Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-11-04 / 44. szám
XXI. ÉVFOLYAM, 44. SZÄM 1956. NOVEMBER 4. ÖRS Z AG OS EVANGÉLIKUS HETiL Ál ARA : 1,40 FORINT Br. Kékén András: Együtt as ars zágnépévelí Mc ' Cokszor leírták ezt a mondatot az elnyomásnak ^ abban a korszakában, mikor az ország népének i véleményével és hangulatával senki sem törődött, de mindenki, akinek módjában volt intézkedni vagy írni, hajlandó volt a maga íróasztala mellett kigondolt parancsait vagy nézeteit, annak a látszat-demokráciának a mezébe öltöztetni, hogy ez a nép akarata, ez a nép véleménye. Most, amikor címként merem leírni ezt az elkopla- tott. hitelét vesztett mondatot, még tankpk ágyúi dörögnek a közelben, géppuskák lövedékeinek sorozatai sivítanak a ház fölött, még holttestek hevernek az utcán, ieldöntött villamosok akadályozzák a közlekedést, állnak a gyárak gépei, a Vas utca elején kétségbeesetten jajgat egy asszony férje holtteste fölött, brómmal élnek az anyák, akik harmadik napja nem tudnak fiaikról, még nem állott helyre a rend és a nyugalom, még csak tervben és ígéretben van meg a kibontakozás útja, de annyi máris nyilvánvaló, hogy az elfojtott igazság kitört a kényszer rettenetes börtönéből, az ország népe megszólalt, olyan erővel, olyan tiszta hanggal, olyan egyértelműen, olyan politikai bölcsességgel, olyan bátorsággal, hogy ezt a megszólalást egyszerűen nem léhet meg nem hallgatni, ném lehet beszennyezni semmiféle rágalommal, hanem a szabad, független, demokratikus Magyarország politikai fundamentumának kell tekinteni. A tragikusan hősies októberi napok alatt együtt éltünk a ház népével, együtt az utca népével, együtt a város népével. Ott voltunk az utcán, mikor felvonultak a boldogan mosolygó százezrek; láttuk mosolyukat fájdalommá torzulni, mikor meghallották, hogy egy néptől elszakadt és vele semmi közösséget nem érző ember a diákok, munkások, férfiak és asszonyok, tanárok és mérnökök békés szándékú demokratikus tüntétését burzsoá nacionalista megmozdulásnak akarta bélyegezni; éreztük a magunk idegrendszerében is felviharzani a jogos haragot az ártatlanul meggyilkoltak tetemei fölött; százezrekkel együtt nyeltük a megaláztatás keserű könnyeit, mikor idegen tankok csörgését hallottuk; együtt voltunk Budapest népével ezeknek a napoknak minden örömében, gyászában; komoly elszántságában, meggyaláztatá- . Sábán és reménységében. post jelentkezünk szavunkkal, . az evangélikus egyház szavával. Néni azért, hogy régi sérelmeket hánytorgassunk fel; nem is azért, hogy több jogot és több helyet kívánjunk magunknak és szolgálatunknak áz új Magyarországon; nem azért, hogy az egyház és állam viszonyának és e viszony rendezésének problémájával is szaporítsuk a megoldásra váró feladatok tömegét. Lesz még idő és mód arra, hogy ezeket a kérdéseket elővegyük, átgondoljuk és megbeszéljük. Azért szólunk, hogy most, amikor valaminek vége van és valami új kezdődik, az egyház is elmondja szavát — azt a szót, melyet nem politikai indulatok hevítenek, nem politikai szándékok formálnak, hanem amelyet Isten ád szolgáinak lelkiismeretén keresztül a világnak. r2 a szó a hála szava. Istennek adunk hálát azért, hogy Budapest népe ezekben a napokban úgy viselkedett, ahogyan egy Istenben hívő és az ő akaratát tiszteletben tartó közösségnek viselkednie kell. Ne lopj — így szól Isten egyik parancsa —, és mi láttunk kilőtt üvegű, nyitott kirakatokat, melyeknek árukészletéhez senki hozzá sem nyúlt. Magadért bosszút ne állj — ez is Isten parancsa, és mi nem láttunk olyan emberi, aki egyéni elégtételt’ vett volna sérelmeiért. Ne gyűlölködjél — ez is alapvető isteni tilalom, és mi nem is hallottunk egyetlen olyan kiáltást, mely faj, felekezet, társadalmi osztály vagy politikai párt ellen irányult volna. Ne ölj — mondja az ötödik parancsolat, ás mi átéltük ezekben a forró napokban azt a csodát, hogy a nép fiai csak maguk és az igazság érdekében fogtak fegyvert, nem azért, hogy öljenek, hanem azért, hogy védelmezzék az ártatlanokat, a fegyverteleneket és magát az igazságot, a nép szabadságának és az ország függetlenségének kétségbevonhatatlan igazságát, s ezl olyan ■ hallatlan önfeláldozással tették, melyet csak az ügy igazságának forró élménye adhat az embernek. Második szavunk a békesség szava. Ezekben a per- cekben szavunknak nincs nyilvánossága, nem is tudnók tehát eljuttatni azokhoz, akiknek a kezében fegyver van. Amikor szavunknak nyilvánossága lesz, akkorra a fegyverek már bizonyosan elnémultak, de az elnémult fegyverek nem jelentik egyúttal a lelkek békességét is. Ezért érezzük azt, hogy a békesség intelme nem veszíti el aktualitását. Reformokat végrehajtani, törvényességet biztosítani, szabad társadalmat és független országot építeni, s elsősorban is becsületes, alkotó munkát végezni csak békés légkörben, csak megbékélt szívvel lehet. Ha lesznek hívő emberek azok között, akikre a nép a maga sorsának irányítását bízza, azokat az egyház arra kéri, templomból vagy az imádság csendes belső kamrájából menjenek a tanácskozó asztalhoz vagy a bírói emelvényre; azokat pedig, akik nem élnek a hit kapcsolatában. Istennel, az egyház arra inti, hogy legyenek férfiak, férfiak, akiknek nem a szenvedély parancsol, férfiak, akik nem rabszolgái sem halott elvnek, sem egyéni vagy csoport-érdeknek, hanem fegyelmezett harcosai a nép és ország egyetemes érdekeinek. Legyen áldott minden kéz, mely összefogásra nyúlik ki. legyen-áldott minden szív, melynek vihara fölött átível a békesség szivárványa; . legyen áldott minden szó. melynek szárnyán a jóság száll lélektől lélekig, és legyen áldott minden hídépítő cselekedet. • XT armadik szavunk a vigasztalás szava. Ennyi vér, XX ennyi könny, ennyi gyász az ostrom hetei óta nem borította el Budapestet. Elszorul a szívünk, ha arra gondolunk, hány koporsó mellett kell majd hallgatnunk a kétségbeesés zokogását s hány sebzett szívet kell a vigasztalás ínjával gyógyítanunk. De már most is azoknak is, akiknek van halottjuk s azoknak is, akiket a mások fájdalma kínoz, hadd mondjunk el néhány vigasztaló mondatot. Azok, akik meghaltak, akár fegyverrel a kézben, akár útban munkahelyük felé, akár úgy, hogy tejért mentek le az utcára, mert kellett a kicsi gyereknek, nem hiába haltak meg. Nem vak sors, nem a véletlen szeszélye vitte el őket az élők sorából. Haláluk hősi halál és a nemzetért; végzett) cselekvő szolgálat volt, mert sorsunknak ezen a helyén és történelmünknek ebben az idejében a történelmet formáló Istennek úgy tetszett, hogy vérnek, könnynek, halálnak, pusztulásnak infernójából hozza elő megdob benten, megtisztultan és megbékélten azt a népet, mely mindnyájunk népe s amely mindig csak fiai áldozatából juthatott előre egy-egy lépéssel szabad és boldog élete felé. Azok, akik meghaltak, mindenképpen belekerülnek a nemzet emlékezetébe, sírjuk felett egy nemzet kegyelete fog' virrasztani, és szerte a .világon mindazok, akik előtt van értéke a szabadságnak és van becsülete az áldozatnak, levett kalappal állnak meg emlékük előtt, s így állnak meg az előtt a nemzet előtt is, melynek ilyen fiai vannak. Végsősorban pedig szabad abban bizakodnunk, hogy Istenben hivő gyászolók állanak majd a koporsók mellett és fájdalmuk sötétségén keresztül ragyognak az Isten ígéretei örökéletről és feltámadásról. Az egyháznak most az a dolga, hogy halkan és szeretettel, de mégis szívekig ható erővel, a bizonyságtevés erejével hirdesse a vigasztalás résztvevő emberi szavát és hirdesse Isten vigasztaló igéjét. TTtolsó szavunk legyen szolgálatunk felajánlásának szava. Az egyház a maga tekintélyével, szavának el nem játszott hitelével, demokratikus gondolkodású papjaival, presbitereivel és híveivel hajlandó részt venni az építésben. Jó, ha minél többen megtudják azt. hogy törvényes és szabad életünk megteremtéséért vívott harcban ott voltak'az evangélikus lelkészek is. ak ' a maguk közösségeiben hol bölcs mértéktartással, hol szenvedélyes bátorsággal harcoltak azért, hogy az egyház egyház legyen és szervezeti életében a jog, tanításában pedig az ige érvényesüljön. Kicsiny, körök voltak- ezek, de szavúk eljutott a .hívek százezreihez és lángjuk százezrekben gyújtotta meg a bizalom, reménység és bátorság fáklyáit. Jó, ha minél többen, megtudják azt is, hogy hazánkban az, evangélikus egyház szinte az első helyen áll azok között a testületek Között, melyek a maguk erejéből indultak az alkotmányosság útján a tisztaság és szabadság tájai felé. Amikor tehát ez a egyház ajánlja fel segítő készségét az ország népének, akkor mindenkinek el kell hinnie, hogy az ország nem nélkülözheti azt az erőt, bátorságot és higgadt elszántságot, mely ennek az egyháznak a papjaiban és híveiben él. Természetesen azzal tisztában kell lennünk, hogy nekünk, mint egyháznak nincs politikai programunk, nincs igényünk törvényhozói helyekre, nem akarunk közjogi méltóságot, nem akarunk vezetni sem a társadalmi életben, sem a gazdasági életben, eszünkben sincs pártot alapítani, de ennek ellenére hirdetjük, hogy szavunk nélkül nem leheti állami életet élni, társadalmat építem és eredményese ni •termelni. Mert a mi szavunk az Isten kinyilatkoztatott! igéje, az Isten világos és egyértelmű akarata minden egyéni és közösségi élet számára. Isten akaratának hirdetése és elfogadása nélkül nincs rend és nincs szabadság, nincs erkölcs és nincs becsület, nincs bölcsesség és nincs emberség — csak önkény van és sötétség,, fogcsikorgató rabszolgaság és élvhajhászó közöny, zűrzavar és kirobbanó elkeseredés. Mi nem mást, hanem annak az igének a hirdetését ajánljuk fel, mely ifjakat és öregeket, egyképpen tiszta életre és becsületre, hazaszeretetre és törvénytiszteletre, alkotó munkára és áldozatkészségre késztet és képesít. Mikor e sorokat írjuk, még dörögnek az ágyúk, csörögnek a tankok, sivítanak a golyók és szirénáznak a sebesültszállító autók, még bennünk rezeg a múlt és jövő minden feszültsége, de úgy érezzük, hogy az egyház szavát el kellett mondanunk. El kellett mondanunk azt, hogy örömben, reményben, gyászban és építésben mélyen és őszintén egyek vagyunk és együtt vagyunk az ország népével. „Ha elfogyatkozik is testem és szivem: szivemnek kősziklája és az én örökségem te vagy óh Isten, mindörökké. Zsolt 73.26. Budapesti evangélikus gyülekezetek ifjúsága! Kérünk benneteket, hogy gyülekezetenként minél több (de legalább 4—5) fiatalt küldjétek el az ifjúság kérdéseinek megbeszélésére november 4-én, délután 3 órakor a Deák téri lelkészi hivatal gyülekezeti termében (V., Deák tér 4.) tartandó előkészítő ülésre. November 11-én délután 3 órakor az Üllői út 34. II. em. alatti egyetemes imateremben országos ifjúsági megbeszélést tartunk, melyre az ország minden gyülekezetének ifjúságát szeretettel várjuk. A budapesti evangélikus lelkészek9 teológiai tanárok és teológiai hallgatók nyilatkozata Mi, budapesti evangélikus lelkészek, teológiai tanárok és teológiai hallgatók az evangélikus egyház tanításához és hagyományaihoz hűen teljes szívvel azonosítjuk magunkat a magyar nép hősies szabadságharcával, amelyet hazánk függetlenségért vív. Örömmel vesszük tudomásul, hogy népünk szabad választásokon dönthet életformája felől. Készek vagyunk részt venni a rend helyreállításában, a megbékélés előmozdításában és népünk jövendőjének építésében. Kegyelettel emlékezünk meg a szabadságharc áldozatairól. A fájdalmas sebeket a szeretet cselekedeteivel és Isten vigasztaló igéjének hirdet tésével igyekszünk gyógyítani. Részt veszünk mindenfajta segítő tevékenységben, amely a gyászolók, sebesültek és kárvallottak szenvedéseit és gondjait enyhíti. Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar nemzet kivívott függetlenségével együtt a teljes vallásszabadságot is elnyeri és az egyháznak teljes szabadság biztosíttatik arra, hogy Istentől rendelt mindenfajta szolgálatát korlátozás nélkül végezhesse. Felhívjuk egyházunk minden tagját, hogy velünk együtt könyörögjenek a hazáért, a népért, annak boldog és békés jövendőjéért Jézus Krisz- nevében, aki út, igazság és élet minden ember és minden nép szálas mára. Budapesten. 1956. október 31. D. Ordass Lajos püspök átvette az Evangélikus Egyházegyetem és a Déli Evangélikus Egyházkerület vezetését D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László evangélikus püspökök püspöki tisztükről lemondottak. Az egyházi törvények szerint illetékes egyházi hatóságok intézkedéséig egy- szolgálatot nem teljesítenek. házi D. Ordass Lajos püspök átvetteaz Evangélikus Egyházegyetem és a Déli Egyházkerület vezetését. Az Északi Egyházkerületet a törvény szerint illetékes püspökhelyettes ve- I zeti. D. Ordass Lajos püspök üdvözlése október 31-én a Deák téren 1956, október 31-én a Deák téri templom sekrestyéjében röviddel az istentisztelet előtt presbiterek, gyülekezeti tagok, lelkészek és teológiai tanárok gyülekeztek össze, hogy üdvözöljék D. Ordass Lajos püspököt szolgálatba lépése alkalmából. Dr. Kékén András gyülekezeti lelkész a gyülekezet és a megjelentek nevében többek között ezt mondotta: »Örömmel, tisztelettel és szeretettel köszöntjük Püspök Urat, amikor visszatér gyülekezetébe. Ez a gyülekezet attól fogva, hogy több mint nyolc éve elvitték Püspök Urat, minden vasárnap imádságába foglalta fogságban szenvedő lelkipásztorát. Amikor ez nyilvánosan, az istentisztelet keretében lehetetlenné vált, sokan, nagyon sokan csendben tovább imádkoztak. Nem hiába. Püspök Ür elfogatása után egyik asz- szonytestvérünk gyászszalagot kötött az oltárt feszületre, hogy ezzel jelezze: gyásza van a gyülekezetnek, elvesztette lelkipásztorát. Később ezt a szalagot eltávolították, de egy lelkésztestvérünk megőrizte. Most, amikor a szeretett lelkipásztor visszatér gyülekezetébe, virág vagy egyéb ajándék helyett ezt a gyászszalagot nyújtom át emlékül és a gyülekezet változatlan szeretetének és ragaszkodásának jeléül.« D. Ordass Lajos püspök könnyekig meghatva csak ezt mondta: »Köszönöm ezeket a szavakat. Mi most egyedül Istenre tekintünk, aki sokkal nagyobb, mint gondoltuk és hittük.« Könnytől és örömtől csillogó szemek mondták erre az áment és mutatták, hogy ezek a kőbe véshető szavak azt fejezik ki, amit mindnyájan átéltünk és amiben mindnyájan reménykedünk. Prőhle Károly „flz igazság feimagasztaija a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.” (Péld. 14,34*)
