Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1957-04-14 / 4. szám

Jzhne, az Jsfeii O^cuauwa../ Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király a dresdeni palota zenetermében köréje gyűlt ragyogó társaságot zenével akarta szórakoz­tatni. Híres muzsikust hívott meg, hogy bemutassa nekik művészetét. A ragyogó terem ragyogó hallga­tósága odagyülekezik a hangszer köré. Előtte egyszerű, igénytelen ember ül, szegényes kabátban, amely a fejedelmi pompától ugyancsak elüt. De a férfi tartása nem meghu­nyászkodó, homloka nemes öntudat­ról beszél, s ez a nemesség felül­haladja a fejedelmi nemességet. Ágost szorosan a billentyűk mellett üt; elgondolkozva nézegeti vendé­gét. Aztán jelt ad a hangverseny megkezdésére. Mindenki figyel. — Vajon mit fog­nak hallani? Bizonyára vidám zenét, talán táncmuzsikát. Mást senki sem vár. De a furcsa embert egészen más tölti be. Hirtelen végtelen részvét ragadja meg mindazok iránt, akik körülötte ülnek. Különösen a mel­lette ülő iránt, akinek az arca vi­lágosan beszél a sok élvezetről; ar­ról, hogy megszokta a parancsolást, de önmagának nem tud parancsolni. Erről szeretne nekik beszélni a zene nyelvén, akár tetszik majd, akár nem. Lassan, ünnepélyesen hangzik fel a dallam: „A Bárány elhordozza mind terhét a nagy világnak...“ Hangtalanul, szinte megigézve hallgat mindenki. Maga a fejedelem úgy ül ott, mint akit mennydörgés rázott meg és egyetlen mozdulattal sem tud a szokatlan zene feletti elégedetlenségének kifejezést adni. — Mind telibben, szívhez hatóbban öm’enek széjjel a zene akkordjai: „Súlyos keresztem hordja Ö...“ — Ilyesmit aztán igazán nem várt sen­ki. Egyszerre eltűnik a fejedelmi pompa, mint valami hiú, nyomorult látszat. A mozdulatlanul figyelő fe­jedelem olyan gyengének érzi magát, olyan szegénynek, olyan kicsinek! Megérzi Annak szent jelenlétét, Aki előtt a lelke csak porba hullhat, de Aki őt is részesíteni akarja az üd­vösségben, a váltságban. — A korái az örömmel hozott áldozat ujjongá- sával végződik: „Eltűr tövist, ostort, halált. S szól: nem fáj szenvedésem.“ Halálos csend! Vége a koncertnek. A magános ember tekintete még mindig gondolkozva, hallgatagon pihen a billentyűkön, mintha lelke messze szállna: fel a Golgotha hal­mára, ahol a Bárány hordta a világ bűnét... És most felocsúdik a fejedelem is merevségéből. A muzsikushoz lép. mindkét kezét megragadja és mély megindultsággal mondja: — Kérem, honnan ismer engem ennyire? És honnan veszi ezt a ze­nét? A másik ijedtség nélkül, szabadon néz a szemébe és feleli: — Én magamtól semmire sem va­gyok képes, Felség. A zenémmel együtt mindenestül az égi király tu­lajdona vagyok. Ö vezeti a kezemet. Nem is tudnék mást játszani, mint amit Ö akar. A fejedelem most lehúzza gyűrű­jét. — Viselje a gyűrűmet emlékül ezért az óráért, Bach János Sebes­tyén, és jeléül annak, hogy egész életemben hálás barátja maradok. Többet kaptam Öntől ma este, mint sejtené. Éneke által úgy szólt hoz­zám, mint még soha senki. — Kö­szönöm! Bach alázatosan meghajolt a feje­delem előtt és így szólt: — Bárcsak felejthetetlen maradna Felségednél ez az ének! Más köszö­netre nincs is szükségem. Rejtő Mária „E§ lesztek nékem tanúim...” Gyülekezeti hírek i *=* Április 3-án du. 6 óraikor egy­házmegyei közgyűlés keretében ik­tatta be a budahegyvidéki gyüleke­zet templomában Turóczy Zoltán püspök Danhauser Lászlót, a Budai Egyházmegye esperesét és Zimmer« mann Aladár egyházmegyei felügye­lőt. Az új elnökséget számosán kö­szöntötték. A finn evangélikus egy­ház üdvözletét Viljanen Paavo es* peres tolmácsolta. — A fóti Mandák Otthon első ta­vaszi csendes vasárnapját április Iá­én tartja. Szolgálnak Kerekes Ti­tusz és Győri János nagytarcsai lel­kész. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk, aki ezzel az elcsendese- déssel akar előkészülni a nagyhétre. — A kiskőrösi gyülekezet újonnan megválasztott tisztikarát: Körösi Sándor felügyelőt, Ambrus Sán­dor másodfelügyelőt. Szabadszál­lási György gondnokot, valamint az új presbitériumot és (képviselőtestü­letet január 20-án iktatta be hivata­lába D. Or das s Lajos püspök. Ugyanaznap gyülékezeti est kereté­ben igét hirdetett Bach át István kiskunhalasi lelkész, előadást tartott D. Ordass Lajos püspök, közremű­ködött a gyülekezet ének- és zene­kara. — A Bács—Kiskun egyházmegye március 16-án rendkívüli gyűlést tartott Soltvadkerten, melyen részt- vett D. Ordass Lajos püspök. A köz­gyűlésen iktatták be az újonnan megválasztott esperest és az egyház- megyei felügyelőt: Sikter Andrást és dr. Rajnay Károlyt. — A Nógrádi egyházmegye lelké­sz! munkaközössége március 27-én ülést tartott Balassagyarmaton. Az ülésen igehirdetéssel és előadással szolgált: Szilárd Gyula, Váczi János, Rónay Zoltán (aki Szabó József ny. püspök előadását olvasta fel) és Gar- tai István esperes. — A felsőpetényi gyülekezetben március 22—25-ig evangélizációt tar­Szenteld meg az ünnepnapot! Tékozlás? Virágvasárnapra: Zsid 12,1—6 és Jn 12,1—8. TVyTinden esetre több ezer forintnyi értékről van szó, pedig Judás a ki- -t’i öntött egy font igazi drága nárdusból való kenetet a legszerényebb ára szerint értékelte. Előkelő emberek kedveskedtek ilyesmivel kitüntetett vendégeiknek, de akkor is csak cseppenként használták. Kijárt ez a tisz­telet a halottaknak is, de ennek is meg volt a mértéke. Az a mód, aho­gyan Mária bánik a kenettel, messze túl megy mindennemű szokásos tisz­teletadáson. Csak ezt lehet mondani rá: Micsoda tékozlás! J ézus mégsem utasítja vissza, hanem elfogadja és jóváhagyja ezt a tékozlást. Jézus elfogadja ebben a tékozlásban a Hozzá ragaszkodó szeretet jelét. Mert Mária ennek akart valamiképpen kifejezést adni. Annyira kimond­hatatlanul sokat kapott Jézustól és annyira érezte ennek a kötelezését, hogy mélységes háláját és ragaszkodását csak ilyen emberi számítást és mértéket meghaladó módon tudta kellően kifejezni. Viszont, amikor Jézus ezt elfogadja, ezzel bizonyságot tesz arról, hogy megilleti Öt ez a szere­tet és áldozat. Neki, aki életét adta értünk, mi is tartozunk mindenünk­kel, és nincs az az érték, amellyel megfizethetnénk aranynál és ezüstnél becsesebb véréért. Mária cselekedete örök jelképe marad az egyház Jézus­hoz ragaszkodó szeretetének és soha le nem róható tartozásának \Tan azonban ennek a történetnek egy másik vonatkozása is. Jézus az * ilyen személyének szóló áldozatot nem szokta elfogadni. Megelé­gedett a jászollal és vállalta az otthontalanságot. Uralkodás helyett szol­gált és korona helyett töviskoszorút viselt. De most az egyszer kivétele­sen elfogadja a fejedelmi megtisztelést, a drága kenet tákozlását. Mert szavával nem a szegénység megszüntethetetlenségét igazolja. Hanem egy­felől bizonyságot tesz arról, hogy övéitől mindenkor elvárja a szegényeik­ről való gondoskodást, ahogyan azt Ö is gyakoroltatta tanítványaival a közös erszényből. Másfelől kiemeli, hogy ebben az esetben helyesen cse­lekedett Mária. Most, amikor halálba készül, így kellett ennek történnie, hogy a halálba menő Krisztuson éppen halálbamenetelekor lássék meg fejedelmekét meghaladó méltósága. Lehet, hogy ezzel az összefüggéssel Mária sem volt tisztában. Mégis Jézus bethániai megkenetése világosan jelzi, hogy Ö a szenvedésben és a halálban dicsőül meg. Mert az a dicső­sége, hogy nem mások élete árán ragadja magához a hatalmat, hanem leteszi a maga életét és úgy lesz az egész világ Urává és Megváltójává. A felkent Űr halálba megy, hogy övéinek élete legyen. A megváltásnak ennél a nagy eseményénél szolgált Mária tékozlása eszközül s ezért lesz emlékezetes a cselekedete, amíg csak hirdetik az evangéliumot a világban. ŰR JÉZUS KRISZTUS! Te meg­engedted, hogy Mária csupa szeré­téiből megkenjen Téged drága ke­nettel a Te temetésedre, úgy, hogy megtelt a ház jó illattal. Add. meg nekünk, hogy igaz szeretettel emlé­kezzünk meg szent áldozatodról és irgalmaddal vigasztalódjunk. Végül pedig add meg nékünk és a Téged áhítozó gyülekezetnek, hogy az örök életben magasztalhassunk és imád­hassunk Téged, aki az Alijával és a Szentlélekkel együtt dicsérteiéi örökké. Ámen. Kitter Bernát Károly 1948. Az elmúlt esztendő első napjaiban történt. Brazília még felderítetlen, fehér ember nem járta őserdei fe­lett egy helikopter keringett mind szükebb köröket írva s egyre las­sítva röptét. A mélyben egy tisztá­son pár szánalmas kunyhó tűnt fel. A repülőgépben szorongok, öt férfiú szeme felcsillant. Végre célhoz ér­tek. Egyre lejjebb ereszkedett a gép s apró ajándékok hullottak ablaká­ból a kunyhók közé. így folyt ez több napom keresztül. A támaszpont­járól az eldugott őserdői település fölé újra meg újra visszatérő gép végül is egy kötelet bocsátott le s azon hamarosan egy kis kosarat húz­ták fel a magasba. A kosárban egy tarkatollú eleven papagály csattog­tatta szárnyait. Az Auca-indiánusok viszont ajándéka. A jég megtört. 1956. január 2-án földetér a gép s kilép belőle az öt férfiú. Amerikai misszionáriusok, akik azt a merész és veszedelmes feladatot tűzték ki maguk elé, hogy elsőnek hirdetik az evangéliumot ennek a titokzatos és rosszhírben álló őserdei néptörzsnek: az Auca-indiánusoknak. Az Auca-indiánusok kőkorszakbeli életmódot folytatnak mai nap is, nem érintkeznek a szomszéd törzsek­kel s a fehér embereknek kérlelhe­tetlen ellenségei. Az a hírük, hogy a legvadabb és a legellenségesebb néptörzs egész Dél-Amerikában. Ed­dig még nem sikerült a keresztyén missziónaik velük kapcsolatot terem­teni. Most úgy látszik, bekövetkezett a nagy fordulat. Az öt misszionárius tanyát üt az indiánus falu közelében s a helikopter többszöri fordulóval élelmiszert, felszerelést, rövidhul­lámú rádiókészüléket hoz nekik. Ez­zel tartják dk fenn az összekötte­tést a legközelebbi — nagyon távoli •— missziói állomással, ahol felesé­geik, gyermekeik, segítőtársaik szív­szorongva és imádsággal kísérik me­rész vállalkozásukat. Egy őserdei fa­óriás egyik ágára lámpát akasztot­ták, hogy annák fénye éjszáka is messzelátóan hirdesse az indiánusok- nak megérkeztüket. Ám január 6-ig nem történik semmi. Csendes és néma körülöttük az őserdő, jól lehet bizonnyal vizsga szemek figyelik őket a sűrű lombfüggöny mögül. Ezen a napon azután megtörténik a várvavárt találkozás. Az egyik misszionárius így ír róla naplójá­ban: „A folyó túlsó partjáról hirte­len kiáltás hallatszott s a sűrűből három indiánus lépett elő, két asz- szony és egy férfid Szívem a torkom­ban dobogott, mikor megláttam őket. Puiáni — jöjjetek! — kiáltottuk feléjük. A férfi válaszolt s közben a mellette álló leánykára mutatott, mintha el akarná adni nékünk. S aztán egyszeresük ott álltak előt­tünk. Mosolyogva fogadtuk őket és biztosítottuk, hogy nincs mitől fél­niük. A férfi talán 20 éves lehetett, az idősebbik asszony is talán har­minc.“ Az egyik misszionárius sétarepü­lésre hívta az indiánust, áki félelem nélkül szállt a gépbe s úgylátszik úgy megtetszett néki a repülőséta, hogy alig ákarta a gépet ismét el­hagyni. „Arra kértük őt, hogy hívja el törzsének többi tagjait is hozzánk, s hívjanak meg minket is maguk­hoz látogatóba. E szavainkra azon­ban az ifjú hallgataggá és tartózko- dóvá vájt.“ A napló azután így folytatódik: „Az a gondolat teszi nehézzé szívün­ket, hogy talán félnek tőlünk. Azon töprengtem egész éjszaka, mit tehet­tem volna, hogy első látogatóinkat visszatartsam. Az első találkozás örömében lehet hogy nem találtuk el, mit kellett volna tennünk. Isten kegyelme volt az bizonyára, hogy a tegnapi napunk nyugodtan telt el.“ Még ugyanezen a napon — vasár­nap volt — délben 'félegy órakor rádiókészülékén az egyik misszio­nárius arról adott hírt a missziói állomásnak, hogy minden rendben van. Hirtelen izgatott hangon szó­lalt meg a készülékben: „Éppen most tűnt fel egy csomó indiánus, akiket nem láttunk és akik táborunk felé közelednek. Majd V?5 órakor újra felhívlak bennetéket.“ Ez volt az utolsó életjel. Az aggódó várakozás napjai után kutatógép szállt fel a missziói támaszpontról. Amikor a misszionáriusok táborhelye fölé ért, ott látta feküdni az öt holttestet a homokban, hajítólándzsáktól át­szúrva. A temetési szertartás alatt egy repülőgép körözött csendesen az ős­erdei tisztás felett. Benne az öt vér­tanú özvegye. Könnyhullatás nélkül hordozták fájdalmukat. Arcuk fá­radtságot árult el és sápadt volt/ de nem panaszkodtak és nem vigasztal- qatták egymást. Előzőleg egy hétig látták el a missziói támaszpont rádiószolgálatát, irányították a ku­tató és mentési munkálatokat, s közben gondoskodtak gyermekeikről is. Most elvesztették férjeiket, gyer­mekeik édesapját, de hitük büszkén hordozta el ezt a csapást. Emberi szavakkal vissza nem adható méltó­ság sugárzott arcukról. így ír az események egyik szem­tanúja. A misszionárius-özvegyek nem engedték, hogy a gyilkosak el­len büntető expedíció induljon. ,-Az Aucák nem felelősek azért, ami történt. A gumigyűjtő keres­kedők még régebben gyalázatos mó­don visszaéltek bizalmukkal. Azt kellett hinniük, hogy minden fehér­ember ilyen. Csak azzal fizették, amit ők is kaptak.“ Az eseményék híre a világsajtó szárnyán messzire eljutott. Több mint 500 férfi és asszony jelentke- I zett, hogy folytassa a halott misszio- í náriusOk művét. A ,,vértanúk vére az egyház magvetése", mondotta egykor Polykarpus, I Sajtóosztályunkon kapható az ezévi I EVANGÉLIKUS NAPTÁR I Ára 8.— Ft — Eladó pedálos, hat változatú orgona- | i harmonium, kéz- és lábfújtatásra egy- ] aránt alkalmas. Ára 5000 Ft. Cím: Espe- I I resi Hivatal Tiszaföldvárj I tott Váczi János terényi lelkész. — A pestlőrinci gyülekezet áp­rilis 7-én szeretet-vendégséget tar­tott, melyen a jubileumi évvei kap­csolatban dr. Kékén András hirdette az igét. A gyülekezet ifjúsága elő­adta Zászkaliczky Pál: „Az elveszett levél” című színdarabját. — Egyházzenei áhítat lesz a Bé­csikapu téri templomban április 20- án, nagyszombaton du. 8 órai kez­dettel. Közreműködik dr. Garancsy Márta (alt), Ruzlcska Márta (szop­rán), Trajtler Gábor (orgona). Pröh- le Henrik (fuvola) és a budavári énekkar Csorba István vezényleté­vel. Belépődíj nincs! — A pestújhelyi gyülekezet ápri- lius 14-én, du. 6 órakor műsoros böjti estet rendez, melyen igét hir­det Solymár János csömöri lel­kész. — A kardoskúti egyházközség be­vezettette templomába a villanyvi­lágítást 4500 Ft-os költséggel. — A ceglédi gyülekezetben szol­gáit március 24-én D. Ordass Lajos püspök, a gyülekezet volt lelkésze. A délelőtti istentiszteleten igehirdetés­sel, a délutáni ünnepélyen előadás­sal szolgált. — A fasori gyülekezetben Virág­vasárnaptól nagyszombatig minden este böjti istentiszteletet tartanak. Igét hirdetnék: dr. H. Gaudy László, Virág Jenő, Sztehló Gábor, Danhauser László, V á- r ady Lajos, Gyöngyösi Vilmos, Mezősi György. CSALÁDI HÍR. — November ele­jén elhunyt Pósfay Gyula hittestvé­rünk 79 éves korában. Gyászolják felesége és fiai: Pósfay György ca- racasi lelkész és Pósfay Miklós pres­biter. — Kovács János ny. evangélikus gimn. tanár 84 éves korában február 3-án Szakonyban meghalt. 1900-tól 1936-ig működött a budapesti Evan­gélikus Gimnáziumban. Egykori ta­nártársai nevében is Rácz Ernő sza- konyi lelkész mondott sírjánál bú­csúzót. — Értesítjük előfizetőinket, hogy az 1956. nov. és dec. hónapokra beküldött előfize­tési díjakat, az Evangélikus Életnél 1957. április és május hónapokra, a Lelkipász­tornál pedig, — miután a márciusi és áprilisi szám együtt jelenik meg — 1957. március és április hónapokra számít­juk be. — HIBAIGAZITAS. Az 1957. március 31-i szám „A világ evangélikusságának har­madik nagygyűlése” című cikkéből kima­radt a gyűlés dátuma. A nagygyűlés fo­lyó év augusztusában lesz. — Ugyancsak e szám „Kossuth-díjasaink” című cikk­ben Hankó Richárd nevét tévesen írtuk. A helyes név: Vankó Richárd. — Július 1-én lesz 200 éve, hogy Sze- nicei Bárány György volt sárszcntlőrinci lelkész, a tolna—baranya—somogyi evan­gélikus egyházmegye megszervezője és első esperese meghalt. Életéről és mun­kájáról Schmidt János lelkész 100 oldalas könyvet irt. A könyv 5 Ft-ért megrendel­hető a szerzőnél. Címe: Paks, Kossuth Lajos u. 15. — Eladó egy kétmanuálos, pedálos, szí- vó'égrendszerű harmőnium. Cím: Lelkészi Hivatal, Vecsés, Rózsa u. 13. Jézussal együtt Nagypéntekre: 2. Kor. 5, 14—21. és Lk 23, 39—46. I Jézussal együtt: ugyanazon ítélet alatt! Sokkal mélyebb értelmű ez a tény, mint ahogyan azt ennek kimondója, a gonosztevő sej­tette. A két lator és Jézus, gonosztevők és az egyetlen Igaz ugyanazon ítélet alatt: hallatlan igazságtalanság! Hiába kérdezzük: Hogyan történ­hetett? Felidézhetjük az események egymásutánját, levezethetjük egy­másból az eseményeket. Itt egy kis emberi gyarlóság, ott gyávaság, amott meg nagyon érthető féltékenység, s a vége ez a megmagyarázhatatlan igazságtalanság. Mégis van rá válasz, ha azt kérdezzük, hogy mi a célja ennek az eseménynek és mi az értelme Isten felől nézve. „Az Űr akarta Öt megrontani.'’ Ez a magyarázat. Isten rávetette mindnyájunk vétkét és rajta ítélte meg. Ezért van Jézus ítélet alatt bűnösökkel együtt. A szom­széd keresztről feléje hangzó gúnyos beszéd az evangélium velejét érinti. Jézus nem tud magán segíteni, mert „másokon” segít azzal, hogy az ítéletet elszenvedi értünk, ítéletre méltókért. O Jézussal együtt: ugyanazon a helyen! Halálra és ítéletre méltó át bűnös ember soha nem hallott még ilyet: „Ma velem leszel a pa­radicsomban!” Sokszor próbáltak Jézusnak ebből a mondásából valami bizonyosat levezetni az emberi lélek halál utáni állapotáról. De aki csak ezzel a kíváncsi kérdéssel boncolja Jézus szavát, az meg se közelíti annak értelmét. Jézus szava csupa evangélium személyes és tömör for­mában. A keresztre feszített Űr meghirdeti benne halálon veendő győzel­mét és bizonyságot tesz arról, hogy győzelmének gyümölcsében Vele együtt részesednek övéi is. Aki Vele együtt áll ítélet alatt, az Vele marad az üdvösségben is. Bármilyen nagy úr a halál. Krisztustól nem választhatja el azt, aki Benne reménykedik. Megkísérelhetjük az üdvös­ség kiszínezését, képzeletünk segítségével színes képet rajzolhatunk az örökkévalóság örömeiről, a döntő benne mégis ez: „Velem leszel!” Ez az üdvösség és ez az örök élet. A legélénkebb képzelet sem tud ennél nagyobbat és boldogítóbbat mondani. O Jézussal együtt: ugyanolyan bizonyossággal! Krisztus nélkül is vJ lehet legyőzni a halál félelmét. Lehet vele bátran vagy cinikusan szembenézni. Lehet megnyugvással fogadni, sőt munkától megfáradtán és szenvedéstől meggyötörtén még kívánni is lehet. Lehet bölcs mondá­sokkal tovább adni egy élet tapasztalatait a halál órájában és kábító­szerekkel is lehet menekülni a halál réme elől. Mindez lehetséges Krisz­tus nélkül. Elég példát találunk rá múltban s jelenben. De egészen új az, ahogyan Jézus megy a halálba, azzal a bizonyossággal, hogy életét nem a halál markába, hanem az Atya kezébe teszi le. Milyen jó, hogy ezt a kiváltságot sem tartotta meg önmagának, hanem megengedi, hogy Vele együtt ugyanolyan bizonyossággal menjünk mi is a halálba. Tudhat­juk, hogy az a kéz, amelybe letesszük lelkünket, nem romboló és pusztító marok, hanem teremtő és újjáteremtő jóságos atyai kéz. A halál tusájában is megadatik nekünk ez a bizonyosság Jézussal együtt! Prőhle Károly ÜR JÉZUS KRISZTUS! Te meg­haltál értünk és a keresztfán üdvös­séget szereztél nékünk. Ébreszd egy­házadat új életre isteni áldozatod erejével. Lágy a mi mindennapi ke­nyerünk, békességünk és örömünk, hogy türelemmel megálljunk mind­végig, egykor pedig Hozzád jussunk és a mennyben örökké dicsérjünk Téged, aki az Atyával és a Szent­lélekkel élsz és uralkodói örökkön örökké. Ámen. Bitter Bernát Károly 1948. Passiói könyörgés Űr Jézus Krisztus, aki készségesen és örömmel indultál a szenve­désbe és még jeruzsálemi utadon is irgalmasan törődtél mások szenve­désével: kérünk, tégy minket szabaddá minden ínségtől, és tégy minket szabaddá az ínséget szenvedők szolgálatára. Gyakorolj minket az önmeg­tagadásban, hogy egyre világosabban tudjuk megkülönböztetni a mi aka­ratunktól a Tiédet, hogy egyre szigorúbbak legyünk önmagunk iránt és egyre nyíltabbak igéd befogadására. Segíts, Űr Krisztus, hogy ne keres­sünk más utat, még akkor sem, ha szenvedést kell vállalnunk és a ke­reszt alatt kell járnunk, csak azt, amelyen Te vezetsz minket. Ha nehéz­ségeink támadnak hivatásunkban embertársaink és külső körülmények miatt, vagy szívünk gonosz kívánságai és szenvedélyei miatt, akkor tégy minket bátrakká, hogy. készen legyünk a harcra és szívesen vállaljuk a szenvedést. Arra is segíts minket, Űr Krisztus, hogy sohase kössön le minket a magunk dolga anyira, hogy ne maradjon időnk és erőnk az ínségesek és szegények szolgálatára, a Te szolgálatodra. Nyisd meg szívünket és szemünket a gondjainkra bízottak ínségének látására, hogy segítsünk nekik, amiben csak segithetünk. Segíts meg minket azzal is, Űr Krisztus, hogy állandóan nyitva álljon számunkra az az erőforrás, amely nélkül nem tudjuk szolgálatunkat elvégezni. Vígy minket magad­dal jeruzsálemi utadra. Láttasd meg velünk bűnünket, amely halálba vitt Téged. Mutasd meg kegyelmedet is, amely a halálból örök életre visz minket. Ámen. Bezzel Hermann (1861—1917)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents