Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-06-10 / 24. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET FÉNY ÉS ÁRNYÉK SZIPéTNéíCéN »CSAK AZTÁN ÜGYESEN írd »eg!« — ezzel búcsúzott tőlem Weiler Henrik szepetneki lelkész, amikor fölszálltam az autóbuszra és elköszöntem tőle. Csak miközben az autóbusz fülledt levegőjéből vágyakozva nézdelődtem a gyönyörűen zöld zalai dombokra-erdőkre, közben jutott eszembe, hogy milyen nagy feladatra vállalkoztam. Ügyesen megírni ezt a beszámolót nagyon nehéz. Aki Szepetneken jár, s megpróbál belenézni, vagy inkább csak belekukkantani a faluba, s az evangélikus gyülekezetbe, bizony vakarhatja a fejét, mert ezt ügyesen megírni — lehet, de igazat írni körülményesebb. Nem mintha Szepetneken égbekiáltó nagy bajok lennének, de akárhová nézel, akármit olvasol a régi anyakönyvekből, jegyzőkönyvekből, jelentésekből, elemzed a beszámolókat, a lelkész szavait — nem tudsz szabadulni ettől: ha van fény, az mindig árnyékkal jár együtt. S Szepetneken különösen is mindig azzal jár együtt! NAGY ÖRÖM, hogy ebben a több mint kétezer lakosú faluban, itt a jugoszláv határ csücskében, nem messze Nagykanizsától, Drávától— Murától, a falu legmagasabb pontján őrként mered az égnek az evangélikus gyülekezet templomtornya. Mégiscsak azt jelzi, hogy alatta, mellette, vagy a helyén, már a XVIII. század vége óta hirdetik az evangéliumot. Sőt arról beszél, hogy már István, első magyar király missziói központot létesített ezen a helyen, s ha a törökdúlás után nem is találtak itt semmit, a mai Szepetnek mégis benépesült báró-hozta hajdúkkal és burgenlandi hiencekkel, akiknek egy része hallgatott az evangéliumhirdető evangélikus lelkészek igéjére és gyülekezetben élt. — De ott is kísért az árnyék is! Nemcsak tudós »oskolamesterek«, mint például Artner Mihály, s tudós, szeretett papok, minit például Weber Sámuel szolgáltak itt Isten népének igével, szentségekkel, hanem mások is voltak. Mások is építettek, de úgy látjuk, rosszul és hamisan, ingatag talajra. Ott kísért árnyként még ma is az a levegő, az a szellem, amely nem az igaz igehirdetésből árad. ÖRÖM BESZÉLGETNI a lelkészszel, aki itt, ezen a? »őrhelyen«,'az evangélikusság nagyon fontos, de »eldugott« helyén igét tisztán hirdető, a lelkészi munkaközösségekben jól szolgáló lelkész, fiatalokat megszégyenítő élénkséggel, munkabírással dolgozik és egyáltalán nem »vágyakozik« valami »jobb« helyre, mert feladata nagyságát és fontosságát látja, öröm látni, hogy mi, városiak, alig vagyunk ennyire tájékozottak a világkeresztyénség, evangélikusság ügyeit illetően világviszonylatban, mint éppen a szepetneki lelkész. — De ott kísért az árnyék is! A szepetnekieknek csak a lelkész kell. És az ige, amit hirdet? És az Isten, akit hirdet? — Nem jogos-e az 1923-as püspöki látogatás alkalmával, a gyülekezet felé elhangzott kérés: fontolják meg, hogy az egyházban Istenről van szó, s hozzá ragaszkodjanak, benne higygyenekü Nem bírnák ki, ha nem lenne a 299 evangélikusnak lelkésze — azt mondják. De tudják-e, hogy az országban hány és hány nagyobb létszámú fiók-gyülekezet örülne és valószínűleg jobban meg becsülné a lelkésze szolgálatát, csak lelkésze lenne?! öröm, hogy ezen a »végváron« evangélikusok meg akarnak maradni az evangélikus egyházban. Anyagilag semmi probléma nincsen jóformán! A lelkész öttagú családjával megél és nem panaszkodik (egyébként sem kenyere a panasz!). De tudják-e a szepetnekiek, hogy a jövőre is gondolni kell? Megdöbbenéssel hallottam és olvastam hites dokumentumokból, hogy nem egészen negyed század alatt %-ával csökkent a gyülekezet lélekszáma! Tudjátok, hogy sok nagy gyülekezet előtt prédikáltam, de régen örültem annyira, mint amikor egy reggeli gyermekistentiszteletet tarthattam nálatok és azon részt vett vagy tizenegynéhány gyerek. Szerettem volna mind megcirógatni egyenként. Mert — s ez az árnyék — hogy maradtok meg az evangélikus egyházunk végvára, ha nincs »utánpótlás«, ha nincs gyerek és elvénül a gyülekezet. Vagy terhes az élet, az az ajándék, amelyet Isten küld bele ebbe a világba a szülőknek ajándékul adott gyermekben? NAGY PROBLÉMÁK voltak a mai átalakulással kapcsolatos kérdések is. A gyülekezet egy jó része a szomszéd Nagykanizsán (hogy megváltozott a világ: valaha a kis Nagykanizsa élt a »város« Szepetnekből, s az ottlakó evangélikusok a szepetneki gyülekezet filiája voltak!) a szocializált iparban helyezkedett el. De a parasztok mit tegyenek? Ma már három termelőszövetkezetben dolgozik a gyülekezet fele. S az árnyék? Egy régi halotti anyakönyvi bejegyzés: 1853. ápr. 21-én meghalt Csóky György urasági kanász, nov. 10-én pedig Radits Ferenc urasági »tehenes« és Smodits János »sütő«. Halál oka: »Nagy-Kanizsai Cs. és K. rögtönbíróság ítélete következtében kötél által kivégeztetett.« — Ha új, felépülő világunkban megtaláljátok jól a helyeteket, akkor még egyszer megköszönitek ezeknek az embereknek, hogy a szabadságharc után néhány évvel kiontott vérüket a ti boldogulástokért ajánlották föl?! Adjon Isten sok áldást a munkátokhoz és igaz szívvel kívánunk nektek jó előrehaladást! ÖRÖM, HOGY sem a gyülekezettel, sem lelkészével nincsenek bajai, megoldatlan problémái a hatóságoknak. Sőt, jól élnek együtt, végezve kiki a saját munkáját. Ez is feltétlenül alapja a jó gyülekezeti életnek és munkának. S miközben más »világnézetű« emberekkel jól megfér a gyülekezet, olyanok miatt nem lehet nyugta, akik magukat szintén »keresztyéneknek« mondják. Nem azt kívánják a szepetnekiek, hogy a római katolikus egyház segítse az evangélikus gyülekezet munkáját — hegyis kívánhatnák ezt! —, de azt szívesen látnák, ha felhagyna az »adminisztratív« módszerekkel, s tudomásul venné, hogy az evangélikus egyház nem »eretnek szekta«, hanem Isten GYÜLEKEZETI HÍREK egynaza, meiyoen u maga munkálkodik Szentleikével az igében és szentségekben! Nem lehetne itt a fény mellől »retusálni«« az árnyékot? Kölcsönös szeretettel, békességtörekvéssel? Nem lenne érdemes ilyen szeretetért könyörögni az Istenhez? A római katolikus templomban is? Éjfélutánig beszélgettünk, jártunk a faluban, megnéztük a »határsáv« utolsó, eltüntetés előtt álló nyomát, a drótsövényt, áttekintettünk sok más kérdést. Rengeteget kellene még írnom. De csak ezeket említettem, mert itt éles volt a fény és árnyék közötti különbség! S ezeket is csak ezért: biztosítunk benneteket, szepetneki testvérek, hogy ezeket a nagy, súlyos ügyeiteket az Isten oltalmába és evangélikus testvérek imádságos szerete- tébe ajánljuk. _______Gémes István ÉJ SZAKA Milyen csöndes a város! Egy-egy magános ember lépte kofpog el, míg ablakomból kihajolva őrzöm az éjszakát. Vagy tán ő őriz engem? Fülemben mind az alvók lassú és nehéz lélekzete. A másnapba alusszák át magukat. De én ébren kivárom, míg elsápadnak a lámpák és a didergető hajnalt fehérre festi a laza köd. S addig megkérlelem az éjszakát, hogy minden alvót betakarjon s holnap szép álommal szemében ébredjen a világ. Vidor Miklós. Felvétel a Teológiai Akadémiára Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, ez irányú kérvényüket f. évi július 31-ig nyújtsák be a dékáni hivatalba (Bp. VI., Lendvay u. 28.). A felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: a) születési bizonyítvány, b) a legmagasabb iskolai végzettség bizonyítványa, c) helyhatósági vagy más olyan bizonyítvány, mely a kérvényező lakását, szociális helyzetét, szüleinek a foglalkozását és kereseti, ill. szociális viszonyait feltünteti, d) orvosi bizonyítvány (részletes), e) keresztelési bizonyítvány, f) konfirmálási bizonyítvány, g) az illetékes lelkész és esetleg vallástanító lelkész bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a bizonyítványa, aki a folyamodónak a legutóbbi években lelkipásztora volt, h) esetleges egyházi működésről szóló bizonyítvány. Mellékelni kell továbbá olyan részletes önéletrajzot, amely feltárja a kérvényező családi és társadalmi körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra indulás okait. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatokat is lehet mellékelni. A másolatokat »egyházi belhasználatra« megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti. A tanulmányi idő öt esztendő. A fenti kérvénnyel egy időben a jelentkezők kérjék felvételüket az Evangélikus Lelkésznevelő Intézetbe. Ez a kérvény is a dékánhoz küldendő részletes önéletrajzzal. A férfi hallgatók bennlakásl kötelezettségéről. a nőhaligatók elhelyezéséről, a tartásdíjról stb az Intézet igazgatója ad felvilágosítást levélbcll megkeresésre. Kérjük lelkészeinket, szíveskedjenek az érdeklődők figyelmét erre a hirdetményre felhívni. KORALKÖNYV II. kötet, a Keresztyén Énekeskönyv Űj Részének dallamai. Ara: 65.— Ft. A TEOLÓGIAI Akadémia tanári kara június 2-án tartott ülésén az elkövetkező három tanévre újra dr. Pálfy Miklóst, az Akadémia jelenlegi dékánját választotta meg egyhangúlag az Akadémia dékánjává. KANTORTOVÁBBKÉPZÖ konferenciákat rendez egyházunk a nyár folyamán. A négy konferencia közül az első kettő Foton (jún. 5—8, június 12—15), a harmadik és negyedik Gyenesdiáson (június 19—22, június 26—29) lesz. A RÁKOSKERESZTÚRI templomban június 17-én este 7 órakor egyházzenei est lesz. Közreműködik a kelenföldi evangélikus énekkar. Bányai Zsuzsa és Prőhle Henrik. Orgonái és vezényel Sulyok Imre. Igehirdetéssel szolgál Munez Frigyes espereshelyettes. A GERENDÁSI egyházközség helyettes lelkészéül D. Dezséry László püspök június 1-i hatállyal Keveházi László békéscsabai segédlelkészt rendelte ki. A B1KÁCSI gyülekezet egyhangúlag meghívta Lis ka Endre eddigi varsádi lelkészt. 1. Jn 3, 13—18. János apostol első levele bevezetésében arról ír, hogy az élet igéjéről akar bizonyságot tenni, melyet megismert és melynek lényege az, hogy Isten szeretet. Minket is az élet izgat. Nemzedékünk a lüktető, eleven, napról napra nagy változásokat hozó, hatalmasakat lépő XX. században él. Mi minden történt már e században! Mai epistolánk az örök igével igazít el e száguldó fejlődésben, hatalmas emberi haladásban. A keresztyén ember helyes .magatartása, élete a világban ma is: a szeretet, [~|~] A szeretet felülről való. Múlt '----* heti epistolánk igéje úgy besz él Istenről, mint aki a