Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1958-06-29 / 26. szám

A Teológiai Akadémia tanévzáró ünnepélye IMI INDIEN NAPI KINYERÜNK A Déli Evangélikus Egyházkerület Tanácsának határozatai A Déli Egyházkerület Tanácsa június 24-én tartott ülésén a kö­vetkező határozatot hozta: A Déli Evangélikus Egyházkerü­let Tanácsa a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának 43/1958. sz. határozata alapján megállapít­ja, hogy D. Dezséry László püs­pöknek 1956. október 30-án történt lemondása a Déli Evangélikus Egy­házkerület püspöki tisztéről, ér­vénytelen. A Déli Evangélikus Egyházkerü­let Tanácsa ennek alapján meg­állapítja, hogy a Déli Evangélikus Egyházkerület Tanácsának 1956. december 13-én ez ügyben hozott határozata hatálytalan és megálla­pítja, hogy a Déli Evangélikus Egyházkerület tényleges püspöke az 1956. október 1-i állapotnak megfelelően D. Dezséry László. Felkéri őt a püspöki hivatal átvé­telére és a püspöki tényleges szol­gálat ellátására. Ennek következtében felkéri D. Ordass Lajos ny. püspököt a püs­pöki hivatal átadására és megkö­szöni eddigi tevékenységét. Életére Isten áldását kéri. Az ülésen részt vett és felszólalt Horváth János a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivata­lának elnöke, aki Darvas József egyházkerületi felügyelő kérésének megfelelően bejelentette, hogy intéz­kedett a Déli Egyházkerület mellé kirendelt miniszteri biztos vissza­hívásáról, valamint arról, hogy a Déli Egyházkerület lelkészei 1958. február 1-ig visszamenően megkap­ják a 35 százalékos rendkívüli ál­lamsegélyt, amelyet az Egyetemes Egyház, az Északi Egyházkerület ke­retébe tartozó lelkészek a többi egy­házakhoz hasonlóan 1958. év elejé­től folyamatosan megkapnak. A határozat meghozatala után D. Dezséry László püspök is meg­jelent a tanácsülésen. Hosszabb be­szédet mondott és ennek keretében bejelentette, hogy püspöki tiszté­ről lemond. Az ezzel kapcsolatban hozott tanácshatározat szövege a következő: A Déli Evangélikus Egyházkerü­let Tanácsa D. Dezséry László püs­pök lemondását elfogadja és azt az 1957. évi 33. törvényerejű rendelet értelmében a Népköztársaság El­nöki Tanácsához felterjeszti. A Déli Evangélikus Egyházkerü­let Tanácsa D. Dezséry László püs­pöknek 8 esztendős áldásos püs­pöki szolgálatát megköszöni. Ez a nyolc esztendő egyháztörténeti je­lentőségű. Ebben az időszakban alakult ki az állam és az egyház között kötött Egyezmény alapján a Magyarországi Evangélikus Egy­ház és a szocializmust építő Ma­gyar Népköztársaság jó viszonya, amelyet az ellenforradalom csak átmenetileg tudott megzavarni. Az egyházkerület tanácsa D. Dezséry László további munkásságához si­kert kíván és életére Isten gazdag áldását kéri. A Déli Evangélikus Egyházkerü­let Tanácsa tudomásul veszi, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak D. Dezséry László püspök le­mondásával kapcsolatos újabb ha­tározata meghozataláig a püspök, a püspökhelyettesi teendők el].. .V- sával, az 1953. évi V. te. 55. §-a alapján, megbízta Koren Emil pesti esperest, fasori lelkészt. Egy­ben felkéri Koren Emilt, hogy a püspöki hivatalt azonnal vegye át és szolgálatát kezdje meg. Semmi sem mutatja jobban a mindennapi kenyerünk fontosságát, mint az a tény, hogy Üdvözítőnk'’az érte váló könyörgést belefoglalta a mindennapi imádságba. Drága dolog valóban a kenyér. Gyermekko­runkban édesanyánk, mielőtt megszegte, a kereszt jelét rajzolta rá, ha leesett, megtörölte és áhítattal megcsókolta. Mintha csak emlékeztetni akart volna bennünket az Élet kenyerére, az Ür Jézus Krisztusra! Éppen azért, mert ilyen drága kincs.a kenyér, heteken és hónapokon át szívszorongva figyeltük: megnyílnak-é az ég csatornái és aláhull-e a nevelő, drága eső, amely biztosítja majd mindennapi kenyerünket. Szor­galmas földművelő népünk hűséges munkával mindent' megtett, hogy minden hajlékba jusson majd elegendő kenyér, de tudjuk, azt is, hogy: „emberé a munka, Istené az áldás”. Ezért is fohászkodtunk annyit, hogy Isten áldja meg vetéseinket és adjon gazdag aratást! Amikor hálatelt szívvel fogadjuk a kevesebbet is, nem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy a világ számos részén még mindig vannak apák és anyák, akik nem tudnak elegendő kenyeret adni gyermekeiknek, hogy azok erősek és egészéégesek legyenek. Tegye lehetővé a Gondviselő, hogy ezen változtatni lehessen, hogy minden embernek meg legyen a föl­dön a mindennapi kenyere. Ébresszen az emberekben olyan felelősséget egymás iránt, hogy egy igazságos és testvéri társadalomban minden ember hozzájusson a szükséges táplálékhoz, amely életét biztosítja. A testi kenyér után könyörögnünk kell a lelki kenyérért is. Mily sokan vannak azok, akiknek megvan ugyan a testi kenyér, de hiányzik a lélek tápláléka. Ahogyan Isten áldása nélkül hiába reménykedünk a testi kenyérben is, éppen úgy az Ö segedelme nélkül nem leszünk alkal­masak arra, hogy biztosítsuk a mindennapi lelki táplálékunkat is. Kö­nyörögnünk kell, hogy Isten ébresszen éhséget és szomjúságot az Ö Igéje után. Töltse be szívünket az ö Szentleikével, hogy szeretet lés békes­ség lakozzék az egész emberiség lelkében. , Amikor Luther a Kis Kátéban a negyedik kérést magyarázza, a „jó időjárás” után mindjárt a „békét” említi, mint olyat, amelyre olyan szükségünk van, mint a mindennapi kenyérre. Akármilyen bőséggel lenne is kenyerünk, aligha tudnánk jóízűen elfogyasztani, ha ágyúk üvöl­töznének, bombák robbannának, falvak és városok égnének. Április vé­gén, amikor többezer kilométert repültünk szédítő magasságban, a ma­gammal hozott távcsővel sokszor lenéztem az alant elterülő tájra. A leg­szebb látványt mindig a végtelen gabonatáblák üde zöldje nyújtotta* akár a Magyar Alföld, akár az ukrán róna, vagy akár a Balti-tenger mellé­kén repültünk. Elgondolkoztam, hogy nézhetett ki ez a táj — mondjuk — 1944 tavaszán, amikor tankok százai szántották fel a földet és sem mindennapi kenyerünk, sem mindennapi békességünk nem volt... míg Isten meg nem könyörült rajtunk és a békesség angyala le nem szállt a meggyötört földgolyóra ... És még valamire szükségünk van, éppen úgy, mint a mindennapi kenyérré Szükségünk van Arra, aki azt mondotta magáról: „Én vagytík az életnek kenyere... aki ezt a kenyeret eszi, él örökké". Szükségünk van Megváltónkra, mert éppen a kenyér-kérdés, a kenyérért való harc, a nagyobb kenyérért való kíméletlen küzdelem tárja .fel legjobban bű­neinket, mutatja meg esendő voltunkat. Csak éppen a napokban pana­szolta valaki, hogy mennyire elszomorítja a sok rosszindulatú támadás, amellyel az emberek egymás kenyerére törnek, egymás elől próbálják megszerezni a nagyobb, a puhább kenyeret... Ettől a nyomorúságunk­tól csak ö tud megszabadítani, ha Szentlelkével kiűzi belőlünk az irigy­ségnek, rosszakaratnak, bosszúvágynak minden érzését és megtölti lel­künket a mások iránti felelősség testvéri érzületével. Péter-Pál napja körül szerte a hazában megcsendülnek a kaszák, megindulnak az aratógépek, kombájnok, hogy betakarítsák a minden­napi kenyerünket. Méltó és illő dolog, hogy azokra is hálás szívvel gon­doljunk, akik egész éven át — sokszor nehéz körülmények között — fáradoztak a mindennapi kenyérért. Amikor tehát imára kulcsoljuk ke­zünket, hogy megköszönjük Istennek az adományát, ha kevesebb is, mint amit vártunk, vagy reméltünk, szorítsuk meg gondolatban hálás szívvel azok kezét, akiknek hűséges munkája és kitartása egész esztendőn át fáradozott a mindennapi kenyérért. Halász Béla Minden lelkész — akár öt, tíz, huszonöt, vagy még több évvel ez­előtt is búcsúzott el a Teológiai Akadémiától, ahol a lelkészi szolgálatra a felkészülést kapta — szívesen gondol vissza mindig az ott eltöltött évekre és szívesen visel gondot azokra a teológusokra, akik ma tanul­nak a Teológián’ és akik a jövő lelkésznemzedék lesznek. Azt hiszem minden lelkésznek szívügye és gondja: mi történik ma és hogyan folyik a Teológiai Akadémián a teológusok élete, képzése, felkészítése a szol­gálatra. Ez leginkább egy-egy tanév befe­jezésekor, egy év eredményeinek le- mérésekor van így. Ezt mutatja az is, hogy a Teológiai Akadémia ez évi tanévzáró ünnepélyén, június 20-án, a tanári karon és a hallgató­kon kívül igen sok lelkész, más egy­házak képviselői és hozzátartozók is megjelentek. Részt vett a tanévzáró ünnepélyen többek között D. dr. Vető Lajos, egyházunk elnök-püs­pöke, Berki Feriz, a magyarországi ortodox egyház vezetője, Czeglédy István, a budapesti Református Teo­lógia dékánja. Baranyai Mihály, a Baptista Teológia tanára, dr. Ké­kén András, az egyházi békebizott­ság ügyvivője, Koren Emil és Dan­hauser László esperesek, Juhász Géza, a Sajtóosztály kiadó-szerkesz­tője, valamint egyéb egyházi szer­vek képviselői. A tanévzáró istentiszteleten D. dr. Vető Lajos püspök hirdette az igét Jakab 3,13—18. alapján. Igehirde­tésében aláhúzta annak fontosságát, hogy a lelkészképzés akkor látja el jól feladatát, ha munka közben fe­lülről való bölcsességgel gazdagodik. Olyan korban élünk mint egyház, ahol nekünk is nagykorúan kell el­látni szolgálatunkat. Mégpedig úgy, hogy az Isten igazságát képvisel­jük, az ö békességében szolgáljunk és az ő szeretetét éljük. Isten igéje alapján — mondotta — mérlegen van a Teológiai Akadémia elmúlt tan­éve is. Isten bocsássa meg mulasz­tásainkat, neki adjunk hálát min­den ajándékért. A tanévzáró ünnepélyt dr. Kar­ner Károly teológiai tanár igeolva­sása és imádsága nyitotta meg. Utá­na dr. Nagy Gyula dékán üdvözölte a megjelenteket, majd megtartotta dékáni jelentését az 1957—58-as tanévről. Jelentésében többek között a következőket mondotta: A jó és igaz teológiai munka két­szeresen kapcsolódik az élethez: az ige üzenetét a 'ma élő embernek, a mai gyülekezetnek igyekszik fel­tárni, másfelől az egyház és a gyü­lekezet tényleges, mai élettevékeny­ségeit állítja az ige mértéke alá. Ne­künk ma fokozottabban kell fog­lalkoznunk ezzel a kérdéssel: egy­házunk élete és útja a szocialista társadalomban. Ez nagyobb súlyt kapott ebben az esztendőben, mivel ez az időszak a válság ideje volt egyházunk életében. Gondolatain­kat, imádságainkat és fáradozásun­kat most arra kell irányítani, hogy egyházi életünk belső rendje és bé­kessége mielőbb helyreálljon és egy­házunk hűséggel végezhesse tovább szolgálatát népünk között. Belső kérdéseink között a legége­tőbb a teológus-utánpótlás problé­mája. A \másik az erkölcsi minima- lizrrMsnak a kísértése. Ez kísértett az elmúlt évben teológusaink között is: a lehető legkisebb teljesítmény­nyel a lehető legtöbb előnyt szerez­ni. Olyan teológusokra és olyan fia­tal, munkába álló lelkészekre van égető szüksége egyházunknak, akik nem keresik mindig a dolgok köny- nyebbik végét. Dr. Nagy Gyula dékán jelentésé­ben ezután beszámolt az elmúlt év­ben az Akadémián történt személyi változásokról. A hallgatók létszáma — folytatja a jelentés — a tanév kezdetén 49 volt, ebből évközben el­távozott 3, két hallgatót pedig a ta­nári kar tanácsolt el tanulmányaik' elhanyagolása máatt. Az év végén végszigorlatot tett 2 hallgató. A jelentés beszámolt ezután a Deliké sznev elő Intézet életéről is, hálásan emlékezett meg azokról a segélyekről, amelyéket különféle ál­lami és egyházi szervektől kapott a Teológiai Akadémia, illetve a Del- késznevelő Intézet. Megköszönte a gyülekezeteknek szuplikációs adőmá" nyait, majd ismertette a Teológia tanári Iparának elmúlt évben vég­zett más irányú egyházi szolgálatait. Dr. Nagy Gyula dékán jelenté­sének végén beszámolt arról, hogy a legutóbb tartott kari ülés az 1958 -59-i tanév dékánjává ’ dr. Pálfy Miklós tanárt választotta meg. Az ő személyében egyházunk életében és az Akadémia ügyeiben tapasztalt, sokoldalú és tevékeny professzor- társunk kerül újra a dékáni tiszt-* ségbe. Hadd fejezzem ki azt a kí­vánságunkat, hogy hűséggel és ered­ményesen végezhesse majd felelős­ségteljes munkáját ebben a tiszt­ségben — mondotta a dékán, majd így fejezte be jelentését: Hiszém, hogy az elmúlt év eseményei mö­gött — minden vétkünk és gyarló­ságunk ellenére — ott munkálkodott Isten kegyelme. Ez a kegyelem bo­csássa meg mulasztásainkat és őrizzen meg bennünket a hit útján, a szolgáló szeretetben, amíg itt a földi életben 'munkálkodhatunk. A dékáni jelentés után Nagy Ist­ván lelkészjelölt búcsúzott az Aka­démiától a végzett hallgatók nevé­ben. Búcsúzó szavaiban hálát adott Istennek az Akadémia falai között eltöltött öt esztendőért és az itt ta­nultakért, valamint azért is, hogy olyan világi felsőbbséget adott ha­zánknak, amely lehetővé tette, hogy akadály nélkül hirdettessék „Isten tudománya” a teológia csendes falai között. — Társai nevében megkö­szönte az egyházi vezetőségnek és a professzoroknak minden szeretetét és fáradságát. Köszönetét mondott az Egyházügyi Hivatalnak, hogy anyagilag segítette szolgálatra való felkészülésüket, majd így folytatta: hadd mondjam* meg, szívünk forró szeretetével szeretjük azokat a munkától megacélosodott kezű mun­kásokat, földműveseket, íróasztal fölé hajló testvéreinket, akik között felnőttünk, akik közül idejöttünk, S akik közé azért megyünk vissza, hogy nekik szolgáljunk Isten igéjé­vel, aki életet murikál és nem ha­lált, aki a békesség Istene és nem a halál Istene. A tanévzáró ünnepély szép befe­jezése volt, hogy a tanulásban és jó magatartásban kitűnt hallgatókat megjutalmazták. Értékes könyvju­talmat kaptak: Kardos József és Nagy István lelkészjelölt, Bárdossy Tibor, Harmati Béla, Ifj. Zászka- liczky Pál IV. évf., Barcza Béla, Gerhát Pál, Kozma Éva III. évf., Reus András, Szelényi Miklós II. évf., Detre János, Kovács József, Kozma Tamás, Kőszeghy Tamás, Liska Endre és Szebik Imre I. évf. teológusok. Akik ott voltak a tanévzáró ünnepélyen és akik most olvassák eze­ket a sorokat, érezzünk mindannyian felelősséget és gondoskodó szere- tetet egyházunk egyik legfontosabb ügye, a lelkészképzés iránt. Juhász Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents