Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-02-05 / 6. szám

EVANGÉLIKUS ELET

Az ige kettős munkája

1 A magvetőről szóló példázatot nem kell megmagyarázni, hiszen Jézus maga magyarázta meg. Jézus önmagát és minden igehirdetőt a magvetővel hasonlít össze. A magvetővel, aki kimart lépésekkel, vállára erősített vetőkendővel halad földjén és hinti földjére a magot. Ez annak a földművesnek a képe, akit ma már ritkán látunk, de idősebb falusi híveink nagyon jól emlékeznek a földműves ember ilyen tevékenységére. Csendes, ünnepélyes ez a magvetés, olyan, mint az istentisztelet, mégis igen fontos és nagy jelentőségű.

Ezzel a csendes munkával hasonlítja össze Jézus a magvetőről szóló példázatban az ő működését és templomokban az igehirdetést. Az igehirdetés külső látszatra olyan csendes munka, mint valamikor a magvetés. Milyen egyszerű, mindennapi dolog maga a beszéd. Beszélni tudnak az okosok és az ostobák is, a jók és a gonoszok egyaránt. Isten •mégis ezt a mindennapi és általános eszközt használja fel magvetésénél. Sokan nem tudják megérteni, hogy Isten miért tartja olyan fontosnak a beszédet. Isten a beszéden keresztül közeledik hozzánk, beszédében cselekszi velünk nagy tetteit. Minden, ami körülöttünk történik, mind érthetőbb számunkra: a rügyfakadás, a virágzás, a gyümölcstermés. Itt megfogható számunkra Isten cselekedete. Ezért például az aratás ünnepe mindig olyan ünnep, amikor Isten hatalmát, nagyságát, áldását világosan látjuk és szívesen dicsérjük. De az a kegyelem, erő, irgalom, szeretet, amelyet Isten az ő igéjén keresztül hirdet nekünk, azt korántsem tartjuk olyan fontosnak. De az igének éppen ez a »feltűnésmentessége« a lényeges. Mert amit Isten aratás idején cselekszik, annak a test számára van jelentősége, Isten igéje azonban a lélek örökéletet adó eledele. Az igén keresztül hisz az ember és jut üdvösségre.

A mi számunkra is sokszor sokkal fontosabbnak tűnnek fel Isten cselekedetei, mint igéje.

2 Isten igéje úgy hull alá, mint a *“'• szántóvető magja. FéirehulJ, eltapossák, elszárad és megfullad. És vajon ki kérdez utána?

Jézus Krisztus is tudta ezt. Ez a meglátás nem okozott örömöt neki. Ott a, Genezáret ló partján a magukat bölcseknek tartók szívesen hallgatták volna, mint bölcselőt, aki kedves mosollyal tanítja az embereket könnyű bölcsességre, amivel könnyen és gond nélkül átvergődhetnek az élet nehézségein, Egészen bizonyos, hogy nem ilyen szándékkal mondotta el Jézus ezt a példázatot. ő maga is, életében átélte azt, amit ebben a példázatban elmondott: mellőzik, elíapossák, félreállítják, el kell száradnia és meg keil fulladnia, Igéjét még életében sem értették meg. Viszont csodáit mindenki látni és átélni akarta — igéjére azonban a legtöbben nem tartottak igényt.

Mi mindnyájan így vagyunk nagyon sokszor Isten igéjével. Ha Isten bennünket munkánk végzése közben megáld, betegségeinktől megszabadít, vagy szerencsétlenségek idején megóv, akkor mondogatjuk: az Úr nagyot cselekedett velünk. De ha igéjében a legnagyobb és legdrágább ajándékait adja nekünk, legtöbbször vagy természetesnek, magától értetődőnek tartjuk, vágj' szó nélkül elmegyünk mellette. Otthonunkban talán a főhelyen van a Biblia. Rendszeresen kellene olvasnunk. Ezzel szemben néha nézünk csak bele, egy-két mondat elolvasásáig, amely sokszor még az értelmünkig sem jut el, nemhogy a szívünkig.

■J Isten azonban ezt nem hagyja. *-*• Magvetése nem mindig csendes istentisztelet, amit lehet mellőzni, vagy természetesnek tartani, mert nagyon sokszor »az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.:- (Zsid 4, 12.) Mi azonban emiatt sokszor menekülünk előle, mondogatván magunkban: talán mégsem olyan szigorúak Isten törvényei. Talán a mi életünk is ér valamit Isten szemében. Ezekkel a gondolatokkal takarózunk, amikor ez ige elől akarunk menekülni. Úgy szeretnénk menekülni, mint annak idején Jónás próféta. Mindenki tudja, hogy Jónást is utolérte és megfogta Isten az ő igéjével, s gyümölcsöt termett az élete.

Az ige felfedi és leleplezi bűnös mivoltunkat. Mi mosolygunk Ádám ! vélt »butaságán«, aki elbújt Isten elől és mégis ugyanabba a hibába esünk mi is. A prédikációban az ige egy-egy szava megérint bennünket és máris egy csomó kifogással, mentegetőzéssel bújunk az ige elől: »Más is azt cselekszi, amit én.c

»Amit tettem, nem vette észre senki.« »A prédikáció a szomszédomnak szólt.« »Most megint jól megmondták egyeseknek az igazságot.« És nem akarjuk észrevenni, hogy nekünk szól, bennünket leplez le és ez a mentegetőzésünk éppen olyan esztelen, mint Ádém viselkedése. Pedig azért szólít meg Isten igéje, hogy gyümölcsöt teremhessen a mi életünkben.

Isten igéje felméri a szív rejtelmeit. így történt a samáriai asz- s,.onnyal Jákob kútjánál, ezt cselekedte Péterrel a főpap udvarában. Utána mindkettőjük élete gyümölcs- termő életté vált. Ezt cselekszi velünk is, amikor röntgenlámpa módjára átvilágítja és szemünk elé állítja saját bűnös életünket a maga mezítelenségében, hogy annak láttára bűnbánatot tartsunk, jelindül- junk a Jézusba vetett engedelmes hitre és gyümölcstermő életet éljünk.

Isten igéje azért »hull« állandóan, mert keresi az igazságot, a tisztaságot az emberek életében. Istennek az a legnagyobb kegyelme, hogy magvetése állandóan folyik és Isten igéje keresi az embert. Az ige emberkeresése nem más, mint Isten szeretete. Isten szeretetét pedig csak azzal hálálhatja meg minden ember, ha élete gyümölcsöt terem: az egyiké harmincannyit, a másiké hatvanannyit, a harmadiké pedig i százannyit. Sülé Károly

Krisztus szolgája — Isten kegyelméből

A KERESZTYÉN ÉLET mindig annyit ér, amennyi benne a hitből fakadó szolgálat. A szolgálat pedig mindig abból adódik: mennyi bennünk a felelősség Krisztus ügye, és felebarátunk iránt. Éppen ezért a keresztyén ember magatartása sóira nem magánügy, hanem mindig Krisztusra, az egész egyházra, az egész világra vonatkoztatott. Életünk központi kérdése tehát: Krisztus szolgái vagyunk-e? Persze ez a szolgálat nem szűkülhet le egyéni életünkre, saját kegyességünk dódelgetésére, hanem széles, tág tere van a Krisztusnak való szolgálatnak: az egész Világ. De nyilvánvaló az is, hogy legtöbbet és legjobbat ebből a szolgálatból a gyülekezetben kell megmutatnunk, mert maga a gyülekezet igényli tőlünk legjobban, hogy Krisztus szolgái legyünk.

Nem könnyű ez a feladat, A Krisztus szolgálatában álló keresztyén élet nem séta, csendes andalgás, hanem munkálkodó élet. Sok nehézség, akadály között vezet ez az út. Pál apostol ebben az igében elsorolja mindazt, amim keresztül ment a szolgálat végzése közben. Még végigolvasni is elég ezt a hosszú listát, nemhogy végigélni. Mindezek mellett szorongatja őt a gyülekezetek különféle lelki cs egyéb gondja. Magán hordozza az akkori kenasztyénség minden nehézségét, egy velük minden gondjukban.

MINDEZEK elhordozásahoz és ezek között a Krisztus szolgálatának végzéséhez erő kell. Sok erő. Több, mint amennyi a törékeny testű Pálban volt. Több, mint amennyi a nagyhitű Pálban, az egyház legnagyobb apostolában volt. Tudja ezt ő is. És tudjuk mi is, hogy — bár talán a mi szolgálatunk zökkenőmentasebb, kevesebb az akadálya ■— mégis elvégzéséhez kevés a mi erőnk, a mi hitünk. Az elmúlt vasárnapok igéi, de az egész Szentírás is, azt adják éppen tudtunkra, hogy a bűn sokszor erőtlenné tesz nehéz, de még könnyű szolgálatokra is.

A SZOLGÁLATOT végeznünk kell. Az, aki keresztyén, nem dobhatja sutba a feladatokat, nem unhatja meg, nem hátrálhat meg nagyságuk, nehézségük elől. Mi hát a megoldás? Kézenfekvő: ha nekünk nincs elegendő erőnk, máshonnan kell kapnunk. Eddig a mondatig a legtöbb keresztyén eljut, csak a folytatás nem megfelelő. Gyönge kis próbálkozások azok, amikkel különféle »segéderőket« igyekszünk igénybevenni szolgálatunk végzéséhez. Támaszkodunk mi az egyház erejére, emberi értelemre és teljesítőképességre, különféle erkölcsi erőkre: mindez kevés. Krisztus szolgájának más erőre is szüksége van.

PÁLNAK VILÁGOSAN MEGMONDJA Isten: Elég néked az én kegyelmem. A szolgálatnak erre a kegyelemre van szüksége. Isten kegyelme ad szolgálatot és ad hozzá erőt is. Luther mondja sekrestye- imádságában: »ha magamra nézek Uram, könyen mindent elrontok.« Ez így van.

Az Úr ad erőt. Elég nekünk ez. Ez ad biztonságot, világos látást, gyümölcsöt és érteimet a keresztyén élet szolgálatában. Minden dicsake- désünk, önérzetünk csali az leltet, amit Pál így mond: »... dicsekszem az én erőtlenségHnrnél, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem.«

Első mondatunkat tehát így is mondhatjuk: A keresztyén élet mindig annyit ér, amennyi benne az Isién kegyelméből folyó szolgálat. Mert a mi hitünk Isten kegyelmére támaszkodik. J. G.

»Az igének megtartói legyetek«

Isten igéje minden szentség felett való szentség, sőt az egyetlen, amiről mi keresztyének tudunk s ami birtokunkban van. Mert még ha minden szentnek csontját, avagy szent és megszentelt ruházatát egy halomba raknék, mit sem segítene rajtunk. Mert az mind merő holt dolog, ami senkit sem tud szentebbé tenni. Isten igéje ellenben az a kincs amely mindeneket megszentel s ezáltal lettek maguk azok a szentek is szentekké. Abban a pillanatban, amikor Isten igéjével foglalkozunk, azt prédikáljuk, hallgatjuk, olvassuk, vagy róla gondolkodunk, kínek-lcinek a személye, azon napja vagy cselekedete megszenteltetik, nem egy bizonyos külső cselekedet folytán, hanem az ige folytán, amely minket mindnyájunkat szentekké tesz, Ezért hangoztatom én mindig, hogy minden mi életünknek és cselekedetünknek Isten igéje szerint kell folynia, ha azt akarjuk, hogy azok Isten előtt tetszők és kedvesek legyenek. Ahol ez történik, ott érvényesül és teljesül a parancsolat.

Viszont minden olyan dolog és cselekedet, ami Isten igéjén kívül megy végbe (az egyházban) Isten előtt szentségtelen, ha úgy csillog s ragyog is, ahogy csak bír. ha csupa szent jelvényekkel volna is körülaggatva. E fajtából valók a mindenféle emberkitalálta szerzetes rendek, amelyek Isten igéjéről mit sem tudnak s megszenteltetésükeí a saját cselekedeteikben keresik.

Jól jegyezd meg azért, hogy e parancsolatnak ereje s veleje nem a tétlenségben, hanem a megszentelésben van, még pedig akképpen, hogy ezen a napon egész sajátosan gyakoroljuk magunkat a szent dolgokban. Mert egyéb dolgaink és foglalatosságaink sem nevezhetők szent műveleteknek, ha elébb maga az ember szentté nem válik. Ehhez pedig valami olyan műveletre van szükség, amely által maga az ember szentté tétetik s ez viszont — mint hallottuk — csupán Isten igéje által történik. Éppen e célból szereztettek és rendeltettek megfelelő helyek, Időpontok, személyek s maga

az egész külsőségek közt lefolyó istentisztelet, hogy a legnagyobb nyilvánosság számára is bőséges alkalom nyíljék minderre.

Azért e parancsolat ellen nem csak azok vétkeznek, akik az ünnepnappal durván visszaélnek s azt megszentségtelenítik, mint például azok, akik kapzsiságuktól, vagy könnyelműségüktől hajtva elhanyagolják az Isten igéjének hallgatását s holt részegre isszák magukat a kocsmákban s íetrengenek a sárban, mint a disznók. Ám ide tartozik a másik had is, akik Isten igéjét csak úgy hallgatják, mint egy másfajta mesét, csak szokásból mennek el a prédikációra, s úgy jönnek ki onnét, amint bementek, s ha egy- egy évnek vége van, az idén is épp ott vannak, ahol tavaly. Mindezek ugyanis azt tartották: elég jól megünnepeljük az ünnepet, ha vasárnaponként egy misét vagy az evangélium felolvasását végighallgatjuk. Isten igéje után azonban senki nem tudakozódott, aminthogy azt senki nem is hirdette. Most pedig, amikor már Isten igéje itt van a kezünk között, még mindig nem hagyunk fel a visszaéléssel! Hagyjuk szépen, hogy folyton csak prédikálgassanak nekünk, csak intsenek-buzdítsanak bennünket, meghallgatjuk, de nem vesszük komolyan a szívünkre.

Tudd meg azért azt is, hogy nem csupán a hallgatás a dolgunk, hanem a megtanulás és megtartás is, s ne gondold, hogy ez csupán a te egyéni tetszésedre van bízva s hogy nem sokat nyom a latban. Gondold inkább meg, hogy ez Istennek parancsolata. aki számon fogja kérni tőled, hogy miképp hallgattad, tanultad s tisztelted az Ö igéjét!

Az igének az az ereje, hogy amikor komolyan elménkbe idézzük és vizsgáljuk, nem marad gyümölcsléién, hanem mindig újabb megértést, örömet és áhítatot ébreszt, megtisztítja a szívet s a gondolatokat. Mert az Isten igéi nem tunya és holt szavak, hanem serényen tevékenyek és elevenek.

(Luther Márton Nagy Kátéja. Részletek a harmadik parancsolat magyarázatából.)

Készülj az ige hallgatására

1956. február 5. — Hatvanad vasárnap.

Lk 8, 4—15. — 2, Kor 11, 19—12. 9. — Liturgikus szín: zöld.

I Jézus Krisztus a magvetőről szóló példázatában világosan megmondja, -*-• hogy az ige hirdetésének nincs más célja, mint a gyümölcstermés. Ez természetesen nem valami kisigényű, hanem az egész keresztyén élet helyes magatartását átölelő fogalom. A gyümölcstermő keresztyén életben egészséges arányban van egymással a nagy parancsolat Isten- és ember- szeretetének kettőssége, vagy Pál apostol nyelvén szólva, a hit és cselekedetek összefüggése. A gyümölcstermő keresztyén élet az Isten igéjének a hittel történő elfogadásából él. Jézus Krisztus a példázat magyarázata során azt mondja: »A mag: az Isten beszéde.« Az általa elvetett magból, az Isten beszédéből sarjad minden a keresztyén életben. Az Isten igéjének a magja viszont oly erőteljes és hatalmas, hogy termést, gyümölcsöt, látható és kézzel fogható eredményt érlel mind ott, ahol helyesen és egészségesen fejlődhetett. A terméketlen, a hozam nélküli, a gyümölcsteien, a láthatatlan és érthetetlen vallásoskodás Jézus Krisztus példázata szerint ítélet alatt áll.

2 A magvetőről szóló példázat sokoldalúan felsorolja az ige eredményte- * lenné válásának eseteit. Az útfélre esett magnál a legkevesebb lehetőség van a növekedésre, amint hallotta az igét, máris elröppent annak mondanivalója. A kősziklára esett mag hirtelen növekedése a gyökértelenség miatt akad meg. A »szalmaláng« vallásosság üres nekibuzdulása semmit sem ér. A tövisek közé esett magot az aggodalmaskodás gondjai, vagy az élvezetek hajszolásának tövisei fojtják meg. Végeredményben a helytelen, üres, formai vallásosság egyes változatairól van szó mindegyik esetben. A jócselekedetek egészséges gyümölcse nélkül nincs keresztyén élet. Isten nevének bármily sűrű emlegetése is csak üres Uram-Uramozás, terméketlen, meddő vallásosság. Jézus Krisztus példázata határozottan megmondja az ilyennek a céltalanságát és tartalmatlanságát.

3 Az igét helyesen hallgatók és a keresztyén életet Krisztus rendelése • szerint élők csoportja viszont áldott és bőséges termést tud felmutatni; »Ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.« Ezeknél természetes folyamat az, hogy az ige elhintett magja kikel és jó gyümölcsöt, megbecsült eredményt hoz a keresztyén élet minden területén. A Szentírás a cselekedetek gyümölcse alatt a felebaráti szeretet gyakorlásának különböző módjait érti elsősorban. Ezekben hálálja meg a keresztyén ember Isten kegyelmét. Jézus Krisztus magvetőről szóló példázata nem részletezi, mit ért a gyümölcstermésen, mert már igen sokszor tanított róla, különösképpen a Hegyi Beszédben mondta el, hogy mit kíván tanítványaitól ezen a téren. Az emberek szeleteiének és szolgálatának krisztusi útja az, amelyen az ige magja »gyümölcsöt terem béketűréssel«,

A gyülekezet. — Csel 2, 42—47,

KÉT ALKALOMMAL az igehirdetés és az úrvacsora volt imádságunk tárgya. Ma azokért imádkozunk, akik hallgatják az igét és élnek az úrvacsorával, a gyülekezetekért,

A GYÜLEKEZET Isten munkájának eredménye, Istenben hivő embereknek olyan kerete, amelyben éppen .az ige ós a szentségek által munkálkodik Isten, A gyülekezetek éleiének e munkálkodás nélkül nincs értelme és célja. Az egyes keresztyén ember azáltal, hogy gyülekezetben él, kapcsolatba kerül Krisztussal. Ezt a kapcsolatot a Szentírás négy képben fejezi ki: 1. Krisztus a szegeletkő — a keresztyének az építőkövek. 2: Krisztus a magvető — a keresztyének a szántóföld. 3. Krisztus a szőlőtő — a keresztyének a szőlővesszők. 4. Krisztus a ’fő — a keresztyének a tagok,

EZEK A KÉPEK azt fejezik ki, hogjt'áf 'gyüíekézét'élete — az igehall- gatás és az úrvacsora eredményeképpen — gyümölcstermő élet. Tehát a gyülekezetekben folyó munka, az igehirdetés jósága, az úrvacsorái közösség ereje mindig azon mérhető le, mennyire élik a gyülekezet tagjai Jézus Krisztus szeretette indító, gyümölcstermésre hívó parancsát.

VALLJUK MEG bűnbánattal, hogy gyülekezett életünk sokszor erőtlen, ami abból adódik, hogy az ige hirdetése és Krisztusnak az úrvacsorában felajánlott közössege süket fülekre és kemény szívre talál nálunk. .

ADJUNK HÁLÁT Isimnek, hogy nem hagyta egyedül a keresztyén embert, hanem éppen azért hívta életre a mi gyülekezetünket is, hagy benne egymásra találjunk és egymás hite által ierösödve élhessük Krisztusnak szolgáló életünket.

KÖNYÖRÖGJÜNK Istenhez, munkálkodjék továbbra is Szentlelke ve! egyházunkban, gyülekezetünkben, hogy mindig sok magot termő szántóföld lehessünk. ,1. g.

HETI IGE: Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát. Zsolt «5, 7.

Február 5. Vasárnap — 2 Kor 11, 21/b—12, 9.

Elet Krisztusért — így foglalhatnék össze ezeket a verseket.. A Krisztusért való életnek — mondják a sorok — megvannak a maga nehézségei, küzdelmei, de ugyanakkor megvannak a szépségei, az eredményei is.

Február 6. Hétfő — Mt 13, 10—17.

Jézus Krisztus példázatokban mondotta el Isten országának nagyszerű titkait. Ezek a példázatok mindenképpen azt akarták és azt akarják szolgálni, hogy akik őszintén törekednek Isten országának megismerésére, a mindennapi szavak és képek nyomán könnyen eligazodjanak s így eljuthassanak ebbe az országba.

Február 7. Kedd — Ézs 28, 23—29.

Isten nemcsak a legnagyobb dolgokban — így üdvösségünk dolgában — mutat nekünk utat, ad tanácsot, hanem a mindennapi élet számos más kérdésében is. Neki gondja van egész valónkra s nemcsak lelkünkre vigyáz,, hanem testünkre is gondot visel.

Február 8. Szerda — Lk 10, 38—42.

Mária a jobb részt választotta: Krisztusra figyelt, lábainál ütve reá hallgatott. De egészen bizonyos vagyok abban, hogy ez a Krisztusra való figyelmes hallgatás nem kárhoztatta tétlenségre életét, hanem éppen ellenkezőleg: tevékeny Isten- és emberszereteíre indította.

Február 9. Csütörtök — Józs 24, 1—2/a; 13—16; 2.2—28.

Isten nagyszerű cselekedetei feleletre kényszerítik az embert. Am csupán a felelet nem elegendő: a száj igenjéhez kapcsolódnia kell a cselekedet igenjének. Ez pedig nem más, mint a Vele, a szerinte való élet.

Február 10. Péntek — Zsid 3, 12—4, 1.

Isten igéjének hallgatása örökéletet ad azoknak, akik engedelmeskednek a hallott isteni szónak. Ezért fontos az, hogy mindig figyelmesen hallgassuk a hirdetett igét és meghallgatva, a kapott útmutatás alapján rendezzük be életünket.

Február 11. Szombat — Zsid 6, 1—8.

Isten a hasznos, tehát a felebarát, a mások megsegítését célzó cselekedeteket várja el övéitől. Az önmagukért való, tehát holt cselekedetek nem kedvesek, sőt haszontalanok előtte, mert azok mindig önző szívből fakadnak, Vámos József