Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-04-21 / 5. szám

FIATALOK UfiU AZ IFJÚSÁGNAK Húsvéti írnél a% ifóteágU&z . i KEDVES BARÁTAIM! AZ ÜRES SÍR a Szentírás tulajdonkép­peni csodája. A nagy, az igazi csoda, Krisztus életének és müvének csúcs­pontja. A Golgotán a bűn felelt aratott győzelem után a halál feletti diadal. Nem véletlen, hogy a húsvéti üzenetet — akár­csak Karácsonyt — a megszokások any- nyira elfedik. Húsvét evangéliuma — még a templomláíogatóknál is — sokszor valami általános, érzelgős vigasztalássá sekéiyesedik. Az ifjúság érdeklődése távol esik az üres. sírtól. A század rohanó embere, de különösen a halállal kapcsolatos kérdé­sek iránt az egyébként is kevésbé fogé­kony ifjúság nem ér rá a tegnappal és a holnappal foglalkozni és a mában is csak az éleiét közvetlenül érintő problémák iránt érdeklődik. De még az egyház ifjúsága is szíveseb­ben foglalkozik a megváltás, az e világ­ban való élet, a keresztyén gyülekezet stb. nagy kérdéseivel, az üres sír felé pedig bevallott, vagy be nem vallott két­kedéssel fordul. Nem újkeletű ez a kétkedés. A megfe­szített és feltámadott Krisztus, a kereszt és az üres sír botránkozás volt már a farizeusoknak, bolondság a felvilágosult sadduceusoknak és a pogány görögök­nek, a saját korlátlan hatalmának hitébe fulladó Rómának távoli és idegen volt. Próbakő azóta is minden keresztyén nemzedék számára. Nem . véletlen, hogy Pálnak már Korinthusba is tekintélyének teljes súlyával kellett írnia: „ha Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikál ásunk, de hiábavaló a ti hitetek is”. Húsvét nélkül nincs keresztyénség. AZ ÜRES SÍR figyelmeztető hívás, bi­zonyságtevő ígéret. Döntő válaszút elé állítja a mai fiatalságot is. „Jertek és lássátok meg. . .** — mondta az angyal a Krisztus sírjához menő asszonyoknak, Jertek, — hangzik ma is a hívás. Jertek, álljatok meg egy percre munkátok, gondjaitok, vágyaitok, érzelmeitek zűr-zavarában. Ne rohanja­tok el felelőtlenül az üres sír mellett. Figyeljétek az Isten cselekedetét. A tör­ténelembe belenyúló Isten cselekvése itt érj el a csúcsot. Lehet, hogy szokatlan számotokra ez a passzivitás. A mában különösen érthetetlen, hogy nem erőitek megfeszítésével kell dolgozni, hanem egy­szerűen megállni az üres sír előtt és az Isten felé fordulni. Az ember tehetet­lensége a bűn és a halál démoni erőivel szemben, elveszett, reménytelen volta a Nagy Hét eseménysorozatában teljesen nyilvánvalóvá válik, ugyanakkor Nagy­péntek és Húsvét mutatja egész gazdag­ságában az Isten mentő szeretetét és mindenek felett való hatalmát. Talán ez a teljes Istenreutaltság a gyökere a láza­san tevékenykedő, magabiztos mai em­ber idegenkedésének Húsvétiéi. De jus­son eszetekbe, hogy évek múlásával las­sul a rohanó lábak lendülete, felőrli erő­töket a mindennapos küzdelem, fel kell készülni a nagy számvetésre, Nem ijeszt­getni akar az üres sír. hanem Isten sze- retetének és hatalmának hirdetésével együtt figyelmeztet a felelősségre élete­AZ ÜRES SlR bizonyságot tesz az élet fejedelméről. Nincsen itt — mondja az angyal. Nincsen itt — hangzik azóta is a diadalmas üzenet. Az üres sír fel­támadott Ura életet ígér. A civilizáció sok mindennel megajándékozta az em­bert. A mai élet és a jövendő sokmin­dent Ígérnek, ami gazdagíthatja az em­beri életet. Szegényesnek hat az üres sír a technika csodái, az atomkorszak emberének távlatai, az új meg új gyógy­szerek mellett. De épp a nagyszerű gyógyszerek is jelzik a haladás mellett az emberi tudás véges voltát. Tökéle­tesebb gyógyszerek birtokában is új meg új betegségek mutatják az emberi cselekvőképesség korlátáit. A nagyszerű távlatok szinte még kisebbé zsugorítják az embert. Évezredes legendákból lát­ható az ember ősi vágya valamiféle „élet fája“ iránt. A beteljesedést a ci­vilizáció sem hozta közelebb. Az élet forrása, az igazi szőlőtő, az egyedüli „élet fája“ Jézus Krisztus, aki ennek bizonyságát adta feltámadásával. Ezért egyedül Ö ígérhet életet az Övéinek. Ezt hirdeti az üres sír. AZ ÜRES SlR válaszút elé állít. Akkor is, ha eddig közönnyel, vagy esetleg ellenkezéssel gondoltál Krisz­tusra és akkor is, ha keresztyénnek val lód magad. „Hagyjátok ezt az édesbús mesét“ — írta a feltámadásról egy egyéb versei alapján joggal keresztyénnek' tartható költő. Sokak hite megreked Golgotán. Vagy talán nem is hit ez, ha­nem a részvétnek és a csodálatnak sajá­tos keveréke az ártatlanul szenvedő em­ber iránt. Az üres sírnál kiderül. Itt kevés a részvét, a csodálat, a buzgóiság. a bölcselkedés, a lelkendezés, az üres sír hitet kíván. — Húsvétkor az egyház igehirdetésének hallatára mindenhonnan gyűlnek emberek az üres sírhoz. Hall­ják a bizonyságtételt. Innen kétfelé ágazik az út. Az egyik visszavisz a ma távlattalan küzdelmeibe, az akkor is zsákutcába torkoló rohanásba, ha ez a1 zsákutca értékekkel van kikövezve. A másik az élet egyedüli útja. Ez sem vezet ki a világból. Nincs hozzákötve az érvényesülés, a jólét, a biztonsági ígérete és nincs is kizárva. Az üres sírj. nem beszél ennek az útnak a részletei-* ről. csak azt hirdeti, hogy nem zrák-# utca. hanem a feltámadott Krisztus győ-# zelmén -alapuló örök élet útja, amely A örömöt és békességet jelent minden ^ élethelyzetben. , Az-élet útja, az örök élet nem a földi élete végén tartó ember számára a leg­izgalmasabb (anélkül, hogy bárki tudná, élete mely szakaszán tart). Az ifjúság számára a legdöntőbb, hogy olyan úton jár-e, melyen bátran és szabadon állít- hatja ifjú erejét hivatása feladatainak# elvégzésére, mert nem kell félnie a végsői céltalanság bénító hatalmától. Az üresa sírtól hittel távozó fiatal igazán tud^ dolgozni a tudomány, a művészet, a^ technika stb. fejlődésén, az egész ém-# beriség javára. ^ A ma ifjúsága azt várja az egyháztól,A hogy segítségére legyen forrongó nogy^ kérdéseiben. Hallassa szavát vajúdó ko-* runkban. Igen, Krisztus evangéliuma# hordozóinak oda kel! lépniük a ma fia-# tal.iai mellé, a gyárak, a földek, az is-i kolapadok egyaránt sok kérdéssel küsz-J ködő ifjúsága mellé. Segíteni kell hét-T köznapon és ünnepen, munkában és pi-# henésben, az érzelmi és értelmi élet# minden területén, megértve mindazt, ami^ az ifjúság számára sajátosan mai. ígyj tudja majd teljes, győzelmes erővel hír-* detni az egyház a vívódó fiataloknak azf örök evangéliumot. Mert tévedhetett# ugyan bármennyit az egyház és téved-A hét ma is, mégis általa hirdetteti az* Isten a tévedhetetlen örök üzenetet, 2000 év mindent felforgató viharában1'' egyedül megálló örömhírt. — Töröljétek? le homlokotokról a verejtékcseppeket,# pihenjétek ki fáradságotokat és indulja-# tok lij erővel életetek útján, megoldha­tatlannak látszó kérdések, beteljesülő és' be nem teljesülő vágyak tüzáben, mert nem céltalan az út, nem értelmetlen küzdelem, a feltámadott Jézus Krisztus ma is Elet és Üdvösség fiatalok és öre­gek számára egyaránt. Áldott húsvétot kíván Mindnyája­toknak: Frenkl Róbert. TUDOD­— hogy minden vasárnap húsvétot ünnepelünk? —hogy húsvét ünnepe mindig a tavaszi holdtölte után következő első vasárnap? — hogs- húsvét hajnala az első idők egyházában keresztelési alkalom, volt? r — hogy a húsvéti fehér oltárterítő! a Feltámadott ragyogó dicsőségére? emlékeztet? \ — hogy húsvét egybeesik a zsidó nép Egyiptomból való szabadulásá­nak emléknapjával, a Pásika- vagy kovásztalan kenyerek ünnepével? — hogy a görögkeleti (orthodox) keresztyének húsvét vasárnapján így köszöntik egymást: „Krisztus feltá­madt!“? — hogy a magyar húsvét szó a böjt idejére szóló hús evési tilalom végére utal? A LELKIPÁSZTOR SIÓI Böjt hetében együtt hallgattuk Jézus szenvedéstörténetét a gyüleke­zetben. Az emberi képzelet a Szent- 1 írás alapján megelevenítette a múl­tat és képekbe foglalta. Sok minden közel került hozzánk, de ez még min- 1 dig nem az a valóság, ami ott és akikor történt. Láttuk Jézust az emberek előtt. Láttuk Öt tanítványai között az utolsó vacsorán. Ott osztogatta, pa­zarolta kenyérré tört testét, borként elfolyó vérét és abban szeretetét. Láttuk Öt a Gecsemáné-ikertben imádkozva és elhagyatva, azután a támadó szolgák előtt, visszatartva hatalmát a hatalmat fitogtatok kö­pött. Láttuk Öt Pilátus előtt, ősz gatva az igazságot: az Igazság Én vagyok! Láttuk Öt a tömeg előtt a nagy udvaron, eltűrve minden gya­lázatot és elfogadva a harag gúnyo­lódását. Láttuk Öt két lator között, még azoknak is kínálva azt, amivel csak Ö bírt, a legszentebb életet. Nem vett el senkitől semmit, de mindenkinek adni akart: életét és él :.tet. íme, az Isten az emberek előtt! Láttuk az embereket Jézus előtt! Láttuk a tanítványokat az utolsó vacsorán. Még mindig nem tudták, hogy miről van szó. Tétováznak és csak ketten döntenek azon az éj­szakán: Judás és Péter... Ellene döntenek, de a többi sincs mellette. Láttuk a szolgákat a hatalmukkal kérkedve. Akitől kapták a hatalmat, az ellen fordították. Büszkék voltak arra, hogy ők ölni is tudnak. Lát­tuk Pilátust, a nagy hangú filozó­fust, kérdezve: ugyan micsoda az igazság? és nem sejtve, hogy így azt vallja: milyen kicsi az emberi elme, amely egyetlen titkot nem tud ma­gától . megfejteni. Láttuk a tömeget, amely megkapja a demokrácia nagy lehetőségét: büntethetné a bűnöst, Barabbást, de megmenti őt s meg­menthetné az ártatlant, de elveszti őt, mert csak magát akarja meg­menteni, hogy megmaradhasson a maga igazsága mellett, bűneiben. Láttuk az egyik latort, aki testileg éppen úgy szenvedett, mint Jézus, de nem törte meg sem saját szen­vedése, se a másoké. Íme, a bűnös ember Jézus előtt! Látjuk-e magunkat Jézus előtt! A régiek közül valók vagyunk mai formában. Persze műveltebbek, finomabbak, van látókörünk, - biblia­ismeretünk, más az egyházi életünk, már újtestamentumi, de mások lenni nem tudnánk mi sem. Hol Judások vagyunk, hol katonák, hoj Péterek, hol egy a névtelen tömeg között s mindezt hol nyíltan, hol titokban cselekesszük, de mindig ugyanazzal a szándékkal: magunkat akarjuk menteni, kardunk hatalmát, igazsá­gunkat, bölcsességünket, kis ezüs­tünket, csak hadd vesszen el a má­sik, akár ember az, akár Isten! Íme, ilyenek vagyunk Jézus előtt! Látjuk-e Jézust magunk előtt? Most is olyan, mint akkor volt. Nem látható szemmel, de szemmel látható az, amit cselekszik: pazarol szeretetet, igazságot, életet, szaba­dulást,^ azoknak a bűnösöknek és a mai bűnösöknek bocsánatot. Íme Jézus áll előttünk! Essünk térdre! Várady I.ajos Húsvéti harangok Hogy zúgnak szerteszét a nagy harangok, Bongásuk mély titkokkal van tele, Mily gyorsan szállnak szél szárnyán a hangok. Megtelik velük a lég tengere. Hangjuk belékiált az éjszakába, Minden harang, mint egy-egy érctorok! Bong. egyre bong bele a nagy homályba: Hát halljátok, hogy mit kiáltozok? Feltámadott! — Ezt bongom egyre, folyton. Hadd szálljon a hír a világba szét, Halljátok meg városban, hegyen s ormon Húsvétnak boldog üdvüzenetét! Szeretnék én is ilyen harang lenni. Hangomat vinné száguldva a szél, Szeretném én is harangozni messzi Hús vét üzenetét: hogy Jézus él! RÖCZEY ÖDÖN tun ......... 11 mi iiiiitiiii mi 11 iirmii mini in 11: n i rnnniiiiiiiiir. riiimiii m i * S~ hlyan a gyülekezeti terem, mini a zsibongó méhkas. Egyáltalán nem böjti a hangulat. Nem látni megilletődött arcot, nincs olyan „íze“ a dolognak, hogy itt most azért van­nak együtt, mert a sokat szenvedett megvert, keresztrefeszített és meg­halt Jézus Krisztusról akarnak hal lani. De nem is csoda, hiszen az asztalókat mosolygó arcú, csintalan szemű gyermekek ülik körül, akii már a szeretetvendégség megkezdé­se előtt is többet pislantanak ét gondolnak az asztalon eléjük tor­nyosuló süteményekre (amelynél hallatlan nagy a kísértése a mindi( éhes gyermekekre), mint arra, hogt itt most másért is együtt vannak, fjedig már a kezdőéneket is úgi választotta meg a tisztelendc bácsi, hogy az is meghatározta en­nek a szeretetvendégségnek égés; jellegét. „Jézus, szenvedésedről, mos­tan elmélkednem ...“ éneklik csen gő hangon, kipirult arccal, de köz­ben az egyik asztalsor végén ké kislány azon kuncog, hogy a mel­lettük illő kis Márti, aki még nerr, tud olvasni, úgy tátog, mintha éne­kelne. Jancsi pedig nagyot csíp öcs- csén, hogy ne harangozzon lábával A kis méregzsák azonnal visszaül Hát valahogy így kezdődött.. Böjti összejövetel, minden !komoly­ság és böjti hangulat nélkül. De íg\ természetes, hiszen azért gyermekek Tele vannak élettel, jókedvvel, ka­cagással, csintalansággal. Bizony a teáscsészék is veszélyben vanna olykor. Szorgos kezek el is rakják < teázás után. és kezdődik a vetítés. Af ilyen egyszerű és nagyszert dolog a technika! Egyszerű mert egy fehér abrosz kell csal hozzá, meg egy kis 250.— forintos ve­títőgép. Nagyszerű, mert visszavará­zsol bennünket a 2000 év előtti kor­ba, láthatjuk a nagyszakállú, díszes­ruhájú zsidó papókat, a vad, marco­na római katonákat, együtt járunk a sokasággal Pilátus udvarán és megismerjük Golgotha hegyét. Nincs \már a képzeletünkre bízva, hogyan ”is nézhetett ki a helytartó palotája, $ milyen ruhája és f egyverzete volt a drámai századosnak, stb. í ' § fps a sötétben mind csöndeseb- i bek lesznek a gyerekék. Elő- Sször a kicsik hallgatnak el, a na- (. gyobbak még rendetlenkednek; mu- ( tatva, hogy ők már különbet is lát- $ tak és nem lehet őket egy vetítés- * sei „befűzni“. Azonban pár perc KICSI BÁRÁNYKA TTicsi Bárányka nagyon boldog volt.'Szök- décselt a sziklák között s egyszer csak *— maga sem vette észre hogyan — egészen elvesztette szeme elől gazdáját. Nagyon meg­ijedt, amikor észrevette, hogy teljesen egye­dül vám. Azután meghallotta fiatal gazdája kiáltását: „Kicsi Bárányka! Kicsi Bárányka! Gyere vissza. Félek, hogy elveszítelek.’’ Kicsi Bárányka visszaszaladt hozzá, olyan gyorsan, ahogyan csak tudott és hozzásimult, mintha mondaná: „Úgy örülök, hogy újra lát­hatlak.” ÍVJásnap reggel, ahelyett, hogy a barna hegyekre mentek volna, a gazda leve­zette a nyájat az útra. Kicsi Bárányka boldog volt, hogy gazdájával kirándul és örvendezve szökdécselt közvetlen mögötte. Nagyon sok ember volt a piszkos, széles úto-n. Mind Jeru­zsálembe igyekeztek, egyesek szamárral, má­sok meg juhokkal, kecskékkel — sőt tevékkel mentek. Kicsi Bárányka éhes és fáradt lett. Azután egy forráshoz értek. A gazdáin meg­itatta, karjára vette és úgy vitte, Kicsi Bá­rányka odadörgölte gazdája állához az orrát, mintha mondaná: „Köszönöm szépen.” Kis idő múltán Kicsi Bárányka elaludt. Mikor felébredt, gazdája mellett találta magát egy fa alatt az út közelében. A gazdája és a nyáj déli pihenőjét tartotta. Kicsi Bárányka már nem volt álmos és elhatározta, hogy körül­nézeget, hol is van. A hegy tetejére szaladt és ott találkozott egy fűszálon ülő szöcskével. „Nem tudsz ám megfogni” kiáltotta a szöcske és egy másik fűszálra ugrott. ,,De megfoglak” mondta Kicsi Bárányka és a szöcske után szökdelt, de minden eset­ben, mikor már azt gondolta, hogy megfjgja, a szöcske elugrott. Egyszeresük a szöcske egy nagy ugrással eltűnt. Keresni kezdte. £enki sem vette észre a bárányok és ju­hok között. Kis idő után egy város ka­pujához ért. „Ez Jeruzsálem“ mondta egy öreg juh. Egy keskeny úton mentek fel a templomhoz, ahol egy pap megfogott minden juhot és bárányt, figyelmesen megnézte őket és betette egy ketrecbe. Kicsi Bárányka is odakerült. A zsibongó néptömeg és a sok ál­lat bőgése nagyon megrémítette Kicsi Bá­ránykát. „Én haza szeretnék menni” kiál­totta. „Miért is hagytam el gazdámat?'” „Mi is szeretnénk hazamenni!” — kiáltot­ták a többi bárányok. Három hosszú napig éltek a ketrecben. A következő nap néma csend volt. A templom körül nem volt semmi zaj. Nem voltak ott a papok, sem a nép, c:ak az állatok mekegése, bégetése, bőgése és a galambok turbékolása hallatszott. Délután egyszercsak olyan sötét lett, mint éjszaka, a szél fújt, mennydörgőit és a föld megremegett, Á bárányok mind összeszorultak, nem tudták mitévők legyenek. Még a templom is ingadozott, mig egyszerre a ketrec ajtaja is kinyílott. Mikor a vihar megszűnt, Kicsi Bárányka felkiáltott: „Néz­zétek! Az ajtó nyitva! Én megyek a gazdám­hoz”. Még be sem fejezte a beszédei, már kint is volt a ketrecből és szaladt le a temp­lom. lépcsőjén. IVTem tudta merre menjen. Addig-addig 1 * kóborolt, amíg egy kapuhoz ért és a kapun túl egy mezőt látott. Kifutott a me­zőre, de itt sem tudta az utat. Aznap éjjel egy birkakarám mögött aludt. Mindig meglapult valahol, mert félt, hogyha megfogják, vissza­viszik Jeruzsálembe. Oly messze érezte ma­gát gazdájától, mint még soha. Később aztán Kicsi Báránylca egy nyájörző pulikutyával találkozott. „Kérlek, meg tud­nád mondani nekem” — kérdezte — , ho­gyan juthatnék haza?” A pulikutya azt mondta: „Ha megmondod, hol van az otthonod, hazaviszlek.” „Nem tudom hol van.” } ,,Hqt-akkgy hogy vigyelek haza?” kérdezte a pulikutya es elszaladt. Kicsi Bárányíca nem, is kérdezett már sen­kit. Belátta, nincs olyan teremtmény, aki útbaigazíthatná, ha maga sqpi tudja, hogy hol is van az otthona. Ezen az estén tábortűz mellett melegedő katonákat látott. Kicsi Bárányka lefeküdt egy szikla mögé, hogy ne lássa meg senki, de a tűz mégis melegítse. Reggel, ahogy felébredt, sütött a nap. a katonák elmentek. Fáradt volt és nagyon szo­morú, mert félt, hogy soha nem fog rátalálni gazdájára. Ahogy feltápászkodott, az úton egy em­bert látott. Ez az ember különbözött a többitől, akiket valaha is látott. Körülötte ragyogott minden, mint a nay. Fehér volt a ruhája, az arca és haja is fényben ragyogott. Kicsi Bárányka nem látott még ilyen tekin­tetet senkinél, még gazdájánál sem, örven­dező bégetéssel szaladt elébe. „Elvesztem.!” — mondta Kicsi Bárányka. Az ember mosolygott és barátságosan fel­emelte. Karjait nagyon erősnek és biztonsá­gosnak érezte. „Kérlek segíts megtalálni a gazdámat” — kérlelte Kicsi Bárányka. Alig múlt el egy kis idő. Kicsi Bárányka már ott találta magát egy füves hegyoldalon és ott ült gazdája a sziklán. Akkor az ember megszólalt: „Visszahoztam elkóborolt bárány­kádat” — és odahelyezte Kicsi Báránykát gazdája karjába. Kicsi Bárányka láthatta, hogy gazdája épp úgy szerette ezt az embert, mint ő. „Köszönöm” — mondta gazdája. „Oh. köszönöm, nagyon megijedtem, hogy többé nem is láthatom, báránykámat. De te ki vagy? Mintha a Názáreti Jézus volnál. De őt tegnapelőtt megfeszítették!” „Jézus vagyok” — mondta az ember. „Te újra élsz?!” — mondta Kicsi Bárányka gazdája. „Igen" — próbálta mondani Kicsi Bárány­ka. ,,Ö felkelt, mint a nap. Nézd, hogy ra­gyog minden körülötte." De csak „bee-bee- bee” hallatszott. Ekkor Kicsi Bárányka gazdája letérdelt Jézus előtt. Kicsi Bárány Ica olyan izgatott volt, hogy nem tudott nyugton maradni. Ug­rándozott körülöttük és elszaladt a többi bá­rányhoz és juhhoz, hogy beszéljen nekik a ragyogó emberről, aki őt megtalálta és haza­hozta. Irta: Dorothy K. Bennett Angolból fordította: Roszik Mihályné ilsvermekek találkozása a szenvedi lázassal 1857-isen elteltével már a nagyobbak sem „használják“ ki a sötétet, hanem a kis Mártihoz hasonlóan néma csönd­ben figyelik a képeket. Van is mit figyelni. Látjuk Jézust tanítványai között az utolsó vacsorán, Júdást, amikor Jézus nyújtja neki a bemár­tott falatot, látják c tanácskozó, Jézus elfogatását tervező főpapókat, Júdás áruló csókját a Gecsemáné leértjében, Kajafás házában a mag- ostorozott Mestert, a gúnyolódó Pilá­tust és az előtte nyugodt fenséggel álló Jézust. Megdöbbent bennünket a zokogó Péter bűnbánata, amiért megtagadta Mesterét, fáj nekünk a felzaklatott tömeg Jézus iránti gyű­lölete és kiáltása: Feszítsd meg! A következő kép már a Golgotha he­gyén megfeszített Jézust, a szenvedő embert, az értünk meghalt Istenfiát mutatja. És egymást váltják a ké­pek: hol a kínoktól meggyötört szen­vedőt látjuk, hol a kereszt alatt álló édesanyát, amint könnybenúszó szemmel tekint a keresztfára, hol a megdöbbenéstől mozdulatlan Jánost, a „szeretett tanítványt“, aki nem akar hinni a szemének. És elérke­zünk az utolsó 'képhez: a feltámadott, dicsőségben sugárzó Krisztust látjuk. Ifigyullad a villany. A gyerekek -**- néma csöndben néznek maguk elé és egymásra. Nincs zsivaj, nem lármáznak, nem mondják, hogy ..jaj de szép volt“. Csöndben vannak, de némaságuk mindennél többet mond. Most igazán böjti a hangulat. Nem azért, mert így illik, vagy mert az egyház szomorúságra nevelné őket, hanem, mert közel jött hozzájuk Jé­zus története. Mégpedig úgy, hogy nemcsaJc egy szenvedő borzalmas kínjait és az emberek gonoszságát láttáik, hanem megláttak valamit abból, hogy Krisztus értük is szen­vedett és meghalt. / .ancsi kézenfogja öccsét, a na­gyobb lányok a kis Mártit és szépen rendben úgy mennek haza. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: D. Ordass Lajos. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dr. Kékén András szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5,— Ft, negyedévre 15,— Ft, félévre 30,— Ft, egész évre 60,— Ft. Csekkszámla: 20412—VIII. 10 000 példányban nyomatott. ZRÍNYI NYOMDA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents