Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-05-06 / 19. szám

* EVANGÉLIKUS ÉLET Nagysimonyiban Hosszú utat tettem meg a Szom­bathelyre igyekező vonattal a he- gyes-völgyes szép Dunétúlon, míg Nagysimonyiba értem. Amikor le­szálltam a vonatról, magam előtt láttam az egész falut kicsiny házai­val. két kiemelkedő templomával. Két napot töltöttem itt s végignéz­hettem a falunak, a gyülekezetnek vasárnapi ünneplését és hétköznapi munkáját egyaránt. A nagysimonyi gyülekezet ősi temploma nagy múltra tekinthet vissza. 1785-ben épült s mivel az evangélikus egyház akkor az elnyo­matás korát élte, a gyülekezet csak a falu szélén kapott helyet templo­ma számára. A gyülekezet mintegy 900 lelkes, de ezek közül csak keve­sen látogatják Isten házát. Évtize­dek óta így van ez. A gyülekezet története, a jegyzőkönyvek nem be­szélnek sírról, hogy mi okozta a gyü­lekezet elidegenülését az igehirde­téstől. Alighanem valami baj lehe­tett ezzel az igehirdetéssel, hogy nem volt képes az emberek szívé­hez jutni. Nagy a felelősség és a feladat, ami a mostani lelkészre hárul. Ügy kell hirdetnie Isten igéjét, hogy a hívek Isten mai üzenetét hallják meg általa, eligazítást kap­janak életútjukon. A hívek akkor fogják szeretni Isten igéjének hirdetését, ha a szószékről segítséget és támoga­tást kapnak életútjukhoz, a be­csületes helytálláshoz, a jó mun­kához. Az igehirdetés »Jubilate« Vasár­napján az örvendezésről szólt. »Az örvendezés, amelyet Isten ad az ő népének, soha nem le­het szívben elrejtett, magunk­ba zárkózó öröm, hanem meg kell nyilvánulnia jó munkánk­ban és egész életfolytatásunk­ban.-« Különösen hangsúly van ezen most, a tavaszi dologidőben, amikor az egész falu lakossága és benne az evangélikus gyülekezet hívei is a közö6 gazdálkodást tanulják. Az elmúlt ősszel lett termelőszö­vetkezeti községgé Nagysimonyi, A magános gazdálkodásról a közös munkára való áttérés nem ment zök­kenő, nehézség nélkül. A gyülekezet 1956. április 25-én meghalt dr. Czapík Gyula egri érsek, a magyar- országi római katolikus püspökikor elnöke. Czapík Gyula 1887-ben szüle­tett, Szegeden. Fontos egyházi terüle­teken működött és magas egyházi kitüntetésekben részesült. 1939-től veszprémi püspök, 1943-tól egri ér­sek, 1955-től a római katolikus püs­pöki kar elnöke, Czapik érseknek nagy része van az állam és á kato­likus egyház közti jó viszony meg­teremtésében. Mint a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa elnökségének és az Országos Béketanácsnak tagja hitével egybecsengően vallotta és bizonyította hazaszeretetét és béke­régi pénztárosa lett a téesz elnöke. Vele, valamint a gyülekezet felügye­lőjével és kurátorával hosszabb ba­ráti beszélgetést folytattam, amin ke­resztül megnyíltak előttem a téesz tervei és problémái egyaránt. El­mondották, hogy o késői tavasz el­lenére is jól halad a tavaszi munka., a tavasziakat szinte majdnem tel­jes egészében már elvetették. A téesz nagy tervei közé tartozik a. tíz hold gyümölcsös telepítése, vala­mint a több mint egymillió forint beruházást jelentő, száz tehén elhe­lyezésére alkalmas istálló is. Ezek a tervek a téesz sikeres jövőjéről tesz­nek bizonyságot. Vannak azonban nehézségek is. Ezek közé tartozik a földek szétta­goltsága, ami sok munkatöbbletet, fáradságot jelent. Nagy problémát okoz a munkák elvégzése szempont­jából az is, hogy a tagság egy része még mindig nem látja elég világo­san a jövendő útját, sokan elmarad­nak a munkából, s ezt nem tartják a közösség ellen elkövetett mulasz­tásnak, nem beszélve arról, hogy így kevesebb munkaegységhez, s ez­által kevesebb keresethez, kisebb da­rab kenyérhez jutnak saját maguk, s jut családjuk is. Itt nagy feladat vár a gyülekezet lelkészére is. hogy tanulmányozza a közös élet útját, s mutassa híveinek azt az utat, ame­lyet együtt járnak egész országunk parasztságával. Ennek a feladatnak a teljesíté­sét nemcsak országunk, népünk várja cl, elvárják maguk a hí­vek is. A lelkész buzdítsa híveit a felelősségteljes jó munka el­végzésére, a közös munkában való szorgalmas részvételre, hogy ezáltal egyre boldogabb le­gyen ennek a dunántúli kis fa­lunak és az egész országnak jö­vendő élete, A nágysimonyi evangélikusoknak világosan kell látniuk, hogy a közös munkában való helytállás, a közö6 feladatok teljesítése, a közös meg­becsülése és a példamutatás keresz- tyénségünk belső kérdése és hitünk megbizonyítósára szolgáló alkalom. A vasárnapi pihenés után lásson hozzá a gyülekezet minden híve. a téesz minden tagja munkájához Is­ten iránti hálával, felelősséggel és a közös élet tanulásának szorgalmával. Harkányi László akaratát. Hazai és nemzetközi ülé­seken és konferenciákon elmondott felszólalásaiban azonosította magát a magyar nép megújulásával, ország­építő munkájával és hallgatóságát a háború ellen, a békés építés mellett való állásfoglalásra, összefogásra buzdította. A helsinki Béke-Világ­találkozón elmondott szavai az egész magyar nép elszánt békeakaratát tükrözték. Dr. Czapik Gyula érseket április 28-án temették az egri főszékes­egyházban. Egyházunkat a temeté­sen D. Dezséry László püspök veze­tésével háromtagú küldöttség kép­viselte. A diáitok kalauza A »forró mezőkön«, a Móricz Zsig- mond által annyiszor megéne­kelt vidéken döcög velem a vonat, A túri táj ez. Síkság mindenütt, ameddig a szem ellát. Néha egy-egy facsoport szakítja meg a fenséges egyhangúságot és a vonat ablakán kitekintőt akaratlanul is meglepik a móríczi regényalakok. A halálos tes- pedésben élő, de azért néha forró­fejű, garázda dzsentrik, a becsapott csugariak és a többi becsapott nincs­telenek mintha életrekelnének egy- egy pillanatra, amikor a végtelen távírópóznák egyike elsuhan az ab­lak előtt... Hogy mindez csak han­gulat és »szellemidézés«, arról jóté­konyan gondoskodik egy-egy tsz- központ munkára kész gépekkel tö­mött udvara. Ha el tudnám olvasni a díszes kapura írott betűket, talán éppen a nagy író nevét olvashatnám el.., Gondolataimat egy határozott, de azért barátságos hang szakítja meg. A főkalauz, vagy hivatalos nevén: a főjegy vizsgáló kért a menetjegyeket. Mindenki szó nélkül a zsebébe, a pénztárcájába nyúl és máris készíti elő a jegyeket. Ahogy ránézek, egy pillanatra megáll a kezem. Olyan nagyon ismerősnek tűnik az arca, hogy gyorsan kutatni kezdek az em­lékeim között. Persze, hogyne lenne ismerős, hiszen ő a »kalauz bácsi«. Régen találkoztunk utoljára, tizen- egynehány évvel ezelőtt. Akkoriban szülőfalumból jártam be a közeli városba, hogy többed- magammal együtt magunkba szívjuk a tudomány elemeit. Minden reggel és délután utaztunk egy sort vagy az iskolába, vagy az otthonunkba. A diákok nem mindig vannak ba­rátságos viszonyban a kalauzzal. En­nek is megvan a maga oka. A fia­talság sokszor meggondolatlan és sokszor követ el valami csintalansá- got vagy apróbb szabálytalanságot. Ilyenkor aztán egy, a szabályokhoz mereven ragaszkodó felnőtt, kelle­metlen perceket szerezhet a nyugta­lan vérű nebulónak. Vele sohasem történt ilyesmi, pedig jó néhány évet utaztunk együtt. Hogy miért? Erre nem nehéz válaszolni: egy kicsit mindnyájunknak apja volt. Ha nem is volt velünk, hanem égy másik szakaszban végezte a munkáját, tud­tuk, hogy a szeme azért rajtunk van és figyeli, hogy mit csinálunk. No nem azért, hogy megbüntessen ben­nünket, hanem, hogy ha egyikünk valami olyat akart tenni, amiből csak kára származhatott, csöndesen figyelmeztette. Tehát a diákkorom kalauz bácsija itt van megint előttem. Nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá. Amikor elmondom, hogy mi jutott most eszembe, felcsillan egy kicsit a szeme és látom rajta, hogy ő maga is örül a találkozásnak. Néhány perc múlva becsukja maga mögött a szakasz ajtaját. Előtte még további jó utat kíván és nemsokára, munkája végeztével leszáll az egyik állomáson. Kedves alakja, kicsit őszülő feje, megértő két szeme mégis velem marad egészen az uta­zásom végcéljáig. De azóta is meg­mozdul bennem egy nagyon jó ér­zés: egy-egy ilyen emberre milyen szeretettel lehet visszaemlékezni, csak azért, mert valamikor megér­tett bennünket, mert ő is szeretett minket... (vámos) A BESZÉD és az írás között az a különbség, hogy az egyik a mulatt* dóság gyermeke, a másik az örökké­valóság hangjegye. A szavak színes üveggyöngyök, egyszer lehullanak, elgurulnak, vagy összetörnek. A be­tűk parányi piros kis téglák: otthon­ná, vagy templommá simulnak, hogy boldogan tovább mondják az elhang­zott szót és oltáruk vagy tűzhelyük megőrizze minden megérkeznek a beszélő szív melegét. Sokan vagyunk, akik így hordoz­zuk a szívünk felett az édesanyánk, a gyermekünk, vagy messze ment kedvesünk megáldott levelét. A szó, amit mondott, vagy amivel megsi­mogatott, már régen elszállt, vagy a felejtés csöndjébe hullt, de az a né­hány sor megőrizte nekünk az arcát, a csókját és az imádságát. Őszinte és igaz pillanatainkban, az örömeink mosolyos mámorában, vagy nagy sí­rásaink könnyes keresztje alatt e csöndes sorok küszöbén újra elibénk lépnek. Élnek és megszólítanak. Meg­simogatnak, megáldanak és lassan tovább indítanak ISTEN IS így van velünk. Bűnök­be vakult szemünk, de sokszor ta­lálkozik Vele, amikor hozzánk érke­zik egy-egy leírott szava, áldott le­vele Bibliánkból, a Róla szóló könyv­iapókból, a Tőle érkező újságunk­ból. Zúgó nagyvárosok fáradt estéin, messzi kicsiny tanyák csöndjén, de sokan hallgatják így a betűk kicsi szószékéről Istent és szerte az or­szágban, de sok evangélikus olvassa és tanulja így az igét... az Életet .•.. Ha vasárnap elmégy a templomba, hallani fogod, hogy Isten betűiről beszél majd a prédikáció. Isten sza­váról, amelyik könyvben és újság­ban egy közös szóval a sajtóban ér­kezik meg hozzánk. Ha valaki azt kérdezné, miért ol­vasok egyházi újságot, miért olvasom Isten könyveit, akkor minden bi­zonnyal azt felelném neki: Miért né­zek az édesapám, vagy az édesanyám szemébe? Ha nem azért, mert a sze­mük ragyogásában benne van a2 én boldog mennyországom, utam, sor­som, családom és otthonom. Sze­mükből mindig kiolvashatom, hogy szeretnek, hogy a javamat akarják, hogy nekem a legjobb utat mutat­ják. Hogy ezen az úton mindig ve­lem vannak és soha el nem hagynak. MIÉRT OLVASOK egyházi újsá­got, miért Olvasóm Isten betűit — mert Isten betűsoraiban mindig az evangélium tükrei csillognak felém. Ezekben a tükrökben Isten atyai arca olyan biztatóan mosolyog felém és ezt mondja: — te keresztviselő, bűnben botorkáló, halálba haladó, tehetetlen tékozló fiú, nem vagy egyedül, nem vagy kitagadott árva, az enyém vagy! Én még mindig sze­retlek, hívlak és várlak. Ezért küld­tem utánad a keresztre Fiamat, a Megváltó Jézus Krisztust, azért nyi­tottam meg a húsvéti sirt, hogy Öt egyszer megtaláld és Benne rámta­lálj! Emeld fel a fejed, van még né­ked nálam otthonod és örök menny­országod. ISTEN BETŰIBEN mindig lám­pást lobogtat felém az Isiten, a Világ felé is. Azt mondja: erre menj, ez a te utad! Isten betűiben mindig lámpást lobogtat felém az Isten és amíg ebben a fényben arcát kere­sem, arcom Krisztus arcává szépül­ve néz vissza szelíden a világra. Megértem titkait és parancsait. Megértem, hogy hol a helyem és hol a műhelyem. Hol a harcom és hol a pihenésem. Hol a munkám és hol az imádságom. Megértem, hogy mind­nyájan egyeli vagyunk, emberek, munkában, sorsban és üdvösségben. Isten békés és boldog családja va­gyunk. Én sem szakadok ki a sorból, hanem az én életem is mutatni kezdi a nagy csodát, hogy megvál­tott engedelmes életem Istennel gazdagítja a világot. — Evangé­likus sajtónk így mutatja nekünk a ma útját a kegyelem hitében :;. Ez a fény azonban csak addig vi­lágít nekünk, amíg vigyázzuk. Amíg fontosnak és magunkénak valljuk. Amíg áldozunk érte. Amíg írjuk és amíg olvassuk. — Egy templom addig meleg otthon, amíg padjai megtelnek hivő emberekkel. Egy megüresedett és elhagyott templom hideg kőépület, amire a halál takar­ta rá fekete palástját. A szószék csak addig az Isten ajka, amíg be­lőle Isten szava száll hozzánk, érő­nek, vigasztalásnak, léleknek és üd­vösségnek. Különben csak egy fur­csa alkotmány. Levélhez, csókhoz, szeiretethez és üdvösséghez mindig kettő kell: aki adja és aki elfogadja. Jaj, ha nem adják és jaj, ha el nem fogadják. Isten betűi addig világíta­nak, amíg lelkipásztorok írják és amíg a hívek elolvassák. Amíg fenn az őrtoronyban és hazatartó hajókban Istenért, égő szívek mások­nak világító fénnyé forrósodnak át., ;; ISTEN BETŰI nemcsak a hivoga- tás neonfényei, hanem az ítélet örök mondatai is. Isten egyszer számon- kéri tőlünk a betűit. Tőlünk, lelki- pásztoroktól, hogy leírtuk-e és tőle­tek, olvasók, hogy elolvastátok-e?! Mintahogy egyszer majd Isten szá- monkér tőlünk minden Igét és min­den pillanatot. Nálad is milyen sokszor bekopog­nak az Isten betűi. Drága és ara­nyos posta. i. Isten valamit üzen ne­ked, valamit, mondani akar neked.- Hidd el, nincs olyan prédikáció és nincs olyan egyházi újság, amelyik­ben ne lenne a te számodra is vala­mi fontos, sorsdöntő és kegyelmes mondat. Milyen jó, hogy ma üzen és ír né- künk az Isten ... Legyen azért áldott a kéz, amelyik leírja és legyen áldott a szem, amelyik elolvassa az Isten betűit:.: Friedrich Lajos Istennek is megvan a maga mér­téke és vannak kánonjai. Ez pedig a Tízparancsolat, mely benne van tes­tünkben és vérünkben. Ennek a lé­nyege ez: amit szeretnél, hogy veled is tegyenek, azt tedd a másik ember­rel! A mi Urunk Istenünk is eszerint cselekszik: mert amilyen mértékkel mérsz, ugyanazzal mérnek majd ne­ked is. A skorpió azt hiszi, hogyha csak a fejét eldughatja egy falevél vagy lomb alá és így elrejtőzik, akkor senki sem tudja meglátni. Ugyanígy tesznek a képmutatók és hamis szen­tek is. Azt gondolják, hogyha csak egy-két jócselekedetet is véghezvit- tek valahogyan, ezzel már minden bűnük el van takarva és be van fe­dezve. Luther Meghalt dr. Czapik Gyula egri érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke JEQYZETEK CEGLÉD városa most ünnepli városi létének fél­ezeréves évfordulóját. Nevezetes évforduló, mert az Alföldön kevés régi városunk van s ami van, mint Cegléd is, annak szívvel-lélek- kel kívánunk gyarapodást erőben és szépség­ben s életrevalóságban. Nem is lehet ez másként, mert mi, mai magyarok, mindenki­nél jobban tudjuk az igazságot, hogy a nemzet városaiban él igazán. Bármennyire tó eltom­pul a különbség falu és város között a mi korunkban, a város mindig tengelye marad a nemzeti létnek. Ez természetes és érthető is. Az Alföld a magyar városiasodás nagyszerű lehetőségeit tartogatja. A török hiába próbálta elmetszeni ezen a területen a magyar ínakat, az osztrák feleslegesen berzenkedett ott időt­len ideig. Árvíz, tűzvész, rozsda, sáskajárás, mocsarak és nádasok betegséghordó szúnyog­telepei súlyos csapásként nehezedtek az Al­földre. De az Alföld népe ezt is kibírta. A városiasodás igéjével országjáró Móricz Zsig- mond 1935-ben kiszámította Debrecenben, a kiégett Hortobágyról jövet, hogy annyi pén­zért. amennyi akkor a pesti Marglthíd kiszé­lesítésére kellett, szabályozni lehetne a Körö­söket s vízzel táplálni a vízszegény vidéket, hajózhatóvá tenni még a Berettyót tó. Kánaán lehetne az Alföld s szép, nagy, kertes váro­sokkal ékeskedne — írta Móricz Zsigmond. Má erre gondolunk mindnyájan, minthogy a nagy évfordulók nem jelentenek egyebet nagy s komoly jövőnél. Vegyük számba a múl­tat s gondolkozzunk a jelen felett. Ceglédnek sajátos története van: a megmaradás és a jellemes magatartás városa volt mindig. S e jó tulajdonságai nem pöffeszkedésből nőttek meg, hanem szorgalmas munkából. A régi magyar népnyelv cégiének hívta a mocsári fűz egyik fajtáját. Abból a fűzből faragták a hajlékony husángot. Ez a husáng adott nevet a régi magyar településnek, Még a török is a ceglédiek fűz-fonadékával erősítette meg a városok körül húzódó sánc-sövényeit, arra verte rá a vizes agyagot. A ceglédiek voltak ennek az építésnek a mesterei akkor. A falu neve 1290-ben fordul elő első ízben oklevél­ben. Várossá a falut Hunyadi János emelte, amiért a ceglédiek önként, az első hívásra, Hunyadi zászlaja alá sereglettek s részt vet­tek a nándorfehérvári világraszóló győzelmes csatában. 1456-tól kezdve valóban minden okmány az alföldi jobbágyfalut már város­nak emlegeti. Ötszáz éve van tehát Cegléd városának. Eger neve híressé vált nálunk, de Cegléd semmiben sem marad mögötte. Hősi város Cegléd is. Dózsa György a ceglédi piacon hirdette meg a nép igazát s a haza felszaba­dítását a töröktől. Akik most megnézik Illyés Gyula nagy drámáját, a Dózsa Györgyöt, lát­hatják a színpadon a ceglédi sereglést. Ceg­léd már Dózsa előtt megmozdult, plébánosa: Mészáros Lőrinc a magyar reformáció egyik harcos előfutára volt, aki kétezer husánggal, kászával s baltával felszerelt ceglédi paraszt­tal menetelt fel Pestre, a táborba, S amikor Zápolya tüzes trónján elhamvadt Dózsa György, Mészáros Lőrinc a ceglédiekkel még hetekig tartotta magát Biharban, nem adták meg magukat, inkább elpusztultak egy szálig. Aztán jött az, amire Dózsa intette az or­szágot s urait: jött a török s elvette az Al­földet. A ceglédiek megtartották magukat a török időkben, városuk menedéke lett egy óriás területnek s aki Cegléd patics-falai közé húzódott, azt nem bántotta a török már, mert kellett neki a sövényhúzó magyar. 1848- ban újra Cegléd ugrik elő minden más ma­gyar város előtt. 1848 szeptemberében nép­gyűlésen hirdeti meg Cegléd piacán Kossuth Lajos a népfelkelést. Miért éppen Cegléden? Mert hívták a ceglédiek. Ráírtak Kossuthra: ha a kormány továbbra is halogatni fogja a nemzet fegyverfogható fiainak felfegyverzé­sét: »birodalmunkat bírni nem fogják!« Erre jött el Kossuth Czeglédre, megkérdezni a ma­gyar nemzettől: élni akar-é vagy meghalni? A kérdésre a ceglédiek azzal válaszoltak, hogy ott nyomban háromezer önkéntes állt be hon­védnek. Harcoltak vitézül a szabadságharcban. A Kossuth-kultusz terén is ők vezettek, 1874- ben, egy téli napon, száz ceglédi kereste fel a száműzött Kossuthot, térjen haza. Nem fél­tek a ceglédiek 1. Ferenc Józseftől. Igaz, meg is hagyta őket a király a porban. De mint Petőfi farkasai: szabadon szóltak s nem haj­tottak fejet a zsarnok előtt. Ma Cegléd ötvenezer holdján a legvirág­zóbb mezőgazdaság és gyülmöcstermesztés folyik, majdnem ötvenezer lakosa ma is az ország büszkesége. Építsék hát s szépítsék igazi várossá az ötszázéves fészket! BACHÁT DÁNIEL sírjára a budapesti Kerepesi-temetőben ko­szorút helyeztek a pesti szlovák evangéliku­sok, mert e lelkészük (s a bányai kerület ké­sőbbi püspöke) éppen ötven évvel ezelőtt halt meg: 1906. április 13-án. A pesti teme­tőben magyar és szlovák nyelvű sírfelirata van s a halál évfordulója alkalmat adott a szlovák irodalomnak is arra, hogy megemlé­kezzenek Bachátról, az íróról. Bachát Dániel szlovák író volt s a szlovák szellemi élet egyik szervezője s bemutatója a magyarság előtt. Sokat fordított szlovákról magyarra s azért a Kisfaludy Társaság éppúgy tagjai közé választotta, mint a Petőfit, Aranyt és Madáchot szlovákul tolmácsoló Hviezdosla- vot. Nem biztos, hogy a Liptóból Pestre kerülő s a Rákóczi úti szlovák gyülekezetét ápoló, tehetséges lelkipásztor, a Stúr utáni szlovák irónemzedék egyik vezéralakja, Budapesten elmagyarosodott s megtagadta múltját. Mik­száth Kálmán, akii Bachát esketett meg Mauks Ilonával, sokai évődött Bacháttal a ha­zai dolgokon s a szűkebb pátria, a Felvidék, dolgain, A nagy író szerette az ilyen hiteles, közvetlen forrásokat. De hol árulta el Mik­száth szülőföldje népét? Híressé tette, eré­nyeit bármely más írónál jobban domborí­totta ki, szive egész melegével írt a szlová­kokról is. Bachát mindhalálig, püspöki ke­reszttel a mellén is, szlovák író maradt s érdemét nem kisebbíti, hanem növeli az, hogy megtalálta a hídépítés módját a magyarság és szlovákság között. Több, mint húsz éven át működött a magyar fővárosban s ez a mű­ködése mindkét nemzet szempontjából pozitív jellegű volt. Ján Kollár ugyanolyan hosszú ideig lelkészkedett a Deák téren, mint Bachát a Rákóczi úton, mégis Kollár egész budapesti ténykedése negatív jellegű a magyar—szlovák viszony szempontjából, hacsak nem tekintjük pozitív jellegűnek kétnyelvű népdalait, vagy sűrűn magyar szókat felvető szlovák nótáit, az ismert gyűjteményben. Kollár nemcsak el­fogult volt a magyarsággal szemben, hanem a bécsi népelnyomó reakció zsoldjában állott titokban, mint később kitudódott. Bachát őszintén, egyenesen kezet nyújtott Pesten. S a kéz nem a magyar kormánynak szólt, ha­nem a magyar nemzetnek. Tűnődhetünk e kéznyújtás erkölcsén, de azt senki sem von­hatja kétségbe, hogy a két feleslegesen s mes­terkélten elválasztott nemzetnek, a szlovák­nak s a magyarnak, csak az őszinte béke és barátság hozhatja meg a nyugalmat. Ezért dolgozott itt Dániel Bachát is. Szalatnai Rezső ISTEN BETŰI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents