Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-09-16 / 38. szám

Naptár és időszámítás az Újszövetség korában A NAPTAR Készítése és általában Áho! a jövőt láthattuk az időszámítás meglehetősen nehéz és bonyolult tudomány. A történelmi őskortól kezdve, mindmáig a termé­szet váltakozásának törvényszerű­sége adta meg az alapot arra, hogy az ember magát, életét, eseményeit az »időben« elhelyezze, meghatároz­za. Képtelenek vagyunk az időn kí­vül élni és gondolkodni. Minden cse­lekedetünk és az emberiség egész története az időben rendeződik el. De hogyan számítsuk, mérjük az idő múlását? Az ember a történelem során — úgyszólván tetszése szerint — megalkotta a súly-, hossz- és űr- mérték rendszerét. Időközben ezek az egymástól kisebb-nagyobb mér­tékben eltérő rendszerek kiegyenlí­tődtek annak megi'elelően, ahogyan az emberek, népeit közelebbi és még közelebbi kapcsolatba kényszerültek egymással. Ezeknek a rendszereknek a megállapítása majdnem teljesen emberi alkotás műve volt, függetle­nül a természeti adottságoktól. De nem így volt az időszámítással! A nap és a hold fónyváltozásai, az év­szakok váltakozásai függetlenek vol­tak az ember alkotó képességétől. Ha voltak is bizonyos eltérések, Hl. különbözőségek a földrajzilag más­más fekvésű területek között, de ugyanazon a helyen időről időre pon­tos törvényszerűséggel következtek be. Ezeket a törvényszerűségeket az ember legfeljebb megfigyelhette, be­lőlük következtetéseket vonhatott le, de semmiképpen nem -befolyásol­hatta. Az idő mérése és számítása ezek­ből a megfigyeléseikből, az ezekből levont következtetésekből keletke­zett. Röviden: először a nappalok és éjszakák között tett különbséget, azután az évszakok között. Mérési segédeszközök hiányában könnyebb és egyszerűbb volt a hold fényvál­tozásait alapul venni, annál is in­kább, mert bizonyos holdfényválto- zás-sorozat után az évszakokban is ismétlődő időszakok következtek be. A BIBLIA időszámítása is kezdet­ben ezt a primitív számítási és mé­rési módot tükrözi. Eleinte csak a nappalok fontossága domborodik ki. A napokat ezért napfelkeltétől nap­felkeltéig számítják. »És lön este és lön reggel, első map.« (1. Móz. 1, 5). Későbbi eredetű az estétől estéig való számítás (2. Móz. 12, 18). Vala­miféle óra beosztás is közismert volt később — erről tesz bizonyosságot az Ézs. 38, 8-ban említett napóra — bár a mi óra-fogalmunk kifejezésére nincs szó a héber nyelvben. A nappa­lokat általában 12 órára osztották be reggel 6 órától este 6 óráig. Mt. 20, 1—16-ban olvasható szőlőmunkások­ról szóló példázatban tehát a három óra 9-et, a hat 12-t, a kilenc dél­után 3-at, a tizenegy délután 5 órát jelent. Természetesen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az órák itt nem 60 perces órákat jelölnek és azok a nap-éj változások szerint rö­vidültek, ill. hosszabbodtak, bár Pa­lesztina földrajzi helyzeténél fogva ez a nap-éj különbözőség sokkal ki­sebb, mint pl. nálunk. Az éjszakákat azonban már nem órákra, hanem őrségváltási időszakokra osztották. Eleinte három szakaszra, Jézus ko­rában már négyre. Az első — a mi órabeosztásunk szerint — este 6—9-ig tartott. Ez volt az első őr­ség ideje. A második 9—12-ig, az éj­féli őrség ideje. A harmadik 12—3-ig a kakasszó ideje és végül a negye­dik 3—6-ig a hajnali őrség ideje. Az őrségváltások idejét helyenként han­gos szóval is jelezték, ahogyan en­nek megfelelően nálunk is szokásban volt. a teljes órák jelzése bizonyos helyeken még az elmúlt században is. Az evangéliumok is e szerint a beosztás szerint említenek egyes ese­ményeket. fgy pl. Mt. 14, 25-ben Jé­zus az éjszaka negyedik részében — tehát hajnali 3—6 óra között — megy a tanítványok után; Lk. 12, 38-ban és Mk. 13, 35-ben pedig Jézus arra int, hogy a szolgáiknak mindenkor készen kell lenniök, így a második vagy harmadik őrségváltáskor, ill. este, éjfélkor, kakasszókor, vagy reg­gel is. E BEOSZTÁS és az evangéliumok tudósítása szerint pl. Jézus végső szenvedéstörténetét szinte órár ól­órára nyomon tudjuk követni. Az utolsó vacsora este 6—8 óra között lehetett. Ezután Jézus a tanítványok­kal a Getsemáné kertbe ment. Elfo- gatása éjfél körül történhetett. A papi fejedelmek előtti kihallgatása és Péter tagadása éjszaka 1—3 óra között, a főtanács elé állítása reg­gel 6 óra, Pilátus ítélete délelőtt 10 óra, megfeszítése dél, és halála délután 3 óra körül lehetett. Teme­tése az esti órákban, 6—7 óra táján. Az izraelita időszámítás sok részé­ben babiloni hatást tükröz, de a hó­napoknak hetekre való osztása (ti. hét napra!), eredeti, önálló alkotás, mert az egyiptomiak tíznapos »hét­ben«, a babilónok ötnapos »hétben« számoltak. A hét egyes napjainak azonban nem volt külön nevük. Egyszerűen sorszámozással külön­böztették meg egyiket a másiktól, így beszéltek a hét első, második stb. napjáról. A szombat napnak azon­ban külön neve volt: s ab bat, azaz az a nap, amikor Isten »megnyugo­dott« a teremtés munkájában. Ez a nap áltáléiban minden munkától, sőt mozgástól való megnyugvás napja volt. Ezt az ünnepnapot váltotta fel a keresztyén vasárnap, a hét első napja, Krisztus feltámadásának em­lékére. A szombat előtti nap — a péntek — a szombati előkészület napja volt. IZRAEL NÉPE ismerte és hasz­nálta a napévnek, vagy holdévnek (a kettő között 1 nap differencia van) a hónapokra való osztását, de eleinte a hónapokat is egyszerűen számokkal jelölték. Salamon király a hónapokat föníciai mintára termé­szeti sajátosságai szerint nevezte el. Pl. Abib — kalászok hónapja, Ziv — virágzások hónapja stb. Ezek az el­nevezések azonban a fogság idején úgylátszik feledésbe mehettek, mert ezután babilóni hatást mutat a hó­napok elnevezése. A polgári év kez­dete a mi márciusunk közepe tájára eshetett, az első hónap Nisán nevet viselt. A gazdasági a természetnek megfelelően ősszel. Minden harma­dik szökőév volt, 13 hónappal. Az évek számozásánál az Egyip­tomból való kivonulás időpontját vették alapul. Ez azonban csak jó­val később kezdődött, mint maga a történeti esemény, ezért a számítás közel sem biztos, ill. pontos. Min­denesetre a zsidók a mai napig is eszerint számítják az éveket és ír­nak ennek megfelelően ez évben 5716-ot, ill. 5717-et. AZ ÚJSZÖVETSÉG néhány olyan eligazító adata, melynek alapján pontosan meghatározhatnánk az ese­mények időpontját: nem igazodik ehhez az évszámláláshoz, hanem — tekintettel a római fennhatóságra — a császárok, vagy helytartók ural­kodásának, ill. hivatalbalépésének időpontjához mérve határozza meg az időpontokat. Pl. az első népszám­lálás ideje Cirenius (Quirinius) hely­tartósága idejére esett (Llk. 2, 2). A rómaiak évszámlálásuk kezdetét Ró­ma város alapításától kezdik. Még bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy a görög évszámlálás kezdete viszont az első olimpiász éve. Keleten, így Palesztinában is használatos volt egy negyedik évszámlálási rend is, mely a Szeleukosz dinasztia trónralépésé- től sorolta az éveket. Ezeket össze­vetve, Krisztus születése a zsidó sze­rint 3761-ben, a görög szerint 776- ban, a római szerint 753-ban, a sze­leukosz szerint 312-ben történt. Vé­gül is teljes mértékben megnehezíti a pontos tájékozódást az a tény, hogy az ún. keresztyén időszámítás, mely Krisztus születésétől számolja az éve­ket, szintén utólag, csak a VI. szá­zadban keletkezett egy Dionysius Exiguus barát műveként és az akko­ri pontatlan segédeszközök miatt hi­bás, amennyiben 4—5 évvel később kezdődik, mint kellene. így Krisztus születése is valójában nem 1-ben, hanem ezelőtt 4—5 évvel történt. Ezen a tévedésen természetesen ma már aligha lehetne segíteni. Még ezt megelőzően történt, hogy Julius Cae­sar — egységesítés végett — időszá­mításunk szerint Kr. e. 47-ben (ter­mészetesen itt hozzászámítandó a né­hány évnyi eltérés) elrendelte az ún. Julian-íéle naptár használatát. Ez az évet 365 és V« napban határozta meg. Azonban ez sem pontos meg­határozás. így történt, hogy évszá­zadok múltán néhány napi késés mu­tatkozott. XIII. Gergely pápa csilla­gászok számítása alapján rendezni kívánta ezt a tévedést, ül. elmara­dást és ezért elrendelte, hogy 1582. november 4-e után 15-ét írjanak, va­lamint azt, hogy minden negyedik év szökőév tegyen és 366 napból áll­jon. A jelentős tévedések ezáltal ugyan kiküszöbölődtek, de még így is 330 évenként 1 napi eltérés mu­tatkozik a pontos csilagászati évtől. Ez az ún. Gergely naptár, mely most is érvényben van. Hadd fejezzük be ezt a rövid kis ismertetést azzal, hogy az időszámí­tás ügye véglegesen és megnyug­tatóan a mai napig sincsen rendezve és talán éppen ezért a világ népei­nek legfelsőbb fóruma: az ENSZ manapság újra foglalkozik egy újabb naptárreform gondolatával és megvalósításával. Fekete István KORÁLKÖNYV II. kötet, a Keresztyén Énekes­könyv Oj Részének dallamai. Ára: 65.— Ft. Ma a mezőgazdasági termelés leg­főbb célja a lehető legtöbb termék minél könnyebb és olcsóbb előállí­tása. Ezt a célt új fajok, illetve faj­ták előállításával, a legjobb agro­technika alkalmazásával és a kor­szerű gépek segítségével érhetjük el. Ezeknek az eszközöknek fejlődé­séről, felhasználásáról és a velük folytatott korszerű mezőgazdaság­ról ad keresztmetszetet, vagy pilla­natfelvételt az 1956. évi mezőgazda- sági kiállítás. A kiállítás minden része, a kiállí­tott tárgyak, gépek, termények és állatok minden darabja megmutatta a magyarországi mezőgazdaság cél­ját. Mégis mi volt az, ami a szemlé­lőnek, vagy akár a szakembernek különösen megragadta a figyelmét és amit érdemes külön megemlíteni? A szépen megrendezett kiállítás hatalmas parkja, hatalmas épületei sok figyelmet felkeltő dolgot mutat­nak be. A bejárattól jobbra hatal­mas géppark fogadja a látogatót. Minden gépen valami újítás, szak- szerűsités, korszerűsítés. Évek óta tudósok és gyakorlati szakemberek sokasága dolgozik az egyenletes tért biztosító vetőgépek megszerkeszté­sén. A kiállításon több prototípust is bemutattak. Ilyen pl. a vákuummal működő, szemenként szóró vető­gép, mely jóval tökéletesebb a ta­valyi kiállításon bemutatott gépnél. A sűrűsoros vetőgép, melynek cso- roszlyái három sorban, egymástól 8 cm távolságra vannak az eddigi 12-vel szemben. A kapások vetésére a még jobban korszerűsített drótve­zérlésű, vagy a ló- és traktorvonta­tásra egyaránt alkalmas talajvezér­léses négyzetbevető gépek. Bemu­tatják az újra gyártott és már trak­torral vontatható műtrágyaszóróval kombinált vetőgépet, melynek széles­körű alkalmazása az amúgy is szű­kösen rendelkezésre álló műtrágya megtakarítását segíti elő; ugyanis a műtrágyából — sorban adagolva — fele mennyiség is elég. fgy bioló­giailag is tökéletesebb a műtrágya kiszórása. A betakarítást elősegítő gépek kö­zül a szénabetakaritás gépeit kell kiemelni. Az állattenyésztés alapja a takarmánybázis, melynek viszont fontos része a jó minőségű széna. Eddig azonban jó minőségű szénát a sokszor rendelkezésre álló rövid idő alatt nehéz volt készíteni. Ezt a feladatot könnyítik meg a nagytel­jesítményű egyszerű fűkaszák, rend­sodrók és begyűjtő, kazalozó gépek. Ezeknek egész sorozatát láthatjuk a kiállításon. A gabonabetakarítás nehéz fel­adatát könnyíti meg a legújabb rendszerű, nyugati mintára átalakí­tott kombájn, amelyik a szalmát bálázza, a pelyvát egy gyűjtőtar­tályba fújja, a szemet pedig egy második tisztítómű közbeiktatásával már jóval tisztábban adja a zsákba, mint eddig. A gabona utánszárítását könnyítik meg a nagy teljesítményű pneumatikus elfúvó berendezések. A szántóföldön megtermelt termé­kek egy részét eddig a különféle kártevők megsemmisítették a jófor­mán teljesen hiányzó szántóföldi növényvédelem miatt. Az idei kiál­lítás mutatja azt a nagy lépést is, amelyet ezen a téren újabban tet­tünk. Közel száz különféle, legjob­ban bevált porozásra, permetezésre, bogárfogásra alkalmas gépet láthat­tunk. Emellett természetesen kor­szerűsödött a szőlőben és gyümöl­csösben használatos permetező és porozó többféle gép is, sőt nagy számban jelent meg szőlő és gyümöl­csös művelését elősegítő gép is (pl, gödörásó, nyitó- és takaróeke stb.). A kiállításon bemutatják 'az állat­tenyésztés gépesítését is, amely ed­dig a gyakorlatban jórészt hiányzott. Ilyenek pl. a fejő- és ápoló gépek, a takarmány konyhagépei és a fel­dolgozó, főleg tejipari gépek. Az állattenyésztési kiállítás érde­kessége az utóbbi években kite­nyésztett új fajták bemutatása. Szarvasmarháknál a nagy tejterme­lési, magas zsírtartalmú külföldi marhákkal keresztezett magyar­tarka és magyarszürke marhák utó­dait láthatjuk a tavalyinál már na­gyobb számban és értékesebb egye- dekben. A jó tenyésztői munka eredményét mutaja az a 12 tehén, amelynek évi tejhozama egyenként a 10 000 kg-on felül van, A szárazság elleni küzdelmünket szemlélteti a vízgazdálkodási kiállí­tás. A tenyészkertben mindenki lát­hatja az öntözés eredményét és le­mérheti annak jelentőségét. A pa­vilonban pedig képek, grafikonok és modellek szemléltetik öntözési le­hetőségeinket és módjait. A víz hasznos alkalmazásának bemutatása mellett láthatjuk azokat a károkat — és mindjárt az ellenük való véde­kezés módját is, amelyeket a víz kü­lönösen lejtős területen okoz. Az erdőgazdaság a fa kitermelése és ipari felhasználása mellett bemu­tatja az erdő mezőgazdasági jelen­tőségét is. A szélvédő, talajkötő. csapadékmegfogó erdősávok, termé­ketlen talajok erdősítése, ha köz­vetve is, de mind a mezőgazdasági termelés szolgálatában áll. A növénytermesztési pavilonok­ban a szülőpárok jó tulajdonságai­nak egyesülése folytán nagyobb termést adó heterózis-fajták előállí­tását és termesztési jelentőségét látjuk az eredményeken keresztül. Különösen a kukoricánál van nagy jelentősége a heterózis-fajtóknak és ezért a jövőben a felemelt vetés- területnek több mint felén ilyen faj­tát fogunk termeszteni; Az a reményünk, hogy a kiállítá­son bemutatott gépek és egyéb ered­mények sokban hozzásegítik mező­gazdaságunkat az ötéves terv által kitűzött 27 százalékos termésemel­kedés elérésében. Juhász Dezső agronómus Isten, világ, felebarát Karner Károly professzor ige­tanulmányai Rm 12—15 alapján Ara: 8,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278, KÉPEK A KÁRPÁTOKBÓL m A HEGYEK ÉS FOLYÓK nem változnak, csak az emberek. Régi tétel, nem érvényes. Most jártam a Kárpátok alatt s úgy tapasz­taltam, hogy nemcsak az emberek tűntek el, megváltozott a táj is. Azon az úton, amelyen az ember energiát gyűjt össze, változik a he­gyek és folyók képe. A Vág festői völgye immár nem azonos avval a képsorozattal, melyet száz évvel ezelőtt Mednyánszky Ala­jos mutatott be a magyar olvasónak neveze­tes vágvölgyi útirajzában. Nem érvényesek Hunfalvy János híres könyvének leírásai s remek Rohbock-metszetei sem. Szemünk még örömmel fut végig a naphímezte édes metsze­teken, ahol több a természet s kevesebb a ci­vilizáció és az ember. De mit régi metszetek, hisz a húszéves fényképek sem hasonlítanak a mai látványhoz. Az idill volt, ez pedig való­ság. Új utakon kanyarog a vonat, új alagútba fut be. Más az állomás képe is. A fenyvesből váratlanul vízierőmű merül elő, műtavak duz­zadnak amott s fölöttük, a hegyoldalban egész házsor, csupa célszerű épület. A Vág, az Árva és a Hemád vize most sekélyebb s át- tetszöbb, mint valaha, Üj medre van a folyók- nak s új töltésen liheg a vonat. Szemünk csodálkozva fut vissza a régi töltésen, amely még ott áll a helyén, de a síneket már felszed­ték róla. Én még visszanéztem a trencséni vár után, útitársaim azonban már csak az épülő erőművet szemlélték. Tehát megváltozott a táj. Az emberek természetesen teljesen meg­változtak, legalább színre-szemre. Szlovákia »vidéki ország« volt, most ipari teleppé alakul át. Mi még népdalra, népi viseletre gondolunk, ők már borpiros melegítőben motorbiciklin futnak a mezőn s nincs idejük, hogy megáll­jának egy Krisztus-keresztnél, robognak to­vább. Csak az ég, a roppant kék, áttetsző fátyol borul változatlanul a megváltozott hegy­vidékre. S ez a kékség régi matéria, eredeti szálakból fonták. a MŰANYAGBÓL most bőven van a Kárpá­tok alatt s az olcsó holmi is, akár lábbeli, akár alsóruha, akár esőköpeny. Színes és kissé fonnyadt holmi. Az egész ország kezd lassan egyformán öltözködni. S olyan igénytelen eb­ben a műruhában mindenki, oly puritán és szakszerű, hogy a másországbeli utas messzire kirí ebből a környezetből. A tátrai fürdőhe­lyeken egész perzsa-vásár fogadja az utast, a sétatéren gazdát cserélnek a külföldiek holmi­jai, elsősorban a magyar kötött ruhadarabok és a hentesáru. Még a lengyel hegymászók is eladják vékony, zsíros kolbászaikat. Fölöttük a mérhetetlen komor Tátra, az ünnepies, zord arcú hegyóriások. Valóban, csak a forró ke­leti vásárokon van ilyen lázas csereberélés napnyugtakor, amikor már cihelödnek a kara­vánvezetők. Aztán felmentem a hegyekbe, órákig jártam csupasz sziklákon, hogy elér­jem a teljes nyugodalmat, ami a kőóriások közt található már Dante óta. Hiába néztem a viharvert valódi gránitot, mely nem tűr más elemet maga fölött a kósza felhőnél. A törpe­fenyő, amely itt-ott az úton kidugta zöldes­fekete karjait a sziklák mögül, földig hajolva, alázatosan s jellemtelenűl, tekergett az égi szemekkel kacérkodó óriások lábainál, kutya­mód meghunyászkodva. Pisztrángok lubickol­tak a tengerszem fekete vizében, pirosképű lány dobálta nekik a kenyérmorzsát. Egyéb­ként csend volt, olyan emberi csend, amikor sokan vannak együtt és hallgatnak, mint temp­lomban, istentisztelet előtt. Az ember össze­méri magát evvel a fenséges irdatlansággal maga fölött s elhalkul. Mennyi ember! Most veszem észre. Mintha valami nesztelen madár­sereg szállt volna rá a tó környékére. Itt min­dig sok hegymászó járt-kelt, de ma tízszer annyi kering, S hány nemzet fiai! Ez az Ortega sokasága, amely elözönli a magányos ember tűnődő helyeit? Olyanok ők, mint jómagam, aki csak azért jöttem el ide Budapestről, hogy szemtől szembe lássam ezt a kővilágot. Jo­gunk van rá, mindnyájunknak, s egyre többen vagyunk, akik a jogon kívül az igényt is érez­zük a magassághoz. Kicsit levetni a műholmit s elsütkérezni a napon, ezerhétszáz méteren a tenger színe felett. Igényből és jogból is áll­hat össze tömeg. a POZSONY is megváltozott, mióta nem lát­tam. Egész utcák nőttek rája, mondják, lakói­nak száma egyszer annyi, mint volt nemrég. Az északi szlovák vidék lakossága elözönlötte a régi várost, bővíteni kellett a térséget, át­nézni minden szobát, nem lakja-e érdemtelen polgár? Nagy művelet, s az ember nem tud szabadulni, hogy ami új, azt az új lakók hoz­ták. Tehát fölrakták a két rettentő új épületet a Grassalkovich-palota és a prímási nyári pa­lota fölé, mint óriásokat, akik pöröllyel szét fogják zúzni a két barokk remeket az ölükben. A Zergehegy tetején antenna-óriás integet, mint egy véres ököl. A Manderla-ház kilence­dik emeletén is óriás acélháló jelzi, hogy a város a műszaki változások korába lépett. Hallom, úgy tervezik, a város tengelyét átvi­szik az újonnan épült negyedbe, messze a bel­várostól. A várat, mely 1811 óta romokban hever, felépítik. Sokat építenek. Az utcákon érdektelen csend s új arcok. Kicserélték az embereket. Lehet-e átvinni a régi városi köz­pontot másfelé? S múzeummá hagyni ott az óvárost? Aligha. Pozsony ma is evvel a kis térrel és a kis utcasorral nevezetes város. A múlt csak itt pendül meg, itt van hangja a falaknak. A Kertész utca új házsorai közt gépzaj honol. A dóm körül galambok röpköd­nek, mint régen. Ezek, lám, megmaradtak. Itt cirkálnak a műveltség tornyai között, mint holmi őrök, fáradhatatlanul és tökéletes maga­biztonsággal, A város változatlanul itt él, amott a futó villamosok körül csak emberek élnek. De Európában város neveli az embere­ket! Ez örök törvény a Kárpátok közt is. S ér­vényesnek tűnt fel a változások ellenére Lő­csén is, Iglón is, Kassán is, amerre bekukkan­tom s ahol ugyancsak más világot találtam e furcsa időjárású nyáron. a VÉGÜL MEGÉRKEZTEM egy reggel Javo- rinára. Az a Magas-Tatra túlsó oldalán van, a lengyel határnál. Ott már nincsenek tolongó tömegek, nincs villamos, se vasút, se sikló. S elmaradt a gránit, a leguggoló hegylánc mészköves és káprázatoson szép. Javorinán van néhány ház és egy vendéglő, ott pihennek meg a természetjárók. Fölmentünk a hegyek­be, zúgva rohanó, szüntelen pörlekedő fo­lyócska mellett haladva. A nap megszánt min­ket, kibújt, ragyogni kezdett. Egy pillanat s a komor völgy, kétoldalt égnek nyújtott karok­kal, édes, mosolygó mese-képpé változik. Ro­han a víz, az örökké nyughatatlan elem, űzi a sorsa, mint az embereket. Elterülünk a hegyi réten, a nap átjárja csontjainkat, le­zárja a szemünket. Ügy fekszünk ott hangta­lan a természet varázsában, mint majd a földben a végső pihenőben. Itt végre csönd van és zavartalan emberi lét. Az a csodálatos egység érződik itt, hogy összetartozunk: em­ber és föld. S az élet módját és tervét a föld adja s az ember ráhallgat, mint szülejére az okos gyermek. Egy erdész felesége lát el ebéd­del, lágy tojással, magasütötte kenyérrel s aludttejjel. A legjobb ebéd, amit a Tátrában fogyasztottam. Még gyümölcs is van hozzá: a sziklák közt a puha, kék, húsos áfonyaszemek. Az erdészlakból pesti muzsikát szór a rádió. — S önök pestiek? — Azok bizony! — mon­dom s nevetek, mert az asszony nem hiszi s mutatja is kézzel. S ezen még egyet nevetünk s megrázzuk barátságosan a kezét és intege­tünk, lassan baktatva a szaporán közelgő nap­nyugtában-. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents