Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-08-04 / 20. szám
FELKÉSZOUSiK A VILMOIFEItEMIRA Három kötet fekszik előttem az íróasztalon. írásbeli dokumentumai annak a csendben végzett, többhc- napos munkának, amellyel a magyar evangélikus egyház készült a világ evangélikusságának közeli nagy találkozójára. Az első, legtestesebb, több mint háromszáz ívoldalas kézirat-kötet ennek a felkészülésnek a legbelső műhelyéből került ki. Az 1957 elején alakult teológiai tanulmányi csoportok írásba foglalt munkája. A vilaggyű- lésre kijelölt delegátusok vezetésével több mint harminc budapesti és vidéki lelkész dolgozott ezekben a tanulmányi munkaközösségekben. Amint lapunk olvasói részletesen olvashattak róla, a világkonferencia főtémája szabadságunk és egységünk Jézus Krisztusban. Ezek a tudományos munkaközösségek ennek a nagy témának sokfelé elágazó teológiái és gyakorlati vonatkozásait vizsgálták. Dolgozatok készültek, eleven viták folytak bennük. Ennek a csendes, szorgalmas ihunkának a látható eredménye: 18 tanulmány és 8 könyv-, illetve cikkfeldolgozás. Nincs mód rá. hogy részletesen szóljunk róluk. Pedig megérdemelnék a szélesebb nyilvánosságot! Közülük négy tanulmány foglalkozik a főtéma bibliai alapjaival, kettő Luther és hitvallásaink idevonatkozó tanításával, a többi pedig a keresztyén szabadság és egység, szolgálat és reménység időszerű kérdéseit tárgyalja. A második, kisebb kötet az ez év júniusában Foton tartott országos teológiai konferencia megbeszéléseik, vitáik rövid jegyzői' könyvét is. A hozzászólások azt mutatják, hogy a lelkészek munkaközösségeit a főtéma részleteiből főleg az egyház egysége, a hitvallásosság kérdése és az egyháznak, a keresztyén embernek a világban való feladata » és szolgálata foglalkoztatta. Ez az, ami a látható és megfogható eredménye egyházunk eddigi előkészületének. Hiszem azonban, hogy a láthatatlan előkészülés sem maradt el. Ez ott ment végbe az imádság csendes óráin, amikor hívek és lelkipásztorok Isten elé vitték a világgyűlés ügyét. Erre az „előkészületre“ méginkább szükség lesz a most következő napokban és hetekben. Egyházunk küldöttei érzik küldetésük felelősségét és hálásak Istennek azért, hogy munkájuk majd egyházunknak erre a látható és láthatatlan közös előkészülésére tá- maszkodhalik. Dr. Nagy Gyula Híd a kontinensek között főtémával kapcsolatos előadásait foglalja magában. Már a múlt év nyarán és őszén is foglalkoztak a lelkészgyűlések a minneapolisi témával. A fóti országos teológiai konferenciának azonban ez volt az egyedüli tárgya. Több mint száz lelkész vett részt rajta, az ország minden részéből. Ezzel a konferenciával lépett ét a világgyűlés fötémájának megvitatása a szű-kebb tanulmányi csoportokból a szélesebb nyilvánosság elé, hiszen ezen a konferencián lelkészi karunknak egynegyede jelen volt és állást foglalhatott a felmerült kérdésekben. Valóban, a részt vett lelkészek belső érdeklődéssel és néha szenvedélyes hévvel vitáztak, kapcsolódtak -bele az addig végzett tanulmányi munkába. A kötet lapjai valamit legalább megőriztek ennek a teológiai konferenciának a munkájából. Hasznos segítség és útjelző volt: egyházunk hangját szólaltatta meg a főtémával kapcsolatban. Szólnunk kell végül felkészülésünk harmadik, legszélesebb köréről. Erről tanúskodik a harmadik kéziratos kötet. Igaz, hogy ez tudott a legkevésbé kibontakozni az elmúlt néhány hónapban. Ez a munka az egyházmegyék lelkészi munkaközösségeiben ment végbe, Nógrádtól Baranyáig és Győrtől Békéscsabáig. Nyolc egyházmegye lelkészi munkaközössége írásban1 is megküldte hozzászólásáty többnyire nemcsak a főtémával foglalkozó előadások szövegét, hanem Ilyen címen írt cikket a Die Kirche című keletnémet egyházi lapba Gerhard Brennecke, missziói igazgató. Legfontosabb megállapításait közöljük, mert az egyházi szolgálatnak nálunk is az az egyik célja, és a mindennapi imádkozásnak nálunk is az az egyik tárgya, hogy hidak épüljenek kontinensek, népek és emberek között. A misszió az egyház munkája írja Brennecke. Az úgynevezett államegyház nem tudta áttörni az állam kereteit, sem az -úgynevezett népegybáz a népi terjeszkedés határait. A missziói munkát ma már nem elszigetelt kegyes közösségek végzik és támogatják, hanem az ige hallgatására és a szentségek kiszolgáltatáséra összejövő gyülekezet. Ma már minden missziói társaság — függetlenül nevétől és szervezetétől — szerves része az egyháznak. Ma már minden egyháztag tudja, hogy egyházának határai nem azonosak az állam vagy a nép kereteivel, hanem minden gyülekezet beleszövődött az Ökuménébe, az egyetemes keresztyén asjyaszentegyhézba. Ennek az egyetemességnek a vágya hatja át ma a keresztyénséget, s ez nemcsak a hitvallásos világszövetségekben s az Egyházak Világtanácsának a munkájában valósul meg, hanem különösen az úgynevezett ifjú egyházaknál tapasztalható kontinentális összefogásban is. A nemrégen önállósult ázsiai keresztyén egyházak ebben az évben újból egyházi konferenciára jöttek össze a Toba-tó partján, Indonéziában. Huszonnégy ázsiai állam keresztyén egyházainak képviselői elhatározták egy állandó ázsiai keresztyén konferencia megvalósítását. Vezetőjéül D. T. Miles ceyloni lelkészt javasolták. Az afrikai evangélikus missziók és ifjú egyházak képviselői 1955-ben Marangu- ban üléseztek, s ennek eredménye is Ilyenféle kontinentális összefogás volt. Túl a kontinentális egységeken fejezi be cikkét Brennecke — ma az egész keresztyénség mélyen átéli a Krisztusban való egységet. „Az a falusi gyülekezet is, mely tud missziói módon gondolkodni és cselekedni, ebben a gondolkodásában és cselekvésében közösségre lép Ázsia és Afrika keresztyén gyülekezeteivel“. Végső sorban tehát az egy Krisztusban való hit és az egy Krisztusban való élet az a híd, mely a 20. században egyre szilárdabbá válik a kontinensek keresztyénéi között. Az egy Krisztusról szóló bizonyságtétel építi azokat a rejtett kapcsolatokat, melyek gz egyes kontinensek keresztyénéit ma egyre szorosabb egységbe tömörítik. Közli dr. Szilády Jenő TUDNIVALÓK szertartása inkról ii. Konfirmáció A gyermekek megkeresztelésével a legszorosabban összefügg gyülekezeti életünkben a konfirmáció. Isten ekkor a már keresztyén szellemben nevelt gyermeket megerősíti hitében, ugyanakkor pedig a fölserdült gyermek is vallást tesz hitéről a gyülekezet színe előtt. Már ez a néhány szó is világossá teheti számunkra, hogy a konfirmáció mennyire fontos és mennyire szent alkalom úgy a gyermek, mint a gyülekezet életében is. Fontos és szent alkalom. Látni abból is, hogy egyfelől a szülők csaknem kivétel nélkül megkonfirmáltatják gyermekeiket, másfelől pedig a gyermekek ds más sok elfoglaltságuk mellett is szíve,sen-örömmel járnak a konfirmációi előkészítésre. Mégis, őszintén be kell vallanunk, hogy ez az egykor annyira fölemelő és szent alkalom napjainkban már meglehetősen megkopott. Külső fé- nye-szépságe ma is meg van még, csak mintha a lélek hiányoznék belőle. Vajon mi lehet ennek az oka? A konfirmáció sokat veszít jelentőségéből amiatt, hogy a gyermekek nem egy helyen túl korán, 12 éves korukban konfirmálnak, amikor még elig-alig érthetik meg a mélyebb keresztyén hitigazságokat. Ne siessenek a szülök túlságosan gyermekeik konfirmációra küldésével. Minél érettebbek a konfirmandusok, annál maradandóbb lesz a konfirmáció hatása életükben. A konfirmációi oktatásban nehézséget okoz az is, (hegy a gyermekes sok esetben kellő előkészítés nélkül lesznek konfirmandusokká, ami gyakran a szülők nemtörődömségé nek is a következménye. Lehet, hogy az ilyen szülő, gyermeke konfirmációra küldésével lelki- ismeretét akarja megnyugtatni, hogy íme, mégis csak tett valamit gyermeke üdvössége érdekében. De ez így nem helyes. A szülő gyermekét annak megkeresztelésétől kezdve állandóan a keresztyénségben kell nevelje, a konfirmáció pedig ennek a munkának a betetőzése. A konfirmációval a legszorosabban összefügg gyermekeink első úrvacsorázása, Csodálatos alkalom. Szent alkalom, amelyre odahaza is alaposan fel kell készülni. Ezzel kapcsolatban két dologra hívom fel a figyelmet. Az egyik: Igen gyakori, különösen a falusi gyülekezetekben, hogy a konfirmandusok mindenféle édességet majszolgatva gyülekeznek a konfirmációi úrvacsorára, amely édességekkel a jó szülők és keresztszülők tömték tele zsebeiket. Nem jó, hogy a gyermekek, akik Jézus valóságos testét és vérét készülnek magukhoz venni — így jöjjenek úrvacsorához. A szülők és keresztszülők az ilyen ajándékokat adják oda nekik a templomból hazaérkezésük után. Egyébként pedig cukor, zsebkés és más hasonló ajándékok helyett sokkal megfelelőbb konfirmációi ajándék a Biblia, az énekeskönyv, s ha van, imádságos könyv. Ilyenekkel lássuk el konfirmandusainkat. A másik megjegyzés: Némely helyen a szülők és keresztszülők a konfirmációi vizsgára még csak elmennek, de az úrvacsorához már nem járulnak kis konfirmandusukkal. Ez sem helyes! Feltétlenül kívánatos, hogy a szülők, a kereszt- szülők. s általában a család összes felnőtt tagjai vegyenek részt a kon- fitmációi úrvacsorán. Végül pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a konfirmáció semmiképpen sem jelenti a szülőknek gyermekük lelki nevelése tekintetében a felelősség megszűnését. Ellenkezőleg! A konfirmáció után a szülőknek és a gyermekeknek most már együtt kell résztvenniök a gyülekezeti életben. Együtt kell járniok a templomba, venni úrvacsorát és vállalni a gyülekezetben szolgálatot. id. Dedinszky Gyula KRISZTUS A Ml BÉKÉNK — mondotta Hans Joachim Mund német evangélikus lelkéss Július 25-én, csütörtökön az Országos Béketanács kibővített ülést tartott a parlamentben, amelyen résztvett Hans Joachim Mund német evangélikus lelkész, a Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének a tagja és felszólalásában a következőket mondotta: „A német nép már két szerencsétlen világháborút robbantott ki, s nagy felelősséggel tartozik ezért a békéért való harcban. Tudjuk, hogy a háborúk nem esnek az égből. Ismerjük azokat az erőket, amelyek profitszerzés céljából egy harmadik világháborút kívánnak kirobbantani. De az önök országában és a miénkben is a dolgozók Ikezükbe vették a hatalmat és őrködnék a béke megvédésén. Éppen ezért az új társadalmi berendezkedésért folyó harcban testvérként állanak népeink egymás mellett. De engedjék 'meg, hogy egy-két szót mint evangélikus lelkész szóljak e kérdéshez. Pál apostol írta az Efezusi levélben, hogy Krisztus a mi békénk. Neíkünk, teológusaiknak kötelességünk a békét a saját területünkön védeni és harcolni érte. Ez fontos azért, mert gyülekezeteinknek meg kell értenidk szavunkat. De nem kell úgy éréznünk magunkban* hogy a békéért való harcban szemet benállunik saját lelkiismeretűnkkel. Az indítóok és a kifejezések gyakran mások lehetnek, de a cél ugyanaz. A Bibliában a béke az igazságot jelenti. Marxista barátainkkal együtt agy új, igaz társadalomért harcolunk. A hitünk adja számunkra azt az erőt, hogy ebben a harcban részt- vehessünk., Nagyon örülök, hogy a magyar egyháznak egy nagynevű- képviselője szintén résztvett ebben a harcban és szavát hallátta itt. Csak azt tudom Önöknek és magunknalk kívánni, hogy minél előbb sikerrel végződjék a harc ezért az új társadalomért.” Skiliteti püspök iuitűka 1536-ban történt. Skytten püspök belföldi körútja alkalmával egy elhagyott kis kunyhóihoz ért. Az éj a vadonban érte és így ké-nytelen volt födele alatt meghúzódni. Lefeküdt a házban levő ágyra és csakhamar mély álomba merült. Mikor ilyen nagy vendég érkezett, a ház lakói a saunába költöztek. A püspök írnöka, Mihály úr azonban nem feküdt le, hanem leült a tűzhely mellé, aminek peremére égő fenyőszilánkot helyezett. Fiatal, sápadtarcú férfi volt, szemében erőteljes tűz égett. Meggörnyedve olvasott a kezében levő latin nyelvű könyvből, ami természetesen kézzel volt írva. Nem vette észre, amikor a gazda fia csendben a szobába osont. A fiú úgy 8 év körüli lehetett, világos hajjal és nyílt szemmel. Halkan tette be az ajtót, megállt mozdulatlanul, visszatartott lélegzettel az ajtó küszöbén, hogy ne zavarja az előkelő idegent. Mikor a püspök írnoka a lap végéhez ért és fordítani akart, feltekintett és csak akkor vette észre a fiút. — Mit keresel itt? — kérdezte. — Semmit — válaszolt a fiú. — Akkor mit csinálsz itt? — Az apám azt mondta, hogy itt a püspök és mivel a nyájnál voltam, így ... — Bizonyára látni akartad a püspököt? — lyy eljöttem megnézni. Te vagy-e a püspök? — Nem. Én csak az írnoka vagyok. A püspök ott alszik azon az ágyon. — Meg szabad-e őt néznem? — Lehet, csak fel ne ébreszd. A fiú mezítláb volt, csendben az ágyhoz csont, megállt egy pillanatra, azután ismét visszatért az írnokhoz. — Olyan az, mint a többi ember — mondta. — Milyennek képzelted — kérdezte az írnok. — Ügy képzeltem, hogy a püspök egészen más. — No, mégis, milyen? — Nem tudom azt megmondani A fiú észrevette az írnok kezében a könyvet. — Mit csinálsz? — kérdezte. — Olvasok. — Hát az mi? — Még soha nem hallottál senkit olvasni? — Hallottam, de nem tudom mi az. — Ebbe a könyvbe gondolatok vannak elrejtve és én azokat követem. A fiú a mécses fényénél nézte a könyvet az írnok térdén és így szólt: — Nincs ott semmi más, mint mindenféle kép, afféle fekete horgocskák. Ezéket mondod te gondolatoknak? Az írnok mosolygott a fiú szavain, majd így válaszolt: — Éppen ezek a jelek képezik a szavakat és azok által a gondolatokat. — Vágy úgy — mondta a fiú lassan. Az írnokra nézett fürkés%őn. amint az magyarázott: vajon igazat mond-e, vagy csak tréfál. Amikor észrevette, hogy az írnok arca komoly marad, ismét a könyv felé fordult és Így szólt: — Mi az a háromlábú tehén? — Ez a ,,m”. — Micsoda? — Ez az a betű, amivel például ez a szó kezdődik: mind (én).-— Es mi az itt mellette? Egészen olyan, mint egy rosszul formált vesszőkarika. Én jobbat tudok csinálni. — Azt elhiszem. Ez az „a". — Érdekes jel. Azt mondtad, „a”. De mi az a pálcika, amin egy másik kis pálcika van? — Ez a „t”. — Ni, itt mellette két nagyon furcsa jel van. Mik ezek? — Azok az „e” és „r”, És ezek együtt képezik ezt a szót: mater. — Miféle szó az? Hiszen az semmi. — Mégis valami; latin szó és azt jelenti anya. — Azt mondtad latin? Az a nyelv, amin az Isten beszél? — Miért beszélne úgy az Isten? — Mert a papok használják. Ök pedig az Istennel beszélnek a mi érdekünkben. — Az Isten bizonyára minden nyelvet megért. — Miért nincs akkor ebben az a nyelv, amit mi is értünk? A püspök írnoka magrezzent és hosszan a fiúra nézett. — Ki tanított téged így beszélni? — Senki. Mivel szerettem volna én is gondolatokat olvasni, tanulni, így megkérdeztem., miért nincsenek azok olyan nyelven írva, amit én is értek. — Olyan nyelven, amit te is értesz — mondta az írnok csendben, szinte álmodozva. Olyan nyelven, amit te értesz. Igen, miért nincsenek azon a nyelven írva, amit te, amit én és amit az egész nép ért? Gondolkozva nézett maga elé. Egyszerre, ünnepélyes lett az arckifejezése úgy, hogy a fiú nem merte tovább kérdezgetni, hanem kis idő múlva csendben elosont mellőle és aU ment a saunába. Az ifjú férfi pedig sokáig ült a kialvó tűznél és maga elé nézett. Hirtelen felkelt, kitárta az ajtót a nyári éjszakába, ahol az ég alja már piroslott. Sokáig állt egyhelyen a szoba küszöbén, a magasba tekintve. Akkor összekulcsolta kezét és halkan suttogta: — Mindenható Isten, Te, aki eltöltöttél azzal a nagy örömmel, hogy én itt messze északon születhettem, taníts meg arra, hogyan adjam át ennek a földnek és népnek mindazt, ami ebben a pillanatban ébredt szívemben. Te választottál ki. engem magvetőül, engedd, hogy az a magvetés, amit én a Te segítségeddel ennék a népnek a lelkében végeztem, ne legyen hiábavaló. Ez a gyermek, akit most az utamba vezettél, mutatta meg, mit kell tennem, Taníts engem használni azt a nyelvet, ami az ő száján olyan szépen cseng, taníts arra, hogy a Te nevedet azon a nyelven hirdethessem. Mi vagyok én, hogy ilyen kegyelmes vagy hozzám? Kicsi vagyok és együgyű előtted. Ha engem nagy munkára választottál, engedd, hogy azt be is fejezhessem. A dombok mögött lassan fölkelt a nap. Az égbolton szétszórta aranyos sugarait. Olyan volt, mint egy nagy kivetett háló. amint bevonja az előtte elterülő szép vidéket. A kunyhó lépcsőjén ott állt kezeit összekulcsolva és az örökkévaló határtalanul szép egére tekintve Agrieola Mihály. írtai ' Fordította: Vj Jalmari Finne Kinczler Irén
