Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-04-28 / 6. szám

A feltámadott Jézus parancsa: Ne légy kiteli en, ianem Lívő \ Tamás hitetlenségének oka a látás hiánya volt. Hallotta, hogy Jézus feltámadt, de nem volt haj­landó hinni addig', míg nem látta a feltámadott Urat. Nem nagyon menthető ez a magatartás. Testvéri szívnek nem lett volna szabad két­ségbe vonnia a tanítvónytársak szavahihetőségét, tanítványi szívnek pedig Krisztus ígéretének igazságát. Van valami szelíd szemrehányás Jézus szavában: „Hozd ide a te ujjaidat és nézd meg az én sebei­met, és hozd ide a te kezedet és bocsássad az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Az emberek általában véve tapintatosak. Ha pappal beszélnek, szí­vesen öltik magukra a vallásosság leplét, hogy meg ne bántsák a másik fél érzékenységét. Abban az időben, mikor nem végeztem papi szolgá­latot, s az elvilágiasodott gondolkodású embereknek nem kellett rám tekintettel lenniök, hallottam néhány őszinte vallomást a hitetlenség okairól. A végső ok ma sem más, mint Tamásnál volt: a közvetlen tapasztalat hiánya. De bizonyára érdekesek és tanulságosak a részle­tek is. A válaszok egy része így foglalható össze: annak, hogy én hitetlen vagyok, maga Isten az oka. Imádságaimat válasz nélkül hagyta, terveimet összekúszálta. szeretteimet idő előtt elvitte, igazságomat meg nem védelmezte, ellenségeimet el nem pusztította — hogyan higgyem tehát, hogy ő Úr s hogy Szeretet?! Hogyan higgyem egyáltalán azt, hogy ö van?! Persze, mi tudjuk, hogy ez az okoskodás alapjában véve elhibázott. A hit nem életbiztosítás. Krisztus sohasem ígért követőinek szenvedé­sektől mentes, sima és boldog földi életet. Mi azt is tudjuk, hogy Isten elrejtett Igazságának és szercteténc-k számunkra csak egyetlen bizonyí­téka van: a golgothai kereszt. A baj az, hogy a világias gondolkodású ember számára nemcsak Isten „elrejtett Isten”, hanem nagyon rejtettek és nagyon ritkák azok a hívők is, akik Isten közvetlen hatalmának és irgalmának megtapaszta­lása nélkül is boldogan és békességben tudnának élni. * A válaszok másik csoportja így summázható: annak, hogy én hitet- len vagyok, a papok az okai. Gondviselésről beszélnek és resz­ketnek a kenyérért, s egymáson is végigtipornak, ha kalácsra van kilátás. Hirdetik a békességet, de ahol már kettő van közülük egy oltárnál', ott sokszor úgy vádaskodnak és háborúskodnak, mintha sose hallottak volna a megbocsátó és szelíd Jézusról. Kínálják a keskeny utat s járják a széleset. Prédikálják az örökéletet s görcsösen ragasz­kodnak a földhöz. Hogy higgyek abban az Istenben, akinek ilyen szolgái vannak?! Nem akarom mentegetni a papokat, de néhány kérdést hadd tegyek lei mégis. Vajon nincs-e nagyobb híre egy papi botlásnak, mint száz papi erénynek? Vajon nem kellene-e — még a vádaskodás előtt — imádkozni az úgynevezett „rossz” papokért? És egyáltalán, vajon nem a nyugtalan lelkiismeret altatója-e csupán a papok elleni vádaskodás? Igazán nem akarom csökkenteni a papok felelősségét, de azért kérem a hitetleneket és egyháziatlanokat, próbálják megválaszolni magukban ezeket a kérdéseket. • Húsvét egyházzenei eseményei c/llf (dódul a lőíí t) új o ő/g ij h e u Budapest. Hűvösvölgy... Este 8 óra van és az estharang kedvesen hívogatja haza a munkából megérkező embereket. Autóbuszok és villa­mosok lépcsőiről vidáman és mosolyogva szállnak le az utasok, ennek a kedves és családias városnegyednek a lakói. A szívüket már át­Imádattal leboruló, a feltámadott, dicsőséges Urat bűnös emberi kézzel illetni vonakodó alázat és diadalmas, húsvét igazi titkát megértő, mérhe­tetlenül nagy ajándékát eifegadó öröm — ez a két vonás jellemzi Heinrich Schütz (1585—1672.) csodá­latosan szép művét. A hatalmas Já- nos-passióhoz képest ugyan egysze­rűbb, kevésbé mozgalmas, sőt kisebb zenei jártasságú hallgató számára nehezebben is érthető alkotás, de mondanivalójának súlya éppen nem kevesebb: íbiszen Húsvét Nagypén­tek koronája. Formagazdagsága nem nagy, de kifejezőereje annál inkább. Schütz kinyitja nagy, vaspántos Bib­liáját, lapoz benne, hogy felolvassa nekünk „Ur Jézusunk feltámadása történetét úgy, amint azt a négy evangélista magírta rég .. Ügy és nem másként. Mert Schütz muzsiká­ját — mint Badhét — az ige uralja és nem fordítva. Az igét, a „szent szöveget“ követi mindenütt alázato­san. A sírhoz menő asszonyok gond­járól, a kő elhengerítéséről, a meg- rettenten futó János sírba behajoló tekintetéről s a Húsvét megannyi más eseményéről nem csak a szöveg beszél, hanem a muzsika is. Az előadás április 20-án, Nagy­szombat este volt. Bevezető és záró­szavakat D. Ordass Lajos püspök mondott. Schütz művét megelőzően Zalánfy Aladár Scheidtnek — Schütz kortársának —- két korálelőjátékát orgonáiita tömör, nemes művészettel és egyszerűséggel.. Az oratóriumot a Lulheránia ének- és zenekara adta elő Vaszy Viktor vezényletével, aki­nek itt is hadd köszönjük meg, hogy művészetiéit annyi szeretettel és ál­dozatkészséggel hozta közénk a fel­támadott Krisztus dicsőségének szol­gálatára. A szólószámokat Keresz- tessy Hédy (szoprán), Mády-Szabó Katalin (mezzoszoprán), Fáik Júlia (alt), Incze Solange (alt), dr. Sikolya István (tenor), Pornói Rezső (tenor), Szeglet Ferenc (tenor) énekelték. Az előadás) külön érdekessége volt, hogy Schütz e műve most hangzott el először nyilvános előadásban Ma­gyarországon. S még valamit: Az előadás napján délután temettük Altorjai Rezsőt, a Lutheránia régi, kedves tagját. A veszteség szomorúságában drága húsvéti prédikáció volt Schütz ora­tóriuma. Bárcsak mindnyájunknak szívünkig érne egyszerű bizonyság­tevő szava: Jézus él! Viktória! öleli a hazaérkezés öröme és a szemükben már ott tükrözik az a bol­dogság, amivel az otthonunk vár és amelyik a legszebb, pihentető és elringató altatódal ezen a világon... A Hűvösvölgy hegyein és völgyein egymás után nyitják ki szemüket kicsi kertes házak, várakozó villák és a kifényesedő ahlakok mögött megterül az asztal vacsorára, vidám szóra és anyai csókra... Hiszen a kicsik már alszanak és az édesanyai csók most csókolja az álmaikra a tündérmeséket... Az otthoni lámpafény szelíden simogatja végig a vacsorázó családot, az alvó gyermekarcokat és szinte hallani a hálás esti imádságot: — Istenem, milyen jó dolog otthon lenni... milyen jó dolog az otthon ölelésében gyermeknek lenni... Száz gyermek otthona... Még tele van a szívem az esti ott­honok varázsával, amikor belépek az EVANGÉLIKUS SZERETETOTT­HON Báthory-utcai kapuján. Járom a földszintet, az emeleteket. Szobá­kat és termeket, ahol száz kis ágy­ban alszanak gyengeelméjűek, nyo­morékok, elhagyott, búzatáblán ta­lált árva gyermekek. Nekik nem ju­tott otthon és nem jutott anyai csók. . . Nem ismerik a munka jó ízét, az egészség határtalan tavaszi örömét, a mindennapi meglepeté­sek mámorát, a szép holnap remény­ségét, az életet bearanyozó álmokat, a szép holnap tündérmeséit... Ne­kik csak az út árnyékos oldala ma­radt ... Beteg, torz, nyomorék kis életük szűk világa mindössze egy lá­zas gyermekágy, néhány méteres vánszorgás, homályos és hamar le­hulló csillagok... Mégis milyen jó látni, hogy ne- Itik is van oithor.uk ... Hogy azok, akik Krisztust szeretik, őket is sze­retik. a kis senkiket, szánalmas, szeretnivaló kicsi testvérként. 1. Meleg szobájukba mégis világot va­rázsolt a Krisztustól tanult szere­tet... Van iskolájuk, játszanak és énekelnek, mosolyognak és nevet­nek ... Ök a leghálásabb emberek a világon: mindent megköszönnek a mosolyukkal... Vidáman és hálásan visszanevetnek kenyérre és kalácsra, lámpa fényre és az ágyuk mellett megálló emberre ... Szomjasak a szeretetre és minden meleg tekin­tetre százannyival felelnek, minden kinyújtott és simogató kézre boldo­gan és hálásan ráhajolnak ..; Kicsi emberroncsck, elhagyott ha­jótöröttek hadd simogasson meg ti- j leket ma az imádságom és ez a kis | írásom: ne féljetek, Isten nem ha- 1 gyott el titeket sem, a minket meg­váltó Krisztus szemében ti is benne vagytok .., Isten ölelésében... Ügy olvastam egy régi könyvben, hogy Isten nem hagyja virág nélkül a tavaszt és nem hagyja anyacsók nélkül a gyermeket... Árvák elné­mult altatódalát Ö maga dalolja to­vább és akiket nem ringat tovább a szeretet, azokat ö maga szereti to­vább ... Jártam ebben az Otthonban és magam láttam, hogy Isten nem hagyta magára ezeket a kis ember­roncsokat, fészekből kihullott ma­dárfiókákat, megárvult gyermekeket, szegény betegeket. Ö mindig talál olyanokat, akik odaállnak a kis ágyak mellé, hogy az ő nevében legyenek szolgáló szeretet, simogató kéz, betakaró anyacsók és aranyos altatódal, csendre csitító, átölelő otthon — az otthontalanoknak. Leá­nyok, asszonyok, papok és ti kedves házaspár csak prédikáljátok tovább a „kezek evangéliumát”! Tudjátok meg, hogy az a nehéz szolgálat, ami­ben ti jártok, hétköznapokon is ün­nepi istentisztelet. Legyetek áldot­tak, amikor hozzájuk lehajoltok és úgy hajoljatok le mindig, hogy Krisztus látja, nézi és megáldja azt a simogató segítséget, szerető mo­solyt, amit hősiesen odaadtok nekik, az Ö kicsinyeinek... az ö gyerme­keinek ... Nagy dolog ebben a vi­lágban nagynak lenni, de még na­gyobb dolog jónak lenni, Isten kezé­ben eszköznek, anyacsóknak, elrin­gató altatódalnak lenni — a Hűvös- völgyben, nyomorék árvák között, az élet árnyékos oldalán... Késő este van A harmadik érv így hangzik: hitetlenségem oka az, hogy nagy- korú lettem. Hit és vallás, Isten és Krisztus, templom és biblia, mind gyermekhez illő dolgok. Én már felvilágosult ember vagyok. Éle­tem csillaga a tudomány. Nem tudok olyanokban hinni, amit teleszkóp és mikroszkóp meg nem mutat. A magam fejével gondolkodom, nem szorulok rá az egyház támogatására. Kár nekem csodáról, másvilágról, Istenről beszélni. Ha igaz lenne az, hogy a nagykorú embernek nem kell szeretnie szüleit, — ha igaz lenne az, hogy az emberiség nagy gondolkodói és tudósai mind hitetlenek, — s ha az emberi tudomány választ tudna adni az élet és halál, sors és jellem végső kérdéseire, akkor a hitetlenség harmadik okát indokoltnak kellene tartanunk, így azonban arra kell kérnünk hitetlen embertestvéreinket, hogy az úgynevezett nagykorúság leple alatt keressék meg egyszer egy csendes órán magukban azt a remegő és sápadt kicsi gyermeket, akinek a tu­domány tételei sem bátorságot, sem biztonságot, sem boldogságot nem tudnak adni. * Csodálatos az a türelem és szeretet, ahogyan Jézus Tamással fog­lalkozik. Megmutatja neki a sebeit, szelíden és szomorúan feddi, s késő utódaira is gondolva mondja: „Boldogók, akik nem látnak és mégis hisznek.’’ Az egyház nem kiátkozással, nem sértődött visszahúzódással, nem is ragyogó hitvédelmi érvekkel felel a hitetlenség okaira. Türelmes sze­retettel hirdeti a megfeszített és feltámadó11 Krisztust.. Amig el nem jön a színről-színre látás órája, nem tud mást tenni, csak beszélni... be­szélni . .. beszélni Krisztusról. Legfeljebb még egyet. Rámutatni azokra a keresztyénekre, akik nem látnak, mégis hisznek, s boldogok hitükben. Dr. Kékén András amikor elbúcsúzom SZTEHLÖ GABOR lelkésztől, az Otthon „atyjától’’. Megyek én is hazafelé az éjszakában... Hegyen és völgyön egymás után alszanak ki kicsi kertes házakban az ablakok... Boldog otthonok­ban boldog álmokat álmodnak az emberek... Hadd üzenjem még meg néktek boldog otthonokban egészséges, erős, Istentől dédelgetett embe­rek, hogy amikor esténként öletekbe veszitek azt a szép csillogószemű kis gyermeket, vagy megigazítjátok rajta a takarót, hogy meg ne fázzon, hogy szépeket meséljen néki az álom és az élet, olyankor jusson esze­tekbe a szegény, beteg árva gyermekek hűvösvölgyi altatódala, hogy hálára csorduljon a szívetek és tudjatok még jobban hinni, még jobban imádkozni, még jobban szeretni... Friedrich Lajos \i európai egyházak dániai konferenciája Liselund 1957 május 27—31 Liselundban (Dániában) 1957 május 27—31-ig az Európai Egyházak együttműködésével foglalkozó konferencia lesz a po­litikailag egymástól elválasztott népek körében élő keresztyén- ség problémáiról. Főleg az európai protestáns kisebbségi egyhá­zak kérdéseit fogják megbeszélni. A konferencia előadásának témái: Az egy evangélium a kettészakadt Európában; Az Európai Egyházak különféleségei; Egymás iránti felelősségünk. A kon­ferencián képviselve lesz a magyarországi református és evan­gélikus egyház is. Az evangélikus egyház küldöttségét D. Or­dass Lajos püspök vezeti, tagjai D. dr. Vető Lajos ny. püspök és Kendeh György lelkész. A református egyház küldöttségét Győry Elemér püspök vezeti, tagjai dr. Pákozdy László teológiai tanár és Muraközy Gyula, a Református Konvent igazgatója. ?TT¥TTTTTT»TVTTTTTTVTT»TTTTTTVTVTVTTTrTYVTVYTTTTTVTT'Wí7VTTTfVVTTTVTTT7TTVVTYVVV TTY7T7VT7YYYYYYYYYYYY'YYYYYYYYYYYYYYYVYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY Mini iiiosl szüleien csecsemők, a tiszta, hamisítatlan lej után vágyakozzatok..a Pl ^ Egyházzenei áhitat a Budavárban Április hó 20-án, nagyszombaton, este 6 órakor egyházzenei áhítat volt a budavári templomban. A jól összeállított műsor nagy örömet je­lentett az egyházzene kedvelőinek. Ruzicska Márta két Bach-áriát éne­kelt. A János Passióból ismert B-dur szoprán ária szép előadása, harmo­nium és fuvola kísérettel ismét kö­zelebb hozta hozzánk Bach felülmúl­hatatlan muzsikáját. Trajtler Gábor orgonaszámai között kiemelkedett Frescobaldi: Canzone és a nagy technikai felkészültséget igénylő Kerll: Passacaglia. Prőhle Henrik szép fuvola-játékával gazdagította a szép műsort. Darabjai közül Bach: Adaggio-ját emeljük ki. A gyüleke­zet fiatal énekkara is igen szép tel­jesítményt nyújtott Csorba István karnagy vezényletével, Bach-korál- feldolgozásai mellett az énekkar előadta Stein: Mindeddig megsegí­tett az Űr című kompozícióját, amely különösen is megragadta a gyüleke­zetét. Szép volt Mozart: Jézus néz­zed (Ave verum corpus) előadása. A diadalmas húsvéti öröm hangja szó­lalt meg Lotti: Ür Jézus Krisztus feltámadt című művében. — Hálás köszönetét kell mondanunk mind­azoknak, akik ezen az estén a zene nyelvén tettek bizonyságot . megfe­szített és feltámadott Urunkról! 9» Seitz íÉiidás-ofÉifiií) a Deák téren

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents