Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-12-15 / 39. szám

ÍJ TEG YEN GET ÉS

Advent az eljövendő Űr előtti útegyengetés ideje. Gyakorlatilag ez úgy valósul meg, hogy magunk és egyházunk életéből kiküszöbölünk mindent, ami alkalmatlanná tesz bennünket az Űr fogadására, jóváteszünk mindent, amit lehet és elrendezünk mindent, ami rendezetlen.

Ez a mostani ádvent is ebben a szellemben indul. Az elmúlt évben sok minden olyan történt egyházunk életében, ami nem méltó az Urát visz- szaváró egyházhicz. Sok inLrika, igazságtalanság, súlyos bántalmak, hazug magatartás, testvérimre. Ha Urunk visszajőve így talált volna bennünket, vajmi kevés mentséget tudtunk volna találni. Lehet hivatkozni sok mindeme: régi sérelmekre, sokáig meg nem oldott, elfekélyesedett kérdésekre, arra, hogy egy évvel ezelőtt nem tudtuk, honnan fúj a szél, kik szítják az indulatokat, milyen szándékú a kritika. Végeredményben azt kell mondanunk: megkísértettünk és elbuktunk. Mégpedig akkor, amikor tele voltunk reménységgel, hogy a régi hibák felszámoltatnák, a régi sebek begyógyíttatnak és nagyobb lesz a testvéri összefogás és együttmunkálko- dás egyházunkban, mint valaha is volt. A reménységek összeomlottak és ennek magunk vagyunk okai. Bár voltak, akik felemelték szavukat és prófétáltak, de a fülek süketek voltak a testvéri figyelmeztetés meghal- lására. A közösen megtalált és elfogadott út helyett, más útra lépett egyházunk. Ez az út aligha vezethetett máshová, mint zsákutcába.

Isten azonban lehetőséget adott számunkra, hogy ebben az ádventi időszakban ádventi lélekkel rendezzünk dolgainkat. Felül kell hát vizsgálnunk mindent és ami idegen hatásra, szeretetlenségből, igazságtalanul történt azt jóvátenni, ahol rendbontás történt, ott rendet teremteni, ahol sebet ütöttünk gyógyítani. Isten szorongat bennünket erre, mert nyilvánvalóvá lett, hogy majdnem lehetetlenné váit számunkra egyházunk szolgálata ezen az úton szocializmust építő hazánkban.

Ennek a szellemnek jegyében indultak meg a tárgyalások az Egyházügyi Hivatal és az egyházi bizottság között az elmúlt hetekben. Minden jó feltétel megvolt arra, hogy az idei karácsony az egymásra talált testvérek szeretet és békeünnepe legyen. Annál szomorúbb az, hogy a tárgyalások az egyházi bizottság néhány tagjának meg nem értése miatt megszakadtak. Miért akadályozzák, hogy egyházunk kedvességet találjon Isten és népünk előtt? Még fájdalmasabb az a kérdés: miért torpantak meg egyszerre, amikor magúik is belátták és megfogalmazták elvileg a szükséges intézkedések fontosságát? Valaki talán kétségbevonta előttük, hogy ez egyházi magatartás lenne, és ezzel elvesztenék egyházunk népének bizalmát? Vagy úgy érzik a testvéri szeretet, közös szolgálatunk fontossága nem elegendő érv, arra, amit tesznek? Kár lenne testvéri közösségünket és a szocializmus világában nyert szolgálati lehetőségünket bármiért is feladni.

De megakadályozhat-e bennünket bárki is abban, hogy ádventi felismerésünk értelmében rendezzük dolgainkat? Meg kell ezt tennünk akkor is, ha az a veszély fenyeget, hogy néhányan maguk miatt ebből kimaradnak.

Csak örömmel és megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy egyházunk vezetését újra gyakorolja törvényesen megválasztott felügyelője. Jóleső tudat az, hogy nem csinál személyi sérelmi ügyet abból, ami az elmúlt évben történt, hanem a tőle ismert egyházszeretettel, áldozatkészséggel és alázattal szívében, harag nélkül szolgálja tovább egyházunkat.

Minden reménységünk megvan arra, hogy nemsokára mellette látjuk elnöktársát D. Dr. Vető Lajost is. Az Elnöki Tanács változatlanul őt tekinti a magyarországi evangélikus egyház püspök-elnökének. Vető Lajos elfoglalja helyét, melyet több társához hasonlóan fegyveres fenyegetés közben kénytelen volt elhagyni. Tudjuk nem könnyű elfelejteni azt, ami történt: az egyháztól teljesen idegen gondolatoktól felszított konferencia lemondást követelő hangulatát, a fegyveres fenyegetést, a csalódást olyan emberek magatartásában, akik pásztori és atyai szeretetének és bizalmának élvezői voltak, az elhagyatottságot, melyet csak néhány hű barát, keze alatt felnőtt fiatal és titokban besurranó vidéki lelkészek hűsége enyhített. De, aki a békének oly lelkes munkása volt egyházban és világban, bizonyára nem ezekből az emlékekből kíván élni, hanem abból az erőből, mellyel olyan határozottan mutatott utat az elmúlt években egyházunknak és az egész világ keresztyénségének.

7 lelkész konferencia minden hangulatkeltés, agitáció ellenére bizalmat szavazott az elmúlt ősszel Grünvalszky Károly főtitkárnak. Csak az utolsó, már az ellenforradalom előszelétől megkavart nyilvánított bizalmatlanságot. Grünvalszky Károly, akkor, a tőle ismert egyenességgel és határozottsággal benyújtotta lemondását az egyetemes felügyelőhöz. Ma már világos, hogy ez a kisebbségi bizalmatlanság sem .áll fenn, mert ez csak néhány megtévesztett ember nyilatkozata volt, akik akkor még nem ismerték fel a háttérben dolgozó erőket, de néhány nap múlva világosan megláthatták. Csak helyeselni tudjuk, hogy az egyetemes felügyelő mérlegelve a körülményeket és kivizsgálva a tényeket, nem fogadta el a lemondást. Grünvalszky Károly az egyház bizalmát bírva tovább folytathatja azt a komoly körültekintést és erőfeszítést igénylő munkát, melyet egyházi életünk anyagi helyzetének rendezése és stabilizálása jelent. Szórvány és kisfizetésű lelkészeink örömmel veszik tudomásul, hogy ügyük nem került a süllyesztőbe. Egyházunk egésze is megnyugvással veszi tudomásul, hogy egyházunk anyagi élete nem bizonytalan és szeszélyes külföldi segélyekre, hanem a közalap bázisára épül.

Mindez az ádventi lélek jele. Persze nem állhatunk meg félúton. Teljes önvizsgálatot kell tartanunk, minden bűnt fel kell számolnunk, minden sebet be kell kötöznünk és a testvéri együttmunkálkodás legszélesebb bázisát kell megteremtenünk. Együttes erővel és tusakodással kell visszatalálnunk arra az útra, amelyen 10 évvel ezelőtt1 elindultunk szocializmust építő népünk között az egyezmény becsületes szellemében. Ebből pedig nem szabad kimaradni senkinek sem. Mi hisszük, hogy azok a testvérek, akik hajlandóságot mutattak és megértést kezdetben és aztán valami ismeretlen oknál fogva aggodalmaskodni kezdtek, az elzárkózás és bizalmatlanság helyett, megfogják a feléjük kinyújtott testvéri békejobbot. Minden elzárkózás, bizalmatlanság erőt von el a közösen végzendő szolgálatból és visszavonásra, testvérhax-cra idegen befolyásra ad helyet.

Milyen időszerű az apostol szava: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok, de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel egyetemben a kimeneke- dést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”

L Kor. 10,13.

Egyházunk feladatának érzi a béke ügyének támogatását

Az elmúlt két héten a béke szolgálatának kérdései mozgatták meg az ország evangélikus lelkészeit. Dr. Kékén Andrásnak, az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága ügyvezető lelkészének felhívására az ország öt különböző pontján körzeti konferenciákat tartottak s foglalkoztak a- jelen feszült nemzetközi helyzettel, előadásokat tartottak és megbeszéléseket folytattak arról a kérdésről, hogy az evangélikus egyház miképpen veheti ki részét a béke szolgálatában. Állásfoglalásukról mindenütt nyilatkozatokat sző tegeztek meg.

Az előadásokat, hozzászólásokat és nyilatkozatokat sorban felküldötték a Béketanács Egyházi Bizottságához, hogy segítsék vele azt az or- országos teológiai konferenciát, amely Budapesten e h: 10-én ülésezett, ugyanezeket a kérdéseket tárgyalva.

Ezek az előadások örvendetes egyöntetűséget tanúsítanak. Több helyen igen átfogó teológiai megfontolások alapozták meg a beszélgetést, másutt igyekeztek minél gyakoribb kérdésekben foglalni állást. A döntő kérdésekben igen nagy egységet mutattak az előadások és tárgyalások.

Mindenütt egyetértettek abban, hogy a nemzetközi feszültség és háborús készülődés nem távoli ügy és nem csak a nagyhatalmak ügye, hanem mindannyiunk létét súlyosan és közvetlenül, existenciálisan érintő és veszélyeztető ügy;

Egyetértettek abban, hogy egyházunk feladatának érzi Isten színe előtt, hogy a béke ügyét támogassa, hogy békeszolgálatot végezzen. Szolgálatát mindenekelőtt azzal teljesíti, hogy rendszeresen imádkozik a békéért és végzi igehirdető munkásságát, mert az egyház igazi szolgálata az igehirdetés s ennek hűséges végzése éppen nem ad lehetőséget arra, hogy ezen kérdés elől kitérjünk. Az egyház számára a hallgatás is, meg a hamis prófécia is veszedelem — állapította meg Szabó Gyula debreceni lelkész. A hallgatás ugyanis azt jelenti, hogy az egyház bizonytalan a dolgában és feladatát nem látja világosan. Az imádság pedig hatalmas fegyver s azért tudunk igazán cselekedni, amiért igazán tudunk imádkozni — mondta Bodrog Miklós Diósgyőr- Vasgyárban. Ezért igehirdetése és imádkozó élete gyümölcseképpen a Jézus Krisztustól kapott és reábízott missziói, evangéliumihirdetői szolgálattal összefüggésben adott esetben tájékoztat, helyes közvélemény kialakítására törekszik és felemeli szavát. Szolgálatunk forrása az ige, de talaja azoknak az embereknek az élete, körülményei, akiknek prédikál az egyház s a kor, amelyben szolgál.

Egyetértenek abban, hogy a béke szolgálata közvetett feladatokat is ad, mint általában a munkára, becsületre, hűségre biztatás erkölcsi eszköze, de közvetlenül feladatot is jelent. Ezért emeltek szót konkrét kérdésekben is a legtöbb helyen, egyetértve a Béke Világtaniács stockholmi értekezletének pontjaival s a moszkvai békekiáltvánnyal amelyeket minden körzeti gyűlésen tüzetesen ismertettek és megtárgyaltak. Ügy látták, hogy az erőpolitika csak fokozza a feszültséget s a megoldást csak az segíti elő, ha tárgyalásokat kezdenek a fegyverkezés, a tömegpusztító fegyverekkel való kísérletezés, a népek önrendelkezési jogainak csorbítása s a gyarmati népek elnyomása ellen.

Több gyűlésen mély benyomást keltőén tárgyalták Schweitzer Albert- nek, korunk egyik legnagyobb misz- sziónáriusának tárgyilagos, keresztyén humanizmustól fűtött intő szavát, mellyel azokra a máris mutatkozó káros jelenségekre figyelmeztetett, melyek az atom és hidrogén-bombákkal folytatott kísérletezések nyomában támadtak radioaktívvá vált anyagok terjedése következtében. Ügy látják, hogy Schweitzer Albert szavában a keresztyén lelki- ismeret szólalt meg,

Erőteljesen kicsendül a tárgyalások anyagából annak felelőssége is, hogy egyek vagyunk népünkkel a békeharcban, a szocializmus építésében elért eredmények ' védelmében és továbbépítésében. Már abban a tényben is, hogy egyházunk az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Bizottsága keretében kívánja végezni békeszolgálatát, a maga sajátos eszközeivel és módján, azt juttattuk kifejezésre, hogy olyan békéért küzdünk, amely a mi hazánk számára is békét jelent.

Különös érdekességet adott a Budapesten megtartott körzeti konferenciának az, hogy megjelentek kínai vendégeink közül is ketten s előadást tartottak a kínai keresz- tyénség helyzetéről. Ghen Chien- hsun evangélikus lelkész arról szólott, hogy a kínai keresztyén egyházak döntő nagy korszakot élnek át. A kínai keresztyének nem csak az egyházukban élnek, de ugyanakkor szeretik is mai hazájukat. Abban a helyzetben, melyben ma a kínai ke- resztyénség él, Isten különös szere- tetének jelét ismerték fel, A felszabadulás előtt Kínában a keresztyén- ségnek döntő jellemvonásai közé tartozott, hogy a gyarmatosítással s az imperializmussal karöltve jött. Magát az evangéliumot, de különö- nösen a misszionáriusok által vezetett iskolákat erősen felhasználták az imperializmus eszközeiül. Sokan a keresztyének közül szembeszálltak ezzel. Ezek voltak azok, akik tisztán «tisztelték Istent és tisztán hirdették az evangéliumot. A felszabadulással alapvető változás köszöntött a kínai egyházakra. Ez nem azt

jelenti, mintha megváltoztatták volna hitvallásukat: A kínai keresz- tyénség ma is Jézus Krisztusra épít. De azt jelenti, hogy a kínai egyház a kínaiaké. A nyugati missziótól való elszakadás súlyos anyagi nehézséget jelentett a kínai kérész- tyénségnek, de vállalták s ma anya* gilag is kiegyensúlyozottan élnek; A kínai evangélikus egyház tizenhat szinódusban, nyolc különböző tartományban él s 60 000 hívőt számlál, Huang Pei-yung mefhodista lelkész a kínai keresztyénség arculatváltozásának belső, teológiai okairól beszélt s három pontban tárta azt fel.

1. A kínai keresztyénség eddig gazdagnak tudta magát, de szegény volt, ma szegénynek tudja magát, de gazdag. Épp úgy, mint a Jelenések könyvének laodiceai gyülekezete. A felszabadulás előtt épületekben, segélyakciókban, amerikai dollárokban gazdagok voltak. Ezt örömmel tudták is magukról, csak azt nem vették észre, hogy bizodalmuk tárgya az amerikai dollár és nem Jézus Krisztus határozhatja meg az egyházat, Az amerikai dollár demoralizálta a kínai egyházat. Ma úgy érzik, csak Jézus

. Krisztusra van szükségük, s benne gazdagok,

2. Az egyház feladata mindig az igehirdetés, Kínában pedig a missziót politikai célokra is felhasználták. Francke német misszionárius írta a század elején: 5,Az egyik legnagyobb és legostobább hiba a nyugati diplomaták részéről az volt, hogy minden ellenkezés ellenére Kínában a missziót felhasználták politikai célokra. Ez Kínában a ke- resztyénségen begyógyíthatatlan sebet ejt.” Franckénak igaza volt. A misszió a kínai keresztyén embert elválasztotta a népétől. Ma az egyház belekerült a népbe. Mi az evangéliumot akarjuk hirdetni Kínában s ami ebben akadályoz, azt kerüljük — mondotta.

3. Kína nehány év alatt új társadalommá, szocialista társadalommá lett. Mit szólhat ehhez a kereszténység? Közülünk is néhányan eleinte azt mondták, hogy ehhez nincs köze a hitünknek. Ma tudjuk, hogy köze van ehhez Krisztus- hitünknek. Mi hisszük, hogy mindenek Ura Jézus Krisztus. Minden hatalom az ö lábai alá vettetett. Nem hisszük, hogy a nálunk történt változás kívül volna a Krisztus királyságán. Mindazért a sok változásért, ami Kínában történt, hálásak vagyunk Istennek.

A kínai vendégek előadása mély benyomást tett a Budapesten tartott körzeti konferencia résztvevőire. Ennek eredménye volt az, hogy közös nyilatkozatukban leszögezték azon véleményüket, hogy szükségesnek tartják a kínai nép egészének a bevonását a világpolitikai kérdésekre döntő tárgyalásokba, mert a világbéke munkálásához ez múlhatatlanul hozzátartozik.

Ugyanez a budapesti gyűlés hangoztatta azt, — ami a többi körzeti gyűlés halaphangjára is jellemző volt —, hogy ezekben a kérdésekben szeme előtt kívánja tartani ezt az igét: „Ne vessétek el azért bizodalmátokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedhessetek és elnyerjétek az ígéretet. (Zsid. 10:35—36.)

Vető püspök ismét átveszi hivatalát

Az Elnöki Tanács nem járult hozzá D. Dr. Vető Lajos püspöknek 1956. októberében, az ellenforradalom napjaiban történt lemondásához. Az Elnöki Tanács az Északi Egyházkerület törvényes püspökének Vető Lajost tekinti. D. Dr. Vető Lajos jelenleg a németországi evangélikus Egyház meghívására Halléban, tartózkodik és az ottani egyetem teológiai karán tart előadásokat. Előreláthatólag december 13-án érkezik haza, és veszi át hivatalát: az Északi kerület vezetését. Szeretettel köszöntjük őt abból az alkalomból, hogy újból elfoglalja egyházi tisztségét, melyre annak idején a gyülekezetek bizalma választotta meg és Isten áldását kívánva reménykedve nézünk munkája éléi ,