Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-09-01 / 24. szám

jgyedül az (Ilit... „Puszta földön találta őt, zordon, sivatag vadonban; kö­rülvette öt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét... Egymaga vezette őt az Űr, idegen isten nem volt ővele.” V. Mózes 32:10,12. S okféle életút van. Szegényes és gazdagabb vegyesen. Az ember szeme mohón tapad társai életére, ifigyeid és értékeli a különböző sor­sokat. Sóknál legyint és büszkén mondja: az enyém különb. Másokat irigyel Szeretné a másik ember út­ját a magáéval felcserélni. Társa sorsát jobbnak látja, mert egyenes az útja, válóra válnak tervei, mert gazdagabbnak látja azt. Egyszer az Isten igéje mellett ültem és akkor csak egy embert irigyeltem. A népek története tarka, változa­tos. Egyiknek gazdagabb életkörül­mények jutottak, a másik szegé­nyebb földön él. Az egyiket sok vihar tépázta, a másik elkerülte a háborúkat. Az egyik boldog életét, nyugalmát az emberek irigykedve mesélik, a .másik nevét csak sajnál­kozva emlegetik. Egyszer a bibliám olvasgattam és akkor csak egy nép útja vált csodálatosan széppé a sze­memben, M ózes hálaénekének olvasása késztet a látomásra: egy vándor célhoz ér, tagjaiban ólmos fáradt­ság, a homlokán veríték. Szeme a messzeségbe néz: az álom sebessé­gével pereg le előtte még egyszer a megtett út. Mintha még egyszer járná, szinte érzi a ruhát-tépő tövi­sek szúrását, homlokához emeli ke­zét, annyira valóságos az izzasztó emelkedő emléké, Ä nehézségekkel együtt újra övé az üdítő forrás öröme. És mielőtt az emlékezést el­hagyva pihenőre térne egész szíve örömével, így foglal össze egy mon­datba minden történést: egyedül az Ür vezette, idegen isten nem volt ővele. Ezt az embert irigylem én, és azt az emberi közösséget, amelyik ha­sonló számadást tud adni életéről. A hány ember, annyi sors. Van-e mérték, amellyel ki lehetne vá­lasztani a legszebbet, amit minden gyerek, minden fiatal elé oda lehet állítani, hogy ő is annak útját kö­vesse? És vajon a példaképül vá­lasztott utat egyáltalában léhet-e másnak is követni? Boldogít-e majd engem is ami a másik ember életé­nek értelmét adja? Az Isten, aki teremtő Atyád, lé­nyed utolsó alkotóeleméig ismer, tud utat, mely hozzád szabott, melyen a boldogságot, életed értelmét meg­találhatod. N em egyedüli út ez az élet puszta­ságán keresztül. Van más út, más vezető, idegen isten is. Mert aki mutatja az életed útját, az az istened. Az utat kereső embernek jó lenne konkrét ösvényt mutatni. Ennek az igének a fényében, és az azóta élt sok-sok keresztyén tanúsága alapján azt kei! mondani, hogy boldog ván­dordíja és békés célbaérése a ván­dornak akkor lesz, ha arra vigyáz éberen, ha azért imádkozik, hogy a visszatekintés óráján elmondhassa: egymaga az Űr, az élő Isten vezette őt, idegen isten nem volt ővele. Gadó Pál ••••••••»••••••••••••••••••••••a»« Fiataloknak a boldogságról (Befejezés) Boldog vagyok Szokatlan egy cikksorozatot, amely egyszersmind vitatárgy is volt, egy ilyen szubjektív s látszólag érzelmes akkorddal lezárni: boldog vagyok. Közös a boldogságunk, s ez engedi meg, hogy így tegyek. Boldog vagyok, mert boldogság- tcereső ifjúságunkban van komoly­ság, felelősségérzet és őszinte segí­teni alkarás. A beérkező levelek túl­nyomó többsége ezt bizonyítja. Csak egymás testvérkezét kell még szo­rosabban megfogni, hogy egyre töb­ben mondhassák felszabadult szív­vel ezt a vallomást: boldog vagyok. Csak Krisztusra kell még szomja- sabban felnéznünk, hogy igazán megérezzük és megértsük; a boldog­ság egy darab az Istenből. Köszönjük Nektek, akik írtatok, hogy őszinte soraitokkal hitet adta­tok hitetekből, szeretetet szereteték­MEGJELENT Káldy Zoltán: BEVEZETES AZ ÚJSZÖVETSÉGBE Című könyve, lelkészek és gyülekezeti tagok használatára. A félvászon kötésű, szép kiállítású könyv ára 30.— Ft. Megrendelhető a Sajtóosztályon Budapest, Vül, Puskin u. 12; Gyülekezeti iratterjesztéseknek 10% kedvezmény. bői s testvéri figyelmeztetést keresz­tyén élettapasztalatotokból. Nagyon kérjük ezt továbbra is, de nemcsak Tőletek, hanem minden fiatal olva­sónktól, aki eddig még nem írt, hi­szen egymásért vagyunk, egymásért írunk és csendes óráinkon egy­másért imádkozunk. Nekünk fiata­loknak, nagyon szükségünk van Krisztusra és nagyon szükségünk van egymásra; Boldog vagyok végül azért, mert Isten maga 'küzd ezért a mi ifjúsá­gunkért. Mindez az C munkája mindannyiunkban. Az Ö megváltó, életújító munkájának a-/, eredménye, hogy tövises életutat megjárt tizen­nyolc éves fiúk és lányok tudjanak boldogok lenni, újra hinni az embe­rekben, szerelemben, hűségben és komoly felelősséggel készülni hiva­tásuk gyakorlására. De az Isten munkája az is Testvérem, amikor a szenvedések terhe alatt roskadsz és még nem tudsz újra 'hinni és nem látod, mit akar veled. Egy bizonyos, Ö akkor is szeret, keres téged és azt akarja, hogy boldog légy. Legyen azért övé a hála, hogy 0 mai ifjúságunknak is Atyja és bol­dogságának Istene! Róknsfalvy Pál „Mindig valami jót forgasseszedben!” Claudius Mátyás „Intelme" János fiához Hétköznapi vallomások — a reverzálisroi Ä minap kegyetlen furcsasággal állt elém a reverzális kérdés. A halál hideg arcáról vigyorgott le rám. Pécs felé vágtatott mozdonyunk vonatával a friss reggelben. A szol­gálattudó mozdonyvezető biztos kéz­zel fogta a szabályzót s éles szeme szökottan pihent a pályán. Egyszercsak a töltés mellett az árokban valami kutyaféíét látott mo­zogni. Közelebb robogva látszott csak világosan: nem kutya az. Egy fiatal leár.y négykézláb kúszott fel a töltésre. Nagy elszántságában fe­jét mereven elfordította a vonattól. Nyakával az egyik sínszálat kereste. A mozdonyvezető hirtelen „bevág­ta gyorsfékbe“ a fékező szelep fo­gantyúját. Szerette volna — így mondta — még a fogával is vissza­felé húzni a mozdonyt. Minden hiába. A leányt a negyedik kocsi alól vették ki. Megölte magát. Egymástól független hírekből hal­lottam: szerelmi öngyilkosság volt. Pontosabban nem is szerelmi, ha­nem „reverzális öngyilkosság”. A fiú, akit nagyon szeretett „más val- lású“ volt. Egyikük református, má­sikuk katolikus. Ezért a szülők na­gyon ellenezték. A feszült helyzet­ben a halál hozta a döbbenetes meg­oldást. Jaj! Kik a gyilkosok? Csak a Sátán, a leány, a szülők, s talán a szeretett legény? Jaj! Az Anyaszent- egyház nagy teste megremeg-e a fe­lelősségtől? Jaj! Ebbe a készülő há­zasságba az éltető evangélium he­lyett az egyház szétszakadozottságá- nak nagy bűne szólt bele. Atyámnak szerettei, fiatal testvé­reim, hadd vallják tovább. Bizony már kamaszkorunkban kell kezde­nünk a személyes rendszeres imád­kozást a pusztító reverzális ellen: kezdjük a komoly imákat a házas­ság felé mutató szerelemért, hogy hitünk is egy lehessen szerelmünk­kel a házasságban. Urunk, Te életünkért valóságos emberré lettéi. Közelről ismered em­berségünk minden kísértését. A Te érdemedért töröld el bűneinket s adj házasságothozó mély szerelmet, Te szerinted hivő házastársat, igaz há­zasságot. Te magad tisztítsd meg egyházadat minden bűnétől, egyház Ura. Adj egyre teljesebb egységet. Jöjj vissza dicsőségedben minél ha­marabb. Hozd a Te országodban a tökéletes egységet. Amen. Koczor Miklós EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: D. Ordass Lajos. Szerkesztésért és kiadásért felel! Dr. Kékén András szerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin u. 12, Telefon: 142—074, Előfizetési árak: Egy hóra 5,— Ft, negyedévre 15,— Ft, félévre 30,— Ft, egész évre 60,— Ft. Csekkszámla: 20412—vm, 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA Felelős: Bolgár Imre. Aranyam és ezüstöm nincs, amim van, azt adom neked. (Csel. 3,6.) Kedves Fiam! Hatalmasan közeledik az a nap, amikor arra az útra kell lépnem, amelyről nincs visszatérés. Téged nem vihettek magammal, hanem itt kell hagynom olyan világban, ahol a jótanács sohasem felesleges. Senki sem bölcs születésétől fogva. Idő és tapasztalat oktatnak, bennün­ket. Idő és tapasztalat sepri a szérűt. Én többet láttam az életből, mint te. Kedves fiam, nem mind arany, ami fénylik, Néhány jótanácsot aka­rok adni neked, s el akarom mon­dani, mire tanított meg engem az idő. * Nem lehet nagy az, ami nem jó, és nem lehet igaz az, ami nem ma­radandó. Az embernek nem ez az igazi ha­zája és nem véletlenségből van az, hogy itt rosszabbik ruhájában jár. (Testben?!) Lásd, minden, ami körü­löttünk van, öntudatlan és ön- tudatlanul pusztul el- Csalit az em­bernek van öntudata s rajta, mini magas falon, úszik át a dolgok ár­nyéka. Ne hagyd magadnak bebeszélni, hogy az ember önmagának lehet ta­nácsosa és az utat magától biztosan tudja. Ez a világ kedves néki, a láthatatlant pedig nem látja, nem ismeri. Kíméld magadat a hiábavaló gyöt­relemtől, ne okozz magadnak szen­vedést, —■ viszont a magad dolgával törődj. Tartsd többre magad, semhogy gonoszságot tégy. Ne csüngjön szíved múlandó dol­gokon. Az igazság nem igazodik hozzánk, hanem nekünk kell, kedves' fiam, hozzá igazodnunk. Használd a szemedet, nézd, ami látható, — a láthatatlan és örökké­való dolgok tekintetében pedig szabd magadat Isten igéjéhez. Tanulj szívesen másoktól: ahol bölcsességről, boldogságról, világos­ságról, szabadságról, erényről beszél­nek, szorgalmatosán figyelj. De ne üljffel mindennek azonnal, mert nem minden felhőből esik eső és sokféle módi van. Az emberek azt hiszik, hogy ha valalki valamiről tud be­szélni, azt már lényegében meg is ragadta. Pedig igen solkszor nem így áll a dolog, fiam. A szavaik csak szavak, s mennél fürgébben száll­nak, annál jobban vigyázz: azok a lovak, melyek javakkal megrakott szekeret húznak, kimérten, lépésben járnak. Ha valaki bölcsességre akar taní­tani téged, nézz előbb az arcába. Ha elbizakodott, ne vedd komolyan a véleményét, ha mégoly képzett és hírneves is. Mert amivel az ember maga nem rendelkezik, azt másnak sem adhatja. Mert nem az a sza­bad, aki azt teszi, amit akar, hanem az a szabad, aki akarni tudja azt, amit tennie kell. Az a bölcs, aki tisztában van tudatlanságával és az elbizakodottságból kigyógyult. Gondolj gyakran a szent dolgokra és ne hidd, hogy ez felesleges, — a kovász így hatja át az egész tésztát. Ne akarj másokat tanítani, míg te magad is tanításra szorulsz. Senki ellen ne vétkezzél, hanem mindenkivel szemben oly előzékeny légy, mintha saját híveid lennének. Ne akarj mindenáron nagylelkű lenni, de minden körülmények kö­zött légy igazságos. Ne sokat gesztikulálj, légy inkább szerény és egyszerű. Segíts másokon, adj szívesen, ha van miből, és máris feledd el. Egy leánynak se dkozz fájdalmat, hanem mindig arra gondolj, hogy anyád is leány volt. Ne mondj el mindent, amit tudsz, hanem tudd mindig, mit mondasz. Ne csüngj a nagyságokon. A csűr folódók székébe ne ülj, mert azok a világ legszerencsétlenebb teremtései. Ne a kegyeskedőkre, hanem a ke­gyesekre figyelj: azokat kövesd! Aki­nek szívében igaz istenfélelem lakik, olyan mint a nap, akkor is világít és melegít, ha egyetlen szót se szól. Ami megéri a fáradságot, tedd, és ne várj érte jutalmat. Ha bajod van, csak magadnak pa­naszkodjál, ne másnak­Mindig valami jót forgass eszed­ben! * Ha meghalok, fogd le a szemem és rce sirass. Állj az anyád mellé, tiszteld, amíg él, aztán temesd mellém. Gondolj naponként a halál és élet dolgaira, már amennyit megérthetsz belőle, és légy jókedvű. És ne menj ki az árnyékvilágból anélkül, hogy valamiben nyilvánosan meg ne bizo­nyítanád a tkeresztyénség alapítója iránt érzett szeretetedet és tisztele­tedet. Hű atyád. Matthias Claudius (1740—1815) egy Lübeck melletti falucska, lelkészének a fia, maga & Hamburg melletti Wandesbeck lelkésze. Itt jelentette meg 1771-ben „Wandsbecker Bote" c, lapját, mely neki is költői neve lett. Vers és próza, levelek, könyvismerte­tések. aforizmák bőven kerültek ki tolla alól. Az Universal Bibliothek (Leipzig. 1832) 592 oldalas kötetben jelentette meg válogatott munkáit, fenti intelmei pedig most }e- lehtek meg kis füzet alakjában a Wartburg Verlag, Jena kiadásában. Nyílt lelkületű ember lévén, csak olyan dolgokról írt, amiket ő maga átélt. Szinte azt kell mondanunk, hogy sem prózájában, sem költeményeiben nincsenek költött ele­mek. Kifejezéseinek népiessége a természe­tes gondolkozást tükrözi. Claudius Mátyás a miénkhez hasonló viha­ros korban élt. A hét éves háború (1756— 1763), a francia forradalom (1789) és a napóleoni háborúk ekkor zajlanak, ő maga csendes falujában élt. Hivő lelke és humora átsegítette az élet minden nehézségén. Intell mét akkor írta János fiának, mikor az be­fejezve tanulmányait, kilépeti; az életbe. Ennek a szellemi hagyatéknak tartalma, magvas mondatai olyan életszabályok, "ame­lyek sok tekintetben tehetnek jó szolgála­tot a mi ifjúságunknak is. Közli: Bojtos Sándor MEGJELENT A HITVAIAASI IRATOK 1.—II. KÖTETÉNEK ÖSSZKIADÁSA Az új fordítást a teológiai tanárok munkafcözösége végezte. Az egészvászonkötésben, aranyozott nyomással megjelent könyv ára kötetenként 45.— Ft. A négy kötetből álló sorozat megren­delése esetén 20% kedvezmény. Irattérjesztéseknek 1—1 kötet után 10% kedvezmény. g-yématté A Juda vétke vas tollal, gyémántheggyel van felírva. (Jer. 17,1.) A gyémántot mindenki ismeri- Ez a leg* gyönyörűbb drágakő a világon. Tulajdon­képpen pedig a szénnek egy fajtája. Az a fekete grafit, a mi ceruzánk s a kályhában égő fényes széndarabök, ugyanabból az anyag- ból állanak. Ezek a gyémánt legközelebbi rokonai. Nagyon érdekes, hogy a gyémánt nagy hő-, vagy elektromos behatással, valami fekete tömeggé alakítható át, mely nagyon hasonlít a szénporhoz. De az még ennél is csodálatosabb, hogy a szénpor meg valósággal apró gyémántokká alakítható. Honnan kapta a gyémánt a nevét? A gyé­mánt szó az „adamant“ szóból ered, mely olyan dolgot jelent, melyet sem vágni, sem összetörni nem lehet. Nagyon kifejező név ez a kő számára. Gyémánttal vágni lehet az üveget, az acélt, sőt a drágakövet is. ll/Fit tanulhatunk a gyémánttól? A gyémánt értéke nem csupán keménységében, ha­nem sokkal inkább pompás ragyogásában rejlik. Magába veszi a fényt, a szivárvány összes színeire bontja és megnagyszerűsítve s megdicsőítve, ragyogja vissza. A gyémánt hivatása éppen az, hogy ragyogjon. Mikor azt mondom, hogy ti is arra töre­kedjetek, hogy életetek mindig ragyogó le­gyen, nem arra hívlak fel titéket, hogy igye­kezzetek a világ valami tündöklő nagy alak­jává lenni; egyikévé azoknak, akik mindig sziporkázó, ügyes megjegyzéseket tesznek, vagy csodálatos könyvéket írnak, vagy nagy dolgokat visznek végbe- Az így tündöklő egyéniségek ritkák s közülünk csak kevesen vágyakozhatnak arra, hogy ilyen módon tün­dököljenek Van egy másik, szerintem jobb út is tün­döklésre, mellyel mindnyájan megpróbálkoz­hatunk. Ez a keresztyén örvendezés könnyen járható útja. Mondhatná valaki: „Valóban könnyen járható út ez, ha már elérte az ember, de míg arra eljutunk, sok küzdelmen kell átmennürik.“ — Nos, aki ezt mondja, ha­tározottan téved. Meggyőződtök erről majd ti is, ha követitek azokat az utasításokat, me­lyeket adok néktek. olt egyszer egy öreg spanyol, aki igen szerette a cseresznyét. Annyira szerette, hogy amikor leült cseresznyét enni, mindig nagyító szemüveget tett fel, hogy kétszeres nagyságúnak lásson minden egyes szemet. Furcsának, kapzsiságnak tűnhetik fel ez a dolog első pillanatra, de ha közelebbről megvizsgáljuk, bizonyos tekintetben köve­tésre méltónak találjuk. Gondoljuk csak el, milyen jó lenne, ha nekünk is lenne képzeletbeli lelki szemüve­günk, mégpedig kettő, az egyikkel kétszeres, a másikkal pedig felényi nagyságúnak láthat­nánk a dolgokat. De necsak gondoljunk erre, hanem tényleg szerezzünk is magunk­nak ilyen lelki szemüvegeket s az egyi­ket akkor tegyük fel, mikor az élet örömeit és élvezeteit nézzük, a mási­kat pedig azért tartogassuk, hogy azzal meg a bajokat és a küzdelméket vizsgálják. Tegyük ezt azért, hogy a gyémánthoz ha­sonlókká válhassunk s a bennünket érő nap­sugarakat mi is képesek legyünk necsak meg­ragadni, hanem visszaverni is. Mikor még kicsinyek voltatok, gyakran szerettétek volna a napsugarakat elfogni kövér kis kezeitekkel, de hiába- Az egyedüli helyes út azok meg­ragadására az, amelyet a gyémánt mutat. Ha mindig csak a verőfényes oldalát néz­zük a dolgoknak és minden napsugarat meg­ragadunk, tudjátok, mi történik? Arcunk attól a boldogságtól fog ragyogni, melyet megragadtunk. És egy boldogságtól sugárzó arc százszor kívánatosabb, mint az olyan, melynek csak vonásai szépek. A legkedvesebb arc is csúnya, ha mogorva, vagy haragos és viszont a legsápadtabb is szép, ha a szemek szeretettől és boldogságtól sugároznak. Ttjegmondjam, hogy miért kell ragyog­nunk?' Ragyognunk kell, mert Krisztus ezt várja tőlünk. Tehát ez nekünk, mint az O gyermekeinek, kötelességünk. Ö állandóan ránk árasztja szeretetének napfényét. Mind­nyájunkra gondot visel s biztosaik lehetünk felőle, hogy nem engedi, hogy bármi is hán­tásunkra essék. Ezért hát szeressük mi is őt viszont s tudva, hogy minden úgy van a leg­jobban, ahogyan Ö rendeli, sugározzuk visz- sza a tőle nyert szent sugarakat és válasszuk jelszavunkul: „egyetlen vágyam az, hogy min­den időben tündökölni tudjak a Krisztusért!“ (HASTINGS) Gingalló I... Három ragyogó, kékszárnyú testvérpillangó játszadozott, repkedett táncolva a tündöklő napsugárban. Fogósdit játszva boldogan ker- getőztek, mikor egy fecske villámgyorsan el­repült közöttük s az egyik pillangót elkapta. A két testvér rémülten menekült a virágos kertbe. Majd esdekelve kérték a harangvirá­got, csendítse meg egyik harangocskáját testvérük gyászos elmúlására. A harangvirág megcsendítette összes haran­gocskáját: Gingalló, gingalló, gingalló! Siratunk kicsike pillangó . . . Sírt, zokogott a két pillangó, gyöngyharma­tot hullattak a kék nefelejcsre — Jaj, jaj! Sohasem tudom szegény test­vérkémet elfelejteni! Soha, soha! — sírta az egyik. — Mindig, mindig csak őt siratom! — zokogta a másik. Pár rokon, pillangó táncolt, lebegett feléjük boldog játszadozással. —■ Jertek játszani, pajtikák! Mienk a tün­dér! szép élet,.. „Gingalló, gingalló, gingalló! Siratunk, kicsike pillangó!" — csendültek, kondultak még most ^ is a harangvirág harangocskái a meghalt kis pillangó elsiratására. A két test­vérpillangó azonban már nem hallotta. Mesz- sze szállongva táncoltak a rokonpillan gokkal. Egy szitakötő fejcsóválva szólt rájuk: Ej, ej, pillangók, de vígan járjátok a táncot! Nem illik ám oly víg mulatozást tenni, mikor szegény testvérkétek imént halt meg. — Nem érünk rá most siratni. Tán majd holnap, ha eső lesz, — felelték rá a pillangók — Holnap még úgysem siraljátok. Ügy lehet, hogy holnap már ti juthattok arra a sorsra, hogy elfelejtenek benneteket. „Gingailó, gingalló, gingalló!“ — sírtak még mindig a tündérharangocskák. — Hagyjátok el a siratást, harangocskák! Hisz már a testvérei is elfelejtették a sze­rencsétlen, elköltözött pillangót. — A könnyelmű, vígságoknak örvendő test­vér felejt, de mi nem felejtünk. A mi sor­sunk, hivatásunk az örök emlékezés és emlé- keztetés, — felelték a harangvirágok. „Gingalló. gingalló, gingalló!’1 — csengtek, bongtak szívet megindítóan a harangocskák.’ VÁLASZOLJ! (Kérdések az egyház tanításából) VIII. 1. Az Ágostai Hitvallásnak hányadik cikke szól Krisztus ítéletre való visszajövetelé- ről? (1 pont) 2. Mi az örökélet? (3 pont) 3. Mi a „második halál”? (2 pont) 4. Mi a kárhozat? (3 pont) 5. Hitünknek mi a végső reménysége? (3 pont) 6. Mikor jön vissza Jézus? (2 pont) 7. Mikor lesz az utolsó ítélet? (1 pont) 8. Hogyan várja a hivő ember az ítélet napját? (3 pont) 9. Feltámad-e minden ember? (4 pont) 10. Van-e tisztítótűz? (3 pont)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents