Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-06-09 / 12. szám
PÜNKÖSD ÉS AZ EGYHÁZ XT em mindig a lehető legszoro- sabb kapcsolatot fejezi ki az „és“ kötőszavunk. írhatom: csillagok és virágok. Összetartoznak ugyan a teremtett mindenség körén belül, de azért messze esnek egymástól, s felettébb különböznek is. Vagy előadást tarthatok e címen: egyéniség és tömeg-életforma. Itt egyenest az a kérdés feszül az „és“ mögött, hogy miképp fér meg egymással a kettő? Ámde ha kiejtem: pünkösd és az egyház, akkor a lehető legszorosabb kapcsolatot fejeztem ki vele! Punkösd és az egyház úgy összetartoznak, mint a Nap fénye s melege. Elválaszthatatlanok. Szigorúan véve sosem volna szabad az egyházra gondolni pünkösd nélkül. Mint ahogyan ^ pünkösdre sem emlékezhetünk anélkül, hogy rögtön eszünkbe ne jusson az első 3000 megkeresztel- kedése, az anyaszentegyház megalapítása, ■pünkösd az egyház születésnap- ja. A megdicsőült Krisztus elküldte a Szentlelket s az páratlan jelenségek közt megkezdte a Krisztus anyaszentegyhäzänak teremtését, az új világ teremtését a régiben. S ezt azóta is folytatja. Szüntelen elhív némelyeket és összegyűjti őket az egyházba. A Szentlélek Űristen szakadatlan teremti a~ egyházat. i volt e tekintetben pünkösd ^ előtt? Csak előkészítés. A teremtéstől Krisztus Urunk megdicsőüléséig tartott az előkészítés hosz- szú szakasza. Működött a Szentlélek addig is. Már a teremtés hajnalán ott lebegett a vizek felett. Királyok, papok, próféták — az ótestamentomi kinyilatkoztatás hordozói — kaptáik, de csak időnkjnt és csak bizonyos feladatokra. Ügy azonban „még nem vala Szentlélek“ (Jn 7,39.), mint Jézus Krisztus megdicsőülése után, hogy az kitöltetett minden testre, az egész gyülekezetre s mintegy életelemévé vált a híveknek. Aki az Üj szövetség gyülekezetéhez tartozik, az mind a Szentlélek uralma alatt áll. Akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem is az övé, az nem keresztyén (Róm. 8,9.). Miért Jézus megdicsőülése volt a Szentlélek kitöltésének a feltétele? Mert Isten az ő Lelkét csak megtisztított szívű népbe adhatta. Ez a megtisztítás, az engesztelés és megváltás műve pedig Jézus Krisztus halálában, feltámadásában, mennybeM menetelében, egyszóval megdicsőülésében ment végbe. Csak a második hítágazatban leírt megváltói esemény után következhetett a harmadik hitágazatban leírt esemény: a Szentlélek elküldése és az egyház megalapítása. persze számunkra, azóta élő ke- resztyén nemzedékek számára ez a sorrend megfordult. Mi először jutunk érintkezésbe a harmadik hitágazattal s csak azután a másodikkal. Mi az egyházban a Szentlélek által taníttatunk meg Krisztusra, jutunk el arra a hitre, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk. „Senki sem mondhatja Úrnak Jézust, csak a Szentlélek által“ (1. Kor. 12,3.). Íme ismét csak a Szentlélek mindent felülmúló jelentőségét látjuk az egyházban. Az egyház — láttuk — a maga puszta létével is már a Szentlélek munkájáról tesz bizonyságot, mert Néki köszönheti születését. _ De az egyház ugyanígy a Szentlélekre van utalva mindenkori munkájában, gyülekezéseiben, isten- tiszteletében, az igehirdetésben, a keresztség és az úrvacsora kiszolgáltatásában, mert .— hogy úgy mondjuk — mindez együttvéve a Szentlélek műhelye. Itt dolgozik a Lélek. Nem üllőn s kalapáccsal, de lelki-módon, pneumatikusan. P ngedjétek meg ezt a két ide- gén szót leírnom, csak a nyers ellentét kidomborítása végett: Isten munkája az egyházban mindig pneumatikus és sosem mechanisztikus! Ez a munka lelki munka, vagyis személyihez szóló, eleven beleszólás az ember életéhe. Ezért visszhangra is vár, feleletre, hitre vallástételre. Nem szabad tehát a dolgot úov elképzelnünk, hogy a megdicsőült Krisztus az ő földi testét, az anyaszent egyházat mint valami merev eszközt mechanisztikusán használja fel a lelkek üdvözítésére. Nem! Semmiképpen! Az egyházhoz való puszta külsőleges hozzátartozás automatikusan nem üdvözít. Ha nincs pünkösd az egyházban, ha a hívek nem teszik ki magukat a Szentlélek szakadatlanul megelevenítő munkájának, akkor nem használ nekik a keresztyén név. A Léleik műve az egyház, csak a Lélek müve! pbből szükségképpen következik az is, hogy az egyház mindig levőben van. Határai mozognak- változnak; Ügy terjed, ahogyan a Szentlélek munkálkodik, ahogyan az evangélium utat tör magának, ahogyan mi emberek kitesszük magunkat Néki. Mert árad a Lélek, mint a víz, de oda nem árad, ahol gátat emelnek ellene. A Szentlélek nem erőszakos. Senkit sem kényszerít vasvesszővel, hanem hívogat az igével, kit-kit meggyőzni igyekszik, személy szerint. ■\Aily rettenetes látvány is, ha pünkösd nélkül él az egyház. Meghazudtolja ezzel önmagát. Igazában véve nem egyház többé, ha már nem a Szentlélek hatalmában van, hanem emberi szellem vezetésének enged, földi érdekekre tekint. Az egyháztörténet némely szakasza egyenest oly romlásról tanúskodik, hogy annak magyarázata csak az egyháznak démoni kus lelkek által való megkötözöttségében lelhető fel. Milyen keserves tapasztalat ma is, hogy a gyülekezeti híveknek nem elenyészően kicsiny része pünkösdi láng nélkül tartozik az egyházhoz. Ezek azok, akik nem vezettetik magukat a Lélektől, nem élnek az egyház lelki javaiból. Pedig már Augustinus mondotta: nem elég az egyházban élni, de az egyházból kell élni. Az egyházban való életet valóban csak azon mérhetjük le hi- telreméltóan, hogy belőle élünk-e? Ha belőle élünk, akkor mondhatjuk, hogy benne élünk! U rthetetlen, mily sokan ákad•*-' nak, kik készséggel hozzájárulnak az egyház anyagi fenntartásához, de nem hallgatják az igét, tartósan kerülik a gyülekezetei, nem élnek az úrvacsora szentségével; ha pedig valahol mégis megszólítja őket az Isten szent Lelke, akkor hamarosan elnyomják magukban az ébredő lelkiismeret szavát! Érthetetlen, hány keresztyénnek fontosabb a pünkösdi kirándulás, mint a pünkösdi istentisztelet. Érthetetlen az is, hogy vannak rendszertelenül, ötletszerűen fel-fel- bukkanó egyháztagjaink. Talán úgy vélik, hogy egy-egy injekcióval tovább lehet vegetálni. Ahelyett, hogy rendes lelki táplálkozásba kezdenének! Érthetetlen, érthetetlen :.: Keresztyén szempontból nincs érthetetlenebb annál, mint mikor valaki elszakítja az egyházat a pünkösdtől! Ne feledd, Testvér, a kötőszót: pünkösd és az egyházi Scholz László FIATALOK ítfák AZ IFJÚSÁGNAK Jövel Szentlélek Úristen! Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy a Szentháromság egy igaz Isten három személye közül a Szentlélek Úristent isimerjük a legkevésbé. Azért olyan gyenge, kétséges a mi keresztyén életünk, mert nincs élő, eleven kapcsolatunk a Szentlélekkel! Jézus példája jut eszembe, amint Nikodémusnak ■ magyarázza a Szentlélek csodálatos munkáját: „A szél fú, ahová akar és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől születik“ (Jn. 3, 8). Ez az ige — felületesen figyelve — mintha igazolná a nemtudásunkat. De a szavak mögül kicseng a tanítvány bizonyságtevése. Amikor Jézus szavaira emlékezik, szavaiban benne izzik annak a csodálatos napnak élménye, amit ma ünnepiünk. Szemléletesen tárja elénk élményét: mintha heves szélvész közeledne, nagy zúgást hallottak, mely lassan az egész házat betöltötte, majd pedig szétoszló tüzes nyelvek lobbantak fel előttük és leereszkedtek mindannyiukra. A síéiről nem tudjuk, honnan jön és hová megy, de érezzük jelenlétét, kapcsolatba kerülünk vele. Pünkösd ünnepén az apostolok megtapasztalták az Isten élő, eleven erejét. Isten cselekvő erejének fizikai megtapasztalása csodálatos élmény volt számukra. Mindez egy pillanatra lenyűgözte őket. De a csoda, az igazi ajándék csak ezután következett. A tanítványok mindig tudták, hogy az az ember, akit Jézusban maguk előtt látták, sokkal több, mint ember; valóságos Isten. Mégis megoldhatatlan probléma, érthetetlen rejtély szétválasztani Jézusban az embert az Istentől. Ha a Jézusban megjelent Istenre gondoltak, akkor is szükségszerűen az ember Jézus képe, arcvonásai, egész emberi lénye jelent meg előttük. A feltámadás után megjelenő Fiú megjelenésével, egész viselkedésével azt az eddigi természetes, megszokott együttlátást semmisítette meg, amely bizony nem egyszer megakadályozta a tanítványokat, hogy Öt valóságos Istennek ismerjék meg. Csodálatos megjelenései, eltűnései, arra búzdítják a tanítványokat, hogy benne ne a jólismert szeretett Mestert, az embert lássák, hanem Isten valóságos, egyszülött Fiát. A feltámadott Krisztus lelki 'teste bizonnyal hasonlított korábbi valóságos hús-vér testéhez, de mégsem volt azonos vele. Hiszen az emmausi tanítványok sem ismerik fel addig, míg Jézus azért, hogy végre felismerjék, a kenyérmegszegés mozdulatával vezeti őket a felismerésre: a Mester az. akivel beszélnek! A pünkösdi történet Mhe van ma legnagyobb szükségünk? Szentlélekre, hogy az anyagi világ káprázatától megszabadulva az Isten csodálatos országára nyíljék meg a szemünk. Szentlélekre, hogy erőt kapjunk a szolgálatra, szent tüzet, mely lelkeket vezet Krisztushoz. Csermely György E. Derggrav, norvég püspök A gyermekkeresztség Számomra gyermekeket keresztelni a legszebb dolog a világon. Olyan csodálatosak azok a gyermekszemek. Es az Istennek felajánlott gyermekek olyanok neUcérn, mint élő evan- géliom. Nem baj, ha simáik. Mert se az ő érdemük, se az enyém, hogy kész a helyünk Jézus Krisztusnál. Ebben is evangélium van. Az a fiúcsíka, akiről most alkarok beszélni, nem sírt. Éppen fél éves volt, ülni tudott már édesanyja karján, alki hozta, és ugyancsak élénken viselkedett. Észrevettem, hogy a püspöki kereszt ragyogása tetszik neki, odaadtam hát a kezébe. A keresztvíz alatt a kisfiú tágra- nyitotta nagy kék szemét és hol rám, hol az édesanyjára nézett. A keresztet kis öklében szorongatta. Egyikünk se tudta ‘meghatottságát elrejteni. „Idar Björnar Skog, megkeresztellek az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében.” Hazamenet azt mondtam a lelkész- nek: „Kérem, helyezze el ezt az ösz- szeget a vefsn-i bankban és váltson egy betétkönyvet Idar Björnar Skog nevére.” Másnap egy tengerparti gyülekezetben végeztem egyházlátogatást. A lelkész korán felkeresett, és elpanaszolta: „Nálunk nagy a felfordulás. Mint a vihar, dúlják fel a gyülekezetét a gyerméklkeresztségre veraat- tkozó különféle vélekedések. Ember áll emberrel szemben, még a családtagok jé egymás ellen hadakoznak. Mit lehetne tenni? Tartsunk gyűlést?” „Ném!” — feleltem — „nincs értelme gyűlést tartani. Az még jobban felingerelné az embereket. Gyűjtse össze azokat, akik szívesen fogadják a tanítást és erősítse hitüket, bátorságukat, de ne támadjon.” Azért maradt bennem egy kis remegés. Fáradt is voltam. Előre örültem a békés istentiszteletnek, a bizalommal teli gyülekezetnek, sejtelmém sé volt erről az utolsó félévben fellángolt harcról. A harangozó odalépett hozzám a sekrestyében: „Csaknem szétfeszítik a templomot, any- nyian vannak. Mind ift látom a gyeümekkeresztség ellenségeit. Mintha elektromossággal lenne tele a levegő!” Már nem emlékszem Orra, miről prédikáltam. Nem volt nehéz annak a hallgatóságnak beszélni, de úgy éreztem, megerőltető lenne a gyermekistentiszteletet a főistentisztelet után nyomban elkezdeni az elhasznált levegőjű templomban. A.zért arra kértem a lelkészt, vegye át a gyermekeket tíz percre, rrúg egy kicsit, pihenek. Valósággal leroskadtam a székre. De ^mintha elektromos ütés ért volna, amikor hallottam. hogy a lelkész azt mondja a gyermekeknek: „Most a gyermekek keresztségéről fogunk beszélgetni. Én kezdem, a püspök bácsi majd folytatja.” Megdöbbentem. ElémjíUtak a nehézségek, és alig volt néhány percem, hogy megküzdjék velük. A tíz percnek máris vége.A lelkész éppen a gyújtóponthoz érkezett. Imádkoztam. Olyan erőtlennek érez* lem magam abban a helyzetben lelkileg és testileg. Csák annyit mondtam: „Mennyei Atyám., én semmit ném tudok”, — és elkezdtem a Mi- atyánkot imádkozni. Amikor ^megálltam a templomban, előttem a gyer- mékék és a rengeteg felnőtt, olyan üresnék és tehetetlennek éreztem magam, amilyen ember csak lehet. Régi tapasztalat tanított arra, hogy az ember a legnehezebb helyzetben menjen rá egyenesen a veszélyre, Azért így szóltam: „Hát hogyan is van az, gyerekek, lehet-e azoknak a kisgyermekeknek, akiket keresztelni hoznak, egyáltalán hite?” „Nem lehet!” — harsogott a felelet. Kórusban a „nem!” Majd hanyatt estem tőle. De aikkor valami különös történt* Kék gyermekszernpárt láttam a keresztelőmedence felett és aranifke- resztet markoló, párnás kis kezet. Egy másodperc tizedrésze alatt más emberré lettem! Ma&am sem tudom, hogyan jött létre ez a gondolatkapcsolás. Mindenesetre egészen nyugodtan azt feleltem a gyermekeknek: „Tehát ti azt mondjátok, hogy ilyen 'kicsiny gyermeknek nem lehet hite? Akikor valami mást kérdezek tőletek: Lehet-e egy ilyen kis gyermeknek bankbetétje?” A gyerekek most egészen biztosak voltak a dolgokban, és szinte kiabálták: „Nem lehet!” Erre csőik mosolyogtam. „Most megfogtalak titeket. Tehát egy ilyen kis gyermeknek ném lehet bankbetétkönyve? Most elmesélem nektek, mi történt szerdán. Megkereszteltem egy fiúcskát. Idar Bjömar Skog a neve. És annak a fiúcskának van betétkönyve. Utánanézhettek a vefsn-i barikban, megtudakolhatjátok, igaz-e, De mért feleltétek azt, hogy ilyen kis gyermeknek nem lehet bankbetétkönyve? Mert a betétkönyv olyasmi, amihez takarékossággal, pénzszerzéssel jut az ember, és ilyes'mire egy csecsemő 'még nagyon kicsi. De elfe- lejtiték, hogy ajándékba is kaphatunk betétkönyvet. Idar Björnar Skog ajándékba kapta.” Eközben tisztázódott bennem, hogy most nem tikezdhetek a gyermekékkel erről a kérdésről beszélgetést. Az idő, a levegő, a feszültség, a felnőttek jelenléte, minden azt tanácsolta, hogy csak alkalmazzam a képet és fejezzem be az istentiszteletet. Ezért így folytattam: „És most ti felnőtték, aikík itt vagytok, vajon nem íkérdez- téték-e, s nem kérdeztem-e én is, nem kérdezte-e mindegyikünk sokszor magában: vajon igazán elfogadhat-e Isten egy ilyen kis gyermeket, aiki