Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-15 / 3. szám

XXI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1956. JANUÁR 15,

ORSZÁG OS

E VANG E 1

_ 1

1 K U S H

E t

LA

p

ARA : 1,40 FORINT

Az egyszerű emberi örömök

J

ézus Krisztus megjelenése a kánai menyegzőben, úgy amint azt János evangéliuma 2. része első tizenkét verse leírja, az ember egyszerű földi örömeinek felemeltetése. Az egyház két évezrede prédikálja ezt. A történet nem tud kimaradni az esztendőről esztendőre megszabott perikopa-rend- szerekből. Talán egy bibliai történet sincs, amelyben a mi Urunk ilyen közellép az emberi életnek ahhoz a területéhez, amelyet nem szoktunk »vallásosan« átgondolni, sőt amelyről az emberek legtöbbje azt gondolja, hogy az nem tartozik azok alá a kérdések alá, amelyeket a vallás felvet. Ez persze azért van, mert a vallásról furcsa és elvont gondolataink vannak, szeretjük azt kiszakítani a »magánéletből«, szeretjük úgy tekinteni, hogy az az élet »komoly« területére vonatkozik. Nagy elferdülése a keresztyén hitnek, ahol a földi örömök úgy tekintetnek, mint a hittől független tények, de az még inkább, amikor úgy nézünk rájuk, hogy azokra a vallás haragszik, azoktól a vallás elfordul. Akik olcsó eszközökkel, gyors erkölcsi ítéletekkel akarják maguknak megkönnyíteni a farizeusi életformát, azok sok keresztyént megtanítottak évszázadok óta arra, hogy féljen az emberek egyszerű örömeitől és tegyen úgy, mintha azokat a templomban vagy imádkozás közben szégyelni kellene.

Ez a komorság nem a keresztyénségből való és nem hiába ostorozta Krisztus azokat a böjtölőket, akik megkenték fejüket, hamuba ültek s az orcájuk elváltoztatásával mutogatták azt a nagy belső »komolj'ságot«, amit adni szerettek volna az életformájuknak. Ez a »komolyság« azonban nem volt egyéb, mint képmutatás. Az a vallási törvényeskedés legellenszenvesebb formája, amit szintén sokszor tapasztalhattunk már a keresztyénség életterületén, hogy a vallás nevében tiltják az egyszerű földi emberi örömöket. Ezt a tilalmakra épített vallásosságot különösen az ifjúsággal igyekezett elfogadtatni az egyházi tanítóknak az a része, akik tulajdonképpen nem Jézus Krisztust szerették, hanem az ifjúságot vetették meg. Az ifjúság egészséges életfelfogása nemet mondott ezeknek a tilalmaknak és nem egy ember életében ez lett később a fő indító ok abban, hogy nem értette meg, félreértette vagy magától elvetette azt a Krisztus-hitet, amely pedig az életre, az üdvösségre visz.

J

ó dolog tehát, hogy benne van a Szentírásban a kánai menyegzőnek ez a leírása, hogy hír van a Bibliában arról, hogy Jézus Krisztus részt vett a Kánában tartott lakodalmon, sőt nemcsak hogy részt vett azon, hanem annak boldog és örömteljes lefolyását elősegítette, biztosította.

Jézus Krisztus Kánában vidám lakodalmas nép közölt volt. Thurney- sen, a híres svájci prédikátor helyesen figyelmeztet arra, hogy ezen a lakodalmon bizony éppúgy ittak, mint a mai lakodalmakon, amit hiszen az bizonyít, hogy elfogyott a boruk. A mi Urunk természetesen nem a részegséget, a tobzódást segítette ezen a lakodalmon, amikor a vizet borrá változtatta, de úrrá lett azon a pillanaton, amikor a kánai lakodalmasok kedvét szegte volna a szegénység. Krisztus itt beavatkozik. Igazán nem »vallásos« területen, de beavatkozik, tehát az ö szolgálatával, az ö jelenlétével, szándékával és segítségével segíti azt az emberi élethelyzetet kibontakozni. Az pedig az igazi hit, amely Isten színe előtt tudja ékii a leggyakorlatiasabb, a legtermészetesebb, a legemberibb életet.

"^falójában mihez kellett Jézus Krisztus jelenléte azon a menyegzőn? Ah- ’ hoz az egyszerű és igaz emberi igényhez, hogy azok a kánaiak a menyegzőt js Jézus Krisztussal együtt akarták ünnepelni. A házasság világi dolog —. mondta Luther Márton —, de Isten színe előtt kötik az Ö gyermekei s az egyház legyen jelen az örülök között, szentelje meg az igével ezt a világi dolgot, amely egyébként a világ egyik legfontosabb dolga és legyen jelen a keresztyének szeretete, amely boldoggá, örömtelivé teszi az embert a családban. Jézus Krisztus a kánai menyegző résztvevőitől nem vonta el magát, hanem velük együtt volt s ezzel hatalmas biztatást adott nekik arra, hogy reménységgel és a legtisztább emberi örömként vegyék a házasság áldásait. De ahhoz is kellett Jézus Krisztus — ez világos az igéből —, hogy éppen azt vegye el az útból, ami az emberek örömét szegné az örvendezés óráján. Megsokasítja a bort és szelíd, szerető szemével bíztatja őket teljes örömre.

Azt tanulhatjuk ebből, hogy Jézus Krisztus ma is megjelenik ott, I ahol az emberek egyszerű földi boldogságát, örömét szegik. Ott tud lenni, ahol az örömöt megrontja a földi gond. Ahol Jézus Krisztus nevével; helyesen élnek, ahol Öt helyesen hívják segítségül, ott tűnik a szegénység, a gond, az emberek egymás boldogságát akadályozó rosszakarata, a rosszkedv, a lelketlenség. Tűnik a képmutató acsarkodás az emberek boldogsága ellen,

A zért tűnik, mert ahol Jézus Krisztus jelen van, ott tűnik a bűn. A bűn rontja meg az emberi örömöket. Nem az egyszerű földi emberi örömö-j két kell elvetnünk, vagy sőt gyűlölnünk, hanem a bűnt. A bűnt, amely tisztességtelenné és hamissá teszi az örömöt, vagy éppen lehetetleníti, mert olyan életviszonyokat teremt, amelyekben senkinek sem telik öröme, ahon nan kiűzték a boldogságot. A keresztyén ember nem ilyen élethelyzetet teremt a földön. Az embereknek Isten atyai szeretetéből vett joguk van az életet boldogító, egyszerű, földi örömökre. Ne az örömökkel kapcsolatban, óvatoskodjunk, hanem a bűnökkel kapcsolatban. Minden öröm igaz öröm, amelyhez oda lehet hívni Jézus Krisztust, vagy amely örömnek tűnik akkor is, ha arra gondolunk, hogy látja és hallja az Isten.

„A magyar protestantizmus mindig akkor szolgált leg- lelkesebben a nemzetnek, amikor az nagyot lépett előre“

— mondotta D. Dezséry László püspök újévi beszédében

A pesti gyülekezetek hagyományos újesztendei üdvözletét január

8-án adták át D. Dezséry László püspöknek a Déli Egyházkerület tanácstermében azok a lelkészek és presbiterek, akik nagyszámban gyűltek össze valamennyi pesti egyház- község képviseletében.

Először Pintér Károly másodfelügyelő köszöntötte a pesti presbiterek nevében a püspököt.

»Megvizsgáljuk tetteinket, teljesítettük-e kötelességeinket, elláttuk-a hivatalunkat, tényekben gyakoroltuk-e hitünket« — tette fel a kérdést a másodfelügyelő. »Egy nemzet fiai vagyunk. Beleilleszkedtünk-e úgy, ahogy azt tőlünk népünk elvárta. Erre határozott és megnyugtató igennel felelhetünk. Egyházunk népe részt vett a békéért folyó küzdelemben, a szövetkezeti mozgalomban, hazánk felszabadulásának tízéves évfordulója a pesti evangélikusok legmélyebb kapcsolata volt a nemzettel.«

»Tíz esztendővel ezelőtt Magyar- ország a sír szélén állott. Az elmúlt tíz év alatt megtanultuk felismerni a tennivalókat és azokat öntudatosan meg. is cselekedtük. Megtanultunk tervszerűen dolgozni a jövőnkért.

Történelmünk sötét korszakából oda jutottunk, hogy bizakodva tekinthetünk jövőnk elé. A hívő emberek békés és nyugodt lépésével léphetünk az újesztendő partjaira. A hitet a cselekedetek teszik élővé.«

D.

Nyikoláj metropolitát díszdoktorrá avatta a kolozsvári teológia

A kolozsvári protestáns teológiai intézet, amely tudvalevőleg három tagozatban működik és a református, magyar és szász lutheránus, valamint az unitárius egyház lelkészeit képezi ki, díszdoktorrá avatta Nyi- koláj krutyicai és kolomnai orosz ortodox metropolitát. Az ünnepélyes avatási szertartáson megjelentek a kultuszminisztérium képviselői, Vaszile Lazarescu román ortodox metropolita, Vásárhelyi János kolozsvári református, Nicolae Colon román ortodox, Müller Frigyes szász evangélikus. Kiss Elek unitárius, Arday Aladár nagyváradi református, Argay György magyar evangélikus püspök, Baráth Béla római katolikus kanonok, Schönfeld Ábrahám főrabbi és mások.

Részt vettek a nagy ünnepséggel

végbement avatási ünnepségen Emil Petrovics egyetemi tanár, a román tudományos akadémia képviselője, Bányai László professzor, a kolozsvári Bolyai egyetem rektora, Vaszile Ciobanu professzor, az orvostudományi egyetem prorektora, továbbá a marosvásárhelyi magyar egyetem képviselői és a kolozsvári helyi hatóságok képviselői.

A megnyitó beszédet Nagy András, a protestáns teológiai intézet rektora tartotta. Utána Binder Hermann professzor, az evangélikus fakultás dékánja ismertette Nyikoláj metropolita életét és tevékenységét. Nagy András rektor felolvasta a metropolita díszdoktori diplomáját, majd a rektor és a professzorok kézfogással az intézet díszdoktorai közé fogadták a metropolitát,

A másodfelügyelő ezután megemlékezett a pesti egyházközségek életéről, megemlítette a budapesti gyülekezeti vállalkozásokat, köztük a Deák téri parókia renoválását. Bírálta a gyülekezeti élet néhány vonatkozását. »Püspök urunk 2955. évi tevékeny munkálkodására a Keresztyén Énekeskönyv új kiadásával tette fel a koronát. Egy teljes éven át dolgozott rajta példamutató odaadással. Minden mozzanaton rajta tartotta a kezét és a szerkesztő- bizottságnak nemcsak vezetője, hanem fáradhatatlan munkása is volt.« A másodfelügyelő köszönetét mondott az Állami Egyházügyi Hivatalnak a pesti egyházközségek életével kapcsolatban mutatott jóakaratáért.

A továbbiakban a másodfelügyelő a szekták elleni küzdelemről beszélt és felhívta a figyelmet a VII. és VIII. kerületben működő szektákra. Az egyház hívei kérését tolmácsolta a prédikációk magyar nyelvének megjavítására nézve. »Korszakot jelentene egyházi életünkben, ha az igehirdetés magyar nyelve javulna.« A másodfelügyelő a pesti gyülekezetek jókívánatait és szolgálatkészségét fejezte ki az 1956. évre a püspöknek.

Ezután Koren Emil espereshelyettes beszélt és a pesti lelkészek nevében különösen kiemelte a püspök irányítása alatt lefolytatott lelkész! konferenciákat, amelyekből a lelkészek sokat tanultak. »Ezeken a konferenciákon a mélyreásás, a mindennapi életünk kérdéséig ért el és úgy érezzük, hogy egy gyökérig jutottunk vissza: a hit és a hitből fakadó helyes magatartás gyökeréig.«

»Püspök úr vezetése alatt felelősségünkre kell ébrednünk, hogy

nekünk, pesti lelkészeknek és pesti presbitereknek is hogyan kell előljárnunk a gyülekezetek előtt egyházunk megtalált bizonyságtételének bátor hirdetésével és népünk mai fejlődéséhez illő szolgálattal.

Ki kell emelkednünk a szürkeségből, amelybe sokszor beleestünk és amelyből kilépve, úgy kell járnunk az ország evangélikussága előtt, hogy az lássa, mi küzdünk az első sorokban egyházunk mostani helyes szolgálatának kialakításáért.«

Ezután a püspök megköszönte a pesti egyházközségek presbiterei és lelkészei nevében kifejezett üdvözléseket és hosszabb beszédben ismertette a következő esztendő feladatait. Megemlékezvén az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának Magyarországon tartandó nyári üléséről, méltatta annak jelentőségét. »Az Egyházak Világtanácsa döntése, hogy nálunk tartja ülését, összefüggésben van azzal a bizonyságtétellel, amelyet a keresztyén hivatásról tettünk a kettéhasí- toti világ mai történelmi szakaszán, összefüggésben van azzal a valósággal, ahogyan egyházunknak ezt a maga hivatására vonatkozó bizonyságtételét gyülekezeteink megpecsételték az otthoni helytállásnak, a Krisztusban való megmaradásnak, egyházunk útja helyes felismerésének igazolásával az evangélikus embereknek a nemzet közügyeiben való részvétele útján.-» »Az egyházak világszerte értékelik azt a kísérletet, amelyet mi a szocializmus idején teszünk az egyházi élet lényegének megtartása érdekében és az egyházi élet korszerűsítésének szándékával.« »A világ egyházai kénytelenek észrevenni, hogy nem akármivel viaskodik itt a magyar protestantizmus, hanem

világkérdésekkel, amelyek a mi hitünk szerint Isten akaratának kifejezéseként végbemennek a világban. Nekünk hivatásunk van. A mi hitünk olyan bizoda- lom, amely elsősorban hivatásunkra vonatkozik.«

fásától, az emberektől és a nemzeti feladatoktól. És különösen nem elszakítottál! az egyház hitbeli alapkérdéseitől.« »Ezt különösen a budapesti lelkészektől kívánja meg.« »Szeretném, ha testvéri figyelmeztetőt kapna a többiektől minden olyan lelkész és presbiter, aki ki akarná vonni az egyház egységéből a maga szolgálatát, vagy éppen a gyülekezetét.-«

»Nagyon kérem a budapesti gyülekezeteket, hogy vegyék igen komolyan az egyházak és az emberiség egységét előmozdító ökumenikus szolgálatot és egyházunk igaz bizonyságtételét tegyék forróvá arra az időre, amikor Isten be akarja mutatni a mi egyházunkat az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának.«

D. Dezséry László püspök ezután megemlékezett D. dr. Vető Lajos püspök ökuménikus szolgálatáról. »Rendkívüli jelentőségű az a Németországban megjelent könyve, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház mai szolgálatának dokumentum- gyűjteménye. A könyv meglepett és elismerő kritikát kap nyugaton. Hasonlóan jelentős Vető püspök sok személyes barátsága külföldi egyházi vezetőférfiakkal és az a sok kitüntetés, amelyben részesült, amikor különböző ökuménikus testületekbe tagul beválasztották. Nem lehetünk neki másként hálásak, mint úgy, hogy még öntudatosabban járjuk szolgálatunk útját.«

Dezséry püspök ezután a Központi Alap kiépítéséről beszélt: »Templomaink tele vannak, de az nem biztos, hogy a gyülekezetek, amelyek a templomba járnak, meg vannak elégedve lelkészeink szolgálatával. Az egyházközségekben betartják a költségelőirányzatokat, sőt most már évről-évre felülmúlják az előző évek adakozását, de az nem biztos, hogy ez a mi gazdag egyházi életünkhöz elég. A jó tények alapján, a telt templomok és a teljesített költségelőirányzatok ténye alapján állva is tele vagyunk kérdésekkel. Bizonyos, hogy az egyház Központi Alapjának felépítése a mi egyetlen biztosítékunk az egyház holnapjának megalapozásában.« A püspök köszönetét mondott Grün- valszky Károly józsefvárosi lelkésznek, egyetemes főtitkárnak a Központi Alap előkészítésének munkájáért. Kívánta, hogy a gyülekezeteket az országos egyházi összefüggések látására neveljék.

A továbbiakban a püspök az igehirdetés kérdéséről beszélt. »Kétségtelen, hogy vadonatúj világban élünk, más, új szellemiség alakult ki és a hívek követelik, hogy az egyház tudjon e'gyüttélni ezzel a szellemi fejlődéssel, tudjon szeretet- ből áthidalásokat tenni az egyházi és a világi között. Ez maga elegendő indokolás ahhoz, hogy egyházunk tüzetesen és folyamatosan foglalkozzék az igehirdetés kérdésével.« »Népünk tudata hallatlanul fejlődött. Üj tanulmányai révén kiszélesedett a látóköre, és egyben lelki kérdések t százai vetődtek fel benne. Az emberekben kicserélődik a régi világkép és nem kétséges, hogy művelődés közben felvetődnek a keresztyénség kérdései, az egyházban élő emberek megkívánják a szószéktől, hogy onnan ezeket hallják és azt is, hogy feleletet kapjanak kérdéseikre. Ezek nem külső körülmények által felvetett kérdések az igehirdetés számára, hanem

Isten próbája és leckéje a mai egyház számára, hogy megtanulja a mai nemzedéknek tolmácsolni Isten üzenetét.«

Bírálva egyes lelkészek elmaradóii- ságát, a püspök a következőket mondta: »Isten igéje nincs bilincsbe verve, nincs egy elavult világnézetnek vagy megszűnt társadalmi tudatnak a bilincsébe verve. Egyházunk alapvető tanítása, hogy léte nincs összekötve társadalmi és gazdasági rendszerekkel, az egyház mindvégig megmarad és a hívek lelkesedése kíséri azoknak a leiké- széknek a szolgálatát, akik az embe- rek mai, lelki, szellemi életkérdéseivel foglalkoznak.« »A budapesti lelkészeknek olyan értelmű bátorságot kell hordaniok a szívükben, hogy a holnapunk éppen olyan lesz, mint a mánk.« »Megmondom, hogy az elmúlt hónapokat jórészt vidéken töltöttem és a vidék nincs elragadtatva a budapesti egyházi élettől. Onnan azt várják, hogy itt hittel teljes küzdelem folyjék az újért egyházi értelemben is.«

»A mai embernek, aki mindinkább megismeri a világ egységét és saját egyéni kérdéseinek társadalmi összefüggéseit, az egyházban is meg lehet tanítani, hogy az ő keresztyén élete országos egyházi egységbe van elhelyezve.«

»Kérem a testvéreket, — mondotta a püspök —, hogy törődjünk különösen az egyház háztartásával, de nem elszakítottan egyházunk hiva»A protestantizmusban mindig azt a tudatot ápoltuk, hogy az egyház nem a levegőben, hanem a nemzetben él. Összeszövődött- ségünk a nemzet életével nem a véletlenekből adódik, hanem hitünk helyes szolgálati szándékából. A magyar protestantizmus mindig akkor szolgált leglelkesebben a nemzetnek, amikor az nagyot lépett előre.

Ezzel szemben állt mindig azzal az egyházzal, amely mindig akkor volt az élettől legelfordult abb, a legönzőbb és a legönhittebb, amikor a nemzet nagyot lépett előre.« »Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei. Ügy kell élnünk, hogy a reménység sugározzák a szolgálatunkból.« A püspök többek között megköszönte azt, hogy a pesti gyülekezetek testvéri támogatásban részesítették a Deák- téri gyülekezetét a parókiarenoválás nagy vállalkozásában. Majd így fejezte be beszédét: »A budapesti gyülekezetek döntő kérdésének azt tartom, hogy elhatározzák magukat arra, hogy továbbra is és az eddiginél hűségesebben járják országos egyházunk útját.« Kifejezte jókívánatait a gyülekezetek felé: »Az Isten, aki eddig mindeddig, minden emberi elképzelést felülhaladó módon megáldotta a mi Magyarországi Evangélikus Egyházunkat, meg fogja azt tartani mindvégig« — fejezte be beszédét a püspök.

H

A reménység Istene töltsön be titeket minden örömmel és békességgel

/#

(Rm 15, 13.)

x

i /