Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-07-14 / 17. szám

MINDNYÁJUNK ÜQYE A harmincas években sokat beszéltünk és írtunk a szórványkérdésről. Azután elhallgattunk. Fontosabbaknak látszó kérdésekkel viaskod­tunk s elfelejtettük, hogy híveink negyedrésze szórványban él, azaz olyan nelyen, ahol nincs evangélikus lelkész és templom, — hogy elszóródásunk tovább tart és a belső néphullámzás következtében mind nagyobb mérete­ké ölt, s hogy ez a helyzet nem egyesek gondja, feladata, mindennapi gyötrődése, évtizedes keresztje, hanem mindnyájunk ügye. Az elmúlt hetekben néhány olyan levél érkezett szerkesztőségünkhöz, mely felhívta figyelmünket a szórváriykórdésre. Ismertetjük ezeket a leve­leket. \/ertesi Zoltán nyugalmazott lelkész-testvérünk a következőket írja ’ „Az a tény, hogy szórványegyház vagyunk, nem ád okot aggodalmus- kodásra és kétségbeesésre. Az Űr akarata, hogy szétszórja igaz. híveit, hogy ott, ahol vannak, tanításukkal és példás életükkel misszionáljanak, őrállói és fáklyavivői legyenek az evangéliumnak. A szórványlelkészek kötelessége, hogy ezekben a szórványhívekben a tűz ki ne aludjék.’’ A to­vábbiakban azt ajánlja, hogy vallásos iratokat ajándékozzunk nekik, ké­szítsünk hordozható szórványoltárokat, sőt felveti egy kerekeken gördülő ,,repülő templom” gondolatát is, T^gy másik idős lelkész-testvérünk, akinek nevét saját kívánságára nem á- közöljük így ír: „Szomorú voltam, valahányszor vezetőink azon sirán­koztak, hogy elvérzünk a szórványokon. Püspökünknek ezt írtam néhány hete: ha rajtam állna, anyagyülekezeteink híveit is szétszórnám oda, ahol nincsenek evangélikusok, de olyan pásztort állítanék melléjük, akiben ég a lelkeket lángra lobbanta krisztusi hit fáklyatüze,”­Tű íszséggel elismerjük mindkét levél igazát, annál inkább, mert tud- ^ juk, hogy mindkét idős szolgatársunk munkáját Isten gazdagon meg­áldotta a szórványokban. Ámde van ennek a kérdésnek másik oldala is. Így ír egy kedves olvasónk, aki hosszú időn keresztül szórványban lakott: ■„Mi is laktunk szórványban, egyedül evangélikusok. Ismerem a szórvány- sors keservét és hiányát.” Erről a sorsról verset is írt. Nem szánta közlésre, de meg fogja bocsátani, ha néhány sort ideírok: . Valamikor szórványban voltunk, csüggedten hordva szórványsorsunlca a lelkünk harangszóra vágyott, s a drága templom úgy hiányzott. 1 tt vannak előttünk lelkésztestvéreink levelei is. Olyanoké, akik szór- ■*- ványterületen élnek és szolgálnak. Nem panasz van ezekben a leve­lekben, csak kérés, — nem zúgolódás, hanem jajkiáltás. íme: „Húsz év óta télen, nyáron, hőségben, fagyban, sárban, porban; hol gyalog; hol szekéren; hol kerékpáron; mindig úton vagyok; szórványból szórványba. Egészségem megrendült. Halálosan elfáradtam. Ki tudja, meddig bírja még rossz szí­vem a fáradalmakat.” Részlet egy másik levélből: „Gondoljatok végre ránk is. Tudom, hogy Isten rendelt engem erre a szolgálatra, végzem is hűsé­gesen. De azért néha azt hiszem, kell lennie olyan tesvéri szeretetnek, mely megszólal: testvér, hadd hordozzam most már tovább én a keresztet!” M indezek után joggal hihetem, hogy lapunk olvasói is osztoznak abban az örömben, melyet a Déli Egyházkerület közgyűlésének résztvevői éreztek akkor, mikor Káldy Zoltán esperes előterjesztette a Tolna-Baranyai Egyházmegye lelkészeinek javaslatait a szórványok gondozásának ügyé­ben. Elsősorban is azt kérik, hogy tegyük ezt országos üggyé. Javasolják, hogy a fiatal lelkészek legalább egy évet szórványmunfcában töltsenek el. Azok a lelkészek, akik az elszórt hívek gondozásában égetik el idő előtt magukat, kapjanak pótlékot valamilyen központi forrásból. A lebontott gazdasági épületek anyaga jusson ajándékképpen a szórványgyülekezetek­nek, imaházak, gyülekezeti házak építésiére. Az Evangélikus Életet küld­jük ingyen a szórványokba. Czeretnénk megmozgatni egyházunk közvéleményét e hasznos javasla- ^ tok megvalósítása érdekében. Alábbiakban summázzuk azt, amit eb­ben az ügyben híveknek és presbitereknek temünk kell: Hordozzuk imádságainkban az elszórt evangélikus hívek sorsát és az őket gondozó lelkipásztorok szolgálatát. Hozzunk áldozatot értük, akár egyénileg, akár mint egyházközség, akár mint Sajtóosztály, hogy ne legyen gyötrő gond a szórványgondozási útikölt­ség előteremtése, s ne legyen hiú ábránd egy-egy kis imaház felépítése. Ha lapunk iránt továbbra is megmarad az olvasók érdeklődése és az elő­fizetési díjak pontos beküldésében megnyilvánuló szeretete. akkor magának az Evangélikus Életnek módjában lesz, hogy évenként legalább egy ima- házat építtessen valamelyik szórvány számára. Lelkészválasztások esetén mind az egyházközségek, mind a felsőbb egyházi szervek gondoljanak azokra a lelkészekre, akik a szórványokban a hűséges szolgálat szép példáit mutatták. ű ikkünkben már említett olvasónk így fejezi be versét, melynek néhány ^ sorát már idéztük. Áldom az Istent, hogy ahol most élek, Orgona szó) és zengve száll az ének. Akik gyülekezeti közösségben élnek, s van templomuk és pásztoruk, akkor áldják igazán az ajándékozó Urat, ha szeretetükben és imádságuk­ban hordozzák a ijzórványhíveket és a szórványhívek lelkészeit. Dr. Kékén András teológiai cAkadémiátik évzáró iuiaepehfr Az Evangélikus Teológiai Akadémia 1957. június 28-án tartotta tanév­záró ünnepélyét, melyen a tanárokon és hallgatókon kívül egyházunk két püspöke és számos lelkésze is részt vett. Az ünnepi istentiszteleten D. Ordass Lajos hirdette az igét Csel. 27,21—37 alapján. Viharba ke­rült a hajó, mely Pál apostolt rab­ként Rómába szállította, s a vihar ideién ez a rab került az események központjába, ő mentette meg útitár­sait. Hogyan történhetett ez? Tudott bizonyságot tenni, tudott szolgálni és tudott imádkozni. Ez az az út, melyen a keresztyén ember áldássá válhatik mások számára. Ezen az úton kell jármok azoknak, akiket az Akadé­mia előkészít arra, hogy Jézus Krisz­tus követei legyenek a világiban. A dékáni jelentésben Dr. Wiczián Dezső visszapillantott az elmúlt tanév eseménydús hónapjai­ra. A külső és belső eseményeikben egyaránt rendkívüli esztendő tárult fel az ünnepi hallgatóság előtt. A SZEMÉLYI KÉRDÉSEK minden adatszerűségük mellett is élénk fényt vetnek Akadémiánk belső életéae. Az Akadémiát meglá­togatók sorában ott találjuk a dísz- doktorrá avatott Dr. Fuglsang-Dam- gaard Hans dán prímáspüspököt és Dr. Fry .Franklin Clark amerikai elnök-püspököt, továbbá Nikolainen finn teológiai professzort, Ting kínai anglikán püspököt, Dr. Lund-Quist Carl és Zeuten Mogens evangélikus világszövetségi vezető személyisége­ket, Paavo Viijanen és Eelis Männi­nen finn lelkészeket. Világos jelei annak, hogy Akadé­miánk élénk kapcsolatot tart fenn mind a világ lutheranizmusával, mind a világ keresztyénségével. Ezek során szólt a dékáni jelentés arról a segítségről, amit külföldi testvére- ink az Akadémiának juttattak, ami elsősorban nem is abban a ruha- és élelemsegélyben fejeződik ki. amit a tanárok és hallgatók egyaránt kap­tak, hanem főképpen a mai teológiai irodalom termékeinek folyamatos küldésében s ezzel az ifjúság tanul­mányi gazdagításában. A külföldi tanulmányutak kialakulásában is ezt a jó kapcsolatot látjuk. Közvetlen megbeszélés folyik a szlovák—ma­gyar fiatal lelkészcsere ügyében s megnyílik a lehetőség finnországi teológuscserére is. Németországi ta­nulmányutak ügyében is tárgyalások folynak. Mint érzékeny műszer, a belföldi egyházi eseményeket is jelezte sze­mélyi kérdéseiben az Akadémia. Egy időben, mielőtt püspöki székét át­vehette volna, várták D. Ordass La­jos teológiai tanári működését, erre azonban nem került sor. Ma pedig D. dr. Vető Lajos nyug. püspök tart előadásokat a teológus ifjúságnak, Friedrich Lajos lemondásával pedig átmeneti hónapok után Veöreös Imre veszi át újra a Lelkésznevelő Intézet vezetését. TANlTÖ SZOLGÁLATBAN Az ifjúság között nem maradt nyomtalanul az őszi események soro­zata az Akadémia életében sem. Az előadások kényszerű szünetelése s az elszenvedett épületkárok jelentősen hátráltatták a tudományos és lel­készképző munkát. A vizsgarend át­meneti változtatásával igyekeztek segíteni a megfeszített munka mel­lett. A csökkentett munkalehetőségek ellenére az ifjúság munkában, szol­gálatban és szeretetben együtt volt. Az otthonóráikon, fóti csendesnapjai­kon lélekben mélyültek, a szuppli- kációkon pedig az ország sok gyüle- kezeiében szolgáltak. A lelkészhiány erősen kiütközött a dékáni jelentésben is. Az idén mindössze egy növendék végzett s vannak évfolyamok, ahol összesen négy növendék készül a lelkész! pá­lyára. Az egyes évfolyamokon ösz- szesen 30 hallgató van s ez eddig az Akadémia történetében a legala­csonyabb létszám. Ez a szám semmi­képpen nem biztosítja az egyházban a lelkészutánpótlást. Az egyház egé­szének kell felelősséget érezni ezért s mindenkinek a maga helyén meg-* tenni mindent, hogy az arra hivatot­tak eljussanak az ige szolgálatára való félkészüléshez. A közegyházban végzett szolgálat­ról is megemlékezett a dékáni jelen­tés. Különösképpen is érdemes rá­mutatni a teológiai tanárok szolgá­latára, amit folyamatosan végeztek az egyes gyülekezetekben igehirdeté­sek vállalásával. A Lelkészii Munka- közösségekben is tevékeny részt vet-i tek. Legjelentősebb szolgálatuk a közegyház felé bizonnyal a sajtó-' munka volt. Az egyes tanárok cikkei mellett főképpen a Hitvallási Iratok kiadására gondolunk, amellyel egy­házunkban történelmi jelentőségű munkát végeztek. A fordítást és sajtó alá rendezést hosszú évek mun­kájával Akadémiánk tanárai végez- ték el. A dékáni jelentés után, amely végül bejelentette, hogy a kcU vetkező tanévre Dr. Nagy Gyulát választották dékánná, Dr. Sólyom Jenő prodékán tartott igen érdekes előadást a rózsahegyi zsinatról Az előadást komoly érdeklődés kísérte. A záróünnepélyen résztvevők azzal az imádsággal távoztak, hogy Isteni áldja meg és tegye gazdaggá Akadémiánk munkáját az evangélium szoU gálatának erejével a gyülekezetekben végzendő lelkészt szolgálat hasznára* Ebben az imádságban bizonnyal egyek vagyunk mindnyájan, akik szükség gesnek tudjuk az igehirdetést népünk javára, K. E, Járvány és háború Egy hang visszhangja Talán nem veszik kisebbítésnek a borsod—hevesi lelkészi munkakö­zösség tagjai, ha ezzel a airnmel jel- lemzem azt, ami a június 28-i ülé­sükön történt. Két előadás hangzott el. Dr. Weiszer Elek az evangélikus szociáletika békéről szóló tanítását ismertette, Abaffy Gyula pedig ezen a címen szólt: ,,Az egyház és az atom“. Lapunkban jelent meg első­ízben ez a cím és talán azért sza­bad a lelkészi munkaközösség ülését lapunk visszhangjának tekinteni. Politika a szeretet legyéhen A hozzászólások a szociáletika széles alapjáról indultak el. Bodrog Miklós és Buchalla Ödön mutattak rá arra, hogy egész keresztyén ma­gatartásunknak ezen a parancsolaton kell nyugodnia: Szeresd felebaráto­dat, mint önmagadat. Ha szeretjük felebarátainkat, elszántan kell szem- beszállnunk mindennel, ami fele­barátaink életét pusztítja. Különös­képpen is a háborúval. Egyéni színek A hozzászólások a béke és háború kérdése körül forogtak. Nem voltak sematikusak. Az utópisztikus hang­tól a legreálisabb hangig minden szín képviselve volt. A hangszínek­ben való különbség mögött azonban egységesen állt a cél: munkálkod­nunk kell az emberiség békés és boldogabb élete biztosításáért. Még egyszer a sajtó Solti Károly azt is elmondta, hogy a maga gyülékezetében mit tett ő ennek a kérdésnek érdekében. Szé­les körben ismertette egyházunk fő­hatóságainak lapunkban megjelent békenyilatkozatát. Örömmel hallot­tuk, amikor elmondta ezzel kapcso­latosan a lapunkról kialakult közvé­leményt. Jól esett hallani, hogy tisz­tának, erőteljesnek, biblikusnak és meggyőzőnek találják mondanivalón­kat. Egyházunk békeszolgálata „A mi dolgunk a kiáltás!” — fo­galmazta meg feladatunkat Turme- zei Sándor. Ezékiel prófétai hangja csendült meg ebben a meghatározás­ban. De elhangzott a hozzá csatla­kozó intés is: ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor kiáltunk a világ, az egyház* a család & az egyén bé­kéjéért, ez ne maradjon csak szép beszéd, hanem mögötte legyen a munkánk és az életünk is. Háború és járvány Balikó Zoltán esperes összegezte' a lelkészi munkaközösség mondani­valóját. ..Megdöbbentő, hogy megye- szerte tömegpándk van kialakulóban a gyermekparalizis miatt. S ugyan­akkor felháborító érdektelenség az egész világot beárnyékoló atomhá­ború veszélyével szemben ... Nekünk kiáltanunk kell a világveszély el­len. .. Nem kevesen vagyunk, akik imádkozunk és harcolunk a világ minden népének békéjéért, s a sok „kis ember“ szerte a világon egy­értelmű tiltakozásával és követelései­vel előbb-utóbb parancsoló kényszer lesz a nagyhatalmak részére is: tes­sék leülni a tárgyalóasztalhoz. S ehhez éppen mi, az egyház emberei tegyük hozzá: a tárgyalóasztal azon­ban „kerek” legyen, tehát egyenlő joggal szólaljon meg mindenki.“ Az esperes hozzászólása után határozati javaslatot fogadott el a leU keszi munkaközösség, örömmel vették tudomásul az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottságának megalakulását. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy az egyház elmondhassa mondanivalóját a maga hangján a béke nagy kérdésében. Nekünk, az egyháznak kell elsősorban azon az úton járni, amelyen a gyűlöletet felváltja a szeretet és az igazság. Bottá István én juh aim hallják as én ssámat és én ismerem őket és ők követnek engem“ (János 10,27) #

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents