Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-08-18 / 22. szám
Alkotimaiiyiiiilk limn epére Magyar népünk minden esztendő augusztus 20-án hálás szeretettel gondol alkotmányunkra, amely a felszabadulás utáni új élet új szempontjai szerint rendezte életünket és indította el új utakon. Egyházunk ősi hagyományok szerint mindig együtt örült az ország népével. Ma is őszinte szívvel és a jövőbe vetett reménységgel veszünk részt abban az ünnepi emlékezésben, amellyel népünk ünnepel alkotmányunk nyolcadik évfordulóján. Magyar népünk büszke alkotmányára, mert az alkotmány egyik alaptörvénye szerint „a Magyar Népköztársaság állama védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmat, az ország függetlenségét, harcol az ember.kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit a szocialista építésre”. Alkotmányunknak ez az alaptörvénye biztosítja minden magyar állampolgárnak az ember értékének és munkájának megbecsülését, a pihenéshez és az üdüléshez való jogát, a házasság, a család, a gyermek védelmét. Mi magyar evangélikusok Isten iránti hálával gondolunk arra a vallásszabadságra, amelyet alkotmányunktól kaptunk. A szabadon hirdetett evangélium egyházunk életének és jövőjének legdrágább kincse. A nekünk biztosított vallásszabadság nemcsak egyházunk szolgálatát és útját biztosítja, de megmutatja a hitünkből és szolgálatunkból származó kötelességeinket a mindennapi élet minden területén. Ezen a napon emlékeznünk kell azokra a feladatokra is, amelyek még előttünk állanak. Alkotmányunkra való emlékezés ebben az esztendőben szorosan összefügg a béke kérdésével. Alkotmányunkban előírt törvényeket csak akkor valósíthatjuk meg igazán, ha békében élünk, ha a háborúnak a veszedelme nem lebeg állandóan Damokles kardjaként fejünk felett. Magyar népünk és benne evangélikus egyházunk minden tagjának ma létkérdése: a béke megőrzése, a munkához való joga és az emberiség boldogabb életéért való szüntelen könyörgés. Az alkotmány ünnepén evangélikus népünk széles köreiben fognak imádkozni azért, hogy Isten őrizze meg népünk és az emberiség békés holnapot építő életét és hisszük, hogy az ezért való imádságot, munkát és fáradozást bennünk és minden igaz emberben gazdagon megáldja majd az Isten, _ , SÜLÉ KAROLY Velük lepkedek Nincs semmi gondom, a réten fekszem . \ j színes szirmokat simít a szemem.' Előttem hangyák végtelen som a fűben menetel. Mozgósítás volt Hangyaországban és hadba indul ez a nagy sereg? — Az állatok is vérre várnak olykor akár az emberek? Hová mehetnek? Lépésük halál? Merre osonnak ilyen hangtalan? Viszi őket a nagy „sztratégia" — ó, mindnek mérge van! — S fent tőr a mérgük; ágyú és atom s a baktérium fegyverük is ez? Nem válaszolnak, de a gondolat most mégis úgy sebez! Hess szörnyű képek! Hess pesszimizmus! Békésen mennek, munka hadsereg... így nézni rájuk s lm az ég derül s már velük lépdelek... JAKUS IMRE — A pesterzsébeti egyházközség augusztus 4-én ünnepelte lelkészé- nek Bencze Imrének-10 éves helybeli szolgálatát. Az egyházközség nevében Párád! József egyházfeltigyelő, s a gyülekezet különböző Szerveinek tagjai köszöntötték a jubiláló lelki- pásztort. TUDNIVALÓK szertartásainkról IV. Temetés lz öngyilkosságra készülő ember felrázása kötelességünk Nagy egyetértés Régi és kedves kifejezése ez az egyháznak. A hitvallások egyik jellemzője volt mindenkor az, hogy „nagy egyetértéssel” születtek. A Sajtóosztályra hótről-hétre érkeznek az egyházmegyéktől a jegyzőkönyvek, melyekben hírül adják az egyházmegyei béke tanácsok megalakulását. Ezeket a jegyzőkönyveket olvasva, örömmel tapasztaljuk, hogy az egyház békemunkájában igen nagy az egyetértés. Ezért tudunk nagy reménységgel tekinteni egyházunknak erre a munkájára, mert ahol egyetértés van, ott a munkában erő is van és ott a munkának eredménye is vain. És ettől az eredménytől függ egyéni és családi életek boldogsága, népünk és a világ szebb jövendője. Kitágult határok A világ szebb jövendőjéről beszélünk. Nem tudom, éjszrevették-e sokan, hogy egyén éB egyház mennyire megtágúlt perspektívában gondolkozik és beszél. Egy-két évtizeddel ezelőtt el lehetett tölteni egy egész életet szűk családi és baráti körben, vagy gyülekezeteink keretei között. Ma minden embernek világméretekben keli gondolkoznia. Reá kellett ébrednünk arra, hogy egyéni életünk, családunk sorsa, gyülekezeteink és népünk jövője világproblémáknak jó vagy rossz megoldásától függ. Nem vonhatjuk ki magunkat ezekből a kérdésekből és nem vonulhatunk félre, amikor tudjuk, hogy a jó megoldáshoz a mi szavunk és a mi munkánk is szükséges. A lelkiismeret ébresztése Azzal kell kezdődnie a munkánknak, hogy ébrasztgetjük a lelkiismereteket. Az evangélium hirdetése mellett az egyház ezt a feladatot mindenkor magáénak is ismerte. Isten törvénye kötelezi az egyházat, hogy az egyénnek, népnek és az egész világnak élő lelkiismerete legyen. Ez volt a központi gondolata a Somogy- Zalai evangélikus egyházmegye munkaközösségi értekezletének, Fónyad Pál lelkész előadása is ezzel a meglátással ragadta meg a kérdésit: „Az öngyilkosságra készülő ember felrázása kötelességünk. A mai atomkorszakban életmentés. Az atomháború a világ öngyilkosságával lenne egyenlő”. Az ige tanításának a mélységére mutat rá és az egyház békemunká- jénak az alapjára, amikor azt mondja: „Ne csak az okozat ellen fcüzd- jünk, hanem minden veszedelem előidézője, a bűn ellen”. Határosat és végrehajtás Az előadás után a munkaközösség határozatot fogadott el. Tárgyalást és megegyezést kívánnak. Kívánják a tömegpusztító fegyverekkel való kísérletezések megszüntetését és nz atomenergia békés felhasználását. Elhatározták a békés - építő munka támogatását. Egy határozat akkor jó, ha követi a végrehajtás. A végrehajtásért pedig mindenkor munkálkodni keil. Bottá István Gyülekezeti életünk különleges alkalmai közé tartozik a temetés is. Nem valami kicsi alkalom ez, hiszen vidéken nem egyszer a fél falu, több száz ember is részt vesz rajta. Isten gyakran hív össze bennünket koporsók körül, ahol háromféle minőségben is megjelenhetünk- Ügy is, mint a gyászoló „közönség” egyszerű tagja, úgy is, mint hozzátartozó és úgy is, mint szolgálattevő lelkész. Mindhárom esetben nehéz feladat jut osztályrészünkül. A gyászoló „k ö z ö n s é g“-hez tartoznak mindazok a résztvevők', akik sem nem hozzátartozók, sem nem szolgálattevők. Az ő megjelenésük célja egyfelől ilyen módion kifejezni együttérzésüket a gyászolók iránt, másrészt pedig ezzel adni kifejezést tiszteletüknek az elhúnyt iránt. (Végtisztesség.) Ebből természetszerűleg következik, hogy a gyászoló „közönség” tagijainak mindig nagyon komolyan és csendesen kell viselkedniük a temetésen. Nem illik ott mindenféle üzleti, gazdasági vagy politikai eszmecseréket folytatni, még kevésbbé ülik tréfákat megengedni maguknak. Viselkedésüknek olyannak kell lennie,, hogy abból is lásiséik őszinte megbecsülésük és együttérzésük. Sokszor mennek azonban az emberek puszta kíváncsiságból temetésre. Különösen, ha valami „érdekesebb” esetről van szó. Ha öngyilkost temetnek, vagy gyanúsabb körülmények között elhúnyt fiatal nőt, vagy valamiféle nevezetes személyt. Ilyenkor az embereik csak úgy özönlenek a temetésre, nem részvétből, nem igeszomjúsóigból, hanem egyszerűen kíváncsiságból. Mit fog „mondani a pap”, vagy hogyan fognak viselkedni a hozzátartozók? Ez nem szép dolog! A temetésre nem kíváncsiságból kell menni, a temetés sohasem előadás, hanem mindig szomorú, gyászos és nagyon komoly allkálom. A koporsó körül a gyászoló „közönségen” kívül ott van mindig a gyászoló család is. Hogyan kell a hozzátartozóknak viselkedniük, hogy magatartásuk kifogás alá ne essék? Némely vidéken a gyászolókát az az Íratlan szabály köti, hogy a hozzátartozóknak. különösen a család nőtagjainak hangos, az éneklést, a beszédet túlkiabáló sírással kell kifejezést adni fájdalmuknak, mert EMBERIBBEK LEHETŐNK... Evangélikus egyházunk levelet írt a külföldi tiestvór- egyházaikhoz és azt kérte, hogy segítsék elő a határon túl tartózkodó magyar fiatalok hazatérését. Itthon és a messzeségben sokan úgy olvasták az egyház levelét, hogy előbb feltették a politika szemüvegét és csak aat keresték, hogy ebben a megnyilatkozásban md a világnézeti háttér és cél. Ilyen esetben természetesen és tragikusan mélyülnek el nézetbeli különbözőségak, amelyek fölött lehet vitatkozni, de amelyekkel nem lehet megszüntetni sem saülőik aggódását, sem gyermekek ihazavágyódásót. Én egy másik szemüveget teszek fel: az apáét, a szülőét. Így nézve a helyzetet sokkal emberibbek és keresztyénebbek lehetünk, mert csalt akkor értjük meg azt, hogy miről írt levelet evangélikus egyházunk, ha magunk Is átéljük mások belső kérdéseit és vívódásait. Ha az én gyermekemről van szó, bizony másképpen közeledem ehhez a nagy ügyhöz, miint amikor ridegen mérlegelek és labdázom mások gyermekeivel. Amikor evangélikus egyházunk segítséget kért magyar gyermekek ügyében testvéregyházainktól, akkor gyakorlatilag a külföldön szolgáló lelkészektől kért segítséget, Magam részéről azt kérem: ismerős és ismeretlen Lelkésztestvéreink úgy olvassák el az egyház levelét, mint apák. Amit a maguk számára szeretnének, ha ilyen helyzetbe kerülnének, azt cselekedjék most mások javára. így bizonyos lesz az, hogy a szívükkel fognák segíteni, úgy, ahogyan a szeretet diktálja és ahogyan — Jézus Krisztus. Várady Lajos. ha ezt nem teszik, akkor a gyászoló „közönség” azzal a gyanúval illeti őket, hogy nem is szerették igazán elvesztett kedvesüket. Nos, könnyeket hullatni, sírni szabad a keresztyén embernek is, ha "'gyásza, ha fájdalma van. Viszont a keresztyén ember a halál láttán, a koporsó mellett sem esik kétségbe, mert ott is, sőt, ott különösen érzi Jézus szavainak igazságát és vigasztalását-: „Aki hisz én bennem, ha meghal is él.” A legsötétebb gyász idegén is vigasztalást kell találnunk a feltámadás hitében. Nagy gondot szokott jelenteni sí rokonság számára az is, hogy „milyen temetést rendezzenek” az elhunytnak? Nem egy család anyagi erején felül költ a temetésre, vagy azért, hogy ezzel mutassa ki nagy szeretetét, vagy pedig azért, mert nemrégiben egy másik család is olyat „rendezett”. Mindkét indokolás helytelen. Mert a szeretet a szívben lakik, nem a pénzben, a hiúságnak, egymással való versengésnek pedig semmi keresni valója a temetésen. A temetés legyen mindig rendes, de sohase „fényes": A lelkész hivatalból vesz részt a temetésen.. Nem könnyű az ő feladata sem. Nem könnyű elsősorban azért, mert rendszerint úgy a gyászoló „közönség”, mint a gyászoló család tagjai is azt várják tőle, hogy „szépen beszéljen” és meglehetősen megdicsérgesse a halottat. Ennek érdekében a hozzátartozók nem egyszer egyenesen félrevezetik a lelkészt, olyan esupa-szép, csupa-ió dolgot mondanak el neki az el- húnytról, ami nem igaz s ami azután, ha a lelkész valóban felhasználja, visszatetszést szül a valóságot jobban ismerő hallgatók körében. A hozzátartozóknak tudniok kell, hogy az ö érdekük, is azt diktálja: hogy a lelkész minél hűségesebben ismerhesse az igazságot. Ne féljenek attól, hogy ha mindent őszintén elmondanak a lelkésznek, az maid „kipréditoália” a halottat. Nem fogja tenni! Egyébként is a lelkész feladata nem az, hogy a temetésen a halottról beszélien (ne is várják ezt tőle), hanem feladata az, hogy a feltámadott Krisztust prédikálja és az élőket a megtérésre Ihívia. Sokat lehetne temetéseinkről írni. De most legyen elég röviden ennyi: A temetés mindig istentisztelet. Éppen azért ott a beszédnek is az Istenről kell szólania s nem az emberről. De ugyanazon okból kifolyólag a temetésen résztvevők is viselkedjenek ott mindig úgy, mintha a templomban lennének. Amit nem szívesen látnánk a templomunkban* ne tűrjük és ne tegvük a temetéseken sem. id. Dedinszky Gyula. /A nyaszív Dobog, dobog. Benne szent láng lobog, Fényes, tündöklő, égető erő. Belőle hit, remény, Szeretet, tiszt» fény Tör szüntelen, hatalmasan elő. És reszket, félt, buzgón imádkozik És magához ölel és egyre hív: Af- anyaszív t RÖCZEV ÖDÖN Arra kémek, írjam meg, ki volt Roy Krisztina? Űj énékeskönyvünkben ott a 783. ének, annak az elején az áll, hogy: Ere- deti dallam: Roy Krisztina. A végén az énekíró neve: Roy Mária. Az ének így kezdődik: Az Ür szent bárányára Teszem le bűnömet S ott a kereszt aljába Békességet lelekA könyvből nem derül ki, hogy fordításról van szó. Pröhle Károly állapította meg, hogy ezt az éneket Varga Qyuláné fordította magyarra németből. A német szöveg megtalálható egy német énekeskönyvben, De a szerzők nem vplfák németek, ámbár francia nevű család százával akad a németek közt is. Annál ritkább a francia személynév a Kárpátok alatt. Roy Krisztina és Roy Mária ékes királyi nevüket francia őseiktől örökölték, ők maguk azonban szlovákok voltak, két lánytestvér, akinek a neve fogalommá vált Csehszlovákig protestáns világában. Mária írta ezt a szöveget, Krisztina költötte a dallamot hozzá. Messze a városoktól, a Fehér Kárpátok alatt, egy völgyben zengedeztek jámbor hívek koszorújában. S éndkülk egyszerre végighullámzott a világon, holott sohse élvezték a rádió nyilvánosságát. ji'n láttam a Roy-nöx:ereket. De még mi- 1J előtt találkoztam velük, egy pozsonyi kávéházban, írói társaságban, megismerkedtem egy másik Rcry-val, aki ugyancsak nevezetes ember volt. Roy Vladimír volt ez, a kiváló szlovák költő, Ady költészetének egyik legelső szlovák ismerője és fordítója, áki °ly tragikusan idő előtt hányt el. Roy Vladimir, akár a nővérek, édes rokonai, evangélikus volt, sőt evangélikus lelkész egy Nyitra megyei faluban. Borús, fellegjáró. borissza férfi volt, hamar elmondta, hogy ők, a Royak, a francia hugenották leszármazottjai, úgy kerülték ide, a kék hegyek közé, a régi Magyar* JCi Dúlt fQúij DCvisidina ? országra, mint menekültek. A J3una-táj mindenkit. befogadott, mint egy roppant vendég- fogadó. Befogadta a francia protestáns katonatisztet is, akinek utódja szlovák költő és prédikátor lett, A képzetek, formák és zengések az ősök hagyománya bennem — mondotta Roy Vladimír s kitárta karjait a füstös levegőben. Az ő költészete az életen belül volt, a két Roy-nővérről azt mondták az emberek szelíd és megboesájtó mosollyal, hogy amit írnák, az életén kívül van, élettelen poézis. JpQV nyáron a Fehér Kárpátok közt ván•*-' poroltam két barátommal. Mielőtt felmentünk az ezer méteres Javorinára, a esúosra, egy fél napot eltöltöttüWk Óturán. Színtiszta szlovák hegyi község, s jóformán teljesen lutheránus. A látnivalók közt megnéztük a Roy-nővérek házát. Az a ház a szegények és szenvedők, az elesettek és éltévé, íyedettek menhelye volt. Midőn másnap hajnalban lassú léptekkel meneteltünk a község fölött szinte észrevétlenül eldomborodó hegycsúcsra, ahol menedékház is volt s a háromszögelési pont tornyából végignézhetted a Vág völgyét, valóban festői körképben, felidéztem a látottakat, Roy Vladimír kissé verteilte nővéreit, asniért dilettánsok voltaik a költészetben. A nővérek, akik Útura és az írtványok korhelyei ellen harcoltak szelíd okossággal, restellték a költőt,' aki mód nélkül szerette az italt, Az élet időnként minden képet kissé átjavít, Ez a két leány nagyon eltökélte magát Jézus tanításának gyakorlatában. Beteget ápo’tak, árvákat neveltek, iszákosokat próbáltak Krisztus szerete- tével megmenteni, szegényeket ruháztak fel s látták el a legszükségesebb holmival, S minden emberséges cselekedetükhöz hozzátették az evangélium egy-egy igéjét. Dalban is, később dallamókban szólaltak meg s énekeket írtak, verseket, majd még később elbeszéléseket tettek közzé. Napestig dolgoztak, éjjel írtak. Amit hirdették, az magában is felgyújtotta az énekes kedvet. A Szevetetet hirdették s a megtérést szorgalmazták, S egyre többen elhitték nékik, hogy ezt komolyan mondják. Komolyan, mert az életűik, minden napjuk hitelesítette a Roy-nővérek líráját és prózáját. Irodalmi munkásságuk hamar túlnőtt a szlovák nyelv szűk keretein. A hasonlóan gondolkodók és cselekvők lefordították az éturai szüzek írásműveit s Roy Mária és Krisztina egyszerre ismertebb lett Európában s még azon is túl, •mini Roy Vladimir, a művelt költő, aki hibátlan verseket irt, Krisztinának, aki érdekes és finom jelenség volt, egyéni ihlete is támadt az önzetlen munka nyomán. A kórház mellé otthont is építették a magános öregek számára, ápolónőket és igehirdetőket neveltek. S közben a szent énekeket szakmánybán írták és zengették, Ezek az írásművek nem érték el a költői tökéletesség fokait, alkalmi és szü)k- ség-poézis polt ez keresztyén célokra, Isten dicsőségére s a Szeretet megvalósítására e földi tereken. Akár az őskeresztyén költőké, az első himnuszok íróié. riyerméheknek, öregeknek, bűnbánóknak és megtéroknek írta műveit Roy Krisztina, „Isten nélkül a világon“ — így szól híressé vált első novellája címe. Természetesen, könyvkiadó lett Roy Krisztinából, aki maga terjesztette kis füzeteit, íkönyvecskéit, énekeit. Tudomásul kellett venni ezt a tiszta szándékot, mely zászlót és fegyvert lelt az íróit és nyomtatott szóban. Roy Krisztinából ( nem lett céhbeli író, mint Roy Vladimírból, De ami erőt, tapasztalatot, emberi sorsok ismeretét és lélekrajzat adni tudott írásműveiben és pótolta a művészeti hiányokat. Hány embert talált bűnben és elesettségben. A Vág völgyében, a kocsmákban harsogva nevették a Roy-lányökat a korhelyek, de a nép egyre inkább megértette embernevelő szándékukat. Mert ez a két jámbor leányzó orvos és ápoló, házépítő és szakácsnő, költő és énekes, szervező hivatalnok és igehirdető volt egyszerre. Pár szót váltottam akkor mindössze Roy Krisztinával, Ereztem, hogy írásművei mögött egy ember élete áll, aki az evangéliumot gyakorlati apró cselekedetek formájában jeleníti meg. Jennek a szemmel látható, kézzel tapintható munkának önnön magától nőtt meg a hitele. Soká félreismerték Roy Krisztina mű- kodeset, Utóbb derült ki, h&gy ez a munka nem lehet káros sem egyházra nézve, sem az allémra nezve. Az evangéliumi cselekedet hitelesítette Roy Krisztina és húga szavait. Előbb cselekedett, aztán magyarázott, s azt %s szerényen végezte. Nem dörgött, nem fenyegetőzött, nem sikított fel mű-fájdalommal, általában kerülte a rajongás látszatát. Alighanem így került igazi bensőséges kapcsolatba mindavval, amit Jézusból magára vállalt, akár eszmei, akár cselekedetbéli porció vor ez. Ha valaki énekli az ő énekeit, meg- érezheti a szövegen $ a dallamon az élmény őszinte hevét, Sókan érezték ezt már Roy Krisztina életében is, azért adtak pénzt, holmit, munkaerőt az ő kezdeményezéseinek felkarolására. Ezekből az adományaikból s a közösség munkájából nőtt fel az Isten háta mögötti Öturán a Szeretet monumentális sugárzású otthona. 1911-ben rendezte be Roy Krisztina első szobáit s midőn húsz évvel ezelőtt, 76 éves korában meghalt, már nemcsak ápoltjainak tűnt fel, hogy angyal járt köztük. SZALATNAI REZSŐ
