De ez a néhány régi sor ugyanarról a könyvszeretetről, a jó könyvek utáni kutatás izgalmáról beszél, amely ma is elfogja az embert egy könyvesbolt kirakata, vagy az antiquarium polca előtt.

Mert a jó könyv valóban társ. A könyvespolcon ott sorakoznak a könyvek, diák és felnőtt éveink társai: regények, versek, szakkönyvek, művészeti albumok. Bármelyiket kinyitjuk, vallanak az élet egészéről, vagy egy csöppnyi eseményéről: gondolatrendszerekről, tájakról, világégésekről, barátságról. S vallomásuk segít munkánkban, embertársaink megértésében, dolgok és eszmék megítélésében.

Érthető izgalommal lapozgatja az ember az Ünnepi Könwhét (június 29—július 6) tájékoztatóját. Kik lesznek új társaink, segítőink? Mivel gyarapíthatjuk könyvtárunkat, mivel gazdagodik életszemléletünk?

Verskötetek között meglepetés a regényíróként ismert Móricz Zsig- mondnak eddig kiadatlan 40 költeménye. Üjra megjelenik Szabó Lőrinc Örök barátaink világirodalmi műfordítás-gyűjteménye, amely a rég elfogyott kiadás óta újabb vers- fordításokkal is gazdagodott. A hozzánk oly közel került kínai nép verseinek gyűjteménye a Kínai szelence Illyés Gyula versfordításában és

bevezető tanulmányéval, a kínai emberről és irodalmáról. A regényírók közül Thomas Mann kis regénye. A törvény, a humanista ember szemével közeledik a tízparancsolathoz. A Gilgames-eposzt — az ember küzdelmét halandó sorsa ellen — dolgozza fel Kodolányi János Új ég, új föld című művében. Németh László Történelmi drámái után most a Társadalmi drámák is megjelennek. A színházi bemutató után könyv formában olvashatjuk Anna Frank naplóját, Hátsó lépcső címen. Dosztojevszkij Bűn és bünhődés-ét az Olcsó Könyvtár adja ki újólag. Apáczai Csere János életét és műveit Bán Imre dolgozza fel irodalomtörténeti szempontból. Másik kiemelkedő irodalomtörténeti munka Szerb Antal Magyar irodalomtörténete. Ifjúsági könyvek közül Dezséry László Barátság című kiskönyve után most az Ép testben ép lélek jelenik meg. Weöres Sándor és Károlyi Amy közös munkája a Tarka forgó, melyben kedves meseszerű versekkel ajándékozzák meg a gyermekirodaimat.

Ez a felsorolás csak töredék ízelítő abból a gazdagságból, amely az Ünnepi Könyvhéten vár minden könyv- szerető emberre.

Sz. T.

Öt katolikus pap lett protestánssá a legutóbbi másfél év alatt Bolíviában. Egyiket közülük egy vidéki városba ■ küldtek ki, hogy ott ellenmunkát fejtsen ki a protestánsakkal szemben. Amikor erre a megbízatásra készülve rendszeresen kezdte tanulmányozni a Szén túrást, végül is protestánssá lett.

EMBERÉ A MUNKA

bök szó esik mostanában a mun- kaerkölcsről. Beszéljünk erről mi keresztyének is egymással.

KINEK DOLGOZUNK?

Az ember természetes önzésében csak magának dolgozna. Sokkal nagyobb lendülettel, több kedvvel fogunk hozzá valamihez, a magunk bázatáján, mint a másokén. De évszázadokkal ezelőtt is kevesek lehetősége volt, hogy csak maguknak dolgozzanak. S ahogy fejlődött az emberek társas együttélése, úgy vált egyre természetesebbé, hogy egymás munkájából élünk. Mi már egy lépést sem tehetünk anélkül, hogy ne élveznénk mások munkáját, akik nekünk dolgoztak. Az óra, melynek csörgése felébreszt, az ágy, melyből felkelsz, a ruha, amibe öltözöl, a rádió, amit bekapcsolsz, a reggeli, 1 amit elfogyasztasz, az úttest, melyre rálépsz, a gép, amelyen dolgozol ... ismeretlen és ismerős emberek ezrei és tízezrei felé mutatnak, aktk dolgoztak neked is.

Kinek dolgozik az egymás munkájából élő társadalomban a keresztyén ember? Felebarátjának — ismert és ismeretlen embereknek. Nem csak azért, mert dolgoznia muszáj, különben felkopik az álla, hanem azzal az örömmel, hogy mindennapi munkája által Isten munkatársává lehet felebarátainak életében. — A keresztyén ember azonban nemcsak a felebarátnak dolgozik, hanem Krisztusnak is. Mert a hétköznapi műnkén keresztül ö valósítja meg világkormányzó terveit. Mit jelent ez a keresztyén ember munkájában?

MUNKÁNKKAL A FELEBARÁT JAVAT KERESSÜK

Néhány példa beszédesen megvilágítja ezt. Milyen más lesz annak az orvosnak munkája, aki a segítségre szoruló embert látja betegében és elsősorban gyógyítani akar. Másképp jobban az aratás fárasztó munkáját végző ember szíve, ha a kasza ritmusára zizegve dűlő ,,élet”-ben a másoknak is életet adó kenyérnek örül. Más lesz a tanácsi dolgozó munkája, amikor a hozzáforduló felekkel tárgyal, ha a felebarátot látja meg bennük, akiknek szükségük van az ő munkájára, mert nélküle eltévednének a rendeletek között. Más lesz a futószalagnál fárasztó gépiességgel mindig egyforma mozdulattal dolgozó munkája, ha lelki szemei előtt ott állnak azok, akik majd munkája gyümölcsét élvezik: kicsiny gyermekek és felnőttek, akik örülnek a jól elkészített cipőnek; anyák, akik örömmel sütnek a jóminőségű lisztből; fényképező fiatalok, akik boldogan hajolnak az elkészült kép fölé.

MUNKÁNKKAL KRISZTUSNAK SZOLGÁLUNK

Öt szolgáljuk, mert földi munkaadón, munkavezetőn túl öt tudjuk Gazdánknak. S akinek munka tekintetében keze alá jutottunk, arra úgy tekintünk, mint a Gazdánk emberére. Keze alatt teljes jóakarattal dolgozunk, „mint akik az Ümak szolgálnak és nem embereknek“ (Ef 6,7j — akkor is, ha felettesünk nekünk nem rokonszenves, akkor is, ha ő nem rokonszenvez velünk, sőt igazságtalan feljebbvaló. Hiszen az Úr kezében van az ő szíve és élete is.

De ha hétköznapi munkánkkal Krisztust szolgáljuk, akkor ezzel döntő szót mondtunk munkánk minőségéről is. Egyik püspökünk azt mondta: minden igazán keresztyén embernek éimunkásnak kell lennie a maga munkaterületén. Keresztyén ember nem végezhet látszatmunkát. Ezzel a társadalmat és a munkánk eredményét élvezni akarókat csapjuk be. A keresztyén ember pedig nem tévesztheti meg felebarátját, akár hálás, akár hálátlan dolog volna is ez a megtévesztés. Fái apostol erről így ír: „...nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak, tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratját lélekből” (Ef, 6,0). Krisztust pedig úgysem lehet megtéveszteni,

MUNKÁNK — KENYERÜNK

Munkánkból van kenyerünk. Isten rendelte így, hogy kenyerünkért dolgozva, felebarátaink javát szolgáljuk, és felebarátaink javát keresve, kenyerünket is megtaláljuk.

Igaz, hogy nem akkora karéjt, mint az, aki életét a pénzkeresésre teszi fél. Ezért ezt az utat csak azzal a hittel lehet járni, hogy az ilyen élet nem ráfizetés. Bár Isten sohasem ígérte, hogy a munkáját szolgalatnak tekintő ember esetleges veszteségét anyagiakkal kárpótolja. Da mindaz a békesség, öröm, szeretet és hit, ami az ilyen ember életét beragyogja, többet ér neki, mint másnak az élet lehetőségeitől kiverekedett tömött erszény. És hinnünk lehet, amiről a zsoltárán tesz bizonyságot: „Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé’’ (Zsolt. 37,25). Az ilyen életre áll Pál apostol szava: „valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel” (1 Tim 6,6). Jó dolog megelégedni azzal, amit Isten ad. Ez a keresztyén elégedettség sohasem jelenti az ember többre törekvésének hamvábahullá- sát, hanem a kevésért is Istent dicsérő életét, Ezzel az indulattal lehet ezidén is Isten iránti hálóval a szívünkben aratni,

Tekus Ottó

Oslóban ezidén ünnepli az ún. „gyülekezeti fakultás” fennállásának 50. fordulóját. A „gyülekezeti fakultást” mint független egyházi lelkészképző' főiskolát, annak idején az osloi egyetemi hittudományi kar elvüágiasodott, liberális szellemének ellensúlyozása érdekében alapították egyházi körök. Igen sok norvég lelkész a „gyülekezeti fakultáson” tanul, melyet ma is kb. évi félmillió norvég korona költségvetéssel szabad adományból tartanak fenn,

^yfí^eíszőolló

Nagyon váratott magára az idei tavasz. Néha-néha bekukkantott a falusi házak eresze alá, de aztán mint a csintalankodó gyermek, elillant langyos melegével. Pedig ha itt maradt volna, nagyon kedves fogadtatásra talált volna.

A tavasz mindenütt szép, mindenütt új erőt jelent, mégis legszebb a tavasz kint a határban, ahol lágy fuvallatára mély zöld ruhát öltnek a legelők és mezők, és aranyos rügyet fakasztanak a gyümölcsfák.

Festő ecsetje alá kívánkoznak ilyenkor tavasszal a gyümölcsösök, ha egyáltalán emberi kéz képes az Isten adta megújulást vászonra festeni. A szőlőtőkék mélyen a föld alatt pihennek, csak a száradt vesszőket fújja a domboldalról lefutó szél. Rázza őket — mintha a szél is azt mondaná• nincs rátok szükségem, mert ti nem teremtek gyümölcsöt.

Galambos Péter, az én kedves ismerősöm is mindennap kiment a szőlejébe, vajon ott kint a homokos dűlőben nem lehet-e még dolgozni.

— Hát nem akar jó idő lenni, Tisztelendő úr — panaszkodott még nem régen Péter bácsi. — Ha így halad, nem iszunk barackpálinkát az idén, mert még a barack sem. bimbódzik, pedig az a tavasz hírnöke a szőlőskertben.

— Péter bácsi nem hisz Istenben? Nem hisz abban, hogy Isten az idén is megadja a tavaszi újulást, ha kissé talán későbben is, mint az elmúlt esztendőkben?

— Hiszem én. Hiszen minden vasárnap ott vagyok a templomban, láthatott engem már eleget — mondja felé határozottan.

— Csak higgyen az Ö akaratában és ígéreteiben. Fogunk mi a szőlőben találkozni. Na, Isten áldja — köszönök el tőle kezetrázva s mindketten megyünk a dolgainkra.

Nem is találkoztam jó ideig ezután a beszélgetés után Péter bácsival. Vasárnaponként láttam a templomban, hallottam az ének alatt kicsengeni kissé érdes hangját, de találkozni nem találkoztam ele, mert bizony hétközr :okon ilyen nagy dologidőben nem lehet a faluban egészséges embert otthontalálni.

Egyik este aztán váratlanul Péter bácsi

toppant be hozzánk.

— Jó estét, Tisztelendő úr!

— Jó estét, Péter bácsi. Na, mi szél hozta magát errefelé?

— Hát semmi.

Leül, de látom, hogy valamit akar mondani, csak a szavakat nem találja hozzá.

Beszélgetünk sok mindenről, végül megkérdezem:

— Hát a szőlő meg van-e munkálva?

— Éppen azt akartam mondani — vág a szavaimba. — Csak nem jutottam szóhoz —

próbálja kimagyarázni az eddigi mellébeszélését.

— Talán munkásnak akar megfogadni? — próbálom humorosra fordítani a szót.

— Maga gondolatolvasó — mondja s fe- szeleg a széken, .mintha parázsba ült volna.

Végül is megegyeztünk. Nem is dolgozni fogok kimenni, hanem csak olyan vendégnek, aki legalább szóval segít neki a munkában.

■'•sz volt az alku, és másnap délben kimentem Péter bácsi szőlőjébe, a homokos- dűlőbe.

Az első igazi tavaszi meleg napsugarak

akkorra már végigcsókolták a határt. Menyasszonyi fehérbe öltöztek a cseresznyefák és már próbálgatták magukra a rózsaszínű ruhájukat a többi gyümölcsfák is. Csak a szőlőtőkék feketéledtek még a kinyitott sorok között.

Azon a napon Péter bácsi éppen metszette a szőlőjét. Kezében ott csattogott a metszőolló, féltérdre ereszkedve mászott egyik tőkétől a másikig, míg. a világ eseményeit próbálgattuk úgy-ahogy számbavenni.

Furcsa szerszám az a metszőolló! Alig nagyobb, mint egy dolgos paraszti kéz, s mégis, milyen új „formát” tud adni a szőlőtőkének ilyenkor tavasszal. A látszólag könnyű metszőolló komoly fegyver egy hozzáértő szőlőmunkás kezében.

— Tisztelendő úr! Nincs kedve egy kicsit segíteni? — invitál meg Péter bácsi.

Volt kedvem. Én is beálltam a sorba s a metszőollót kézbevéve, elkezdtem metszeni Péter bácsi’ szőlejét.

— Nem jó lesz az! — szólt rám haragosan. — Maga úgy nyírja meg azt a tőkét, mint a rossz borbély az ember haját.

— Hát nem jól csinálom? — próbálom ügyetlenségemet valahogy enyhíteni.

—• Ha így csinálja tovább, akkor nem lesz télen mibői koccintanunk — csóválja a fejét.

— Csak azokat a v sszőket kell levágni, amelyiken látjuk, hogy nem lesz termés. Azok haszontalanok... — és belekezd a szőlőmetszés szakmai kifejtésébe.

Amikor befejezte mondókáját és engem is felmentett a további segítés alól, így szóltam hozzá:

— Péter bácsi! Maga, mint jó szőlősgazda, most jól kioktatott a szőlőmetszésről, megtanított a metszőolló használatára és fontosságára. De most én is szeretnék valamit mondani. Hallttt-e már a világ Szőlősgazdájáról?

— Hallott'' i én. Még olvastam is róla a Bibliában! Olya- szépen van az megírva.

— Látja, erről a munkáról, amit most mi végeztünk, erről még a Bibliában is olvashatunk. Mert Isten is valahogyan hasonlóan tesz velünk., mint ahogyan most mi munkálkodtunk. ö is előbb körülnéz minket, belénk tekint, s keresi bennünk a Tökét, Jézus Krisztust. Mert ugye az a vessző, amelyik nem a tőkéből fakad, az nem hoz gyümölcsöt?! Mi is csak azokat a vesszőket hagytuk meg, amelyek a tőkéből fakadnak és gyümölcsöt teremnek majd. A Szőlőműves is azokat a gyümölcsöt termő, Krisztusból fakadó embereket keresi, akik a Tőből kapják az erőt és abból a Tőből teremnek hasznos gyümölcsöket. Aztán ilyennek lát-e moft minket az Isten, Péter bácsi?

— Hát nem tudom — vakarja meg a fejét, az átzsírosodott 'kalapját feljebb tolva Péter bácsi. őzben fölállt, megropogtatja derei:'I s így sóh-jt f .1: — Erre én még nem is gondoltam.

— És ezt is olvashatjuk a Szentírásban:

. minden szőlővesszöt. amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz” — mondja ezt Istenről Jézus Krisztus. Látja, Péter bácsi, r Istennek i van metszőollója, ha az nem is hasonlít ahhoz, amit a kezünben fogunk.

Látom, hirtelen ránéz a kezében tartott ollóra, majd mint akit rajtakapnak egy ellesett mozdulaton, elnéz onnan.

— És mi lesz a venyigével? Ha fól láttam, maguknál is azzal tüzeltek a télen. Mi lesz azokkal az emberekkel, templomozó testvéreinkkel, akik nem a terméstadó Tökéből élnek, akiket az Isten meddőségük miatt levágásra ítél?!

— De jó volna kikerülni az Isten metsző- ollóját — válaszol* mintegy befejezésül szavaimra Péter bácsi.

Ezután a beszélgetés után mintha Péter bácsi kissé mélyebben hajtaná le a fejét a templomban s jobban próbálná megérteni Isten igéjét, mert..,

.. .abizony komoly szerszám az a metszőolló! Levág vesszőket örökre! A nem a Tőből fakadókat! A gyümölcsteleneket! A száraz venyige sorsa a pusztulás! A megmaradt vessző új életet kap a Tőkéből!

Karner Ágoston