Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-15 / 3. szám

X

EVANGÉLIKUS ÉLET

Zoltai Gyula esperes a tétovázás nélküli szolgálatról szólt beiktatásakor

A tiszaföldvári gyülekezet rövid időn belül két felemelő ünnepség tanúja lehetett. Alig történt meg új lelkészének beiktatása, nem sokkal utána a csanád—csongrádi egyházmegye esperesévé választották az új lelkészt, Zoltai Gyulát, s beiktatása az egyházmegye lelkészeinek, a gyülekezetek kiküldötteinek s a helyi gyülekezet nagyszámú jelenlevőinek színe előtt folyt le december 21-én. Jelen volt a beiktatáson D. Dezséry László püspök, az Állami Egyházügyi Hivatal Szolnok megyei főelőadója, Mekis Ádám püspökhe- •lyettes, Aranyi József és Káldy Zoltán esperesek, Koren Emil espereshelyettes, Benczúr László püspöki titkár, Mohácsy György ref. esperes ég sokan mások. A beiktatást megelőző úrvacsorái istentiszteleten D. Dezséry László püspök hirdette az igét Fii 2,1—5. alapján.

Ügy szólott az igéről, mint ami a Jézus Krisztussal s a hívekkel való összeszövődöttséget tárja elénk. Az egyház nagy kérdéseiben ég Fái, a levél írója: milyen az egyház s milyenek azok, akik abban szolgálnak. A levél a gyülekezetek utáni vágyakozásból íródott. Azóta is

nagy élménye az egyháznak az egymás keresése. Az összetartozás nagy érzése testvéreket teremt.

Ennek az egyházmegyének is éreznie kell, hogy országszerte szeretet ves2i körül, az erősek tudatos szere- tete. Ez a tudatos szeretet a feladatok felismeréséből él. Történelmünknek abban a szakaszában, amelyben élünk, feladataink elénk vetítik a kérdést: cselekedetekben s a mögötte levő hitben egyek vagyunk-e. A tudatos szeretet építi szent együttté- tünket napi dolgainkban.

»Legyünk embertársak az embertársak között. Ahol az egyház megjelenik, ott az emberek segítséget, melegséget, vigasztalást, békességet, szelídséget, jóindulatot, áldást lássanak. Megfogható, történelmi segítség kell az embereknek. Ez a mai feladatok között így hangzik: tudom-e szeretni az embereket, népemet? Előre viszi-e életüket a szolgálatom?

űrünk nem ad mindenben utasítást, de abban döntően ad, hogy a testvériség lelkesítői legyünk embersze- retetre. Ebben az öröm alapmagatartásával kell járnunk. A naponta átélt dolgok közötti boldog derűvel-«. »•Az egyház az újrakezdés helye.

Higyj az Isten ígéreteiben a az emberi munka értelmében. Ahol valami jő történik, ott Isten békessége Itat. Egyházunk hivatása szerint ez a békéltetés szolgálatát jelenti.

Nincs ennél fontosabb, izgalmasabb kérdés: meg tudjuk-e érteni az emberi együttélés alapjait, lesz-e belső békesség! Testver-e a másik ember? Világviszonylatban ugyanez feszíti az embereket: el tudjuk-e kerülni a pusztító háborút? Ez ma központi kérdés. Ezt tudni kell ott, ahol lelkészt munkát vállalunk. Urunk szerette az egész világot. Nem prédikátor az, aki csak bizonyos embereket s azoknak bizonyos dolgait szereti!«

Az új esperes az egyházmegye lelkészeivel együtt úrvacsorához járult. Az istentisztelet után Zalán Pál egyházmegyei főjegyző nyitotta meg a közgyűlést, átadta az esperesi hivatalt, majd Zoltai Gyula mondotta el beköszöntő beszédét. Megköszönte a kialakuló együtemű jószándékot, majd önmagáról szólott. Elmondotta, hogy a földhöz kötött szülői házból indult, de tizenhárom éves kora óta családfenntartó lett. Szűkös kenyérrel, tanulva és tanítva küzdötte fel magát, kétkezi munkára szorult, úgy jutott lassan a lelkészt szolgálatig, amelyben hosszú éveket át őrölte les- tét-lelkét a mérhetetlen szórvány.

Ezután tért rá egyházunk és nemzetünk nagy kérdéseire s a többi között ezeket mondotta:

"Meg keli állapítanunk, hogy az egyház lényegbeli feladata az igehirdetés, és hogy Isten oldaláról minden megtörtént annak érdekében, hogy az egyház elvégezhesse ezt a lényegbeli feladatát a mai világban!

Olyan alkalmakat ée lehetőségeket tárt fel, amelyeket uzelőtt vagy elhanyagoltunk, tehát Isten ítélte meg, vagy nem vettünk elég komolyan, tehát figyelmeztetett reá. Viszont ebből ís csak jó jöhet ki. Ezzel is azt akarja munkálni a mi Urunk, hogy visszatérjen az egyház lényegbeli szolgálatához, igazi arculatának kialakításához. Éppen ezért különösen éberen kívánok őrködni lényegbeli feladatunk, igeszolgálatunk vonalán. Vallom, hogy Isten igéjét magyarul és magyarán kell megszólaltatnunk és nem lehet kétségben hagynunk az igehallgató gyülekezetét a tekintetben, hogyan értse a hirdetett igét.«

Szólott az igehirdetés egyes területeiről, a felkészülés munkájáról, arról a segítségről, amelyet ebben az egyházi sajtónk nyújt, az újonnan megjelent ónekoskönyvről, majd így folytatta:

"Hadd mondjam meg minden küzdő és kislétszámú gyülekezetnek: Isten sokra bízza ezután is. Tudott dolog, hogy

egyházunk vezetősége a kis gyülekezetek minden gondját és terhét is az egyház egységének szemszögéből nézi. Hónapok óta tárgyalják és tárgyaljuk a jövő évben megvalósítandó Központi Alap kérdését, amely éppen a kis gyülekezeteknek kíván hathatós segítséget nyújtani. A testvéri együvétartozás jegyében hordozza imádságban minden gyülekezet ezt a kérdést is, mert ebből, ha hittel és engedelmességgel vállaljuk, sok jót hozhat ki Isten.«

"Az egyháznak a világhoz való vi- | szonyából következik, hogy az egyház léte példamutató lét. Isten gyermekeinek úgy kell megjelenniük a világban, mint fénylő csillagoknak. (FII 2, 15.) Ezt szabad és kell is tudniok. E tényre való utalás voltaképpen ösztönző erő az egyház életében, főként ha arra gondolunk, hogy az idézett Iráshely úgy kezdődik, hogy "mindent zúgolódás és tétovázás nélkül tegyetek«.

Egyházunk népének mai arculatán meglátszik-« ez a tétovázás nélküli szolgálat, pl. magyar ha- zánk belső építése, a nagyüzemi gazdálkodás és sok más fontos olyan kérdésben, amelyekben döntenünk kell? Ezekben a kérdésekben is, mint minden másban, bizonyságtételünknek szárnyakat és erőt Isten ad.«

Az egyházmegye lelkészei és gyülekezetei részéről Gzon László szolnoki lelkész, a református egyház részéről Mohácsy György esperes és a helyi lelkész, a kerület egyházmegyéi részéről Mekis Ádám, Aranyi József, Káldy Zoltán esperes és Koren Emil espereshelyettes, majd a helyi gyülekezet felügyelője és az ifjúság képviselője köszöntötte az Új esperest. A beiktató ünnepség után a vendégeket a helyi gyülekezet látta szívesen, másnap pedig az egyházmegye lelkészi munkaközössége tartott ülést,

íllf OLDJ+f GYMZN HIM M

DÁN püspökök beszámoltak a Szovejtunióban tett útjukról. Erik Jensen püspök elismerőleg nyilatkozik a szovjet emberek békés alkotó munkának szentelt kulturális és társadalmi életéről. Fuglsang-Damgaard püspök rádiónyilatkozatában a következőket mondta: »Határozottan az a benyomásunk volt, hogy az egyház szabadon bontakoztatja ki életét.« Mély benyomást tett rá a szovjet embereknek figyelmessége és közösségi tudata.

jtévétek a<z íuektsköuyv úi kiadásától

A Keresztyén Énekeskönyv új kiadásának megjelenése gyülekezeteinkben mindenütt osztatlan örömöt keltett. Lelkészek és gyülekezeti lúgok levelei érkeznek a Sajtóosztályra, amelyekben Isten iránti hálával tesznek bizonyságot erről az örömről.

A nyíregyházi egyházközség elnöksége levelében többek között ezeket írja: »Amikor lezárjuk az évet és Isten iránti hálával gondolunk az óév áldásaira, hálásan kell megállanunk a Sajtóosztály munkájánál, amelynek eredményeképpen egyházunk drága, gazdag ajándékhoz, Énekeskönyvünk új kiadósához jutott.« A levél ezután méltatja az Énekeskönyv új, ízléses külsejét és kiemeli annak jelentőségét, hogy az Űj Rész kottáikkal jelent meg, majd így folytatódik: »Egyházközségünk lelkészi kara, vezetősége, tanácsa és egész gyülekezete nevében hálásan köszönjük az Új Énekeskönyvet a Sajtóosztálynak, s mindazoknak, akik annak, megjelenéséért munkálkodtak.«

A nógrádi egyházmegye lelkészi munkaközösségének december 19-í összejövetelén az új Énefeeskönyv egyik énekét énekelték. Szabó József balassagyarmati lelkész így ír erről: »Nagy pillanatnak éreztem ezt. Igen örülök annak, hogy a könyv megjelenhetett, méghozzá szép külsőben. Nagy lépés ez.« A levél később így folytatódik: »Óriási nyereségnek tartom az Imádsógos Részt. Gazdag és pompás. Külföldi éneikeskönyvek között is legfeljebb a leg jobbakban találni párját. Még egyszer kifejezem igen nagy örömömet azon, hogy népünk kezébe adhatjuk ezt az új Énekeskönyvet, amely nemcsak a régi könyv egyre növő hiányát pótolja, hanem komoly előrelépés.«

Egy évek óta ágyban fekvő beteg gyülekezeti tag, K. Gy. Kemenes- mihályfáról ezt írja: »Örömmel használtam karácsony ünnepén és azóta is naponként az új Énekes- könyvet, itt ágyamon. Hiszem, hogy mindig áldással szolgál egész életemben. Külön áldás számomra az új énekek kottája, mert hangszeremen lejátszhatom a dallamot s így ón is „énekelhetek az Úrnak”. És az Imádságok! Nagyon hiányoztak nekem. Istennek adok hálát az Énekéskönyv ajándékáért és köszönetét mondok azoknak, akiknek a munkája nyomón Istennek ez az ajándéka hozzám is eljutott«;

Zsigmondy Árpád fehérvárcsur- goi segédlelkész leveléből: »Legyen az egyház Urának áldása az új kiadás rég kívánt jó szolgálatán s az azzal kapcsolatos lelkes, hűséges és szakszerű munka gyümölcsén«.

Szabó Gyula debreceni lelkész a következő levelet írta ,a Sajtóosztálynak: »Énekeskönyvünk új kiadása , várvavárt esemény. Mégis meglepetés még azoknak is, akik szemmel tartották évekre visszanyúló vajúdását. Énekeket elhagyni, meghagyni vagy felvenni, nagy felelősség. A válogatásnál éppen úgy szükséges a Szentlélek vezetése, mint a Szentírás fordításánál, vagy egy hitvallás születésénél. Elsősorban ugyanis énekeink is arra hivatottak, hogy prédikáljanak. Mégpedig tiszta igét, azaz törvényt és evangéliumot, de úgy, hogy bennük mégis világosan érthető legyen az evangéliumtól érintett hivő gyülekezet visszhangja is. Csak így mene- kedik meg az énekeskönyv egyrészt az evangélium velejét elsikkasztó teológiai racionalizmustól, másrészt az egyéni érzelmek ködös és csalóka útján tévelygő szentimen- talizmustól. Mindkettőből elég volt és termékei méltán esnek át a rostán. Hálásak vagyunk az új Énekes- könyvért annál is inkább, mert valóban keresztyén énekeskönyv. Nem racionalista-szentimentális, hanem evangélikus, nem szűkkeblű, hanem ökumenikus. Köszönjük!«

Mint ismeretes, a Sajtóosztály minden működő evangélikus lelkésznek ajándékképpen megküldött egy-egy példány Énekeskönyvet. Számos lelkész levélben mond köszönetét ezért az r jardéi ért, amelyet értékes karácsonyi ajándéknak tekintenek.

D. Dr. Dibelius és D. Mitzenheim püspökök, valamint D, Grübcr prépost Niederschönhausenben személyesen átnyújtották Wilhelm Pieck- köztársasági elnöknek a német evangélikus egyházak köszöntését nyolcvanadik születésnapja alkalmával. A jókívánságokat tartalmazó irat szövege a következő volt: »Nyolcvanadik születése napja alkalmából a német evangélikus kereszt yénség tekintete a Német Demokratikus Köztársaság vezetőjére irányul. Köszönetét mondunk Istennek, hogy önt vezérelte és egészségben megtartotta. Azzal a hő kívánsággal vesszük önt körül, adassák meg Önnek, hogy magas tisztében hozzájárulhasson közi« életünk békés kibontakozásához, valamint ahhoz, hogy megtartassák népünk számára a világ más népeivel való együttélés termékeny közössége, őszinte és tiszteletteljes üdvözlettel a Német Demokratikus Köztársaság területén levő evangélikus országos egyházak nevében: D. Dibelius püspök, D. Hornig püspök, D. Krummacher püspök, Jänicke püspök, D. Mitzenheim püspök, D. Dr. Beste püspök, D. Noth püspök és W. Schröter egyházi főtanácsos.

NYUGAT-BERLIN egyik egyetemi gyülekezetében »Helsinki—Genf —Varsó—Prága« címen előadást tartott D. Heinrich Grüber prépost, a német protestáns egyházaknak az NDK kormánya melletti meghatalmazottja. Beszédében a történelmi vétkek őszinte megbocsátásáról szólott, majd a nyugat-németországi helyzettel kapcsolatban ezeket mondotta: »Azok, akik fokozatosan

kulcspozíciókba kerülnek, észrevétlenül vágyaik irányába terelik a fejlődést. Ott folytatják, ahol 30 évvel ezelőtt kezdték és olyan viszonyok alakulnak ki újra, hogy csak megfelelő parancsnak kell majd elhangzania, hogy újabb Oradourok, Lidi- cék és Palmyrák jöjjenek létre. « Grüber prépost határozottan kijelentette: az újraegyesítés semmi esetre sem lehet kiindulópontja ú,i militarizált, fasiszta Németország kialakításának. A kettéválasztottság sok szenvedést és bajt hozott, hozhat is, ellenben egy új soviniszta Németország létrehozása még súlyosabb bűnre vezetheti a német népet. Meg kell kísérelni a bajok leküzdését és biztosítékot kell találni minden hibás fejlődéssel szemben. A külső nehézségek és átmeneti hiányok leküzdésénél sokkal fontosabb minden keresztyén embernek, hogy megakadályozza népe bűnbeesését.

Nyikoláj metropolita karácsonyi üdvözlete D. dr. Vető Lajos püspökhöz

Nyikoláj, Krutyicza és Kolomna metropolitája, a Szent Szinódus tagja a karácsonyi ünnepek alkalmából D. Dr. Vető Lajos püspökhöz a következő levelet intézte:

.»A mi Urunk Jézus Krisztus áldott ünnepnapján nagy öröm tölti el az összes keresztyének szívét. Krisztus szent egyháza ezen a napon hálaadással és lelkesedéssel csatlakozik az angyali híradáshoz: Dicsőség a magasságban Istennek és a

földön békesség, az emberekhez jó akarat. (Lk 2, 14.)«

»Üdvözlöm önt, az Űrban szeretett testvérem, a nagy ünnep és az újév alkalmából. Kérem, fogadja szíves jókívánságaimat: jó egészséget, áldást és boldogságot kívánok önnek és az ön egyházának Isten dicsőségére. Krisztus egyházának javára és a földön a béke megerősítésére.«

A GŐG GYÜMÖLCSEI

FEDERICO GARCIA LORCA: BERNARDA HAZA

A GŐG GYÜMÖLCSEI — tartalmilag talán így is lehetne címszerűen megjelölni, miről szól színművében ez a nálunk kevéssé ismert, de korántsem jelentéktelen spanyol író. akinek mondanivalója bizonyára súlyosabbá válik számunkra, ha tudjuk róla, hogy a spanyol polgárháború legelején Granadában orvul megölték Franco párthívei. 1937-ben egy magyar költő, Radnóti Miklós, aki hét évvel később ugyanannak az embertelen őrületnek az áldozata lett, így emlékezett meg róla.

Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretők — mtkor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál — megöltek ők.

Harcát u nép most nélküled vfjja. hej, Federico García!

NEM AKÁRMILYEN GŐGRŐL szól ez a színmű. Képmutatás, önzés, zsarnokság — s mindez a »hagyományok« jegyében — éppígy jellemezhetné azt a fojtogató légkört, amely szinte lefolyik a színpadról s betölti a nézőteret. Megrázó tanúságtétel ez a dráma egy olyan szellemről, amely önmaga erőszakos és gonosz érvényrejuttátásában áldozatait is egymás ellen uszítja — mint amikor savat öntenek a dobozba zárt bogarakra s azok a kín vak tehetetlenségében egymást marják. Az első felvonás gyász-drapériája mintegy az egész történés alapszínét adja meg, s ebben a halált lehelő levegőben rohan a cselekmény a még szomorúbb végkifejlés felé, hogy robbanásszerűen szórja a szívekbe a tragédia szilánkjait: ezt teszi a gőg és minden áldatlan fattya!

A SPANYOL NEMESI HÁZ férfi nélkül maradt: eltemették a családfőt, dé eltemették talán négy lányának férjhezmenési reményét is, mert az özvegy, Bernarda, aki határtalan fennhéjázásában addig is elriasztotta a

leányaihoz közeledő, de kevésbé gazdag férfiakat, kijelenti, hogy »ősi szokás szerint« nyolc évig tart a gyász, addig nem mehetnek férjhez a lányok. Ez azonban nem vonatkozik az ötödikre, a 40 felé tartó Angustiasra, aki az elhunytnak mostohalánya volt, s aki még abban is különbözik a többiektől, hogy egyrészt külseje korántsem megnyerő, másrészt azonban komoly hozománnyal rendelkezik s ez utóbbi elég arra, hogy a nem alacsony származású fiatalember, el Romano megkérje a kezét. A vénkisasszony vőlegénye azonban a legfiatalabb leányt, a húszéves Adelát szereti, mégpedig egyáltalán nem vi- szonzatlanul. A nővérek egyike, Martyrio, aki húgához hasonlóan nem tudott beletörődni zsarnok anyja által rákényszerített sorsába, ugyancsak szerelmes Romano-ba, de reménye aligha lehet, érzelmeit csaknem mindvégig igyekszik rejteni, s a kilátástalan keserűség arra viszi, hogy egy éjszakai találkán meglesse húgát. Lármát csap, Bernarda kiront, vadászpuskával utána lő a menekülő Romano- nak, de elhibázza. Az irigységtől elvakult Martyrio viszont azt mondja húgának, hogy a lövés halálos volt, mire ez szobájába rohan s megöli magát. A nővéreket elnémítja a megsemmisítő borzadály, csak mintha Bernarda gőgje élne túl mindent — a rettenet súlya alatt roskadozva is arra van gondja: mondják azt, hogy leánya érintetlenül halt meg. ,

HALÁLLAL KEZDŐDÖTT s még rettenetesebb halállal végződik ez a dráma. Bernarda szívét már régtől marokra fogta a görcsös gonoszság. Előkelő és »vallásos« nő — mázban nincs hiány — s velejéig önző gőgje leigázza és halálosan megfertőzi azokat, akiket vezetnie, szeretnie kellene. A cselédség és saját leányai egyaránt rabszolgái ennek a kő- szörnynek, akinek alakját Tőkés Anna szívszorító hitelességgel eleveníti meg. A Katona József Színház előadásának másik kiemelkedő pontja Mészáros Ági Adela-alakítása: bájosan eleven dacos reménykedésében s halálba menekülő kétségbeesése annál megha- tóbb. Ez a kegyetlen vég nem »megríkatni« akar — egy darab társadalomtörténet tárul a néző elé: a zsarnokság s az elkeseredettség egymásnakfeszülésében szinte egy egész ország puskaporos levegőjét jeleníti meg a szerző a polgárháború kirobbanásának mintegy az előestéjén. (A darab 1935-ben játszik.) Emellett mélyen emberi és művészi ez a dráma: beszélteti, gyakorlati színvallásra bírja az önzést, a képmutatást, az embertelenséget, a már babonaszerű hajthatatlanságot, hogy cselekedetei rántsák le róla a leplet; hogy a néző, mint a történés tanúja, maga vonja ie a konzekvenciát, de nemcsak elvileg, hanem egészen személyes gyakorlatisággal. Végső fokon ez a célja minden értékes irodalmi alkotásnak: elborzasztani a rossztól s vonzani a jóra. Rajtunk a felelősség: életünknek, e szakadatlan tanulásnak a felelőssége.

A NORMÁLIS ÉLETTŐL nem lehet büntetlenül elzárkózni s másokat is a képmutatás láncaira vetni. De ez a bűn talán mégsem járna oly végzetesen súlyos következmények«

kel, ha mások vétkes gyengesége nem egyengetné útját a tragédiának: Romano szerelmet is akar, de hozományt is, s bizony nem túl jellemesen megalkuszik a helyzettel. (Rendkívül jellemző, hogy e darabnak minden szereplője nő, s hogy az »egyetlen« férfi egyáltalán meg sem jelenik a színen, mégis körülötte forog az egész történés — éppily hiábavaló erőlködés megpróbálni kirekeszteni azt, amiről nem lehet tudomást nem venni.) Mint a bilincs láncszemei, úgy kapcsolódnak, egymásba az események — hány ember vétke készíti elő a fiatal lány halálát! Egy fertőző szellemű társadalom (s benne a nő megalázó helyzete): a romlás melegágya. Ezen belül: Bernarda kegyetlensége, Romano megalkuvása, nővére irigysége — s végül saját vakmerő »kitörési« kísérlete után a reménytelen összeomlás, a végső kétségbeesés kapitulációja. Ilyen borzalmas lavinaként pusztít a bűn — s a romlás csaknem mindig több lelkiismeretlen, vagy gyengesége miatt hibás ember »összmunkája«, és senki sem gondolhatja, hogy csak mások vétkesek. S a büntetés nem sokat várat magára. A bűn gyümölcsei hamar érnek és hívatlanul esnek le a fáról. Közösségekre és egyénekre egyaránt áll ez. S az igazság minket is tanít, hogy rajtunk is segítsen. Garda Lorca halálára nem sokan figyeltek fel akkor, húsz éve. »Észre se vették« — panaszolja Radnóti Miklós az »Első eclogában«. E spanyol mártír-költő mélységesen humanista mondanivalóját azonban azóta is mind több nyitott fülű ember hallhatja meg, aki — Radnóti szavaival élve —

tört sorokat lel a máglya helyén « megjegyzi magának.

Bodrog Miklós