Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-06-02 / 11. szám
ORS ZÄG 0 S E VANG E L I Salzerbadi levél a vallástaniíásról K1 'risztus magyar evangélikus szolgái közül tízen itt vagyunk Salzer- badban, azon a lelkészi konferencián, melyet világszövetségünk rendezett a nyári minneapolisi világgyűlés előkészítésére. Nem az utazásról akarok írni, nem is a környékről, nem benyomásaimról és nem azokról az érdekes emberekről, akikkel találkoztam. Ezzel a levéllel lapunknak, és elsősorban a lap felelős szerkesztőjének egy mulasztását szeretném pótolni. Sok kérdés hangzott el felénk. Hogyan él a magyar evangélikus egyház? Járnak-e a hívek templomba? Milyen mértékű az áldozatkészség? Van-e jövője az egyháznak Magyarországon? Ezt az utolsót konkrétabb formában is feltették: hogyan folyik a hitoktatás a magyar evangélikus egyházban? Ekkor jutott eszembe, hogy erről a kérdésről nemcsak a külföldi hittestvérek, hanem a magyar evangélikus hívek is vajmi keveset tudnak. Hadd -írjam meg tehát lapunk számára azt a választ, amit erre a kérdésre az érdeklődő külföldi egyházi embereknek adtam, E lsősorban is ismertettem a kormány márciusi rendeletét. Eszerint a magyar állam a szabad vallásgyakorlás elvének megfelelően ez általános iskolákba és általános gimnáziumokba járó tanulók részére *— a szülőik szabad döntése alapján — biztosítja a részvételt vagy részt nem vételt a vallástanításban. Rámutattam arra, hogy a törvény büntetendő cselekménynek tartja a szülők szabad elhatározásának erőszakkal vagy fenyegetéssel befolyásolását, de annak tartja a vallásoktatás államellenes politikai célokra felhasználását is.. A zt is megkérdezték, hogy mi a véleményem erről a rendelkezésről. Talán nem lesz érdektelen, ha válaszomat lapunk olvasói is meghallják. Mint lelkész azt tartom, hogy a gyermek keresztyén nevelésének dolga a keresztség alkalmával eldőlt. Akkor ugyanis a szülök és kereszt- szülők — az egész gyülekezet jelenlétében — ígéretet tesznek erre. Mint engedelmes keresztyén ember, aki tiszteletben tartja a felsőbb- ség rendelkezéseit, elismerem, hogy a vallástanítás külső formája felől a döntő szó az államot illeti meg. És végül, mint az emberi szabadságjogokat tiszteletben tartó modern ember, nem tiltakozhatom a szülők döntési joga ellen, óhajtják-e igénybe venni az iskolai vallásoktatást gyermekük nevelésében, vagy nem. Népem és egyházam múltját tagadnám meg, ha helyeselném lelkiismereti kérdések erőszakkal való elintézését. A kérdések harmadik csoportját körülbelül így lehet összefoglalni: Mit gondolok, az iskolásgyermekek hány százalékát fogják a szülők hitoktatásra beíratni? Ez a kérdés természetesen válasz nélkül maradt, hiszen Istenen kívül ki tudhatja azt, hogy mi van a szülők szívében. Annak a meggyőződésemnek azonban határozott kifejezést adtam, hogy a vallástanításra való beíratás kérdése a Magyar Alkotmány szellemében, a már ismertetett rendelet alapján törvényesen és igazságosan fog intéztetni, és a szülőknek nem kell félniök attól, hogy az iskolai vagy helyi hatóságok részéről előforduló alkotmányellenes túlkapások esetén ne kapnának jogvédelmet. A mit még írni akarok, azt már csak lapunk olvasóinak, elsősorban a szülőknek írom. Amikor — egy-két hét múlva arról lesz szó, hogy gyermekeiket beírassák-e az iskolai vallásoktatásra, ne hallgassanak semmi másra, csak a lelkiismeretükre. Higgyék el, hogy az állam nem akarja fenyegetni az úgynevezett vallásos embereket, és higgyék el, hogy az egyház nem gyűlöli az úgynevezett vallástalan embereket. ’ Az egyik tiszteletben tartja a saját alkotmányát, a másik engedelmeskedni akar a szeretet új parancsolatának. Csodálatos lehetőség ez a szülők számára. Ilyen Magyarországon még nem volt. Az iskolai vallástanítás kérdésében minden szülő szabadon hallgathat a saját lelkiismeretére! „ „ , . , . Dr. Kékén András Il i i in Ilii lilüllllllllllllilll I I MiMimil II I l;l l-lllllll!llllllllllllllllMlllllliBlilllilllHliaiMillMÍIIIIimillllilUHIIIIililllillBÍllHilllilim.l.M.I.I IH i TÖVÉIBEN G. A. Studdert Kennedy Fölfelé menet Valami nagyot tenni s rá Meghalni volna jó, Egyetlen nagyszerű tettért Lenni mennyben lakó! Csakhogy ez nem a Te utad, Mást akarsz. Istenem, Hogy tettről-tettre hágjunk fel Tehozzád s könnyeken, így kúszott keresztjére fel A jászol Gyermeke, Elválásának sűrű könny S veritek volt jele. Máriának karjaiból Kitépte két kezét, Hogy szégyen fáján tárja ki, Setét út volt, setét, Könny könnyre hullt, tett tettet ért — így hágott mennybe föl, S a könnye, tette, mindahány Ékszerként tündököl. Nekünk is fölfelé menet, Uram, kíséretül Türelmet adj, míg ormodon Minden beteljesül. Angolból fordította: Scholz László — Beszámoló a salzerbadi konferenciáról — Dél-Ausztriában, Bécstől mintegy nyolcvan kilométernyire, az osztrák Alpoknak egy romantikusan szép völgyében van Salzerbad, az osztrák evangélikus egyház nagyszerű üdülőtelepe. Ott volt az a konferencia, melyet az Evangélikus Világszövetségnek dr. Vajta Vilmos vezetése alatt álló teológiai osztálya rendezett május 20-tól május 24-ig a minneápolisi világgyűlés témájának megbeszélése végett. Hét nemzet fiai gyülekeztek ösz- sze: amerikaiak, dánok, németek, osztrákok, svédek, szlovákok és mi, magyarok. A megnyitó istentiszteleten May püspök a Krisztusban nyert igazi szabadságról, a záró istentiszteleten Ordass püspök a Krisztusban nyert igazi egységről beszólt. A záró istentisztelet után Chabada, May és Ordass püspökök szolgálatával úrvacsoraosztás volt. Hét nyelven, de egy hittel hangzott a delegátusok ajkáról az Apostoli Hitvallás és az Űrtől tanult imádság. Lapunk olvasói előtt a szabadító és egyesítő Krisztusról szóló minneápolisi téma ismeretes, hiszen sorozatos cikkekben írtunk róla. Erről a témáról Salzerbadban öt kitűnő előadást hallottunk Bratt- gard svéd, Keller-Hüschemenger német, Ahlström és Ditmanson amerikai professzoroktól, valamint Weissgerber lelkésztől, aki a Világ- szövetség teológiai osztályán dolgozik. Az előadásokat követő megbeszéléseken örvendetesen tapasztaltuk, hogy egyházaink különböző sorsa, helyzete, szervezete és szokásai ellenére is milyen komoly és mély egyetértés van közöttünk alapvető kérdésekben. A konferencia nagyszerű bizonysága volt annak, hogy a Krisztusban valóságos testvéri közösségük van azoknak, akiket Uruk kiszabadított a bűn hálójából. Nagyon tanulságosak voltak a beszámolók az egyes egyházak életéről és problémáiról. Jó volt hallani az amerikai egyház lendületes munkájáról, a német evangélikusok elmélyülő életéről, a svéd egyház lassan kibontakozó megújulásáról, az osztrák és dán egyházak csendes szolgálatáról, a szlovák egyház békés fejlődéséről, az Evangélikus Világszövetségnek valóban az egész világra kiterjedő diaikóniájá- ról, s jó volt megtapasztalni azt az érdeklődő testvéri szeretetet, ahogyan a delegátusok a mi magyar evangélikus egyházunk életéről szóló ismertetést hallgatták. Örömmel fogadta el a konferencia Chabada szlovák püspöknek azt a javaslatát, hogy legközelebb valamelyik kelet-európai evangélikus egyházban tartsunk ilyen testvéri találkozót. Jobban tudunk szolgálni és buzgóbban tudunk egymásért imádkozni, ha ismerjük egymást! Az elhelyezés, az ellátás, a kiszolgálás napról napra azt bizonyította, hogy osztrák testvéreink örömmel és szeretettel vállalták és végezték a vendéglátás feladatát. Az üdülőtelep főépületének homlokzatán olvastuk ezt a három mondatot: üdvözlet az érkezőnek, békesség az ittmaradóniaik, áldás a távozónak. Azzal a bizonyossággal jöttünk el Salzerbadból, hogy Isten nem hagyja áldás nélkül 7 nemzet evangélikusainak testvéri találkozóját. Dit- manson professzor mondta a konferencia utolsó előadásában: „Isten célhoz juttatja egy hitet valló gyermekeinek jó reménységben végzett szeretetszolgálatát.” K. A. „Ki lovon, ki gyalog, ki ka éppen mászva, meri a veszély itt van Ér a házba'...” Arany János egyik versének ezen sorait idézte egy' felszólaló május 23-án a Ráday utcai Református Teológia dísztermében tartott közös protestáns békegyűlésen. Talán ezekben a majd egy évszázaddal ezelőtt megírt szavakban foglalható össze az a tény, hogy az egyházak — és bennük az egyes keresztyén emberek — lelkiismerete nagyon komolyan megszólalt a világ békességének ügyében. Ez a lelkiismeret szólalt meg ez említett gyűlésen is, melyen Túróczy Zoltán evangélikus püspök és Farkas Elek református püspökhelyettes elnöklete mellett az evangéliumi egyházak vezetői vettek részt, mintegy ötvenen. Az elhangzott szakelőadás után a gyűlés résztvevői és rajtuk keresztül az egyház egész népe előtt világossá vált az a roppant veszedelem, mely a nukleáris fegyverek alkalmazása által az emberiséget fenyegeti, s amely az élet vagy halál, háború vagy béke kérdésének nagy feszültségében tartja az emberek millióit. A felszólalások lényegét az alábbiakban foglalhatjuk össze: A felszólalók nagy része erőteljesen sürgette, hogy mind az egyházak, mind az egyes keresztyén emberek tegyenek többet, beszéljenek határozottabban és imádkozzanak buzgóbban a békéért, amely — mint a világi élet Isten által teremtett jó rendjének egyik fő tartozéka — emberileg az egyház szolgálatának is feltétele. Rámutattak arra is, hogy a béke ügyének szolgálata nem lehet az egyház szolgálatához képest sem idegen, sem másodrendű, hiszen az egyházat erre a szolgálatra a szeretet nagy parancsolata kötelezi. Valóban „a veszély itt van már a házba’“, tehát az egyháznak s benne minden keresztyén embernek Jézus parancsolata szerint kell mondania, imádkoznia és elősegítenie: legyen békesség! Három felszólaló erőteljesen hangsúlyozta, hogy a békesség szolgálata az egyházi munka lényegéből folyik, hiszen akár a bűmbocsánat evangéliumát hirdeti, akár a szentségeket szolgáltatja ki, mindenkor az Istennel és emberekkel való igazi békességet szolgálja. Most, amikor közel van a veszedelem hazánkhoz és egyházunkhoz, az egyházi munkának ezt a jellegét erőteljesen kell kidomborítani. E szolgálat fontosságát az egyház nem most ismerte fel, hanem már az elmúlt éveknek egyházi életében is helyet kapott. Mindazt, ami ezen a téren Isten szerinti, jó és helyes volt. tovább kell folytatni, meg kell erősíteni. Az egyik felszólalásban hangot kapott gz a meggyőződés, hogy az egyháznak a béke ügyében van egy különleges szolgálata is. Az emberiség két nagy táborra szakadt, s e helyzetben fenyeget az atomfegyverek használata annak minden, borzalmas következményével együtt. A történelemnek ebben a korszakában az egyháznak az a nagy feladat jutott. hogy igehirdetése és tanítása által felébressze az emberek lelkiis- meretét és erkölcsi felelősségérzetét. A felszólalások után a gyűlés résztvevői az alábbi nyilatkozatot adták ki: A magyarországi evangéliumi egyházak püspökei, teológiai tanárai, esperesei, lelkészei és világi vezetői, — egyetértve az Egyházak Világtanácsának evanstoni felhívásával, a Német Evangéliumi Egyházak püspökeinek, teológiai dékánjainak és dr. Schweitzer Al- bertnek a nyilatkozatával, dr. Hans Lilje hannoveri püspök prédikációjával, Barth Károly véleményével és a Brit Egyházak Tanácsának felszólításával, — felelősséget érezve az egész emberiségért és benne a pásztori gondjainkra bízott egyháztagok millióinak életéért, — felemeljük szavunkat az atomfegyverekkel való kísérletezés és minden tömegpusztító fegyver alkalmazása ellen s egyben az egyházi szolgálat eszközeivel továbbra is támogatjuk a Béke Világtanácsnak az emberiség békéjének megóvása érdekében történő erőfeszítéseit. Kérő szóval fordulunk a nagyhatalmakhoz, melyek a világ sorsáért Isten előtt felelősek, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a világméretű pusztulás elkerülése érdekében. Tudatában vagyunk annak, hogy egy esetleges atomháború az egész emberiséget elpusztíthatná. Mélyen fájlaljuk, hogy a technikai fejlődést, amit meggyőződésünk szerint Isten az emberiség javára adott, lelkiismeretlen erők az emberiség kárára is fordíthatják s ennek következtében a világ a pusztulás szakadékába érkezhet. Látva az atomveszély egyre gyorsuló növekedését, szükségesnek tartjuk az ellene való védekezés minden erővel való fokozását. Reménykedünk abban, hogy Isten megáldja a világ egyházainak s velük együtt minden jóaka- ratú embernek a béke megóvása és a pusztulás elkerülése érdekében végzett lelkiismeretes fáradozásait, meghallgatja gyermekeinek buzgó imádságait és megmenti a katasztrófától teremtő kezének munkáját: az embert. Budapest, 1957. május 23. Ml A HIT! A misszionáriusoknak sokszor a legnagyobb nehézségekkel kell meg- küzdeniök, amikor Krisztus evangéliumát akarják egészen alacsony műveltségű népek közé vinni. Gyakran nem találnak megfelelő szót egy-egy alapvető fogalom kifejezésére. Nem találják, mert az illető nyelvnek nincsen szava rá. Bizonyos Dr. Morrison misszionárius az afrikai baluba törzs nyelvét tanulmányozta és tanulta szorgalmasan. .Írást próbált teremteni számukra és Üjtestámentom-fordítást akart előkészíteni. De meg kellett állapítania, hogy a balubáknak nincsen szavuk arra, arra, hogy hit, bizalom. Nem juthat hát sokra bibliafordításával, ha még ilyen alapvető fogalmakat sem lehet lefordítani. Élesen figyelt minden beszélgetést és gyakran próbálta a társalgást úgy irányítani, hogy valahogyan előbukkanjon a keresett szó. A balubák több tagja nagyobb útra indult. Morrison misszionárius is velük tartott. A csapatot maga a törzsfő vezette s kisfia is vele volt. Egy sebesvizű folyóhoz érték, amelyen csak néhány síkos fatörzsön lehetett átkelni. Dr. Morrison látta, amint a főnök fia rálépett az egyik törzsre és megcsúszott. Apja még idejében elkapta, azután maga is elindult, erősen tartva a gyereket s közben ezt mondta neki: „Teljes súlyoddal támaszkodj rám!” És Morrison misszionárius abban a pillanatban megtalálta a hit szó baluba megfelelőjét: Teljes-súlyod- dal-támaszkodj-rám. Ugy-e, hogy elgondolkodtató ez a kifejezés! (The Indian Christian.) átdolgozta S. T. TTfTTTTTTTYYYYYYYYYTYYYYYTYYYYYYTYYYYYYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYYYVYTY'fYYYYYYYYYYY7YYYYYYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYTTYYYYYYYYYY fYYYYYYYYYYYYYYYY.YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY> „Halld meg, Uram, hangomat, bivlak! Irgalmazz nekem ás hallgass meg engem!” (Zsolt 21J!