szeretet, mai epistolánk úgy biztat erre a szeretetre, hogy életünk e világban igaz és valós legyen. Tűz és erő kell ehhez, ami Pálban volt, amikor elmondotta, hogy az Istennek szerelme töltetett ki a szívébe a Szentlélek által. A Szentlélek munkája pedig nem más, mint az egyetlen és csodálatosan isteni szeretet munkája. Aki tele van Szentlélekkel, abból ez a szeretet árad. így sugározhatja szét ma is a templom, az igehirdető, hallgató, az egyház maga körül a keresztyén új élet nagy igazságát és valóságába legnagyobb bizonyságtételt, hogy Isten szeretet. m János megismerte az élet igéjét: hite által is látta az érte szenvedett Krisztust és megtelt örvendező hálás szeretettel Isten iránt. Hálaadása nem elégítette ki szíve kiáradó tüzét, az tovább akart égni, lángolni. így van a Szentlélekkel, Krisztussal teli szív: mikor ORSZÁGOS SEGÉDLELKÉSZ- KONFERENCIA lesz Foton június 19—22-e között. Előadást tartanak D. Dezséry László püspök, Péter János református püspök, Káldy Zoltán esperes, dr. Nagy Gyula, dr. Sólyom Jenő, dr. Ottlyk Ernő, Prőhle Károly teológiai tanárok, Benczúr László püspöki titkár és Hafcnscher Károly helyettes lelkész. RÁKOSKERESZTÚRON és leánygyülekezetében: Rákoshegyen május 27-én tartották meg a Gyülekezeti Segély istentiszteleti offertóriumát. Ebből az alkalomból D. Dezséry László püspök, Koren Emil espereshelyettes, a Gyülekezeti Segély országos lelkész-vezetője és Rédey Pál egyházkerületi lelkész kíséretében meglátogatta a gyülekezetét és mindkét helyen igehirdetéssel szolgált. Délután meglátogatta Rákosligetet is. A TOKORCSI gyülekezet templomát június 10-én szenteli fel D. dr. Vető Lajos püspök. A gyülekezetei ez alkalommal meglátogatja D. Dezséry László püspök is. — Délután a püspökök látogatást tesznek a ménfő- csanaki gyülekezetben. teljes erővel, buzgósággal indul el a felebaráti szeretet gyakorlására, A nagy lakoma készenváró, megterített, dús asztala szemeket, szíveket nyit a templompadok igehallgatóiban, hogy lássák a talán üres, vagy üresebb földi asztalokat. Embereket, kik segítésre, lelkeket, kik tanácsra, családokat, kik békességre vágynak. Ereznünk kell ma, hogy valószerűek Jézus szavai, arról ismeri meg e világ, hogy az ő tanítványai vagyunk, ha egymást szeretjük. Egyházunk népének hivatása ma, mikor a világ is egymást kereső indulattal él, hogy életével megjelenítse a Krisztus testének testvéri közösségét. Ereznünk kell élethivatásunkat, mikor mindnyájan érdekelve vagyunk nagy világproblémákban és felelősségünket a nagy közösségkeresés korában a legkisebb egyed, egyetlen békességet kereső ember irányában is. Ma Krisztus a világ reménysége és ugyanakkor minden nyugtalan szívű, szeretetre vágyó ember, család üdve és öröme is. S Vigyázzunk a szeretetre. Magunk között elsősorban. Isten országa erőben áll, nem beszédben. A keresztyén új élet nem szép szavakban, művelt, vagy betanult, veleszületett, vagy jólnevelt, vagy épp rákényszerítelt »szeretet« frázis, nyájas mosoly, hanem élet. Áldozatos, magát odaadó, igazzá létei a szeretetben, melynek gyakorlása valóság. A Szentlélek töltsön el minket, hogy vele telt szívünkkel igazodjunk századunk emberiségében: Isten igaz szeretetével, Jézus áldozatos példája nyomán. Legyen életté bennünk Isten szeretető és a keresztyén új életnek legyen tüze, melegítő ereje a képmutatás nélküli, hazugságtól mentes, igazi szeretet. Fábry István Az új élet tüze a szeretet Eljöttek a gyülekezetből. Azokkal a hol- mikkal, melyeket el nem adtak, el nem ajándékoztak, berendezték szerény új lakásukat. Most csendesen üldögéltek egymás mellett. Két öreg, magára maradt házastárs. A karosszék puha háta meghitt melegséggel ölelte körül pihenő testüket. — Lelkem, drága uram, miért vagy oly szomorú? — halkult el az asszony aggódó hangja. — Bele kell nyugodnunk, ha egyszer kitelt az idő. Eleget dolgoztál negyven évig. Prédikáltál, -sokszor egy-egy héten át mindennap, egy-egy nap többször is, otthon is, vidéken is. Templomot építettél, szórványt gondoztál, híveket látogattál, sok ember gondját magadra vetted, a családoddal alig jutott időd foglalkozni. Ne szomorkodj most, pihenj. IÁiod, a hívek is milyen szeretettel búcsúztattak, a püspök is milyen figyelmes volt irántunk, amikor nyugdíjba mentünk. — Persze, persze... De azért mégse olyan egyszerű a dolog. Üres lett az életem, felesleges lettem. Miért élek most már? — De az Istenért, ne mondj ilyet! Gondolod, hogy a többi nyugdíjas pap is így beszél? — Te tudod, hogy én szerettem prédikálni, Jézus Krisztusról beszélni a gyülekezetnek. Minden igehirdetésemre lelkiismeretesen készültem, negyven év óta mindegyiket leírtam, összegyűjtöttem és eltettem. Most meg... Olyan furcsa érzés volt múlt vasárnap is, hogy nem állhattam az oltár előtt, nem beszélhettem a szószékről, hanem csak ültem a padban és hallgattam valaki mást. — Talán nem volt jó hallgatni azt a fiatal, lelkes papot? Én bizony szívesen hallgattam. Nagyon is jól van, hogy fiatal erők állnak az öregek helyébe. — Igen, igen, igazad van, de mégis. — Tudod mit? Gondold, hogy vasárnap prédikálnod kell, készülj el, írd meg az igehirdetést. Én már megnéztem, éppen Mt 11, 28—30 következik, — Az asszony gyorsan kezébe vette, fellapozta a kopott bibliát és elfogódottan olvasta: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megter- heltettetek és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat találtok a ti leikeitekben. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű .« — Érdemes lenne kidolgoznod, a magad hasznára is. Nem gondolod? — Megpróbálom. Egy kicsit becsapom magamat: amíg írom, azt gondolom majd, hogy vár rám a megszokott vasárnapi szolgálat. Elcsendesedtek. Az asszony együttérző szívvel figyelgette férjének önfeledt, magá- bamerülő arcát. Tudta, hogy most lélekben ott van az elhagyott szószéken. Csakugyan, az öreg pap újra átélte a búcsűzás ünnepét. A virágokkal díszített, zsúfolt templomot látta, a sok kedves ismerős arcot, a könnyes szemeket, szavára figyelő tekinteteket. Behunyt szemmel hívta elő emlékezetéből búcsúbeszédének egy-egy mondatát: — Lélekben megsimogatom kezemmel ezt a drága oltárt, ezt a feledhetetlen szószéket és a te arcodat, kedves gyülekezet. Legyen áldott az egyház Ura* aki nekem, méltatlannak megengedte, hogy gyarló szavammal annyi éven át mondhattam itt az Evangéliumot: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette, hogy aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Legyen áldott közöttetek annak szolgálata is, aki utódomként áll majd előttetek. Vegyétek körül szerető bizalmatokkal őt Is, hogy jókedvvel hordozza szolgálatának terheit... Aztán tovább gondolkodott, visszafelé, pályakezdésére. Hogyan is lett belőle pap? Azt lehet mondani, hogy elsősorban családi hagyományból. Apja is pap volt, nagyapja is. Már kisgyermek korában olyan akart lenni, amilyenek ők voltak. Gyermekkori emlékei, a régi papi ház levegője érlelgették benne a szándékot. De hát ez csak külsőség volt. Kellett lenni valamiféle belső elhiva- tásnak is. Volt-e? Merjen-e erre önmagának »igenr-nel válaszolni? Eszébe jut egy beszélgetés barátaival. Ekkor döntötte el, hogy papnak megy. De maga döntött-e? Hátha az egyház Ura akarta ezt a döntést? — Beiratkozott, tanulmányait elvégezte, sőt mi több becsülettel végére ért negyvenéves papi szolgálatának is. Egy pillanatra se bánta meg döntését. Szerette pályáját, élethivatásnak érezte, ha újra kezdhetné, újra csak így döntene. Pedig nem volt könnyű életpálya, most látja ezt. Sok megpróbáltatásban volt része, itt is tévedett, ott is, ezt is jobban csinálhatta volna, azt is. Aztán voltak szolgálatának áldott örömei is, amikre most olyan jó érzés visszagondolni. Most aztán ... most aztán ... mintha Isten lett volna az, aki befogta igehirdető ajkát: elég volt, állj félre! Mindez percek alatt suhant át a fején. Nem is vette észre, hogy milyen nehezet sóhajtott. Magábamerüléséből a feleség szava ébresztette vissza: — Még mindig tépelődsz? Mondok valamit. Nézd csak — tréfásra fogta hangját — milyen tudós feleséged van! Azt olvastam, vagy talán hallottam valakitől, hogy tinék- tek, papoknak, kettős szolgálatotok van: képviselni Istent a gyülekezet előtt, aztán képviselni a gyülekezetét Isten előtt. Istent képviselitek, mikor prédikáltok, a gyülekezetei, amikor érte imádkoztatok. Közbenjárásra nincs szüksége Istennek, de azért megengedi, hiszem, hogy szívesen veszi, ha elfáradt szolgái vállalják ezt a közbenjáró szolgálatot. Nyugdíjas korban az igehirdető szolgálat jórészt elmarad, de megmarad a másik! Ed- dig Isten üzeneteit mondtad el a gyülekezetnek, ezután csináld a másikat. Nézd — az asszony hangja megforrósodott — rájöttem, hogy ez az imádság a gyülekezetért, az egész anyaszentegyházért milyen fontos papi szolgálat! Végezted aktív korodban is, végzik a gyülekezetekben a mostani lelkészek is, de valahogyan éppen olyan nyugdíjas lelkésznek való szolgálat, aki szereti egyházát. Ebből a szolgálatból nem kell félreállnod, ebbe a szolgálatba most kell igazán beleállnod! Kipirosodott arccal, könnybelábadt szemmel folytatta, a hangja csengőre erősödött, olyan lett, mintha az ura lelki békéjének nagy akarásában valamilyen felülről jövő ihlet szállta volna meg: Isten léged kiemelt a sorkatonák közül, de nem engedi, hogy üres legyen az életed! Áthelyezett az imádkozó hátvédbe, hogy többen legyenek, akik imádkoznak az egyház népéért, vezetőiért. Nem érzed, hogy így van? Nem érzed, hogy ez nem félreállítás, hanem előléptetés? Nem érzed, hogy ez nem megaláztatás, hanem felmagasztaltatás? Nem érzed, hogy ez nem keserűség, hanem öröm és boldogság?! Tágra nyílt az öreg pap szeme: — Nézd csak, te okos feleség, te tudós feleség! Te mindvégig igaz papné! Mit nem mondasz! Több erő van a szívedben, mint az enyémben! Több hit, mint az enyémben! Azazhogy ... az én szívemből... talán már ki is akar apadni. — Odahajolt feleségéhez, hálásan, puhán, boldogan megcsókolta a szemét, kezét: — Igen, ezután sokat imádkozom, de nem egyedül, hanem veled! A volt gyülekezetemért, valamennyi gyülekezetért, az egész anyaszentegyházért, népért, püspökökért! Nem vagyok hát fölösleges, nem. üres az én életem! HERING JÁNOS PAP ÉS PAP NÉ