Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-01-29 / 5. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

... Megindulnak, el is hagynak mások,..

Mt 20. 2—16.

M

i, akik születésünktől fogva benne élünk az egyházban, azóta »hivatalosak« vagyunk arra. hogy az Or szőlőjében munkálkodjunk. Igyekszünk is hűségesen, szorgalmasan, minden erőnket belevetve, becsületesen helytállni. Pedig sokszor nem könnyű, Hányszor megfáradhatnánk, abbahagyhatnánk. Hányszor nehéz és terhes végezni a »munkát«, vagyis a keresztyénsé- günket élni! És mégis csináljuk; mégis — úgy véljük — nagy buzgó- sággal vagyunk keresztyének, hiszen végeredményében mégiscsak érdemes: Isten »honorálni« fogja azt, hogy mi kezdettől mindmáig munkában állottunk. ö meg is ígérte, hiszen, »aki mindvégig megáll, az megtartatik«.

Megzavar tehát bennünket Jézusnak ez a példázata. Mi sok és nagy részt vállalunk az egyház életéből, a keresztyénségből. Komoly temp- lombajárók vagyunk, szeretjük templomunkat, egyházunkat, öntudatos evangélikus keresztyénekként élünk, dolgozunk a gyülekezetben, hogy annak életét előbbre vigyük, áldozunk anyagiakban, időben, tisztséget viselünk, presbiterek vagyunk — hogy jönnek, vagy jöhetnek olyanok, akik feleannyit, tizedannyit sem vállaltak, vagy mutattak keresztyénsógükből, ahhoz, hogy velünk egyenlőek legyenek, hogy hasonló elbírálás alá essenek? Pedig hol vannak azok tőlünk?

Biztonságérzetünkből zökkent ki ez a példázat és felveti a kérdési; érdemes-e?

E

a példázat éppen arra tanít meg bennünket, hogy nem érez- heti magát egyetlen keresztyén, de maga az egyház sem páholyban. Nincsenek »szerzett előjogaink«, amikre hivatkozhatunk Isten előtt. Mert ugyan nincsen-e a mi munkálkodásunkban is sok botladozás, kudarc, bizonytalanság, kishitűség. Hiszen éppen az a baj, hogy amit mi áldozatos, hűséges keresztyén

életnek gondolunk, gyakran nem más, mint bűnös élet. Hány elszalasztott munkalehetőség, feladatmegkerülés teszi ilyenné. S mi — úgy gondoljuk, joggal — várjuk Istentől a »honoráriumot«! Pedig Isten az, aki ad lehetőséget, teret, feladatot keresztyén életfolytatásunkra. Ö »fogadott fel« bennünket, magának tartja fenn a jutalmazást Is.

Éppen ezért ez az ige a keresztyén gőg ellen szól, ami talán sokunk szivében ott van a magunk keresztyénségének láttán. Nem lehet magunkat sokratartó, előbbrehelyező — másokat lenéző, háttérbe szorító keresztyénséget élni. Ez a magatartás azt eredményezi, hogy mások utolérnek, sőt el is hagynak — mint ahogyan énekeskönyvünk 414. énekének 5. verse mondja. Vagy ahogyan ebben az igében Jézus mondja; »Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók...« Egyházi életünk, egyéni keresztyén életünk megszegényedését jelentené, ha a kora reggel munkába álló szőlőmunkások panaszát és követelését vesszük ajkunkra és ha mentalitásuk a mi mentalitásunk lesz.

Nagy, egyházi vonatkozásban megszégyenítő, vagy talán minket is előbbrevivő az ún. ifjú egyházak nagy előretörése, akik pár éve, vagy évtizede hiszik csak Krisztust és csak azóta munkálkodnak az Űr szőlőjében. Elevenebb, krisztuslbb életük és hitük inti, figyelmezteti a mi egyházainkat is: megindultak, el is hagyhatnak!

Amiről eddig beszéltünk, az az alapige kérdésének csak a fele. Mert akiket Isten előbb »fogadott fel«, azokra többet bízott és többet vár tőlük. Éppen ezért ezeknek több mulasztást, ellanyhulást kell megbocsátania. Ezért mlndannyiunknak egyformán nagy szükségünk van Isten kegyelmére, A keresztyének között, az egyházban nincs rangvita, mert egyforma erős Isten kegyelme és szolgálatra való hívása.

Juhász Géza

Levelek a Keresztyén Énekeskönyv új kiadásáról

Sajtóosztályunkra továbbra is érkeznek levelek, amelyek lelkészeink és gyülekezeteink örömét fejezik ki a Keresztyén Énekeskönyv új kiadásával kapcsolatban.

Fónyad Pál nagykanizsai lelkész írja:

»Régen hozott könyv ilyen örömöt gyülekezetünkbe, mint új Énekeskönyvünk. Az öröm forrása az, amit a könyv minden éneke kifejezésre juttat; az evangélium. Ez jut el most újólag evangélikus népünkhöz. Valóban a Szentlélek munkája van az énekekben és imádságokban. Különösen hálásak vagyunk az Imádságos részért, amely az Isten igéjével alapozott Hitvallási irataink ízét, leheletét, útmutatását, vagyis minden értékét kezünkbe, ajkunkra adja. Adjon Isten szivet is hozzá! — Kérem elismerésünk és köszönetünk tolmácsolását az Ének- és Liturgiaügyi alosztálynak. Külön kérem az Imádságos rész szerkesztőjének és munkatársainak hálás köszönetünk tolmácsolását. — Legyen Istennek áldása az emberi munkán, amely az Ö nevének magasztalását szolgálja ezen a földön!«

Józsa Márton celldömölki lelkész leveléből:

»Hálát adunk Istennek a Keresztyén Énekeskönyv karácsonyi ajándékáért és hálásak vagyunk a szerkesztő munkaközösségnek áldozatkész szolgálatáért. Gyülekezeteinké ez az ajándék, gyülekezeteink népét szolgálja azzal, hogy új énekekkel, könyörgésekkel és egyházunk tanításának új megszólaltatásával buzdítja egyházunk népét Istennek friss és erőteljes dicséretére. — Szép is a Keresztyén Énekeskönyv. Szépek az Űj Rész változatos énekei, örvendetes a gazdag és mély Imádságos Rész. Szépek az énekek szövegének »öreg« betűi és szép a könyv egyszerű külseje. A fedőlapra rajzolt kereszt kifejezi az Énekeskönyv tartalmát, Jézus Krisztus evangéliumát hirdeti.«

Duborny Géza kaposvári lelkész egy kicsi, de sokatmondó élményéről számol be:

>*Az új esztendő első gyülekezeti alkalmán örömmel megkezdtük az új énekek tanulását. Gyülekezetünk egyik tagja indítására hálás szívvel gondoltunk mindazokra, akik fáradságot nem ismerve hűséges előkészítő munkával kezünkbe adták ezt a könyvet. Hálás szívvel gondoltunk az egyház Urára, aki bizonyára nemcsak azért adta útitársul mellénk ezt a szép könyvet, hogy új énekkel, új imádsággal dicsérjük Öt, hanem azért is, hogy új énekben, új imádságban megújult szívvel, tisztább szeretettel, az emberiség nagy kérdései iránt igazabb felelősséggel és megújult engedelmességgel szolgálj tk öt a mában az emberek között.«

Zoltay Gyula tiszaföldvári esperes esperesi székfoglaló beszédében is megemlékezett az Énekeskönyv új kiadásáról, hálás köszönetét fejezve ki a Sajtóosztály jó munkájáért. Külön levélben is kifejezésre juttatta azonban örömét. »Híveink szomjasan 1 várják főleg az újabb ökumenikus énekkincs és a régi reformáció korabeli énekekkel való megismerkedést. Lelkesednek a ritmikus koráldallamok iránt, sőt idei presbiteri összejövetelünk alkalmával egyik idősebb presbiterünk megjegyezte: Nem vagyok már fiatal, de ősz hajjal is szívesen tanulok, hogy őseink által énekelt egyházi dallammal megismerkedjem. Látható, hogy gyülekezeteinkről helytelenül vélekednék, aki azt hinné, hogy zeneileg nem elég érettek, vagy idegenkednek a régi lutheri énekkincstől, Gyülekezeteink ezen a téren is szívesen és örömmel ápolják haladó hagyományainkat.«

Pásztor Pál putnoki lelkész a következőket írja:

»örülünk, hogy valóságos énekeskönyvet kaphattunk: kottával ellátva, azzal a lényeges újítással, hogy az énekek szövege mindenütt vastag betűvel van szedve és az egész előkészítő munkát ismertető bevezető mutat rá énekügyünk történetére, valamint az előkészítő munka komolyságára.

örülünk, hogy az új úgy lép egyházunk életébe, hogy a régiből meghagyja mindazt, ami értékes, éppen ezért kedves is.

Végül örülünk annak is, hogy egy valóságos imádságoskönyvvel egybekötve vehetjük kézbe az énekeskönyvet, mert a kettő mindenképpen egybetartozik. Felbecsülhetetlenül nagy szolgálatot tesz az imádságos rész híveink otthoni, családi kegyesség! életének elmélyítése, s különösképpen az úrvacsorái előkészület szempontjából.

Kétségtelen, hogy a ritmikus éneklés eleinte nehezen fog menni, de ha majd megszokjuk, önkéntelenül vágyakozni fogunk a régi rész dallamosabb énekeinek ritmizálására is. Híveink éneklési kedve nőttön-no — ez pedig biztató jel. Minden reményünk megvan tehát arra, hogy ez az énekeskönyv minden evangélikus hivő kedves könyve lesz.«

„ENSZ“

Az Országos Béketanács, 3 Hazafias Népfront és 3 Magyar ENSZ Társaság közös kiadásában, a *Mj van a nagyvilágban?« című külpolitikai füzetsorozatban képes brosúra jelent meg, amely részben magát az Egyesült Nemzetek Szervezetét, részben a legutóbbi tagfelvételek jelentőségét ismerteti. Hazánknak az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjai közé való felvétele újabb teret ad országunk békemunkájának s ezért méltó, hogy mindannyian alaposan megismerkedjünk az ENSZ történetével, szervezetével és működésével. A füzet ára !,— forInt.

NÉZŐTÉREN

Shakespeare : III• Mchdrd (Nemzeti Színház)

Sötétek a ruhák, gyakran sötét a szín és szinte mindvégig vigasztalanul sötét a légkör, amelyben Riehárd gloucesteri herceg, majd angol király története végbemegy. A néző szívét összefacsarja a kérdés: hogyan juthat ember ilyen mélyre?

Gloucester hercege a tudatos gonoszság szinte lángeszű bajnoka. Alig sántikál ki a színpadra, alig mond néhány szót, máris bemutatkozik:

Ki torzult, félig'kész, s idő előtt Küldettem cl a lélegző világba,

Bénán s idétlenül, hogy a kutyák Megugatnak, ha bieegek előttük —

s ez még kevés is, mert így sajnálni tudnánk a torzszülöttet, de aztán így folytatja:

És csiiísáffomat maflám magyarázom:

Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, Hogy eltöltsem e csevegő időt —

Ügy döntöttem, hogy gazember leszek.

Ezután következik a történet. Elmondható a darab tartalma egy mondatban: hogyan hajtja végre

Riehárd tudatos gazemberségeit, s végül hogyan bukik bele. A kettő között temérdek szenny. Riehárd zseniális a gazemberségben. Vaslogikával viszi véghez terveit, s közben minden akadályon keresztülgázol, legyen az erkölcsi gát vagy emberélet. A néző szinte roskadozik a gazemberségnek ilyen végtelen burjánzása alatt. Riehárd megöli minden ve- télytársát. Miután gátlás nélkül félreállította Edwardot, s annak apját, VI. Henriket, Henrik teteme mellett feleségül kéri ennek özvegy menyét, Lady Annát. Az ármány sikeres, a gazul szőtt szavak meghajlítják a megtört asszony szívét. S ezután újra megszólal Riehárd:

KírUk már asszonyt Ilyen hangulatban? Nyertek már asszonyt ilyen hangulatban?

Én nyertem, de nem tartom meg sokáig,

— s mikor még jóformán nem is az övé a nő, már cinikusan szövi terveit, hogy mire használja, s később nem átalja ellökni magától, Ezalatt a néző gyűlölettel és utálattal nézi mefisztói alakját, ő pedig boldogan így folytatja:

Minthogy kezdek kibékülni magammal, Befektetek magamba némi pénzt.

Valóban, hogyan jutott Riehárd ennyire mélyre? Hogyan tudja gát tálán gonoszságával úgy élni, iát szani előttünk szörnyű tragédiáját, hogy egy cseppet se sajnáljuk, csak iszonyodjunk tőle, gyűlöljük és igaznak tartsuk saját önvallomását:

S ha meghalok majd egy lélek se sajnál. De mért is tenné, mikor én magam Se tudom megsajnálni magamat?

A Nemzeti Színház előadása és Major Tamás játéka helyesen érzékelteti azt, ami Shakespeare drámájának fontos mondanivalója és a maga korában fontos felismerése. Riehárd gonoszságának és tragédiájának mozgató rugója: magánya. Riehárd egyedül van, egyedül is akar lenni. Ellök és eltaszít magától minden embert és a szó szoros és igaz értelmében embertelenné válik.

Riehárd egyedül áll a történelemben is. Az angol uralkodó családok akkori történelmi harcában ő volt az utolsó a Lancasterek közül, aki féktelen hatalomvágyával voltaképpen a Yorkok hatalomrajutását segítette elő. A darab egyik kulcs- jelenetében, a bosworth-i csatát megelőző éjszakai vízióban maga is rádöbben arra, hogy mennyire egyedül van — s ekkor teljesül be tragédiája. ekkor éri ^utol a bűnhődés.

Ennek a Shakespeare-drámának, amely nem a legjobb és legvilágosabb, médis megrendítő és tanulságos, talán az a legfőbb mondanivalója, hogy a gonosz, a zsarnok, a gazember mindig egyedül van és egyedül marad és mert egyedül van, ezért el kell buknia. Z. L.

IMÁDSÁGOK

levelezőlap nagyságú, fehér kartonlapon, kék nyomással, ízléses kivitelben. Bibliába helyezhető, lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak egyaránt alkalmas, templomi és otthoni imádkozásra.

Négy különféle szöveggel:

1. Miatyánk és Luther sekrestyeimádsága

2. Luther Márton reggeli és esti imádsága

3. Imádság úrvacsora előtt és úrvacsora után

4. Gyónó imádság és Hálaadás (eloldozás után

Darabja -—,60 Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály

Budapest, VIII., Puskin u. 12. Csekkszámlaszám: 220.21$

Készülj az ige hallgatására

Hetvened vasárnap — Mt 20,2—16

m Jézus Krisztus a szőlőmunkásokról szóló példázatában elítéli azt a magatartást, amely érdemekre akar hivatkozni Isten színe előtt. A szőlőmüvesek első csoportja követelőzik. Ezek azt akarják, hogy Isten az ő cselekedeteik szerint jutalmazza meg őket. Luther írásmagyarázata szerint ezek azok a gőgös szentek, akik a maguk érdemére építenek. Ezek különbséget akarnak tenni önmaguk között és az egyszerű keresztyének között. Ezek nem akarnak közösséget vállalni hittestvérükkel, különbnek, „megtérjebbnek” tartják magukat a másiknál, külön összejövetelekre vágynak, ahol nincsenek együtt „akárkivel”.

A szőlő Ura keményen szembeszáll ezzel a gőgös és másokat lenéző magatartással. Kioktatja őket, hogy Isten országában nem lehet emberi érdemekre hivatkozni, de a földi életben sem lehet gőgösen elkülönülni az embertársaktól, hanem teljes közösséget kell vállalni velük. Jézus Krisztus ezek felé a gőgös szentek felé mondja, hogy a magukat elsőknek képzelőkből lesznek az utolsók, és az általuk lenézett utolsókból lesznek az elsők.

®

A szőlőművesekről szóló példázat másik nagy tanulsága az, hogy Isten színe előtt minden ember egyformán egyenlő, előtte nem lehet különleges érdemekre hivatkozni, mert minden emberért egyformán szenvedett, halt meg és támadott fel Jézus Krisztus. Isten kegyelmét, a megváltást senki emberfia meg nem szolgálta, érette semmit sem tett. A bűntől, haláltól és kárhozattól senki önmagát meg nem szabadította, semmi igénye sem lehet tehát Isten színe előtt a bűntől, haláltól és kárhozattól való megszabadításra. Egyedül Jézus Krisztus érdeméért, ingyen, érdemek nélkül kapjuk Isten kegyelmét. Hiábavaló tehát minden emberi dicseke- dés Isten színe előtt. A szőlő Ura ezért nem akar hallani a szőlőművesek első csoportjának érdemeiről. Ezért ad mindenkinek egyformán, mert ezzel a példázattal akarja Jézus Krisztus megértetni, hogy Isten országában minden ember egyformán kegyelemre szoruló bűnös, nincs különbség és nincs kivétel, egyikünket ugyanúgy váltotta meg Jézus Krisztus, mint a másikunkat, mindegyikünk csak érette és általa kedves Isten színe előtt.

Jézus Krisztusnak ez a példázata világítson meg mindenkit a mi gyülekezeteinkben is afelől, hogy senki se lépjen a gonosz szőlőművesek útjára, ne nézzen le másokat, ne „sajnálja le” az ún. közönséges keresztyén életben járó egyszerű híveket, ne tartsa magát különbnek, megtértebb- nek a másiknál, hanem egységben és szeretetben éljen ki-ki hittestvéreivel, tudva, hogy ugyanabból a kegyelemből él, mint a másik, ugyanaz a keresztyéni feladata, mint a másiknak: Isten ingyen való kegyelmét az emberek szeretetének és szolgálatának útján meghálálni!

Az úrvacsora 1. Kor 11, 23—29.

Az úrvacsora Jézus Krisztus legnagyobb kegyelmi ajándéka. Benne megfoghatóvá válik számunkra Isten bűnbocsánata és új életre elindító ereje. A vele való élés nélkül nincs keresztyén élet és nincs gyülekezeti élet.

Az úrvacsorát Jézus nem maga helyett szerezte, hanem benne saját magát adja híveinek, A vele való közösség, a bűnbocsánat, az új élet lehetősége mellett van egy olyan ajándéka, amire kevésbé szoktunk: figyelni. És ez az, hogy az úrvacsora közösséget teremt ember és ember között.

Az úrvacsorázó gyülekezet együtt hallgatja Isten bűnbocsátó üzenetét, együtt vallja meg Isten és egymás elleni bűneit, együtt kapja a feloldódást, és együtt távozik, hogy új életet kezdjenek.

Jézus megtisztult, új szívekbe költözik. Vegyük nagyon komolyan ebben a vonatkozásban is ennek az igének szavait: aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.

VALLJUK MEG bűnbánatiak hogy sokszor hitetlen szívvel vesszük magunkhoz az úrvacsorát és éppen ezért nem újulhat meg emberekkel való viszonyunk és közösségünk.

ADJUNK HALÁT Istennek, hogy minden bűnös, bűnbánó embernek ad bocsánatot, megtisztított életet.

KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy valahányszor elkészíti számunkra szent Fiának vacsoráját, mindig hittel tudjuk magunkhoz venni, hogy ne kárát lássuk, hanem élet fakadjon belőle.

J. G.

HETI IGE: ...nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalipassá- godban bízva terjesztjük elődbe a mi csedezéseinket. — Dán 9, 18/b. Január 29. Vasárnap — Dán 9, 1—4; 18; 20—24.

Isten ígéretei mindig beteljesednek — ezt tanúsítja ez a szentirási szakasz. Bátran bízhatunk tehát abban, hogy a bűnbocsánat, a szent élet lehetősége, az üdvösség, amelyre a Jézus Krisztus által ígéretet kaptunk, a miénk.

Január 30. Hétfő — 1. Kor 1, 26—31.

Mindent, ami körülöttünk van és mindenünket, amink van, Istentől kaptuk. Életünket Neki köszönhetjük, ö küldte el hozzánk Jézus Krisztust, aki által lehetővé tette számunkra, hogy az örökéletre eljussunk, ö ad nekünk erőt, hogy becsületesen és igaz emberként éljünk a világban. Mi éppen ezért nem dicsekszünk előtte, hanem hálát adunk Neki minden ajándékáért.

Január 31. Kedd — FH 1, 27—30.

Krisztus evangéliuma — ott, ahol hűségesen hallgatják — közösséget, hitben való egységet teremt. Ebben a közösségben u felebaráti szeretet, az egymás megbecsülése, megértése adja meg az alaphangot. Pál nem hagy kétséget afelől, hogy csupán ez a magatartás méltó Krisztus evangéliumához.

Február 1. Szerda — Rm 3, 21—28.

Evangélikus hitünk helyességét és igaz voltét fejezik ki Pál apostol ezen szavai. Mi tudjuk, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, de ugyanakkor hisszük, hogy Isten bűneink bocsánatára elküldte hozzánk Egyszülött Fiát. És hisszük azt is, hogy semmi más nem szerezhet számunkra üdvösséget, mint az Őbenne való hit.

Február 2. Csütörtök — 1. Kor 3, 5—9.

Isten hirdetett igéjét ma a lelkészek szavában adja az egyház, a gyülekezetek népének. Ez az emberek által hirdetett isteni szó termi meg a maga gyümölcseit: az igaz életet, a békességet, az örökétetet. Bármilyen nagy eredménnyel is járjon ez a szolgálat, az igehirdetők tudják, hogy nem ők azok, akik a hitben való növekedést adják, hanem Isten.

Február 3. Péntek — 1. Kor 1, 26—31.

Van nekünk mivel dicsekednünk: Isten hozzánkhajlott szeretete, amely a Jézus Krisztusban lett számunkra valósággá. Mi őbenne találtuk meg életünk igazságát, szentségét és Benne találtuk meg lelkünk békességét.

Február 4. Szombat — Lk 17, 5—10.

A keresztyén embernek kötelessége embertársainak szolgálata, az emberiség minden jó ügyében való tevőleges részvétel. Mindent meg kell cselekednie, ami erejéből telik, amit megtehet, mert erre kötelezi Istenre hallgató hite, keresztyén mivolta. Vámos József