Evangélikus Élet, 1957 (22. évfolyam, 1-41. szám)
1957-10-13 / 30. szám
0 R 5 Z ÁG 0 S E V A N G ÉL fK IMS 1 i El 1 L';Ä'< . ' A P ARA: 1,40 FORINT* A Minneapolis! Világkonferencia tételei A minneapolisi tételek első része teológiai alapvetés a később következő nagy kérdésekhez. Rámutat arra, hogy az ember és az emberiség életének két nagy problémája — a szabadság és az egység — végső gyökere szerint lelki kérdés. A vágyat mindkettő után Isten oltotta belénk a teremtéskor. A bűnbeesés azonban ezt a teremtésbeli ajándékot is megrontotta. Mindaz a szabadság és egység, melyet az ember Isten nélkül próbál megvalósítani, magán hordozza a megoldatlanság, belső ellentmondás vonásait. Nem lehetünk igazán szabaddá belsőleg és nem tűnnek el az emberek és népek közt emelkedő válaszfalak addig, amíg az önzés, hatalomvágy, gőg, tehát a bűn mérgezi az életet! Istenhez való viszonyunknak kell először helyreállnia. Ezt a szabadulást, megváltást hozta a világnak Jézus Krisztus! Emberré lett s a kereszt elhagyottsógában elszenvedte bűneink büntetését, így békéltetett meg minket újra Istennel. Ezt a szabadulást a bűnbánat és hit által, az egyházban ajándékozza Isten nékünk. Bűnbocsánatának szabadító, életújító hatalma behatol emberi világunk megtört és megrontott valóságába és igazán szabaddá tesz: Isten megszabadított gyermekévé. Dr. Nagy Gyula „Az egyház egész élete és lényege Isten igéjében van" Az Evangélikus Teológiai Akadémia tanévnyitó ünnepsége Jövő lelkésznemzedékünk tanulmányi munkája Akadémiánkon már szeptember közepén vizsgákkal megindult s az előadások szeptember 28. óta rendszeresen folynak, a tanévnyitó ünnepélyes alkalmat csak most tartották meg. Az Akadémia dísztermében október 3-án istentisztelettel kezdődött az ünnepség. A teológus ifjúság töltötte meg a dísztermet, továbbá Dr. Bodonhelyi József professzor, a budapesti református Teológiai Akadémia prodékánja, Baranyai Mihály dr., a baptista teológiai szeminárium igazgatója, R. Filep Imre unitárius lelkész, mint vendégek. Akadémiánk tanárai mögött ott ültek a két budapesti esperessel együtt a budapesti lelkészek közül többen és érdeklődő vendégek szép számmal. ' 1. Magasztaljuk a Teremtő Istent, fiz élet forrását, ki teremtette az embert saját képére, s Jézus Krisztusban eljött, hogy megszabadítson. A Teremtő Istennek nagyszerű adománya, mellyel teremtményeit felruházta, magában foglalja az ember szabadság- és egységkeresésének teljes gazdagságát. Az ember alkotó életerejének formája a kultúra, melyben az Istentől nyert adományát változatosan kifejti. 2. Ámde az embernek minden teljesítménye, melyet mint teremt- fnény végbevisz, gonosz is, kétértelmű is. A Teremtőtől ráruházott szabadsága és egysége — Istenhez való Viszonyának derékba törésével — ugyancsak 1megromlott, A Szeniírás- ban Isten kinyilatkoztatja, mi. ennek az állapotnak a neve és valósága, tudniillik: bűn. Nyomában pedig vétkezés, démonikus hatalmaiktól Való foglyulejtetés jár, és halál. 3. Éppen ezért az ember által elképzelt és elért szabadság magán hordozza mind a nyugtalanság, mind a szenvedélyesség jegyét. A nyugtalanságét, mert hiszen a Teremtő nem hagyta szabadjára az embert. És a szenvedélyességét, mert hiszen minden teljesítménye tagadja az eredeti adományt. Következésképpen mindaddig, amíg az Istennel való viszony helyre nem áll, az emberek sem szabadságban, sem egységben nem élhetnek. Az emberi lét jelei: félelem, szorongás, nyomorúság. Isten az embert szabadságra és egységre teremtette ugyan, de íme az tört emberségének korlátái közé van szorítva. 4. Istenhez való viszonyát illetően az ember képtelen megjavítani életét. S mert erre képtelen, képtelen arra is, hogy igazi rendet, tartós békét hozzon létre, vagy bármilyen más viszonyban elérje a teljességet. Erőfeszítése csak kétségbeejtő szorultságát bizonyítja. Éppen a földi szabadságért és egységért vívott harcának formái váltóik démonikus hatásaik alkalmaivá: a társadalmi szolidaritás bálványozásra csábit, a hatalom zsarnokságra, a képességbeli fölény dölyfre. Az embernek ebben az ínséges helyzetben olyan Szabadítom van szüksége, alki erősebb minden ínségnél; szabadításra van szüksége ott, ahol ez a visszásság uralkodik. Egyedül Isten szabadíthat meg és egyedül Isten egyesíthet. S Ö, szabadítása által egyesít! 5. A szabaditás végbement, mivel Isten a Krisztus által belépett az ember nyomorúiágába. Azzá lett, ami az ember, oda lépett, ahol az ember áll. Ö, aki bűnt nem ismert, bűnné tétetett érettünk, hogy igazságot nyerjünk Isten előtt. Isten Fia arra a helyre állt, ahol a bűnös ember áll. Szembeszállt a démonikus hatalmak támadásával és diadalmaskodott rajtuk. Halálával* a mi halálunkat viselte el és legyőzte a halált. 6. Isten ezt a szabadítását, melyet egykor Jézus Krisztus testté léteiében, életében, halálában, feltámadásában és megdicsőülésében vitt végbe, ajándékozza oda és teszi hathatóssá most is, és mindörökké. 7. Amit Isten a kereszt elhagya- tottságában cselekedett, az hit és töredelmes bűnbánat által lesz a miénk. Amiképpen az ember állapota a keresztnél válik világossá, éppígy ott kerül ítélet alá saját igazsága és ott részesül Isten igazságában is. 8. Az egyházban ragadja meg az evangélium az émbert. A Ikeresztség részelteti Isten szabadító cselekvésében. És a Szentlélek hatalma élteti és hordozza. Olyannyira döntő ez az életújulás, hogy kellőképpen csak a mi Urunk feltámadásával írható le. „Mi tudjuk, hogy ált almenüink a halálból az életre” (I, Jn. 3, 14). 9. A hitet Isten cselekedete támasztja. A hit bizodalom abban, hogy Isten beteljesíti ígéreteit. A hit nem egyéb, mint az ember élete Isten hűségében. Az Ö hűsége teremti meg az ember hitét. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?“ (Km 8, 31) 10. Sok minden vari ellenülik: tört emberségünk korlátjai, a történelem rejtélyei, vallásosságunk gőgje, erkölcsi gyakorlatunk halált hozó döntései. De amit Isten cselekedett, az behatol mindebbe, bűnbocsánatának cselekvő erejével, s azzal, hogy helyreállítja az új életet Krisztusban. Aki mindezekben így tud szólni: „Abbá, Atyám!”, azé valósággal a szabadság ajándéka. 11. A Krisztusban nyert szabadság valóságos szabadság, mert úgy adatott. „Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság“ (II. Kor. 3, 17). Ezt a szabadságot a történelem korlátái között kaptuk és éljük. De ennek a szabadságnak az ajándékozója és kezese maga Isten. Ezért várakozunk reménységben, ginért reménységre váltattunk meg“ (Róm. 8, 24). Fordította: Scholz László Franklin C. Fry a három vllággyűlésröl Dr. Franklin Clark Fry, az Evangélikus Világszövetség elnöke, a Világszövetség 'három eddigi világgyűlését így jellemezte: „Lundban (1947) megtanultuk, hogy az evangélikusoknak együtt kell menetelniük. Hannoverben (1952) megtanultuk, hogy istentiszteleteinken együtt kell Urunkat imádnunk. Minneapolisban (1957) megtanultunk együtt gondolkodni.” Barázdánk a célig húzódjék A megnyitó istentiszteletet D. Or- dass Lajos egyetemes püspök végezte. Jézus intéséről szólott: „Aki az eke szarvára veti a kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Ez a kép minden hivatásra illik. Csapkodó gondolatokkal, másfelé érdeklődő lélekkel haszontalan munkát végez az ember. Jézus mindenki előtt megszólaltatta az Isten országába hívogató szót. A szántó ember képének értelme szerint Isten országa új életforma. Mássa kell lennie életünknek, gondolkodásunknak, ha Jézus elhív. Az ember maga körül forgónak látja a világot. Jézus épp az ellenkezőjére hív: önmagámról megfeledkezni s másoknak szolgálni. Isten országa maga az új élet Új világ, amelyet eddig nem ismerhettünk. Az életadó az Űr. Mi az Ö házanépe vagyunk, akik a,z ő akaratéihoz igazodva élünk. Sokan vannak, akik fellelkesülnek Jézus szavára és elindulnák, de megtorpannak. Jézus ezt a hasonlatát is egy ilyen megtorpant embernek mondja. Az még talán érthető, hogy akkor kételkedtek. De miért van ma a kételkedés? Nem Isten országa a bizonytalan! Ne riasszon vissza a habozó kérdés: létezik-e valóban Isten országa. Kétezer esztendő számtalan bizonysága vesz minket körül. Gyermekségünk óta ismerjük Őt. Ha sokan vetették is már fel a kételkedő kérdést, még többen indultak előrevetett tekintettel a cél felé. Most, amikor a tanítók közié új munkást állítunk, most amikor új népes csoport indul a tanulásra, bennem az a reménység él, hogy Jézus hivogatása újra ráébreszt arra, hogy személy szerint szólított meg titeket: ekeszarvára a kezet s előre nézni! Életelhatározással, amellyel meglátjuk a célt s úgy munkálkodunk, hogy barázdánk a célig húzódjék. Ujjongó lélekkel örvendezhettek, hogy hivatástok van! Ő hivott el, az élet drága Ura, aki célt tűzött, aki Isten országába vár — fejezte be igehirdetését Ordasa püspök. Az egyház igazi kincsének bizonyosságában hangzott ej a dékáni jelentés. Arról szólott Dr. Nagy Gyula dékán, hogy a világ evangéli- kusságának nyári nagy-gyűlése miért foglalkozott oly erőteljesen, 51 tételben, a Krisztusban nyert szabadságunkról, az egyház és a ke- resztyénség egységéről, megújulásáról, az egyház szolgálatáról a világban és a keresztyén reménységről. Ezek a kérdések mind a teológiai munka jelentőségéről kiáltanak. így is van jól, hiszen Luther is erre mutatott rá: „az egyház igazi kincse az Isten kegyelmének és dicsőségének legszentebb evangéliuma”. Másutt pedig: „az egyház egész élete és lényege Isten igéjében van.” A teológia pedig éppen arra szolgál az egyházban, hogy egyrészt Isten igéjének tartalmát világosan feltárja és alapul adja az egyház igehirdetése, hite és élete számára, másfelől, hogy a teológiai funkcióban maga az egyház megvizsgálja igehirdetéteológiára fordított idői és erőbeli, anyagi és szellemi áldozat bőségesen és sokszorosan gyümölcsözik az egyház egész életében, a gyülekezetekben, a lelkészek mindennapi szolgálatában, sőt még személyes keresztyén életünkben is! A teológia ebben a világban él és szolgál. Éppen ezért nem zárhatjuk be szemünket a körülöttünk élő világ, az emberiség és itthoni életünk problémái előtt. Isten, akaratából élünk a mi magyar népünkben* hazánkban és végezzük a szocializmus új gazdasági, társadalmi és politikai rendjében Krisztus egyházának szolgálatát. Az egyháznak van szava az atomfegyver-kísérletek megszüntetése, a vdlágfeszültség enyhítése érdekében is. Luther két birodalomról szóló tanítása nyomán szólott még arról, hogy az egyház igehirdetőinek Isten előtti felelőssége van mindkét nagy életkor, a földi és az örökélet köre irányában. A továbbiakban beszámolt az elsőéves hallgatók létszámának örvendetes nagyságáról. Huszonhárom elsőéves hallgatót vett fel az Akadémia. Igen komoly szám ez, ha egybevetjük azzal, hogy az elmúlt évben egyetlen egy hallgató végzett, s állt az egyház szolgálatába. Örvendetes testvéri kapcsolatról tesz tanúságot az a tény, hogy egy unitárius hallgató is nálunk készül fel lelikészi szolgálatára. A hallgatók intézeti elhelyezésének nehézségeiről, belföldi és külföldi tudományos ösztöndíjainkról, a hallgatók nevelése kérdéséről* a ta* nárok szolgálatáról szólott tovább a dékán. Megemlítette, hogy Dr, Ottlyk Ernő intézeti tanár kutató- szabadságának leteltével újra meg« kezdte előadói munkáját* A dékáni jelentésnek is, de tat egész ünnepségnek kiemelkedő ese« ménye volt* hogy új professzort iktattak hivatalába. D. dr. Vető Lajos nyug, püspököt az egyetemes közgyűlés legutóbbi ülése teológiai tanárrá választotta. Beiktatását az évnyitó istentisztelet keretében D. Ordass Lajos püspök végezte, Dr. Nagy Gyula az új professzort, ismertette tudományos munkásságának útját s á bizalom és szeretet jegyében, fogadta őt a tanári kar nevében. Ezután D. Dr. Vető Lajos professzori szék- foglaló előadását tartotta meg. Választott szaktudomány-ágáról, a valláslélektanról tartott előadást, ismer-: tetve annak a teológiához viszonyulását, a széleskörű mai irodalom kiemelkedőbb könyveit és eredményeit* majd így fejezte be székfoglalóját: „Ez a tudomány alig ötven éveS múltra tekinthet vissza s minden irányban új meg új feladatok és le* hetőségek tárulnak eléje s várnak további kutató munkára. És vár ez a tudomány arra is, hogy eredméi nyei lelkészi karunk, teológusaink közkincse legyenek és segíthessenek nekik felelősségteljes munkájukban,• Mint teológiai akadémiai tanár, en-i nek a tudománynak a művelésével s eredményeinek megismertetésével kívánok elsősorban segítséget nyúj4 tani egyházi szolgálatomban lelkészt testvéreimnek, professzortársaimnak, egyházunknak.” A felemelő ünnepség az elsőéves hallgatók ünnepélyes felvételével s a Himnusz eléneklésével ért véget* K. E* l< ö Z ö M B ö S S É Q G. A. Studdert Kennedy verse Mikor a Golgothára ment, verték Isten Fiát, Általszögezték s róttak rá kínos Kálváriát; Tövissel koronázták meg, piroslott mély sebe, — Vad korszak volt és olcsó cikk az ember élete. Mikor meg Birmingham-be jött, nem vette észre szem, Haját se görbítették meg, — hadd vesszen csendesen; Gyöngédebb nemzedék nőtt fel, nem zsákmányra leső, Csak éppen elkerülték őt, hadd verje az eső. „Bocsásd meg nékik, nem tudják, mit tesznek” szólt az Úr, S tél volt, a víz átjárta őt, át keresztül-kasul; Az utca néptelenné vált, nem járt emberfia — Jézus egy kőfalhoz lapult s nyögte: Kálvária. Angolból fordította: Scholz László sét, hitét és életét. Éppen ezért a dékán megnyitója után köszöntötte L rész Szabadságunk a Krisztusban