még nem tud hinni? Hol követtük el a hibát? Ott, hogy a hitet mindig olyasminek tekintjük, árait magunk szerzünk. Hovatovább any- nyira jutunk, hogy úgy véljük, elmondhatják már: „Most hiszek.” S beképzeljük mapuriknák, hogy a hit a mi érdemünk, teljesítmény, amit Isten elismer, s aminek alapján gyermekévé fogadhat. De mondjátok, mikor jutunk any- nyira, hogy elég hitünk legyen? Ha nekem addig a percig kellett volna keresztségemmel várni, amelyikben odaállhattam volna Isten elé, és azt mondhattam volna néki: Most már igazán elég hitem van, tmost már annyira vittem, annyi hitet gyűjtöttem, hogy nyugodtan megkeresztelhetsz, — igen —, akkor félek, hogy még ma se lennék megkeresztelve. Hiszek ugyan, de odaállhatok-e Isten elé, és mondhato'm-e neki: Az én hitemre biztosan építhetsz, az biztos alap, az én hitem nagy és erős? Nem! Azt kellene mondanom: Még nem! És félek, hogy halálom napjáig várhatnék a keresztségemre. Mart ha Isten az embert saját teljesítményeiért, hitéért vagy cselekedeteiért fogadná el, hogyan állhatnék meg előtte? Nem tudom, hol lennék, ha valamilyen teljesítményt követelne tőlém, Isten, hogy bejuthassak országába. De Isten ném így tesz. Ajándékba adja a hitet is. A felnőttek sokkal nehézkesebbék és bizonytalanabbak Isten ajándékainak az elfogadásában, mint a keresztségre Istennek elhozott kis csecsemők, mert a felnőttek értelme tele van ellenkezéssel Istennel szemben, és ellenséges beállítottságú. Mégsem vet el bennünket. De vajon könnyebb lenne Isten számára ilyen felnőtt lelkületnék adni ajándékát, mint $gy kis gyermeknek? Nem! Meg kell tanulnunk mi a hit, mielőtt a gyermekek keresztségéről beszélhetnénk és azt helyesen érthetnénk. A hit nem az én érdemem,■ a hit Isten ajándéka számomra Jézus Krisztus által. És most. gyermekek, mondjátok meg, elvihetjük-e a 'kisgyermekeket Isten elé és bele'keresztelhetjükt-e őket Uten országába?” „Igen!” — felelték melegen. Olyan mélységes csend volt a templomban: suttogtam az áment, mégis jól meg lehetett hallani. Amíg élek, nem felejtem el, amit Idar Björnar Skogiól kaptam. A Der Sonntag c. szászországi gyöle- kezet! lap 1956 április 8-i számából. Fordította: Turmezei Erzsébet* is arról beszél, hogyan vezeti Jézus tanítványait a test szerinti ismerés korábbi útjáról a lélek szerinti ismerés észfeletti, egyedül helye® és igaz, de csak a hit által megragadható útjára. Ami pünkösd napján történik, az ennek a vezetésnek a beteljesedése. Ennek az útnak a vége. Az Istennel való egyesülés most már nem a fizikai lét síkján következik be, hanem azon a nem földi, örökkévaló síkon, ahol nincs már bűn és nincs szenny, ahol az Isten él és uralkodik szeretetben és örömben. Az Egyházak YHágíanácsa Elnökségének üzenete az egyházakhoz 1957. Pünkösdjén la Az apostolok találkoznak a Szentlélekkel, a gyülekezetben munkálkodó Istennel. Látják öt és senkit sem látnak, hallják, Öt és senkit sem hallanak, a szívük csordultig tele lesz vele és fizikailag semmi sem történik velük. Ülnek a szobában, ott, ahol eddig is ültek. Mégis Isten ereje betör a szívükbe és egészen átváltoztatja őket. És a csüggedten ülő emberekből a Szentlélek ereje által Krisztus egyházát hatalmasan építő tanítványok lesznek. Ez az Isten vezető útmutatása a láthatóktól a láthatatlanokig, a káprázattól a valóságig, az ideigvaló- tól az Örökkévalóig. Ezért írja Pál apostol: „Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, imé újjá j lett minden“. (2 Kor 3, 16—17) j Az Atya Istent, a Teremtőt fehér- | szakállú öregúrnak tudjuk elképzel- i ni, a Fiú Istent ezer és ezer alakban I megfestették. De a Szentleiket földi fogalomhoz nem köthetjük, elképzelni nem tudjuk, alakba önteni, anyaghoz kapcsolni lehetetlen. Mindez a nevéből is látható; Szent-Lé lék. Mint az Egyházak Világtanácsa elnökei, ismét köszöntéssel fordulunk a tagegyházakban élő testvéreinkhez. Krisztus egyházának e születésnapján arra emlékeztetünk, hogy az egyház akkor született meg, amikor a Szentlélek kitöltetett az apostolokra és arra indította őket, hogy mindeneknek hirdessék Isten nagyságos cselekedeteit. így teljesedett be feltámadott Urunk utolsó ígérete: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reálok; p lesztek nekem tanúim mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeábán és Samáriában és a földnek mind végső határáig.“ (Csel. 1, 8.) Egyháznak lenni annyit tesz, mint a Szentlélek erejében élni. Erre az erőre van szükségünk, hogy megtérhessünk és megújulhasson az életünk; s ezzel az erővel nyújthat az egyház reménységet a reményteleneknek. Aggodalommal látjuk a népeket útban a bizonytalan jövő felé. Az emberek egymáshoz való viszonyának súlyos kérdései, melyek milliók számára szenvedést okoznak, továbbra is megoldatlanok. Ez nem onnan vau, hogy talán hiányoznék a szükséges belátás és bölcsesség, vagy éppen valamelyes jóakarat, hanem sokkal inkább onnan, hogy hiányzik az emberekből az erő, a jó megcselekvésére, amiről pedig tudják, hogy meg kell cselekedniük. Ezelőtt húsz esztendővel az eredménytelenül végződött leszerelési kon- j ferencia befejezésekor annak elnöke ezt mondotta: „Az olyan helyzetben, t mint a miénk, nem segíthet rajtunk más, csak a hit... A nehézségek és! I ' akadályok nem a körülöttünk levő világban vannak, hanem saját gondo- j latainkban és szíveinkben. A cél előttünk lebeg, de hiányzik belőlünk az elszánt akarat, hogy azt meg is valósítsuk.“ — Ma is ez a helyzet. Vágyódunk a népek közötti megértés és békesség után, de nem tudjuk magun- I kát rászánni, hogy az árat is megfizessük érte. Az egyházakban is meg- ! találjuk a megújulás utáni őszinte vágyat s a törekvést az egységre, az | evangéliumnak hatalommal való hirdetésére, de nem találjuk meg a Uész- J séget a Krisztus szolgálatában való teljes odaadásra, hogy engedelmest [eszközei lehetnénk üdvözítő akaratának. S most Pünkösd azt üzeni ne-| (künk, egy módja van annak, hogy gyengeségünk erővé változzék: ha vesz-j ■ szűk az életet teremtő Lelket, amely csalódott tanítványokból bátor bi-| Í 1 zonyságtevőket formál. | Ezért kérünk is titeket, kedves Testvérek, hogy várjátok bizodalom-j mai, hogy Isten felruház benneteket a magasságból való erővel. Oly gyak- j (ran elmerülünk a sietségben és igyekezetben, amivel valamit Isten ügyé-j [ ért tenni szeretnénk, hogy közben elfeledkezünk Istenről magáról, és nem j 1 * várjuk az <3 Szentleikét. „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lel- $ kemmel! Azt mondja a seregeknek Ura.“ | Vajha az Egyházak Világianácsának Krisztusban való közössége meg-) Imutathatná a népeknek, hogy van Istennek népe, amely a Szentlélek! | erejében él. S vajha Istennek ez a népe a széles földkerekségen világos [ \ bizonyságot tehetne arról, hogy ez a Lélek megerősíthet arra, hogy Isten-1 jnek gyermekeivel való kegyelmes tervét véghezvigyük. ’ Az Egyházak Világtanácsának elnökei: John Baillie, Sante Uberto Barbieri, George Cicestr, Otto Dibelius, Juliánon Mar Xhoma, Michael, Henry Knox Sherill.
